Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-07 / 286. szám
tSZAS Egyetlen hazai sportesemény a hét végén »Elfogyott« a hazai sportműsor. Vége a labdarúgóidénynek, ökölvívóink meg kosarasaink idegenben szere- pelnek, a kézilabdázók, a röp- labdázók már befejezték (noha a női röplabda-osztályozón még érdekelt a K. Vasas Izzó, de ez a mérkőzés e hó közepén Budapesten lesz). Az úszóknál viszont most kezdődik az őszi—téli idény. A legutóbbi kecskeméti szereplés után most hazai közönség előtt mutatkoznak be fiaink, lányaink. A felszabadulási emlékverseny szombaton délután 15 órakor a hét egyetlen hazai sporteseményét jelenti. Á Táncsics labdarúgói teljesítették tervüket Beszélgetés Váradi Lajos edzővel Lejátszotta utolsó őszi mérkőzését a Táncsics labdarúgó- csapata. Igaz, a búcsú nem a legjobban sikerült. A hazai vereség különösen azoknak fájó, akiknek már nem lesz alkalmuk javítani. Törököt, Potyókot, Boromisszát, Mészárost és Pappot utoljára láthattuk kaposvári színekben. Bizonyára hiányozni fognak, mint ahogy többször fogjuk emlegetni a szintén távozni készülő Mezeit is. — A csapat átszervezése kényszerítette szakosztályunkat, hogy célkitűzéseinket csak általánosságban fogalmazzuk meg. Ügy indultunk az ősznek, hogy a 10. hely előtt végezzünk — mondotta Váradi Lajos edző. — Részben már a bajnokság előtt átszervezésre kényszerültünk. Előbb Bányász és Takó távozott, majd Szöllősi, később az őt helyettesítő Gál esett ki betegség miatt a csapatból. Pedig már a Nyári Kupában kezdtünk összekovácsolod ni. Jó hangulatot teremtett e kupa megnyerésére. Épp a bajnokságban jelenleg is vezető PVSK-t előztük meg. A rajt viszont nem a legjobban sikerült. Dunaújvárosban súlyos, 6:1 arányú vereséget szenvedtünk. Igaz, a Lőrinci Fonó elleni, egy héttel későbbi 7:0 már némi gyógyír volt a sebre. Az első tíz forduló a várakozásnak megfelelő szereplést hozta. A második helyen álltunk, az elsővel azonos 13 ponttal. Az október 6-a és november 3-a között lejátszott öt mérkőzésünkön viszont csak két soványka döntetlenre futotta erőnkből, pedig három mérkőzésünket itthon játszottuk. A hajrában újra magára talált a csapat, s így kötöttünk ki a 6. helyen húsz ponttal. A hullámzó- teljesítményre azonban van némi mentségünk. Az új követelményrendszert nagyon komolyan vettük. Szívügyünknek tekintet26 gól sok. A Gondos—Pataki —Horváth—Ambach négyes változatlanul együtt marad, s tavasszal bizonyíthat. Legjobb csapatrészünknek a középpályás sor bizonyult. A minden mérkőzésen játszó Németh és Savanyó végig egyenletes teljesítményt nyújtott. A harmadik középpályás szerepkörét betöltő Potyók, Borora- issza, Mészáros és Szabó m nd, mind kitűnő futballista. Sajnos Szabó kivételével már nem számíthatok rájuk. Csatársorunk »féloldalas nak« bizonyult. A tizenegy gólt lövő Papp s a nyolcszor A Vasas—Táncsics mérkőzésen Török vetődve tisztáz. Szabó, Gondos és Bíró beavatkozásra vár. Ökölvívó MNK * Tatabányán eldőlhet a pontverseny Az ökölvívó MNK II. csoportjában a harmadik fordulóra kerül sor vasárnap délelőtt Tatabányán. Ez alkalommal csupán a légsúlyú^k nem lépnek kötelek közé. Tíz súlycsoportban viszont annál ádázabb küzdelmekre lehet számítani, s a bányászvárosban altár el is dőlhet a pontverseny. csapás a nap egyik legszetiW mérkőzését ígéri. Zolinak nehéz dolga lesz, de bízunk bedbe. Bizonyára nagy csatát hoz majd a Varga László—Lencz (Vasas) mérkőzés. Varga Laci ellenfele nem ismeretlen öklöző, persze Laci jóval rutinosabb, s ez döntő lehet. Reméljük Vargánál a hét közben jelentkező némi súlyfetük a Felszabadulási Kupában való jó szereplést is. Ezt a VI. csoportban megszerzett első hely igazolja. Tavasszal é kupában a legjobb tizenhat között folytathatjuk. Helyt akarunk állni az MNK-ban is, ahol a 32 közé jutottunk, i Figyelmünk megoszlott, s nem tudtunk mindig a bajnokságra összpontosítani. Elégedett vagyok helyezésünkkel, a megszerzett pontok számával már kevésbé. Áldozatokkal járt, hogy már a tavaszi csapat kialakítására gondolva néhány távozó, jó labdarúgónkról időnként lemondtunk. Egyénileg kapusaink közül Török nyújtotta a jobb teljesítményt, s ebből még utolsó emlékezetes potyagólja sem von le semmit. Védelmünk játéka hullámzó volt. A kapott hálóba találó Varga erősségeink közé tartozptt. Jobb oldalon több játékossal is kísérleteztem. Veszelka bizonyult a legjobb megoldásnak, de ő is csak egy gólt tudott rúgni. A jó kupaszereplések mel- i lett még egy jó sorozattal büszkélkedhetünk. Az ősszel ötször játszottunk a fővárosban, és csak egy pontot »adtunk le«. Azt pedig már az unalomig emlegetett rossz hazai pálya rovására írom, hogy itthon ugyanannyi pontot szereztünk, mint vidéken. Játékosaink most pihenőt kaptak. Január első napjaiban újult erővel látunk munkához. Hogy módosítunk-e eredeti célkitűzésünkön? Azt csak közvetlen a rajt előtt láthatjuk, amikor véglegesen kialakul, kikre számíthatunk. I Teli Kupa a labdarugóknál Mint az várható volt, ebben a csoportban az elsőségért a Kaposvári Dózsa, a budapesti Vasas és a Pécsi Steinmetz SE vív fej-fej melletti harcot. Két forduló után az eddig sikeresen szereplő kaposváriak állnak az élen. A Dózsa ökölvívói tizenkét pontot gyűjtöttek, de hogy milyen nagy a harc, azt jelzi: a Vasas és a Steinmetz egyaránt 10—10 pontos. — Kik képviselik a Dózsát a tatabányai versenyén? — kérdeztük Hergert Jenőtől, a Dózsa edzőjétől. lesleg nem okoz zavart. Kis- váltósúlyban Csap János képviseli színeinket, aki szintén pécsi versenyző ellen lép kötelek közé. Ellenfele Galambos, vagy Katona lehet. A Steinmetz ezt a két fiút nevezte ebben a súlycsoportban. Izgalmas mérkőzést sejtet a nagyváltósúly egyik párja. Lévai Tibor a tatabányaiak üdvöskéjét, Harcsát kapja bizonnyal ellenfeléül, noha a bányászok Richtert is nevezték. Középsúlyban Rigó Imre szintén Steinmetz-versenyző ellen lép kötelek közé, és szeretné feledtetni múlt heti veTegnap a televízió jóvoltából már nézői is lehettek a labdarúgás kedvelői az idei Terem Kupa nyitányának, amelynek színhelye változatlanul a miskolci sportcsarnok. A nagy közönségsiker ellenére továbbra is megoszlanak a vélemények, hogy ebben a játékban mennyi a sport. Az viszont biztos, hogy a labdarúgó Téli Kupa igazi folytatása az NB I őszi idéMTK, Salgótarján. III. csoport: Ferencváros, Békéscsaba, Egyetértés, Haladás. IV. csoport: Csepel, Zalaegerszeg, Vasas, Tatabánya. A csoportokban 11-én, 14én és I8-án lesznek játéknapok. A 14-re kisorsolt Rába ETO—Ü. Dózsa találkozót az újpestiek külföldi kötelezettsége miatt december 13-án játsszák. Az elődöntők időpontja december 21. December — Ez alkalommal is hat versenyzőnk lép kötelek közé. reségét, amely fölött elég nehezen tértünk napirendre. Mi nyének. Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy minimális26-án, az FTC-pályán kettős mérkőzés lesz. Előbb a harElőször jut szohoz a papírsúlyban Kozma Ferenc, aki pécsi ellenfelet kap. Kálmán (Steinmetz) kevésbé ismert, de igen jó ökölvívó. A pehelysúlyban is érdekeltek leszünk Varga Zoltán révén. A Varga—Láng (Tatabánya) összeugyanis úgy láttuk, hogy Rigó nem kapott ki Budapesten, de hát a pontozók szava a döntő. Nem titkoljuk, szeretnénk megszerezni az első helyet — mondotta a Dózsa szakvezetője. ra csökkenti az élvonalbeli labdarúgók téli szünetét. December 11-től 26-ig gyorsított ütemben megrendezi a Téli Kupa küzdelmeit. Négy csoportba sorsolták a csapatokat. /. csoport: Ü. Dózsa, Videoton, Rába ETO, Pécsi MSC. II. csoport: Honvéd, Diósgyőr, • madik helyért játszanak az arra jogosult csapatok. azután kerül sor a Téli Kupa iöntőre. A kupában nincs döntetlen. Ha rendes játékidőben nem születne döntés, akkor tizenegyes rúgások kö- i vetkeznek. DECEMBER 7 SZOMBAT Ambrus Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulásokból szórványos hózápor, majd futó eső, élénk, időnként erős északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 2—7 fok között. II tolié nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Petőfibányán megtartott 49. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16. 30. 32, 50. 74. Ma délután tórum Amint arról lapunkból már értesülhettek olvasóink, a Somogyi Néplap ma délután négy órakor rendezi meg sajtónapi fórumát. Ezen a megye és a szerkesztőség vezetői válaszolnak az írásban beküldött, illetve ott elhangzó és telefonon (11-510) érkező kérdésekre. Elhunyt Kassai ferenc úságiré Fájdalmas veszteség érte a magyar sajtót. Negyvenkét éves korában súlyos betegség következtében meghalt Kassai Ferenc, a Szputnyik magyar nyelvű szerkesztőségének olvasószerkesztője. — A sajtónap alkalmából jutalmat kaptak a KISZ-bi- zottságtól az ifjúsági lapok legjobb somogyi terjesztői. Három KlSZ-alapszervezet- nek magnetofont, két aktívának KISZ kb dicsérő oklevelet, négynek pedig pénzjutalmat adnak. — Ezerkétszáz beiratkozott olvasója van a tabi nagyközségi könyvtárnak. Huszonöt- ezer kötet között válogathatnak. — Díjazott diapozitíveket mutatnak be december lián este a mosdósi tüdőgyógyintézetben. A diapozitívek a XI. országos egészségügyi fotókiállításon nyertek díjat. — Eddig 34 holttestet emeltek ki a teheráni Meh- rabad-repülőtér központi várócsarnokának a hatalmas hótömeg súlya alatt beszakadt teteje törmelékei alól, s további harminc személy lehet még az épület roncsai alatt — Heves szél- és hóvihar tombolt csütörtökön a lengyel Szudétákban. A hőmérséklet a 300 méternél magasabb hegyvidékeken mínusz 7 fok alá süllyedt. Az orkán sebessége helyenként meghaladta óránként a 250 km-t. A hótakaró vastagsága 1 méter. A hegyi utak többsége járhatatlan. — Filmklubot szervezett a Gáz- és Olajszállító Vállalat 3. számú KISZ-alapszervezete és szakszervezete Siófokon A sorozat keretében külföld» és magyar archív filmeket vetítenek a Május 1. Filmszínházban. 90 évvel ezelőtt, 1884. december 7-én született Petru Groza román államférfi. Egyetemi tanulmányait a budapesti, a berlini és a lipcsei egyetem jogtudományi karán folytatta. Kezdettől nagy tisztelője volt Ady költészetének. 1918—19-ben az erdélyi kormányzótanács tagjává választották, majd 1920 és 1927 között mint az úgynevezett néppárt képviselője több ízl/m tagja volt a román parlamentnek; 1921—22-ben, majd 1920— 27-ben miniszteri tárcát is vállalt. 1927-ben szakított a néppárttal, és 1933-ban Déván megalapította az Ekés Front elnevezésű demokratikus szervezetet, amely tiltakozott az ellen, hogy Románia a hitleri Németország csatlósa legyen. Groza kapcsolatot teremtett a romániai kommunista párttal, s részt vett a romániai demokratikus erők antifasiszta, háborúellenes küzdelmében. Antifasiszta tevékenységéért 1943-ban bebörtönözték. Románia felszabadulása, 1944. augusztus 23-a után tevékenyen kivette részét a hazája demokrátizálódásáért vívott küzdelemből. 1945 márciusától miniszterelnök, 1952-től haláláig a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének , elnöke volt. Többször járt hazánkban is, és következetesen munkálkodott a román és a magyar nép közötti barátság megszilárdításán. — Huszonöt betanított munkás készül szakmunkásvizsgára a . Május 1. Ruhagyár karádi telepén. Jövőre további harminc munkás végzi el az egyéves tanfolyamot a telepen. — Galambkiállítás nyílik ma az ÉDOSZ Művelődési házban. Harminchét galambfajta 600 képviselőjét tekinthetik meg az érdeklődők szombaton és vasárnap. — Figyelmetlenül vezette személyautóját tegnap Fonyódon az 52 éves, helybeli Gaál József és elütötte az úttesten szabályosan átkelő 67 esztendős, fonyódi Fodor Istvánnét, aki súlyosan megsérült. A gépkocsi vezetője ellen büntető eljárást indítottak. — E 516-os kombájnt és egy 174 lóerős John Deere traktort vásárol jövőre a bö- hönyei Szabadság Tsz. A szövetkezet egyébként 3,5 millió forintot fordít gépberuházásra. — A francia bélyegeken január 1-től a »Francia Köztársaság« feliratot »Francia- ország«-gaI helyetesítik, mivel sakallották az eddigi szöveget. — Vízügyi tudományos tanács alakult Szegeden. Legközelebbi feladatként szik- javítási kísérleteket folytatnak. A Csíky Gergely Színház Igazgatósága közli, hog* Sütő András EGY LOCSISZÁR VIRAGVA- SÄRNAPJA című darabjának december 6-» és 8-i előadásai betegség mia+t elmaradnak. A jegyek a színház jegyirodájában visszaválthatók: a december 6-i előadás jegyei december 28-ára, a december 8-i előadás jegyei december 29-ére érvényesek. A nagy érdeklődéire való tekintettel december 19-én is tartunk előadást. ( 8622) Tv ■vásár 500 Ft-os kedvezménnyel a dombóvári áfész NAPSUGÁR áruházában december 9-től 14-ig!