Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-29 / 228. szám

r(yiAzJeh cSzfeiteszlÄULtj.! Live Lemmel a Somogy megyei Illelményhivatal fí- gffthmét szeretném felhívni, és egyben kérni is, a további zaklatások mellőzésére. 1971. július 19-én kelt, ajánlott levélben az illetmény- hivataltól felszólítást kaptam, hogy 150 forint áttérési előleg tartozásomat nyolc napon belül fizessem be, mert ellenkező esetben végrehajtás iránt intézkednek. Ezt kö­vetően 1973. október 2-án és 1974. szeptember li)-én ugyanerről ismételten felszólítottak. En 460 forint áttérési előleget kaptam. 1968 június havi béremből az illetményhivatal 310 forintot, az 1968 szeptember havi illetményemből pedig 150 forintot vont le. E két levonással az áttérési előlegem kiegyenlítést nyert. v Kérem az illetményhivalalt, hogy keresse elő az 1968. évi szeptember havi bérjegyzéket, amelyet a Somogy me­gyei Tanács a Baromfikeltető Állomások Központja részé­re készített, és ebből megállapíthatja: minden további zaklatas szükségtelen. Tisztelettel: JUaJjaL ő(Jikitti nf 74fN> Kaposvár, Kanizsai u. 70. Tisztelt Szerkesztőség! Varga Győző kisiparos — balatonlellei lakos — június 20-án megjelent levelére az alábbi választ adom: A kisiparos telephelyéül — adózás szempontjából — Balatonlelle községet jelöltük meg az adójogszabályok alapján, függetlenül attól, hogy az ipar gyakorlására szóló engedélyét a Karádi Községi Közös Tanács V. B. szak- igazgatási szervétől kapta. Ebből következően kisiparos- adózási kötelezettségének Balatonlellén kell eleget lennie. Intézkedésünkről a Somogy megyei Illetékhivatal a levél­írót határozatban értesítette. Határozaton • kívül rendel­keztünk arról is, hogy a Balatonlellén történt befizetésé­ből a jogellenesen felszámított adópótlék, valamint be­hajtási illeték összege jóváírásra kerüljön. A kisiparosnak az ipargyakorlásrol szóló jogszabályok szerint — lakóhelytáltozás miatt — iparának áthelyezését még 1972-ben rendeznie kellett volna. Az iparáthelyezés kétféle módon lehetseges: Karad községben levő iparengedélyét meg kell szün­tetnie, ési ezzel egyidejűleg Balatonlellén új iparengedélyt kall váltania. Mindkét eljárás intézése a helyi tanácsok hatáskörébe tartozik. Kérheti a kisiparos iparának át­helyezését Karód községből Balatonlelle községbe is. Az áthelyezési kérelem elbírálása a megyei tanács ipari osztályának hatáskörébe tartozik. Rendkívül indokolt ' esetben iparának áthelyezőiét engedélyezhetik. * Tisztelettel: JtLaikóiPli ^Jűnve főelőadó. Somogy megvei Tanács V. B. pénzügyi osztálya AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 228. szám. "Vasárnap. 1974. szeptember 29. TARKA €smi Különös per Elismerés a honvédelmi munkáért Négy somogyit tüntetlek Ki Budapesten A fegyveres erők napja al­kalmából ünnepséget rendez­tek pénteken délelőtt a Magyar Néphadsereg budapesti köz ponti klubjának nyári helyisé gében. Oláh István altábor­nagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari Ionoké, honvédéiül miniszterhelyettes adta át a honvédelmi miniszter elisme rését társadalmi és állami szer­vek vezetőinek, egészségügyi dolgozóknak, továbbá olyan aktíváknak, akik huzamosabb idő óta tevékenyen részt vesz­nek a honvedelem erősítésé ben, a hadkiegészítési felada­tok előkészítésében és végre­hajtásában, a polgári védelem fejlesztésében, a katonai elő- és utóképzés, a tiszti és tiszt­helyettesi pályára való irányí­tás elősegítésében. A kitüntetettek között somo­gyiak is voltak. Kővári Gyu­la, a Barcsi Nagyközségi Ta­nács költségvetési üzemének műszaki csoportvezetője a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, Molnár István, bronz fokozatát vette át az ün­nepségen. Szoliva Jánost, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetőjét a igazgatási csoportvezetője a I Honvédelmi Érdemérem (10 Haza Szolgálatáért Érdemérem | év) kitüntetésben- részesítették. az 503. sz. Ipari Szakmunkás képző Intézet szakoktatója, va­lamint Komáromi József, a Ba- latonfoldvári Községi Tanács 4 fény ver es erők iiufj/u alkalmából l\ i t ii i) tetősek, jutái mazások az MHSZ-nél Szoriibaton délelőtt a Ma- I gyár Honvédelmi Szövetségnél j ünnepi megemlékezés volt a I légy veres erők napja alkal mából. Marosi János megyei főelőadó mondott ünnepi be- i -izédet, méltatva fegyveres ' erőink, testületeink szerepét. ! áldozatos munkáját és jelen- i tőséget. Ezután Boezán And­rás alezredek, az MHSZ me 1 gyei titkára kitüntetéseket ét I jutalmakat adóit at. Az MHSZ-nél végzett 20 | évi munka elismeréséül Hon- [ védelmi Érdemérmet kapót! 1 Erdélyi Sándor (kaposvári já- I rás), Török Béla (Kaposváf) { és Szabó József (nagyatádi 1 járás). i Tizenöt évi munkáért Gé- | ring József, Vörös Zoltán, Bo- j dis Béla, (Kaposvár), Barthol ! Antal (Csurgó), Vitt inger Ede , (Nagyatád), Kiss Lajos (Sió- I fok), tízévi munkáért pedig ! Novoszell Attila, Hampó Fe- 1 re ne, Horváth József, Tíll- i mami István (valamennyien j kaposváriak) kapta meg ezt a . kitüntetést. Az MHSZ Kiváló Munkáért aranyéremmel kilenc, az ! ezüsttel öt. a bronzfokozattal pedig tizenhárom aktívát tűn ; tettek ki. A lentieken kívül 39-en ré­szesültek pénz, illetve .tárgy- 1 jutalomban.---------------------------------------- ■ A ntonio Franco madridi örvös nemrég a bíróság út­ján kért kártérítést volt menyasszonyától, aki egy­szerűen faképnél hagyta. Követelése (átszámítva) 30 000 forint. Ennyi pénzt vesztett ugyanis az üzletén ez idő alatt, míg a hűtlen Fatimának udvarolt. Nem tudott ellenállni Ralph Izzard philadelp­hiai üzletember már nem éppen fiatal, hatvan éves is lehet, de rendkívül fia­talos kitartásról tett tanú­bizonyságot. Beleszeretett egy 26 éves lányba, s 94 napon át kül­dözgette táviratilag házas­sági ajánlatait. A 95. na­pon a fiatal hölgy elhatá­rozta, hogy férjhezmegy — a laviratkezbesi tőhöz. Követelés A svéd társadalombizto­sító különös kártérítési kö­vetelést kapott. Egy le­gyeire kéri, h.ogy fizessen neki kártérítést szökés köz­ben történt sérüléséért. El­szakadt a vászonból, lepe­dőből készített kötele és öt métert esett. Persze a szö­kés nem sikerült. A társadalombiztosító hosszas tanácskozás után elutasította a kártérítési követelést. Mai gyerekek Tv-je gyzet Richard, A diplomamunkáját rende­ző Fehér György 'felfedezése: a gazlettek csöndben, szinte meghitten születnek. Nem hiaba mondatja Graham Greene is a »csendes ameri­kairól«, regényhőséről, hogy az ilyen emberek a legveszé­lyesebbek. Shakespeare 111. Richard ja intellektuális gyilkos. Ember- meretü, embertelen szörnye­teg. Trónbitorló, akinek tet­teit hatalomvágy motiválja. S meg valami: »Én, mivel nem játszhatva a szerelmest, / Hogy ellöllsem e csevegő időt — , Ügy döntöttem, hogy gazember leszek / S utálom e kor hiú gyönyörét.« Testi rút­ságánál csak lelki rútsága na­gyobb. űrülünk, hogy Haü- mann Péteri Richárdként nem torzszülöttkent. látjuk. Nem a külsősegek miatt visz- szataszitó! 1597-ben jelent meg először a dráma a VI. Henrik triló­gia folytatásaként, lezárása­ként. Shakespeare forrásként valószínűleg Raphael Holins- hed Krónikáját használta föl, s meríthetett Mórus Tamás részletekbe menő III. Ri- chárd-életrajzából. is. Tizen­négy év történetét olvasztja egybe, zseniálisan. Ennyi idő telt el VI. Henrik és III. Ri- chárd halála között. Ha tör­ténelmi szemszögből nézzük: Richárd igen jelentéktelen, mindössze két évig uralkodó király volt. A halála tette le­hetővé, hogy a Tudorok ke­rüljenek a trónra. Gloster hercege pompás színész., Olyan kitűnő meste­re a mímelésnek, hogy a fe­ketéről elhiszik neki: fehér. Ezáltal időleges támogatókra lel, »vágóhídra« küldheti testvérét, maga leié fordít­hatja Lady Anna szívét, s megingathatja Erzsébet ki­rálynő magabiztosságát. Rút végét azonban nem kerülhe­ti eí, és: »A piros rózsa s a fehér kibékül«. Fehér György kamaradrá­mává rendezte Shakespeare remekét. Csaknem csupa pre­mier plant látunk. Arcokon játszódik a cselekmény. Többnyire Haumann Péter a csendes könnyen alakuló arcán. Fé­lelmetes bitorlót játszik el, aránylag .kevés hangszinvál- tással. Halk hangjai duru­zsoló beszéde, elaltatja a gya­nút. Méltó hozzá a többi sze­replő is. Fehér. György, a rendező jó munkát végzett. Több jelenetet valósággal új­raértelmezett. így például Ri­chárd és Lady Anna jelenete valóságos szexuális játékká fokozódott, jól motiválva a hercegnő ’“»pált’ordulását«. Nem dicsérhetjük azonban egyértelműen Fehér Györgyöt, a televízióra alkal­mazót. Húzásai helyenként bakugrásossá teszik a cselek­ményt. Elmarad például Ri­chárd álomból riadása, és így njnes. értelme ennek a mon­datnak: »Ügy rémlett, hogy sorra sátramba jöttek / Azok­nak lelkei, kiket meg­öltem .. « Vas István fordítása most is gyönyörűséget szerzett. L. L. Barátok a Volga-parton Pénteken este érkezett haza az a 29 tagú somogyi K1SZ- csoport, amely tíz napot töl­tött a Szovjetunióban. A ma­gyar fiatalok a fővárossal- Moszkvával és Kaposvár test­vérvárosával, Kalinyinnal is­merkedtek meg. A kalinyini kömszomolislák — helyi szokás szerint — ke­nyérrel, sóval'" és virággal fo­gadták a vasútállomáson a vendégeket. Közösen megtekin­tették az ősi Tver (Kalinyin régi neve) épületeit, és a vá­ros új lakónegyedeit. A ^ven- déglátók megmutatták a so­mogyiaknak a várostól 30 kilo­méterre levő baromfi üzemel is, amely évente negyvenhét millió tojást és hatszáz tonna húst állít elő — elsősorban A somogyiak kalinyini barátaikkal a Volga-parton. Kalinyin és a terület, illetve a I környező nagyobb városok el­látására. Megtekintették a ka- j linyini házépítő kombinátot! is, amelyet építkezési techno- j lógiaja világhírűvé tett. Paprikaszeletelők 1 szentborbási. tótújfalui úttü- ! rők végzik a kultúrotthon ud- I varán. S közben móka, tréfa iarja. Ügy mondták: tizenegy nr pos munka, amit végeznek Jobban mondva: tizenegy dél- utános. Mert ezt a munkát gyerekek, lakócsai, potonyi, I A szigetvári konzervgyárból érkezett ide ládákban a sok sárga-pirosas paprika. Ízletes lecsónak való. De — a gyere­kek be vannak avatva a »ti­tokba« — lesz ebből az üve­gekben olajos paprika is. Szor­galmasan jár a két kezük: egyikben a felszeletelendő nö­vényi termés, a másikban a kés. Tornyosulnak a ládák. Egyre több lesz az olyan, ame­lyik karikára vágott papriká­val van tele. Ketlen-harman már viszik is. Nem is olyan könnyű egy ilyen láda! De a pénz sem lasz kevés — így remélik —, amit e munkáért kapnak. Huber , Gyuláné tanárnő, aki felügyelt rajuk, elmondta: már tavaly is dolgoztak a konzervgyár­nak. Akkori munkájuk . har­mincezer forintot ért. Ebből mentek országjárásra, ebből rendeztek sportversenyeket. A cél az idén sem változott. Kommunista szombat három kaposvári üzemben Kaposvár északkeleti iparte­lepének három üzemében munkával töltötték a szabad szombatot. A budapesti Finommechani­kai Vállalat 3. számú Gyár­egysége 70 százalékos létszám­mal dolgozott, s a munkáért járó bért a kaposvári általá­nos iskolák tornatermeinek fejlesztésére ajánlotta föl. A Patyolat Vállalat KISZ- titkárától, Jáki Istvántól meg­tudtuk: náluk nem ez volt az első kommunista szombat. | Ilyenkor, az őszi csúcsidény- 1 ben, a szolgáltatások zavarta- I lan lebonyolítása meg" is köve- | teli a többlet munkát. Ezen a j szombaton is végeztek annyit, i mint bármely munkanapon: csaknem 40 mázsa ruhát tisz­títottak ki. Ök a pénzzel a Vietnamban felépítendő szak­munkásképző intézet költsé­geihez járulnák hozzá. A Kaposvári Elektroncső- gyárban tegnap ezren dolgoz­tak. A megtermelt érték felét j a városban építendő 12 tanter­mes. általános iskolának, a má­sik felét pedig a városi KISZ- bizottság éves költségvetéséhez ajánljak föl. — Gyerekek! — mondja a tanító néni az osztály­ban. — Ma este teljes hold- fogyatkozás lesz. Szeret­ném, ha ti is megnézné­tek .... — Mikor lesz? — kiált­ják a gyerekek kórusban. — Húsz óra harmincöt perckor. Mire a gyerekek: — Az első vagy a máso­dik csatornán? Ellenzékiség Különös körkérdést in­tézett egy párizsi közvé- leménykulató intézet a francia fiatalokhoz. Megkérdezte több ezer fiútól és lánytól, hogy »el­lene vagy mellette van­nak-e« (hogy minek azt nem tette hözzá). Az eredmény: a megkér­dezettek 88 százaléka spon­tánul azt válaszolta, hogy »ellene«. Meggyőző szöveg Egy zürichi autójavító • műhely kapujában az aláb­bi szövegű tábla látható: »Három frankért ellen­őrizzük a gépkocsiját, fék- berendezését. Az ön teme­tése legalább 40Ü frank­ba kerülne.« ism0lMiß/sß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja» Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség : Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor, Beküldött kéziratot nem őrzünk: jnog és nem küldünk visszái Terjeszti a Magyar Po3ta, ^Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknéT, FlóXizetcsi díj egy hónapra 20 JfW Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u* 4. # Felelős vezető: Tarka* Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents