Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-14 / 189. szám

Első alkalommal

Egészségügyi tanfolyam munkásőröknek

— Mai első foglalkozásunkon az anatómiával ismerkedünk meg.

Érdeklődő tekintetek figyelik dr. Albert Áron szavait. A szemléltető eszközökön azonnal be is mutatja, hogyan épül fel az emberi test, mi a szerepük, rendeltetésük a különböző izmoknak, hol helyezkednek el a legfontosabb érzékszervek.

Munkásőrök vették néhány napra birtokukba a szentba- lázsi általános iskola kollégiumát. Ök a tanfolyam hallgatói. Különböző területeken dolgoznak: lakatosok, kőművesek; akad köztük minőségi ellenőr és még jó néhány

foglalkozási ág képviselteti magát.

— Első alkalommal rendezünk a raunkásőrök részére többnapos egészségügyi tanfolyamot. Egy-két órás tájékoztató jellegű előadást korábban is kapjak, ám úgy éreztük, az nem volt elegendő. Ez a tanfolyam megfelelő alapokat nyújt ahhoz, hogy az így kiképzett munkásőrök objektumvédelemnél, támadásnál vagy más harcászati, kiképzési feladat végrehajtásánál megfelelő segítséget nyújthassanak társaiknak. Ezenkívül üzemeikben baleset esetén elsősegély nyújtáskor is tudják majd kamatoztatni az itt tanultakat. NapjainkAnatómiai foglalkozás.

Éüesztési kísérlet ambu-babával.

ban, amikor nagyon sok a közlekedési baleset, akkor is igen jó, ha olyan emberek vannak kéznél, akik tudják: mi a legfontosabb tennivaló, hogy megakadályozzák a sérültek esetleges el vérzését, s ezzel megmentsék embertársaik életét.

Ennyit mond a tanfolyam céljáról dr. Kiss Tamás, a -munkásőrség megyei törzsének egészségügyi csoportvezetője. Ezt a célt szolgálják a tervezett előadások, gyakorlati foglalkozások is. .Dr. Kiss Tamás például az elsősegély fogalmáról, alapelveiről, az élesztési eljárásokról, dr. Szőllösi József a sérülések formáiról, ellátásáról, dr. Kónya Károly pedig a sebesültek szállításáról tartott előadást.

— Hasznos ez a tanfolyam, hasonlóra már korábban is szükség lett volna — jegyezte meg Haraszti Ilona. Hlavanda Ferenc pedig — egy negyedszázadig volt egészségör — arról is beszélt, milyen jó érzés az, ha valaki egészség- ügyi ismeretek birtokában segítséget tud nyújtani, amikor pillanatoktól függ az ember élete.

Gépesített rakodás, irányvonalok

Az őszi csúcsforgalom előtt

Az előrejelzések szerint az idén jóval korábban kezdik szállítani aTépát a Cukorgyárhoz, mint korábban bármikor. Szeptember elejétől december végéig érkeznek majd rendszeresen a szerelvények, s e négy hónap alatt mintegy 40—50 ezer tonnával többet raknak le a prizmázó- gép elé, mint tavaly. Ezt az adatot Kezdi Lászlótól, a kaposvári vasútállomás állo- másfőnök-helyettesétől hallottam. A »répaszezon« egyúttal a*t is jelenti, hogy megkezdődik a vasúton az őszi szállítási csúcsforgalom.

Ezért jártunk a dél-dunántúli viszonylatban is nagy forgalmú állomáson, hogy arról érdeklődjünk: hogyan várják a teherforgalomban jelentkező többletet?

Az állomáson — az adatokkal ismerkedve — szembetűnik: az első félévben, januártól júniusig (egyelőre csak erről vannak pontos, részletes kimutatások) minden eddigi szállítási rekordot megdöntötték. A téli és a kora tavaszi hónapokban 129 vagonnal, 1124 tonnával több kavicsot, követ, építőanyagot — az előszállítások szezonjának jellegzetes árujai — fuvaroztak, mint a tavaly rekordot hozó hasonló időszakban. A hat hónapot összesítve kiderül, hogy 6.6 százalékkal több árut adtak föl az állomáson, s indítottak útnak az ország és Európa minden tája felé. Sőt, az történt, amire még sosem volt példa: május forgalma meghaladta a hagyományosan »legerősebb« októberi szállítási csúcsét.

— Mi ennek az oka? — kérdeztük Kézdi Lászlótól.

— Elsősorban a fuvaroztatók nagyobb szállítási kedve. Az előszállítások során a vállalatok bátrabban rendeltek követ, építőanyagot. Igaz, a vasút is kedvezményesen szállít januártól márciusig. Míg 1973-ban az építőipari vállalatok mintegy 1300 vagon követ, kavicsot, sódert hozattak januártól márciusig, az idén csak a Közúti Építő Vállalat iparvágányán raktak le majdnem ennyit. Ezenkívül • szállítások nagyon egyenletesek voltak, különösen eat mondhatom az exportgabonára. A Gabonafel- ■vásárló Vállalattól csaknem 2000 vágón gabona, mintegy 50 ezer tonna indult útnak a félév során. Mi azt. mondjuk: ha az áruk feladását, elszállítását sikerül egyenletessé ■tenni, akkor a vasútnak is könnyebb.

Az áruszállításbán azonban minden szervezés és egyenletes tervezés ellenére sem lehet kiküszöbölni az őszi döm- pinget. Különösen nehéz olyan megyében, mint Somogy, amelynek nagy kiterjedésű, szántóiról, termőföldjeiről ilyenkor szállítják a ■magtárakba és a tárolóhelyekre a búzát, kukoricát és cukorrépát. A termésnek időre a helyén kell lenni, ez a mezőgazdaság méltányQS és alapvető érdeke. — Jó, jó, de mivel szállítsuk? — kérdeznek vissza néha kétségbeesetten a vasúton, mert a ..vagon- park, az állomások fogadókapacitása bizony nem egyszer elégtelennek bizonyult. A Pécsi Igazgatóság területén például az idén júniusig 13 ezer kocsit nem tudtak kiállítani időben, az igények szerint.

— Mit lehet tenni?

— Fontos lenne a vonóerő további növelése. Ma már a pályákon egyre több szovjet gyártmányú 2000 lóerős mozdony fut, de még mindig nem elég. A másik törekvésünk: a vagonpark növelése. S végül — ez már elsősorban tőlünk függ — tovább akarjuk csökkenteni- a kocsirforduló időt, tehát a meglevő szállítási kapacitás további ész- szerűsítésére, jobb kihasználására törekszünk.

Az egyes vagonok jobb kihasználása az őszi csúcsforgalom idején a vasúti teherforgalom irányítóinak legégetőbb gondja. Egyre több az irányvonat: adott, áruk szállítására állandóan kijelölt szerelvények száma. A követ, sódert, cukorrépát szállító irányvonatokkal, a tolatás! idő rövidítése révén igpn sok időt nyernek a vasúton. Emellett tetemesen csökkenthető a rakodási idő is. S ■ezen a területen hatalmasat sikerült előrelépni az utóbbi néhány évben. Ma már viszont a vasútállomáson a ■markolható, szóródó áruk rakodásánál 99 százalékban kiküszöbölték a nehéz fizikai munkát. Gép rakja a répát, a ■követ, a kukoricát, s a gabö- naszállítmányokhoz szinte nem ér emberi kéz. Talán ennek a nagyfokú gépesítésnek köszönhető, hogy például a kaposvári vasútállomáson dolgozó MÁV—Volán komplex brigádok féléves — 6000 vagonos — tervüket 150 százalékra teljesítették, s ezzel ■a négy nagy forgalmú déldunántúli állomás (Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa, Szekszárdi versenyében újra ők lettek az elsők.

Az őszi szállítási csúcsforgalom hamarosan megindul. ■Ügy tűnik, az idén a pontosságnak és a gördülékeny munkának jobbak a feltételei, mint korábban bármikor.

Cs. T.

A tanfolyamon részt vevő munkaásőrök igyekezetét, i szorgalmát, tanulni vágyását figyelemmel kísérve azt lehetett megállapítani: nem csupán szavakban tartják fontosnak, hogy sikerrel végezzék el.

S ezt lehetett tapasztalni, amikor gyakorlatban is bemutatták, mennyire sajátították el az előadások anyagát, Végül pedig befejezéskor valamennyien tesztkérdésekre válaszoltak. Nem akadt köztük egyetlen olyan sem, aki ne felelt volna meg.

Olyan kérdésekre kellett ■választ adniuk, hogy mikor ■adható Atropin-injekció, hogyan szállítanak gerincsérül- tet, vagy például mire kell ügyelni szívmasszázs esetén, és hogyan csillapítják az ütőeres vérzést.

Többen a tanfolyamon, s a vizsgát pótló tesztkérdések ( megválaszolásakor is — mint Svégel József nagyatádi és Buzsáki Ferenc marcali munkásőr — kiemelkedő tudásukkal, kiváló válaszukkal bizonyították: hasznosan töltötték idejüket a tanfolyamon.

Szalai László

Egy NEB-vizsgálat tanulsága

Hídépítés

sok bonyodalommal

(Tudósítónktól.)

A nagyatádi városi és járási népi ellenőrzési bizottság a ■közelmúltban azt vizsgálta, hogy a KPM és a községi tanácsok kezelésében levő utak, hidak korszerűsítését, karbantartását hogyan végzik a járásban. Megállapították, hogy a tanácsok a rendelkezésükre álló pénz célszerű felhasználásáról megfelelően gondoskodnak. Ugyanakkor : kiderítették azt is, hogy miért \ késik a Kisbajom—Csököly j közötti közutat átszelő Ri- nya-híd építése, amelyre a j ■Kutasi Községi. Tanács félmillió forintot adott.

A tanács már 1971 nyarán lépéseket tett különböző vállalatoknál a híd megterveztetésére. Végül is a tervet a Somogy megyei Tanácsi Tervezőiroda készítette el 1972 szeptemberének végére. A kutasi tanács ennek birtokában szerződést kötött a .ROM- PFR-rel. A megvet tanács éníté-n. közlekedést ős vf7.fiévi osztálya a tervdokumentáció

alapján 1973. január 16-án adta meg az építési engedélyt, amelyet azonban már februárban módosított azzal, hogy a híd nyílásméretét meg kell változtatni, és ezt a, tervdokumentációra is át kell vezetni. E határozatot ugyan a kutasi tanács megföllebbezte a KPM illetékes főosztályánál, de a föllebbezést elutasították. így került sor a terv átdolgoztatására, újabb 20 230 ■forintos költséggel, A tervezőiroda az átdolgozott tervet 1974. május 10-ig' átadta, és ezt az első fokú építési hatóság is 'jóváhagyta. Ezzel az aktussal most már elhárult az akadály a kérdéses híd megépítése elől. A két község — de más községek — lakói is azt várják, hogy erre még az idén sor kerüljön.

A bűvös kör tehát bezárult A közel négy évig tartó huzavona azonban túl serial* látszik, nem beszélve ai;ról. hogy a kutasi tanácsnak jelentős többletkiadást is okozott.

Emberség

E

lőfordulhat, hogy valaki neheztel, mert »kibeszélem« a titkát — de hiszen csupa jót szeretnék mondani. Megeshet az is, hogy itt-ott felbukkan majd valami másfajta tapasztalat, ámbár az sem szolgál más célt, mint azt, hogy lelkesedjünk érte. Amiről ma írni szeretnék, ahhoz a Tisztelt Szerkesztőség! rovat a kincsesbánya, és a megismerés forrása is egyben. Nemcsak azokra a panaszokra és válaszokra gondolok, amelyek megjelennek az újság utolsó oldalán, hanem azokra is, amelyeket csak mi ismerünk, hiszen különböző okokból nem jutnak el az olvasóhoz. A »különböző okok« mögött ne keressenek semmi titokzatosat. Csupán arról van szó, hogy néha a nyilvánosság beavatása nélkül — levelezéssel is — választ kap az olvasó és orvoslást a jogos panasz. Az emberek bizalma teremti ezt az egyre gazdagabb kincsesbányát. A »szólás« lehetősége, amellyel élnek és élni akarnak az emberek; s a válaszadás kötelezettsége, amit néha kénytelen-kelletlen, legtöbbször azonban jó szándékkal, felelősséggel teljesítenek az illetékesek.

•Csöngött a telefon,‘szokatlan, egyoldalú beszélgetésre »csábította« munkatársamat. A vonal túlsó végéről először gúnyoros, később ingerült hang kérte számon: miért foglalkozunk az egyéni panaszokkal? Mi szükség van rá? A közérdekű bejelentés az más. De apró-cseprő ügyekkel »telerakni az újságot« mégiscsak bosszantó. Lassan már mást sem csinálnak az illetékesek, mint válaszolgatnak. Nem érnek rá dolgozni. Azaz: ideje volna abbahagyni a sok egyéni panasz közlését.

Az utolsó mondattal természetesen egyetértek. Mennyivel könnyebb volna az élet. ha nem kellene minduntalan panaszkodni, ha nem volna rá ok. Ez az állapot azonban még várat magára. Nem akarom kommentálni a telefonáló álláspontját. Inkább fölidézek egy olyan levelet és választ, amely nem jelent meg, és mégis a Tisztelt Szerkesztőség!, az egyéni ügyek pártolásának létjogosultságát bizonyítja. És még menynyivel többet annál...

Március eleje volt. Kusza, de olvasható sorok, kétségbeesett segélykérés. Idézem: »Beteges, kétgyermekes apa vagyok, elkeseredésemben fordulok önökhöz segítségért. Feleségem november 22-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Itt maradtam özvegyen az akkor négyéves, illetve nyolchónapos kisfiámmal. Éppen a kisebbel volt gyermekgondozási segélyen a feleségem, amikor meghalt. Januártól nem kapom a hatszáz forintot. Bizony nagyon nehéz a két gyerek nevelése. Sokat hiányzóm miattuk a munkából. Szüléimre szorultam, de édesanyám hatvanéves, nyugdíja nincs, édesapámnak is csak 570 forintot hoz a postás. Kérem, segítsenek, hogy továbbra is kaphassam a gyermekgondozási segélyt.«

És most szakítsuk meg a történetet. A válaszadók felelősségéről, megismerésükről beszéltem az előbb. Sok százuk között nem volt nehéz fölfedezni az izgágát, a letorkolót, a türelmetlent, a hidegen udvariast; s öröm volt megismerni a melegszívűt, az okkal szégyenkezőt, a türelmest, a segítőkész és az igazságos, a presztízsét nem féltő illetékest. Nagyon sokszor találkozhattunk az emberség és a jóakarat különböző megnyilvánulásaival. Megnyugtató.

De most kanyarodjunk visszg a történethez. Tudtuk, a panaszos kívánsága teljesíthetetlen. Mégis próbálkoztunk, hátha van megoldás. És rövidesen megérkezett a Társadalombiztosítási Igazgatóság levele. Először az özvegy férfihoz, azután hozzánk is. így szólt: »A gyermekgondozási segély további folyósítására nincs lehetőség. Ha az édesanya halála miatt a gyermeket olyan dolgozó nő fogadná örökbe vagy hivatalosan vállalná a gondozását, aki saját maga rendelkezik a gyermekgondozási segély feltételeivel, akkor az öt illetné meg. Az édesanya jogosultsága tehát nem száll át a gyermek nevelését vállaló személyre; ezt a kedvezményt csak nő, és csak a saját jogán szerezheti meg.«

S

zabatos, pontos válasz. Igazán nem érhetné szó a ház elejét, ha utána dátum, pecsét és aláírás következne. Az illetékes azonban nemcsak hivatalnok volt, hanem ember is. így folytatta: »Leveléből azonban arra következtetünk. hogy elhalt feleségének megvolt a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje. Ha így van, akkor a gyermekek után árvaellátást állapíthatnánk meg.« A levélnek még ezzel sincs vége. Az özvegy pontos útmutatást kapott, hogy kihez kell fordulnia igazolásért; igénybejelentő nyomtatványt küldtek neki, s egy hiteles ígérettel zárták ezt a számomra is megkapó, példaadó levelet: »Igényének elbírálásáról soron kívül intézkedünk«.

így is lehet bánni az emberekkel. Ugyanettől az intézménytől persze sok más példát is idézhetnék. Soha nem tapasztaltunk ingerült hangot, visszautasítást; sohasem éreztük, hogy kicsit is teher a válaszadás. Pedig ugyancsak ellátjuk őket munkával az »egyéni panaszok« nyomán. De valójában egyéniek-e ezek az ügyek? Egyéni sérelemnek minősíthető-e az, ha valaki egész élete munkájával összehozott mondjuk egy OTP-s házat, és beázik a tető vagy a tűzfal? Egyéni panasz-e, ha valaki hosszú tortúra után eltéved a bürokrácia útvesztőiben; ha felületességből nem kapja meg a nyugdíját; ha észrevételét közli az ellátás, a szolgáltatás hiányosságairól? És egyáltalán: magánügy-e, hogy milyen az emberek hangulata, közérzete és lelkiállapota? Közömbös lehet-e a közösség számára, ha fölöslegesen izgatják, zaklatják valahol az embereket; ha borsot törnek az orruk alá, ha a legegyszerűbb eszközökkel és a leggyorsabban nem intézik el panaszaikat? Meggyőződésem: nem egyéni ügyek ezek, s ha valakinek vitatkozni volna kedve, hát hozzáteszem: nemcsak azok. Hatásuk a levegőben vibrál, befolyásolja az egész társadalom közérzetét. A »magánügyben« szót kérők különben sem kiváltságot, előnyt, protekciót keresnek a maguk számára, hanem az igazságot, intézkedést és emberséget. Joguk van hozzá.

S ha már a panaszoknál tartunk, elmondhatom: az emberségnek másik oldala is van, Nem biztos, hogy a panasz- kodónak van igaza. De akkor is ésszerűbb és célravezetőbb, jó szóval, érvekkel belátásra bírni, mintsem durva, elutasító hangnemben borzolni tovább Idegrendszerét. Volt példa arra is, hogy az egyéni harag súlyos rágalmakat szült. De az igazgató nem átalíotta, hogy maga járjon utána, maga vizsgálódjon és bizonyítsa beosztottja ártatlanságát. Pedig könnyebb -látatlanban« kiosztani egy írásbeli figyelmeztetést, hogy azzal befogja a rágalmazó száját s a munkatársát se büntesse nagyon súlyosan. Ilyen »megoldásra« is tudnék példát mondani, de hát ez nem tartozik az emberség kategóriájába. Különben is a jó példák, az ígéretesek hatnak inkább, s ezek jobban megmaradnak az ember emlékezetében.

I

gaz, vannak még jó néhányan. akik unják a.z örökös vizsgálódást, a kötelező választ ahelyett, hogy az indító okokat unnák, s rendet teremtenének saját portájukon. Legtöbben azonban fogékonyságukról, jó szándékukról győzik meg az embereket, s tisztelet, köszönet árad soraikból. Hányszor olvastam ilyen befejező mondatokat: -A hibáért szíves elnézését kérjük«; »Intézkedtem, hogy hasonló eset többé ne forduljon elő«; -Kérem további szíves támogatását, a hiba miatt fegyelmi felelősségrevonást alkalmaztam«;

»Kérjük türelmét, az alkatrészről sürgősen gondoskodunk«. Érzékenyek az emberek. Azok is, akiket sérelem ért, s azok is, akik tehetnek róla. A nyilvánosság előtti levelezés — azt tapasztaljuk — fokozza a felelősségérzetet. Akkor pedig törvényszerű, hogy egyre kevesebb lesz a panasz.

Az emberség nálunk társadalmi követelmény. És nemcsak a szociális intézmények számára az.

Jávori Bcla