Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
Céljuk a partéiét továbbfejlesztése A taggyűlésre készülve attól tartottam, hogy a nagybajomi területi párt- alapszervezet —sajátosságánál fogva — elsősorban a nagyközség fejlődésével foglalkozik, s középpontba a látványos, érzékelhető eredmények fölsorolását állítja, amelyekkel a lakosság előtt is kézzelfoghatóan bizonyítható a párt általános politikájának helyi megvalósulása. Természetesen arra is számítottam, hogy szó esik az ellátottság megannyi hiányosságáról, az ezzel kapcsolatos sürgető feladatokról. Legnagyobb csodálkozásomra azonban a jó háromnegyed órás beszámolóban mindezekről semmit nem hallottatn. Pedig lett volna miről beszámolnia a település fejlesztéséről, is Dombai Jánosnak, az alapszervezet titkárának. Megemlíthette volna többek között a torpevízmű- vet, amely alapjában megváltoztatta a lakosság életmódját az elmúlt négy évben. Meg a két új boltot, a nemrég készített kövesutakat, a járdákat, a cigányok érdekében tett intézkedéseket: cigányóvoda. hétközi diákotthon létesítését és benépesítését, az igaz, egyelőre üresen álló — új szolgáltatóházat, az — orvoslakást, de szólhatott volna a jelen erőfeszítéseiről és a szorító gondokról is. Nem tette. Pedig senki sem tagadja: mindezekben meghatározó szerepük volt a község kommunistáinak. Az egyik hozzászóló — Kányási Kálmán — azután néhány mondatban foglalkozott a tennivalókkal: azzal, hogy korszerű bölcsődét, óvodát, iskolát kell építeni. De ő fogalmazta meg azt is — és ezt minden hozzászóló megerősítette —. hogy a beszámoló színvonalas, gondos összegezése volt az elmúlt négy év munkájának. És — bármilyen furcsán is hangzik cikkem bevezetője után — igazat kell adnom véleményének. Az említett hiányérzetet ugyanis ellensúlyozta a beszámoló világos szerkezete, elméleti megalapozottsága, a fentieken ki- j vesz részt politikai vül minden részletre kitérje- | ban — figyelembe dő tartalma; és talán az sem elhanyagolható: árnyalt megfogalmazása, meggyőző előr adásmódja. A vezetőség nyilván úgy gondolta: a község fejlesztéséről olyan gyakran esik szó más jellegű fórumokon, amelyeken a kommunisták ■ is hallatják szavukat, hogy ezt az alkalmat saját dolgaik alapos áttekintésére, szervezeti életük, a tömegszervezetek és -mozgalmak tevékenységének, az ideológiai és a művelődési élet kérdéseinek megvitatására használják föl. Ezt a törekvésüket kétségkívül siker koronázta. Mind a beszámoló, mind a hozzászólásokat kommunista felelősség, önkritikus szemlélet és egymás, illetve a végzett munka elismerése, megbecsülése jellemezte. Igaz, az előterjesztés hangvételével is tudatosan arra törekedtek, hogy a kritikai észrevételek ne sértsenek meg senkit. Mint kitűnt, az elmúlt négy év alatt is ez a felfogás irányította a vezetőség kádermunkáját: inkább a türelmes nevelés, mint a fegyelmezés. Határozottan csak akkor léptek föl, — mint az egyetlen törlés esetében —, amikor már nem használt a meggyőző szó. A többi használt a figyelmeztetés’ — erre is hallottunk jó példákat. A beszámoló tehát nem élezte ki a korábban elkövetett hibákat, de nem is igyekezett eltitkolni. így aztán nagy vitát nem kavart, de felelősségtől indított, okos hozzászólásokra a jelenlevőknek több mint egyharmadál ösztönözte. Mi is foglalkoztatta a negyvenhárom tagú pártszervezetet? Sok minden, és valamennyi fontos volt; igazán nem lőhetett volna egyetlen ! témát sem fölöslegesnek nyil- | vánítani. A kialakult kép j nem egyenletes, ám minden- I képpen felfelé ívelő utat tük- I rözött. Ennek egyik példája J a propagandamunka. Ma már a párttagság 72 százaléka oktatás- vévé a nyugdíjasokat, ez igen kedvező arány —, de ehhez egyrészt a gazdasági és hivaiali vezetők gondosabb szervező munkájára, másrészt célravezetőbb oktatási módszerekre is szükség volt. Vagy: a véleményezési jogkörről, a párt- szervezet önállóságának növeléséről szólva elmondták, hogy igyekeznek ennek következetesen érvényt szerezni, de a munkáltatók néhány esetben kész tények elé állítják a pártvezetöséget, rövid határidőt jelölnek meg, és így gyakran csak a titkár tud állást foglalni — a vezetőség helyett. — Itt is nagyobb határozottságra van szükség — hangsúlyozta Bakó László, a nagyközségi pártbizottság titkára. Szó esett a pártszervezet fejlődéséről is: nyolc taggal erősödtek — hangsúlyozták: nemcsak szám szerint gyarapodtak —, s ebből hét fizikai dolgozó, illetve'' három nő. A jövőben viszont az áfésznél és a ruhaüzemnél kell nagyobb gondot fordítani a pártépítésre. Elismeréssel szóltak a pártmegbízatások teljesítéséről. Azt is megemlítették azonban, hogy a megterhelés nem arányos, néhány kommunistának túlságosan sok követelménynek . kell eleget tennie. Többen mulasztásnál | elemezték a KlSZ-alapszerve- zetben nemrég lezajlott válságot. A taggyűlés megelégedéssel vette tudomásul, hogy a fiatalok közössége egyre inkább kilábal a bajbóí és megtalálja helyét a nagyközség életében. Hasonlóan nyilatkoztak a közművelődésről is. Harminc éve történt Észtország felszabadulása Észtország felszabadulását a német fasiszták több mint három évig tartó megszállása alól 1944. november 24. hozta meg, amikor a szovjet csapatok a szovjet—német arcvonal teljes szélességében nyugat felé szorították a Harmadik Birodalom hadseregeit. A Leningrádi Front csapatai, amelynek állományában harcolt az észt lövészhadtest is, még 1944 tavaszán eljutottak a Narva folvóig. Alapos fölkészülés után átkeltek a folyón. és július 26-án felszabadították Narva városát, az első nagy, lakott települést észt földön. Augusztusban kiűzték a hitleristákat Vira városából, majd Tartuból. A Baltikum felszabadításáért folytatott befejező hadműveletek szeptember 14-én kezdődtek meg; szeptember 22-én a szovjet harckocsik elérték Tallin külterületeit, s még aznap délben kitűzték a vörös zászlót az észt főváros fölött. Észtország teljes felszabadításáért. azonban még több mint két hónapig dörögtek a fegyverek. Harminc év telt el azóta, de Észtország népe sohasem felejti el a háború okozta szén- i szállító szerelvények, szakem- vedéseket — koncentrációs tá- | berek jöttek a Szovjetunió borokat és börtönöket, ártat- I legkülönfélébb területeiről, lan emberek tízezreinek kiírtá- j E segítségnek köszönhető, sát —, mint ahogy örökre em- I hogy rövid idő alatt sikerült lékezetes marad a szovjet em- [ begyógyítani a háború okozta bereknek a fasizmus aratott győzelme is. A hazáját védő nép kitar fölött j sebeket, és nemcsak helyreállítani, de á háború előttinél jóval magasabb színvonalra tása határtalan, volt. Az észt | .emelni a köztársaság gazdasági életét. Az eltelt 30 év alatt Észtország fejlett iparral, energetikával és belterjes szocialista mezőgazdasággal rendelkező köztársaság lett. Az idén. ipara az 1940. évi termelés 35- szörösét adja., Más szóval: ma tíz nap alatt többet termel, mint á háborút megelőző évben összesen ... Kiemelkedő emberek lelkét nem lehetett megtörni: a megszállás legsúlyosabb perceiben is folytatták a harcot, 6okan mint partizánok. A köztársaság hitleri megszállás alóli felszabadítása után azonnal megkezdődött a szétr'v-'-|Vx>)t né'""•’daság helyreállítása. Visszavonulásuk előtt a megs állók minden mozgathatót elraboltak, amit; tudósgárdával rendelkezik, pedig nem tudtak elvinni, j munkásosztályának soraiban megsemmisítettek. Három évi pedig megnövekedett a sokolalatt az ipari létesítmények és lakóházak mintegy felét elpusztították. tönkretették a mezőgazdaságot, fölégették a gabonát. Romok és fel perzselt föld — ezt hagyta itt a háború. A szovjet nén minden támogatást megadott Észtország lakosságának: gépek és berendezések érkeztek az Uraiból, ruhát, élelmet és építőanyagot daiúan képzett szakemberek száma. Észtország népe méltóképpen emlékezik meg felszabadulásának 30. évfordulójáról. A háború nehéz napjaiban helytálló apák ma büszkék fiaik sikereire; a fiatal nemzedék tagjai pedig mély tisztelettel 'hajtanak fejet hazájuk védelmezői, a hősök előtt. (APN—KS) Ember és gép vizsgája Jövőre is hirdetnek pályázatokat Az MTESZ megyei elnökségi üléséről Több SZÓ esett a beszámolóban az egyetlen pártcsoportról, a ktsz tizenegy fős, erősödő kommunista közösségéről. Ahogy Merczel Dénes felszólalásában elmondta, évről évre többen vesznek részt itt politikai oktatásban. Ugyanakkor többen tanulnak tovább a fiatal szakmunkások közül szakközépiskolában. Ennek kedvező hatását erősítette meg Kovács János is. Az önelégültségnek nyoma sem volt tehát a taggyűlésen. Ehelyett a szervezeti, rriozgal- mi élet továbbfejlesztésének lehetőségeit keresték, ehhez adtak több javaslatot is a következő időszakra- megválasztandó vezetőségnek. Paál László Az idei őszt ember és gép vizsgája is jellemezte. Néhány héttel ezelőtt még a sáros tereppel kellett birkózni, most a múló idővel. Akik hajnalban keltek, még reménykedtek: jó idő lesz. Nyolc órakor azonban már erősen, felhősödön. A toponári Egyesült Erő Termelőszövetkezet tábláin kombájnok »falták« a kukoricát. A táblák szélén először csak a monoton zaj hallatszott, egyre erősödve, végül a dombtetőn megjelentek a gépek is, az SZK—4-esek, majd egy Claas Dominátor. A vezetője Nagy Ferenc. — Reggel hatkor kezdtem a karbantartást. Le kellett olajozni és zsírozni a gépet. Hogy mikor kezdem a betakarítást? Ügy hét óra felé. Ezekkel a Claas Dominátor 100-asokkal könnyű dolgozni, kevés a hibalehetőség. — A Claas-gépcsaládban csali a 100-as típusú kombájn van? — Ah!... Claás úrék csináltak kisebbet is, az a 80-as, de Nagyigmándon láttam még kisebbet is, olyat, amit bizonyára kísérleti parcelláknál használnak ... Tudja, Nagyigmándon voltunk a gépet átvenni, meg tanfolyamon is. Keze a kormányon. Nyugodt, nem kapkod, a sorokat figyeli. A kormány közepén a Claas- cég emblémája, furcsa kis alakzat. — Mit ábrázol? — Én is sokat törtem rajta a fejemet, míg rájöttem. A cég első terméké a kévekötő aratógép volt. annak az egyik kötőujját ábrázolja. Ahogy halad ,a kombájn, többször a tetőre szerelt pip-a- retükörbe tekint. Először nem tudtam mire vélni, s a válasz is meglepett. ..Nagytakarítás” Nagyatádon Csütörtökön ülést tartott székhazában az MTESZ Somogy megyei szervezetének nemrég újonnan választott elnöksége. Értékelte a Somogy megyei műszaki—közgazdasági napok rendezvényeinek tapasztalatait, megbeszélte a következő időszak feladatait. Elhatározták, hogy megvizsgálják: milyen lehetőségek vannak a megye városaiban, nagyközségeiben a különböző egyesületi csoportok megalakítására. Ügy döntöttek, hogy jövőre is kiírnak pályázatokat, s ezek kidolgozására bizottságot hoztak létre. Ugyancsak bizottság alakult az új székház létrehozásának előkészítésére. A csütörtöki elnökségi ülésen tudományos egyesületek helyi csoportjainak munkájáról szóló tájékoztatók is elhangzottak. Különösen a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Somogy megyei Szervezetének 1972—1974. évi tevékenységét részesítette elismerésben az elnökség, és dicsérte az Építőipari Tudományos Egyesület kaposvári regionális csoportjának munkáját is. A TMTE megyei szervezetének tagjai a megye hat textilipari, illetve textilipari jellegű vállalatánál dolgoznak: pamutfonalgvártásban, cérnagyártásban, kon- i fekció és nehézkonfekció készítésben, valamint kefealapanyaggyártásban ' vesznek részt Kaposváron, Nagyatádon, Ta- bon és Csurgón. Rendezvényeik a szervezeti élet továbbfejlesztését, a szakmai - ismeretek gyarapítását célozták, és mind több érdeklődőt vonzanak. 1972-ben 1183, 1973-ban 1274, az idén október végéig 1366 részvevő volt kíváncsi a rendezvényekre — központi előadásokra, ankétokra, üzemi előadásokra, klubfoglalkozásokra, filmvetítésekre, tapasztalatcserékre stb. —, melyekből jövőre hetvenhetet terveznek. ’A TMTE somogyi szervezetének 273 tagja közül legtöbb a Kaposvári Ruhagyárban (102) és a PFV Kaposvári Gyárában (85) dolgozik. Taglétszámuk csaknem százzal több annál, mint ameny- nyit megalakuláskor számlált a szervezet. Rendezvényeik között néhány országos méretű is volt az elmúlt három évben: ilyen a ruhaipari jogtanácsok országos tanácskozása, a pamutfonó-szakosztály kétnapos vándorgyűlése a PFV Kaposvári Gyárának fonodái rekonstrukciójáról, vagy a a mintatervezők országos tanácskozása, az üzemorvosok és gyári szakemberek megbeszélése az üzemegészségügyről, munkahelyi légkörről és a pamutfonó-fórumklub kétnapos tanácskozása. A műszaki klub már minden tagvállalatnál működik, és nagyon kedveltek az itt elhangzó előadások: ezt tanúsítják a viták is a különféle szakmai problémákról. A vitaindító előadásokat többnyire helyi szakemberek tartják. Tavaly még csak három, az idén már minden tagvállala- latnál volt filmvetítés a műszaki filmhét keretében. A TMTE megyei szervezet a jövőben fokozza tevékenységét a szakmai ismeretek és tájékozottság gazdagításában, s ezután is feladatai közé sorolja a pályakezdő fiatal szakemberek bevonását az aktív munkába. H. F. Épül a negyedik park Igényés, szép munkát végeznek Társadalmi munkában új park, épül Nagyatádon. A fel- szabadulás 30. évfordulójára a fiatal várt)s új lakótelepe kap másfél hektáros zöldterületet, játszóteret. Itt állítják majd föl azt a felszabadulást jelképező faszobrot, amelyet Rumi Attila tervezett. A tereprendezéshez és faültetéshez a terveket Jäger Lászlóné, a költségvetési üzem csoportvezetője és András József, a lábodi erdészet vezetője készítette. A Nagyatádi Konzervgyár munkásai majdnem háromezer óra társadalmi munkát vállaltak az új park építésénél. ,A költség- vetési üzem dolgozói — társadalmi munkában — 650 órát dolgoznak itt. Nagyatádon ismét, több lesz a zöld, s a negyedik park építésével szinte párhuzamosan füvesítik a 68-as út városi átkelő szakaszát; az új üzletsor előtt is pázsit van már A zöldért igényes, szép munka folyik Nagyatádon. S hogy honnan teremtenek erre fedezetet? Gémesi Sándor, a városi pártbizottság első titkára így felel a kérdésre: »Azt a pénzt, ami erre a célra van. erre is fordítjuk. A forint azonban nálunk is kevés: terveink megvalósítása érdekében a hiánvzó összeget társadalmi munkával pótol- iuk.« Ami Nagyatádon gyakorlat, arról érdemes néhánv szót szólni. A város lakói nem egyszerűen csak társadalmi munkát vállalnak. hanem meghatározott feladatok elvégzésére tesznek felajánlást. Ípv egvszprűhb a munka szer- végzése, hatékonyabb a felajánlás tejesítése. A fiatalok tavasszal és ősszel — már ha- gvománv ez — »nagytakarítást« végednek a városban. Rendbeteszik a parkokat, eltakarítják a lehullott leveleket. az összegyűlt szemetet. Eredményes munkájukra legjobb bizonyíték aZ utca képe. — Tudja, ez a »forintos« tükör sokat segít nekem. Ha belenézek: látom, hogy mennyire van tele a tartály. — Vannak itt műszerek is. — Igen, a monitorok. Ha megtelik a tartály vagy rendellenesség történik a gépen, itt, előttem a kormánynál kigyullad egy piros lámpa, meg mellettem is a műszerfalon; jelezve, hol van hiba. Drága gép ez. Itt van például az ablaküveg. Tízezer forintba kerül. A motor pedig hathengeres Diesel—Mercedes motor. — Reggel hétkor kezdi a kombájnolást, késő estig dolgozik. Itt a fülkében egyedül váh. Nem unatkozik? — Meg lehet szokni- Ha az ember összetalálkozik a többiekkel, integetünk egymásnak. Lehet szeretni ezt a munkát; öröm nézni, ahogy törik a kukorica ... Én a kukoricabetakarítást jobban szeretem, mint a gabonaaratást. Nyáron hiába van itt ventillátor, 50 fok meleg is van a kabinban. Az ősz hűvös, nem fáraszt a hőség. No, az is igaz, hogy csak itt bent van jó idő, a fűtés miatt. Kint alig öt-hat fok van. — Azt mondta, kényes gép ez. Akkor bizonyára az alkatrészekkel is van gond? — A CPS-nek Balatonke- resztúron van egy alkatrésztelepe, de ott csak a legszükségesebb alkatrészek vannak meg. Ha valami komolyabb hi- básodás történik, akkor Bábolnára kell menni alkatrészért. Volt már úgy, hogy este meghibásodott a kombájnom, éjjel elmentünk, s hajnalban beszereltük, reggel pedig már én is dolgoztam, a többiekkel együtt. A nyitott ajtón keresztül vastag por rakódik le, ahogy üríti a tartályt. — Minden este fürödni kell, annyira koszos lesz az ember, s reggel meg elkel a tiszta ruha. — Mennyi kukoricát szednek le egy nap? — Tíz-tizenöt vagonnal. Az mindig a tereptől meg az időjárástól is függ ... Általában ennyit. — Akkor a fizetés is megvan. — Nem panaszkodhatom. — A kollégák nem irigyelték magát, amikor megkapta ezt a gépet? — Nem volt miért irigykedniük. Én tizenkét éve dolgozom az aratásnál meg a kuko- ricabetakarításnál. Ha valakinek elromlott a gépe. én is megálltam, segítettem neki kijavítani a hibát. — Ha végeznek a kukoricával, mit fog csinálni? — Először rendbe kell tenni a gépet, aztán mivel gépszerelő az eredeti szakmám, télen traktorokat fogok javítani. Nagy Jenő