Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-06 / 234. szám
Hz 1894-es barcsi évfordulóján sztrájk 1971. szeptember 27-én Barcson a járási hivatal nagytermében az MSZMP Barcsi Járási' és Nagyközségi Bizottsága emlékülést rendezett a 80 éve lezajlott gabonamun- kássztrájk emlékére. Az emlékülést Király György, a barcsi járási pártbizottság titkára nyitotta meg. Az ünnepi ülés célja az volt, hogy megismertesse a barcsi munkás- mozgalom kialakulásának, történetének főbb szakaszait a munkáshatalom kivívásáig. Ezenkívül fontos, hogy a kutatási eredményeket felhasználjuk a napi munkában, a párt- és az állami oktatásban. Az emlékülés első előadását T. Mérey Klara az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének főmunkatársa tartotta — Barcs gazdaságtörténete, a kapitalizmus kialakulásától a II. világháborúig címmel. Előadásának elején kiemelte, hogy Barcs fő erőssége mindig a kereskedelem volt. A Dráva folyó a XIX- század eljétől éltető eleme volt a mezővárosnak, a gőz- hajózás elterjedtével az olcsó, vízi út jelentősége még jobban fokozódott. A megye rendkívül rossz útviszonyai mellett tudjuk csak igazán értékelni a vízi utat, valamint az 1888-ban átadott pécs— barcsi vasútvonalat. (Barcs később csomópontjává Vált egy féltucatnyi helyi érdekű vasútvonalnak.) A századforduló, előtti években a dunai gőzhajózásba is bekapcsolódott. Fordulatot jelentett a múlt század 80-as éveiben a két drávai híd megnyitása is, és ezzel a vasúti közlekedéssel Barcs bekapcsolódott a világkereskedelembe. Raktáraikban 8—9 millió forint értékű donga, épület- és fizer- szárnia volt felhalmozva, ezt főleg Nyugat-Európába és Angliába szállították- Jellemző a kapitalisták nagy hasznára. hogy az egyik francia érdekeltségű fatelep részvényesei három év alatt rendkívüli közgyűlésükön az üzem alaptőkéjét a kétszeresére, hárommillió frankra emelték. Emellet Barcsra özönlött Somogyból és Szlavóniából a gabona is. Két hatalmas gőzmalom, egy téglagyár, valamint a belcsapusztai szeszgyár üzemelt. A sertéshizlalón kívül három gabonaszállító vállalat a raktáraiban nagy számú munkást alkalmazott. Az első világháború előtti években itt a lakosság 24 százaléka iparból, 13 százaléka' kereskedelemből élt, és igen magas volt — 18 százalék — a közlekedési alkalmazottak számaAz első világháború után jugoszláv királyi csapatok megszállása, majd a végleges országhatár kialakulása követ, keztében Barcs életében mélyreható visszafejlődés következett. Az előadó adatokkal bizonyította, a két világháború között, • bár jóval kisebb mértékben — de somogyi viszonylatban mégis jelentős arányban — a megyei gyári munkások 11 százaléka itt dolgozott. A második előadást Kanyar József megyei levéltárigazgató tartotta A barcsi munkásmozgalom kialakulása és fejlődése 1918-ig címmel. Utalt az előző előadásban elhangzott gazdasági adottságokra, amely Barcsot a korábbi kis faluból egy gombaképpen felemelkedett országos emporiummá változtatta. Előadásában részletesen kitért az 1894-es gabonamun- kássztrájkot megelőző munkásmozgalmi fellendülésre. 1880-tól a szigetvári szolgabíró egyre sűrűbben nyomoztat szocialista írások, röplapok után. 1890 nyarán sztrájkba léptek a gobonát kirakó munkások. A következő években a hatóságok itt féltek legjobban a május elsejétől. Állandóan megerősített csendőrszakasz vigyázott a tőkésrend, és a helybeji gazdagodok nyugalmára. A Drávai Gőzhajózási Vállalat és a többi gabonakereskedelmi vállalat ezekben az években a szlavóniai olcsóbb munkásokból egyre többet alkalmazott 1894 őszén- A több száz munkanélküli barcsi követelésére sem voltak hajlandók az idegen munkásokat elbocsátani. Az október 1-én kirobbant munkásmégmozdu- lák elfojtására a szigetvári főszolgabíró mintegy félszáz csendőrt - vezényelt Barcsra. Néhány nap múlva, tizennégy munkás letartóztatása után, a megfélemlítés .eszközével éltek. A kivezényelt csendőrökből egy raj ott maradt a helyi tőkések védelmére. A barcsi burzsoázia az alispántól ugyan levélben kérte a teljes csendőrlétszámot az »... ott felhalmozott óriási árumeny- nyiségek, nem kevésbé a helybeli polgárok személyes biztonságának megőrzése céljából.« — Az előadó a továbbiakban felhívta a figyelmet a barcsi munkások között megforduló vándor szocialistákra, akik a fővárosba jártak dolgozni- Az osztályharcban egyre izmosodó barcsi munkásság 1905 júliusában több napos, nagyarányú sztrájkkal harcolt gazdasági és politikai jogaiért. Ekkor a gabonamunkások szakszervezetének elismertetéséért is lándzsát törtek. fl szociáldemokrata szervezetek, valamint a szakmai szakszervezetek megalakulásával a barcsi munkás- mozgalom somogyi primátusát lassan át kellett adni a kaposváriaknak. Barcs azonban továbbra is egyik legjelentősebb — az uralkodó osztály számára az egyik legtöbb gondot okozó — munkásközpont maradt. Beszélt Kanyar József a barcsi munkásmozgalom kapcsolatairól is, amelyek elsősorban a Dráván túlra terjedtek. Kaposváron kívül a baranyai, a pécsi munkásokkal tartották a jó kapcsolatot, s onnan legtöbbször előadókat és mozgalmi kiadványokat kaptakA harmadik előadást Kovács József, a barcsi nagyközségi pártbizottság titkára tartotta (A barcsi munkás- mozgalom a két világháború között, különös figyelemmel a szerb megszállás időszakára.) Barcs 1918. november 16-a és 1921. augusztus 20-a között,sajátos időszakot élt át: a jugoszláv királyi csapatok megszállását. A november 24-én megalakult szociáldemokrata pártszervezet a későbbi időben vezető politikai szerepet töltött be a község életében. A párt magját a gabonamunkások alkották, Vörös Ferenc és Orgonán József régi kipróbált munkásvezetők irányításával. Az előadó ezután a proletariátus több sikeres akciójáról valamint a Tanácsköztársaság idején átszökött és a proletárhatalom védelmében harcoló barcsiakról szólt. A Tanácsköztársaság megdöntése utáni években rö- videbb hosszabb ideig a község több emigráns kommunistának adott menedékhelyet és munkaterületet. Kovács József egy rendkívül jelentől sajtótermékből, a Drávavi- dék_ írásaiból, tudósításaiból közölt szemelvényeket. Befejezésül a Horthv-rendszer éveit, az újjászervezett barcsi munkásmozgalmat és annak üldözését ismertette. A következő előadást And- rássy Antal archívumvézető tartotta, A barcsi munkás- mozgalom 1944—1948 között címmel. Bevezetőként a község felszabadulását megelőző időszakot ismertette, mivel a barcsiak közvetlenül érzékelhették Jugoszlávia lerohanása után, 1944. március 19-én Magyarország megszállását. A német fasiszta csapatok Horvátország felől Barcson át indultak meg a megye s az ország megszállására. A megszállók első intézkedései közé tartozott a baloldali személyek internálása. A nyilas- terror rövid időszaka után, a felszabadító hadműveletek négy hónapja alatt Barcs frontvonalba került. A felszabadító harcokban a szovjet és bolgár egységek mellett ott harcolt a jugoszláviai magyar Petőfi Brigád. (Fábián Béla, pécsi bányászfiú hősi halálának emlékét az újjáépített barcsi hídon emléktábla őrzi.) Az előadó a felszabadulást követő évek községi vezető erejéről, a kommunista párt tevékenységéről beszélt. A földosztás, az újjáépítés ezernyi tennivalója mellett a község lakóinak mindennapi gondja is az ő vállukra nehezedett. Végezetül a két munkáspárt községi akcióegységét, a proletariátus hatalmának megteremtéséért vívott harcot ismertette. flz emlékülést befejező előadást Benke József egyetemi docens tartotta A lenini elvek érvényesülése Barcs • termelőszövetkezeti mozgalmában címmel. Előadása első részében áttekintette a lenini alapelveket, s ezeknek barcsi érvényesülésére több példát hozott föl. Elsősorban az önkéntesség megtartására fordítottak nagy gondot a barcsi termelőszövetkezetben. A fokozatosság elvét is betartották Barcson: a ». .. beszerző, értékesítő, fogyasztási szövetkezet láncolatán, az egymásnak segítés elvén, e közös munkán át vezetett el az út a legfejlettebb szövetkezeti formáig, a tér-, meló jellegű szövetkezésig« — mondotta az előadó. Az emlékülés zárszavában Király György kiemelte, hogy az elhangzottak erőt, lelkesedést, forradalmi lendületet adnak a mai feladatok megoldásához, a X. kongresszus határozatainak végrehajtásához, illetve a XI. kongresszusra való felkészüléshez. »Az ifjúság nevelésében az a célunk, hogy átmentsük ezt a forradalmi örökséget és helyi példákkal is erősítsük az osztályszemléleten alapuló történelemtanítást, az ifjúsági mozgalom tevékenységét« — mondotta végezetül Király GyörgyLezsák Sándor IGÉZŐ És áldott légy 1 gyümölcshozó asszonyom i szelíd roncsaimmal, pancsolt hitű gyávák csúfolta világommal, tiszta sebeimmel, áldott légy lármás életemmel, iszonyú szép szerelemmel, áldott a te neved. Maior lános Mágikus cirkusz. Proksch Gerhard (Ausztria) fotója. Zöld szél lobog Parázsló pipacsok nyűgös nyugtalansága fölött zöid szél lobog rozs- és tengeritábla hajlong sárgul amott. illatozik a málna és aztán a nyárvég a határtalan horhos a bárányfelhős ég s néhány akác bolondos ábrándjaimra még újabb csodákat halmoz. N apjainkban a magyar turisták már keresz- tül-kasul kószálnak a földtekén, Japántól Grönlan- dig és Kamcsatkától a Tűz- föidig. Ámde hajdan — vagy tizennéhány évvel ezelőtt — csak a szomszédba, főképp Olaszországba rándultak ki. És ma is vannak, akik inkább elmennek másodszor, harmadszor, sőt tizedszer is Itáliába, vagy ha máshová, mondjuk: Alaszkába, Indiába tartanak, útba ejtik néhány napra Olászországot. Véleményem szerint ennek nem a velencei Rialto, nem a római Standa, és nem a firenzei Dávid az oka elsősorban, hanem a népünkben gyökerező hagyomány. De nézzük a tényeket! Több, mint másfélezer évvel ezelőtt dicső rokonunk és elődünk e hazában, Attila egy nagyobb csoporttal kelt útra Itália felé. Turistaút volt az, kétségtelen, hiszen a hivatalos küldetés akkoriban még nem volt szokásos. Sajnos, a pletykás nyugati sajtó azt terjesztette hun testvéreinkről, hogy nem is turistáskodni, inkább bevásárolni akarnak. Ezért a szívélyes I. Leó pápa két magas rangú úr társaságában elébük ment Mantuáig, s mondta: ne fárasszák magukat, mivel az áruházak még nem nyíltak meg, s a város nagy csodáinak alkotója, Michelangelo majd csak jó ezer év múlva fog megszületni. Ök — mármint a pápáék — összeszedtek néhány kocsirakomány ajándékot, azt tiszteletük jeléül átnyújtották. A hunok nem akarták megbántani az olaszokat, elfogadSólyom László N agy eső zuhogott azon a tájon. Méteres kolbászokat töltöttek azon a vidéken, ahol a mi utcánk egyetlen zöldségese emberré cseperedett.• Mert olyan hosz- szú ö, mint egy kisebb fajta villanypózna, dagadt, mint a káposztáshordó, arca piros az egészségtől, mint a jonatán alma. Nos, a mi utcánk egyetlen zöldségesét immár egy esztendeje ismerem — ö az őslakó, én vagyok a jöttment idegen —* s immár esztendeje i észrevettem, hogy ellenszenves vagyok neki. Amikor először beléptem, nagy megdöb- j benést ( láttam a szemében. I Kértem egy kiló cseresznyét. \ Nagy műgonddal kiválasztotta a legcsúfabbakat. j Jó üzletember különben, ! kedvében jár a vásárlóinak, még olyan hajmeresztő dolgokat is megenged, hogy a kedves vevő maga válassza ki a neki legmegfelelőbb portékát. A következő alkalommal magam is válogatni kezdtem. De emberem rámmordult: — Maga csak ne válogasson! \ Hónapokkal később: nagy i eső zuhogott a mi vidékünSimon Lajos Utcánk zöldségese kön, bokáig ért a sár, s mert ugyebár előbb a tyúk, aztán a tojás, a mi vidékünkön is előbb a lakótelep, aztán épült az út. Sáros lábbal léptem az üzletbe. Mindenki így tett, de a pózna csak rám ordított: — Talán megtörölnénk a cipőink talpát!? Hogy micsoda emberek vannak! Nemrég úgy hozta a sors, hogy az üzletben csak négy- szemközt találkoztam a mesterrel. Ö zord volt hozzám, mint rendszerint, én behúzott nyakkal kértem egy kiló barackot. Szintén, mind rendszerint. Ő kiválasztotta a leg- csúfabbját és megeresztett 'végre valami emberi-féle hangot. Igaz, meglehetősen agresszíven. — Ugye, maga abban a sarokházban lakik? — Nem — mondtam. — Én nem lakom abban a sarokházban. A pózna, a káposztáshordó és a jonatán alrha szerencsés keverékéből kitört a jóízű nevetés: — Akkor vissza az egész! Akkor is tragikus tévedésről van szó ... Nagy szerencséje, hogy nem maga az, aki abban a sarokházban lakik. — Mit vétett az a sarokházas? — kérdeztem megköny- nyebbülten. — Most már nem érdekes — mondta a mester. — Ha nem maga az, akkor tárgytalan. Kapcslatunk egy csapásra megjavult. Már név szerint ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. De a sarokházas hasonmásom történetét harapófogóval sem tudom kiszedni belőle... Ha belépek, ő nyájasan mosolyog, és bűbájos öniróniával megfenyeget: maga csak ne válogasson! És barátsása jeléül ki- i'álasztja nekem a világ legcsúfabb gyümölcseit. Miért épp Olaszországba ? ták a cuccokat, s hazatértek, mielőtt lejárt az útlevelük. A hunok turistáskodása után néhány évszázadon át szüneteltek az olasz utak. Ám a nyolcszázas évek utóján elemi erővel lángolt föl őseinkben a vágyakozás Itália földje után. A korabeli IBUSZ több utat szervezett, 'de jártak ott elődeink maszek a-lapon, illetve bizonyos Be- rengár király baráti meghívására. H add idézzek néhány mondatot Liudprand- nak, a cremonai püspöknek a riportjából: V . . Veronába érkeztek magyarok, akiknek két fejedelme (korabeli kifejezés, megfelel az »idegenvezetőknek«), Dursak és Bogát igen jó barátságban volt Berengárral...« »Pávia íölperzselése után (a kifejezés a turisták égő tudásszomjára utal) egész Itáliában nem csekély zsákmányt ejtve (bevásároltak), a magyarok visszatértek saját országukba.« Közben egyes csoportok meglátogatták Velencét is, ahol azonban Tribuno Péter dozse kereken megtagadta tőlük a szállást. Ez igen nagyfokú hálátlanság volt tőle, hiszen Velence alapításában nem csekély szerepe volt hun testvéreink ösztönzésének. Ezt a tényt Tribuno úr utódai jobba» tudták, s tán azért is, hogy trz ő csúnya viselkedését jóvá tegyék, I. István királyunknak feleséget küldtek. Így kerültünk rokonságba az olaszokkal, s innen számítható a nyugati rokonlátogató utazások korszaka. Itáliával pedig közel ötszáz éven át olyan nagy mérvű volt a kölcsönös idegenforgalom, hogy szinte menetrendszerűen közlekedtek a legkülönbözőbb szervezésű hivatalos és félhivatalos küldetések, kereskedelmi utazások, művészeti delegációk és hadjáratok. Természetes, hogy a nagy forgalomban előfordult olykor-olykor a tiltott határ- átlépés esete is, mint arról Arany János bizonyos Toldi Miklósról szólva konkrétan beszámol. A korabeli disszi- dens azonban idővel visszatért, s a hon szeretettel fogadta keblére. (Lám, ennek is hagyománya van!) A kölcsönös itáliai utazgatások Mátyás király alatt érték el tetőpontjukat. Ö maga /nég asszonyt is Olaszországból hozott. Ezt a tettét a lo- vagias olasz férfiak mind a mai napig revanzsálgatják. Később — a törökök illetéktelen beavatkozása miatt — az itáliai utazások majd kétszáz évig szüneteltek. Aztán pedig nem adtak valutát, 6 s csak szórványos rokonlalo- gatásokra került sor. Ámde a múlt század közepén ismét fellendült az itáliai turistáskodás. Az első jelentősebb önkéntes csoportot Türr István szervezte. Baráti látogatást tettek bizonyos Garibaldi úr meghívására. Nem sokkal ezután egy bizonyos Radetzky nevű idegenvezető kevésbé önkéntes csoportot vezetett Lombardiába. Ezután mind rendszeresebbé vált a magyarok olaszországi turistáskodása, és egykét ostobán szervezett úttól eltekintve (lásd: Isonzó. Mus- soloví stb.) méltó folytatói voltak az ősi hagyománynak, mígnem... ekövetkezének az ötvenes évek, amikor megmagyarázták nekünk, hogy eddigi ismereteink tévesek, vagyis Olaszország nem délen, hanem Nyugaton van, s mint ilyen: mocsár, láp • és fertő, valamint , métely, amitől óvakodnunk kell. Természetesen akadtak ekkor is önfeláldozó egyének, akik vállalták a kockázatot. Igaz, hivatalból mentek, meg küldetésből is mellek, mert muszáj volt a szegényeknek. Egyesek ott is rekedtek az olasz mocsárban. A korabeli kifejezés dezertőröknek nevezte ezeket a távolba szakadt hazánkfiait. Azután eljöttének a hatvanas évek, és azóta a fentebb bizonyított hagyomány szellemében mi is tömegesen járunk a szép Olaszországba. Az olaszok pedig tömegesen járnak hozzánk a Bella Itáliába. Bárdosi Németh János Levél a faluról Szavaitok paraszti csokra ide esett az asztalomra, akár a zsálya illátozott, eszembe hozta a földet, a jámbor tehenek esti ballagását, a tej melegét, macskák nyújtózását * a porban, itt vannak mind körülöttem: emberek, állatok arca világit, hold a szalmakazal tetején, kicsi betűkben rokonaim szíve dobog, friss kaszálók felől a szél megsimogat: a haza van itt velük és én e haza karjaiba merülve alszom el.
