Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-18 / 193. szám

Vajon hol a hiba? Bizony még kis gondot okoz a megta­lálása. Két csoportban 137 sorköte­les fiatal táborozik Nagyberki­ben, ahol a korábbi négyhóna­pos elméleti és gyakorlati ok­tatás után 10 napos összevont foglalkozáson ismétlik át a ta­nultakat. Néphadseregünk le­endő gépjárművezetői kapnak itt kiképzést. Megelőzően pály^lkalmas- sági vizsgán vettek Teszt. Ott tisztázódott, ki alkalmas autó­vezetőnek, ki nem. Sikeres vizsga után személy- és tehergépkocsi-vezetésére ér­vényes hivatásos-jogosítványt szereznek. A járási MHSZ-ki- képző központban 365 órás ta­nulás előzte meg az összevo­nást. A tantárgyak: KRESZ, műszaki ismeretek, hibaelhárí­tás. A jelenlevő hallgatók »ve­zess kiválóan« versenyben ad­nak számot felkészültségükről. A pontversenyben első há­rom helyezést elérő jelöltet ju­talomban részesítik, ök jogo­sultak arra. hogy induljanak a megyei vetélkedőn. majd .újabb sikeres szereplés lehe­tőséget ad nekik az országos versenyen való részvételre. Ottjártunkkor Harapó Fe­renc, az MHSZ kaposvári vá­rosi titkára értékelte a vetél­kedőt és jutalmazta meg a győzteseket. Papp Zoltán, a visnyei Nép­hadsereg Tsz traktorvezetője az egyik győztes. Számára te­hát nem idegen a volán. Ok­tatója kitartó szorgalmát di­cséri. A mezőesokonyai Tomsics János is első lett A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat víz-gázsze­relőjének régi vágya teljesült. Ahogy mondja: mindig is sze­rette a járműveket. Autószere­lőnek készült, de ez nem sike­rült neki: most társai biztatá­sára jelentkezett, és nem bán­ta meg. — Nehéz választás elé kerü­lök leszerelésem után: régi és új szakmám között kell vá­lasztanom. No. de addig van még két év gondolkodási időm — mondotta. A rutinpályán — igaz, még »lépésben« — hiba nélkül to­latnak be teherautóval a jelöl­tek négy oszlop közé. A hiba felismerést Fekete Ferenc oktatja. Diesel- és ben­zinmotorok, hátsó futóművek, trafók sorakoznak egymás mel­lett. A feltételezett hiba elhá­rítása a jelöltek feladata. Az ügyesebbek azonnal tudják, hol kell keresni. Ügy fest, az MHSZ-tanfolya- mokon és a nagyberki tábor­ban alapos munka folyik. Az MHSZ egyre több gépkocsive­zetőt nevel. Jutási Róbert Szeptemberben fizetik először a bér» és nyugdíjkiegészítést A Minisztertanács rendelete értelmében — a mezőgazdasá­gi tsz-ek kivételével — a vál­lalatok munkaviszonyban, tag­sági, illetve szolgálati vi­szonyban álló dolgozóinak, be­tegségi biztosítási kötelezett­ség alá eső bedolgozóinak munkabérét 1974. szeptember 1-től havi 50 forint pótlékkal kell kiegészítéríi. Havi 50 fo­rint pótlékot fizetnek a nyug­díjak és egyéb ellátások, va­lamint a gyermekgondozási se­gélyek után. A munkabér-kiegészítés ha­vonta egy ízben jár és abban a hónapban illeti meg a dol­gozót, amelyben munkabér­ben, munkadíjban, táppénz­ben, terhességi gyermekágyi segélyben, a tartalékos kato­nai szolgálatot teljesítő pedig keresetkiegészítésben részesül. Ennek megfelelően a munka­bérkiegészítést az is teljes egé­szében kapja, aki csak a hónap egy részében dolgozik, vagy jogosultsága a hónap kö- közben megszűnik. Ezért ugyanabban a hónapban újabb munkaviszony létesítése, vagy egyéb címen munkabér-kiegé­szítésre már nem tarthat igényt. Szeptemberben a munka­bér-kiegészítés már mindazo­kat a dolgozókat megilleti, akik részére ebben a hónap­ban — a munkabérek kifize­tésére vonatkozó jogszabályok alapján — munkabért fizet­nek ki. A nyugdíjban, járadékban, vagy egyéb szociális juttatás­ban részesülő foglalkoztatot­tak külön munkabérkiegészí- tést nem kaphatnak. Nem jár munkabér-kiegészítés annak a házas társnak sem. aki után férje — nyugellátás alapján — házastársi pótlékban részesül. Nem adható munkabér-kiegé­szítés azoknak sem, akiknek a nyugellátását munkaviszony, illetve bedolgozói jogviszony miatt .korlátozzák, illetve szü­neteltetik, mivel részükre az ellátást folyósító szerv a ki­egészítést ebben az esetben is folyósítja. Ha az ellátást — az említett ok miatt — 1974 szep­tember hónapban is szünetel­tetik, az érdekeltnek az ellá­tást folyósító szervtől a ki­egészítést kérnie kell. Általában nem kaphatnak kiegészítést az öregségi (szol­gálati), rokkantsági és özvegyi nyugdíjasok, baleseti járadé­kosok, mezőgazdasági szövet­kezeti öregségi, munkaképte­lenségi és özvegyi járadéko­sok, a személyi járadékos va­kok, az átmeneti segélyes csökkent munkaképességűek, a rendszeres szociális járádé- I kosok, hadigondozási járadé- j kosok, továbbá azok, akik sor- | katona hozzátartozójaként csa- ! ládi segélyt, illetve rendsze­res szociális segélyt kapnak. Valamennyien a folyósító szervtől kapják az 50 forint 1 kiegészítést. (MTI) 1 LÁSZLÓ LAIOS-------------­== URAHBflNY ÁSZOK KISKÜT. SZÜRKEÁLLOMÁNY Ebben az »üzemben« mér­nökök és technikusok dolgoz­nak. Tudományos fokozattal rendelkező kutatók, újítók. Az a törekvésük, hogy a bánya- művelést korszerűsítsék, köny- nyebbé, biztonságosabbá te­gyék, hiszen a mélyszinti mű­velés az eddiginél is nagyobb erőfeszítést s új technológiát kíván. Perspektívájuk tehát van. — Nekem nincs — válaszol beszélgető .partnerem. Kandidált vegyészeiből, szakértő a Budapesti Műszaki Egyetem atomfizikai tanszé­kén, munkatársa az MTA Automatizálási Kutatóintéze­tének. Az egyetem elvégzése után korengedéllyel rövidesen doktorált; most készült el az akadémiai doktori dolgozata. Hárman vagyunk a szobá­ban. Társa szemével int: ne vegyem készpénznek, amit a kandidátus mond. Kínos hely­zetben vagyok. Partnerem is érzi. Azt javasolja, hogy az otthonában beszélgessünk. S esetleg még egy kutatóval is találkozhatom nála. Két nap múlva Uránvárosban az egyik tízemeletes ház harmadik szintjén bekopogtatok a meg­adott címre. A kandidátus fo­gad, egyedül, ingujjban. Én még zakóban is fázom. — Akiről beszéltem, nem jött el. Nem akar nyilatkozni — mentegétődzik. — Ami en­gem illet, azért nem látom a jövőmet, mert a programokat teljesítettem. És sok itt az ad­minisztráció. Csoportvezető vagyok, az emberek gondjai­val kell törődnöm. Én pedig alapvetően kutatónak érzem magam. — Mi volt a programja, amit befejezett? — A bányaművelés, az urán­feldolgozás korszerű és gazda­ságos folytatásának megalapo­zása, tematikai módszerekkel. Jelentősége gyakorlati, ezt az elmondott meghatározásból mindenki érezheti. A téma le­bonyolítása azonban elvont, ezt nem is akarom részletez­ni. Mindenesetre munkám alapján a számítógépek egyre inkább beleszólnak a magyar urán feltárásába. — S aki ilyen fundamentá­lis munkát végzett az urán­iparban, most búcsút mond ne­ki? A matematikus-vegyész nem válaszol. Kimegy a másik szo­bába, behoz egy üveg konya­kot és egy doboz Winstont. Némán tölt, int, és már le is hajtja a tömény szeszt. Kari­kákat fújunk a mennyezet felé, és ülünk. Lent motort túráztat valaki. A vegyész becsukja az ablakot. Leül, rámnéz, és hal­kan megszólal. — Feltétlenül. Ez olyan do­log, mint a lagdarúgás. Ha va­laki mint játékos már megtet­te a magáét, lépjen le. Ha csak mint edző nem tehet még va­lami érdemeset, hagyja el a pályát. — De hát nagy ez az üzem, más területen még tudna újat produkálni. — Én? Tudom, hogy nem. Sokan is vagyunk. A dúsító és a kutatóüzem annyi szelle­mi erőt leköt, hogy három ilyen intézménynek is elég len­ne. S mit szül az ilyen állapot? Mindenki bizonyítani akar, mindenki hajt valamilyen té­mát, amiről esetleg évek múl­tán kiderül, hogy halva szüle­tett. Az idő eljárt, a költségek elmentek a levegőbe, s talán legelsőnek kellett volna emlí­tenem: az emberek megöreg­szenek. Eredmény nélkül. Ez a legszörnyűbb dolog a vilá­gon. Szellemi embernek, ku­tatónak ez a halála. — Meg az elégedettség. — Abban nem volt részem. Egy tekercs kordokumentum Szenvedélyes amatőrök fel­vételei nem egyszer kincset érő kordokumentumok lettek később. Akár a Margit-híd fel- robbantásáról, akár a Kennedy elnök elleni dallasi merénylet pillanataiban készített fény­képekre hivatkozhatok. Az ilyen fotók bizonyító erejű, megcáfolhatatlan dokumentu­mok. Több mint harminc évig rejtőztek Tabon olyan felvéte­lek egy fasiszta tömeggyilkos- ságról, amelyek egyedülálló ritkaságai a magyar hadtörté­neti dokumentációknak. Egy véletlennek köszönhető, hogy tudomást szerzett róluk Merni-. ner József, aki Spitz Rezsőről írt könyvet. Erényi Alajos tabi órásmester leleplező és meg­rázó felvételei így váltak köz­kinccsé. öt megjelent a könyv illusztrációjaként, kettőt pe­dig a Népszabadság is közölt tavaly, amikor az Egy volt a. mozgalommal című könyvet méltatta. Nagyon kíváncsi voltam arra, milyen ember az, aki éle­tét is kockáztatva lefényképez­te Spitz Rezső és huszonhárom munkaszolgálatos társának a kivégzését, 1942. szeptember 20-án az ukrajnai Scserbeko- ván. A harmincas évek kapos­vári ifjúsági mozgalmának ki­emelkedő alakját jól ismerte a Steiner-féle nyomdából, ugyan­is az ő apja is ott dolgozott. Az ismeretségen, a kegyetlen vég megörökítésének vágyán kívül azonban nagyon nagy bátorságra volt szükség, hiszen ő is a többiek sorsára jutott volna, ha leleplezik. Erényi Alajos joviális, ősz férfi, deres bajusszal. A tabi ABC-áruházzal szemben van órásműhelye és -üzlete. Szíve­sen visszaemlékszik azokra az ukrajnai na.pokra. Több mint három évtizedig csak a sző­kébb családi és baráti kör is­merte a fényképeket és napló­ban is rögzített visszaemléke­zéseit. — Mikor tanult meg fényké­pezni? — Még gyermekkorom­ban ... Az édesapámé volt a gép, ő is használta. A márká­ját nem tudom ... egy közepes teljesítményű, kihúzhatós gép volt, nyolc 6x9-es képet lehe­tett vele készíteni. Amikor be­hívtak katonának, elvittem magammal. Azt hiszem, hogy ? három tekercs filmem volt. ják, baj lett volna belőle ... Engedélyem nem volt rá. A napló hűen megőrizte, mit érzett Erényi Alajos, amikor á Kaposvárról jól ismert ifjúsá­gi vezetőt, nyomdászt meglát­ta a fronton a munkaszolgála- tosoK között. Egy alkalommal a lovakkal együtt húzták és tolták az autókat az emelke­dőn. Milyen örömmel rótta a sorokat a naplóba, amikor si­került neki odacsempészni egy kulacs mézet és egy halkonzer­vet. Ritka alkalom volt, hiszen az őrök mindenkit elzavartak a közelükből... Aztán a pokol legszörnyűbb bugyra követke­zett. Rögtönítélő bíróság, ki­végzés. Valami azt sugallta neki, hogy ezt meg kell örökí­teni. A gépet a nyakába akasz­totta, fölvette a köpenyt, s az­zal takarta el mások tekinte­te elől. Igyekezett minden moz­zanatról készíteni egy-egy ké­pet. Ahogy vezetik, ahogy ki- végzik, ahogy az uk.rán parasz­tok elviszik a kivégzett Spitz Rezsőt, ahogy a hóhérok meg­nézik a tömegsírt. Nyolc, seb­tiben készített, itt-ott életlen, itt-ott homályos kép. Es mégis micsoda érték! — Ezen a gépen szemmér­tékre kellett beállítani a mé­tert. Elképzelhető, milyen ide­ges voltam, fölkavart az ese­mény is ... Nem volt idő sokat bíbelődni, szétnyitottam a kö­penyemet, exponáltam egyet, utána gyorsan betakartam a gépet. Volt, amikor közelebb­ről, volt amikor nagyon távol­ról fényképeztem, talán még száz méterre is lehetett... Si­került fölmennem a homokbá­nya fölötti dombra is, és lekap­tam a sírt is, ahogy nézik.. — Nem látta meg senki? — Szerencsére mindenki a kivégzést figyelte... Aztán a köpeny jól álcázta a gépet. , — Mikor hivatta elő a fil­met? — Annak története van. Le-' hetett küldeni csomagot haza. Külön becsomagoltam ezt a filmet, egészen mást írtam rá, s elküldtem a szüleimnek ide, Tabra. Ök hivatták elő. Én csak akkor tudtam meg, hogy sikerültek, amikor kétheti sza­badságra hazaengedtek. — S a géppel mi lett? — Hazacsempésztem akkor.J Egyébként most is megvan, a szüleim gyömrői otthonában. — Hol rejtőzött harminc évig e néhány kép? — Amikor hazajöttem, a nap­lót meg a filmte is eldugtam a pincébe. A felszabadulás után aztán már a szekrénybe került; a fényképeket bera­gasztotta megy albumba. — Ma is szenvedélye még a fényképezés? — Ó, hogyne! Egy FED—2- vel dolgozom, aztán van egy filmfelvevőm is. . Amíg beszélgetünk, kuncsaf­tok jönnek. Az egyik a kar­órája, a másik a vekkere iránt érdeklődik. Nem is sejtik, hogy a halk szavú, ősz órásmester milyen fontos dokumentumké­peket készített harminckét év­vel ezelőtt. — Milyennek maradt meg Spitz Rezső az emlékezetében? — Nagyon sovány volt... Nem csoda, derékig sárban szedték az aknákat. Amikor a kivégzésre vezették, igen bátor volt. A képen is lehet látni, hogy fölemelt fejjel ment a vesztőhelyre... — Emléknek szánta a képe­ket? — Nem ... dokumentumnak. Lajos Géza Sok magyar szót megtanultunk Ügy gondoltam, ha tudok Először Kaposváron fényképezni, akkor egy-két ér­dekes dolgot lencsevégre ka­pok ... — S nem fedezték föl a gé­pet? , — Katonazenész voltam, po- zanos... A kottaládába dug­tam. Az biztos, ha megtalál­Emellett olyan ember vagyok, akinek nincs szenvedélye, hob-j bija. Akkor tudnék pihenni.) Beletemetkeznék a kert kapa-, lásába, az autószerelésbe, vágyj a barkácsolásba. Felüdülnék.) De én nem tudok lazítani. örö-< kös feszültségben, nyugtalan­ságban élek. Szó szerint isj mondom, öt éve nem voltam) A tanítóképző intézet kol­légiumának udvarán kicsit tétovázva néztem körül. Egy lány és két fiú jött szembe velem. Beszélgettek. Megkér­deztem merre találom a tol­mácsot, de a válását nem ér­tetem. Itt laknak a lengye-, lek: krakkói főiskolások, akik eljöttek Kaposvárra házakat alapozni. Nagy nehezen si­került zöldágra vergődnünk, és megtaláltuk Rózner Kata­lint, a tanítóképző KISZ-tit- kárát, aki itt idegenvezető, in­formációs és tolmács egy sze­mélyben. A beszélgetés ki­csit nehezen indult, kettős fordítással: Kati oroszra, az egyik lány oroszból lengyel­re, aztán ugyanez visszafelé. Krakkói pedfősök va­szabadságon. Igaz, öt éve még más is közrejátszott. Annyira^ gyünk. Az iskolánk szerződést kicsi volt a fizetésem, hogy af kötött az itteni tanítóképző­szabadságom alatt külön mun kát vállaltam. — Eszembe jutott erről, re­mélem. nem érti félre, én a régi tudománypolitikát elhibá- zottnak tartom. Gombamódra születtek a tudományos kuta­tóintézetek valódi vagy kreált céllal. Kis fizetéssel fölvették a rangkórságban szenvedő fél­tehetségeket, akik most vért izzadnak, mert anyagilag nél­külöznek, szellemileg pedig kielégületlenek. — Ügy véli, mások erre nem gondoltak? Akiknek a tudo­mányszervezés a feladatuk. Az Akadémia és a kormány, amely J lényegében ismeri, és végső fo-J vei, a magyarok most a mi városunkban dolgoznak, és utána éppúgy, mint mi Ma­gyarországon, egy hetet üdül­nek Lengyelországban. — Önöknél hogyan szerve­zik meg az építőtáborozást? — A megszoKott forma az, amit most mi csinálunk, nem­zetközi szerződésekkel. Ha­sonló kapcsolatunk van Prá­gával és Volgográddal. Egész Lengyelországban sok Ilyen építőtábor van, a mi isko­lánknál négy is működik. — Először vannak Magyar- országon? — Többen voltak már tű­kön jóváhagyja a kutatási ter-f ristaúton a Balatonnál és veket? f Budapesten. Dolgozni most — Biztosan gondoltak. De az* jöttünk e,lösz,ör- Kaposváron agilis, amellett jó összeköt te-* me§ egyikünk sem járt. téssel rendelkező tehetséges* A beszélgetés egyre köny­vagy kevésbé talentumos ku-* nyebben halad: a két lány ta^°k. "^eggyozték« félreve-* belejött a fordításiba, pereg- zettek okét. Az elmúlt evekben* , , . , " nek a mondatok. Mindenki kezdődött el az egeszsegesebb-., .... .. . m , , , .. . , . f feszülten figyel, fs segít, folyamat. Most mar egyre in- j) t kább az élet, a termelés áz alapja a kutatásoknak. (Folytatjuk.) ha itud. Egy-egy bakin aztán mo- f solyognak. * ' — Szeretnénk, ha a két is- *kola között fennmaradna ez, a kapcsolat, de az lenne a legjobb, ha tovább bővülne. Most a lányok is lapátolnak, ásnak, de szívesen jönnének mezőgazdasági munkára is. Csereüdültetési akciót is el tudnánk képzelni, és jó lenne, ha szakmai, pedagógiai gya­korlatra is sort lehetne ke­ríteni. Amit most csinálunk, az is nagyon tetszik, és kö­szönjük az ifjúsági szerveze­tünknek, hfogy ezt lehetővé teték. Ha lenne rá időnk, még maradnánk szívesen. A rpun- kát már otthon is megtanul­tuk, itt a magyar konyhához kellett csak hozzászoknunk. Sikerült. Azaz: nemcsak si­került, hanem nagyon meg is szerettük. — Ha már itt tartunk: mi­lyenek a magyar lányok és fiúk? Nem válaszolnak, de a so­kat mondó pillantások azért árulkodnak. Aztán kitör a nevetés. Végül kibökik: — Sok magyar szót meg­tanultak — fordít Kati —, és ha az utcán mennek, min­dig mondják... A tolmács elhallgat, s meg­szólal egy bátortalan hatig: — Szeretlek. Aztán egy lány is: — Szjeretlek. Ezt a szót — azt hiszem — minden fiatal mendenhol először tanulja meg. De visz- szatérünk a komoly dolgok­hoz. Elmondták: nagyon örülnek, hogy megismerhet­ték a KISZ tevékenységét, és az itteni tapasztalatok segít­séget is adnak nekik, van néhány dolog, amit át tud­nak venni tőlünk. Búcsúzáskor ők szervuszt köszöntek, néhányan pedig utánamkiáltottak: — Viszont latasra! Visszanéztem, intettem: — Do vidzenyja! l. r. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents