Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-31 / 177. szám
Nincs miért szégyenkeznünk magam- | permagnóik vannak, A lakásemléket, körülményeik, lakáskultúrájuk egyedi.« És így tovább. ét hete őrzőm ban ezt az ideje, hogy túladjak rajta. Egyre inkább feketedő, szurkos, nehezedő anyagként áll össze bennem. Legalábbis így érzem. Harag, bosszanko- dás elegye. Nem jó az ilyesmit magunkban tartani. Társaságban voltam, zenés szórakozóhelyen. Ismerősök, s egy számomra idegen hölgy. Mint kiderült: külföldi. Természetesnek tartottam, hogy a többiek körüludvarblják, noha csöppet sem volt szép. Hadd érezze a vendégszeretetet. Vettek neki virágot, öllel. Rendeltek italt, olyat, amelyre — maguk között — máskor nem is gondoltait. A hölgy feneketlen táskájában akkor már számtalan — emléknél jóval drágább — tárgy, ajándék lapult. Csikóbőrös kulacs, piperecikkek, zsebrádió, s ki tudja még mi nem! Szemmel láthatóan jól érezte magát. Röpködött »lovagjai« karján a beatzene ütemére, a hoppon maradt feleségek elnéző mosolya melegénél. Egyszóval: »kitettek magukért«, ahogy mondani szokás. Nem ezért kezdett bennem gyűlni a »szurok«. Zeneszünetben társalogni kezdtek ismerőseim. A prímet az a férj vitte, aki már járt kint a hölgy hazájában. Felsőfokban beszélt arról az országról. »Ott minden más, mint nálunk. Nagyvonalúbbak az emberek. Jobb módban élnek. A technika magasabb fokú, mint itt. Az áruk csomagolása gyönyörű, magát kínálja, így reklámozza az árut is. SzuRendben van, mondtam magamban. Nem lehetünk mi az elsők. Nálunk »csak« ilyesmik vannak: ingyenes orvosi ellátás, anyasági segély, ismeretlen a munkanélküliség fogalma, biztos megélhetési lehetőség a földművesnek. S ehhez hasonló »apróságok«. Igaz: nem tudunk szépen csomagolni. S magnó is csak egyfajta kapható Kaposváron. Az sem »szuper«. De ismerőseim folytatták. »Minket, magyarokat sehol sem szeretnek. Okkal.’ Nem tudunk nagyvonalúak lenni.« Erre már közbevetettem, hogy az idegen nyelvű hölgy feneketlen táskájában levő holmik mintha mást sugallnának. S megkérdeztem azt is: mit kaptak cserébe az »áruért«. Nem jöttek zavarba. Fújták az egyhangú nótát. »Ha kimész külföldre, s megmondod, hogy magyar vagy, nyomban rádállítanak az áruházban valakit, figyelje, nem lopsz-e. Ilyen a hírünk. S nem alaptalanul.« E " s folyt belőlük a szó. Ahogy mondani szokás: »nem lehetett lelőni sem őket«. A hölgy bájosan mosolygott, hagyta, a magyarok hadd szapulják magukat. Időnként végigszámolta a piperecikkeket, nem gondol- ta-e meg magát valamelyik ajándékozó. Nem gondolta. Sőt. Nagy vacsorát rendeltek neki. Gyűlt, gyűlt bennem az elégedetlenség. Példákat soroltam nekik, alig néhány hónaposokat, amikor éppen a hölgy hazájából nálunk ven- dégeskedők »sarcolták meg« hiszékeny honfitársainkat. Idéztem nekik a témába vágó könyvekből, melyek azt bizonyították, hogy a hölgy hazájában összehasonlíthatatlanul magasabb a bűnügyek száma akkor is, ha arányitok a terület nagyságához. S hozzátettem: ennek ellenére, ha a hölgy honfitársaival összehoz a sors, nem beszélek úgy róluk, hogy ezek lopnak. Még csak nem is nézem őket ezen a torzító szemüvegen át. Hiába. Nem lehetett rájuk objektív érvekkel hatni. S némileg szubjektívvel sem; miszerint filmművészetünk, irodalmunk még jelenlegi nem ^ppen sikeres szakaszában is egyenrangú — sőt! — az illető orszáeévai T aian az ital tette, hogy nem voltak hajlandók a józanság érveit hallgatni. »Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak« — ahogy ezt egy jeles hazánkfia leszögezte valaha. S ez nem nacionalista szólam, hanem buzdítás. Az olyanféle emberek önbizalmának élesztgeté- se, mint ismerőseim. A sorban egy láncszemet alkotunk mi is. Velünk teljes az emberiség. Nem egymás rovására, hanem egymás épülésére kell munkálkodnunk. S az idegenek tiszteletét nem a magunk lepocskondiázásával, hanem egyre szaporodó eredményeinkkel kell kivívnunk. Leskó László Nyár — vázlatfüzettel Duna-part. Ha azt mondom: al-dunai hajóút — sokakban kellemes emlékeket idéz a SZOT-kirán- dulás. A napokban érkezett haza erről az útról Kertész Sándor. A sok látnivalót vázlatfüzetben örökítette meg a fiatal rajztanár, festő. A hajóút, a vízi életet, a Duna menti városok »sziluettjét« mutatta meg a fiatal alkotónak. Korábban a lengyel tengerparton járt, az élményeket most öszszevethette. A bulgáriai russei kikötőben ezeket a sorokat írta le a vázlatfüzetbe került rajz mellé: »A kikötők a világon mindenütt hasonlítanak egymásra .. .« Kihasználatlan keretidő Aktív nyugdíjasok Egy év alatt 14 százalékot emelkedett a kereset Áz vonzott, hogy tanulhatok A műveltség szintjének emelése fontos feladat, különösen a munkások szakmai és általános műveltségének fejlesztése. Kormányunk sokat tesz ezért. A Kaposvári Villamossági Gyárban olyan fiatalokkal találkoztam., akik az idén fejeztek be valamilyen iskolát. Nehéz feladatra vállalkoztak, de ahogy mindany- nyian elmondták, érdemes volt munkájuk mellett még tanulni is. Jobban tudnak dolgozni, többet tudnak a szakmájukról, és könnyebben tájékozódnak a világ dolgaiban. Haris Magdolna a vegyi laboratóriumban dolgozik. — Ebben az évben fejeztem be a pécsi vegyipari technikumot. A galvanizálóban dolgozom, és a gimnáziumi érettségi kevés volt ahhoz, hogy ellássam a rám bízott feladatot. A technikusi oklevél megszerzése így érdekem volt, de érdeke volt a vállalatnak is. Sajnos, nem kaptam felvilágosítást arról, hogy a szerződésem szerint a VBKM-nek térítenie kellett volna az útiköltségemet, amikor Pécsre utaztam. Három évig saját zsebemből fizettem a buszt, a negyedikben már megkaptam rá a pénzt. Most már késő ezen bánkódni, de az utánam következőknek tanulság lehet. Amikor a kezemben volt az oklevél, nagyon boldog voltam, úgy éreztem, megszolgáltam érte, és ahogy most a megszerzett tudással élni is tudok, boldogságom beigazolódik. Nezdei József és Kása Miklós a gépipari szakközépiskolát végezték el két év alatt. Most szakmunkásként az bántja őket, hogy sem az iparitanuló-, sem a szakközépiskolában nem fektetnek súlyt a humán tárgyakra. Bántja őket, tehát igénylik a történelem, az irodalom ismeretét. Mindketten elmondták, hogy milyen fontos számukra az általános műveltség megszerzése. Baji Rózsa a vezérlőműhely technikusjelöltje. Ö már az új rendszerben tanult, a pécsi Zi- pernovszky villamosipari szak- középiskolában, még le kell tennie egy technikusi képesítő vizsgát. — Örülök, hogy tanulhattam. 71-ben kerültem a gyárhoz, amikor idejöttem, 700 forinttal kevesebbet kerestem, mint az előző helyemen. Az vonzott, hogy tanulhatok. Most elértem valamit és érzem, tovább tudok lépni, újabb eredményeket szeretnék. Első a technikusi oklevél. Nagy tűre lem kell mindenhez, de ha az ember már beletett valamit a kalapba, akkor könnyebben vesz majd ki belőle, tudja azt, hogy megtette a kötelességét. Sándor Zoltán állami gondozott volt, a trafóüzem festőműhelyében dolgozik. A Tán-, csics gimnázium esti tagozatán érettségizett. — Most, hogy megszereztem a bizonyítványt, már a továbbtanulásra gondolok, a pécsi műszaki főiskolára szeretnék jelentkezni. Előbb azonban jött a két év katonaság. Nagyon jó volt, hogy dolgoztam és tanultam, mert az anyagiakkal is rendben voltam, és közben a jövőmet alapozgattam. Ha nem sikerülne a főiskola, akkor se bánom meg, mert a műveltségre ma mindenkinek szüksége van, csak így tudom elképzelni az életet. — Az állami gondozottak sok kedvezményben részesülhetnek a nappali tagozaton, és ha tovább tanulna, megkapná ott is a juttatásokat. — Nem akarok nappalira menni, mert meg kell alapozni a jövőmet anyagilag is. Én nem kapok az induláshoz segítséget a szüleimtől. ÍP" rakosgatom a pénzemet az ifjúsági takarékbetétbe, és ha valóra váltom vágyaimat, az üzemmérnöki diploma mellé talán otthont is tudok teremteni magamnak. Mindnyájan valami komoly célért tanultak és tanulnak majd tovább. Lehetőségeik olyanok voltak, hogy csak így, munka mellett tudták ezt megvalósítani. Különbözőképpen fogalmazták meg, de mindegyikük elmondta: szeretné, ha minél több társa tanulna és szerezné meg azt a műveltséget, amelyet képességei alapján elérhet. Luthár Péter Magyar—szovjet barátsági tábor Rigában Kati ilyennek látta A moszkvai menetrendszerű repülőgép érkezési idejét keresem a váróterem monitorján. Akik tudják, hogy kik érkeznek a moszkvai géppel, türelmesen várakoznak. Rokonok, barátok sokasága jött ki a Ferihegyi repülőtérre, hogy fogadja a hatodik magyar—szovjet barátsági tábor magyar delegációját. Majdnem kétórás késéssel landol az Aeroflot TU—154-es gépe. Az idei tábornak somogyi lakója is volt. Kovács Kati, a Kaposvári Mezőgép tabi gyáregységének fiatal munkaügyi és szociálpolitikai előadója. A gépkocsiban beszélgetünk. — Hogyan került a táborba? — A megyei KISZ-bizottság javaslata alapján. — Otthon milyen KISZ-fel- adatot lát el? — A helyi alapszervezet titkára vagyok, ezenkívül a KISZ kb mezőgazdasági ifjúsági tanácsának a tagja. — Megkapta a KISZ kb dicsérő oklevelét, az aranykoszorús KISZ-jelvényt. Melyik elismerésre a legbüszkébb? — Arra, hogy az alapszervezetünk is megkapta a KISZ kb dicsérő oklevelét. Persze, ez nem jelenti azt. hogy mi sokkal különb munkát végzünk, mint a többi alapszervezet. Nekünk a vállalatnál majdnem minden feltételt biztosítanak. Minden támogatást megkapunk a vezetőségtől. A gyáregységben sokan vannak fiatalok, könnyű velük együtt dolgozni. — Mennyi ideig volt a rigai táborban? — Az elutazásunk előtt három napig Verőcén voltunk egy előkészítő táborban, ahol már szekciónként folyt a munka. Ugyanis-a Magyar—Szovjet Barátság-táborba a legkülönbözőbb munkaterületekről érkeztek fiatalok mindkét országból. Én nyolc napig a mezőgazdasági szekciónak voltam a tagja. — Mivel töltötték az időt? — Állandó programot állítottak össze vendéglátóink. Mi, a mezőgazdasági szekció tagjai főleg a kolhozokban, szovhozokban jártunk, ismerkedtünk a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok életével. Voltunk a tengerparton, a lett halászok között is. — Ügy tudom, a közös találkozókon felszólalt. — Én is tartottam előadást arról, mi a szocialista munkaverseny szerepe a falusi ifjúság nevelésében, és részletesen elemeztem a mezőgazdasági, élelmiszeripari üzemekben, gyárakban folyó ifjúsági versenyformákat. Nálunk. az üzemben a brigádok vállaláAz utóbbi években rend-I szeresen napvilágot lát a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának tájékoztatója, mely a munkás, alkalmazotti munkakörökben dolgozó nyugdíjasok adatairól szól. Érdekes és sokatmondó olvasmányok ezek a tájékoztatók, rajtuk keresztül jól megfigyelhető a nyugdíjfolyósítási szabályok érvényesülése, hatása. Mint ismeretes, a nyugdíjasok a korábbi évi 6000 forint kereset helyett 1972. január elsejétől meghatározott keretidőben dolgozhatnak, anélkül, hogy a nyugdíjukat korlátoznák. A foglalkoztatási keret 840 óra, egyes munkakörökben pedig 1260 óra. Sőt, az idén a 830 forintnál nem nagyobb nyugdíjúak korlátlanul dolgozhatnak. A tájékoztató szerint az új szabályok kedvező hatást gyakoroltak a nyugdíjasok foglalkoztatására. Országosan 1970-ben 262 ezer, 1972-ben | i sát követően alakult ki a műhelyek munkaverseny-válla- lása, amely elsősorban a se- lejtmentességre, a jobb minőségre, a termelékenység fokozására, a munkafegyelem javítására irányul. Sokat vitatkoztunk azon, hogy a fiatalok önálló ifjúsági brigádokban, vagy a felnőttekkel együtt közös brigádokban tevékenykedjenek. A válasz legtöbbször: isis. Persze, a lényeg ugyanaz: a fiataloknak minden körülmények között becsületesen kell helytállniuk, dolgozniuk. Szó esett többek között a KISZ- védnökségekről, az ezek segítségével folyó munkákról is. A ruhájára nézek: tele jelvényekkel. Kérdeznem se kell, mert ezek is elárulják, hogy í Rigóban igazi barátságok születtek. 1 Nagy Jenő 285 ezer, 1973-ban pedig már 295 ezer nyugdíjast alkalmaztak munkás, alkalmazotti munkakörben. A megyénkben lakó nyugdíjasok közül 6908-an dolgoztak tavaly. A nyugdíjasok fokozatos munkába állása eredményeként országosan a saját jogú nyugdíjasok egyharmada létesített munkaviszonyt. Ez azt jelenti, hogy minden száz öregségi nyugdíjasból 35, rokkantsági nyugdíjasból pedig 26 voit foglalkoztatva. Somogybán ez az arány | jobb. A községekben lakó I nyugdíjasok 62. a városokban lakó nyugdíjasok 38 százaléka dolgozott munkás, alkalmazotti munkakörben. Örvendetes, hogy a foglalkoztatottak számának növekedésétől nagyobb aranyban emelkedett az összes kereset. A nyugdíjasok 1970-ben 1,3 milliárd forint munKabéft kaptak, három évvel később ez már 2,3 milliárd volt, s ezzel kedvezően alakult az évi átlagkeresetük is. Ugyanis tavaly egy nyugdíjasra mar 7700 forint évi kereset jutott, 75 százalékkal több, mint három évvel korábban, és 14 százalékkal több, mint 1972-ben. Somogy megyében egy főre átlagosan 7198 forint kereset jutott. A kereset növekedésének két tényezője. volt: 6,5 százalékkal nőtt az egy nyug- j díjasra jutó ledolgozott órák j száma, és ugyanilyen arány- \ ban emelkedett az órabér is. | A nyugdíjasok órabérének átlagos növekedése megközelítette az aktív keresők bér- szintemelkedését. A nyugdíjasok négyötödét fizikai, egyötödét szellemi munkakörben foglalkoztatták. A fizikai munkát végző nyugdíjasok többsége szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozott. Főleg segédmunkásként, éjjeliőrként, takarítóként vagy hivatalsegédként foglalkoztatták őket. Igen kismérvű volt az ipari, építőipari szakmunkásként foglalkoztatottak száma. A szellemi munkakörben alkalmazott nyugdíjasok kétharmada bérelszámoló, adminisztrátor volt. A tájékoztató kiemeli, hogy jelentős még az egészségügyi és kulturális munkakörökben alkalmazott nyugdíjasok száma, annál kevésbé a műszaki és vezetői beosztásban foglalkoztatottaké. A kereset nyilvánvalóan eltérő a munkaköröktől függően. A kisegítők órabére 7—8, a szakmunkát j végzőké 9—14, az adminiszt-1 rátoroké 10—12, a mérnöké, jogászé, gazdasági vezetőé 17— 19, az orvosé és gyógyszerészé pedig 22 forint volt. Figyelemre méltó, hogy a foglalkoztatott nyugdíjasok 45 százaléka 840 órát. 22 százaléka pedig 1260 órát dolgozhatott nyugdíjának korlátozása nélkül. Ugyancsak 22 százalékos arányt (nőknél 40 százalék) képviselnek azok a nyugdíjasok, akik egész évben korlátlanul dolgozhattak. A tájékoztatóból választ kapunk arra, hogy a rendelkezésre álló időkeretet milyen mértékben használták ki a vállalatok, illetőleg a nyugdíjasok. A válasz meglepő: az órakeretet csak kétharmad reszoen használták fel. Sőt, az egesz évben foglalkoztatottaknál csak fele részben meríthették ki a rendelkezésre álló órakeretet. Figyelmet érdemel a dolgozó nyugdíjasok korcsoportvizs- gáiata is. Érthető, hogy a nyugdíjasok nagy számban az öregségi korhatár betöltését követő években vállalnak munkát. ' Statisztikai adatok szerint a munkát vállaló férfi nyugdíjasok 33,2 százaléka 60 —64 éves: 27,7 százaléka pedig 65—69 éves. A nőknél ez áz arány fordított. A dolgozó nyugdíjas nők 23,8 százaléka 55—59 éves. 33,8 százaléka pedig 60—74 éves volt. A korcsoportvizsgálat adataiból feltétlenül ki kell emelni egy megállapítást: 1973-ban a dolgozó nyugdíjasok közül 14 931 férfi, illetve 3719 nö 75 éves, vagy ennél idősebb volt. Egy évvel korábban 1432 idős emberrel kevesebb vállalt munkát. A nyugdíjasok általában a megyéjükben, városukban találtak munkát. A városok szívóhatása náluk is érezhető, ezért előfordul, hogy a városokban jóval több nyugdíjas dolgozik,' mint a nyugdijas lakók száma. Somogybán is hasonló a helyzet. A megyében dolgozó nyugdíjasok 13 százaléka nem somogyi lakos. Ugyanakkor a megyében lakó nyugdíjasok 12 százaléka a megyehatáron kívül keresett magának munkát. Sárdi Gyula SBE30
