Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-22 / 247. szám
VILÁG PROLETÁRJAI; EG YE S 0 L J ETE KI Ám: 80 fillér I Somogyi Néplap Új cukorrépa-tároló AZ MSZMPSOM XXX. évfolyam 247. szám MEGYE I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1974. október 22., kedd fi Hazafias Népfront vezetőinek látoyatása Somogybán Tegnap megyénkbe látogatott Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és dr. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. A Hazafias Népfront vezetői délelőtt látogatást tettek Varga Péternél, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának, első titkáránál. Délután a népfrontmozgalom megyei helyzetétől és az időszerű feladatokról folytattak megbeszélést a népfront Somogy megyei vezetőivel: Kocsis László elnökkel ás Vargo Károly titkárral, valamint a népfront függetlenített dolgozóival. Megkezdődtek a magyar—szingapúri külügyminiszteri tárgyalások Sz. Radzsaraznam, a Szín- se, valamint a Külügyminiszgapúri Köztársaság külügyminisztere — a kíséretében levő személyiségekkel együtt — hétfőn délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzáson megjelent Rócz Pál külügyminiszter-hfelyet- tes, < dr. Giltner András, a fővárosi tanács elnökhelyetteMEGMOZDULT A TÁRSADALOM Ezrek siettek a mezőgazdaság segítésére 440 „vendég“ gépkocsi — Táblacsere 1500 hektáron A búzavetés sikeréért A rossz Időjárás ellenére — a társadalmi összefogás következtében — előbbre léptek az őszi tennivalókkal megyénk mezőgazdasági üzemei — többek között ezt állapíthatta meg tegnap a Somogy megyei Tanács mezőgazdasági fejlesztési albizottsága, amelynek ülésén részt vett Böhm József, a megyei tanács elnöke, dr. Exnyr Zoltán, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai > osztályának munkatársa és a honvédség magas rangú képviselője is. A Járási tanácsi hivatalok elnökei, a területi tsz-szövétségek titkárai és illetékes vállalatok vezetői elmondták: hol tartanak megyénk termelőszövetkezetei és állami gazdaságai a betakarítási, a vetéselőkészítési és a vetési feladatok megvalósításával. A múlt héten tartott rendkívüli albizottsági ülés óta — az ott hozott határozatoknak megfelelően — •jelentős külső segítség érkezett a megye mezőgazdasági üzemeibe. Amikor lehetett, egész napon át dolgoztak, a helyi erővel együtt, de sokat számított a néhány órás segítség is, amikor az időjárás erre módot adott. Az állandó részvevők között a múlt héten mintegy 580 szovjet és magyar katona, négyezer általános iskolás, illetve kétezer középiskolás állt a tagok és családtagok mellé a termelő- szövetkezetekben, az állami gazdaságokban pedig mintegy 2300 főnyi külső erő dolgozott. A hét végén aztán 950 katona, illetőleg a fogyasztási szövetkezetektől, vállalatoktól, hivataloktól 1500 dolgozó sietett a földekre.' A betakarítást a leginkább veszélyeztetett termel- ' vényeknél — a szőlőnél, a gyümölcsnél, a cukorrépánál és a burgonyánál — lendítették előre részvételükkel. Ennek következtében — no és természetesen a helyi erők hatékony tevékenysége révén — a cu- korrépá betakarításával 1 egy hét alatt 12-ről 22 százalékra, a burgonyával és a búzavetéssel 4—4 százalékkal mentek előbbre; a szőlőszüret az akkori 50 százalék helyett 66, a gyümölcsszedés 70 helyett 81 százaléknál tart. Segítségként érkezett dolgozók százai vettek részt egy-egy gazdaság betakarítási munkáiban. A Somogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalat fizikai és szellemi dolgo^T közül például százhetvenen vettek részt a hétvégén a Bárdibükki Állami' Gazdaságban gyümölcsszedésen: 500 mázsa almát szedtek le. s a vállalat saját gépkocsija mintegy 200 mázsát szállított a böhönyei tárolóba. Ezen a héten a múlt hetinél is nagyobb segítségben részesül megyénk mezőgazdasága: további általános iskolások, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulói, valamint 550 katona vesz részt a munkákban. És számuk tovább gyarapszik. A múlt héten nem nőtt a szállítási kapacitás, ezen a héten viszont minden felajánlott honvédségi és közületi tehergépkocsi — 440 szállító jármű — kimegy a gazdaságokba, és most már csak az időjárástól meg az erők összefogásától függ, hogy legyen mit szállítaniuk a földekről. A tennivalók mielőbbi befejezését, az ütem gyorsítását célozza az albizottság tegnapi ülésén hozott számos döntés. E határozatok szerint az üzemeknek arra kell törekedniük, hogy a búzavetést a rendelkezésre álló erővel megvalósítsák a tervezett területen (eddig körülbelül 1500 hektáron került sor táblacserére); nincs idő arra, hogy a cukorrépa szedéséhez továbbra is várakozzanak a gépekre, ennek a feladatnak kézi erővel kell a végére járni. Gondoskodjanak róla a termelőszövetkezetek, hogy irodáikban szombaton és vasárnap ügyeletet tartsanak — a külső segítségként érkezők tájékoztatása, munkába állítása érdekében! Ugyancsak az albizottsági ülés állapította meg és sürgette rá a megoldást: gondot jelent a fóliaellátás a kukorica tárolásához, és az, hogy hiányzik néhány gépalkatrész. Megoldásra vár a gépvásárlás egy fontos részkérdése is — ebben országos intézkedést várnak: mielőbb szükség volna az AGROKER- nél levő gépek megvásárlásához mintegy hatmillió forintos gépvásárlási hitelre. Ennek biztosítása nagyban elősegítené az őszi munkák ütemének gyorsítását, napjaink legfontosabb feladatának a mielőbbi megoldását. Hogy ezek a tennivalók ez idő szerint milyen értéket képviselnek? A mezőn kint levő, még betakarítatlan termés Somogybán becslések szerint 1,3 —1,5 milliárd forint értékű; a még elvetésre váró gabonából — ugyancsak megyénkben — jövőre körülbelül egymilliárd forint értékű hozamhoz jutnának a gazdaságok. Ezek a számok is mutatják — és ami mögöttük van, különösképpen —, hagy a mostani munkák társadalmi üggyé váltak, hiszen nélkülözhetetlen élelmiszer-ipari nyersanyagokról, élelmezési cikkekről van szó — ezt kell összefogással megmentenünk! Hasonló segítségnyújtásról van szó, mint amilyet az előbbiekben említett vállalat tanúsított, olyanokra, mint például az iskolások vasárnapi munká- I ja is volt térium több vezető. munkatársa. Púja Frigyes külügyminiszter hétfőn a Külügyminisztériumban fogadta Sz. Rad'zsaraznamot, a Szingapúri Köztársaság külügyminiszterét, s ezzel megkezdődtek a két ország külügyminisztere közötti hivatalos tárgyalások. A megbeszéléseken részt vett Rácz Pál külügyminiszter,-helyettes, dr. Kés Péter főosztályvezető és dr. Kázmér Zsigmond főosztályvezető-helyettes. A szingapúri tárgyaló delegáció tagja Papanasam Setlur Raman, a Szingapúri Köztársaság budapesti nagykövete és Margaret Liang nagykövetségi első titkár. (MTI) Űj cukorrépa-tárolóteret alakított ki az idén a Kaposvári Cukorgyár Magyaratád és ltáksi között. Betonut'at és mérlegházat építettek, s egy réparakodó gépet állítottak itt üzembe. A gyár öt termelőszövetkezettel — a ráksival, a magyaratádival, a somogyszilivcl, a szentgáloskérivel és a bedegkérivel — kötött szerződést. Az első napon, pénteken itt már négy és fél vagon répát vettek át. ri Technikum háromszáz diákja szedte az almát a Kutasi Állami Gazdaságban; a Bala- tonboglári Állami Gazdaságban a fonyódi gimnazisták és a helybeli általános iskolások a hétvégén — a gazdaság dolgozói és á katonák mellett — jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a két nap alatt majdnem száz vagon szőlő legyen a szüreti mérleg. Dolgozhak a gépek, ahogy azt az időjárás engedi. A múlt hét végén csaknem kétszáz kombájn vett részt a kukorica betakarításában, s ahol erre mód nyílt, ott voltak a gépek a burgonya és a cukorrépa szedésénél is. Ez a hét azonban — sajnos — ismét esővel kezdődött. A megfeszített erőre, az összefogásra az eddiginél is nagyobb szükség van most, és lesz a következő időszakban is. „ _ H. f. Kiáltvány elfogadásával véget ért a Portugál KP rendkívüli kongresszusa Visszafordíthatatlanná kel! tenni Portugáliában a demokratikus folyamatot Alvaro Cunhal beszéde — Nyilvánosságra hozták a vezetőség névsorát Lisszabonban a hétfőre virradó éjszakán befejeződött a Portugál Kommunista Párt VII. rendkívüli kongresszusa. A 'küldöttek jóváhagyták a központi bizottságnak a párt programjára, illetve szervezeti szabályzatára vonatkozó módosító indítványait. A változtatásra, illetve ki- vetettek a véres gyarmati háegészítésre azért volt szükség, mert a párt programja 1965- ben, a fasizmus idején készült, a szervezeti szabályzatot pedig ugyancsali az illegális munka teltételei szabták. Azóta a portugál nép két nagy harci célja megvalósult; megdöntötték a fasiszta diktatúrát és véget borúnak. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt KB főtitkára közel másfélórás beszédében a többi között hangoztatt; a jelenlegi portugáliai helyzetben nélkülözhetetlen a népi erők és a Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) szövetsége ahTestvérvárosunkból, Kalinyinból érkeztek Egy csokor szegtű és baráti szavak Tóth Ferencné, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára MSZBT-tagcsoportjának elnöke fogadta a gyár kapujában az oda látogató 40 tagú testvérvárosi küldöttséget, a Kalinyini Textilkombinát dolgozóit. Egy csokor szegfűt nyújtott át a csoport vezetőjének, V. A. Szmirnova elvtárső- nek, a Kalinyini Textilkombinát' pártbizottsága titkárának; kedves szavakkal köszöntötte őt és a csoport minden tagját, az MSZBT-tagcsopört és a kaposvári gyár minden dolgozójának nevében. Érdeklődéssel hallgatták a vendégek Bajer Nándor igazgató tájékoztatóját a felszabadulás után létrejött első kaposvári szocialista nagyüzem fejlődéséről, eredményeiről, a dolgozók helyzetéről, a különböző szociális intézkedésekről, illetve a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny eredményeiről. Megismerhették a kaposvári gyár kommunistáinak, az ifjúsági szervezetnek és a szak- szervezetnek a tevékenységét, majd gyárlátogatásra került sor. A tájékoztatók után ez különösen lekötötte figyelmüké, hiszen a kalinyini és a kaposvári gyár között .munkaverseny folyik, s a fonónőkből, technikusokból, mérnökökből és más, különböző munkaterületeken dolgozókból álló küldöttség nagyon kíváncsi volt az itteni munkamódszerekre. Gyárlátogatás a textilművek ben. A szovjet csoport néhány a Kaposvári Gépipa- ] tagja — ha nem is értette a délutáni műszakban dolgozóiját — magyafázgatva, nu;lógatva juttatta kifejezésre mondanivalóját, amint végigmentek a gyár különböző üzemrészein. S a korszerű gépeket látva gyakran hallatszott az elismerő szó. A gyár, majd pedig az óvoda és a bölcsőde megtekintése az ezt követő baráti beszélgetés nagyon sok élményt adott mindnyájuknak. A kalinyini gyár küldöttei, Tamara Narze- vaja, Valja Lasakova és a többiek a rövid látogatás alatt is nagyon sok kedves élményt és új barátokat szereztek. Gyakran hallatszott az őszinte, kedves meghívás isi — Viszontlátásra, Kalinyin- ban! Várják a kaposvári textileseket Kalinyinban. Aaért is, hogy beszámolhassanak nekik arról: a testvéri munkaver- senyben milyen eredményeket értek el. Mint V. A. Szmirnova elmondta: a Kalinyini Tex- tjlkombinátnak mind a 10 700 dolgozója részt vesz ebben a versenyben és szeretnék ők is jó eredményekkel köszönteni a felszabadulásának 30. évfordulóját ünneplő Magyarországot, testvérvárosukat, .Kaposvárt, s az itteni textiműveket. Sz. L. hoz, hogy visszafordíthatatlanná tegyék a demokratikus folyamatot az országban. A Portugál KP főtitkára sikraszállt a társadalmi, politikai élet és az államapparátus fasiszta elemektől való megtisztításáért is, azért, hogy tiltsák meg a szélsőjobboldali felforgató politikai szervezetek működését, büntessék meg az összeesküvőket és vonják felelősségre a gazdasági építőmunka szabotálóit. A főtitkár leszögezte: ahhoz, hogy emeljék a dolgozók életszínvonalát, jobban kell dolgozni. Emelni kell a munka termelékenységét. Ezután utalt a jövő év tavaszán esedékes választások rendkívüli jelentőségére, s ezzel kapcsolatban kijelentette: A Portugál Kommunista Párt harcolni fog a valóban demokratikus és szabad választások megtartásáért; kész összefogni a nép érdekeit képviselő pártokkal. A komunislák tiszteletben fogják tartani ezeknek a demokratikus és szabad választásoknak az eredményét — mondotta Alvaro Cunhal. Megállapította a PKP főtitkára: »A renkívüli kongresszus nagy esemény társadalmunk életében. A most (Folytatás a 2. oldalon) Emlékünnepély a jugoszláv fővárosban Vasárnap délelőtt Beigrád- ban a főváros vezető testületéinek és lakosságának ‘ képviselői ünnepi díszülésen em- i lékeztek meg a felszabadulás I 30. évfordulójáról. Az ünnepségen megjelent Ipszip Broz Tito államfő, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke, valamint a párt- és állami vezetés számos kiemelkedő képviselője, illetve a Szovjetunió küldöttsége. Az ünnepi gyűlés megnyitása előtt Tito elnöknek átnyújtották a főváros! aranyplakettjét. Á nagygyűlésen Zsivorad Kovacsevics, a belgrádi tanács elnöke mondott beszédet. Az ünnepi beszéd után Tito elnök a Nép Hőse érdemrenddel tüntette ki a fővárost.