Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

Készül a Deseda-tó Végre kisütött a nap a sok­heti eső után. Friss lendülettel vágtak neki a földhalmoknak a földnyeső, földtoló és kotró gépek. A Vízügyi Igazgatóság termelési üzeme késéssel, augusztus 26-án kezdte meg a Deseda-tó földmunkáit. Igye­kezniük kell, hiszen jövőre be is kell fejezniük. Kaposvár vezetői tudják, hogy a város vízellátása aka­dozik. Húsz év múlva a víz körülbelül oly^n érték léhet, mint napjainkban az olaj. Ezért jutottak olyan elhatáro­zásra, hogy az amúgy is vize­:rpleti tói Magyaregresig víztározót létesítenek. Az Országos Víz­ügyi Hivatal 16 millió forin­tot, a Siófoki Regionális Víz­mű Vállalat pedig 3 millió fo­rintot adott ehhez. A helyszínen Jetter Sándor­tól, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Somogy megyei Kirendeltségének helyettes ve­zetőjétől megtudtuk, hogy nyolc km hosszú és 4—5.00 mé­ter széles lesz a tó, 370 hektár­nyi vízfelülettel. A . toponári völgyzáró gátnál lesz a leg­mélyebb: 6 méter. A tó kiala­kításához 60—70 ezer köbmé­ter földet kell megmozgatni. A tíz és fél millió köbmé­ternyi víz lehetővé teszi, hogy a város ipari üzemeiben a ter­meléshez felhasznált ivóvíz felszabaduljon, hiszen a táro­zóból nyert víz kiválóan alkal­mas ipari célra. Ezenkívül a Kapos vízminőségének javítá­sára szolgál majd. — Nem utolsó szempont — mondta Jetter Sándor —, hogy úgynevezett járulékos hasznosításként etetés nélkíjli haltenyésztésre is alkalmas lesz a tó. Ném nagyüzemi hal- térm'elésre, hanem horgászatra. Jóléti intézményként is jelen­tős lesz, hiszen mellette a parkerdő. Gyönyörű környe­zetben lehet majd sportolni: evezni, vitorlázni, kajak-ke- nuzni. Így lesz a hajdani libapa­radicsomból a berregő, ügyes gépek és .természetesen a Víz­ügyes szakemberek munkája nyomán új tavunk. Ezzel egyik legégetőbb gondunk oldódik meg úgy, hogy egyben alkal­mat ad a kikapcsolódásra: a sportra, a pihenésre is. Csikorog a csiga — a markoló beleharap a földbe, és az em­ber kijelölte, új helyre rakja. posv Vízügyi ivariak segítségére a földnyeső gépekkel. ka­Vasas szakmában jártas bolti eladót fölveszünk Jelentkezés: Otthon áruház, Tab. (7514) parkettajavítást; CSISZOLÁST, LAKKO­ZÁST. FALRADfRO- ZÁST a lakosság részére RÖVID HATÁRIDŐVEL VÁLLALUNK. Megrendelhető: Szolgáltatóipari Szö­vetkezet, Kaposvár, Május 1. u. 57. Két ötös a lottón A 42. héten két öt találatos szelvény volt, ezekre egyen­ként 1 208 514 forintot fizet­nek. Négy találatos 67 van, ezek nyereménye 36 075 fo­rint. Hármas találata 5976 fo­gadónak volt, ezekre egyen­ként 486 forintot fizetnek. Két találatos szelvény 151 465 da­rab van, ezek 20 forintot ér­nek. — Nyugdíjas találkozót tar­tanak a megyei élelmiszer­kiskereskedelmi vállalat régi dolgozói. Hétfőn Kaposváron, a Fegyveres Erők Klubjában találkoznak, ahol ismertetik velük a vállalat fejlődését és vendégül látják őket. — Diákparlamentet tartot­tak pénteken a csurgói me­zőgazdasági szakiskolában. Ebből az alkalomból — jó társadalmi munkájáért — 24 tanuló kapott tárgyjutalmat. — Két jól sikerült véradás­ról kaptunk Jiírt. Marcaliban az idei véradó napon kétszáz­. hetvenöt dolgozó térítésmen­tesen adott vért. Balatonlel- lén pedig kétszáznyolcvanha- tan jelentek meg. — 15 000 juhot értékesített az év első háromnegyedében a Kaposvári Húskombinát, 15 300 000 forint értékben. — NÉPMŰVÉSZETI fotós kirándulást tartanak ma So­mogybán az Egyes,ült Izzó kaposvári elektroncsőgyárá­ban. Vizsgázik az új Dráva-hid A Drávaszabolcsot és Don- ji Miholjacot összekötő, ma­gyar—jugoszláv közös be­ruházásként épített új ha­tárúidon szombaton látvá­nyos »-vizsga« kezdődött. A Budapesti Műszaki Egyetem acélszerkezeti tanszékének irányításával ellenőrzik a fo­lyón átívelő 316,5 méter hosz- szú építmény »viselkedését« teher hatására. A próbát va­sárnap folytatják. Az ünne­pélyes hídavatásra október 25-én kerül sor. — Három és fél millió fo­rintos beruházással 1SV rend­szerű kocaszállás és batériás malacnevelő épül a göllei ter­melőszövetkezetben. A léte­sítményt jövőre adják át ren­deltetésének. — Makói szárító építését kezdik meg jövőre az egyesült toponári termelőszövetkezet­ben. A beruházás több mint négy millió forintba ke­rül. Nöl a Mount Everest A china Piscatorial szerint egy­re magasabb lesz a világ legma­gasabb csúcsa, a Himalájában le­vő Mount Everest. A Himalája úgy alakult ki, hogy az indiai szubkontinens északi irányban elmozdult, s mikor elérte az eurá- zsiai masszívumot, a földkéreg megtört s a földtömegek meg­emelkedtek. Mint az 1966 óta fo­lyó geológiai és egyéb kutatások során megállapították: a szub­kontinens északi irányú mozgása napjainkban is tart, és a Hima­lája hegyvonulatai tovább emel­kednek. iimitin—iniiiiimuiminnimi HÍREK iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinimiiiiiiiii Untai lányokat 16 éves kortól fölveszünk betanított munkára. A betanulási idő 3 hónpp. Bérezés: a betanulási idő után teljesítménytől függ plusz rendszeres havi prémium. Bővebb felvilágosítást ad: 8660 Tab. VIDEOTON. Telefon: 194, 24-es mellek. (7516) OKTOBER 20 VASÁRNAP Vendel Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: nyugat felől növekvő felhőzet, többfelé esővel, j Élénk, időnként megerő­södő déli, napközben a Dunántúlon nyugatira, északnyugatira forduló szél. A talajmenti fagyok megszűnnek. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 8—13 fok között. Kedden temelik Rusznvák Istvánt Rusznyák István akadémi­kus temetése október 22-én, kedden 14 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. Végakara­ta szerint a család sírhelyén helyezik örök nyugalomra. — Jogi tanácsadást tartott a cérnagyárban a Hazafias ( Népfront Nagjmtádi Városi Bizottsága. Elsősorban lakás­jogi, telekügyi és illeték-ki­szabási ügyekben kértek fel­világosítást az üzem munká­sai. — Négynapos mezőgazdasá­gi munkára mennek a nagy­atádi Ady Endre középiskola tanulói. A 250 növendék • a Lábodi Állami Gazdaságnak segít a burgonya-betakarítás­ban. — DÉVAI NAGY KAMIL­LA gitár- és énekművész hét­főn délután irodalmi műsort tart a gyerekeknek a megyei könyvtárban. Este a felnőt­teknek mutatja be a Saint- Esupery-műsorát. — Fotókiállítást rendez a Nagyatádi Konzervgyár fel- szabadulásunk közelgő 30. év­fordulója alkalmából. A kiál­lításra pályázatot írtak ki. El­sősorban a gyár életét, a szo­cialista brigádok munkáját bemutató képekkel lehet pá­lyázni.----- Üj nostabélyegek. A S zovjetunióban . három cím­letből álló bélyegsorozatot adtak ki a Nagy Októberi Szocialista Fo-radalom 57. év­fordulója alkalmából. — 28 millió forintos beru­házással új tehenészeti szak­telepet építenek a csokonva- visontai tsz-ben. A 350 férő­helyes telepen feábolna típusú szárító is készül, és itt kap majd helyet a keverőüzem is. — 19 halálos áldozata van már a csütörtöki szöuli szál­lodatűznek, tegnap ugyanis hárman belehaltak égési se­beikbe. 44-en szorulnak még orvosi ápolásra, és nyolcnak az állapota igen súlvos. A tüzet rövidzárlat okozta. — KIGYULLADT egy hét­szer négy méteres melléképü-, let tetőszerkezete tegnap ké­ső este Kaposváron, a Mező Imre utca 10. szám alatt. Lapzártakor a tűzoltók még dolgoztak a helyszínen. A Somogy megyei Szövetkezeti Építőipar! Közös Vállalat (Baté) FÖLVESZ SZOBAFESTŐ— MÁZOLÓ SZAKMUNKÁ­SOKAT (brigádot) Jelentkezés: a központjában. November 7. alatt. vállalat Baté. 23/2 sz. (8224) U. A SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FÖLVESZ kezdő és gyakorlóit GÉPÍRÓNŐKET. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. (272419) — Felújítják a keszthelyi Festefich kastélyt 1975-ig. A Helikon Könyvtárnak és a já­rási könyvtárnak helyet adó szárny felújítását már befe­jezték. A Helikon Könyvtár a volt lakosztályi szobákkal bő­vült és a járási könyvtár is új helyiségekkel gazdagodott. — A VILÁGHÍRŰ lenin- grádi akadémiai Gorkij szín­ház művészei vasárnap Buda­pestre érkeznek. A Budapesti Művészeti Hetek során- öt al­kalommal lép a budapesti kö­zönség elé. Bemutatják a Hanuma pímű vígjátékot, to­vábbá Rahmanov nálunk is népszerű drámáját, a Viharos alkonyatot és Örkény István Tóték című színművét. * — Teljesen gépesítik az ügyvitelt — 1975. január 1-től — a Barcsi Nagyközségi Kö­zös Tanács költségvetési üze­ménél. A hasonló jellegű in­tézmények között elsőként itt valósítják meg a gépesítést Somogybán. — Huszonhét mesterművet raboltak el a közelmúltban egy angol műkritikus magán- gyűjteményéből. A 800 000 dollárra becsült zsákmányban 25 Picasso kép található. Egy Braque és egy Juanigris fest­mény társaságában. A rablás körülményeiről a rendőrség nem adott felvilágosítást. — ELFOGYOTT mind a ki- lencszáz kötet Erdélyi Zsu­zsanna nemrég megjelent könyvéből, a Hegyet hágék, lötöt lépékböl. — Görögországi útiélmé­nyeiről tart beszámolót a Rippl-Rónai Múzeumban hol­nap este dr. Kalicz Nándor régész, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézeté­• nek osztályvezető-helyettese. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. egészségügyi osztályának vezetője értesíti a város lakossá­gát, hogy a Kaiinyin városrész­ben levő orvosi rendelők telefon- száma az alábbiak szerint vál­tozott : 2-es számú körzet: Dr. Csobod Erzsébet 12-105: 5-ös számú körzet: Dr. Fejes József 11-094; 15-ös számú körzet; Dr. Borsos Katalin 11-094; 10-as számú körzet: Dr. Kollás Lajos 12-132: 7-es számú gyermekkörzet: Dr. Trogmayer Katalin ii-092: 9-es számú gyermekkörzet: Dr. Rámpay Ernőné 11-092. (8378) 90 évvel ezelőtt, 1884. október 20-án halt meg Bókay János orvosprofesszor, a magyar gyermekgyógyászat egVik megalapozója. A felvidé­ki lg lón született 1822 májusá­ban. Pestre jött tanulni; itt avatták 1847-ben orvosdoktor­rá. Egyetemi tanulmányainak végeztével a pesti, úgynevezett szegénygyermek-kórház segéd­orvosa, 1852-től pedig igazgató főorvos volt. 1861-ben magán­tanári képesítést szerzett gyer­mekgyógyászatból. 1867-től ok­tatott rendszeresen egyetemen, ahol előbb rendkívüli tanár, majd 1873-tól haláláig a gyer­mekorvostan nyilvános ren­des tanára volt. ö vezette be a gyermekgyógyászat korsze­rű egyetemi oktatását. A gyer­mekkori sebészeti bélbc^egsé- gekre, húgy- és ivarszervi be­tegségekre vonatkozó tanul­mányait idegen nyelvekre is lefordították. Éveken át irá­nyította az országos központi védhimlőintézetet. Jelentős tu­dományos szakírói tevékenysé­get is kifejtett. Az orvostudo­mány nagy magyar mesterei közt számon tartott Bókay 1868-tól az Országos Közegész­ségügyi Tanács tagjaként is tevékenykedett. Közművelődési továbbképzés A tervszerűbb munka, a jobb együttműködés érdeké­ben a marcali járás tizenegy községi tanácselnöke, iskola- igazgatója és művelődési ház igazgatója vett részt a járási hivatal által szervezett to­vábbképzésen. A községi köz- művelődési tervek készítésé­hez nyújtott segítséget a to­vábbképzés. — Ma is dolgoznak a tsz­tagok Szabáson. Szedik, szál­lítják a cukorrépát, kombáj­néi jak a kukoricát. A napok­ban tartott röpgyűléseken olyan határozatot hoztak, hogy megszakítás nélkül min­denütt dolgoznak vasárnap is. — Ágyneműt ebben az év­ben 16 millió forint értékben szállít megrendelőinek atDrá- | va Vegyesipari Szövetkezet. Ez az egyik legrégebbi tevé­kenységük, s most már bedol­gozói rendszerben készülnek a garnitúrák. — 600 személyes új üzemi konyhát építenek a tótúj­falui termelőszövetkezetben. Az építkezés és a berendezé­sek egymillió kétszázezer fo­rintba kerülnek. — Segítség a szállításhoz. Tegnap hozott határozatot a csurgói fogyasztási szövetke­zet vezetősége arról, hogy hét­főtől egy teljes hétre teher­gépkocsit ad térítésmentesen a csurgói Zrínyi Termelőszö­vetkezet rendelkezésére, se­gítve ezzel az üzem megsoka-. sodott szállítási 'feladatainak végzését. — Árverés. A bírósági végre­hajtó 1974. október 23-án de. 10 órakor árverést tart Kaposvár, Léva köz 6.. III. lh. 2. sz, alatt. Árverésre kerülnek: bútorok, ru­haneműk, háztartási fölszerelé­sek. (8375) — Csikóárverést tart október 27-én vasárnap 9 órakor a kéthe- lyi Egyesült Aranykalász Mező­gazdasági Termelőszövetkezet Somogyszentpáton a kisperjésl majorban. Árverésre kerülnek félévestől hároméves korig a csikók. (8305) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közü- leteket, hogy 1974. október ‘>3-án de. 8-tól du. 16.30-ig a Jutái úton, valamint a Tóth Árpád utcában áramszünet lesz. (8382) Felvételre keresünk: ESZTERGÁLYOS, .MARÓS, KOVÁCS, EDZŐ, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, illetve SEGÉDMUNKÁSOKAT, I h továbbá 18. életévüket betöltött FÉRFI ÉS NŐI BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT A betanított munkásoknak szállást biztosítunk (férj — feleségnek is). Jelentkezés: MAGYAR ACÉLÁRUGYÁR, Budapest XIII., Váci út 95. Munkaerő-gazdálkodás. 8143) »

Next

/
Thumbnails
Contents