Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-02 / 152. szám
Nyári Totó Kupa Táncsics SEVéménd 4:0 (1:0) „Legyen ez a hely a somogyi sport fellegvára" Véménd, 300 néző. V.: Polcz. További létesítménnyel bővült a fonyódi sportkombinát A Totó Kupa délnyugati csoportjában a Táncsics SE számára csak Véménd megtalálása jelentett gondot. A kaposvári csapat és az NB III újoncok között legalább akkora különbség volt, mint amit az eredmény tükröz. G.: Takács (2), Nazáth, Papp. Jók: Horváth, Szabó P„ Geiger, Takács, illetve Dárdai. PVSK—Muza-Szászvár 4:0 (2:0) A délnyugati csoportban a Táncsics SE 4 pontos, a PVSK és a Máza-Szászvár 2—2 pontot gyűjtött, Véméndnek az első két forduló után még nincs pontja. A felszabadulást követő években Fonyódon a sport szeretete futballpályát varázsolt a hegyoldal egyik hajlatába. Egy újabb erőfeszítés nyomán a zöld gyepet futópálya is körülvette már, azután modern, minden igényt kielégítő öltöző került a sporttelepre. Persze így ez az egész még messze volt attól, amit a sport és Fonyód sze- retetétöl fűtött építészmérnök, Dióshegyi Ernő megálmodott. Lassacskán viszont azt mondhatjuk, hogy a negyvenes évek derekán levelezőlap formájában is megjelent terv most már valósággá lesz, sőt talán túl is szárnyalja az elképzeléseket. Nincs még tizenegy hónapja, amikor a fonyódi hegyoldalban újabb kapavágást tettek, hogy helyet teremtsenek az épülő sportszállónak. A tanács meg a helybeli Petőfi Sportkör kevés pénzzel, de nagy-nagy akarással, a társadalmi erők nagymérvű mozgósításával nekilátott a sportkombinát további bővítésének. Talán csak Zákányt Érvényesült a papírforma Lengyelország, Brazília, Hollandia és az NSZK esélyes a döntőbe jutásra A szerdai forduló dönti majd el, hogy a labdarúgó-világbajnokság fináléjában kik játszanak az első helyért és kik a bronzéremért. A kör azonban már leszűkült. A még álló nyolc csapat közül a vasárnap vereséget szenvedett Jugoszlávia, Argentína, NDK, meg Svédország a szerdai fordulóban már csak statisztál. A vasárnapi fordulóban egyébként a papírforma érvényesült. A dél-amerikai rangadót a brazilok javuló játékösszecsapáson az volt a kérdőjel, hogy a lengyelek, vagy a jugoszlávok tudnak-e a hajrában újítani? A jugoszláv csapat megtorpant, Lengyelország pedig ott lesz az első helyért folyó harcban. Lengyelország—Jugoszlávia 2:1, (1:1) NSZK—Svédország 4:2 (0:1) A csoport állása: t. NSZK 2 Z--------0-2 4 2. Lengyelország 2 2 — — S-l 4 3. Svédország 2--------2 2-5 — 4 . Jugoszlávia 2--------2 1-4 — Kálmán sportköri elnök meg Holdosi Rudolf, a Fonyódi Nagyközségi Tanács vb-titká- ra hitte el, hogy ez év júliusában a sportszállóban vernek tanyát a megye serdülőkorú sportolói. Bár szombaton vigasztalanul esett, Fonyódon a szálló megnyitására egybegyűltek mégsem látták sötétnek az eget. Igaz, sietni kellett, a bejáratot jelképesen elzáró szalag átvágásával. Odabenn azonban olyan kép fogadta a megyei tanács, az Országos Sporthivatal, a járási hivatal képviselőit és a létesítmény megvalósításában közreműködő vállalatok, intézmények képviselőit, amely feledtette a zord időjárást. Elöljáróban Szikora István, a Somogy megyei Sporthivatal elnöke vázolta, miként lehetett a fonyódiak célkitűzését határtalan helyi összefogással, a megyei és az országos Sporthivatal nem egészen másfél millió forintos anyagi támogatásával valóra- váltani. Ez az új sportbázis mostantól kéthetes váltásokkal 100—120 főnyi sportcsoportok képzését, felkészítését, edzőtáborozását tudja biztosítani. Kocsis László, a Somogy megyei Tanács elnökhelyettese vágta át a zárószalagot, s azzal adta át az új létesítményt az üzemeltető Fonyódi Petőfi Sportkörnek, hogy legyen ez a hely a somogyi sport fellegvára. Megköszönte a fonyódiak áldozatos munkáját, s örömmel nyugtázta, hogy a »második lépcsőfokban« a modern kiszolgáló épületkomplexum mellett korszerűsítik a sportpályát is, otthont adva a labdarúgóknak, atlétáknak. — Igazi sportcentrum lehet Fonyód, hisz e központi létesítménytől néhány száz. méterre fönn a hegyen és lenn a gimnáziumnál korszerű bitumenes kézilabda- és kosárlabdapályák állnak máris rendelkezésre. Hogy még teljesebb legyen az objektum, a helyi tanács egy teljesen küKocsis László, a megyei tanács elnökhelyettese átvágja a szalagot: megnyílt a 120 főt befogadó sportlétesítmény. lönálló, 1200—1400 négyszögöl nagyságú vízparti telket kapcsolt a sportcentrumhoz az- gal, hogy valamennyi vízisport számára is alkalmas legyen. Ha még távolabb tekintünk, es számba vesszük az ordacsehi leendő ifjúsági tábor sportolást is biztosító lehetőségeit, akkor a távlatoknak szinte nincs határuk. Az olyan kedzeményezés, mint amilyen a fonvódiaké volt, mindig számíthat a tanács és a legfőbb sporthatóság mesz- szemenő támogatására. Amikor megköszönjük a fonyódiak munkáját, egyben ösztönözzük is őket, hogy tovább ezen az úton — mondotta a megyei tanács elnökhelyettese. Hétfőn már benépesült a fonyódi sport tábor. Első lépésként a különböző sportágak serdülő korú versenyzői találtak itt otthonra. K. S. kai nyerték. Sima meccset hozott a Hollandia—NDK összecsapás, a hollandok folytatták sikeres sorozatukat. A nap és talán a VB eddigi legjobb mérkőzése volt Düsseldorfban az NSZK—Svédország összecsapás. A 4:2-es eredmény mögött korántsem húzódik meg az NSZK könnyű győzelme. l:0-ra vezettek a svédek, majd 1:2 után egyenlítettek. Az utolsó 10 percben tudtak Müllerék erősíteni és győzni, noha nem vitás, hogy a látottak alapján győzelmük megérdemelt. A Lengyelország—J ugoszlá via A szerdai műsor: Jugoszlávia—Svédország, Düsseldorf, 19.30 órakor. NSZK—Lengyel- ország. Frankfurt, 16 óra. Brazília—Argentína 2:1 (1:1) Hollandia—NDK 2:0 (1:0) állása: A csoport 1. Hollandia 2. Brazília 3. NDK 4. Argentína 2 2-------6-0 2 1 -r — 3-1 2-------'2 0-3 2----2 1-6 4 4 A szerdai műsor: Brazília— Hollandia, Dortmund, 19.30 óra. NDK—Argentina, Gelsenkirchen, 19.30 óra. Keddtől mindennap tv-közvetítés A fonyódi sporlszálló képe. TENISZ NB III A K. V asas bravúros győzelme Elkészült a magyar televízió e heti labdarúgó-világbajnoki közvetítési programja. Az érdeklődők keddtől mindennap érdekesnek ígérkező mérkőzéseknek lehetnek szemtanúi. A teljes program a következő: Kedd: 16—10 óráig: A Telesport keretében felvételről közvetítik a Hollandia—NDK mérkőzést, és összefoglalót adnak a Brazília—Argentína és NSZK— Svédország találkozókról, amelyeket vasárnap játszottak. Szerda: 15.50 órakor: Helyszíni közvetítés Frankfurtból, a Lengyelország—NSZK mérkőzésről. 20.30 órakor: Hollandia— Brazília találkozó teljes közveKossuth adón 17.03—17.50 óra között helyszíni közvetítést ad Csütörtök: A második program 21.15 órakor felvételről közvetíti a Düsseldorfban lejátszott Svédország—J ugoszlávia mérkőzést. Péntek: 17—18 óráig: A Telesport keretében összefoglaló lesz az Argentína—NDK mérkőzésről, és felidézik a 3. helyért játszó és a döntőbe jutott csapatok útját. Szombat: 15.50 órakor: Helyszíni közvetítés Münchenből, a 3. helyet eldöntő mérkőzésről. Vasárnap: 15.45 órakor: Helyszíni közvetítés Münchenből, a világ- bajnoki döntőről. Ha a VB-döntőt megismétlik, akkor július 9-én, kedden ugyancsak 15.45 órakor azt a mérkőzést is közvetíti a televízió. az NSZK—Lengyelország mérkőzés második félidejéről. Ugyancsak a Kossuth adón 20.30—21.30 óra között körkapcsolás lesz a Hollandia—Brazília, Argentína—NDK és Svédország—Jugoszlávia találkozóról. Nem kedvezett az idő a tenisz NB Ill-as csapatbajnokság befejező fordulójának. Kaposváron a mostanáig élen álló KPM és a K. Vasas összecsapása az eső miatt félbe is szakadt. Vasárnap folytatták. Az újonc K. Vasas bravúros győzelmet aratott. A KPM csapatát eddig csak a Balatonbog- lári MEDOSZ-nak sikerült legyőznie, neki is csupán 5:4-re. Így még értékesebb a Vasas 6:3-as győzelme. Néwvórás Cv munkaidőn' cbcdkioszlül (elveszünk Orvosi igazolás szükséges. Jelentkezni a gondnoknál lehet. Tégla- és Cserépipari Yallalat, Kaposvár, Rakoczj tér U-13. (14719) 1 ---------------------------------------------- 1 K . VASAS—KPM 6:3 Harmath—dr. Szigeti 2:6, 6:3, 3:6, dr. Regős—Horváth 6:2, 6:2, Acs—dr. Ivány 2:6, 6:4, 6:4, Tóth—dr. Halmy 6:1, 6:2, Dobrovoczky—Zaránd 0:6, 2:6, Witz—Rab 6:1, 6:0, Párosok: Harmath, Ács—dr. Szigeti, Horváth 6:3, 6:4, Tóth, Witz —dr. Halmy, Rab 6:3, 7:5, Veress, Hegedűs—dr. Ivány, Zaránd 1:6, 0:6. A tenisz NB III tavaszi végeredménye: 1. Balatonboglár 6 5 1 30-18 10 2. KPM fi 4 2 37-17 8 3. Aszfaltozó SC 6 4 2 36-18 8 1. K. Vasas 6 3 3 27-27 6 5. Keszthely 6 3 3 22-32 6 6. Zalaegerszegi TE 6 2 4 18-36 4 4. Bólyi MEDOSZ 6 — 6 13-41 — TOTÓ A totó 13*|-1 taláiatos szelvénye: X, X, 2, 1, 1, 1, 2, 1, l, X, 2, 1, 2 + 1. A 26. játékhéten telitalalatos, de még 13 taialatos szelvény sem akadt. 12 találatot 36 fogadó ért el. ezek nyereménye egyenként 25 066 forint. A Ll találatos szelvény 797. a 10*£6 114 forintot fizet. títése Dortmundból. A rádió VB-közvetítései A magyar rádió szerdán a jülius Milyen lesz az időjárás? 2 KEDD Ottó A várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé esővel, néhány helyen zivatarral. Többnyire délnyugat cs északnyugat között változó irányú, időnként megélénkülő, főképp zivatar alkalmával átmenetileg megerősödő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden; 21—26 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 20 fok volt. Kél ezüst Moszkvából Sass Szilvia és Kováts Kolos ezüstérmet szerzett a Moszkvában folyó Csajkovszkij zenei versenynek kategóriájában. Gáti István teljesítményét diplomával jutalmazta a zsűri. Sass Szilvia gyakorlatilag az énekverseny győztesének tekinthető, mivel a nők versenyében az aranyérmet nem adták ki. A férfiak énekversenyét Ivan Ponomarenko, az odesszai operaház szólistája nyerte. Az énekversenyen 14 ország 52 művésze vett részt. — A szentendrei nyár gazdag eseménysorozatát vasárnap nyitották meg. Az egy hónapig tartó programban 60 rendezvény szerepel, és szombaton kezdődnek a Teátrum előadásai. — Vöröskereszt-küldöttség utazott tegnap Budapestről Norvégiába, hogy az oslói tanácskozáson egységes álláspontot alakítsanak ki az európai ifjúsági Vöröskeresztmozgalmat érintő főbb kérdésekben. — Hazaérkezett Szófiából az MSZBT delegációja, amely a Bolgár—Szovjet Baráti Társaság tudományos konferenciáján vett részt. — Első díjat nyert Janko- vics Marcell »Sziszifusz« című alkotása — a 3 percnél rövidebb filmek kategóriájában — a II. animációs világfilmfesztiválon, amelyet júniusban tartottak 31 országból érkezett több mint 400 mű bemutatásával. — Kozmosz—665 jelzéssel a Szovjetunióban föld körüli pályára bocsátottak egy újabb mesterséges holdat. — Lengyel gasztronómiai hetet rendez a Somogy megyei Vendéglátóipari Vállalat a Kapos étteremben, június 24-ével bezárólag. A különleges ételeket lengyel szakácsmesterek készítik. Július 5-én a Szabadság étteremben lesz hasonló rendezvény. — A Bajai Nyár—74 rendezvénysorozat utolsó két napján a dunai halászéletet elevenítették föl. A Sugovi- cán megtartották a tűzijátékkal és lampionos csónakparádéval színesített »arany- ponty«-ünnepélyt«, vasárnap pedig a halfogó versenyt. — Fotókiállítás nyílt tegnap a mosdóst tüdőszanatórium előadótermében Csonka Béla képeiből. A kiállítás e hónap 13-ig tart nyitva. — Háromszáz földrajztudós és pedagógus részvételével vándorgyűlést tartott vasárnap Szombathelyen a 102 éves Magyar Földrajzi Társaság. — A debreceni nyári tárlaton — amelyet vasárnap nyitottak meg a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvarén — a Hajdúság és az ország különböző részein élő 68 festő és 14 szobrász mutatja be alkotásait. ítéletidő 13 tartományban A chilei junta vasárnap 13 tartományt katasztrófa sújtotta területnek nyilvánított, miután a napok óta tomboló esők és hóviharok mintegy 25 ember halálát és komoly anyagi károkat okoztak. A térségből érkező jelentések szerint több ezren hajlék nélkül maradtak; utak, hidak váltak a vihar martalékává, több helyen nagy arányú földcsuszamlás történt. 130 évvel ezelőtt. 1844. július 2-án csendült fel először Pesten, a régi Nemzeti Színházban (mely a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állott) a Himnusz. Kölcsey költeményének Erkel Ferenc szerezte a zenéjét. A költő még 1823-ban írta a versét, abban az időben, amikor a nemzeti függetlenség maradékát is fenyegette a Habsburg uralkodók durva önkénye, a kíméletlen adószedés, a törvénytelen sorozás, az alkotmányellenes rendcletek sora. »-A Himnusz nem keserű átok — ifta Révai József nagy Köl- cse^-tanulmányában —, hanem fájdalmas önbírálat. A haladás hívei az ellenséget ostorozva önmagukat is ostorozták, saját osztályukat.« Erkel eredetileg, amikor 1843-ban pályázatot hirdettek a Himnusz megzenésítésére, nem is akart pályázni. Barátai unszolására adta be a derekát. Amikor először csendült fel a zene, a kritikusok vegyes érzelmekkel fogadták. A ►►Honderű« című lap bírálója egyike volt azon keveseknek, akik azonnal felismerték a jelentőségét. így vélekedett: »Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű Hymnuszát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni. Annak jelessége kezeskedik, hogy nemsokára a legnagyobb népszerűséget vivandja ki magának, s valódi magyar nép- hymnusszá válandik.«. S ennek a kritikusnak lett igaza. — Több mint ötezer üdülő és kiránduló vendég tartózkodott vasárnap Sopronban. Este került sor az ünnepi hetek első hangversenyére a Liszt Ferenc művelődési Központban. — Kiköveztek a kadarkúti Hódosi utcát. A munka 870 ezer forintba került. A lakosság útpadkakialakítást, árokásást, rakodást végzett; a társadalmi munka értéke 150 ezer forint volt. — Különleges párizsit kísérleteznek ki a Húsipari Kutatóintézetben — a felvágottak választékának további bővítésére. Készül zsírban és fehérjében szegény felvágott, s ennek ellentéte: a dúsított, fehérjében gazdag pa- rizer. Ezt főként sportolóknak, betegségből lábadozóknak. — Az idei horgászbajnokságot a Magyar Országos Horgászszövetség a Keletifőcsatorna tiszavasvári szakaszán rendezi meg, július 7-én. Kilenc megye »A« kategóriájú csapatai vetélkednek itt. — Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki tegnap, Semmelweis születésének évfordulója alkalmából. Érdemes orvos kitüntetést kapott dr. Csáki László, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője: érdemes gyógyszerész kitüntetést dr. Böjti Béláné Zogulla Dhima siófoki gyógyszerész.-- Elszökött a bárdudvarnoki Munkásőr Mg. Tsz tulajdonát képező 1 db tehén, lfi-ös nyilvántartási számmal, a szabad tar- tású legelői nyári karámból. Kéri a tsz vezetősége, hogy áld meglátja, a bárdudvarnoki 5-ös telefonszómon szíveskedjen bejelenteni. Munkásőr Mg. Tsz, Bárdudvarnok. (73605) — Áramszünet! Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közületeket. hogy július 3-én 7.30 órától 15.30 óráig Kaposváron a Lenin utcában (a Beloiannisz utcától a 43-as ifjúsági útjáig), a Damjanich utcában (a Lenin utcától), a Kovács S. Gy. utcában, a Hunyadi J. utcában a 46-as ifjúság útjától a Damjanich utcáig áramszünet lesz. (14745) — Holland fazonú gyermekfapapucsok most érkeztek a kaposvári Camea illatszer- es ajándékszaküzletbe. (x)