Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-30 / 280. szám
V 'TjUjdtelt Szerkeizt&ilx^! 1973. március 3-án a művelődési házban ellopták a fiam új zakóját. Az ügyet a rendőrségre adtuk. A tettest meg is találták, de a zakót nem. Az eset a bíróságra került, ahol 900 forintra becsülték a kárt, de a tettes még a mai napig sem fizette meg a zakó árát. Többször felkerestük a Nagyatádi Járásbíróságot. Kiadtak egy fizetési meghagyást, amelyik 1974. január 13-án emelkedett jogerőre, de a kár sajnos még mindig nem rendeződött. Kértük a határozat végrehajtását, de azt a választ adták, hogy várjunk türelmesen, majd értesítenek bennünket. A türelmünk már elfogyott. Kérjük Önöket, szíveskedjenek a segítségünkre lenni, hogy megkapjuk végre jogos követelésünket. Tisztelettel: Qoánciici Qóza<{ 8854 örtilos, Rákóczi u. 40. Tisztelt Szerkesztőség! 1972-ben gyermekgondozási segélyben részesültem. 1974. március 26-án ismét szültem. Ettől az időtől 20 hétig szülési szabadságon voltam. Ez augusztus 13-án lejárt, s akkor a gigei termelőszövetkezetnél közölték velem, hogy ismét gyermekgondozási segélyre vagyok jogosult. A tsz ezt jelentette a Nyugdíjfolyósító Intézetnek, de azóta egy fillért sem kaptam. Másfél hónappal ezelőtt levélben kértem tőlük a jogosan járó segélyt. Ök egy kérdőívet küldtek, melyet egy hónapja kitöltve ajánlott levélben visszaküldtem. Azóta sem pénzt, sem választ nem Icaptam. Nem tudom, mit szólnának azok, akik az ügyet intézik, ha négy hónapig nem kapnának fizetést, és úgy kellene eltartaniuk két gyermeket. Tisztelettel: cAndtr "dáneini 7530 Kadarkút, Ady E. u. 10. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam. 280. szám. Szombat. 1974. november 30. Illy és Gyula újabb drámái A közelmúlt évek a dráma- I Bölcsek a fán (1970). mely al- j szegények diadalát a hatal- író Illyés Gyula munkássága- címe szerint »tragédia tréfa- j maskodók szerelmi erősza- nak nagy felszikrázását hoz- san elbeszél ve-, a 17 századi J koskodásaval nemben, ták: 1969 és 1973 közt a kohó diakkollégiumi commedia || minden esztendőben megírt deli’ arte stílusába bújtatott ]' Az 1972-ben írt Testvérek a egy drámát, s ezeket rendezi ! szándékos anakronizmusával Dózsa-téma újjáteremtése: a össze az Életmű-sorozat új, j ugyancsak a 20. század Jég- Dózsa testvéreket összefűző tizedik kötete. A sort a Ttsz- kártékonyabb gondolatba-i ták (1969) nyitja, az albigen-| máról, a fanatizmusról beszél, | _ sek középkori történetébe : A régi Bolhabál újjáteremté- ~ ............. ......... á gyazva az emberi történelem i remtéséből született Bál c egyik fájdalmasan eleven ' pusztán (1971) az egykori vá- gondját: a tűzzel-vassal pusz- j sári komédiák műfajában a ti tó vallási, faji, világnézeti j »puszták népe- élményanya- türelmetlenség által megold- I gát, Illyés ifjúságának népi hatatlan helyzetbe sodort kis világát idézi színpadra, hogy népközösség pusztulását. A i ábrázoljon egy örök témát: a Átadták a vörsi üzletházat Tudományos tanácskozás Siófokon A szociális otthoni gondozásról Tegnap kétnapos tudomá- | gyatékos fiatalok problémáiról nvos tanácskozás kezdődött | tartott előadást. Siófokon — elmeorvosi szakemberek és az elmebetegeket ápoló szociális otthonok vezetői részére. A tanácskozást, amelyen országos hírű szakemberek és az ország különböző részein levő otthonok vezetői vettek részt, a MO- TESZ Egészségügyi Szervezők Tudományos Egyesülete Szo- ciálrehabilitációs Szövetségének szociálpszichiátriai szakcsoportja és a megyei tanács egészségügyi osztálya rendezte. A tegnapi tanácskozáson sok érdekes előadás hangzott el. Dr. Csáki László főorVos, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője ismertette a fogyatékosok ellátásának és gondozásának somogyi problémáit, dr. Dohány Lászióné a társadalom felelősségéről, dr. Baiáczi Péter igazgató, a Szociálrehabilitációs Szövetség elnöke, pedig a foKun Anna vezető ápolónő az otthonokban levő gondozottak családi kapcsolatainak és annak jelentőségéről, dr. Báló Károly szociálisotthon- igazgató a foglalkoztatásra való kiválasztásról. Csabai Anna ápolónő pedig az úgynevezett gyógyító közösségek kialakításáról beszélt. A tanácskozás részvevői megismerkedhettek dr. Mező- fi László adjunktus előadása nyomán a tabi, dr. Gergely Ilona előadása alapján pedig a drávatamási szociális otthonok működésével. Előadás hangzott el az otthonokba történő beutalás és a végleges elbocsátás feltételeiről is. Tegnap átadták a balaton- máriai áfész-hez tartozó Vör- sön az új üzletházat. A 812 lakosú község egy tető alatt vegyesboltot és bisztrót is kapott. A terveket Sipos György, az áfész mérnöke készítette, az építést a szövetkezet házi brigádja végezte. A váróéi színvonalú üzlet létrehozásához a tanács telket adott, a Belkereskedelmi Minisztérium pedig 68Ö 000 forint állami támogatást nyújtott. Az 1,3 millió forintos üzletház többi anyagi fedezetét a szövetkezet adta. Cíink Gyula, az áfész elnöke megnyitójában kiemelte a helyi lakosok 368 óra társadalmi munkáját. Ennek a szervezője a helyi intéző bizottság elnöke, Módos Jenő volt. A vásárlók és a szövetkezeti tagok nevében ő vette át az üzletet, s köszönetét mondott mindazoknak, akik tettek Vörs új büszkeségéért. A bolt és a bisztró idegenforgalmi célokat is szolgál. A községtől alig 400 méterre van a Kis- Balaton természetvédelmi terület. s különösen nyáridőben sok turista járja ezt a vidéket. fel a forradalmár magatartás kétféle lehetőségének igazságát és tragédiáját. Az ünnepelt (1973) Petőfi szabadszállási követválasztási históriájának felidézésével a tiszta forradalmár öntudat legnagyobb emberi próbatételét mutatja meg. A kötet tragédiáiban ugyanaz a »számadói gond« keresi mondanivalója számára a színpadi formát, amely Illyés verseiben vagy a Hajszálgyökerek eszméiben hirdeti a költő ítéletét az egy anyanyelvűek népi-nemzeti közösségének mai forradalmi és erkölcsi feladatairól. De a A szalagavatás után mintegy ! drámaírói kedv felszításához 100 vevő vette birtokába a j nagymértékben hozzájárultak négy hónap alatt elkészült i lé- [ vidéki színházaink is, otthont tesítménvt. Elsőként Zsiborás és műhelyt adva Illyés Gyu- József nyugdíjas fizetett a i Iának: a Tisztákat, a Bölcsek pénztárnál. A nevét azért is j a fánt és a Testvéreket a Pé- érdemes megemlíteni, mert I esi Nemzeti Színház, Az ün- azok között volt, akik sok tár- ! nepeltet a veszprémi Petőfi sadalmi munkát végeztek. I Színház mutatta be először. A 'harmincadik évfordulóra Megyei pedagógiai pályázat Hazánk felszabadulása har-1 nosításával kapcsolatos téTallőzás a jövő hét rádióműsorában mincadik évfordulójának a tiszteletére megyei pedagógiai pályázatot hirdetett a Pedagógusok Szakszervezetének Somogy megyei Bizottsága, a megyei művelődésügyi osztály, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata és a Továbbképzési Kabinet a megyei KISZ-bizottság, az gógusnö. S csodálkozást kife-, úttörőszövetség megyei elnökArányok és értékek »Devalválódik a könyv értéke a községben« — mondta csak félig tréfásan a pedajezö tekintetemre hozzátette: »A szülök nagy része nem jól ajándékoz, ez az oka ennek«. Példák jutottak az eszébe. A ballagásra konyhabútort vásárló szülő, meg a másik, aki »vagyont érő« ékszereket vett kislányának a jó bizonyítványért. És sorolta a példák hisszú sorát. Csoda, hogy az úttöröavatásra adott könyv láttán elszomorodik a gyerek arca? Nem érték a szemében a könyv, sajnos. A pedagógus szinte tehetetlen ebben a helyzetben. Hiába a szabadpolcos osz- tálykönyvtár, hiába az iskolai, a községi. Hiába szeret olvassége, a Kaposvári Tanítóképző Intézet és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet támogatásával. Tág teret kapnak a pályázók: neveléstörténeti, óvodai nevelési, a tanítási órák haszmák, szakköri, iskolavezetési, tananyagcsökkentésről szóló, gyermek- és ifjúságmozgalmi, iskolai könyvtári, közművelődési, felnőttoktatási és az iskola és a társadalom kapcsolatát bemutató dolgozatokat várnak a pályázót kiírói. A megyei pedagógiai pályázatra 1975. április 21-ig küldhetők be a munkák. A pályadíjakat 1975. május 31-én, a pedagógusnapon adják át. A dolgozatokat a Pedagógusok Szakszervezetének megyei Bizottsága címére kell beküldeni. A tavalyi szilveszteri kabarét hallhatjuk újra hétfőn a Kossuth adón, 19 óra 40 perckor. Kedden a Petőfi rádió kínál hangjátékot este 21 óra 02 perckor: Nyikolaj Jevdoki- mov szovjet író Az emlékezés törvényei című regényének epizódjait. A regény témája: a szocializmust nemcsak a gazdaságban, de a fejekben is »építeni kell“. Bemutatót tart a Rádiószínház szerdán a kora esti órákban. Lázár Ervin Nők parasztudvarban című hangjátéka hangzik el, melynek szövegét folyóiratból ismerhetjük. A rádiójáték-pályázat második díját elnyert mű ez. A csütörtöki Irodalmi műsorok közül az Üdvözlet az olvasónak ! című rejtvényes adás emelkedik ki. Ezúttal a szarvasi könyvtárból jelentkezik Rapcsányi László játékvezető. A zsűri elnöke Juhász B'erenc költő, az Üj írás új főszerkesztője. Ez a műsor 16 óra 05 perckor kezdődik a Kossuth rádióban. Pénteken a Petőfi adón 18 óra 20 perckor lesz hallható Kopányi György új ifjúsági rádiójátékának, A szégyenteljes ütközetnek első része. A győri csata hátterét festi meg az ismert hangjátékszerző. Ugyanezen az adón hallhatjuk a Szombat délelőtt című műsor újabb jelentkezését, melyben riportok, jegyzetek hangzanak el sok zenével. Vasárnap 18 óra 10 perckor szintén a Petőfi adón lesz hallható Bulgakov Moliére című színművének rádióváltozata, Latinovits Zoltánnal a címszerepben. Teljesedik a kaposvári piac Csökkent a to/ás ára — !\em volt már szőlő Nemcsak az időjárás jelez- 1 te pénteken a tél közeledtét, hanem a felhozatal és a ^á- . Kikötői nagyjavítás Aki már járt Balatonföld- vúron, a vízparton és a kikötőben. nem egyhamar felejti el. hiszen a déli part legszebb részei közé tartozik. A tél előtt ip élet, mozgás van ott. Most azonban nem az üdülővendégektől hangos a táj, hanem munkagép zaját hozza a szél. Folyik földvári kikötő ni a gyerek, a könyvet mint j nagyjavítása. S akik végzik: érteket nem becsüli. Mit szá- | a MAHART siófoki igazgatómit neki, ha gyúródik, sza- | sága műszaki osztályának kökad! Nem érdekli, hisz az igazi »kincsek« szemében csak a használati és luxustárgyak. A pénzben kifejezhető értéküket tekintve: legdrágább dolgok. Vagy az »ajándéközönben« később már azokat sem tudja igazán becsülni? Meggondolandó! L. L. telékébe tartozó szakemberek. Hogy miről is van szó, azt Tolnai Béla termelési osztályvezető mondta el. A kikötő középrésze egy jól kiépített partfal, az északi és déli oldalán viszont cölöpsor i húzódott. Ez tönkrement az idők folyamán. A következmény: a kapacitás csökkent. A brigád, mely a mostani, egyre zordabbra forduló időjárású hetekben ott tevékeny- ! köti majd a partoldalhoz. Ez kedik, felújítja a tönkrement j a nyolcszázezer forint értékű kikötőrészt. Betonoszlopok kerülnek a régi cölöpök helyére. A járda is beton lesz. Két híd ményezi majd. munka a kapacitás bővülését, a régi forgalom elérését eredsárlókedv is. A csípős, hűvös reggelen a szokottnál kevesebb volt az őstermelő, de a vásárló is. A zöldség meg a gyümölcs volt az uralkodó. A háziasszonyok részére az volt a kellemes meglepetés, hogy a tojás ára lejjebb szállt. Egy hete még 2—2.20-at is elkértek érte, most (nagy volt a felhozatal) 1,90-nél nem tartották többre, sőt később már 1.60-ért is lehetett kapni. Eltűnt a szőlő. A hazai termés lefutott, az importból nem jutott a piaci elárusítóhelyekre. Ismét kapható volt a paradicsom, igaz, hogy primőr áron. A pénteki hetipiaci árak: tejföl (literenként) 26, tojás (darabonként) 1,60—1,90. burgonya 3,50—5, sárgarépa 4— 6, gyökér 7—9, vöröshagyma 4—6, fokhagyma 22—24, fejes káposzta 2—2,50, kelkáposzta 3—4, karalábé 4—5, karfiol 15, paradicsom 40, paprika 12—15—20, tök 3,50— 4, retek (csomónként) 2, paraj, sóska 10—15, gomba 20— 30. sampion 52—54, jonatán alma I. osztály 6—8, II. osztály 3—4. egyéb alma 3—8. körte 6—12, dió 10—12, mák 50 forint kilogrammonként. T0RK4 (oeoK Kritikus megjegyzés Arthur Rubinstein mindig szívesen játszotta .Beethoven Les Adieux című művét. Csak a Viszontlátás című tételben talált némi kifogásolnivalót. — A viszontlátás ebben a darabban véleményem szerint nem elég örömteli. — mondotta. — De talán azzal magyarázható, hogy a darabot Beethoven nem a szerelméhez, hanem egy főherceghez írta. Korholás Az anya így 6zól a lányához: — Mary, szégyelheted magad. Minden barátnőd már elvált, te pedig még férjhez sem mentél! Nagytakarítás A lakásban nagytakarítás van. Minden a feje tetején áll. A feleség így szól a férjéhez: — Szaladj le az utcára és hívj fel a fülkéből, mert sehol sem találom a telefonunkat! Csak nyugalom A hajón a kapitány így szól az utasokhoz: — Nyugalom, kedves uraim, nyugalom, csak semmi pánik! Az égvilágon semmi veszély, hajótörésről szó sincs. A hölgyeket és a gyerekeket csupán azért ültettem a mentőcsónakokba, hogy ezalatt a férfiaknak a legújabb pikáns viccet elmondhassam. Ima A sivatagban a hittérítő találkozik egy oroszlánnal. Rémületében így imádkozik: — Istenem, olts keresztény érzületet ebbe az oroszlánba! Az oroszlán leül a hátsó lábaira, lehajtja a fejét és így 6zól: — Áldd meg uram az eledelt, melyet mindjárt magamhoz veszek! Kis tévedés A rendőrségen megszólal a telefon. Akadozó férfi hang magyarázza: — J-j-jöjjenek ki azonnal. Az a-a-automból ellopták a kormánykere) két... meg... a m-m- műszerfalat... Néhány perc múlva ugyanez a hang közli: — N-n-ne jöjjenek. Cs- esupán az történt, hogy a h-h-hátsó ülésre ültem. SuxmMépbp Jix MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím; 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51*. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünle meg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Poäta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. . Felelős vezető: Tarkas ßcla igazgató.