Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
/«gyggeefc a sziszek! történész konferenciáról Munkásmozgalmunk délszláv kapcsolatai A Horvát Történelmi Társulat ez idén Sziszekben, rendezte meg július első hetében a »Mogersdorf 74« elnevezésű kutúrtörténeti szimpoziont. Programjában a munkásmozgalom történetének az első világháborúig terjedő korszaka szerepelt. A szentgotthárdi csata (1664) emlékére, 4 évvel ezelőtt, az osztrák Mogersdorfban történésztalálkozóra hívták meg előbb csak a szomszédos Szlovéniát és Nyugat-Mágyarország képviseletében Vas megyét, abból a célból, hogy Pannóniában, egymás szomszédságában lakó népek és nemzetek jobban megismerjék egymás történeti múltját. Később a horvátok is csatlakoztak a mozgalomhoz, kibővítvén a szimpozion kereteit, most már négy nyelvűre. A sziszeki szimpozion elnökségének munkájában Erényi Tibor, Vörös Károly kandidátusok és e sorok írója vett részt. Az ünnepélyes megnyitó után Mirjana Gross, a Horvát Történelmi Társulat elnöke tartotta meg előadását a horvát—szlavóniai szociáldamokráciá ideológiájáról. Az ünnepélyes megnyitót a város polgármesterének fogadása követte. (Az elhangzott előadáshoz szólt hozzá cikkünk szerzője is. Az alábbiakban referátumából közlünk jegyzeteket.) A munkásmozgalom olyan helyeken tudott csak gyökeret verni, ahol a szervezetek egymással érintkezve, egymás mozgalmát inspirálva, segítettek, mintegy a mozgalmi őrtüzek láncolataként. A mozgalom kölcsönhatásának egyik centrumában Budapest állott. A londoni Public Record Office külügyi fondjában található Buchanan bécsi követ 1872. május 9-i jelentése, amely beszámol a pesti »hüt- lenségi perről«. A követ jelentésében arról olvashatunk, hogy a Pesten letartóztatottak (Farkas, Ihrlinger, Kül- földy) állandó levelezésben voltak a kül- és belföldi agitátorokkal — közöttük Marx Károllyal is. Különböző leveleket és kiáltványokat küldtek szét a pesti bizottság tagjai Aradra, Temesvárra, Sopronba, Eszékre és Pozsonyba, újabb és újabb bizottságok megszervezése céljából. Budapest és Eszék között, igen jelentős állomásai, a mozgalom fellegvárai voltak: Pécs, Szigetvár, Barcs és Kaposvár. Az eszékieknek a budapestiekkel, majd a pécsiekkel, a szigetváriakkal és a kaposváriakkal, különösképpen azonban a Frankel szerkesztette Arbeiten—Wochen— Chrönikkal voltak jó kapcsolataik, Eszék és Budapest között tartós levelezés alakult ki a XIX. század második felében. Eszék és Zágráb volt Horvátország két legnagyobb és legjelentősebb gazdasági központja, ezért nem is volt véletlen, hogy 1867-ben alakult meg Horvátországban az első Munkisképző Egylet. Az eszéki és a budapesti kapcsolatok rendőrségi ellenőrzése során igen jelentős esemény történt 1881. december 2-án. Ekkor ugyanis Tisza Kálmánnak és a korabeli rendőrterror minden zaklatása ellenére a korrupt rendőrségnek olyan nevetségesen nagyfokú kompromittál ása következett be, amelyet Tisza 1882. július í£án már levélben is kénytelen volt Pejacevic horvát bán tudomására hozni. A levél szerint azokat a jegyzőkönyveket, amelyek az Eszék és a Budapest közötti szocialista összeköttetésekre vonatkozó titkos rendőrségi levelezéseket és feljegyzéseket tartalmazták, s amelyeket egy Dutz nevű eszéki könyvkötőnek adtak át bekötésre, egy Friedmann nevű eszéki lakos átolvasta és a jegyzőkönyvek tartalmát az eszéki párt tagjainak a tudomására hozta. A hasznoß értesüléseket az eszókiek a fővárosba juttatták. Tisza kénytelen volt bevallani, hogy a kellő óvatosság hiánya az egész kormányzatot a nevetségességig kompromittálta, mivel a jegyzőkönyvek titkainak idegen kezekbe kerülése, mind az eszéki, mind pedig a fővárosi szocialistáknak még a rendőrspicli hálózat névsorát i* a tudomására hozta. De utalhatunk a bécsi kapcsolatokra is. Selley főkapitány jelentette Eszékre Budapestről 1893. december 23-án, hogy Winnecke Henrik kesztyűssegéd — »a/ct hallomás szerint a bécsi szociálisztikus irányú munkásmozgalomban is kiváló szerepet játszott — a karácsonyi ünnepekre le- rándul Eszékre, szocialiszti- kus értelemben való agitáció kifejtése végett«. Egy későbbi értesítése szerint a főkapitány azt is jelentette — 1894. január 23-án — az eszékieknek, hogy Winnecke nem Eszékre, hanem Pécsre ment, s utána pedig Baranya megyét járta be, s ott különösképp a tönkrement szőlősgazdák között agitált. Az ezekben az esztendőkben meginduló vándorszocialista akciók is szerepet játszhattak a barcsi 1894-es nagy munkásmegmozdulás kirobbantásában. (Az idén szeptemberben a 80. évfordulón tai tjük meg az emlékülését Barcson, amelyre hasznos dolog volna horvát történészeket is meghívni.) A barcsi munkásmozgalom későbbi megerősödése is jelentős a századforduló első évtizedében lezajló arató- és cselédsztrájkok idején. A sztrájkokkal fertőzött területekre Szlavóniából is toboroztak munkásokat, akik átjöttek a megyébe a nagygyűlésekre, különösképp az eszéki járásból a szelcei, a csernová- ci és a marjanci uradalmakban is kitört igen heves arató- és cselédsztrájkok megbízottjaiként és küldötteiként. De a századvégi Kaposvárnak is volt mozgalmi kapcsolata Horvátországgal. Köztudott, hogy a kaposvári MÁV javítóműhely munkássága volt az első a megyében, amely 1890-ben bátran megünnepelte május 1-ét a Ná- dasdi erdőben. Amikor 1891 és 1893 között Szapáry belügyminiszter megtiltotta a májusi felvonulásokat, akkor az a karhatalmi gyakorlat alakult ki az országban, hogy a mozgalomban szereplő embereket a közelgő ünnepségek előtt, előzetes letartóztatásba helyezték, némely esetben még ki is toloncolták a városból. A vasúti dolgozóknál pedig bevezették a szolgálati elhelyezések és áthelyezések megtorló gyakorlatát. Nem egyszer megtörtént a kaposvári vasutasokkal is, hogy május 1-ére a különféle horvátországi állomásokra és a szolgálati helyekre vezényelték őket. Sürgősek a közös kutatások; egységes programot kell kidolgozni, hogy a szomszédos levéltárakban: az eszé- kiben, a varasdiban, a zágrábiban, illetve a pécsiben és a kaposváriban, tervszerű munka folyjon. Különösképpen a fiumei, a hajdani tengerparti kormányzóság magyar nyelvű anyagában találhatók még mindig feltáratlan, s halhatatlan értékű dokumentumok a dualistakori munkásmozgalom történetére vonatkozóan. E közös kutatások jelentőségére hívta fel a figyelmet Horváth Ferenc Vas megyei levéltárigazgató is és a szlovén történész küldöttség vezetője: Franz Rozmann is. Kanyar József Bencze József két verse Szimfónia Csupa zene a kert. Az izek zenélnek. Sárga G-kulcs körték szilvakották érnek. Anyám öreg karja a kacsos kosárral életszimfóniát komponál a tájra. Mikor szarvas voltam... Mikor szarvas voltam, tiszta vizet ittam, hallgatag csalitban pajtásom a szél volt. Nappal kóboroltam tiszta vizű holdban, senki sem emlékszik, hogy én szarvas voltam. Bartók — az éjszaka zenéje. Szekeres Emil festménye. II nagyszerűséget megérzik az emberek Látogatás Nagy B. istván festőművész otthonában A zsámbéki festő. Ez az elnevezés évek óta Nagy B. István festőművész mellé szegődött. Nem is tiltakozik ellene, csak szerényen mosolyogva csóválja a fejét, milyen különös dolog, hogy munkái közül éppen erre a sorozatra figyelt fel a közönség és a kritika. Nagy B. István Szilvásváradon született, Sárospatokon járt gimnáziumba, majd a fővárosban folytatta tanulmányait. 1959-ben az Iparművészeti Főiskolán gobelin szakot végzett, ezután még három évig tanult a Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi István irányítása mellett. Két esztendeje Vácott él. 1965-ben készítette az első kisméretű táblaképet a híres zsámbéki romtemplomról, mely a XIII. században épült, egy földrengés csúnyán megrongálta, de romjai, töredékesen is, a gótikus építészet lenyűgöző szépségét hirdetik. Összesen húsz képet festett eddig a templomról. Miért? Hogyan válhatott egyetlen építészeti emlék egy életmű folyamatos kísérőjévé? — Izgalmas kérdés. Mégis, miközben Nagy. B. István a műtermében egymás után fordítja meg a falnak támasztott festményeket, úgy döntök, a beszélgetést nem Zsámbékkal kezdem. — Szilvásvárad, úgy mondják, egyik legszebb táján van az országnak. Milyen emlékeket őriz gyermekkorából? — Legmaradandóbb élményem a vonatablak. Édesapám falusi orvos volt, MÁV alkalmazott. Sokat utaztunk. N1 PrnfewtTor. William King (USA) kisplasztikája. yár van vegre, igazi nyár, minden olyan apró jelekből látható, hogy hétágra süt a nap, olykor pedig váratlanul felleg borul az égre, dörög, csapkod, zápor paskolja a férfiak kurtaujjú ingét, meg a hölgyek forrónadrágocskáját. Érnek egyre-másra a drága gyümölcsök, fürdenek a folyókban, a tavakban, olykor a pocsolyákban is. Réz Kristóf, költő pedig levetette fekete ujjasát, s megírta szokásos nyári költeményét: »Ilyenkor, ha meleg vagyon / sörre mén el egész vagyon / mostanában az sem boroz, / aki télen disznótoroz«. Apropó: nyaralási A nyaralásról jut eszembe, hogy a, kánikula nemcsak a gondtalan pihenés évadja, hanem az ártatlan füllentések korszaka is. Utazunk, olykor messzire utazunk, tehát mesz- sziről is jövünk haza, messziről jött ember pedig azt mond, amit akar, s úgy látom, sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Utcánk egyik legnagyobb szájú asszonya, bizonyos Vancdkné például közértben, hentesnél, fodrásznál és a háziasszonyok egyéb spontán klubjában azzal hencegett hónapokon át, hogy az idén családostól Olaszban tölti SIMON LAJOS Nyári füllentések a nyarat. Csakugyan el is utaztak a legkisebb fiú keresztszülőjéhez — Olaszlisz- kára. Amikor onnan hazatértek, a közértben, a fodrásznál, a hentestnél és egyéb klubokban így hencegett: »O, drágám, olyan jól éreztük magunkat, olyan pompás volt ott minden, annyira elengedtük magunkat, hogy bizonybizony megfeledkeztünk az illendőségről is. Egyetlenegy képeslapot sem küldtünk az ismerősöknek. Pedig vettem ám!« Az ugyancsak utcánkbeli Vermesék csakugyan Olaszból küldték a képeslapokat. Azt üzenték azokon a lapokon, hogy csodálatosan érzik magukat, holott 1945 óta nem nélkülöztek annyit, mint ott, a gyönyörű kék ég alatt, mert sajna-sajna, nem adják ingyen a külföldi cuccot. Dehát ezek amolyan szélsőségek, már-már nem is füllentések ... Maradjunk hát hazai pályán, hazai füllentéseknél, s a nagy melegre való tekintettel engedtessék meg nekem, hogy ezeket csak szőrmentén ismertessem. Íme hát: Fekete Lacika harmadik osztályos kisdiák azzal szédíti pajtásait, hogy a Balaton partján találkozott az egyik válogatott csatárral, s fejelésben mérték össze tudásukat ... Erzsébeti Pál hipo- chonder hivatalnok kéthetes ragyogó nyaralás után diadalmasan mesélte kollégáinak, hogy már az első napon kórházba szállították valami súlyos betegség gyanújával, amellyel szemben mindmáig tanácstalan az orvostudomány. Wég Tihamér, a rigolyás ’ agglegény röstellked- ve vallotta be, hogy a rövid két hét alatt három csinos nő is a nyakába kapaszkodott. Három közül kettő egészen direkt módon, házassági ajánlattal hozakodott elő. Forintos Anna, a szegény, csúnyácska, pártában maradt leányzó viszont azt suttogta meghitt barátnője fülébe, hogy akadt egy komolynak látszó kérője, de ő nemet mondott, mert érzése szerint az a férfi még mindig nem az igazi. Ablakhoz nyomott orral álltam végig az utakat, nem tudtam betelni a mindig változó táj látványával. Sötét tónusú képet fordít a világosság felé. Léckerítés előtt, egy fáradt tartású férfi halad. A háttérben apró házak sorakoznak egymás mellett, ablakaik világosak. Ha nem beszélt volna édes- •apjáról, akkor is kitaláltam volna; őt, az egésznapos jár- kálásban megnehezedett járású falusi orvost látom. Puritán módon egyszerű, mégis, egy teljes emberi sorsot kifejező alkotás A doktor. — Félek — mondja, miközben visszahelyezi a képet a helyére —, hogy azok számára, akik nem olvasnak Csehovot vagy Németh Lászlót, néhány év múlva ez a festmény nem lesz több puszta szociográfiai felmérésnél. Ez a típusú orvos egyre ritkábban található. — A múltN a hagyományok tisztelete, milyen módon alakí- tottálv munkásságát? — Szüleim, tanáraim, adtak egy morális tartást. Sokáig úgy éreztem, meg is köt kissé ez a szigorú tisztelet, ma már tudom, minden új próbálkozásomnak ez az alapja. Igazi mesteremnek Rembrandtot vallom. Az ö művészi alapállása számomra ma is, és mindenkor érvényes. A jelen kor művészetében, mely újítások sorát próbálja megvalósítani, bizonyos kérdésekben a választ Rembrandt eldöntötte: az ember:központú festészet híve vagyok. — Utóbbi években készült festményeinek címe: Találat, Szonda, Az eltévedt Ikarus . . . — A levegőben is történnek nagy dolgok. Robbanás, zuhanás, séta az űrben — a tudomány szokatlan, új élményekkel gazdagította az embert. Számomra nem a technikai apparátus, nem a kibernetikuai gondolat a legizgalmasabb, hanem az esemény, ahogyan azt az ember éli át. — Hogyan találkozott a zsámbéki rommal? — Régóta kerestem motívumot a magyar kultúra sajátságos emlékéről. Nem szeretem az epikus, több részletből álló formákat. Egy dolgot kerestem, ami önmagában kifejezi azt a gondolatot, melyet szerettem volna képen megfogalmazni. Milyen a magyar kultúra? Nagy vagy kicsiny? Ki tudná ezt határozott igennel vagy nemmel eldönteni? Ha nagy, mi tette naggyá? Ha kicsiny, miért az? És akkor egy fotón megláttam a zsámbéki templomromot. Azonnal tudtam, hogy ezt keresem. Többször odautaztam, nagyon sok fotót készítettem. Annakelőtte sohasem jártam Zsámbékon. — Mi a magyarázata a zsámbéki festmények népszerűse- gének? — A régi és vitathatatlan értékeink fennmaradása, vagy pusztulása, úgy vélem, senki számára sem közömbös. A nagyszerűséget ösztönösen megérzik az emberek. Ebben az esetben egy rom is képes erőt, szépséget sugározni. És akit egyszer megkapott ez az ismeretlen szépség, az már átveszi a festmény sugallta gondolatokat is, a miérteket.... így .találkoztam Zsámbékon saját gyötrő kérdéseimmel, így leltem új és új válaszokat múltunkra, a jelenre és jövőre is, ezért kiséri munkásságomat úgy érzem még hosszú ideig ez a rom. Utat- mutatóan, figyelmeztetőn. Nagy B. István önálló kiállítása, július 20-án nyílik meg Vácon. Ezt követően a kiállítás anyagát Nyíregyházán. majd Sárospatakon tekinthetik meg az érdeklődők. László Ilona Somoskői Lajos PARASZT ORFEUSZ DALA Kisboj tár-csodálta pacsirtaszárnnyal, érett piros alma-fényű tisztasággal, fél dinnyehéjban őrzött álmaimmal, törött-cinkeszárnyú félszeg vágyaimmal, kocsi szalmát érő tenyereimmel, kéthetenként váltott foltos ingeimmel, kilenc mázsa búzáért elkelt vállaimmal, kilenc mázsa árpára becsült lábaimmal, alázatosságomért fizetett kilenc juhsajttal, summásebédektől falni tanult haraggal, kenyérrel, vöröshagymával, sóval, béresek-adta kis útravalóval, bottá lecsonkitot'. körtefaággal. i I hozom akaratom játéktalan gyerekkoromból, kamaszkoromból, minden korszakomból, ki ne fogyhassam a tennivalókból! Dallam fürtöket fonhassak ragyogni ménkarcsú rakéták szálló tűzsörényébe, Orfeusz énekeire taníthassam a bolygók magányát, a születő és a haldokló csillagokat! \
