Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-25 / 250. szám

A karácsonypusztaiak nem felejthetnek Á sok meredek domb kö- t zött egy enyhe lejtésű, j Ennek a nyakában láncként: házsor. Bálványos­nak ezt a részét Csurétnek mondják. S írják Dózsa utcá­nak. Ide nem jár be ilyenkor — mert megsüppedne a sár­ban — az autó. De a gyalogjá­ró már majd idáig húzódik. A legelső udvarban együtt a múlt és a jelen. Hátul a száz évnél is öregebb tömésház, melynek sarkai kinyíltak, dő­léssel fenyegetve a benne la­kókat. Elől nem hivalkodva, de szemet vonzóan új épület áll. E két házat jelképnek is tekinthetjük. Eletformaváltás szimbólumának. De jaj, a múlt a 'mába is beleszól, kö­vetkezményeit a jelenben is nyögik az egykor karácsony­pusztaiak! S a terheket egyre i nehezebb cipelni, ötvenkilenc évesen. Most már egyedül, egy hónapja özvegyen. Kati néni — csak így neve­zem majd a továbbiakban, az otthoniak úgy is ismerik a sor­sát — a Dózsa György utca 54. számú két házból az öregeb­bikben lakik. Lefelé keskenye- dő arcának fekete keretet ad a teendő. Az az arc! A barázdái nem olyan rendezettek, mint az ekejárta föld; a vonalak egymásfelé is tartanak, egy­mást szelik. A száj sötétiében egyetlen fog fehérük. Melyik karácsonypusztai tudta volna pótoltatni a száj gyöngysorát a summásélet idején? Cselédsors. Nyomorúság. Ez minden akkori és mai baj ere­dője. Nincs rá bocsánat har­minc év után sem! Nagy létszámú családok pa­rányi helyiségekben. Lyukak­ban inkább. Mindenki kiszol­gáltatott mindenkinek. Nin­csenek — mert nem lehetnek — kis titkok, melyektől meg­színesedik a legsivárabb élet is. Nem misztérium a halál, a születés. A fogantatás sem az, amilyennek a hittanórán szé­pítették. A betegség ha érke­zik, egymás után dönti a szal­mazsákokra a család tagjait Ennyi év távlatából is meg­aláztatást érez ma is. aki so­hasem élte át, csas mesélnek Karácsonypusztán nem kér­dezték, miért. Tudták. Az asz- szonyok ott az utolsó pillanatig dolgoztak, szinte férfiként. »Tizenkét éves koromban har­minchat aratópárnak lettem a vízhordója. Később jómagam is summás. A tanítóm iskoláz­tatni akart, apám nem enged­hette: kellett a keresetem. Es­te tizenegy órakor bevégeztük, hajnali háromkor újra kezd­tük a munkát. Mentünkben is bóbiskoltunk. A bíbort éjjel kellett behordani, azt nappal nem lehetett...« Másfél napos vajúdások után valamennyi esetben a halál szélén az anya is. Ne kérdezze senki, miért a játékpuskában, a fakardban leli örömét — az öt-hat éves gyerek színije! — a huszonnyolc esztendős fiú, s miért reszket a televíziótól is a legfiatalabb! cliról szájról szájra adták, hogy a gazdag asszonyt megpatkolta gombostűvel, a szegény asz- szonyt bankókkal halmozta el. Utánuk nyúlt a sumrnás- nyomorúság, pedig már négy éve beköltöztek a pusztáról. S nem az akkori nótával: — »in­téző úr, ha belép a szobába/ Rávág a diófa asztalra . . .« —, amit még ma is dúdol néha Kati néni. Nem is az ínséggel: nem kell már az akkori sem­miízű ételeket főzni. Kukori­capogácsát, krumplipipicét, babpipicét, babkását. A fiúk betegségében jelentkezik nap mint nap a múlt. Az egyik — kétszer operálták már — al­kalmanként dolgozik: állatokat pásztorok A másik öltözni, vet­kőzni is képtelen, nem ismeri a szobatisztaságot. Nemrégiben megleste, hogyan vágják el a kacsa nyakát. Titokban maga is a késért nyúlt: elnyiszálta a A baj belefészkelt az ember­be. Akkor még nem is tudták. Kati néni ura sem. Pedig el­kísérte kisebb-nagyobb kínzá­sokkal a summássorsban bele- gyökeredzett betegség egészen mostanig, szeptember végéig. Akkor a halál kaszája suhin­tott egyet. Csoda, hogy ott, Karácsony­pusztán a harminc év előtti időkben a halál volt minden beszélgetés témája? Még toll- fosztáskor is: »Egy fiatal lány cetthalott lett. Már siratták, amikor fölült. Mit sírtok-rít- tok? Téged siratunk, mert meghaltál. Meghaltam. A po­kolban annak, aki nyakláncot visel, kígyóvá válik a lánca. A tietek is azzá vált ott! ■< Sokan hittek ezekben ... Reménysugár is csak a *ki- talációból« eredt! Patkó Ban­másik kacsáét is... Kati néni a roskadozó házzal valahogy majd csak megbír: kijavíttatja kis nyugdíjából. De Lacival egyre nehezebb lesz bánni. Egyetlen kiutat gondol csak nehéz szívvel: ott­honba adni, szakképzett em­berek kezébe. Ehhez kérné a közös községi tanács segítsé­gét! / A Dózsa utca 54. számú telkén két ház áll. Egy régi és egy új. Az újat Kati néni egyik lánya emelte a férjével. Kilábalni, minél messzebbre jutni az egykori sorsból; ez a szándék fejeződik ki benne. De ez még az utódoknak — ennyi év el­teltével — sem könnyű, sor­suk ezt példázza. Leskó László Az olvasók szakirodalmi ellátásáért neki róla. Kati néni szült tizenkét gye­reket. Öt közülük csecsemő­ként halt meg. »Angyal lett« — így mondták akkor, de Kati néni nem hitte, hisz látta sír­ba szállásukat. Hét megma­radt. Hátborzongató arány! A hétből a három fiú szelle­mi képességei különbözőek. De abban megegyeznek, hogy gyengébbek az átlagosnál. La­ci beszélni sem tud, csak arti- kulátlan hangokat ad ki. Készül a könyvtári ellátást szabályozó új törvényerejű rendelet tervezete, amelynek értelmében a könyvtárak a mai igényeknek megfelelően, az eddiginél hatékonyabban segíthetik elő a lakosság mű­velődését, az iskolai oktatást, a szakemberek sokoldalú tájé­koztatását. I Az új törvényerejű rendelet tervezete erősíteni igyekszik a szakkönyvtárak információs feladatait. Bekapcsolja a szakkönyvtáraltat az országos információs rendszerbe. A la­kosság szakirodalmi ellátásá­nak javítása érdekében min­den szakterületen nyilvános szakkönyvtár működik majd, ugyanakkor nyilvános szakiro­dalmi ellátást biztosítanak a közművelődési könyvtárak is. A cél: olyan egységes könyv­tári rendszer létrehozása, amely a különböző típusú könyvtárak együttműködésé­vel lehetővé teszi, hogy az ál­lampolgárok az ország bárme­lyik részében levő könyvtárak szakirodalmi anyagát a lakó- hélyükön vagy munkahelyü­kön működő könyvtárak útján beszerezhessék. Gerencsér Miklós Ácsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye í Mihály most hallotta először a két kifejezést. A kántor meg a supplens szavakat. Megtud­ván, hogy az előbbi iskolames­tert, az utóbbi pedig segédtaní­tót jelent, azonnal tűzbe jött. Most már csak az volt a kér­dés, messzi-e az a rokonszen­ves Izsák, az ugyancsak rokon­szenves kántorával, Zemán Já­nossal. Kicsinylően legyintett a fa­zekas : — Dehogy van messze! Pen- telénél átviszi a komp- Apos- tagra, röpke gyaloglás után Szabadszállásra ér, és onnan már gyerekjáték átsétálni Izsákra. ' Stancsics Mihály megköszön­te a fazekas bizalmát, bátorí­tását, és még az este elbúcsú­zott tőle, mert bizonyosra vet­te, hogy a fazekas javában aludni fog még, amikor ő útra kel. Valóban, a hajnal első je- ’ére szedte a lábait, a Pentele felé vezető úton. Alkonyra haj­lott, mikor elérte a Dunát, pe­dig ugyancsak szaporázta lép­teit. Bármennyire elfáradt, a túlparton akarta tölteni az éj­szakát. Másnap kora reggel újult erővel kelt útra, Apostag'ról Szabadszállás felé. Csakhamar megértette: a kocsin utazó fa­zekasnak könnyű volt kicsiny­lően legyinteni ekkora távol­ságra. Bezzeg ő, a gyalogos már-már azt hitte, emberrel sem fog többé találkozni, nem­hogy megérkezne arra á talán nem is létéző Izsákra. Birkózva a se vége, se hosz- ska pusztaság úttalan útjával, kis híján visszafordult. Szülő­földje erdős, lankás, patakos tájai, a Bakony vidékének sű­rűn következő falvai' után va­lósággal megrémült a Kiskun­ság ürességétől,, laposságától. Végre torony csillan eléje a messzeségből. Gondolta, még­sem fordul vissza, bár elhagya- tottságát az a tudat is fokozta, hogy szülőföldje és az idegen rónaság közt ott hömpölyög a két világot elválasztó folyam. Inkább a toronyra nézett: gombján csillogott mindaz az ígéret, amely felé tervei, vá­gyai ösztökélték. Számára az elérendő tudást jelentette az a csalogató torony. De rútul megtréfálta. Minél jobban sietett feléje, annál inkább hátrálni látszott. Csaknem fél napjába telt, míg valóban elérte a szabad­szállási torony tövét. Ott föl­világosították, hogy Izsák csakugyan közéi már: a szom­széd község. Jó lábú fiatalem­ber alig három óra alatt fü- tyürészve eléri. ' Mihály sajgó lábában érezte az efféle leckék értékét, de azért szívesen, megköszönte a jó szót. És alkonyaikor poro­sán, éhesen, szomjasan kopog­tatott be Zemán János kántor­hoz. Nyomba kiderült: igazságta­lan lett volna, ha fáradságos útján kárhoztatja a fazekast. Zemán János tárt karokkal fo­gadta. Nyomban »öcsém«-nek nevezte, és arra kérte az ifjút, mellőzön mindenféle titulust; az öcsém viszonzásául szólítsa egyszerűen bácsinak. És első Orvosi rendelő Balaton bogláron Felszabadulásunk harmincadik évfordulójára készül el és adják át Balatonbogláron a kör­zeti orvosi rendelőt. A négymillió forintba kerülő rendelőhöz a község lakossága kétszáz­ezer forint értékben társadalmi munkát és pénzt adott, a helyi ktsz és az állami gazda­ság 300—300 ezer forint, a talajjavító vállalat 300 ezer forint munkafelajánlást tett. A négy munkahelyes rendelőt a helyi községi tanács költségvetési üzeme építi. i Oclaíelep .jaibile&ima FONYÖD-BÉLATELEP 80 , egyik 1944-es számában hosz- éves. A déli oldal, de talán az j szán vall második otthonáról, egész Balaton-part egyik leg- | Fonyód-Bélatelepről. Felkérte szebb üdülőnegyede 1894-ben j a cikk íróját, hogy futassa föl alakult. Dr. Szaployczay Ma­nónak, a kaposvári kórház igazgató főorvosának kezdemé­nyezésére ekkor vásárolták meg a területet első tulajdono­sai gróf Zichy Béla földbirto­kostól. Innen kapta nevét is. Egy kikötés volt: a megvett telkekre két éven belül föl kel­lett építeni a villákat Az ak­kori építkezési ütem mellett valóban rekordidő alatt, 1896- ra készen állt a mai nyaralók többsége. Ugyanebben az év­ben kigyúlt a villany és elké- nevet említünk Balaton-part első víz­Berzsenyi Dániel íonyódi kap­csolatait: »Megbíználak annak megállapításával, hogy Berzse­nyi Dániel melyik versét írta Fonyódon, hogy ezzel is alátá­masszuk e Somogy megyei nagy költőnk fonyódi emlék­szobrának létesítését.« Ez volt az utolsó intézkedése. Az in­terjú után néhány órával vá­ratlanul elhunyt. népszerű színésznő; Ádám Je­nő, a Zeneművészeti Főiskola igazgatója. A kaposváriak kö­zül Rózsa festőgyárosék, dr. Matolcsy Sándor, a Dunántúli Bank vezérigazgatója — aki Ripka halála után a fürdő- egyesület igazgatója lett. És sorolhatnánk tovább. Egy bi­zonyos, akik nem tartoztak a felső tízezerhez, legföljebb csak dolgozni járhattak oda. Az üdülőnegyed 1944-ben ünnepelte 50 éves jubileumát A bélatelepi állomás falán em­léktáblát helyeztek el. Ma már hiába keressük, valószínű, el­tűnt a háború viharában. szült a műve is. Ugrásszerű fejlődés akkor következett be, amikor dr. Rip­ka Ferenc, Budapest akkori fő­polgármestere került a fürdő­egyesület élére. Érdekes, hogy Ripka, akit az utókor polgár- mesteri tevékenysége alapján elmarasztal, elévülhetetlen ér­demeket szerzett mind Bélate- lep, mind a tőle elválaszthatat­lan Fonyód község fejlődése érdekében végzett munkájával. Csaknem 30 éves elnöksége alatt épült meg a bélatelepi felső bitumenes bekötőút, vil­lamosították a község jelentős részét, és ő szerzett bankköl­csönt a megye egyik legszebb községházának felépítéséhez. Az egykori folyóriat, a Balato­nt Kurír érdemeit méltatva megjegyzi, hogy »több száz fo­nyódi munkást és tisztviselőt helyezett el a főváros külön­böző gyáraiban és üzemeiben«. A község díszpolgárává válasz­totta, és a mai főutca is az ő nevét viselte 1945-ig. Ugyan­csak ennek a folyóiratnak De nézzük csak. Iák voltak a bélatelepi fényűző villasor lakói? Csak néhány ismertebb Huszka Jenő | A FELSZABADULÄS után zeneszerző, aki több operettjét I az épületek nagy részét álla- itt komponálta; dr. Verebélyi i mosították. Az egykori luxus- Tibor egyetemi tanár, a nevét ! villáknak ma más a hivatásuk, ma is vezető európahírű küni- A pihenni, üdülni vágyó töme- ka igazgató főorvosa; az egy-| geknek nyújtanak kényelmes kori »pezsgőkirály« Törley De- j otthont és feledhetetlen zső; Péchy Erzsi, az ünnepelt, I napokat. J. R. jj dolga volt vacsorához ültetni vendégét. Rokoni közvetlenséggel ki­kérdezte a szükségeseikről is, és úgy látta, hogy hinnie kell a vándor minden szavát, mert nincs olyan csavargó, aki ké­pes lenne ilyen megnyerőén hazudni. Megkérdezte, mennyi fizetségre tart igényt leendő segédje a teljes ellátás mel­lett. Mihály nagyot gondolt, és végül húsz pengőforintot kért. Már azt hitte, vakmerőség­re vetemedett, mert Zemán János hosszasan mosolygott. Aztán szinte megijedt, amikor így szólt a mester: — Az kevés. Negyvenet kapsz, öcsém, ha rászolgálsz a tudásoddal éppúgy, mint a szorgalmaddal. Így kezdődött Stancsics Mi­hály boldog izsáki időzése. Gyűlölte a szolgai igyekeze­tét, ám önérzetből két ember­nek elegendő szorgalommal fi­zetett a jóságért. Itt is — csak­úgy mint a megelőző iskolák­ban — napokon beljil csüng­tek szaván a kisiskolások. Nem lehetett őket otthon tartani. Egy kis falu fiataljai — Nagyon kopasz volt a falu, a közepe egy ;nagy domb és más semmi. Hat azért dolgoz­tunk. A tin ács adta a pénzt virágokra, mi pedig megfogtuk a kapát és a többi szerszámot, i aztán ültettünk. — Hogyan fogadták ezt a falubeliek? — Tetszett nekik, miért ne tetszett volna? Most egy idős bácsi gondozza a falu virágait. Beszélgetésünk a nagycsepe- lyi KISZ-alapszervezet leg­utóbbi gyűlése előtt folyt le. Egy ilyen kis közösség összejö­vetele nem nagy esemény — gondolnánk. Valóban nem nagy, de nekik mindenképpen fontos. És hogy nemcsak ne­kik, azt próbálom bebizonyíta­ni a továbbiakban. — A munkánkról érdeklő­dik? — mosolyodtak el a kö­rülöttem ülők. — A falu szépí­tésétől az óvodai homokozó építéséig mindenben részt vet­tünk. Nyáron arattunk, most meg szüretelünk; sürgős mun­ka ez, kell a tsz-nek a segítség. Társadalmi munka és egyben KISZ-rendezvény lesz a szán- tóvenseny, melyet szintén a közeljövőben rendezünk. , Tudnak dolgozni ezek a fia­talok, sokszor bizonyították, összetartanak. A kevésbé ed- , zetteket is húzzák magukkal, 5 és ez az összetartás nagyon fontos. Persze a munka meg­lett más is együtt tartja őket. — Nemcsak dolgozunk. Ki­rándulásokat szervezünk, meg akarjuk ismerni az országot, összehoztunk egy irodalmi színpadot. Az idén Balaton- földváron, a művészeti szem­lén második díjat nyertük Rozsgyesztvenszkij Requiem- jével. Lukácsi Katélin, az is­kola irodalomtanára segít minket, sokat köszönhetünk neki. November 7-re ünnepi összeállítással készülünk. — A pártszervezet segített, És a szülők ahelyett, hogy méltatlankodtak volna az apró; hogy ‘{egfen KISZ-k"lubunk7a munkáskezek nélkülözései tanács szintén támogatott. A miatt, nyáron is szívesen en-j helyiséget tartalommal is gedték gyerekejket a segédta-^ »meg kéllett tölteni«. Politi- nító pallérozó keze alá. (kai előadásokat hallgattunk, 4 ezeket a párttitkár tartotta. (Folytaiju.k.) 4 összevont oktatásokat rendez­tünk a társközségek — Kötcse és Teleki — KISZ-íiataljaival. Amit hallottunk, tanultunk, abból egy politikai vetélkedőt is szerveztünk. — A sok jó után mi az, ami nincs? — Ügy kezdem a választ, hogy a párttitkárra mindig le­het számítani. A termelőszö­vetkezet elnökére is. Ha vala­mi teljesíthető — mást nem is kérnénk —, az előbb-utóbb meg is lesz. Ilyen: a KISZ- klub festése, a kézilabdapálya. Ezekhez kapunk pénzt, mi meg dolgozunk. Megcsináljuk. A mostani KISZ-esek előbb vagy utóbb »kiöregszenek«. Mi lesz, ha ez a jól összeszo­kott társaság megcsappant? — gondoltam. A gyűlés megadta a választ. A KISZ-tagokon kí­vül ott voltak a szövetségbe már jelentkező, de még »pró­baidős« fiatalok és az úttörő- csapat képviselői is. A felszó­lalásokban az volt a legszem­betűnőbb, hogy akár a tanács­elnök, akár az úttörőtanács titkára mondta el gondolatait, látszott, hogy ismeri a KISZ- szervezetet, a gondokat. Jó kapcsolatban vannak a falu legfiatalabb és idősebb lakói. Szabó Lajos tsz-elnök, Ba­logh Gyula tanácselnök, Lux András, a három község párt- szervezeteinek csúcstitkára szólt a fiatalokhoz. Mindhár­man elmondták; bármikor szí­vesen segítenek. Azért beszél­tek igy, mert tudták, hogy ők is ugyanúgy számíthatnak a fiatalokra. Végül egy újabb eredmény, amely szintén bizonyíték a pezsgő KISZ-tevékenységről: László Erzsébet szervező titkár elmondta, hogy nemsokára megalakítják a községben az Ifjú Gárda-rajt. Szabó László KISZ-csúcs- titkár láthatóan ' örült látoga­tásunknak. Természetes ez a büszkeség, mindenki örül, ha munkájáról mások is tudnak. Mert nemcsak'a büszkeség ter­mészetes a nagycsepelyi fiata­lok között, hanem a munka is. Vutliár Péter

Next

/
Thumbnails
Contents