Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
A munkásművelődésről Festő, falun Beszélgetés Ludán Imrével, a nagyatádi művelődési központ igazgatójával A művelődési központ betonépítménye megköveteli, hogy körbe ültessék fává', bokorral és a szemnek kellemes legyen a parkosításra meghagyott szabad tér. Itt találtam csemeteültetés közepette Ludán Imrét, a nagyatádi művelődési központ igazgatóját. Folytatta helyette más, a munkát, vele az irodában beszélgettem. Asztalán levélpapírnyi lap, rajta piros vonalak, mint a vasútmodellezők nyolcast formáló sínpárja. Ludán Imre elmondja, hogyan képzeli el a korszerű munkásművelődést. Az igazgató szobájába — csengettyűként — gyermekhangok érkeznek. Kapóra jön, hiszen Ludán Imre ezzel kívánta kezdeni a beszélgetést. — Mi a munkásművelődést összetett módon értelmezzük. Gyerekkortól s a felnőtt korban is. Ennek szellemében három gyermekklubunk működik már. A gyerekek jelentősebb hányada munkáscsaládokban él; hiányzik belőlük a biztos föllépés, a beszéd- készségük is fejlesztésre szorul. A klubfoglalkozások célja; a beszédkészség fejlesztésével a személyiségformálás, a magabiztosságra nevelés. A három klubban nyolcvan gyerekkel foglalkoznak a pedagógusok. Ludán Imrének sok mondanivalója van. — A leendő munkásokat kell látni az iskolás padban ülő gyerekekben. A szelekció csak ezután történik. A munkásszülők gyerekeinek három alsó tagozatos oroszelőkészítő tanfolyamot szerveztünk. Egy- gyel próbálkoztunk, a sok jelentkező miatt három csoportot alakítottunk. A hetedikeseknek külön tartunk orosz nyelvtanfolyamot. Évek óta szépen működik a művészeti nevelést szolgáló kézimunkaszakkör. A technika világába kalauzolja a gyerekeket a va- sútmodellező-szakkör. Gondunk van arra is, hogy a fiatalok megismerjék városuk történetét, ezért helytörténeti szakkört szerveztünk, ök készítik el a művelődési ház történetét is. Fotószakkörünk a művészeti nevelést szolgálja, s egyben segít valamennyi klubnak, szakkörnek, hogy megörökítsék eseményeiket. — A jelentős számú szakkör vezetésére találtak-e minden esetben megfelelő embereket? — Tizenhat pedagógus vállalt szakkörvezetést a művelődési házban. Peperő Gyula Berzencéről jár Nagyatádra, az énekkar irányításáért... — Az általános iskolai klubok, szakkörök mellett milyen ifjúsági csoportok működnek? — Említettem már, hogy az általános iskolában, a gyerekek pályaválasztása előtt, nem jön létre a szelekció; nem tudjuk, kiből lesz munkás, ki szándékozik más területen dolgozni. Az elkülönülés tőmEgy hasáb elmozdulása egy kockában pítását szem előtt tartjuk, két vegyes diákklubunkkal ez a célunk. Szakmunkástanulók, gimnáziumi tanulók együtt vesznek részt a klubfoglalkozásokon. A hazafias nevelésre minden szakkörben gondot kell fordítani, de gondoltunk arra is, hogy létrehozunk egy önálló ifjúgárdaszakasztl Egy foglalkozást már tartottak is. A munkásművelődés körébe tartozik, hogy a szakmunkás- tanulóknak nyelvtanfolyamot szerveztünk. A szakmunkás- képzővel közösen egy énekkart is működtetünk, tervünk szerint ez lesz a magja egy majdani munkáskórusnak. Jó az együttműködésünk a kollégiummal, közösen irodalmi színpadot, néptánccsoportot, néprajzi szakkört indítottunk. Fontosnak tartjuk az új, közművelődési szakkör munkáját is, amelyben középiskolások vesznek részt. A felnőtt munkások művelődési programjában elsőnek kell említenem a szocialista brigádvezetők fórumát, amely negyedévente tartja foglalkozásait. Ezen általában nyolcvanötén vesznek részt. — A brigádvezetők érzékenyebb vezetők, mint a »kul- túrosok«, akik gyakran megfeledkeztek a közvetítésről, feladtukról. Mi a brigádvezetők révén el tudjuk juttatni programjainkat minden munkáshoz. A nők fóruma pedig szélesebb körben tág teret ad a nők mindennapi problémáinak megválaszolására; a bevásárlástól az egészségügyig sokféle téma szóba jön itt. A nevelők fóruma a különböző iskolatípusok közös felad '»rit tartja szem előtt. Tervünk, hogy még ebben az éviben Fakó, mindig egész képmezőt fókuszába fogó — tehát beszélgetőtárs pillantása alól »általános« tekintettel menekülő — férfi. Kabátjának vállán pikkelyesre keményedéit a hajkorpa. Van abban valami szánnivaló, ahogy a karéj kenyeret »konzervál« a sarlót formáló keze mögé rejti, félig hátat fordítva. — Elűzött a családom ... Háza, mezei jószága tehát már nincs. Gúnyája egy, ami rajta van. Ünneplő, köznapi, munlcaruha — minden. Mint valaha, cseléd korában. Megtűrik a falu valamikori szegénysorának legutolsó házában. Háromszáz forintért. Kamranagyságú helyiség a bérlemény. Mácsik szűrő, csizmahúzó miska, fagrábla, pipicstartó mángorló — kisebb néprajzi múzeumot megtöltő »anyag«: itt lombdomb aljában végétéi. — Gyakran eszik hideget? — A botban nem főznek ... Nem. Ott nem. A kocsmában sem. — Kibántak velem mindenhol, de legjobban a család. A »családot« olyan lágyan ejti, mint előtte soha. Előtte. Mi előtt? — Megvert a fiam. Nem ilyen bizonytalan nézésű emberként ismertem én még ezelőtt néhány évvel. Könnybe lábad a szeme. Valószínűtlen, mint Rodriquez Amador szobra, az Egy hasáb elmozdulása egy kockában. Az állandónak hitt lazulása. A kőtömb könnyezik. — Soha nem hittem volna, hogy kezet emel rám. Megtette. Két hétig nyomtam a kórházi ágyat. Gyámoltalan. Mennyire más volt, amikor a vetőgép »farosaként« felelgetett az újságírói faggatásra: »Bizodalom van az én munkámban. A jövőt vetjük itt a Ferivel...« kemény közhelyek. Ilyen lehetett otthon is. Űr a maga portáján. — Az asszonynak nem lehetett szava. Hogyan is lehetett volna énmellettem? Ha szájált, kikergettem az udvarrá. — Ütötte is? — Asszonynak a nyelve, férfiembernek a tenyere a fegyvere. — És a gyereket? — Költött a nevelés ... Egy pillanatra újra kőtömb szilárd. Aztán: — Nem köllött volna? Már tudja a választ felelet nélkül is. öklére hajtja a fejét, valahová a hátam mögé néz. — Volt úgy, hogy az éjjelt nem tölthettek abban a szobában, ahol én voltam. Kint húzódtak meg a szalmakazalban vackolódva __ Nem m ondhatják rám, hogy italos ember vagyok. Nem ittam annyit, hogy az hajtott volna. A nevelésért volt az, ha gorombább voltam velük. Az is, hogy nem járattam őket bíborba’-bársonyba’. Minek a flanc falun? Egyforma hangmagasságban beszél. A kiabálás is lehet monoton. Ez mezteleniti le? Vagy széles, sima arca, amelyben nincs »fogódzó«? Fogsorának színe mintha a sárgás arckörnyezet mimikrije volna. — Embert neveltem én a gyerekből! Jórendűre megállta a helyét az iskolában. Szerelő lett a téeszben, nem gyalogmunkás, mint én. Szakmát adtam a kezébe. A katonaságnál sem volt anyámasszony-katonája. Miért éppen most köllött neki fölhor- gadni azon, hogy megfenyítem az anyját? Hiszen addig is megtettem már sokszor. Ki érti ezt? Rámkiáltott: »Ne bántsd az anyámat'.« Mintha nem is az apja tennék... Rá se hederilettem. Akkor felkapott egy deszkát, és az oldalamhoz zuhintotta ... Ingatja a fejét, mintha még most sem hinné. — Bejött hozzám a kórházba. »Csak úgy jöhet túsza, ha türelmet fogad!« Nem mentem. Mit csináljak? Nem élet ez így. De hogy meghunyászkodjak a saját gyermekem előtt, olyan isten nincs! örüljön, hogy nem adtam fel.... Tépelödik. Nem tudunk válaszolni neki mi sem. Leskó László megszervezzük Nagyatádon az agrárklubot is. A téma, úgy vélem, kimeríthetetlen, hiszen valamennyi szakkörről nem is írhattunk. A lényeg azonban kiderült: törődnek itt a munkások művelődésével. Űj ötletekkel tartalmas fórumokat biztosítanak a — gyerekeknek és a, felnőtteknek egyaránt. Horányl Barna A televízió Emlékezetes hangversenyek című sorozatában — felvételről — megrázó szépséggel megszólaltatott Bartók Cantata- profanájának közvetítése és egy — néhány nappal ezelőtt megjelent — posztumusz hanglemez okán szeretnék megemlékezni az egy évvel ezelőtt művészete delelőjén elhunyt Réti Józsefről. Egy éve halt meg, és szinte még ma is alig hihetőnek érzem, hogy a Magyar Állami Operaház világviszonylatban is kiemelkedő magán- j énekese, zeneművészeti főis- j kólánk énektanszakának pro- i fesszora többé nem lénhet j színpadra. Nem hallhatjuk a koncertdobogón és nem taníthatja már a jövő énekesgene- rácíóit. Réti József 1925-ben született Ploiestiben. Énektanulmányait először magánúton, majd a Zeneakadémián végezte. Alig volt huszonnyolc éves, (Körben képek. Ez a szobában »összeállított« tárlat holnap már a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskolán látható: ott nyílik meg Kertész Sándor mezőcsokonyai festő, általános iskolai rajz- és testnevelésszakos tanár tárlata. Tudom, sokan megállnak a kifejezésnél: mezőcsokonyai festő. Ha úgy írom: falusi festő, talán még mosolyognak is. Kertész Sándor számára — úgy vélem — ez most már küldetés inkább; nem festeni jár »le« falura, mint sok pályatársa, hanem ott is él.) — Apám is falusi pedagógus volt, több helyen is laktunk Somogybán. Én is természetesnek éreztem, hogy falura kerülök ... Nem nosztalgia vagy más efféle tart itt, hanem az a két dolog, ami a legfontosabb a festéshez: a csend és a nyugalom. Hogy itt élek, ez azt is jelenti: képeim első bírálói azok, akik körülöttem élnek... — Kollégák? Értelmiségiek? — Nemcsak. Egyszerű emberek is. Legtöbben azon töprengenek, hogy egy-egy kép milyen szélsőséges véleményeket vált ki. — S ezek a vélemények befolyásoknak, amikor új kép készül? — Akkor nem ... (... az újabb képeken viszont kitárulkozik a falusi világ. Tulajdonképpen most kritikákra kellene emlékeztetni, amelyek alkotásait elemzik, méltatják. Akik olvasták ezeket, netán látták Kertész Sándor eddigi kiállításait vagy azokat a közös tárlatokat, amelyeken ő is szerepelt, észrevehettek: egy korábbi, jól karak- terizáló, de elvont festői világ — amelyek »bevallása« szerint is érződik a főiskolai tanulmányok, Bálint Endre »tanításainak« jótékony hatása — valóságosabbra vált. A folklorisz- tikus felszín alatt környezetével, falujával kapcsolatban lényegi mondanivalókat tükröz.) — A főiskola sokat adott. Ebből természetesen felejteni kell, de sok mindent megőrizve és továbbgyarapítva: sokat töprengve és sokat tanulva, olvasva. A tanításon kívül nekem ez a minden. Nem a képeimből élek ... Lehet persze ezt másként is csinálni, bele- zsírosodva a vidékiségbe, bele- kispolgáriasodva ... könyvet soha kézbe nem véve. De visz- szatérve a váltáshoz: valóban megragad a közösség, amelyben élek... ! — Ez a folklorisztikus felszín eléggé felidézi a mai falut? 1 — Arra is törekszem, hogy felidézze; egy-egy jelzéssel. Ott van például az a kép, amelynek központjában a templom látható s egyik motívuma önarcképemet sejteti. Nos, nincs ebben semmi nagyképűség, mert ha végignézzük a teljes képet, érzékelhető a viszonyrendszer. A templom körül ugyanis öregasszonyok csoportja látszik, és arról folyik a diskurzus, aminek a valláshoz nincs sok köze: a templombajárás szokás csupán ... (Jól észrevehető a maiság egy másik készülő képén is, amely ugyancsak mély iróniával, ha lehet így mondani: szellemes stílparódiával gics- cses bábszívet mintáz, s rajta a felirat: »Szeressük egymást gyerekek a szív a legszebb kincs« — miközben gyerekrajzok játékágyúi lövik egymást.) — A rajztanítás szervesen hozzátartozik a világomhoz. Nagyszerű dolog felismerni a gyerekekben kibontakozó tehetséget. Érdekes például, hogy az alsósok mennyire vonzódnak a színekhez, az ecsethez, és a felsősök már menynyire félnek ezektől... Nem szerénytelenség, de a mezőcsokonyai szakkörösök szépen szerepeltek megyei, országos, sőt nemzetközi rajzpályázatokon is. — A műterembe is eljönnek? — No, a műterem ... Először kaptam egy parasztházat a tanácstól. Javában festettem, s közben kitört a vihar. Aztán szó szerint rámszakadt a ház. Megint kaptam egyet, de ez csak akkor jó, ha az idő is jó... Most, hogy megjött a hideg, beköltöztem a lakásba... (A pedagóguslakás tehát műterem is. A feleség kolléga is, humán szakon végezte az egyetemet, s ha a diploma középiskolára szól is, mint egy korábbi beszélgetésben elmondta: nem érez rangkülönbséget a katedrák között. Igyekszünk nem túl hangosan beszélni, a szomszéd szobában néhány hónapos babát ringat a rugódzó bölcső — a második gyereket.) — Hát így élünk itt... Örülök, ha hívnak bemutatkozásra. A nyáron például Kiing Józseffel közösen egy alföldi város pártbizottságának meghívására a megyén kívül is kiállítunk. A szakmáról, festőkollégákról csak jót mondhatok. Amikor Kaposváron a TIT-ben bemutatkoztam, a Bors házaspár jó szemű kritikával segített válogatni. S egyre többet szeretnék megfesteni ebből a faluból, ebből a környékből. Az embereket, a jellemeket... (Kockás rajzfüzetet nyom a kezembe, benne útirajzok, vázlatok. Most itt van előttem. Az egyik vázlat tömény mondanivalót sejtet: a falu főterén egy alak áll, s érdemeire büszke. Érdekes. A képeken a figurák keze ha saját testük felé mutat általában a szív felé irányul a mutatóujj. Ez az alak a rendjeleire mutat. Tehát nem a bal, hanem a jobb oldalára ... Engedelmével kitéptem a rajzfüzetből egy lapot is. hiszen egy festőről néhány kezevonása talán többet mond el, mint egy riport.) Tröszt Tibor Egy tenorista emlékére amikor a Magyar Állami Operaház magánénekese lett; 1957-ben — harminckét éves korában — óriási sikerrel aranyérmet és első díjat nyert a moszkvai nemzetközi énekversenyen. Négy év múlva Liszt-díjjal tüntették ki, és hamarosan a Zeneművészeti Főiskola tanára lett. Réti József sokoldalú művész volt. Mint operaénekes — csakis a legnagyobbakéhoz hasonlítható művészettel — elsősorban a Mozart-operák roppant kényes és nehéz tenorfőszerepeit alakította sikeresen. Koncerténekesként főleg oratóriumok és dalok tolmácsolásával ért el — úgyszólván valamennyi földrész hangverseny- termeiben — emlékezetes sikereket. Örömmel »kirándult« a könnyű műfajba is, és felvételek tucatja igazolják, hogy Offenbach, Zeller, Lehár tolmácsolásával az operettnek is hivatott művésze volt. Réti József nem volt úgynevezett »hangcsoda«, mint Gigli, del Monaco vagy Björ- 'inq, de igazi, naffv-naev művész volt! Méltó folytatója a magyar ooeraszínpad nagy Mozart-tenorjainak: Pataky Kálmánnak és Rosier Endrének, akiket mint operai hagyományaink leembbjaU. yi- Irmnaevságaif néhánv hónappal halé’a előtt, egyik nagysikerű kőröshegyi koncertie után éjszakába nviíló baráti beszélgetésünk alkalmával — példás szerénysége] As tisz- teloftpl — „nfolérhe+otlen nél- dakép°k«-nek mondott. Nem volt hangcsoda, bár könnyeden hírta a t°neristák felső cé körüli legendás magasságait, amelyektől minden énekes tart, de mindent tudott, amit az énekművészetben tudni lehetett. E tökéletes felkészültséggel párosult széles körű műveltsége, amely biztonsággal igazította el a legnehezebb stílusproblémák között is. És mindehhez járult a szép zengésű, átütő erejű hang, a »tenore assoluto«, a tökéletes tenorista hangja. Ezek az adottságai tették lehetővé, hogy az operaszínpad illúziót keltő csodája Réti József minden fellépésekor megvalósulhasson. És a művészi átlényegülés következtében mi, a közönség kétely nélkül elhittük a hihetetlent, hogy az alacsony termetű, köpcös és erősen őszülő-kopa- szodó művész ott, a rivaldafényben már nem Réti József, hanem a Puccini megálmodta, elragadóan félszeg Rodolf. vagv Rossini szioorká- zóan ötletes Almavivája, Donizetti andalítóan szerelmes Nemorinóia. halált váró Edgárja. Flotow szerelmesen csengő Lyonéi!a .. Hát még a már szinte klasszikusnak számító Réti-alakítások. a nagy Mozart-szerepek! Belmonte. Taminn. Don Ottavio tökéletes művészi felkészültséggel. csa’hat’tlan stí’usér- zékkel, gazdag érzelmi töltéssel. leszűrt énekesi ökonómiával színpadra vitt megtestesítései, ame'veket legföljebb csak Dermota. Patzak vagv a na»v eszménykép. Patflkv Kálmán alakításaihoz lehet mérni. A koncertpódi"mon — '■tchütztöl kezdve Bergig — szinte az egész zeneirodalom hiteles tolmácsolója volt. Aki a Bach-passiók felejthetetlen Evangélistáját hallotta Rétivel. a legmagasabbrendű művészet osztályrészese volt. A múlt év november 5-én, 48 éves korában halt meg, szinte két fellépés között. Október 21-én még, Donizetti j Don Pasquaiejának Nemori- nójaként lépett az Operaház közönsége elé. i Réti József utolsó »fellépése« talán mégis az a néhány | nappal ezelőtt megjelent — ! kitűnő sztereotechn ikával készült — Huftgaroton-hangle- | mez, amelyen tizenegy Mo- zart-áriát énekel legemlékezetesebb szerepeiből: a Szök- tetésből, a Varázsfuvolából, a Figaró házasságából, a Cosi fan tuttéből és a Don Jüanból. A felvételeket hallgatva igazat kell adnunk kiváló Mozart-kutatónknak, Lichtenberg Emilnek, aki szerint »Mozart az élet százszínű szépségét szívta magába és ezeket — még pompásabb — színben adta vissza nekünk«. Réti József hanglemezén a művészt pályája csúcsán hall- I hat.iuk-csodálhátjuk, és mo- ■ zarti zene ezernyi színét él- ! vezve meggyőződhetünk ar- j ról, hoev Réti József világvi- | szonyiatban is az utóbbi évek egyik legnagyobb Mozart-éne- se volt. Réti József Mozart-áriák lemezének első kiadását napok alatt elkapkodták. A felvétel bármelyik hanglemezgyártó világcég büszkeségére válna, ezért nem nehéz megjósolni a lemeznek nemcsak hazai, hanem várható külföldi sikerét is. Dr. Hock János
