Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-13 / 188. szám

A JÖVŐ KEZE ALÁ | Helyreállítják az egri várat Őtven éve halt meg Bródy Sándor »■Minden és mindenkinek az ellenkezője, ami csak ott kavargóit a századforduló lázas és felemás magyar világában. Ö ennek a korszaknak a látványos nagy je­lensége ... Az új érzések és eszmék kaotikus nagy töme­gét hajtotta maga előtt; vergődött velük két világ között.« A televízió az évforduló tiszteletére A medikus című darabját mutatta be. Ez az egyik legjelentősebb műve. A nézők közül bizonyára sokan idézték emlékezetükbe A taní­tónő Flóráját is vagy A dada alakját, mások Rembrandtra emlékeznek. Az olvasmányél­ményekből felidéződik A nap lovagja is. A regény újságíró főhősében kissé önmagát írta meg e különös sorsú, század- eleji »írófejedelem«. A medikust is — mint leg­jobb műveit — az akkori elet valósága hitelesíti. A társada­lomból vett életanyag kemény, éles ábrázolását az író felol­dást kereső gesztusa sokszor tompítja. Itt is. Ezért írnatta egyik akkori kritikusa, hogy a műben »igazi dráma vázlata rejlik«. Igaz. Kicsit az egész életműre is illő gondolat ez. A darab írása idején már meg­fáradt ember volt Bródy. A csillogó, viharos sikerek — irodalomban, életben — mö­götte voltak. Az ősbemutató 1911. január 27-én volt a Víg­színházban. Bródy 1884-ben »robbant be­le« irodalmunkba. Szociális ér­zékenységével a magyar epikát újította meg. Hatása a publi­cisztikában is felszabadító volt. Hamarosan sikeres alak­ja lett a fővárosi kulturális életnek. Első novelláskötete előszavában a naturalizmust jelöli meg »iránytűjeként«. (A nyugat-európai kultúrában oly nagy hatású művészeti irány­zat hatása ebben az időben kezdett erősebben mutatkoz­ni.) A társadalom erőteljesen ka- pitalizálódott. A hivatalos kul­turális életre a »történelmi üresség« volt akkor jellemző. A mélyben hatalmas szociális feszültségek munkáltak. S a »nyolcvanas években a ma­gyar kultúra poshadt állóvizé­ben új gyűrűzés kezdődik«: fiatal művészek raja törekszik a valóság feltárására, felmuta­tására (Thury, Ambrus, Thor- ma, Réti, Bródy, és mások). A későbbi nagy kibontakozást készíti elő: Ady, Móricz, Bar­tók, a Nyugat korát. A XX. század küszöbén Bró­dy alkotóereje teljében leró író. Egyedül indít folyóiratot — Fehér Könyv címmel —, s havonta meg is jelenteti, egy évig. Tüzes lendülettel jelöli meg célját: » . . . hogy ki váj ja és kivágja lelkét a kor mai hangulatából, amelynek jelle­me, hogy csak a féligazságokat szereti kimondani és meghal­lani... helytállunk kijelölt küldetésünkben . .. előkészít­jük a munkát a jövő keze alá.-» Élete legtermékenyebb kor­szaka ez, s 1900—1905-ig mű­veinek legjavát ekkor alkotja. Életműve szövetébe akkor sodorta a harmadik szálat. A publicisztika, az epika után a színpadon is hódító útra indult. Szinte véletlenül kezdődő kap­csolatból törvényszerűen kitel­jesedő viszony lett. A teljesség igényé vitte a színpad felé. A dada bemutatója (1902) a ma­gyar társadalmi dráma törté­netének máig világító esemé­nye. Mi jellemezte ebben az idő­ben a magyar drámát, a szín­házat? A magyar színpad a | népszínmű hamis világának bódulatában élt. Hiányzott a »friss levegő«. Bródy az élet oldaláról »betörve« szélesre tárta a színpad és a külső va­lóság közötti ajtót. A társada­lom nagy szociális feszültsé­geit mutatja fel drámájában. Nagy közegellenállásoa ütkö­zött. A kritikák is jelzik ezt: »Rettenetes arculütése a fővá­rosi társadalomnak« ... A kép túlságosan sötét« — »A mi el­ső népdrámánk« ... »Ez fáj, éget, de javít« — így polari­zálódnak a vélemények. 1903-ban Jövendő címmel hetilapot indított. Társai: Ambrus, Gárdonyi. Hangvéte­lük radikális. Rovatot nyitnak »Forradalom« címmel. »Elége­detlenek vagyunk politikai, irodalmi, művészeti és legfő­képpen társadalmi viszonya­inkkal . . .« írják. Az 1905-ös forradalmat üd­vözli. Pályája csúcsán van. Folyóiratok, regény, dráma, mozgalmas alkotoevek vannak mögötte. 1905-ben, öngyilkossá­gi kísérlete után, »a halálool visszatérő« író többé igazán nem talál magára. Küldetei-e, szerepe betel­jesedett, az irodalmi életet új nemzedék uralja. 1908-ban megindult a Nyugat. A kibontakozó szellemi for­radalom nagy alakjai — Ady, Móricz — elődjüket tiszteltek benne, de ő már nem lett iga­zán fegyvertársuk, s az irodal­mi életből egyre Inkább kiszo­rult. Igaz, sok művet irt még. Színdarabjainak nagyobb ré­szét még ezután alkotja meg. Közöttük sikeres alkotások is (A tanítónő, A medikus) van­nak, de nagy engedményeket is tett Bródy. Friss izgalmat, új lendületet ígért 1919 tavasza. Május else­jére egyfelvonásost írt, az Or­gonavirágot. A leveretés után emigrálnia kell, s csak meg­halni tért haza. 1924. augusztus 12-én halt meg. Méltán írhatta — nem sok­kal halála előtt: »Én megcsi­náltam a magam dolgát. Az újmódi magyar írásnak, az új földnek talán mégiscsak én voltam a megtermékenyítője.« Terényi Zoltán A Habsburgok uralkodása alatt az egri várat módszeresen nus-títotfák: falait rombolták, feltárja a mélyebb területeit pedig feltöltöttek. Az Országos AS(iemlékretügyeiöség most vár értékes részeit, helyreállítja falait, hogy a százával érkező turisták a hajdani monu­mentális várban gyönyörködhessenek. Szépbesiédűek Kőröshegyi jegyzetek Most annyit mar írni: közhely csak Kőröshegynek töretlen a népszerűsége, hogy a Balaton zenerajongói ven­dégeinek egyik Mekkája ... Kőröshegy van — és < kell, hogy legyen. Még egy hűvös, esős péntek estén is annyian jönnek jegyért esdekelve, hogy szinte végigbizsergeti az embert a jó érzés: lám csak, micsoda vonzereje van a mu­zsikának! Cantus Pannonicus — remekül hangzik, s külö­nösen a sznobok fülében cseng édesen a veretes latin- ság. S hogy ilyenek is van­nak, azt különösen kijövet ta­pasztalja az ember, — jó, hogy fúj a balatoni szél és elröppenti a frissen született »bölcs« szamárságokat. Még­is: az a jó, hogy azok van­nak többen — bízzunk ben­ne —, akikben zenei élmény raktározódik itt. Kis füzetbe fűzve vittem magammal a program röpla­pokat, s röpke böngészés után kitetszett: egy-egy kö­röshegyi évad remek kalan­dozás az orgonamuzsikában — természetesen kitűnő »ka­lauzokkal« — és a kórusmü­vek között is — nem kevésbé jeles kórusokkal. A somo­gyiak sikerei — most már a Vikár és a Pedagógus Kórus után a Kaposvári Kamara­kórus is szerepelt Kőröshe­gyen — azt bizonyítják: nem kell a megyei privilégium ah­hoz, hogy fellépjenek. A pén­tek esti koncerten Klausz Róbert vezényletével szépen bizonyította ezt a kamarakó­rus. Persze, vállalkozásukat is érdemes dicsérni, igényes Schubert-tolmácsol ás után Sztravinszkij Pater nosterét, majd Kodály 114. genfi zsol­tárát énekelték. A vitatott eredetű Ave Maria — az Ar­codéit sanzonjára visszaveze­tett darab — pátosza, ihle- tettsége jól illett az igényes zenei program első részébe, melyet Lehotka Gábor Bach- interpretálása — h-moll pre­lúdium és fúga, D-dúr prelú­dium és fúga — fémjelzett. Lehotka játéka dinamikus, az orgonamuzsika érzelmi sodrásában igen erőteljesen bontakozik ki: a péntek esti koncert választékos műsorá­ban mégis Franclc-tolmácso- lása volt a legmegragadóbb. Érthető a vonzalma a nagy francia zeneszerző művésze­téhez: mint ahogy minden utód, ő is nagy előszeretettel vállalja az idő által igazolt reformerek örökségét. Ha a zenetörténet a francia szim­fonikus zene megújítójának tartja César Franckot, Lehot­ka igen kiválóan képes volt bizonyítani a klasszikus or- gonamuzsika akkordjai után, hogy mit jelent ez a megúj­hodás az ő orgonaműveiben. Az orgonaművek sajátos — szinte a kötelező hagyományt képező harmonikus lezárá­sáig — csupa ideges feszült­ség, új alapokon, melódia- képleteken időző rendre tö­rekvés, izgalmas modernsé­get sejtető muzsika. Farkas Ferenc Passacaglia és post- ludium című művével a je­lenbe érkezett. A jellegzetes huszadik századi struktúrát, kifejezést kereső és nyerő ze­néhez: ugyanolyan invenció­val, biztos azonosulással kö­zeledik Lehotka, mint a klasszikusoknál. Lehotka Franck-tolmácso- lása mellett Sziklay Erika Messiaen-dalai jelentették az est tetőpontját. Biztosan nem túlzás: a dalhoz vonzódóknak ezek igazán csemegék voltak. Sziklay Erika hangját epikus előadókészsége, a sokféle tar­talmas, hangulatot felidézni tudó gazdagság jellemzi. Mes­siaen dalai rendkívül össze­tettek. Fellüktet bennük Ke­let ritmusa, beszabadul a dallamvilágba a sokszínű folklór, ugyanakkor leplezet­len mohósággal, hódolattál közeledik a középkori ének­kultúra felé: hatásos, feszült, néha szinte a népszerű san­zon egyszerűbb fegyelmét idézi, persze sokkal nagyobb zenei végletek között. Sziklay Erika nagy intelligenciával, az említett végletek között is kivételes .biztonsággal, impo­náló hanggazdagsággal idézte fel a ritkán hallott kortárs szerzőt. T. T. Olyan jó lenne bizton tudni, hogy az emlékezetükön kívül a beszédüket is megőrizzük! A tiszta, szép magyar beszédet. Az ízes szófordulatokat, kevés­bé ismert mondásaikat, fogal­mazásuk sallangmentességét, egyszerűségét. Lesz, aki néha idéz: »Ezt a nagyapa így meg így mondta.« Jó lenne bizton tudni... Romlik a nyelvünk? Nálam jobban tudják a nyelvészek. Sok a hivataloskodó, szaksze­rűnek látszani akaró megfo­galmazás. Kezdetben csak az iratokban volt ez fellelhető, ma már az értekezletek, ülések keretein is túlnőtt. A gyíkból sárkánykígyó •lett. Mi több, néha szépirodalmi­nak nevezett könyvekben is találkozunk gyatra megfogal­mazású, igazából végig nem gondolt mondatokkal. ’Néha meg szinte felkiáltanánk: olyan gyönyörű sorokra buk­kanunk. Mostanában főképp erdélyi írók műveiben. Vissza a forráshoz! S nem is kell sokat gyalogolnunk! Csak éppen odafigyelni nagyszüle- ink vagy a hozzájuk hasonló korú emberek beszédére. A legtöbben — főként falun — olyan szép és irodalomban ritka stílusos nyelven beszél­nek, hogy öröm hallgatni. »Ki minek nem mestere, an­nak megölője« — mondja ki az ítéletet a hetvenen túli né­ni. »Nem embernek való név az« — csóválja a fejét más esetben egy név kiejtése után az ura. S így beszélgetnek, ezen az érthető, talányokkal sohasem ködösített nyelven. Nincsenek szóvirágaik, »csak« eredetien kifejezett gondola­taik. Nyelvük tiszta, mert a gondolataik is azok. Nem véletlen, hogy legjele­sebb íróink valaha is — Pető­fi, Arany János —, ma is — Illyés Gyula, Németh László — a népnyelvből merítettek, merítenek. Valami megmozdult, megin­dult mostanában. Érlelődik a talán még meg nem fogalma­zott gondolat sokakban. A vágy erősödik a szép iránt. Ta­lán ezért is fogy el újra és új­ra a sokezer példányban ki­adott Kallós-féle népballada- gyűjtemény. Érzékletessé tévő kifejezése­ket tanulhatunk környezetünk öregeitől is. Azt mondja az egyikük, imigyen fejezve ki, hogy a szövetkezetben a ma­guk javára vagy kárára gaz­dálkodhatnak: »Kezünkben az olló meg a posztó is.« A másik meg — nyugalmazott erdős — így beszél a tollát váltó ma­dárról: »már kiöltözött a fá­cán-. A töld nedvességét ve­szetve »megpirul«. Ha a férj is, a feleség is félrelép: »Az egyik kocsizik, a másik szekerezik.­Vissza a forrásokhoz! L. L. RrV-niozaik 1 kamerák előtt Még itt-ott interjúk, cikkek tudósítanak Rajnai András nemrég forgatott Gulliverjé­ről, az utómunkálatok sem értek még véget, a rendező máris újabb, a korábbinál is merészebb tv-kompozíció for­gatásába kezd augusztus vé­gén. Dante Isteni színjáték című művének első része, A Pokol kerül az elektronikus kamerák elé. A cél, hogy a bűnhődés világát a képernyő a költő képzeletéhez méltóan megjelenítse. Weöres Sándor forgatókönyve arra törekszik, hogy közérthető módon tol­mácsolja a mű szellemi érté­keit. Az elektronikus eszkö­zök — vallják az alkotók — AZ 1DÖJÖS. — Társait állandóan a rossz idővel fe­nyegeti. Akkor is, amikor valóban hűvös szél borzon­gatja a nyaralókat, de káni­kulában is arra emlékeztet: ez csak átmeneti jelenség, meglátják, holnap ismét jé- geralsó után áhítozunk. Az esetek egy részében be is vá­lik a jóslata. A hangulatot azonban minden esetben si­kerül borúsabbá tennie. AZ ELÉGEDETLEN. — A tv-nél a gráci képet hiányol­ja, kifogásolja, hogy szobá­jába csak délelőtt süt be a nap, a vánkosok nem elég tömöttek, a szőnyegek túlsá­gosan tarkák, a fürdőszobát mások is használják, és egyáltalán: rajta kívül má­sok is laknak az üdülőben. AZ ÍNYENC. — Most pe­dig főzöcskézünk — mondja minden étkezés előtt, és sót, paprikát, borsot szór a le­vesbe, ecetet kever a zöld- babfőzelékbe, még több fok­hagymát kér a cigánypecse­nyére. És ha nem röstellené, talán pótlyukakat is igé­nyelne a reggelihez felszol­Üdülői arcképcsarnok gált sajthoz, hogy elégedet­ten mondhassa e műveletek befejeztével: — így már kezd hasonlítani az igazi ennivalóra. A FOGYÓKÚRÁZÓ. — Jaj, ez borzasztó! — felkiál­tással ül az asztalhoz, és gyors számítással kijelenti, hány dekát hízik, ha meg­eszi a menüt. Bánatosan néz a piskótatekercsre, a diós­metéltre és megjegyzi: — De vacsorára igazán nem eszem semmit! — Gyötri a lelkiis- meretfurdalás, de azért jó­ízűen megeszi a vacsorát is, csupán akkor tiltakozik ijedten, amikor vízzel kínál­ják figyelmes asztaltársai: — Hogyne, az hizlal! A NÉLKÜLÖZHETETLEN. — Mármint, a munkahelyén. Odaérkezésétől kezdve azzal szórakoztatja társait: alig engedett el a főnököm, már azt hittem, fuccs a nyaralá­somnak. Tudják, egy fontos jelentést kellett összeállíta­nom, még az utolsó estén is éjfélig dolgoztam. Lehet, hogy telefonon is keresnek majd. AZ ULTIS. — Nem aznap, már előtte este kezdi a to­borzást a partihoz. Így aztán a feleségek féltőn óvják fér­jüket még a közelségétől is. A szükséges létszám azon­ban mindig összejön, Ha megkérdeznék tőle, milyen volt az időjárás a két hét alatt, csak annyit tudna mondani: néhányszor be kellett költöznöm fedél alá, nehogy szétázzanak a lapok. A TŰRÁZÖ. — Minden­nap túrára indul. Nem sétál­ni, kirándulni — túrázni. Fényképezőgép, távcső, kis táska a nyakában. Akkor is elindul, ha esőre hajlik az idő, vagy éppenséggel már zuhog is. Ilyenkor odaszól társainak: — Hajdani cser­készparancsnokunk kedvenc mondása volt: Jó időben a bolond is tud kirándulni! — És megy. Egyszer meglesték: csak a legközelebbi presszóig jutott el. Lehet, hogy jó idő­ben is csak ez volt a célja? A FEGYELMEZETT. — Azzal az eltökélt szándékkal érkezik, hogy teljes szellemi és testi pihenéssel tölti ide­jét. Vagyis kiiktatja napi­rendjéből a megszokott ká­vét (»rengeteget kell innom otthon, a sok éjszakázás, munka, hivatalos vendégjá­rás«), az italt (»olyan beosz­tásban dolgozom, ahol nem lehet kikerülni az ilyesmit») és tízre redukálja a napi ci­garettamennyiséget. Két na­pig bírja, aztán odasündörög a kávét főző vendégtársak­hoz. Dicséri az isteni illatot, mire természetesen megkí­nálják. Séta ürügyével va­csora után sörözget a távoli talponállóban, és közben el­szívja a harmincadik ciga­rettáját. Paál László lehetővé teszik, hogy a ha­gyományos, szinhazszerű módszereket elkerülve, Dante a televízióművészet nyelvén szóljon az utókorhoz, A Pokol főbb szereplői: Sinkovits Im­re és Major Tamás. A felvé­telek a televízió lV-es stúdió­jában készülnek. * * * Ugyanebben a stúdióban forgatják Katona József Bank bánjanak operavánozaiát. A tv-változatban jórészt prózai színészek személyesítik meg e hangokat, csupán üimandy József es Koui,ossy arzseoet játssza önmagái. A hosszú es alapos előké­születen után az egesz ország ele »álló« Erkel-opera staója: Junosa Lajos díszlettervező, Mark Tivadar jelmeztervező, Bornyi Gyuia operator, Ruit- ner Sándor szerkesztő és Vá­mos Lasz tó, a produkció ren­dezője. * * * Egy másik op.eraműsoi Jevgenyij Nyesztyerenkóval, a Moszkvai Nagyszínház ope­raegyüttesének nagyhírű szó­listájával készül, a televízió Maszk nélkül című sorozatá­ban. A kitűnő enekes hazánk­ban is nagy sikert aratott a Margitszigeti Színpadon Boito Mefistofele című operájának főszerepében és Verdi Aida című művének főpap-figurá­jával. A most készülő felvéte­lek: Rossini: A sevillai bor­bély — Don Basilio áriája; Verdi Don Carlos — Fülöp király áriája; Rimszkij- Korszakov: Szadko — Hindu dal. * * * Végezetül egy képzőművé­szeti műsor gyerekeknek: Va­rázsolló lesz a címe a 4x40 perces programnak, amely a művészet — kicsinyeknek va­ló — műhelytitkaiba kívánja beavatni a képzelpt ollóiéra (és a valóságos olló haszná­latára is) fogékony gyerme­keket. N. T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents