Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-21 / 272. szám
Ezen a kedd éjszakán is, mint már annyiszor az elmúlt hetekben, százak dolgoztak a somogyi földeken. Az alvó falvaktól távol vágták a kukoricát, szántották a földet. Szállították és szárították a sárga aranyat. Este még sötét, terhes felhők tornyosultak fölöttük, kétségek közt zajlott le a műszakváltás: vajon az eső az éjszaka derekán nem töri-e megint ketté a munkát. De éjfél felé csillagköntöst terített föléjük az ég, s a pihevíő percekben ki tudja hány szempár hunyorgott csillagos végtelenre: »Csak így maradjon!« Nehéz az éjszakai munka a mezőgazdaságban. Más, mint a neonfényes üzemben. Sötét és hideg veszi körül az embert, a vezetőfülkében fokozottabb a magány- érzet, és három óra tájt már nagyon fáradt a kukoricasort, a barázdát figyelő szem. Korán sötétedik és későn pirkad. Kedden este esett az eső, tegnap reggel a kelő nap sok száz fáradt, sápadt arcot simított végig a határban. Egyműszaknyi teljesítménnyel ismét csökkent a visszalevő munka. És így lesz holnap is, holnapután is, ha engedi az idő, mind- 'addig, míg el nem mondhatjuk: keményen birkózott és ismét győzött az ember, telet fogadó és tavaszt váró rend van a határban. Áz elnök gondjai Versenyfutás oz idővel Eső okozta szünet A kombájnosokkal tervezett i reméljük nem lesz tartós. A találkozóból csak egy beszél' getés lett Varga Sándorral, a hetesi szövetkezet elnökével és Szabó Józseffel, a szövetkezet főagronómusával. A kukorica »aratókat« — Kiskaponya Lászlót, Makó Istvánt, Szabó Lászlót, Farkas Józsefet — hazazavarta azt eső. Ezen az őszön már nem újdonság, hogy a terveket áthúzza az idő. , Szabó József: — Ma egy kicsit »bezavart« ez az idő, de nagy izgalmak után most már kezdünk egyenesbe jönni. Néhány holdnyi vetés, répaszedés van még vissza. Betakarítottuk a kukorica 65 százalékát.. egy hete megy már a Bábolna szárítónk, persze mellette üzemel a korábban meglevő két kisebb teljesítményű szárító is. Most már az a helyzet állt elő, hogy mi nem győzzük ellátni őket. Éppen ma beszéltem meg a bárdud- varnoki tsz-szel, vállaltunk Váltás reggel hétkor Lenyűgöző látvány., A higanygőzlámpák hideg-kék fényében őrt álló szárítótorony vattafehér párába burkolózik. A nappali fényben úszó tárolószínbe szüntelenül érkezik. és hatalmas heggyé nő a kukorica. Teherautó áll a hídmérlegre, ürít és fordul vissza. Éjfél felé jár az idő, november 19-e húszadikába fordul. Nekik, akik itt, az ordacsehi majorban a Bábolna szárítónál dolgoznak, csak* egy éjszaka ez a sokból. Talán csak annyi a különbség, hogy ma nem látható szálak kötik össze őket három kom- bájnossal. Kettő közülük valahol messze az éjszakában a fonyódi szövetkezet határában, egy meg a szőjpsgyöröki földeken forgatja á Claas do- minátor volánját. — Nem jött össze annyi kukorica estig, hogy az éjszakai műszakra elég legyen — mondja magyarázatként Sasvári Attila ágazatvezető —, ezért éjszaka is mennek a kombájnok. A munka, a nem látható szálak kilométereket hidalnak át, egyetlen, óramű pontossággal' szervezett közösséggé kapcsolják a kombájnosokat, a teherautó-, a vontatóvezetőket és az itt szolgálatot teljesítő négy embert: Flasker Ferenc szárítómestert, Riba Lajos györöki kukoricaátadót, Csapó István, Szirotisza József kisegítőket. Az éjszakában lenyűgöző látványt nyújtó szárító közös tulajdon, a fonyódi és a sző- lősgyöröki szövetkezeté. — Nem volt ebből semmi probléma, vita, nézeteltérés? — Nem. Sőt! Ezt a B— 15-öst igazából így' lehet jól kihasználni. Üjabb teherautó érkezik — és fordul vissza. — Gyorsan múlik az idő. Az embernek mindig van mit tennie, szinte meg is feledSzép korica. i ku- Eddig 62 mázsa körül alakult az átlag hektáronként. Nappal már megy az exportszállítás. Vattafehér párafelhő a torony körül. Azt mondják, reggel hétre, a váltásra, 16 —18 vagonnal leszárítanak. nekik bérszárítást, meg a kaposvári Latincának is tettünk ilyen ígéretet. Mindegy, hogy a mienk vagy a másé, a terményt biztonságba kell helyezni. És ha segíthetünk, miért ne tennénk? Pedig a mi kombájnosaink is igen megnyújtják a napot. Reggel hatkor indulnak, és este tízig, tizenegyig mennek. Csak ez a ma esti eső ... Varga Sándor: — Sok nehéz őszt megértem, de ennyire idegtépőre nem emlékszem. Mégis azt mondom: ez az iszonyú idő olyan nagyszerű j bizonyosságot hozott, amiről | más helyzetben talán nem szereztünk volna tudomást. Az az ! óriási akarás, mely az egész | tagság részéről megnyilvánult, hogy tenni mindenáron — ilyen még nem volt. Több olyan asszony vah, aki huszonnégy napig,, térdig dagasztva a safat, egyfolytában „szedte a .répát!. És. a traktorosok! Nem emlékeznek arra, mikor volt pihenőnapjuk, egy igazán nyugodt éjszakájuk ... Ezt nem lehet pénzzel mérni, pénzben kifejezni, ezt talán elmondani sem lehet. Ilyen féltő tenni akarásra még nem volt példa .... A kombájnosokkal tervezett találkozóból csak ez a késő esti beszélgetés lett. Ezen az őszön nem újdonság, hogy a terviét áthúzza az idő. — Ingerültebb kor? — Jóval. De azt hiszem, kevés nyugodt embert talál ilyenkor. Már napok óta egy- végtében remeg a gyomrom. Előfordul, hogy az emberekkel is türelmetlenebb vagyok, de megértik, nem neheztelnek érte. — A család ... — Náha beköszönök. Az otthon most, másodrendű lett. Szinte állandóan a tsz-ben vagyok. Rohanok egyik munkahelyről a másikra. — Gondolom, az éjszakái sem olyanok, mint máskor. — Ha lefekszem, akkor sem tudok aludni. Az embernek annyi minden jár a fejében. Balogh Lajossal, a csurgói Zrínyi Termelőszövetkezet el- Vi.ökével a kivilágított szárító előtt beszélgetünk. mjnt más-1 orráig is alig lát el az ember. Nehezen értjük egymás szavát. A hideg szél felkapja, messze röpíti a mondatokat. — Ettől félek — mutat az elnök az ég felé. — Nagyon vastagok a felhők, metsző a szél. Ahogy mondani szokták, érezni a hószagot. Ha megjön az igazi fél. nagy bajban leszünk. Akkor csak kézzel törhetjük le a kukoricát. A betakarítás úgy még jobban elhúzódna. Pedig az emberekre is ráférne már a pihenés. Nincs szabadnap, nincs szabadságolás. — Mi az. ami ébren tartja, nemcsak az embert, hanem a lelkesedést is? — Ez a három hét jó „idő egy kicsit megnyugtatott. Az óriási társadalmi megmozdulás is nagyon jól jött. Iskolák, intézmények, vállalatok — Csak még legalább há- ^fóm hétig lenne jó idő, akkor készen lennénk mindennel. A vetés már hamarosan véget ér, az 1786 hektár kukoricának a 40 százalékát takarítottuk be. Ügy terveztük, hogy kukoricából kilencmillió forintos árbevételünk lesz. Éjjel-nappal dolgozunk, hogy ez a terv valóra is válhasson. A kombájnoknál nem lehetett megszervezni a három műszakot, így két tizenkét órás műszakban dolgoznak, .az emberek. A szárító is nappal üzemel. ! kerestek meg bennünket, gé- segítségünkre pekkel siettek. A versenyfutás az idővel még nem ért véget. Az. elnök sem ér rá pihenni. Megszűntek a napszakok, nincs reggel, este, éjszaka. Csak napok vannak, huszonnégy órásak, és ebből az időből egyetlen percet sem szabad elvesztegetni. A szárítótól két kis fénylő pont távolodik. Az elnök kocsijának- fényszórói. Bár ké- éjje.l- sőre jár. a. gépkocsi utasát nem az otthon felé viszi, ha— Vajon az elnök munka- j ne»'.ki ,a földekre. Meg kell ideje meddig tart? 1 Syozódni róla. minden lend— A nyolc vagy a tizen- j ben v^n_e a kombájnoknál, két óra munkaidő már rég 'e tudják-e győzni az embe- nem létezik. Reggel hattól j rek a sötétséget. Ébren kell j itt vagyok. Hogy meddig7 i tartani bennük a lelkesedést. Hát az változó. Este nyolcig, | vagy még tovább. Mindenki j így van rílyénkor. Nem nézi. I hány őrei | Egyetlen csillag sem ra- j gyog. A sötét olyan sűrű. hogy kilépve a szárítóüzem • lámpáinak fényköréből, az Éjszaka a Koppány vö A házak ablakai már sötétek, csak az iskolából és a szövetkezet irodájából hullik fénykéve az útra. Zümmög a Az elnök csendesen megjegyzi : — Azért a sok segítségért, amelyet kaptunk, ennyivel szárító, zizegve hullik a sárga i tartozunk mi is. Tudjuk, hogy arany, a milliárdnyi kukorica szem. Megszakítás nélküli, monoton zaj ez a szorosadi Koppányvölgye Tsz központjában. Azaz... távoli harmonikaszó, szelíd dúdolgatás. — A fiaink, a katonák. — Schäfer Jakab elnök megtörli homlokát, ez már a hosszú hetek kimerültségének a verítéke. Azután hozzáteszi: — Aranyat érnek ezek a gyerekek, el sem lehet mondani, hogy mit jelent a segítségük. — Ma éjszaka is segítettek volna a szántásban, de lerobbant a DT — mondja Bíró János főagronómus. Hirtelen türelmetlenné válik a hangja: — Borzasztó gondjaink vannak! Hat lánctalpasból most már csak kettő'dolgozik. Alkatrészhiány. Az ingerültség érthető. Az idegek amúgy is pattanásig feszültek. Hat hete nem volt vasárnap, hat hete egybefolynak a nappalok és az éjszakák. A feszültség nem csökken, pedig már alig néhány hektárra tehető a vetetlen búzaterület, illetve az a hatvan hektár van vissza. amelyet többletként arról, hogy éjszaka van. > vállaltak. van hely, ahol a legnagyobb jóindulattal sem tudnak megbirkózni a feladattal... A terepjáró hörögve, szinte egész »testében« remegve birkózik a sárral. Nem sok eső esett az este, de már telítve a föld. A néhány milliméter rís soknak számít. Két imbolygó [ fénypont a meredek dómból- ! dalon. — Dörgölik a fiúk. — Fogadjunk, hogy a Lovász papa megy elől! Az olyan, hogy nem áll meg, hiába látja, hogy jön valaki. Az csak megy! Sziporkázó csillagos ég borul fölénk. Lovász Sándor lelép a gépről, nézi az ekefejeket, azután a sötétben hátra, a társa felé kémlel. — Na, mi újság, buszsofőr? — kiált oda. A DT reflektorfényében feltűnik a »buszsofőr«, Juhász Lajoss Széles mosolyú, hatalmas, életerős ember. — Minden rendben, Lovász papa!' Juhász Lajosnak ez a második éjszakája, még pontosabban: második munkanapja a szövetkezetben. Imbolygó fények a domboldalon, szántanak a DT-k. A Volánnál dolgoztam, 1 gyobb volt ott a világosság, nem akartak elengedni, de nagyon belefáradtam már a »csavargásba«. Megjártam én már Romániát. Lengyelországot, Jugoszláviát, ismerek ebben az országban minden éttermet. szállodát. Csak a határunkat nem ismertem eddig. Hát most már csak ezt akarom ismerni. A DT felé int, csendben hozzáfűzi: — Kicsit még szokatlan az autóbusz volánja után, no de majd megszokjuk egymást — és szívből mosolyog. Az éjszakai munkáról beszélünk. Arról, hogy mindig a hajnali órák a legnehezebbek, meg hogy pontban éjfélkor leállnak, elfogyasztják a tarisznyában hózott »ebédet«. Korábban volt olyan, hogy egy táblán 24 gép dolgozott; namint Pesten a körúton. A ke- nyérbúza negyede, legalább háromszáz hektáron, éjszaka került a földbe. A személykocsi-vezetők is gépen ültek akkor. Bíró János a barázdamélységet méri. — Nyugodjon meg, nézzük azt mi is! Megvan az! A főagrenómus azzal bú csúzik: »Viszontlátásra!« Én még az éjjel jövök majd! Kukoricaátvet el villanyfénynél A Somogy megyei Gabona- ielvásárló és Feldolgozó Vállalat nagyatádi körzeti üzemének raktárában hetek óta szünet nélkül - veszik át a kukoricát. A szállítószalagok nagyon keveset állnak. Három- négy vagon kukoricát visznek naponta az éjjel-nappal üzemelő szárítóhoz. Az átvételnek most nem a munkaidő vége vet határt. A gazdaságok folyamatosan jelzik, hogy -naponta mennyi terményt indítanak útnak, és amíg az utolsó kocsi le nem rakja terhét, addig itt is mindenki készenlétben áll. Este hat. hét órakor érkezik az utolsó »nyers« szállítmány, vagyis az olyan kukorica, melynek nedvességtartalma 36—44 százalék körül mozog. A sötét nem zavarja az embereket, ahogy nem zavarja őket az eső és a szél sem. Itt minden a szövetkezet kívánsága szerint történik. Ök vannak az első vonalban. Ha a gazdaságok úgy kívánják, jó néhány órával a vacsoraidőn túl is itt maradnak az átvevők. Számos gazdaság szállít ide szárított kukoricát is: naponta mintegy nyolcvagonnyi érkezik. Ennek egy részét szintén villanyfénynél veszik át. Az emberek egyáltalán nem mélMert ebben a szövetkezetben 1 tatlankadnak azért, hogy túl- a vezetők felváltva * éjszakai ügyeletet is tartanak. Ilyenkor egybefolyik két nap. Távolról Somogyacsa Dö- röcske. Szorosad fényei. Mesz- sze látni a dombtetőről. A Koppány völgyére éjszaka borul Reggelre 18—20 holddal gyarapszik a frissen szántott föld. ^rázniuk kell. Érzik: a terme- mszövetkezeteknek szükségük van segítségre, hogy minél gyorsabban biztos helyre ke- ■-til.jön a termény. Ök így segítenek. Vörös Márta—Dán Tibor Fotó: Grábner—Gycrtyás