Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
^CiizleU Svptkfizt&wj*! 1973. június elején költöztünk jelenlegi lakásunkba, amelyet tizenegyezer forintért vásároltunk. Dávid József, akivel egy udvarban lakunk, két nagy szobából, előszobából és konyhából álló lakással rendelkezik. Fia és családja lakásigénylés útján 1974. február elején a Kulinyin városrészben lakást kapott, majd odaköltözött. Dávid Lajos a felszabadult lakást nővérének adta. Ű egy ideig egyedül lakott ott, majd édesapja kivette az egyik szoba ajtaját, és önhatalmúlag átalakította a saját számára. így Dávid József három szoba tulajdonosa lett. Én a családommal együtt tizenöt évig kérvényeztem, hogy adjanak egy másik lakást az üzlethelyiség helyett, ugyanis tizenöt évig ötödmagammal egy egészségtelen otthonban éltünk. Úgy érzem, jogos a kérdésem: joga van-e használni Dávid Józsefnek a pénz nélkül, önhatalmúlag szerzett szobát? Tisztelettel: Die oá ci Cf-Mtnez. i Kaposvár, Cseri uL 1. Tisztelt Szerkesztőség! A napokban az enyémhez hasonló esetet olvastam lapjukban, ezért fordulok én is önökhöz. Egy éve járóképtelen vagyok. A napokban levelet kaptam a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól, melyben értesítettek, hogy a leszázalékolási kérelmemet elutasítják, mert még 213 napot le kellene dolgoznom. A városi tanács szociális osztályán azt tanácsolták, hogy próbáljak meg bedolgozóként munkát keresni,. Sürget az idő, mert a 15 napos határidő hamarosan lejár, s én két kiskorú gyermekemmel kereset nélkül maradok. Mivel járni nem tudok, az Önök segítségét kérem. Tisztelettel: ára. UradiPA cAjulrájnr Kaposvár, Gorkij utca 99 AX MSZMP SOMOGY MEGVEf DIXOTTSÄCÄHAK LApJ T/fRM €ORO(C XXX. évfolyam, 153. szám. Szerda, 1971. július 3. lúiius 6-án Nemzetközi szövetkezeti nap ■Világszerte július 6-án ún- ■ hogy ilyenkor a vezetőségi' lalkozón, köztük egy olasz A tsz-halászatok fejlesztése a megyei tanács közlönyének mellékletében Az idén másodszor jeleni meg a íjoano^y megyei Tanács Közlönyének melléklete. Az ezerpéldányos kiadvány sokakat érdeklő témákkal foglalkozik. Tárgyalja például a költségvetési bevételek 1974. évi szabályozását és érdekes tájékoztatást ad az általános iskolai építési program tapasztalatairól, továbbá a tanácsi költségvetési . üzentek g azd ál kodásanak to v á bbf ej 1 esetéséről. Giczi Frigyes szakfelügyelő cikke a megye tsz-einek halászataival, azok fei’i-c-tz«; gondjaival és az egyt lüködés lehetőségeivel foglalkozik. Különös ügyeimet érdemel Furulyái István megyei főépítész inasa, mely megyénkben a családi lakóházat építőknek nyújt nagyobb terv- választékot. A melléklet két éve jelenik meg, általában húszol- dainvi terjedelemben, az 1961 óta havonként kiadásra kerülő Közlöny mellett. A melléklet szerkesztő bizottságának célja, hogy részletesen elemezzék a különböző szakterületeket, ezzel tájékoztatást, betekintési lehetőséget nyújtva számos országos, megyei és városi szervnek. népük az 52. nemzetközi szövetkezeti napot. Az Országos Szövetkezeti Tanács ez alkalomból felhívással fordult az 5500 hazai mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezet 3 millió 900 ezer . főnyi tagságához, hogy hagyományos szokásaiknak megfelelően ünnepeljék meg ezt a napot. Csatlakozzanak a SZOT, a Hazafias Népfront és a KISZ munkaverseny-felhívásához, s végül ajánlotta, hogy az ünnepi alkalomból emlékezzenek meg a nemzetek közötti békés együttműködésnek a [ moszkvai békekongresszus szellemében való továbbfejlesztéséről is. A nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésének hagyományos módja hazánkban, üléseket, a tagsági tanácskozásokat és a kulturális ese ményeket is felhasználják ; megemlékezésre. Emellett mindig a mozgalom legjobb! időszaki eredményeit felmutató megyében rendezik meg a központi ünnepségeket. így az idén Kaposváron tartják szombaton a n ószövetkezők országos konferenciáját. A hétvege eseménye lesz a szövetkezeti néptánc-együttesek V. országos találkozója, melyet egy időben Balaton- füreden és Balaton'ellén, illetve Siófokon rendeznek meg szombaton és vasárnap Balatoniéi reden szombaton fél hatkor indul a menet- táncverseny a sétányról. Lei- lén fél órával később kezdődik. A somogyi parton tizenkel együttes vesz részt a taverulégegyüttes is. A szabadtéri színpadon este nyolckor kezdődik a rész- j vevő együttesek bemutatója; többek között sárospataki, dombóvári, gyomai, mezőkövesdi, kalocsai együttesek lépnek föl. Vasárnap, juiius 7-én délelőtt tíz órakor a siófoki szállodasor előtti sétányról indul a menettáncverseny. A nemzetközi szövetkezeti nap díszünnepségét a szabadtéri színpadon 11 órakor tartják, s itt Szabó István, a TOT elnöke. az OSZT alelnöke jmond ünnepi megemlékezést, s felszólal Keserű Jánosáé köny- nyűipari miniszter is. Az ünnepség utáni bemutatón részt vesznek az együttesek. Este gálaműsor következik. Wíí veszet tied velíí ^y*ereheh Az Őszét ASZSZK Ordziso- niikidze városában különleges művészeti szakiskola működik. A város több mint háromszáz általános iskolása igyekszik tanítás után a művészeti . foglalkozásokra. A szobrászati, művészettörténeti, festészeti, zenei és iparművészeti Órákon az esztétika alapjaival ismerkednek -meg a tanulók. Érdekes pedagógiai újítás az iskolában, hogy a rajzórákon zene mellett dolgoznak a gyerekek. A zene ugyanis segíti a különféle látásmód kialakulását. A zenei program összeállításában klasszikus és népi dallamok zellemi, fizikai és technikai egyaránt szerepelnek. Az próbán esnek át a fiatalok. A [ egyes számokat az életkor es legjobb eredményt elérő csa- j a feladatok nehézségi fokáTatán rendezik nie<f az ifjúgárdisták K országos szem Augusztus 14—20-a között Tatán rendezik meg az ifjú gárdisták V. országos szemléjét — jelentették be kedden patok, . szakaszok értékes ju- ] nak figyelembevételével vá Tatabányán, az országos találkozót előkészítő szervező bizottság ülésén. A megyékből, valamint a fővárosból 700 fiatal érkezését várják Tatára. A szervező bizottság ülésén ismertették a találkozó részletes programját. Többek között úszásban, lövészetben és fegyveres váltóversenyben mérik össze tudásukat a medvéket képviselő ifjúgárdisták. A legjelentősebb és legnehezebb erőpróba a kétnapos harci túra lesz: számos talmat, díjakat kapnak. A ver- | lógatják. senyek Tatán, Tatabányán és Várgesztes környékén zajlanak le. Egész napos kirándulások, vízi karnevál és kultúrműsorok is szerepelnek a programban. A művészeti iskolát tíz-tizenöt éves gyerekek látogatják. Minél nagyobbak a gyerekek, annál sokoldalúbb a pedagógus munkája. A tizen- két-tizenhárom évesek érdeklődési köre bővül, megfigye■ I Hány eves az Indiai-óceán ? Az Indiai-óceán korát 140 millió évre becsülik. Ezt szovjet, amerikai, svájci és ausztráliai tudósok közös vizsgálódásának eredményeképpen állapították meg. Nemzetközi expedíciójuk öt mélyvízi fúrótornyot állított be, s Ausztrália partjainak közelében, csaknem 6 kilométernyire a tengermélyben, 500 méternyi üledékréteg után elérte az óceán bazaltfenekét. A ten- germélyből felhozott kőzetek geológiai elemzése lehetővé tetté az Indiai-óceán korának meghatározását. További próbafúrások alapján a tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy Ausztráliától nyugatra »fiatalabbá vált- az Indiai-óceán. Az Indonézia partjainál talált üledékes kőzetfajták kora mindössze 80 millió év. Az óceánok közül a »legrégibb« az Atlanti. Az észak- nyugati részén található legősibb üledékes kőzetek 155 millió évesek. Az Indiai-óceán korának megállapítása igazolta azt a feltevést, hogy India és | Ausztrália valamikor egyet- | 'en szárazföldet alkotott. PIROS BLÜZOS NÖ í j szerzemények a Somogyi Képtárban Állandó kiállításként van jelen a Somogyi Képtárban Rippl-Rónai József művészete. A múzeumban jelenleg — Kovács József tanulmánya szerint — az 1191 műből 117 a Kaposváron született, európai rangú festőművész munkája. Az utóbbi hónapokban vásárlással gyarapodott a Rippl-Rónai-művek száma; mától láthatók a Somogyi Képtárban a Sör mellett, a Kékruhás nő, a Weiner Leó, a Piros blúzos nő és A kis öreg című alkotások is. Tatarozzák a megyei rendelőintézetei lőképességük is árnyaltabb. J után művészeti szakközépis- Kísérleteket tesznek a látót- i kólában tanulhatnak tovább. tak elemzésére, sőt saját munkájuk kritikai értékelésére is. A nevelőnek fontos, irányító szerepe is van. Megtanítja a gyerekeket arra. hogyan juthatnak el egy tárgy tisztán külső jegyeinek ábrázolásától a tárgy belső, tartalmi megragadásához. Az esztétikai értékekkel caló találkozás gazdagabbá, érthetőbbé és érdekesebbé teszi a gyermek számára a környező világot. Azok. akik különleges tehetséget árulnak el a festészet iránt, középiskolai tanulmányaik elvégzése Az ordzsonikidzei iskola a Szovjetunió határain túl is egyre népszerűbb lesz. Számos szovjet városból, sőt külföldről is gyakran érkeznek ide látogatók, hogy megismerkedjenek az oktatási módszerekkel. Az iskola tanulóinak munkái a világ 56 országának mintegy 250 kiállításán szerepeltek nagy sikerrel. A művészeti iskolai tanulóinak alkotásai. Fent: »Pásztor nyájjal« — a tizenegy éves Szása Je remin munkája Lent: »Séta« — a hatéves Ira Akopova alkotása. Emlékek A parkban . egy házaspár sétál. Egy idő múltán elrévült hangon megszólal a férj: — Drágám, emlékszel az első csókolózásunkra? Éppen ennél a fánál történt. Azazhogy ... várj csak! Hisz az nem is te voltál! A feleség nem késlekedik a válasszal: — Tévedsz, kedvesem. Én voltam az, csak nem veled! Van tapasztalata Kaliforniában egy fiatalasszony, — akiről a rendőrség csak annyit árult el, hogy Blue-nak hívják —, felháborodva közölte, hogy ifjú férjéről kiderült: már van egy felesége. Erélyesen követelte, hogy bigámiáért tartóztassák le, de előbb vegyék el tőle a kulcsot. Hogy milyen kulcsról van szó, azt a fiatalasszony zokogva diktálta jegyzőkönyvbe : »Szüleimnél laktunk. Férjem már a nászéjszaka után követelte, hogy viseljem azt az erényövet, amelyet tőle kaptam az esküvőre. Azt mondta, csak így hiszi el, hogy igazán szeretem. A kulcsot mindig magánál hordta ...« A mexikói határ közelében fekvő Santa Monicá- ban a rendőrségen előállított féri így védekezett: »Eddig hat menyasszonyom és két feleségem volt. Higgyék el, van tapasztalatom, ho«van kell védekeznem...« Igaza Iptt Nem mindennapi dolog történt az újzélandi Auck- landban: a helyi hatóságok, hogy minél sikeresebben felvegyék a harcot a bűnözés ellen, szemináriumot rendeztek a bűntények megakadályozásáról. Az utolsó előadás a város bankjának biztonságáról szólt, s a város legtekintélyesebb rendőrfelügyelöje tartotta a helyi bankok biztonságáról gondoskodó funkcionáriusoknak. Hangsúlyozta a többi között, hogy a legjobb úton haladnak a bankrablások felé. Szerencsétlenségére még be sem fejezte az előadást, amikor berohant egy rendőr. és értesítette a rendőrfelügyelőt. hogy néhány házzal odább bankx-ablás történt. A rabló egy fiatal férfi — 106 000 újzélandi dollárt (mintegy 145 000 amerikai dollárt) vitt magával. A rendőségnek még ném sikerült elfogni a tettest —, de a rendőrfelüg.yeló sem fejezte be az előadást. Zavartalanul folvik az orvosok munkája az idő alatt is, míg az építők tatarozzák a megyei rendelőintézetet. Félmillió forintot költenek az épületre most. Városképi szempontok alapján határozták meg a homlokzat világosszürke | színéi. 400 étel, 100 iparcikk szójából Üj szójababtermesztési technológiát dolgoztak ki a távól- keleti Habarovszkban. A szója az egyik legértékesebb memeg lehet óvni a növényt, és biztosítani lehet a kedvező víz- és levegőháztartást. A kutatóintézetben különleges tógazdasági kultúra. Több kul.tivátoros vetőgépet készí- mint 400 féle étel és mintegy tettek, amely egy művelettel 100 féle iparcikk készíthető belőle. Szára pedig tápértékét tekintve még a lóherét és a lucernát is maga mögött hagyja. A növény azonban nem szereti a túlságosan nedves talajt, a szovjet Távol- Keieten pedig sok az ilyen föld. A habarovszki kutatók megpróbálták töltéses mód- fedett az így ültetett szója ho- szerrel termeszteni, mert így ‘ zama. SomgyiNéplap Aa MS^IVII- somogv megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő» JÁVORI BÉLA ^zerfce«*»ő«.ég. Knonsvár. Latinos Sándor a 2. Postacím: 740L Kaposvár, postafiók 31 Telefon: 11-510. 11-511. 11-512 Kiadja a Somoev mecveí Lapkiadó vállalat. Kaposvár. Latinra «ándm utca ?. Postacím: 7401 Kaposvár oostafiók 31. Telefon: 11-516. Felelós kiadó: Dómján Nándor Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vísszaj Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hefvf postahivataloknál és nostáskézbesítőknél. Előfizetési dfi egy hónapra 20 Ft , , , Index í 25 967. et edmenyesseget: j Készült a Somoev mesvel Nyomdaipari Válallat kaposvári üzemében Kaposvár Latinca Sándor u. 6. Felelős vezetés Farkas Béia igazgató készíti el a töltést, ülteti a magot, szórja a műtrágyát, és növényápolásra is fel lehet használni. Az új szójababtermesztési technológia a gyakorlatban igazolta csaknem egyharmaddal emel-