Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-14 / 292. szám
Sikeresen rajtolt a Vasas Izzó Tegnap játszotta osztályozó mérkőzését a Vasas Izzó női röplabdacsapata a fővárosban. Ellenfele a Miskolci VSC együttese volt. Az izzós lányok jól vették az első akadályt, és 3:0 arányú győzelmet arattak. Csak az első szett hozott szorosabb küzdelmet. Különösen a második szettben domborodott ki a kaposváriak nagyobb tudása. Különösen Vermesné, Csorba és Nagy játszott kiemelkedően. A ma délelőtti ellenfél, a Szegedi Spartacus együttese •szintén lejátszotta első mérkőzését, biztosan győzte le 3:0 arányban a Budapesti Harisnyagyár csapatát. Egy esetleges győzelem ma már azt is jelentheti, hogy megvalósulnak a kaposvári álmok, azaz , jövőre ismét NB I-ben szerepelhet a csapat. ' Sajtótájékoztató a labdarúgásról Iramjáték és erőfejlesztés Változások lesznek a követelményrendszerben Csütörtökön az OTSH tanácstermében a labdarúgás időszerű kérdéseiről rendeztek sajtótájékoztatót, amelyen az MLSZ-t Kutas István elnök, Krizsán József főtitkár, Baráti Lajos, az edzőbizottság vezetője és Tibor Tamás, az utánpótlás bizottság. képviselte. Krizsán József az MLSZ tíz hónap alatt elvégzett vezetési, szervezési, szakmai és gazdasági jellegű intézkedéseiről beszélt. Kiemelte, hogy az MLSZ új, 27 tagú elnökségében elismert szaktekintélyek ‘is feladatot vállaltak, és lelkesen végezték munkájukat. Az MLSZ elnöksége négyszer ülésezett, míg a 9 tagú intéző bizottság 12 ülésén 42 napirendi pontot tárgyalt meg és 72 határozatot hozott, többségében szakmai jellegűt. .Az MLSZ keretén belül 9 szakbizottságot hoztak létre. Megalakult az edzők testületén belül egy etikai bizottság. és létrehoztak a labdarúgás tendenciáit figyelő, vizsgáló csoportot is. Az elmúlt napokban az MLSZ végrehajtotta a NemSzót emelünk! Hét közben már utaltunk rá, hogy az úttörő-olimpia asztalitenisz-versenyzőinek megyei döntője a legjobb kaposvári versenyzők nélkül zajlott le. Pedig valamennyi járás elküldte győzteseit és itt voltak i Siófok és Nagyatád legjobbjai is. Hol maradtak a kaposváriak? Okét senki sem szólította asztalhoz. A kis Proszonyák Ida — akit jelenleg a megye egyik legtehetségesebb úttörő- versenyzöjenek tartanak a szakemberek —, hiába készült hosszú időn keresztül szorgalmasan. A döntő színhelyén tudhatta meg, hogy nem indulhat a versenyen. Sírva hagyta el a tornatermet. Ki követett el mulasztást? Ezt próbáltuk kinyomozni, akkor még nem tudva, hogy milyen nehéz feladatra vállalkoztunk. Mit mondanak az érdekeltek? Iglói László, a megyei művelődésügyi osztály előadója: — A megyei úttörőelnökség testnevelési és sport szakbizottsága még szeptemberben határozatot hozott a verseny megrendezésére. Annak idején minden érdekeltet értesítettünk. Horváth András városi sportfelügyelő: — Mi két úttörőversenyt is rendeztünk a közelmúltban. A városi serdülő bajnokságot és a serdülő tizeket. Így a legjobb kaposvári úttörő, asztaliteniszezőket ki tudtuk válogatni. Sajnos • formai hiányosságok miatt a helyszínen nem engedélyezték in- , dulásukat., Nem tagadom, mi is felelősek vagyunk ezért. Manderbaum József, az Általános Iskolai Sporttanács városi elnöke: — Én a döntő előtt két nappal kaptam értesítést, hogy vasárnap már döntőt kell játszani. Ennyi idő alatt selejtezőt lebonyolítani egyszerűen lehetetlen. A szeptemberi határozatról azonban nem tudtam, akkor nem voltam jelen. Természetesen az ÁIST felelősségé is fennáll. Balogh Jószef, a városi asztalitenisz-szövetség elnöke: — Igaz, a korábbi években mindig segítettünk a selejtezők megrendezésében, de az idén elaludtunk. Tény: mi is hibásak vagyunk. Erre szokták mondani, hogy »a sok bába között elveszett a gyerek«. Egy verseny, amelyiknek ennyi gazdája van — s ha ráadásul a »gazdák« egyszer sem ülnek össze megbeszélni a teendőket — csak így végződhet. Tény, hogy senki sem »mosakszik«, senki sem igyekszik másra hárítani a felelősséget. Ettől függetlenül a mulasztást helyrehozni már lehetetlen. Vigasztalásul Proszonyák Ida lehetőségét fog kapni, hogy bekapcsolódjon a további küzdelmekbe. Erre a versenykiírás lehetőséget nyújt. De ez csak szépségtapasz. A városi selejtezőknek sok-sok általános iskolás diákot kellett volna versenyre szólítaniuk, akik közül néhány talán most kapott volna kedvet a rendszeres játékhoz. Hisszük, hogy Proszonyák a legjobb kaposvári úttörő asztaliteniszező, de egy versenynek nemcsak győztesei vannak, hanem helyezettjei is. zeti Bajnokság átszervezését, az NB-s küzdelmekben részt vevő csapatok számát 226-ról 116-ra szorította le. Még így sem adottak mindenütt a feltételek az NB-s szerepeltetéshez, ezért elképzelhető újabb rendezés is. Beszélt a főtitkár, a játék- vezetés területén tett különböző intézkedésekről, a díjak rendezéséről és egyúttal a követelmények emeléséről. — A bajnokságban a játékosok fizikai képessége javult, de a színvonal nem emelkedett jelentősen — mondotta végül Krizsán József. — Javult a válogatott mérlege, s az a tény, hogy 23 ország legjobbjainak versengésében Magyarország nyerte az utánpótlás Európa-bajnokságot, biztató a jövőre. Baróti Lajos szakmai kérdésekről beszélt. Kiemelte, hogy azért játszatták a szokottnál többet a csapatokat (idény előtti, alatti és utáni kupák, sűrített bajnoki műsor), mert csak játékban javulhat a teljesítmény. A legutóbb rendezett nemzetközi edzői tanácskozáson is bebizonyosodott, hogy a magyar klubok időben többet edzenek, mint a legtöbb külföldi csapat, de egy edzésen belül sok fölösleges gyakorlatot végeznek. A külföldiek edzései sokkal célszerűbbek, és ennek hatása a játékban is megmutatkozik, ezért változtatni kell a hazai edzéseken. Elmondotta, hogy a követelményrendszer hetenként két óra körüli kötelező foglalkozást ír elő a csapatoknak. Az új idényre több változás lesz az őszi követelményrendszerhez viszonyítva. Jön az 50x30 méteres futás, a 2x1000 méteres váltakozó ütemű futás időre, a 3600 méteres folyamatos futás, továbbá bevezetik a 4x5 _ perces úgynevezett iramjátékot, 7 tagú csapatokkal a fél pályán, egy-két érintéssel. Ajánlják heti 3 alkalommal a 15—20 perces erőfejlesztést, szerepelnek a programban ruganyosságfejlesztő kötelező foglalkozások is. — Az NB I-es csapatok ja- i nuár 6-tól 26-ig háromhetes kötelező edzőtáborozáson vesznek részt — mondotta Baróti Lajos. — Ebben az Az ő érdekükben is szót emelünk. J. It. Híradástechnikai vállalat fölvesz finomlakatosi munkákra lakatos szakmunkásokat Bér megegyezés szerint. Cím: a 369407. számon, a hirdetőben. (369407) Építtetők, figyelem! Értesítjük kedves vevőinket, hogy szövetkezetünk kiskorpádi tüzelő- cs építőanyag-telepen 1974. december 16—21. között v leltározunk. A leltár idején közületi vevőinket kiszolgáljuk. ÁFÉSZ, Kaposfő (369440) időben nyilvános mérkőzést nem játszhatnak, túrákra, nemzetközi találkozókra február 1 és 15 között lesz lehetőség. A jövőben is tartanak ismert előadókkal nemzetközi tanfolyamokat, melyekről az edzőknek már minősítő jellegű dolgozatot is kell írni. Tibor Tamás [a 17 tagú utánpótlás bizottság fő feladatának mondotta az alapok szélesítését, a fiatal labdarúgók számának növelését, továbbá a fiatal játékosok korszerű felkészitésének és foglalkoztatásának biztosítását. Kiírták az országos ifjúsági bajnokságot, létrejött a középfokú iskolai bajnokság. 1975-től megrendezik az országos ifjúsági és serdülő kupát. Az 1975—76-os bajnoki idénytől minden NB I osztályú csapatnak legalább 7 utánpótlás' együttest kell indítania, az NB ll-eseknek ötöt, az NB III-asoknak hármat. megyei szinten pedig kettőt. Jövőre már az ifjúsági edzők részére is továbbképző előadásokat szerveznek, az NB I-es klubok függetlenített ifjúsági edzőt kötelesek foglalkoztatni. Négy korosztályban állítanak fel ifjúsági válogatottat, részükre nemzetközi mérkőzéseket biztosítanak. A »legidősebbek« ha március 16-án és 26-án a Bulgária elleni selejtező mérkőzéseken kiharcolják a svájci UEFA- torna döntőjébe jutást, az első félévben 12 nemzetközi mérkőzést játszanak. Az ifjúsági B, amely az 1976-ban Magyarországon sorra kerülő UEFA-tornára készül, 16— 18 nemzetközi barátságos mérkőzést vív 1975-ben. Készt vesznek a fiatalok 1975-ben a Koreai NDK-ban az IBV-n, először indul a magyar válogatptt a SZOT tornán. A felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére augusztusban nemzetközi serdülő tornát is rendeznek. Végezetül elmondták az MLSZ vezetői, hogy megállapodás született a Bulgária elleni olimpiai selejtező mérkőzések időpontjában. Eszerint május 7-én Bulgáriában, június 7-én pedig Magyarországon mérkőzik egyórással a két csapat. Sportműsor VASÁRNAP: Kosárlabda Táncsics SE—Székesfehérvári Építők, Kaposvár, Munkácsy gimnázium tornaterme. 11 ó. Természetjárás A Kapos Turista Sportegyesület évadzáró gyalogtúrája. Útvonal: a töröcskei víztároló környéke — Gyöngyvirág tú- ristaház. Indulás a Széchenyi térről 8.45 órakor. Olcsóbbnál is olcsóbb! Jöuo férfiaknak műbörkabát 1210 Ft helyett 824 Ft, női kabát 1380 Ft helyett 950 Ft, kamaszöltöny 915 Ft helyett 500 Ft, bakfisotthonka 190 Ft helyett 80 Ft, női csizma 380 Ft helyett 110 Ft, az Ady E. u. 13. sz. alatt. pamut féríimelcgítő 143 Ft, trevira női kardigán damasztabrosz viaszosvaszon 335 Ft, 62,50 Ft 72,50 Ft, bordó divattáska 95 Ft. az Ady E. u. 1. sz. alatt. Kaposváron, AZ OLCSÓ ÁRUK BOLHÁIBAN! DECEMBER u SZOMBAT Szilárdka Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Túlnyomóan felhős idő, ismétlődő havazással, havas esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon megerősödő és északnyugatira forduló szél. A hajnali órákban helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton mínusz 1 és plusz 4 fok között a lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Tatabányán megtartott 50. heti lottósorsoláson tegnap a következő számokat húzták ki: 31. 39. 41. 63, 74. — A szocialista közművelődés időszerű kérdései címmel előadást tartott tegnap Kaposváron, a Latinca művelődési központban működő szo- cialistabrigád-vezetők klubjában Kellner Bernát, a megyei könyvtár igazgatója. — Tanácskozás Barcson. Ma délelőtt Barcson ülésezik a megyei tanácstagok barcsi járási csoportja; többek közt tájékoztatják őket a Barcson folyó beruházásokról is. — Baráti találkozóra hívta meg — első alkalommal — 18 nyugdíjas dolgozóját a kaposvári Dimitrov utcai csecsemőotthon szakszervezeti bizottsága. Tájékoztatták őket az intézet fejlődéséről. — Gázvezetékátadás Bala- tonföldváron.1 Tegnap újabb szakaszát adták át a községi gázvezetéknek három utcában. Karácsonykor tehát 50 földvári család már gázzal füthet. — Ittasan elcsúszott és lábát törte tegnap délutániba kapbsvári vasútállomáson á 38 éves, szentbalázsi Búzás Mária. A mentők combcsonttöréssel szállították a megyei kórházba. — Autóbuszvárókat épített a kadarkúti közös tanács két társközségében: Kénesén és Kőkúton, valamint a külterületi Somogyszentimrén. Az építkezésre 75 ezer forintot fordított. líiz Csokonyavisontán Tűz keletkezett tegnap — egy dobkályha szabálytalan használata miatt — a csuko- nvavisontai Király Jenő nyugdíjas, Széchenyi út 97. szám alatti lakásán. Bundák, varrógép, zsebrádió és más használati tárgyak semmisültek meg; a kár becsült ősz- szege 5000 forint. A tüzet a barcsi állami és a helyi önkéntes tűzoltók fékezték meg. — Éleslövészet. A Kaposvári Városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai 1974. december 16-tól 24-ig és december 27- től 31-ig éjjel—nappal éles- lövészetej; tartanak a sánto- si katonai lőtéren. Ezért kérik a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a jelzett időben a lőtéren és annak biztonsági területén senki ne tartózkodjon, mert életveszélyes. e biztonsági őrök felszólításának pe-^g tőgyen eleget. Reno r-lopás A New York-i Brooklyn- múzeumba.n csütörtökön este mintegy 200 személyt — látogatókat és alkalmazottakat — tartott másfél óráig őrizetben a rendőrség, egy röviddel előbb eltűnt Renoir- festmény után kutatva. A kutatás és a motozás nem járt eredménnyel, csupán a mintegy 80 ezer dollár értékű csendélet keretét találták meg. 175 évve) ezelőtt. 1799. december 14-én halt meg — 67 éves korában — George Washington amerikai államférfi, az amerikai függetlenségi háború hadvezére, az Egyesült Államok első elnöke. Jómódú családból származott, s maga is gazdag ültetvényes volt. Az 1750-es években harcolt az indiánok, majd a hétéves háborúban a franciák ellen. Beválasztották az I., majd a II. kontinentális kongresszus tagjai közé, s 1775-től 1783-ig mint a kontinentális hadsereg parancsnoka, az amerikai függetlenségi háború katonai vezetője volt. Az általa szervezett és vezetett hadsereg végül — francia segítséggel — fegyverletételre kényszerítette az angolokat 1781-ben Yorktown-nál. Két esztendővel később, katonai tisztségéről lemondva, visszavonult birtokára, majd vezette (1786—87) a kis farmerek felkelését leverő reakciós erőket. 1787-beit ő elnökölt az alkotmányt kidolgozó gyűlésen. Két alkalommal (előbb 1789-ben, majd 1793-ban) egyhangúlag az USA elnökévé választották. Történelmi szerepe volt abban, hogy az egymással hosszú időn át tor- zsalkodó tizenhárom gyarmatból végül megszületett az amerikai államszövetség. fiz első „találkozás“ A szombathelyi négyes ikrek tegnap »találkoztak« először édesanyjukkal. Kovács Félixnét eddig a kórház szülészetén gyógykezelték, a kicsiket pedig a koraszülött- osztályon gondozták, s . az anya csak tv-ben láthatta őket. A 17 napos Ildikó, Adrien, Katalin és Zsuzsa jó egészségben »fogadta« édesanyját. Az egészségügyi szakemberek megállapítása szerint egyébként a szombathelyi négyes ikrek egypetéjűek. — Fehérjepótló tejport évenként mintegy 600 vagonnal állítanak majd elő melléktermékekből a Zala megyei Tejipari Vállalatnál, ha a 220 millió forintos költséggel elkezdett korszerűsítést befejezik. — Erőszakkal elvett 500 forintot egy férfitól a 21 éves, marcali Orsós Lajos és élettársa, a 21 éves Bogdán Margit. A Marcali. Járásbírósága fiatalembert egyévi és nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte, két esztendőre pedig eltiltotta a közügyektől. Bogdán Margit egy évet kapott és további egy évre eltiltották a közügyektől. — Hazai és import játékok nagy választékban! Most érkeztek a Kaposvár, Ady E. u. 11, szám alatti játékáru- szaküzletbe. (x) — Áramszünet! Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy december 16-án. 17-én, 18-án, 19-én és 20-án 7.So órától 15.S0 óráig Kaposváron. a Kodály z. cicában, a Vaszary utcában, a Kunffy utcában, a Töröcskei úton. a Zichy utcában. á Sal’ai utca felső, részén, a Géza utca folytatásában, a Bartók B. közben. a Maros utca. a Duna utca és a Tisza utca keleti részén — há'ózat- énítés miatt — áramszünet lesz. (11668) — Útlezárást A rfttl.Vir.p 11 sz. érit ésvezcv őségé értesíti a lakosságot, hogv 1974 december 16-tól Kanosváron a Nvár utca. Szigetvári utca és Jedlik Anvos utca közötti szakaszát lezárjuk. A •forgalomelterelés a Jedlik Ányos utcán kérésziül történik. (369478) — Díszmadár-kiállítás Kaposváron. 1974. december 14—15-én, a Tn»ácsbá7 utca 7. szám a'att. KTSZÖV. Szombaton in órá‘01 m óráig. vasárnap 9 őrétől 18 óráig (369485) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy december 15-én Barcson autó- és motor- vásár lesz. (8565)