Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

0

*sszel vitték el. Vetkőztek már lombok, sárga levelekkel sírtak a fák. Anyám megkönnyezte. «

— Apádat elkövetelte a háború ... Most te is itthagysz benőnket?

A leventébe menni kellett.

Es Káin szerette a leventét. Nékem parancsolt. Idősebb volt, erősebb és a bátyám. Mint a bibliában. Faluszélen laktunk, roggyant házacskában.

Káinra fölnéztem. ' Légpuskával galambokat, fácánokat lövöldözött.

— Sajnálom őket — mondtam.

— Ki sem látszol a földből, és már okoskodsz?

Fácán került puskacsőre.

Cipeltem hűségesen, az volt a dolgom.

»Meddig cipeljem ezt a dögöt? A puskát se adta ide« — gondoltam sértődötten.

— Vigyed! — dobta az útra. — Elhúzta a karomat.

— Mit gondolsz. Ábelkám? Hozzad, különben megismerkedsz a szent anyafölddel.

Gondoltam, okosabb vagyok, kisebb, engedtem. Azért szerettem, amikor elment, elkísértem az iskola'' udvaráig, a teherautó után szaladtam, integettem. Nem intett visz- sza.

Anyámmal jó volt. Alig

jártunk ki a házból, csak vízért a kútra. Lámpát sohasem gyújtottunk, bújtunk a dunna alá. Este lövöldöztek a közelben, reggel trénszekerek kocogtak, lóhátasok.

Fogyott a paszulyunk. Hatalmas, kopott lábasunk volt, telefőztük, napokig eltartott. Kukoricánk is maradt kevéske, görhének, máiénak sütöttük. És három tyúkunk. A konyhában tartottuk, el ne tűnhessenek.

Anyám megfogta a kezemet, elindultunk munkát keresni. A bakter jóemberünk volt, szólt rögtön:

— Mérik a határt, a Kovácsék tanyájánál,

— Ingyen adják?

— Ügy ám. A föld miénk, fuccs az úri világnak.

— És Kovács úr?

— Eleget harácsolt. Most majd megfizetünk neki.

M

entünk a Kovács-tanyához. Mérték a földet. Falubeli emberek lépkedtek komolyan, mezítláb, és karókat vertek le. Ráírták a neveket.

— Mi is kapunk? — kérdezte anyám.

— Hat hold jár nektek —

mondta egyikük. — Pontosan hat hold.

Anyám megszorította a kezemet erősen. Odébb emberek toporogtak, mezítláb, szakadozott gúnyában, karókkal, fejszékkel. Mérték a jussok

— Ezt elvehetik .tőlünk? — kérdeztem.

— Nem fiam, még a magasságos atyaúristen se — mondta a bakter.

I Még nem a hivatalos földosztás volt. Szántani kellett volna, de se jószágunk, se szerszámunk, csak a reménységünk, mint a többi szegénynek. Kovács úr traktorai , ott álltak a tanyájában. Az

öreg bakter odaköltözött, éjszakénként nem aludt, nehogy a traktorok szánthassanak.

Mentünk minden reggel. Megálltunk a hatalmas földnél, a hat holdnál és csak néztük, néztünk a végefelé.

— Teremtő isten, ennyi föld egyrakáson! Csak apád itthon lenne, vagy Káin.

Néhányan ásóval estek a határnak, két kimustrált lovacska is erőlködött, meg tehenek. Kovács úr fújtatott. Az öreg bakter megkérdezte tőle: ..

— Mit akar gazduram?

— Szántani.

— Ez mór a mi földünk, mindörökre.

— A föld azé, aki megműveli, traktoraimmal fölszánla- tom.

Hiába volt a beszéd, nem hallgatott a szegényre. Az öreg bakter jókora husánggal fejbe csapta, összeesett.

Akkor este megérkezett Káin. Örültünk. Anyám meleg vizet hozott a lavórba, gyorsan levágott egy tyúkot, és a késő éjszakában nagy lakomát csaptunk. Másnap mentünk a földre.

— Földre? Miféle földre? — rőkönyödött meg a bátyám.

— Amit jussoltunk. Felosztották a határt, lőttek az úri világnak.

K

áin hitetlenkedve figyelt bennünket.

— A háború még tart, és ha az urak visszajönnek? Akkor kié lesz a föld, Ábel? — kérdezte.

Nem tudtam szólni semmit. Anyám rémülten hallgatott, mintha bűnt követett volna el.

Káin este boldogan, hatalmas kosárban füstölt húst, szalonnát, kolbászt hozott, rakta az asztalra. Amikor odanéztem, könnybe lábadt a szemem.

— Loptad? Ennyi finomságot hol szereztél? — csodálkoztam.

Nevetett és falt. Teleszáj- jal mondta:

— Rendőr lettem. Hatalom. — Nekik adják?

— Az okosabbaknak.

Ekkor összenéztünk anyámmal. Majd vacsoráztunk és aludtunk.

Másnap indultunk a földre, de Káin ránkparancsolt:

— Oda pedig nem mehettek, Kovács úré marad. Felszántják a traktorok.

El viharzott.

Néztük és elfelejtettük a szavakat. Anyám szemébe fájdalom költözött. Odalett a földünk. Ültünk a kanapén. Sokára kérdeztem:

— Ezután már sohase lesz földünk?

— Ha Kovács úr elveszi, akkor már sohase.

— A többiektől is elveszik? A sánta baktertól?

— El.

Hanem már rántott maga után. Gyorsan trappolturvk a földre. Az öreg bakter, meg a többiek kint voltak. Megnyugodtunk, megálltunk a mezsgyekarók mellett.

Az úton feltűntek a traktorosok. Ballagtak a tanyába, indították a masinákat, hú- zattak a földekre. A bakter eléjük állt.

— Értsék meg emberek, ha istent eszünk, itt akkor sem

szánthatnak. Se most, se más- kc>. Soha többé. 1

A szegénység köréjük gyüle kezett. A traktorosoknak melegük lett hirtelen, hátra- nátra pislogtak az útra. !,

— Az urakho: dörgölőztök?

A fajtátok ellen? — kiáltozták az asszonyok.

Rendőrök közeledtek, köztük Káin. Kovács úr, a nagygazda velük jött. Fegyverük nem volt, de pálinkából bőven jutott. A traktorok ismét indultunk volna. Anyám kiabált: ;

— Ezt a földet férjem után kaptam, aki odamaradt a háborúban. Senki el nem veheti, csak az én drága, jó uram, ha hazasegíti az isten.

Káinék már közel jártak, a traktorosok sebességre kapcsoltak. Akkor anyám hirtelen odabukott a gép elébe.

— Mit csinál maga szerencsétlen? — kiabálták.

— Kelj fel! — szólt az öreg bakter.

Csak feküdt a hideg földön, és rázta, kegyetlenül rázta a zokogás. A rendőrök lökdös- ték a népet, Káin feltámogatta anyát, keményen rászólt:

— Menjen innét haza! Nincs már földje, szikrányi se. Eladtam Kovács úrnak a füstölt húsért, kolbászért. Maga is zabálta.

Megállt körülöttünk a csend. Anyám fájdalmasan üvöltött:

— Káin, Káin! Minek szültelek a világra?

A rendőrök Kovács úrral együtt szembefordultak velünk. Előkerült az ásó, kapa, jókora husángok.

— Vesztél volna idegenben!

— ugrottam fejjel Káin hasába. >

Gyorsabb volt és erős. Nekilökött a traktornak.

Beszakadt a fejem. A vér elborította az arcomat, fájt a sebem, de nem sírtam.

— Tudtam, hogy gyilkosom leszel! Ide üss! — mutattam vérző arcomat.

F

arkasszemet nézett a két tábor. Aztán ők elkotródtak. Kovács úr eltűnt a vidékről... .

Anyám halkan sírdogált mellettem. Friss vizet hozott a kútból, lemosta sebemet, bekötötte.

— Ember leszel, Ábel'.Hasonlítasz apádra!

Hűvöst hozott az alkony, és szomorúságot. A csatát megnyertük, a földet megtartottuk. Anyám még otthon is pityergett, lámpagyújtás utánig törölgette könnyeit..

— Édesanyára! Hiszen már nem is fáj — hazudtam.

— Tudom, kisfiam — simogatta meg tüzelő homlokom. — Káin bátyádat siratom.

Sz. Lukács Imre

Földosztó Ábel

Galambos Szilveszter

'Sprázni

Tekintve, hogy életcélomul tűztem ki a t. olvasó tájékoztatását, megkérdeztem, milyen mennyiségű és minőségű spráznit várhatnak a jövőben a fogyasztók. (Gyengébbek kedvéért a spárzni olyan, mint a kalamka, csak gömbölyű és jóval tartósabb.) Fölkerestem a spráznit gyártó kirendeltségen özvegy Gáz Dezsőnét, a gyártási osztály előadóját. Igazán barátságosan fogadott.

— Megkínálhatom? — kérdezte kedvesen.

— Mivel? — érdeklődtem

szerényen.

— Hellyel. Parancsoljon.

Mondanom sem kell, milyen jólésett ez a magyaros vendégszeretet. Rögtön a tárgyra tériem:

— Kérem, nyilatkozzék, milyen mennyiségű és minőségű spráznit gyártanak a közeljövőben.

Özvegy Gáz Dezsőné lassú, komótos mozdulattal pipára gyújtott:

— Tudja, egészségesebb, mint a cigaretta. Magának is inkább ajánlhatom a vacak bagó helyett.

— Köszönöm, de talán most tájékoztatná az olvasókat ...

Mérhetetlenül szigorú arckifejezéssel rámrivallt:

— Szíveskedjék e tárgykörben felvilágosítás végett megkeresni a központban Horizont Béla főigazgatót! Én nem nyilatkozhatom ...

— De hiszen ön, mint a gyártási osztály felelős . . .

— Végeztünk — mondta özvegy Gázné, és udvariasan másik oldalára fo0.t0t.

Nem távozhattam minden eredmény nélkül. Könyörgésre fogtam a dolgot. — Legalább általános tájékoztatást kérek a sprázni európai termelési eredményeiről, különös tekintettel a Közös Piacra.

— Nekem már annyi macerám volt az ilyen nyilatkozatok miatt. Egy szót sem. húz kibelölem.

— Rendben van — nyugodtam bele a megváltoztathatat- lanba. — Legalább azt tessék elmondarli, hogyan juthatok innen haza?

Özvegy Gázné dühösen az ajtóra mutatott:

—'Nem érti, hogy semmiféle felvilágosítást nem várhat tőlem? Épp elég kellemetlenségem volt már emiatt...

A reneszánsz Somogybán

„Immáron közhelynek számít, hogy fegyverzaj közepette hallgatnak a múzsák, s mi szinte állandó háborúságban élünk ... « — írta Mátyás király 1471-ben egy hires itáliai humanistának. A fegyverek és a háborúk pusztították el javarészt a magyarországi reneszánsz európai értékű építészeti alkotásait, műkincseit, kulturális hagyatékát.

Ez történt a somogyi reneszánsz kultúráváilletve művészi emlékekkel iá.

A XVI—XVII. századi Magyarország peremterületén maradtak fenn várak, várkastélyok; polgári és nemesi házak, valamint a régi, alig kopott városokban templomok és egyéb, £ virágzó reneszánsz időszakából származó emlékek. Ma ezekről vesszük a re- reszánsz mintáját... Histzen a legszebb és legértékesebb műemlékek, köztük a gyulafehérváriak megóvásáról írta Há- (portoni Forró Pál korabeli humanista történetíró: »piros márvány oszlopokra építtetett gyönyörűséges folyosókkal, drága aranyos kárpitokkal és egyéb sokat érő, tündöklő eszközökkel oly ékessé tették, hogy akik beléjek mennek, az egész világ kerekségét lássák és földi paradicsomban sétáljanak ... « És a gyulafehérvári (Alba Julia) késő reneszánsz emlékeknél jóval gazdagabb és szebb lehetett a Mátyáskori budai reneszánsz. Fia csupán Heltai Gábor 1575-ben írt sorait nézzük: »de kicsoda Írhatná, meg a számtalan nagy , épületeket, kiket mindenfelől építtetett kimondhatatlan nagy költséggel... Ki számlálhatná elő az nagy épületeket, melyeket építtetett az egyházakon, az városokon, az várakon?«

A somogyi reneszánsz ebből a Mátyás-kori (1458— 1490) — főképpen udvari — kultúrában sarjadt. Első átvevői és terjesztői az udvarba bejáratos és Mátyással szoros kapcsolatban álló főran- gúak voltak. Ök az udvarházak, kastélyok és várak új stílusban történő átalakítását és építését szorgalmazták főképpen.

Ebben az időben kezdődtek el az ősi nemzetségek korábbi várainak átalakításai. Átépítették a Tibold nemzetség ba- bócsai, a Győr nemzetség háti és a Héder-nembeliek ru- polújvári (kaposvári) várait és várkastélyait. Az 1450-es évektől a Marcali család a zákányt, fejérkői, marcali, se- gesdi és babócsai erősségei már az új stílusú fényűző formájában öltöznek. A Somogy közigazgatási életét irányító Marcaliak rokonai: Forster György és a Bakonyi család Szent-Erzsébeten, illetve Barcson emelt díszes kastélyokat. A Hunyadiakkal közvetlen kapcsolatban álló nádori ítélőmester, Korothnai János pedig Korotnán, a báni és egyéb magas címeket viselő Laki Thuz János öreglakon épített — már az olasz reneszánsz szellemét mutató — várkastélyt. Persze az említetteken kívül még sok hasonló építkezés történt Somogybán.

Zokogva borult az íróaszta-. Iára.

— Legalább szíveskedjék megmondani, hány óra van.

— Ismétlem: bármiféle felvilágosítást kizárólag a központban kaphat, Horizont Béla főigazgatótól.

Forogni kezdett velem a szoba. Lerogytam özvegy Gázné elé és térden állva, alázatosan így könyörögtem:

— Már semmi másra nem vágyom, csak kijutni innét a szabadba, a jázminillatú, friss levegőre. Tessék mondani, merre van a kijárat.

özvegy Gázné szemei szikrát szórtak, és harsányan rám 1 kiáltott:

— Hányszor mondjam még, hogy bármiféle felvilágosítást kizárólag a központban Horizont Béla főigazgató adhat? Én nem nyilatkozom. Ez az utolsó szavam!

Azóta is ott bolyongok a ki- rendeltség zegzugos folyosóin es kékesem a kijáratot.

Ezekre a somogyi épílőmun- , kákra legj elemzőbbek a Laki Thuz család öreglaki tevékenységei. Az egyszerű köznemesből főnemessé váló Thuz János — a történeti adatok szerint a megye legjelentősebb humanista,. reneszánsz központját hozta Jétre. Itt volt gyakori s állandó vendég Georgius Valla, a hírneves itáliai humanista. A várúr gyermekeit is teljesen az itáliai szellemben nevelte. Követként gyakran megfordult Itáliában és olyan jó kapcsolatokat épített ki, hogy 1481-ben végleg Velencébe költözött, családostól.

Az öreglaki reneszánsz várközpont mellett Corvin János jelentős építkezéseiről tudósítanak bennünket a korok- nyai várból előkerült építészeti emlékek és egyéb használati eszközök: díszes kések,, sarkantyúk és íegyvérmaradvá- rryok. Á király közvetlen Korothnai János a budai kő- ból taragóműhelv mestereivel, illetve a náluk tanult kőfaragókkal, szobrászokkal, kályhásokkal és művészekkel dolgoztatott. Az öreglaki és a ko- roknyai építkezések hatásaikban továbbgyűrűztek. Számtalan somogyi udvarház, kastély, és egyéb erősség, valamint épület viselte magán mestereinek kezenyomát.

Báthori-sárkányos töredék.

Kétségtelenül a sok e korszakban épült vár és várkastély közül a legjelentősebbeket Somogy leghatalmasabb urai, a Marcaliak, illetve örököseik, a Báthoriak építették. Hiszen a tekintélyes, lovászmesteri, báni, erdélyi, vajdai, nádori és egyéb címeket viselő Marcali család korán kapcsolatba kerül Itáliával, s más európai államokkal. Ekkor volt a babócsai, segesdi, zákányi, marcali és fejérkői uradalmi központok várainak és kastélyainak »fényűző rezidenciaként« történő átépítése. Mindezek a munkák a Marcaliak, illetőleg 1490 után az ecsedi Báthori család tervszerű birtokgyarapító politikai és stratégiai elveit követték.

Milyen Tormában épültek ezek a központok?

A Báthoriak somogyi reneszánsz v árépít kezéseirfe jellemző a kereki ún. fejérkői. Itt kétemeletes támpilléres falakkal és déli kaputoronynyal ellátott épület áHt. A kastély külső homlokzatán | nyílások, alul a pince szellőzője volt, míg az első és második emeleten ülőfülkés, reneszánsz kőkeretes ablakok j nyíltak. A belső tornyos vá- [ rat kíyül kettős árok és sánc övezte. Az ásatások tanúbizonysága szerint 1486—1491 között tulajdonosai fényűző í tárgyakkal rendezték be. Ezek j velencei, lombardiai üvegpoharak és egyéb díszes tárgyak voltak, s a Báthoriak itáliai reneszánsz kapcsolatait jól bizonyítják.

A fejérköi vár alapformájában az ötvöskónyi reneszánsz Báthori-várkastéllyal rokon. Az Árpád-korban királyi szolgáltató faluként szereplő községben a régészeti ásatások a somogyi reneszánsz legjelentősebb emlékeit hozták napvilágra. A kastély a XV. század második felében épült, a XVI. század elején kisebb átalakítást szenvedett el. És végső soron a reneszánz négy- sarokbástyás -építmény egy

Reneszánsz kályhacsempe.

évszázad múltán teljesen elpusztult.

A régészeti kutatás felszínre hozta a felvonóhidas gyalogkaput, valamint a széles, téglaboltíves kocsibejáratot. A vár gyengébb pontjait a félkör alakú ágyútornyok védték. Az északkeleti részen levő fal- szoros végén négyzetes, emeletes torony állott.

A váskastély jellegzetes képét adta a falak által körbezárt árkádos udvar. Az udvarnyíló szobákban egyszerűbb szürke és zöldmázas kályhák álltak. A földszinti lakóhelyiségek felett a főrangú tulajdonos színpompás ke- rámiaalapokkal bélelt szobái álltak. Ezekben a legszebb faragott ajtó, ablak és kandal- ló-keretkődíszek a somogyi reneszánsz kő'aragó és építőműhely alkotásai. Kiemelkedő iparművészeti értékek a fűtőberendezések rangos peliká- nos. püspökfejes és Szent Kristófot ábrázoló reneszánsz kályhacsempéi.

Az udvar és a földszinti helyiségek alatt nagy, boltozatos gazdasági célt szolgáló pincék húzódnak. A pincék és kazamaták falait bejáratok, illetve lörések és szellőzők törik meg. Ugyancsak itt kerültek elő a legértékesebb leletanyagok: a díszes, mázas, címerdíszes kerámiák, a nagy számú vasanyag, használati tárgy és egy pompás, fémve- retdiszes reneszánsz tölgyfaajtó.

A kastély nyugati felében a sütőház kemencéi álltak. Mellette az udvarban kocsiforduló és kút volt. A vadászkastélyt külsőleg a megújuló ostromok ellen döngölt agyagsánccal erősítették meg: a sáncban agyaggal és cölöppel erősített földtömés húzódott.

A középkori, reneszánsz ember asztal tartásának, étkezdének fontos bizonyítékait jelzik a nagy mennyiségben előkerült őz-, vaddisznó-, fácán-, nyúl-, valamint csirke-, sertés- és marhacsontok.

A kastély xvi—xvn.

századi urainak és várnépeinek egykori életébe néhány szép leletanyag (díszkerámia, kályhacsempe, gyertyatartó stb.) ad lényeges bepillantást. Ugyanakkor a középkori in- ventáriumok leltára nyomán az egykori élet is megelevenedik. A feljegyzések pontosan rögzítik, hogy az »ebédlőpalotán túl állott az úr kőboltos háza«, sőt az említett helyiségeknek zöld színűre festett, bélelt, vassarkos és kulcsos ajtaja is ismert. Ónba foglalt, hátszegre metszett, kristályüveges ablakairól és zöldmázas kemencéiről is szólnak. Tudunk az ún. asszonyházról, a leányaszonyok, az öregasz- szonyok és a szolgálónépek házairól is. A fegyvertáron kívül sóház, ecetesház és egyéb deszkás és kőházak is szerepeltek. A szárazmalom közelében kovácsműhely és több érdekes lakóépület volt. Mindezek persze díszes, reneszánsz köntösben, illetve rendeltetésének megfelelőbb szürkébb formában és színben.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a somogyi reneszánsz — a Xüe század végétől a XVI. századig terjedő időszakban — a Báthoriak somogyi elpusztult és részben feltárt építészeti emlékein jól kivehető. Kiegészítő bizonyítékai részben a föld alatt, részben a nógrádi, bujáki és egyéb ásatások anyagában szerepelnek. Ezek a somogyi mezővárosi élet, a gazdag polgárok reneszánsz hagyatékában is megfoghatók.

Dr. Magyar Kálmán

muzeológus

bizalmat es támogatását élvező

/