Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
Gyermekeknek Összeállítás Fésűs Éva muukáihól Csupa mese címnjel ötvenegy új magyar mese jelent meg a Mora Könyvkiadó gondozásában. Csomó a király bajuszán címmel Fésűs Éva meséjét is a kötetben olvashatod. Ugyan a mese beíejezett, s remek csattanója van, oldatunkon ez a történet nem ér vegét, hanem egy feladványt kapsz: oldd el a király bajuszára kötött csomót! Azaz, írd meg címünkre, miről feledkezett meg Barkóca királyV M ost elmesélem nektek, hogy Legeslegelső Barkóca király, Elég- nagyország uralkodója miért kötött csomót a bajuszára. Nem, nem tévedés! A bajuszára kötötte és nem a zsebkendője sarkára, mint ahogyan a feledékeny emberek szokták; Barkóca király ugyanis annyira feledékeny volt, hogy legtöbbször még a zsebkendőjét is otthon felejtette. Maradt tehát a bajusza, almapiros arcának kétfelé sodortatott, hegyesre pödörí- tett, arasznyi ékessége. Hanem ezúttal borzasztó baj történt, mert Barkóca király azt is elfelejtette, hogy miért kötötte a csomót szépséges bajusza végére. Akárhogy törte a fejét, sehogyan sem jutott az eszébe, pedig a palotában éppen fényes fogadásra készülődtek. A szomszéd országok követeit várták, akik hódolatukat akarták kifejezni a nagy Barkóca királynak, amiért tegnapelőtt megnyerte a hencidai arany- almadobó-versenyt! Úgy bizony! Barkóca királynak mindig mindenben szerencséje volt. Már egészen fiatal legénykorában sikerült kivágnia az égig érő jegenyét, kitekernie a tűzokádó sárkány valamennyi nyakát, és elnyernie a válogatós, kényes-fényes, dúsgazdag és szépséges lllegi- 3illegi királykisasszony kezét. Mindent elért, amire ■sak vágyott, tejben-vajban lürödhetett, most pedig még az aranyalmadobással is híressé tette a nevét. És ekkor, a nagy dicsőség közepette arra ébredt, hogy elfelejtette, miért is kötött előző napon csomót a baju- zára. Hát nem bosszantó? Mérgében először a macska után vágta a papucsát, azután törni kezdte a fejét. Annyira törte, hogy se nem evett, se nem ivott, hiába kilátta, kérlelte, cirógatta, vigasztalta a felséges felesége. — Semmihez sem foghatok hozzá, amíg eszembe nem jut a csomó oka — siránkozott tehetetlenül —, mert akkor még jobban elfelejtem azt, bekeveredett a palotába egy tarka szoknyás parasztlányka. Nem szerencsét próbáló volt, hanem panaszos, ezért az udvarmester, sehogyan sem akarta beereszteni. Egy kis ügyeskedéssel mégis sikerült beszöknie. Majdnem orra bukott a szőnyeg sarkában, azután nagyra nyitotta búzavirágkék szemét, egyenesen Barkóca királyra. a Csomó király bajuszán amire emlékeztetnie kéne. Márpedig meglehet, hogy országosan fontos dolog miatt kötöttem. Homlokán megsűrüsödtek a ráncok, arcáról lehervadt a mosoly. De csak hiába erőltette az eszét. Összehívta a tanácsosait, tudósait, orvosait, sőt az országában fellelhető valamennyi borbélyt és bajuszpedrő-készítőt is. Amikor ezek sem tudtak segíteni, kihirdette, hogy gazdag jutalmat ad annak, aki megfejti a rejtélyt, és nyomára vezeti saját feledékenységének. Az aranylépcső elkopott, a gyémántküszöb megrogyott, annyian jöttek szerencsét próbálni. Közben pedig már háború fenyegette Elégnagy- országot, mert a fényes fogadásra gyülekező követek megharagudtak, amiért őfelsége nem köszöntötte őket illendően — de hát hogyan is jelenhetett volna meg előttük egy irdatlan nagy csomóval a bajuszán? ... Az udvari nagyokosok a fejüket vakarták, a csodadoktorok a hajukat tépték, a királyné sírógörcsöt kapott és az udvari bolond földhöz vágta a csörgősipkáját, mert már ő sem tudott semmi olyat mondani, amitől világosság gyűlt volna Barkóca király feledékeny fejében. És ekkor, a sok tudós emberrel együtt egyszer csak Fésűs Éva postájából — Jó napot, felség! — Hát te mit akarsz itt? — mordult rá türelmetlenül őfelsége. — Panaszt szeretnék tenni, de ha arra várok, hogy az udvarmester bebocsásson, addigra elülnek odakint a verebek. — Teringette, hogy mersz most ilyesmivel idetolakodni, te vakmerő? Ide csak azok léphetnek be, akik meg akarják fejteni, hogy miért kötöttem ezt a csomót a bajuszom végére! A kis parasztlány erre csengő hangon kacagni kezdett: — Igazán ez a bánata felségednek? — Irgum-burgum, vigyor- gó! Ne nevess azon, amin országom okosai hasztalan törik a fejüket, mert mindjárt huszonötöt veretek a talpadra! — Nekem ugyan nem — nyelvelt vissza bátran a kislány —, mert én tüstént megfelelek felségednek! — Még hogy te? — Én bizony! — No, erre kíváncsi vagyok. De ha ostobaságot mondasz, megkapod a huszonöt botütést. — Nem ostobaság ez, felséges király. Hiszen biztosan azért kötött csomót a bajuszára, hogy bele ne lógjon a suhantott levesbe! Felszisszent az udvar népe erre a feleletre, őfelsége azonban felugrott, és meglepetten felkiáltott: — Uramfia! Igazat beszélsz! Csakugyan azért kötöttem, hogy ne lógjon a le- ■ vés be! No, támadt erre zsibongás, kacagás! Csak a király okos tanácsosai pukkadoztak mérgükben, amiért egy parasztlány kitalálta azt, amin ők hiába gondolkoztak. A főokos tüstént hadonászni kezdett. — Ostobaság! Képtelenség. Hiszen felséged még soha életében nem evett suhantott levest. Szégyen is lett volna, ha ilyen szegényes ételt tálalnak a tányérjába! — Az ám — helyeseltek a többiek, de a kislány most sem ijedt meg. — Megbocsásson felséges Barkóca király — mondta. — Nem akartam megbántani. Én csak azért mondtam suhantott levest, mert miná- lunk, odahaza Széljárta pusztán anyái jobbat nem ismernek. q Legeslegelső Barkóca király elsápadt erre a szóra. — Szél járta pusztán? — Igen, ott. De ott is egy szegény öregasszony főzi a legjobban. Éppen az, aki helyett eljöttem panaszt tenni, mert ö már alig bír járni, és mi tagadás, olyan ruhája sincsen, amiben tisztességgel ide állhat. Kérem hát, hallgasson meg helyette engem. — Beszólj! — nyögte a király. — Valamikor sok-sok éve elment a fia szerencsét próbálni, és nyoma veszett, de ö azóta is mindennap suhantott levessel várja, hogy hátha mégiscsak betoppan egyszer. Felséged gazdag és hatalmas T király, ezért arra kéri, segít- j sen megkeresni a fáit. ■ a j irkóca király úgy ka- paszkodott csomóra kötött bajuszába, mint fuldokló a szalmaszálba, és csak tátogott. — Elég ebből a mihaszna fecsegésből! — kiabált közbe az udvari főokos. — Nem látod, hogy megsértetted őfelségét? lllegi-Billegi királyasszony is ráhajolt az ura vállára. — Ne törődjék vele, édes párom! Az a fő, hogy végre kioldhatja a bajszán a csomót, mert nem felejtett el semmi fontos dolgot. — Tévedsz, feleségem! — rázta meg a fejét Barkóca király, amint végre a hangjára talált. — Tévedsz, főokosom! Tévedtek valamennyien! Országos ügyeknél is nagyobbat felejtettem én el! — Ugyan mit. felség? — néztek össze azok hitetlenkedve ... Gioanni Rodari Egy szál ibolya az Északi-sarkon Fésűs Éva Nagyanyó Nagyanyó, nagyanyó, házad előtt nagy a hó! Ki dobálja el hamar? Még valaki elhasal! Ki ne menj, nagyanyó, neked az már nem való! Nézd, a síkos úton át futnak már az unokák. Nagyanyó, nagyanyó, sok unoka, ugye jó? Kis kezükben nagy lapát, megsegítik nagymamát. Gioanni Rodari meséjére pedig azért esett a választás, mert Fésűs Éva Balázska fiának egyik kedvenc olvasmánya volt. Tízéves volt és beteg, amikor Rodari Halló, itt apu mesél! című kötetét ajándékba kapta. Azóta bizony nagyra nőtt Balázs, harmadéves egyetemi hallgató. Egy reggel az Északi-sarkon a jegesmedve ismeretlen szagot szimatolt a levegőben, figyelmeztette Is rá a Nagymedvét (az ő lányuk volt a Kismedve): — Talán valami expedíció érkezett? Am az apró bocsok rábukkantak az ibolyára. Kicsike kis ibolyácska volt, didergett a hidegben, de azért nagy bátran illatozott, mert ez volt a dolga. — Mama, papa! — kiáltoztak a bocsok. — Rögtön mondtam, hogy valami furcsa dologról van szó — emlékeztette a családját a jegesmedve. — Szerintem ez nem hal. — Az biztos — mondta a Nagymedve. — De nem is madár. — Neked is igazad van — — mondta a jegesmedve, hosszas töprengés után. — Nem is madár. Még alkonyat előtt elterjedt az egész Sarkon a hír. hogy egy apró, fura. lilás színű, illatos valami tűnt fel a jégsivatagban, fél lábon áll, és meg se moccan. Fókák és rozmárok jöttek megnézni A palacsintás király Sok levelet kap a népszerű "supafül — és itt még sok egyéb mesét fölsorolhatnánk - szerzője, a kaposvári Fésűs tva. Postájából a következő levelet választottam ki: — Kis unokám, a hárorr éves Viktória nagyon szere!' ; \ Pöttömkéről szóló meséket, j Helyeket annyiszor el kellett mesélni. Kis segítséggel már •ívűiről meséli Ő :s. És ez a ájos kis sorozat abbamaradt. Vagyon kérem az íróját, Fésűs :’.vát, hogy ha egy mód van rá. '/erezze meg a gyerekeknek ízt az örömet, hogy továb! 'olytatja Pöttömke csíntevé- ^;nek a történetét. özv. Molnár Gézáné 5700 Kazincbarcika. Pollack u. 2. Fésűs Éva Pöttömkéről szóló mesesorozata a Dörmögő Dömötör hasábjain jelent meg. Az óvodások azonban élőbbről ismerhetik a csíntevő történetit, hiszen a rádió is sugározI. Kérdezzük meg mi is: — Folytatja-e Pöttömkéről szóló mesesorozalot? — Eddig nem gondoltam rá. Azonban ez a levél, a kedves, ösztönző nagymama sorai azt mondják nekem, hogy folytatnom kell a sorozatot.., Erről az illusztrációéi a Föttömke Csereberél című mc se juthat az eszetekbe. az ibolyát, Szibériából rénszarvasok érkeztek, Amerikából pézsmaszagú bölények, s még távolabbról fehér fókák, farkasok. Mind megbámulták az ismeretlen valamit, mind elnézegették reszkető szirmait, mind beszí víák az illatát, de még mindig elég maradt belőle azoknak, akik később érkeztek egy kis szimatolásra: ugyanannyi maradt, amennyi volt. — Csak úgy tud ennyi illatot kibocsátani — mondta egy fóka —, ha raktára van a jég alatt. — Én rögtön megmondtam — kiáltott fel a jegesmedve —, hogy emögött lennie kell valaminek! Nem éppen így mondta, de már senki sem emlékezett rá. Egy sirály, amely délről érkezett, ahol hírekért járt, kijelentette, hogy az illatos kis valámit ibolyának hívják - és délen, bizonyos országokban milliószámra található. — Ettől nem lettünk okosabbak — állapította meg a fóka. — De vajon, hogy került a sok millió közül pont ez az egy szál ibolya ide? Elárulom a véleményemet: én bizony teljesen tanácstalan vagyok. — Mit mondott, milyen tálán? — kérdezte a feleségétől a jegesmedve. — Tanácstalan. Ez azt jelenti. hogy nem tudja, milyen halat fogott. — Különös! — kiáltott fel a jegesmedve. — Én is épp olvan talap vagyok. Azon az éjszakán félelmetes receseoésre riadt az Északi-sark. Az örök jég rezgeti, mint az üveg. és több hely -u megrepedezed. Az ibolya o’ • erősen ’’'at'* tt. mi:1* teilet e volna ma: -i'-a.i. hogv egyszeribe felolvasztja a mértéktelen iésfsivatagot, és kék- lő. meleg vr>o tengerré vagy . bárs rrvo? / >’ 1 "i ■' vö vé'- toz .a ij a Az crüíes..rés eliankasz tóttá. in egge eive elhc Fgy éve, karácsonykor mutatta, be a televízió Fésűs Éva és Tamássy Zdcnkó zenés mese- játékát, A palacsintás királyt. Fényképünkön ebből láthatsz egy jelenetet. Kérdésünk: a szereplők közül kiket ismersz föl? (Válaszodat írd meg címünkre!) vadt, szára megtört, elvesztette színét, életét. A mi nyelvünkre. a mi szavainkra lefordítva. körülbelül ez lehetett utolsó gondolata: — íme. én meghalok. De valakinek ei kellett egy szer kezdenie.. Egyszer majd milliószám virulnak ki itt az ibolyák... A jégtáblák megöl vadnak, és a helyükön szigetek lesznek, a szigeteken házak, gyerekek . .. Talán még sok mindent gondolt volna, de nem volt rá ideje: kilehelte utolsó illatát. Somogyi Néplap
