Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-17 / 294. szám
I Bővül a vízvári sertéstelep Bővíti sertéstelepét a vízvárt Kossuth Termelőszövetkezet. A telep, mely az kién 1900 hízót bocsátott ki, 130 férőhelyes koca- és kanszállással gazdagodik. Az épületet a közeljövőben adják át. A'siófoki Volän-dixi Magyarországért harcoltunk A nem könnyű — könnyűzene Dzsessz. Pózán szól. r.ét rikolt, a trombita, a gitár hangja körülöttünk kering, a szólóhangszer időnként. kiválik, improvizál, azután visszatér a dallam egysegei egészébe. Dixieland; New Orleans-i stílus A közönség beletapsol a műsorba, valaki fütyül, azután ütemes taps. Újabb szám következik, majd vastaps, ráadás, végül a műsorközlő a siófoki Volán ifjúsági dzsesszegyüttes nevében köszöni a tapsot, az elismerést, és bejelenti a következő együttest. Lekapcsoljuk a magnót. A Győrben rendezett dunántúli a ina tőrí ászt ivál hangulatáról kiegészítésül még annyit, hogy a rangos találkozón, melyen részt vett a Dunántúl könnyűzenei, együtteseinek színe-java, a siófoki zeneiskolások versenyen kívül indultak, mert a j megyei döntőről nem jutottak \ tovább. Győrben, ahol a zsűri mellett a közönség jelentős része is zenész volt — óriási sikert arattak. A zeneiskolások dixielandet játszanak. No. persze nem mindannyian és nem mindig. Az együttesben játszani rangot jelent. — Egyszer behoztam egy lemezt, melyen egy néger együttes játszott — meséli Apáti János, a zenekar vezetője, az iskola trombitatanára. — Figyeltem, hogyan, hallgatták a gyerekek. Megkérdeztem, milyen? Volt, aki nem mondott semmit, vagy meggyőződés nélkül válaszolta, hogy tetszik, de akadt olyan tanítványom is, aki másnap azzal jött hozzám, hogy: tanár bácsi, el tudom fújni, amit tegnap hallgattunk! No, fújd — mondtam, és valóban eljátszotta. Hibátlanul. Belőle és a hozzá hasonlókból lettek a zenekar alapító tagjai. Most már ott tartunk, hogy mindenki szeretne bekerülni közéjük. — A zeneiskolákban meglehetősen ritka az ilyenfajta zenetanítás. Sokan nem értenek vele egyet, sőt a dixielandet, mint a könnyűzene egyik ágát, kifejezetten lenézik. — Azt hiszem, nem ismeklari-1 ban játszott időnként Benny S' dob, I Goodman — a híres klarinétos és dzsesszkarmester — zenekarában, akinek Contrasts cúnű műve klarinétszólamát ajánlotta. Gopdmannek Copland és Hindemitt is írt versenyművet ... Hogy miért tanítom a növendékeimet ilyen zenére is? i Tizenöt éves tanári tapaszta- j orvosokból, jogászokból latom, hogy a zeneiskolából j együttesünk. négerekből álló együttest Pécsen. Fantasztikus hatást tett rám. Akkor elkezdtem hallgatni lemezről, magnetofonról a legjobbakat — mindenekelőtt Amstrongot. Leírtam a darabokat, így évek alatt egész kottahegy gyűlt össze. Azután elkezdtem játszani is, trombitán, zongorán. Pécsen volt egy álló kikerült növendékek zöme tanulmányainak befejeztével teljesen abbahagyja a muzsikálást. El is felejti azt, amit tanult. De ha van valami, amit szívesen játszik — márpedig ezt szívesen játsszák —, akkor a komoly zenei tanulmányok birtokában, felkészülten, találhat egy'amatőr együttest, amelyben szívesen muzsikál. Erre sok példát .láttam éppen Győrben, az amalőrfesztivá- lon. — ön zeneszerző, valamint zongora és trombita szakot végzett. Kapcsolata a dixielanddel véletlenül kezdődött? — Egyszer hallottam egy A zenekar sok sikeres szereplés után fölbomlott, de Apáti János számára maradt azért szereplési lehetőség. Nemrég tért haza Drezdából, ahol a Molnár dixielanddel szerepelt egy hétig. És persze föllép — hol mint zongorista, hol mint trombitás — a saját együttesében is. — Kibővítjük a zenekart — mondja búcsúzóul. — Nagyobb lehetőségeink lesznek így, azután egy-fcét év múlva, amikor már a gyerekek középiskolások lesznek, azt hiszem, egészen »ütőképes« fúvósegyüttesünk lesz. Simon Márta Az alábbiakban megkezdjük Nyikolaj Zabclkin, a Szovjetunió Hőse riportsorozatának közlését. Szerencsés embernek tartom magam, mert Magyarország felszabadulásának 30. évfordulóját itt, magyar barátaim körében élem. Három évtizeddel ezelőtt részt vettem Magyarország területén a német fasiszta hadsereg elleni harcokban. Katonasorsom végigvitt az országon, a keleti határoktól a nyugatiakig, részt vettem csatákban az ország déli és északi körzeteiben. Sok mindent átéltem a fél év alatt. Minderre visszaemlékezvén azonban nem vállalkozom rá, hogy időrendi sorrendben felidézzem minden egyes nap eseményeit. Inkább a Magyar- országgal és a magyarokkal való találkozásaim legjellemzőbb és véleményem szerint legfontosabb epizódjait emelem ki, amelyek egész életemre hatottak, s hazám után Magyarországot a legközelebb hozták hozzám. Az első lépések magyar földön Az emberi emlékezet különösen mélyen őrzi azt, amivel először kerül szembe. Bennem is élénken él az a nap, amikor először léptem magyar földre. Hajnalban a Ka- tyusa-üteg, amelynek parancsnoka voltam, elhagyta lőállá- sát, hogy előbbre vonuljon. Hamarosan kibontakozott előttünk Szeged képe. Egységünk megkerülte a várost, és megállt a Tisza- parton. Átkelőhelyet kellett keresnünk, méghozzá gyorsan, mert a túlsó parton már gyalogságunk harcolt, és tudtuk, hogy nagy szükség van a segítségünkre. Szerencsénk volt, a műszakiak már megépítettek egy pontonhidat, megkezdődött az átkelés. Küldöncöt menesztettem az ütegért, jómagam az átkelőhely közelében maradtam. Rágyújtottam. Néhány perc múlva megjelentek Katyusáink, mögöttük a lőszerszállító teherautók. Elindultam a kocsik felé. És ekkor történt valami, ami sok más példa mellett tanúsítja, hogy a Vörös Hadseregnek Magyarországon jó segítői voltak, s a fasizmust az egyszerű emberek éppúgy gyűlölték, mint mi. Elindultam a lőszerszállító kocsik felé. A tűzfegyverek már a part közelében jártak, de a lőszeres kocsik még csak akkor kezdtek leereszkedni a folyóhoz. S ekkor az egyik teherkocsi közelében egy ládát. Hát ez meg kicsoda? Egy civilruhás férfi, fején kis posztókalap. Körülnéztem, s akkor megpillantottam még két másik parasztembert is a kocsi melfelrobbant egy ellenséges lö- lett. Ök idősebbek voltak, vedék. Alighanem senki sem törődött volna vele: elvégre háború van,' és háborúban lőni szoktak! A következő pillanatban azonban a teherautó kigyulladt. Bizonyára szilánkok sértették meg a benzintartályát. A helyzet nagyon komoly volt: a teherautón tíz láda volt, mindegyikben két-két harci rakéta. Ha a tűz eléri a ládákat és meggyullad a robbanópor a rakétákban ... Katasztrófa ! Egy szempillantás alatt semmi sem marad az ütegből, sem a pontonhídból. Ugyanúgy tudta ezt az üteg minden harcosa, mint én. Azzal is tisztában voltunk, hogy a baj elhárítására nagyon kevés az idő. Ezért a katonák, nem várva parancsot, az égő teherautómint az előbbi. No, de nem volt idő a töprengésre, hogy- kicsodák és honnan kerültek ide! Cselekedni kellett. Minden perc drága! És sikerült. Az. égő teherautót még Idejében lepakoltuk, majd önkéntes segítőkkel együtt a lerakott ládákat feldobáltuk a többi kocsira. A leégett kocsi sofőrje elmondta, hogy amikor kigyulladt a teherautó, a három magyar futott oda elsőnek. Szó nélkül hozzáfogtak lerakni a ládákat a kocsiról. Különösen a húsz-huszonkét éves forma fiatalember igyekezett nagyon. Valószínűleg nagyon erős lehetett: egymaga dobta a vállára a kocsiról leadott ládát és vitte biztonságosabb helyre. Amikor továbbrobogtunk, a hoz rohantak, a sofőrök pe- j három magyar sokáig integedig a Katyusákhoz és a lő szeres kocsikhoz futottak, hogy minél messzebbre vigyék őket az égő kocsitól. Mire odaértem a lángoló teherautóhoz, az első ládákat már leemelték róla, és távolabb vitték. Honnan volt az embereknek ennyi erejük? Rendszerint két harcos cipelt tett még utánunk. Különösen a fiatalember alakja maradt meg emlékezetemben. Magas volt és a kezében szorongatta gyűrött és tűztől megpörkölő- dött kalapját. Ott állt az úton és integetett, míg csak el nem tűnt a szemem elől. (Folytatjuk) Utcai harcok Magyarország felszabadításakor. Szakmai előadások a méhészeknek Az idén a vártnál kevesebb mézt adtak le megyénk területén. Az eredeti tervet csuKözös érdek pán 50 százalékra teljesítették, ami 50 vagon mézet jelent. Minta méhészek szövetkezetének elnöke, Noé István elmondta, az enyhe januári, februári időjárás után a márnák semmiféle előrelépésre i cjus; fagyok nem kedveztek lalat kaposvári gyárának felnőtt szakmunkástanulói. Arra vállalkoztak ők, hogy harmincheti intenzív tanulás után betanított munkásokból mechanikai műszerészek legyenek — szakmunkás-bizonyítványt szerezzenek. Ahogy társaságomban meglátják Misi bácsit, azaz Lovró Mihályt, a gyár személyzeti és oktatási osztályának vezetőjét, körénk gyűlnek. Huszonnégyen vannak, egy kivételével nők; túlnyomó többségük családanya. Ez a hatodik foglalkozásuk, azaz a 300 rik még eléggé. A dixieland I órából a huszonhatodikat tud- New Orleans környékéről in- maguk mögött. Beszélgedult világot meghódító útjára. Asszonyok az iskolapadban Az óra végét jelző csenge- j »Persze, egyáltalán nem volt, — »Az egyém már régóta tésre még nem nyílik ki a ! unalmas.« »Minden ismeret- I biztatott, ha lesz ilyen alkatanterem ajtaja. Néhány perc | nek hasznát vesszük valaho- ) lom, ne mulasszam el!« »Hozmúlva azonban kamaszos, j gyan.« »Bizonyára kell a töb- I zájárult.« »Valamivel több igazi diákos vidámsággal ki- J bi anyagrész megértéséhez.« munkát vállalt áz otthoni tódulnak az osztályból a Fő- — Nehéz volt megszervezni teendőkből.« »örül, hogy városi Finommechanikai Vál- ezt az osztályt? szakmunkás leszek.« Kezdetben négerek játszották — általában fúvós hangszereken. Később fehérek is —utánozva ezt a stílust. A néger népzene ezután ötvöződött az európai klasszikus zenével, és ! elnyerte végleges formáját. , Lényeges alkotóeleme az imp- j rovizálás, amelyet — har- ' mennyire is ellentmondásos — mégis meg kell tervezni. Ah- } hoz, hogy egy zenész impr% j vizálni tudjon, variációkat ját" j ■ szani egy dallamra, új harmó- j mákat teremteni, bizony na- [ gvon kell ismerni az össízhang- j zattant. És itt vitatkozom én . a-okkal, akik nem értékelik >zt a muzsikát, A dixieland a körtnyűzene kategóriában egy- iltalán nem könnyű zene. "g"éhként Bartók Anverikátésünk tulajdonképpen villámkérdésekből és egy-egy mondatos feleletekből állt, hiszen sietniük kell,■ itt minden perc drága. Élénken, egymás szavába vágva, frissen válaszolnak kérdéseimre. pedig egy műszakot már ledolgoztak. Igaz, két órával előbb eljöhetnek a hetenként kétszer tartott foglalkozásra: az egyiket »lecsúsztatják«, a másik óra a vállalat hozzájárulása tanulmányaikhoz. — Milyen órájuk volt? — »Kémia.« — Miről tanultak? — »Az ammóniákról.« — Miért van erre szüksége egy mechanikai műszerésznek? — »Nem is tudom.« »Azért érdekes volt, amit hallottunk.« — »Á, magunk jelentkeztünk.« »Nemcsak a több fizetésért.« »Az ember nem lehet nyugdíjazásáig betanított munkás.« »Kis szériákat készítünk, gyakori az átállás«, »így biztosan könnyebb lesz.« «Gyorsabban megértjük a rajzokat.« — Nem túlságosan fárasztó a tanulás a munka mellett? — »Oda kell figyelni.« »Attól is függ. ki tanítja a tárgyat.« »Rájöttünk, hogy a matematikát is meg lehet szeretni, pedig igen féltünk ettől a tárgytól.« »Az elméleti ismeretekben sokat segítenek a nappali szakmunkás- tanulóink.« »A gyakorlati tárgyakban persze mi vagyunk az erősebbek.« »Igen, mert a tanulás sok nehézségén átsegít a tapasztalat.« — Mernek-e kérdezni az órákon? — »Én mindig attól félek, hogy a társaim kinevetnek, mert egyszerű dolgokat sem j értek meg.« »Pedig csak úgy lehet jól •megtanulni az anyagot, ha a tanár látja, mit nem tudunk.« »Most már azért belejövünk.« »Én nem félek! Ha valami nem tiszta, bátran megkérdezem!« »Ügy ■látom, ennek a tanárok is örülnek.« — Mit szólnak a férjek az elhatározáshoz? Hiszen a tanulás egy kicsit a vására U megy. Becsengetnek. Még egy szippantás a cigarettából, azután gyorsan elfoglalják helyüket az osztályban. A beszélgetést most már nem velük, de róluk folytatjuk Gémesi Tiborral, az 503-as Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesével. Az osztály fegyelme, tanulmányi kedve iránt érdeklődöm. — Szorgalmas kis társaság, jó velük dolgozni. Az első órákon természetszerűen volt egy kis merevség, bátortalanság, félelem a rengeteg új ismerettől, a követelményektől, de ez hamarosan feloldódott. Most már egyre többet kérdeznek, és látszik, hogy otthon is foglalkoznak az anyaggal. Szóval, 'komolyan veszik' az elhatározásukat. Persze, igyekeztünk ehhez a tanfolyamhoz olyan tanárokat kiválasztani, akik megtalálják a sajátos, a felnőttek életkorához, gyakorlati tapasztalatához leginkább megfelelő módszereket, és oldott légkört tudnak teremteni. Lovró Mihály .veszi át a szót: — Hadd egészítsem ki a »lányok« válaszait azzal, amiről ők szerénységből nem beszéltek, de nekik sem közömbös és a gyárnak is fontos a káderutánpótlás szemcsalád ro- l,pontjából. Arról , van szó, I hogy a betanított munkásoknincs lehetőségük. A brigád- vezetők is természetesen a szakmunkásokból kerülhetnek ki. Pedig az itt tanulók között akad nem egy rátermett, szervezőkészséggel rendelkező, irányításra alkalmas asszony, de a legkisebb vezetői beosztásban sem nélkülözhető a szakmunkás-bizonyítvány. Nem beszélve arról, hogy esetleg más továbbtanulási, képzési formára is kedvezőbb lehetőség nyílik így számukra. — A gyár áldozatot hoz azért, hogy a betanított munkások közül mennél többen szerezzenek szakmát. Arányban áll-e a termelés várható emelkedése a befektetett anyagiakkal? Hiszen az általuk végzett munkához mégiscsak elsősorban nagy gyakorlat kell, mintsem elméleti tudás. — Lehet, hogy pillanatnyilag ez így van, és jövőre nem lehet pontosan kimutatni a gyár nyereségét ebből a harminchetes tanfolyamból, De a mi gyárunkban gyakori a profilváltozás, amiről beszéltek is, másrészt mind több általánosan és szakmailag is művelt dolgozóra van szükség. Olyanokra, akik átlátják a termelési folyamatokat, az összefüggéseket, és képesek a gyors átállásra, a mennél célszerűbb megoldásokra önállóan is. Szűklátókörűség lenne csak a pillanatnyi hasznot nézni, és figyelmen kívül hagyni részben a. távolabbi vállalati, részben a dolgozók egyéni érdekeit, így személyiségük fejlődését. Azt hiszem, ehhez a felfogáshoz nincs mit hozzátenni. Legföljebb annyi: jó lenne találkozni a megye más gyáraiban is hasonlóval. Faál László az akácvirágzásnak, így kevés akácméz gyűlt össze a kaptárakban. A mostoha időjárás a méhállományban nem tett kárt. Fertőzések, mérgezések sem voltak. Elsősorban a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy az esetenként előforduló megbetegedések nem terjedtek tova, időben sikerült lokalizálni őket. A gyengébb esztendő ellenére is jól felkészültek a télre a somogyi méhészek. Az Országos Méhészeti Közös Vállalat, valamint az áíész- ek hozzájárulásának eredményeképpen kedvezményes áron szerezhették be az úgynevezett méheukrot, mellyel a télen pihenő állományt táplálják. , A méhészek szakmai továbbképzése is fontos feladat, egyik feltétele az eredményes munkának. Decemberben és januárban megyeszerte előadásokat, tanfolyamokat rendeznek részükre. ^ Teherautóval a havon mocsáron át A mocsáron hatalmas teherautó kel át. Kerekei helyéVi 4 lánctalp gördül. A gépkocsi nagy sebességgel képes haladni nyolc tonnás terhelés mellett is; ilyenkor a lánctalpak egy négyzetcentiméternyi földre eső nyomása csupán 213 gramm (kerekes gépjárműnél ez 35 kilogramm volna). A szovjet NAMI 0157-M típusú terepjáró gépkocsikat a moszkvai autóközlekedési tudományos kutatóintézetben tervezték. A teherautó messzi északon, a 80. szélességi körön túl futotta próbaútját.
