Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

Ma a város főterén újra felvonják a dél-dunántúli népművészeti hét buzsáki rá- tétessel díszített zászlaját, másodszor már a hetet útjá­ra indító megye székhelyén. Ügy gondoljuk, hogy a hét, s különösképpen a tu­dományos tanácskozás a ha­zai hagyományápolás fontos fóruma, mint ahogy az volt már első ízben is, a népdal köré csoportosítva előadáso­kat és eszmecseréket. A ha­gyományápolás, a múlt érté­keinek felszínre hozása, fel­mutatása, felhasználása kö­telesség, közművelődési fel­adat! A tudományos kutatók dialógusát — mint amilyen­re ma és holnap sor kerül a városházán — szélesebb és tovább tartó párbeszédnek kell követnie olyan fórumo­kon, ahol a tudomány ered­ményei közkinccsé válnak majd, A hagyományápolás sokfé­leképpen felfedezhető a je­lenben, s ez adott számunk­ra biztos szempontot ehhez az összeállításhoz is. Sokat beszélnek arról, hogy manapság divat a népművé­szet, hogy érdeklődésnek ör­vend a népi iparművészet s a folklórtól ihletett líra'- Hogy divattá is lett, azon nincs mit sajnálkoznunk, de azért tenni kell, hogy az év­századokon át állandó, egy­mást váltó korok és stílusok melletti hagyományozódó népművészet kiapadhatatlan forrás, a hagyományápolás folytonos munka legyen. Hogy a felszíni divatok, el­múltával azt, ami érték, amiben az eredeti népi örök­ség jegyei fedezhetők fel, mindig és állandóan jelenle­vő érdeklődés övezze. Ismét gazdagodott a Somo­gyi Almanach sorozata, új kö­tetet tehetünk polcunkra: Er­délyi Zsuzsanna könyvét. Folytathatnám úgy is: olvasó­könyvét, melynek fedelén a népköltésből kölcsön vett, , Moldvában följegyzett archai­kus népi ima részlete olvasha­tó: Hegyet hágék lőtőt lépék... < Járatlan, jószerivel alig tu­dott előttünk levő, de általunk még föl nem ismert »hegyre hágott« a forrásgyűjtemény összeállítója és a mindebben rejtőző tudományos értékek ; felmutatója, Erdélyi Zsuzsan­na. Archaikus népi imák — mondja az alcím, s minden szó fontos, mert a cím pon­tosan tükrözi azt, amit az itt ! közölt népköltési anyagról j alapjában véve tudnunk kell: ezek ősi voltát, vallásos jelle- 'gét, s óriási, igazából e könyv- i ben felbecsült folklorisztikus értékeit, kapcsolódását a népi | élet mindennapjaihoz. Szinte zavarba ejti az olva­sót a most kiásott folkloriszti- 1 kus kincs, a teremtő népi kép- j zelet, a nemzedékről nemze- | dékre hagyományozó, névte- | lenségbe burkolózó költőiség. S zavarunkból csak a kutató segít ki . bennünket, aki felü­letes sejtéseink helyébe — , Nincs a mezőn annyi virág Folytassuk a címként meg­kezdett mondatot: amennyi életre kel rátéttel, hímzéssel vagy faragással. Az alkotás csodálatos birodalma a nép­művészet. Ezek a gondolatok azon a kiállításon születtek, mely tegnap délután nyílt a Kilián György Üttörő és Ifjú­sági Művelődési Központban, Kaposváron. Iskoláink szakkö­rei mutatkoznak be. Itt csak annyit, hogy bár így is meg­állja helyét ez a kiállítás, mert a munkák szépek — vé­letlenül vagy célzatosan kerül­tek a gyerekek alkotásai közé a felnőtteké? —, gondosabb válogatással törekedni lehe­tett volna valamennyi jelentő­sebb iskolai szakkör részvéte­lére. Nagy lehetőség az iskolai ké­zimunka-, faragószakkör: a honismereti szakkör nélkülöz­hetetlen társa. És most, ami­kor ez a kiállítás az egyetlen »fórum«, ahol a jövő generá­ciója vallhgtja, hogy éltetője lesz népművészetünknek, kü­lönösen fontos ennek a szak­köri munkának a megbecsülé­se és megbecsültetése, elisme­rése. A kaposvári Rákóczi, Szalma István, Vöröshadsereg úti, Há- mán és Zőja általános iskolá­nak, illetve a buzsákiaknak címezzük mi most ezt, akik ezen a kiállításon bemutatkoz­hatnak- Néhány fiatalnak — miért csak néhánynak? — a nevét is föltüntették: Jancse- kity Mária, Iváncsics Rózsa, Tanity Mária — valamennyien buzsákiak. Hagyomány­ápolás Hegyet hágék lotőt lépék... Erdélyi Zsuzsanna könyve azok igazolására, vagy cáfolá­sára — biztos szempontokat, s meggyőző elemzést nyújt. Mert: »Tapoggy ki, tapoggy ki templom ajtaján, / Tekints ki, tekints ki siralom völgyére, / Ott látok, ott látok, / Könyö­kig könyüben, /Térdig való vérbe / Szent szakállát tépáz­zák, / Vas kesztyűvel csapdos- sák. / Vas ostorral ostorozzák, Minden teteme megrettenvén, / Piros vére kifolyik ... « — ol­vassuk az Ott látok, ott látok elnevezésű népi imát, s emlé­kezetünkben, a megrázó anya- jajszónak az olvastán, máris felidéződnek az Ómagyar Má- ria-siralom elevenbe vágó so­rai. Hány anya azonosult e fájdalommal! Visszaadható-e vajon az a keserves hang is, melyen reszketős nénélí, és há­borús híreket halló asszonyok végigmondták Mária fáj­dalmát. A művészet gyógyír volta, a költés kiéneklő megkönnyeb­bülése, az írásbeliséggel való párhuzam kínálkozik első, spontán felismerésünkben. hogy valójában milyen eredet­beli, hagyományozódásbeli, stílusbeli többrétegűséggel, lí­rai erővel, epikus áradással, dráma feszültséggel állunk szemben, arról Erdélyi Zsu­zsanna bevezető tanulmánya igazít el bennünket. Az előszóban írja Ortutay Gyula: »Valóban új forrásvi­déket, ha úgy tetszik új, gaz­dag tartományt fedezett fel Erdélyi Zsuzsanna több éves áldozatos munkája«. Minden okunk megvan arra, hogy tisztelettel adózzunk ennek az értékmentő, hagyományápoló, s népköltésünk ősi gyökérze­téig eredeztethető anyagot fel­színre hozó munkának. Hiszen az Üj írás és az Ethnographia hasábjain közölt — mutatóba látott — anyag után ezúttal igen szemléletes válogatást ka­A kötet egyik illusztrációja. punk; »terepmunka«, tudomá-1 nyos viták, műhelymunkák j után a köz elé tárva, ismeret­terjesztési és közművelődési hasznosításra. Erdélyi Zsuzsanna elemzi az anyagot kapcsolódása szerint: a funkcióhozj a hordozókhoz, a területhez és nyelvhez, a szó- j beli hagyományhoz, az irásbe- ' li irodalomhoz, feltárja az ún.- köztes peremterületeket és kü- | lön szempontja a terjedés, ter­jesztés vizsgálata is. Hogy mi­lyen esztétikai értékek rej­tőznek ebben az anyagban, azt világosan tárja fel előttünk a i költészeti kategórián belüli ' elemzés. | Világos tipológia alapján | közli a szövegeket is: külön ; csoportosítva a mágikus, a ! szenvedéstörténet mozzana­tait felidéző, a középkori egy­házi irodalmat visszhangzó és egyéb vegyes szövegeket. Hogy miért a Somogyi Al­manachban látott napvilágot? Amellett, hogy a sorozatnak küldetése a tudományos mun­ka felkarolása, a publikációs lehetőség, az itt közzétett | anyag jelentős része somogyi i gyűjtés. S éppen a gyűjtő- - munkáról tett vallomásban rajzolódik ki előttünk Erdélyi j Zsuzsanna rendkívül rokon­szenves kutatóegyénisége, aki I tudományos szenvedélye és kö. vetkezetessége mellett megra- gadóan meleg emberséggel vall j adatközlőiről, lírai visszaem­lékezéssel és hálás szerényséfe- ; gél nagy érdemet tulajdonít nekik. A kötetet, melynek lektora Bálint Sándor — Gyovai Esz­ter illusztrációi gazdagítják. Az archaikus — apokrif — imádság folklór-kategória lé­tezését 1970-ben fogadta el a szaktudomány. Létezéséről most igényes bizonyságot kap­tunk, és mindazokon a sor, akinek tiszte, feladata, hogy ezzel mind több embert ismer- j tessenek meg katedrán és köz- I művelődési intézményekben. Erdélyi Zsuzsanna tovább j folytatja a gyűjtő, rendszere­ző, elemző munkát. Tröszt Tibor Előremutató tanulságok »... Türelmetlenül várta ta­nár és diák, hogy az archí­vum — századokon keresztül vasajtókkal és kőrámával 'el­zárt — ajtóit és ablakait mi­hamarabb kinyissuk, hogy a múlt eseményei ne legyenek többé titkok, hanem napi éle­tünk ható tényezői, hasznos példázatai, előremutató tanul­ságai.« — Ezt a gondolatot tartotta különösen fontosnak dr. Kanyar József, a megyei levéltár igazgatója a Kapos­vár művelődésének néhány kérdése a XVIII—XX. század­ban címmel tegnap tartott előadásában, melynek mottója az idézet. 1975-ben jelenik meg vá­rostörténeti tanulmánykötete, melyben a múlt kutatója, a jö­vő építésén dolgozó levéltáros a jelenben feleletre váró kér­déseket is föl tesz. A múzeumi és műemléki hónap keretében tartott előadása adatbősége ellenére is elsősorban a ten­nivalókat vázolja föl. Erről beszélgettünk. — A holnap próbaköve, a tervezés szükségszerű velejá­rója, hogy levonj uk a törté­nelmi tanulságokat. A fejlő­dés nem szüntette meg egy csalásra azokat a tendenciá­kat. melyek visszahúzó erő­ként még jelentkezhetnek, j Ezeknek a »kitapintása« fon­tos feladat, kötelesség. A művelődéstörténet anali­tikus »mélyfúrása« alakíthat« I ja ki a holnap járható útjait. Tervezzük, hogy egy műve- j lödéstörténeti munkaközössé- | get hozunk létre, melynek feladata a művelődéstörténeti analitikus »mélyfúrásoknak« az elvégzése lesz. Ezzel sze­retnénk megszüntetni a fehér foltokat. Nincsen sajtótörté­netünk, színháztörténetünk, nyomdatörténetünk — s ezek csupán csak példák. A leendő munkaközösséget a Pécsi Akadémiai Bizottság is támo­gatja. Arra is gondoltunk, hogy a múzeumok példájára levéltári baráti közösséget teremtünk, melynek megvan­nak a föltételei. Érdemes be­pillantani a kutatöterembe, ahol középiskolások, szocia- Ustabrigád-tagok, főiskolások — és sokan mások — szorgal­masan tevékenykednek. A munkaközösség tevékeny­sége előre vetítheti egy műve­lődéstörténeti kézikönyv meg- I írását is. A múzeumban tegnap meg- | tartott előadást a munkaközös­ség megalakíiása érdekében is tartotta dr. Kanyar József. Az előremutató tanulságok mielőbbi kimondása, leírása | jegyében. I ii. n. Az unokáink unokái is énekelhessék... Az ember — valahogy úgy 1 j képzelem — mindig irigyelte j a madarat. Talán mert a ma- j dár a szabadságot fejezte ki számára- »Ellopta« tehát a szárnyakat és íme: repül az ember! Egyszerű hangszert készített, hogy a madárhang­nak is birtokába jusson. A fu- i j rulya kedves, éles és mégis lágy i — hogy lehet ez? — hangja ; I madárhang. Tiszta, röppenős. vágyakat kifejezni képes. Ma­gasba húz, aztán ernyedten hullik alá, majd köröz, hurko­kat ír. A szivünk köré; rabul I eljtve azt. Idősebb Balogh Flórián és fia, az ifjabb Balogh Flórián! szinte réteket terítettek elénk j és kék eget húztak fölénk ott a i képtárban, az idősebb Kapoli j Antal országos faragópályázat kiállításának megnyitóján. | »Szépen legel a kisasszony gu- j lyája •.. Szánt a babám Esik eső ...« Kisfiúhang szár- j nyalt, versenyre kelve a furu- | lyáéval. Az apa pásztoremberek gye­reke. Apja furulyáját ő örö­költe. Szép örökség- S a fog­lalkozást is: bár ez azért jócs­kán megváltozott a mai idők­ben. Állattenyésztő a hetesi Egyesült Erő Termelőszövetke­zetben. Ez státuszbeli emelke­dést jelent. Biztos jövedelmet. Tavasztól őszig a legelőt járja az állatokkal; ez viszont a régi foglalkozást idézi. — A fiamból gépszerelő lesz, akár a nagyobbikből­Csak dalolókedvben, tehet­ségben hasonlítanak egymás­hoz. Az apa makacs-göndör haja mélybarnából szürkésbe vált; a fiú holdszőke. Sok minden megfordul ai olyan ernber fejében, aki nap­hosszat egyedül van. Egyedül? Hisz ott van körötte a jószág. Mintha mindig csodálkozna a szemük. S, ha az ember figyel: . rányílik a látása a környeze- téré. A gyönyörű rétre- A ta­vaszi csillagvirágra, a boglár- j kára, a borbálafűre, a nagy j kakascímerre, az ezüstös ! hölgymáira. Milyen szépek! S j milyen szép a nevük ... Néha emberek jönnek. Kí­vánják: játsszék nekik vala­mit- S ő fújja, cifrázza. — A cifrázás belülről jön. I Érezni köll. Három éve. hogy hívják: színpadra, kiállítások megnyi­tójára. Kaposvárra, Pécsre, Budapestre. Játszott ő azelőtt is. Magának, tsz-tagoknak. Egyszer Sótonyi György mű- velődésiház-vezető a színpadra kérte- Így kezdődött. — A nagyobbik fiamnak nincs türelme, akarata ehhez. A kisebbikben van hozzá adottság. Ha megnő, zeneisko­lába adom: tanuljon más hang­szert is. A hetesi iskolába ' fel-fellép ő is. Csombárdon laknak. — Három éve épültünk szép, új házat­Akármit csinál, mindenre tudna dalt. Régebben gyakran dúdolgatott is. — Mostanára már megrom­lott a hangom, inkább csak fu­rulyázok. Az asszonya is dolgozik a téeszben. Nagy a háztáji állo­mányuk. Szép pénz jön össze a leadott tej után is. — Érteni köll a módját, ho­gyan adjon több tejet az állat­A pásztorgombos mellény, e fekete csizmanadrág, a csiz­ma csak a fellépésnek, a kö­zönségnek szól. Napközben »munkaruhát« visel. Életét mégis ez a sötét, r 'ztombos öl­tözet teszi teljessé. Ha ebben van, akkor ad az embereknek, hiszen ilyenkor mindig előke­rül a furulya. — Az édesapámé már' meg­rongálódott. Leutánoztam szé­pen. Magam faragtam, a fé­met is én munkáltam meg­Egykoriak így élnek benne, s általa tovább. És így élnek a dalok is, melyekbe régi idők örömét. bánatát énekelték bele elmúlt korok szegényei. Őrzi, s továbbadja ezeket. — Hogy az unokáink és azok unokái is énekelhessék valamennyit. Leskó László Somogy/ Néplapí 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents