Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-10 / 211. szám

I / AZ MS Z M P SC M O GY MEGYE I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam 211. szám 1974. szeptember 10., kedd Néhány napos baráti látogatás Szeptember II-re készül a junta Víztisztító a cukorgyárban Tali arék sző vetkezeti n yuqdíjások emelvényén Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsá­(Telefotó: — BTA—TASZSZ—MTI—KS) (Tudósítónktól.) ' Első alkalommal rendezett találkozót a MÉSZÖV taka­rékszövetkezeti titkársága' a takarékszövetkezeti nyugdí­jasok részére. Alapító tagok, ma is níég dólgozó nyugdíja­sok jöttek össze. Ott volt Szó getvári Ferenc, a nagybajomi takarékszövetkezet volt ügy­vezetője, a patalomi Golobics József, aki ma 82 éves, de 74 éves koráig Karúdon dolgo­zott. Csernyeczky Mária a szuloki takarékszövetkezetet alapította, és 13 évig volt elő­ször ügyvezetője, később fő­könyvelője; Bogár István Gyé­kényesen volt kilenc évig mindenese a takarékszövetke­zetnek. Két évig társadalmi munkában vezette is a szövet­kezete^. Eljött a találkozóra a nagybajomi takarékszövetke­zet alapítója, Virágh Pálné, aztán Gia.y László Igáiból, Meiszterics Imre Tapsonyból és lehetne még sorolni tovább a neveket. A nyugdíjasokat Matán ! László, a (MÉSZÖV takarék- ; szövetkezeti titkárhelyettese j köszöntötte. Tájékoztatójában elmondta, hogy ma 55 000 tag- | ja van a mozgalomnak. 10,5 millió forint a saját vagyo­nuk, .416 millió forint betétál­lományt kezelnek; 143 millió forint a kölcsönállomány, 8700 biztosítást kötöttek. A btkárhelyettes szólt az épülő, új és a nemrég készült üzlét- házakról meg a kongresszus tiszteletére indított venseny- mozgalomról, amelynek leg­főbb célja, hogy 1975 végére elérjék a félmilliárd forintos betétállományt. A nyugdíjasok több kérdé­sére adtak választ, majd még hosszabb ideig együtt marad­tak; beszélgettek a múltról és a jövőről. A nagygyűlés szónoki nak elnöke. Impozáns katonai díszszem­lével, a szófiai dolgozók tízez­reinek színpompás fölvonulá­sával köszöntötte a bolgár fő­város szeptember 9-ét, a Bol­gár Népköztársaság legna­gyobb ünnepét, a felszabadu­lás és a szocialista forradalom győzelmének 30. évfordulóját. A jubileumi demonstrációi Georgi Dimitrov mauzóleumá­nak mellvédjéről megtekintet­ték az ország párt- és állami vezetői: Todor Zsivkov, a Bol­gár Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, Sztan- ko T odoron miniszterelnök, valamint a politikai bizottság tagjai és a központi bizottság titkárai is. Az emelvényen foglalt helyet a Szovjetunió párt- és állami küldöttségé­nek vezetője: Nyikolaj Pod­gornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa el­nökségének elnöke is, a szov­jet párt és nép üdvözletét tol­mácsolta Bulgária népének. Szeptember kilencedikét ün­nepélyes külsőségek közepette köszöntötték az ország más nagyvárosaiban, így Plovdiv- ban és Várnában, valamint a bulgáriai falvakban is. A bolgár nemzeti ünnep al­kalmából több ismert külföldi személyiséget Dimilrov-díjjal tüntettek ki. A kitüntetettek között van Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a kb titkára, Luigi Longo, az Olasz Kom­munista Párt elnöke, Sripand Amrit Dange, az Indiai Kom­munista Párt Országos Taná­csának elnöke, Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának főtit­kára, Nguyen Huu Tho, a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormánya konzultatív tanácsának elnöke és Janisz Ritszosz híres görög költő. A megye 19 nagyüzemi gaz­daságából érkezett az ' idén j nyáron jégkár-bejelentés az ] Állami Biztosítóhoz. A leg- I több »jégnap" május, illetve j augusztus végén volt. Főként a Balaton menti járások gaz- j daságaiban voltak jelentősebb ! jégkárok.- Itt a szövetkezetek földterületének átlag egy ötö- ! dén verte el a termést a jég. I Különösen a dinnyések és a dohanyföldek sínylették meg az időjárás' szeszélyét. Csak az augusztus 21-e és 24-e közti jégesők mintegy 8—10 millió forint kárt okoz­tak. A 19 bejelentett jégkár­ra eddig összesen 20 millió forint biztosítási összeget fi­zettek ki. Bár a jégnapok száma alig több, mint tavaly volt, a kár és a kifizetett kártérítési ősz szeg a múlt évinek ötszöröse A következő hetekben to­vábbi 20 millió forint kárté­rítést fizet ki a biztosító a jég sújtotta gazdaságoknak. Ara: 80 fillér PROLETÁRJAI; EGYESÜL JETE KI VILÁG Púja Frigyes Prágában Tegnap a kora délelőtti t Frantisek Krajcir, a csehszlo­órákban néhány napos hiva­talos baráti látogatásra Prá­gába érkezett Púja Frigye^ a Magyar Népköztársaság kül­ügyminisztere és kísérete. A magyar vendéget a prága— ruzyni repülőtéren Bohuslav Chnoupek csehszlovák kül­ügyminiszter és Frantisek Krajcir, a külügyminiszter első helyettese fogadta. Nem sokkal megérkezése után Púja Frigyes a prágai Vitkov-hegyen :— a huszita harcosok, győztes csatájának színhelyén — megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, majd a hegyen épült panteon­ban virágcsokrot helyezett el Klement Gottwaldnak, a köz­társaság első munkáselnöké­nek szarkofágjánál. A kolum- báriumban ugyancsak lerótta kegyeletét a csehszlovákiai munkásmozgalom több más kiemelkedő alakja, így Julius Fucik, Major István és Anto­nin Zapotocky emléke előtt. Púja Frigyes végül megtekin­tette ^szovjet hősök díszter­mét. ™ A prágai Cemin-palotában hétfőn délután megkezdődtek Púja Frigyes és Bohuslav Chnoupek tárgyalásai. A meg­beszéléseken részt vák külügyminiszter első he­lyettese és a csehszlovák kül­ügyminisztérium más képvise­lői, valamint a magyar kül­ügyminiszter kíséretének tag­jai. Jelen vannak a nagykö­vetek is. A miniszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást hazá­juk belső helyzetéről, megvi­tatták a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állását és kiszélesí­tésének további lehetőségeit, és eszmecserét folytattak kül­politikai kérdések széles kö­réről. A szívélyes és elvtársi lég­körű tárgyalások megerősítet­ték a felek teljes nézetazonos­ságát valamennyi megvita­tott kérdésben. Éjszakai razziák, letartóztatások Chilében Szolidaritási gyűlésekre készül hazánk lakossága Éjszakáról éjszakára emberek százait tartóztatják le Chilében. Hetek óta szerte az országban, mindenekelőtt azonban a fővárosban, Santiagóban és a nagyobb városok­ban a késő esti és éjszakai órákban a katonaság és a rendőrség átfogó ellenőrzéseket, razziákat tart. Szeptember 11-én világszerte tiltakoznak a dolgozók. folytatják, különösen szigorú­an ellenőrzik a járműveket és Hivatalosan valamiféle »meg­előző intézkedésekről-« be­szélnek Chilében. Szeptember 11-én, a véres katonai állam­csíny első évfordulóján az uralmon levő fasiszta katonai junta »teljesen biztosra akar menni“. A razziákat általában az esti órákban kezdik, és az éjszaka 1 órától hajnali fél 6-ig még kijárási tilalom idején is Magyar—szovjet idegenforgalmi tárgyalások Hétfőn az Országos Idegen- A. V. Rjabinyinak, a Szov­forgalmi Tanácsnál megkez­dődtek a magyar—szovjet idegenforgalmi tárgyalások. A tanácskozáson Budai András - vesznek: i nak, az ÓIT titkárának és Koszorúzási ünnepség Csurgón a bolgár hősök emlékművénél Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából hétfőn a csurgói Csokonai Mű­velődési Központban ünnep­séget tartottak. Kovács Fe­renc, a Nagyatádi Járási Hi­vatal elnöke mondótt ünnepi beszédet, ismertetve a baráti ország eredrpényeit és a -nem­zetközi kapcsolatokat. — Tisztelettel, elvtársi, ba­ráti szeretettel emlékezünk — mondotta — bolgár bará- j taink nemzeti ünnepén azok- ; ra a szép sikerekre, amelye­ket szabad életük 30 éve alatt elértek. Hazánk és a Bolgár Népköztársaság testvéri kap­csolata, szoros barátsága, a marxizmus—leninizmus szi­lárd elvei alapjára épült. A szocializmus építésének, a béke védelmének közös céljai, társadalmi rendszerünk azo­nossága mellett összefűz ben­nünket a két nép történelmi múltjának sok közös esemé­nye is, amelyeknek emlékét nindkét nép szeretettel őrzi. Emlékeztetett azokra az időkre, amikor Csurgó térsé­gében harcoltak a bolgár nép hős fiai. Hangsúlyozta: barát­ságunkat erősebbé teszi, hogy felszabadulásunkért, boldo­gabb életünkért a bolgár har­cosok közül is sokan áldozták életüket. Csurgó lakossága is kegyelettel adózik a bolgár hősök emlékének. — Soha nem feledkezünk meg arról — mondotta töb­bek közt1—, hogy bolgár test­véreink áldozata is hozzájá­rult ahhoz, hogy megnyílt i előttünk a haladás, a boldo­gabb jövő, a szocializmus fel­építésének útja. Ezután a társadalmi szer­vek és gazdasági intézmények képviselői elhelyezték a ke­gyelet koszorúit a nagyközség főterén a bolgár hősök em­lékművénél. Ezen a napon nyílt meg a művelődési házban az a fotó- kiállítás. amely a 30 éve sza­bad Bulgária életét mutatja be. jetunió minisztertanácsa mel lett működő idegenforgalmi főigazgatósága vezetőhelyet­tesének vezetésével értékelik a két ország közötti idegen- forgalmi idei eredményeit; megbeszélik az idegenforga­lom fejlesztésével kapcsolatos problémákat, s meghatározzák a tennivalókat. A tárgyalások befejeztével aláírják az 1975. évre szóló magyar—szovjet idegenforgalmi megállapo­dást. (MTI) a benne ülőket. Raul Silva Henriquez, a chi­lei katolikus egyház vezetője, Santiago érseke visszautasítot­ta, Augusto Pinochetnek, a chilei junta fejének azt a fi­gyelmeztetését, hogy az egyház tartózkodjék »a földi“ ügyek­től. Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Chilé­ben súlyosan megsértik az emberi jogokat. A bizottság éppen ezért javasolta a Chilé­nek nyújtandó amerikai se­gély lényeges csökkentését. Szeptember 11-e ugyanak­kor a tiltakozás napja is, 11 óra a tiltakozás órája. Az üze­mekben, gyárakban pár perc­re megállnak a gépek, a föl­deken elcsendesednek a tfak- torok, a tervezőmérnökök le­teszik a ceruzájukat, a peda­gógusok megszakítják az órá­kat. Egy esztendeje, 1973. szep­tember 11-én délelőtt 11 óra­kor oltotta ki a gyilkos fasisz­ta terror dr. Salvador Allen- dének, Chile törvényes elnö­(Folytatás a 2. oldalon) Üj víztisztító berendezést helyeztek üzembe a Kaposvári Cukorgyárban. Ez lehetővé teszi, hogy jelentősen csökkent­sék a gyár technológiai vízigényét; a szennyezett vizet ugyanis tisztítás után ismét föl tudják használni. Továbbképzés kereskedőknek A kereskedelmi munka kul­turáltságának fokozása, a la­kosság udvarias, és szakszerű kiszolgálása érdekében — a belkereskedelmi miniszter rendelete alapján — megyénk­ben is folytatódik a kereske­delemben és a ven'dcglátó- iparban dolgozó felnőttek to­vábbképzése. Eszerint szakmunkás- és to­vábbképző tanfolyamok in­dulnak Kaposváron, Siófokon, Tabon, Karúdon, Marcaliban és Nagyatádon. A Kaposvári Kereskedelmi Szakmunkás­Katonai díszszemle, tízezrek fölvonulása Színpompás ünnepség Szófiában Podgornij tolmácsolta a szovjet nép üdvözletét képző, Iskolában a szakácsok, a vendéglátó-eladók, a me­legkonyhás üzletekben dolgo­zó vezetők és a kereskedelmi eladók kezdhetik_ meg a ta­nulmányaikat: egy-egy speciá­lis tanfolyam keretében. A tanulókkal íogl'alfcozó bolti gyakorlati oktatók »pedagógiai alapismeretek« képzésben ré­szesüknek. A Kereskedelmi Továbbkép­ző és Módszertani Köz­pont szervezésében a koráb­ban szakképesítést szerzett dolgozók továbbképzése indul meg azért, hogy a kereskedel­mi és vendéglátóipari dolgot zók megfelelően lépést tudja­nak tartani a fejlődés ütemé­vel, megismerkedjenek az új termékekkel, a gyártástechno­lógiával, valamint a kereske­delmi hálózatra vonatkozó gazdasági szabályozók hatásá­val. A vállalata központokban dolgozók képesítést szerezhet­nek árkalkulátori, hálózati el­lenőri és középfokú áruforgal­mi tanfolyamon. Eddig a tanfolyamokra több mint 500-an jelentkeztek. A megyei tanács kereskedelmi osztálya azonban — itt koor­dinálják a felnőttoktatást — még további jelentkezéseket 's elfogad. A kereskedelmi dolgozók minél nagyobb szá­mú jelentkezése a vásárlók •izempontjából is rendkívül kívánatos lenne. 40 niilifós kárt okozlak az idei „fegnatiok“

Next

/
Thumbnails
Contents