Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
ízlés és közművelődés Mindennapi tapasztalatunk: az egyik műalkotásnak — legyen az film, tévéjáték, köztéri szobor, színházi előadás, új zenemű, regény vagy bármi más — sikere van, a másikat alig veszik észre, vagy megbukik. Izgalmas kérdés: mi befolyásolja a művészet és a befogadók találkozásának a kimenetelét, mi van a művészi alkotások fogadtatásának hátterében, min múlik a siker vagy a bukás? Milyen egyszerű volna művészeti életünk, ha az értékes alkotások nyernék el a közönség tetszését, és a silányakat vetné el! Ám nem ritkán ennek ellenkezője történik. Az MSZMP Központi Bizottságában ez év márciusában megvitatott közművelődési előterjesztést — és a vita alapján elfogadott határozatot — többek között az a felismerés jellemzi, hogy a lakosság, a tömegek művelődését nem elegendő mennyiségileg, számadatok alapján értékelni (hányán olvasnak, járnak színházba, moziba, tömegeket mozgat-e meg. az amatőr művészeti mozgalom, mekkora a különböző szakkörök tábora stb.). hanem elsősorban a művelődési alkalmak és« szokások tartalmát kell szemügyre venni. Szakított a határozat azzal a szemlélettel is, amely a régi népművelést csuoán úgy tekintette, mint közvetítő rendszert, amely kultúrát ad, s az emberek ezt a kultúrát mintegy magukba fogadják. A művelődő ember ugyanis nemcsak kulturáltabb lesz (ez sem kevés!), hanem — ha a hangsúly a művelődés szocialista jellegére esik — mássá is lesz: változik az életmódja, a művelődési szokásai, a világnézete, a magatartása. az erkölcsi felfogása, fejlődik az igénye, az ízlése, »-magának való« emberből mindinkább közösségi emberré válik. A művelődés lényegének az egyik mozzanata az ízlés fejlődése. Ez persze fordítva is igaz: a fejlettebb ízlés . »nyitottabbá« teszi az embert arra, hogy a kortársi művészet javának értőjévé és igazi közönségévé váljék. Az elmúlt évtizedben nem kevés vita folyt — a lapokban és folyóiratokban, kulturális fórumokon és a közélet berkeiben — a művészeti ízlésről, a mai ízlésállapotokról. Ügy is mondhatnánk: az utóbbi időben elég sokat beszélünk az ízlésről. Tudatára ébredtünk orvnak, hogy műalkotás és befogadás, művészet és közönség viszonyáról csak üres általánosságokig jutatunk, ha nem fordítjuk figyelmünket a művészeti ízlésre. Művészeti és közízlés Joggal merül fel a kérdés: mi is valójában a művészeti ízlés? Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy az ízlés az ember egyfajta érzelmi készenléti állapota, amely a művészi értékek (vagy értéktelenségek) válogatási képességében és készségében nyilvánul meg, és meglehetősen nagyfokú következetességgel működik. Abban, hogy ki- nek-kinek milyen az ízlése, rendkívül sok körülmény játszik szerepet (iskolázottság, környezet, világnézet, egyéni érdeklődés és ambíciók, művelődési lehetőségek stb.). Fbből következik, hogy a »közízlés« csak igen nehezen megragadható, hiszen egyénenként nagyon eltérő az ízlés fejlettsége. Szociológiai vizsgálódások különböző/társadalmi rétegekre jellemző képet festenek fel, ám ahogyan egyénekre vonatkoztatva az egyetemi diploma birtokosai is olykor ig°n rosz- szul »vizsgáznak« ízlésből, úgy az önrríűve1ődésb°n következetesen előreiutó. alacsonyabb iskolai végzettségű emberek is kifejezetten fejlett ízlésről tesznek tanúságot. E szélső esetek között azonban felismerhető e<?y általános törvényszerűség: a művészeti ízlés meglehetősen konzervatív, maradi termő. <57»tű. igen nehezen változik, feUőöik. n°m ritkán a riT.'rf_ yióvofí rpAO'^ROvndamsel ;s „felesel«. Vagyis a közéletben, gondolkodásban elöl járó emberek is nem ritkán elutasítják maguktól a leghaladóbb, progresszív művészeti alkotásokat! Az ízlés nem tanítható — mint az ismeretek —, de megalapozott munkával fejleszthető, alakítható. Éppen ezért várhatunk sokat a köz- művelődéstől, amely az iskolán már túljutott — tehát a népesség nagyobb részét képező — emberek között fejtheti ki hatását. Ha sikerül felszámolni az ízlés jelentőségét lebecsülő régebbi nézeteket, s ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az ízlés- állapotok minden mástól — például az iskolai nevelés korszerűsítésétől, az általános iskolázottsági szint emelésétől, a szabad idő kulturált felhasználásától és egyéb tényezőktől — függetlenül is fejleszthetők, eredményes lesz ízlésfoilesztő közművelődési munkánk. A hagyományos ízlés A mai ízlésállapotok megnyilvánulási területe széles és sokrétű. Köztudottak a felháborodások, amikor a környezet lakossága értékes köztéri szobrokat ellenérzéssel fogad, mert a szobornak »nincs arca«, vagy »elfogadható« ruházata, »kicsi« vagy »nagy« a figurák feje, vagy »érthetetlen« a kompozíciója. (Zárójelben megjegyezve: a Horthy-korszakban nagyon sokan hozzászoktak a naturalista elsővilágháborús emlékművekhez, amelyeket máig is normának tekintenek, és amelyek a zászlót emelő vagy a halálos sebet kapva összerogyó figuráikat hatásvadászó »dramatizálás- sal«, ugyanakkor szinte fény- képszerű másolással ábrázolják. ízlésellentéteket — és az ízlés határain túljuttató tényezőket — jól tetten érhetjük például a magyar filmművészet alkotásainak fogadtatásán is. A Hideg napok annak idején — bár igen sok nézője volt a mozikban — nem elsősorban az ízlésálla- potok miatt váltott ki sokakban ellenérzést, hanem azért, mert egy megszépített nemzeti önismerettel és történelemszemlélettel vállalta a kenyértörést és sokakban a nem-szocialista nemzettudatot sértette! Ugyanebből a korszakból merítette életanyagát a Tűzoltó utca 25. című film — amely viszont azért vonzott kisebb közönséget, mert szaggatott, gyors és váltakozó filmritmusa, csak képekben gondolkodtató stílusa szokatlan volt, a moziba járók többségének az ízlésével is ellenkezett. Nem egy Jancsó-film fogadtatásánál ismét más a képlet: egyesek csak a szokásos, cselekményes ábrázolás hiányát érzékelik, mások világnézetileg, filozófiailag szállnak vitába e filmek mondanivalójával. Merőben más közön- ségfogadtatásra találtak a Jókai regényeit megfilmesítő vállalkozások. Ahogyan a romantikus, cselekményben, kalandban gazdag eredeti művek képileg is kibontakoznak, úgy a Jókai-irodalom •— abszolút számokban is első helyet elfoglaló — közönsége filmnézővé is válik: ilyenkor a hagyományos ízlés válik uralkodóvá, mert az eredeti mű kiváltotta élményt szeretné viszontlátni, érezni a filmben. Előfordul az is, hosv a hagyományos ízlés — más-más módon és okból — szinte átlépi saját korlátáit, és kegyeibe fogad egy jelképekben gazdag művet is: ez történt A tizedes és a többiek című film esetében. ame,vh°n az önirónia megértését kitűnően szólalták a hagyernánvns vígiáféki )ioivzet°k. és végül is uralkodóvá tudott válni az eredeti alkotói szándék és mondanivaló. Az eddigi példázatokhoz eüenryontként nem kevés kalandfilmre és »krimire« is hivatkozhatunk. ame’rek semmi többre nem vállalkoznak, mint a »művi.« eszközöhVai kiváltott izgalomra. Az íz’és ilyenkor abból vizsgázik, hogy »teljes műélvezet»*«, yary »plValrrii l.-ikaocSOlő. (-1 •> r«f vv f e, l fó 1 _ O p«yr>Vl-*»T> A £ elferdült ízlés megnyilatkozásaiként sokan előszeretettel hivatkoznak a maguknak »törpekastélyokat« építő és kertjüket törpékkel agyondíszítő esetekre. Ezek valójában csak másodrendű kuriozitások. Az ízlés elmaradottságát sokkal inkább a Elmeken vagy a televízió tévesen megválasztott műsorainak — sorozatainak fogadtatásán lehet tetten érni. Az ízlés fejlesztése, korszerűsítése Mit tehetünk, ha az ízlés nem tanítható ugyan, de lej- leszthető? Sokat remélhetünk — vagy talán a legtöbbet? — az iskolai oktatás-nevelés korszerűsítésétől. Mert nemcsak elgondolkodtatóak, hanem szinte riasztóak is például azok az adatok, amelyek azt bizonyítják: meredeken csökken az ifjúság olvasási kedve, mihelyt befejezte általános vagy középiskolai tanulmányait. (Magyarán szólva: az irodalomtanítás nem neveli a többséget olvasóvá.) Az országban folyó nevelési kísérletek okkal táplálják azt a reményt, hogy az iskolai nevelés korszerűsítése valóban a művészetet értő, szerető és igénylő, fejlett ízlésű fiatalokat fog a következő években, évtizedekben kibocsátani. Iskolába mindenki hosz- szabb vagy rövidebb ideig jár. Ám televíziót -r- tartósan, folyamatosan — iskolás korban és utána is majd mindenki néz. Jogos tehát a következtetés, hogy az ízlésnevelésben a televíziónak az iskolával legalább egyenrangú szerepe van. Hallatlanul nagy jelentősége van annak, hogy a televízió műsoraiban tudatos, határozott ízlésnevelő koncepció érvényesül-e, amely számol azzal a nehézséggel, hogy csúcsidőben rendkívül vegyes összetételű, ízlésű nézőtömeg ül a készülék elé — zenei nyelven fogalmazva a Csárdáskirálvnő és a magyar nóta kedvelőitől egészen Beethovenig, •Bartókig. A Központi Bizottság köz- művelődési határozata más vonatkozásban is jó feltételeket teremt az ízlésfejlesztésnek. Elegendő arra emlékez- / tetni, hogy javulni fog a közoktatás és a közművelődés kapcsolata-, hogy értékeinek megfelelő elbírálást kap a százezreket érintő amatőr művészeti mozgalom; hogy végre méltó helyre kerül a szórakoztatás. Ugyanis ne feledjük: a tartalmas, színvonalas szórakoztatás az ízlésformálás leghatásosabb eszköze! Ám az ismereteknek a jelentőségét sem szabad lebecsülni. Aki ismeri a történelmi korszakok művészi önkifejezésének törvényeit, tartalmát és formáit, az mai élményeiben is gazdagabb és tudatosabb. Nan- jainkban szakemberek tízezrei foglalkoznak az isítoJa és a közművelődés korszerűsítésével. Okkal bízho.tunk a művészeti ízlés gyorsabb fejlődésében is — anélkül, hogy légvárakat építenénk. vagy irreálisan túl gyors változásra számítanánk. Fiileki József Faragókiállítás Balatonlellén Mezei Tamás: Fűszertartó. Tóth Mihály: Széktámla. A gazdagon faragott támlán nyár jelképei jelennek meg a Andonisz Szamarakisz Háborús történet A város háromnegyede romokban hevert. Az elmúlt két hét alatt háromszor cserélt gazdát, aki csak tehette, elmenekült. Azon |a délutánon minden eddiginél hevesebben folyt a harc; az állomás környékén — jobban mondva, ahol valaha állt az állomás. Erős volt mind a két fél. Elsáncol- ták magukat a házromok között, a még ép vagy félig leomlott falak mögött, behúzódtak a pincékbe, géppuskafészkeket építettek mindenfelé ... ö az egyik fal mögött térdepelt a puskájával: töltött és lőtt. Töltött és lőtt, akár a többiek. Jó három év óta ez volt az egyetlen foglalatossága — töltött és lőtt... — Eső lesz! — jegyezte meg valaki a közelben. — Ne mondd! Te meg otthon felejtetted az esernyődet, mi?! — szellemeskedett egy őrmester. Néhányan elnevették magukat, de elnyomta nevetésüket a géppuskagoiyó-zápor, amely a falat pásztázta, újra meg újra. A baka, aki az esőt az imént emlegette, mindkét kezét a hasára szorította, s kétrét görnyedt. Az őrmester föléje hajolt, hanyatt fektette, felhúzta a szemhéját, csinált vele még valamit, aztán újból a géppuskája mögé hasalt. Eközben ő egy perce sem hagyta abba — töltött és lőtt. Két négyszögletű háztömb választotta el az ellenfeleket. Mintegy száz méter. Egy zöld keresztes kórházi tábla CSENDET! kért. — Odanézzetek! — kiáltotta valaki. Ebben a végítéletben, csaknem a térség közepén, amely elválasztotta egymástól a két csapatot, egy gyerek! Egy 7— 8 év körüli fiúcska. A romok közül bújhatott elő. Állt, ott, szorosan a falhoz tapadva. Mindkét oldalon abbahagyták néhány pillanatra a tüzelést; mintha egyszerre kaptak volna Tüzet szüntess! parancsot. De nem sokáig tartott ez a megtorpanás. Újból, még dü- hödtebbben robbant ki a tűzpárbaj. Akkor ő abbahagyta a tüzelést, letette a puskáját, hasra vágta magát és elkezdett kúszni a fiú felé. Robbogtak körülötte a lövedékek . . Nézte a fiút, aki ült az ágyon, a szoba végében. Egy féiig-meddig ép bérház földszintjére vitte, a tűzvonalon kívüire. Később majd hátrább küldik. Egy lövedék eltalálta a jobb karján, miközben vonszolta magával a fiút. Hevenyészett kötést tettek rá. Csodálkozott, hogy élve megúszták, öt sebesülése alkalmatlanná tette a további harcra. A fiú csak kuporgott az ágyon, és őrá báfnult szótlanul. Körülpillantott a szobában: a vaságy, egy kanapé, amelyen ő maga ült, egy öltözőasztalka, néhány karosszék; az egyik lába kificamodva. A falon két vízfestmény; tájképek. Meg egy fénykép; két arc, egy férfi meg egy nő, szorosan egymás mellett, mosolyogva. Ki tudja, kik, hol vannak, mi lett velük! Jacque Rémy <4 precíz igazgató Az igazgató kivételesen korán ment be az irodájába. A gyárkapunál zilálva-fűjtatva Michael bácsi, az éjjeliőr fogadta imára .kulcsolt kézzel: — Igazgató úr, az ég szerelmére, azonnal hajtson vissza! Azt álmodtam, hogy a családja nyaral, s ön az éjszaka nyitva felejtette a televízióját, és az egy hiba folytán begerjedt és kigyulladt tőle a ház. Higgyen nekem, igazgató úr! Ha én megálmodok valamit, még a jósnő is elbújhat mellettem. Az igazgató legyintett, de aztán gondolkodott: valóban nyaral a családom és nem emlékszem rá. hogy elzártam volna tegnap este a tv-met. Beugrott a kocsijába, hazaszáguldott. A ház előtt már ott állt a nagy piros tűzoltókocsi, pontosan az ö ablakáig nyúlt ki a hosszú létra, alul ponyva kifeszítve, s az ablakból éppen Elvira, az éjjel ott aludt szeretője ugrott ki. A megpróbáltatásokat három napig heverte ki az igazgató a kórházban. Ez idő alatt a lakást rendbehozták. A negyedik napon újra korán hajtott be irodájába gépkocsijával. A kapuban odaszólt Michael bácsinak: — Michael úr! Magát csak 6-kor váltják. Addig is szeretném kifejezni magavak halamat. Milyen jólesett, hogy négy napja szólt nekem, j Képzelje: tényleg égett a házam és tényleg a begerjedt \ tv-mtöl gyulladt ki. Hát én I magát, Michael bácsi megjutalmazom és még ma kiuta- J lók magának 200 frankot. \ — Köszönöm! — hajolt meg a gépkocsi lehúzott ab- j laka előtt. — Ezzel még nincs vége, — szólt az igazgató. — A precizitás ugyanis megkívánja, hogy ugyanakkor megbüntessem és áthelyezzem ma- I gát, Michael úr, nappali őr- \ nek. Éspedig azért, mert maga kérem, mint éjjeliőr éj- | szaka alszik és mindenféle ' marhaságot összeálmodik . Nna. végeztünk. Franciából 'fordította: Dénes Géza! — Megmentettem egy gyerek életét! — járt egyre a fejében. Nézte. Hogyan maradhatott magára, teljesen egyedül a romok közt? Még nem kérdezett tőle semmit; félájultan a rémülettől ült ott. A tekintete elborult, szinte gyűlölködő. — Alighanem felterjesztenek kitüntetésre — járt a fejében. Melege lett. Ép kezével megsimogatta a mellét. Eszébe jutott a házuk, a barátai, a tanulmányai, amelyeket abbahagyott. Egyszóval mindaz, ami a katonák eszébe szokott jutni a háborúban; csak a lány nem, aki otthon várakozik ... Az ő esetében nem volt ilyen lány. — Megmentettem egy gyerek életét! Elnyomta az álom. Nem látta a gyereket az ágyon, amikor felnyitotta a szemét. A szoba bal sarkában kuporgott, a nagy fotel mögött. Játszott. Háborúsdit. Szorongatta a karosszék kicsavart lábát, hasalt, a fotel mögött, mint valami torlasz mögött. Nem vette észre, hogy ő felébredt. Magafeledten játszott tovább, ö csak nézte, szótlan, mozdulatlan. Látta, amint felnő, húszéves lesz, háborút játszik, igazi háborút; ahogy ő maga is, immár három év óta, ahogy millió más ember is __ M egmentettem egy gyerek életét! — jutott ismét az eszébe, de ezúttal valahogy különösen visszhángzott benne. Az Úton zűrzavar, kiabálás. Kiment, hogy körülnézzen. — Mi az? — kérdezte két 'közkatonától, akik sietve haladtak el a ház előtt. — Mi lenne? Bármelyik pillanatban a levegőbe röpülhet a háztömb. Aláaknáztuk. Visszavonulunk! Ö csak állt az út közepén. — Mit ücsörögsz ott és tatod a szád ? — rivallt rá egy őrmester. — Hát nem érted ? Miattam, persze, öngyilkos is lehetsz! Csak állt. ott. — Megmentettem egy gyerek életét! Micsoda furcsán visszhangzott benne most! Ereszkedett alá a nap. Nemsokára a látóhatár romos pereméhez ér. Két katona sietett el mellette. Hozzájuk csatlakozott. Papp Árpád fordítása Somogyi Néplap □ i
