Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-18 / 166. szám
I Üléseiéit az MLSZ intéző bizottsága Az MLSZ intéző bizottsága kedd délutáni ülésén több napirendi pontot tárgyalt meg. Elfogadta a magyar küldöttek jelentését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség frankfurti kongresszusáról, valamint a játékvezetés néhány fontos kérdésével kapcsolatban tett javaslatot. Kiegészítésekkel jóváhagyta a különböző szakbizottságok ügyrendjét, feladattervét, az évi munka- és üléstervét. /jsolí István könyve: \ pálya közepén »Ha valaki annyira szereti a legnagyobb tömegeket megmozgató sportot, mint én, és annyira szeret egyedül lenni, mint én, akkor csak olt találkozhatunk: a pálya közepén.« EZ A NÉHÁNY sor lehetne a mottója Zsoií István, a volt neves játékvezető nemrég megjelent könyvének. Aki elolvassa az első oldalakat, hamar rájön, hogy nem csupán egy szép sportpályafutás gazdag élményanyagával találkozik, hanem nyugodtan hozzátehetjük, irodalmi alkotással is. Zsolt a színházak világában tölti napjait. Nem idegen számára Madách és Shakespeare, Goethe és Byron. Betéve tudja Ádám és Hamlet szerepét éppúgy, mint Othellóét és Já- góét. Él benne az irodalom iránti igény. Ez az igényesség kíséri végig emlékezéseit. Egy ember, aki nyitott szemmel jár a világban. Nemcsak a leseket veszi észre. A Maya-kulFalusi dolgozók spartakiádja Hat első hely a területi döntőn Pécsen a PVSK sporttelepe adott otthont a falusi dolgozók spartakiádja területi döntőjének. A résztvevők a Baranya, Somogy, Tolna megyei győztes atléták, kézilabdázók és röp- labdások voltak. Az atlétikai számokban két-két versenyző képviselhette megyéje színét A somogyiak a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Hat első, hét második és hat harmadik helyet szereztek. A verseny somogyi vonatkozású eredményei: Atlétika, férfi: 100 m: 2. Kovács János 11.7; 400 m: 1. Végvári Attila 51.6, 2. Flaska Sándor 54.6. 800 m: 2. Horváth András 2:09.2, 3. Ángyán László 2:15.8. 1500 m: 2. Horváth, László 4:32.6. Távolugrás: 2. Sélley Miklós 581. Magasugrás: 3. Bosnyák Róbert 170. Súlylökés: 1. Tóth Ferenc 12,53. Gránáthajítás: 2. Szigeti Géza 67,52, 3. Juhász János 59,02. Spartakiád váltó: 1. Somogy megye (Horváth, Végvári, Bosnyák, Kovács) 3:45.0. Atlétika, női: 100 m: 3. Kisfalvi Júlia 14.2. 400 m: 1. Püsky Antónia 64.3. Spartakiád váltó: 1. Somogy megye (Püsky, Molnár, Kisfalvi, Bab) 2:35.8. Távolugrás: 3. Békéi Zsuzsa 4,65. Magasugrás: 2. Székely Ildikó 145. Súlylökés: 3. Garas Ilona 9,09. Röplabda, férfi: 1. Somogy, 4 pont. Röplabda női: 1. Somogy, 4 pont. ^12 serdülő indulhat az országos vidékbajnokságon Vasárnap Szekszárdon került sor a serdülő B területi atlétikai bajnokság II. területi döntőjére, melyen Pest, Fejér, Baranya, Tolna és Somogy versenyzői indrultak. Az itt elért eredmények alapján az első hat helyezett szerzett jogot az országos vidékbajnokságon való indulásra. Ezt Debrecenben rendezik meg augusztus 3-án. A somogyiak közül az alábbiak végeztek az első hat hely valamelyikén: 100 m (1960-ban született) fiúk: 6. Szabó Sándor 12.9. Magasugrás: 1. Fábián Tibor 155. 300 m (1961): 5. Hadaró Csaba 42.1. 100 m: 6. Kisiván István 13.4. 1500 m: 5. Hadaró Csaba 5:00.2. túra páratlan építészeti alkotásai ugyanúgy lenyűgözik, mint Van-Gogh, Rubens és Ti- zián alkotásai. Ahogy életében összefonódik a sport és a művészet, úgy lel egymásra könyvében is mindkettő. Egy gazdag, szinte páratlan játékvezetői pályafutás főbb állomásai peregnek le előttünk a »reggel nyolckor a Fervasutas-pályán levezetett kölyök három mérkőzéstől kezdve«, olimpiákon és világ- bajnokságokon keresztül az UNESCO által adományozott Fair Play-díjig. »Az én titkom a szerencse« — kezdi elbeszéléseit, és felsorolja azokat a »véletlen« momentumokat, melyek végül is »törvényszerűen« világszerte elismert játékvezetővé tették. ELVISZI kibe, élete ahol a 30 jelenlétével az olvasót Helsin- első olimpiájára, éves játékvezető legalább akkora Súlylökés: 6. Takács János 10,36. Diszkoszvetés: 2. Takács János 38,20. Gerelyhajítás: 3. Farmosi István 37,78, 4. Dóri László 35,86. Magasugrás: 5. Hartai Imre 160. 100 m (1961-ben született) lány: 4. Ifjkovics Ágnes 13.7. Magasugrás (1960): 6. Horváth Teréz 140. meglepetést okoz, »mintha valaki a Nemzetiben 8 éves korában Hamletet játszana«. Követjük őt Rómába, ahol átmenetileg a »karmelita nővérek kolostorának lakója«, majd egy nagy ugrás Tokió, ahol a világmetropolis egzotikus varázsán túl szinte érthetetlenül szemléli a »pálya közepéről«' az igazi labdarúgást még alig látott japánokat, akik egy-egy nagyobb rúgás után hahotáz- nak a »betonkaréjban«. Még inkább csodálja »zöldfülű« labdarúgóit, "akik négy év múlva a világ ámulatára dobogóra léphettek a mexikói olimpián. És a világbajnokságok!? Ismét átéljük a berni »tragédiát«, új hiteles adatokat tudunk meg a vereség körülményeiről és a »dicstelen« hazatérésről. »Mért vesztettünk« — kérdezi, és egy mondatban megkapjuk a leghitelesebb választ: »mert a németek azon az esős délutánon a Wankdorfban eggyel többet rúgtak, és kész«. A játékvezető a »pálya tartozéka«, épp úgy, mint a kapufa, a szögletzászló vagy a háló — írja az egyik fejezetben. A pálya tartozéka a Ma- racana-stadionban, ahol egyszerre 220 ezer ember »hajt őrületbe játékost, rendőrt, bitó, jegyszedőt«. De nem hiányozhat a Wembley bői sem, ahol a belépő úgy érzi magát, mint a »zarándok Mekka küszöbén először«. És nincs mérkőzés nélkülié az Azték stadionban, ahol egy »kis vacak síppal a kézben« szembetalálkozott a széppel, ahol a »színek csak egyszer adhatnak ilyen pontos randevút egymásnak«. »A halványlila, ma feslő kaktuszvirág, a tequila izzó aranybarnája, a csilli kegyetlen mély vérvöröse, az őskorban kiomlott láva sötét szürkéskékje ... soha vissza nem idézhetően, soha el nem felejthetve«. Felvillannak arcok, régen hallott és ma is sokat emlegetett nevek, külföldre távozott egykori kedvencek, akik rögtön ott teremnek, ahol magyar szót hallhatnak, akik fitogtatott gazdagságuk ellenére nedves szemekkel intenek búcsút a hazaindulóknak. Nem hiányzik a könyv lapjairól a humor sem. A nyugatnémetek egy vesztett mérkőzését vezette, s erről egy hamburgi kislány szavait idézi: »Uram, értsen meg jól. Egy nemzet gyűlöli önt, amíg él.« Erre volt a legbüszkébb, »ötvenmillió ember. Ez azért nem csekélység.« ' Együtt mosolygunk nápolyi sztoriján, amikor a helyi rendőrfőnök megfordíttatja kedvéért az egyirányúsított utca forgalmát. Nem kevésbé érdekes a szurkolót bemutató fejezete sem. NEKÜNK KÜLÖN érdekesség, hogy ez a világjáró »író« dúsgazdag anyagból válogatott könyvében kudarcai között helyet szorított Kaposvárnak is, ahol egy tíz év előtti Kaposvár—Autóbusz mérkőzésen kicsúszott lába alól a talaj. íme, a Kinizsi »stadion«, a Wembley-vei és a Maracaná- val egy könyvben! így talál a sorok közt egymásra a kicsi és a nagy, az érdekes és a szép. De egymásra talál az író és az olvasó is. Jutási Róbert Fonyódi járási bajnokság Vityapuszta végzett az élen Nem volt zökkenőmentes az 1973/74. évi bajnokság a fonyódi járásban. Sok volt a kisebb- nagyobb szabálytalanság, és ezért jó néhány mérkőzést nem a pályán elért eredménnyel Átigazolások a Honvednáí és a Fradinál A Ferencváros kiadta Pán- csics Miklóst a Bp. Honvéd- nak. A válogatott játékos már részt vett a piros-fehérek edzésén. Páncsicsért a Ferencváros Pusztai Lászlót kapta cserébe, a gólerős jobbszélső már Dalnoki Jenő edzésein vesz részt. A Ferencváros benyújtotta Szabó Ferenc (Haladás) és Pogány (Leninváros) átigazolási kérelmét is. Visszatért az1 együtteshez Ebedli 1. is. A Bp. Honvéd új játékosai: Gujdár, Virágh (SZEOL), Páncsics (Ferencváros), Pe- szeki (Dorog), Weimper (VM Egyetértés), Bartos (Csepel). A Tatabánya szerzeményei: Bánfi Vilmos (Április 4. Gépgyár) kapus, Csapó Károly (Soproni Textiles) középpályás, Czakó Sándor (Bp. Honvéd) védő, Halász István (Szabó L. SE) csatár, Hegyi Imre (Ü. Dózsa) csatár. H Somogyi Néplap Kaposvári úszók helyiállása a siklósi versenyen A gazdag megyei program I mellúszásban 1:17.4 perces és az egymást követő országos bajnokságok miatt kedden bonyolították le Siklóson Baranya megye úszóbajnokságát. A pécsieken kívül a zalaegerszegi és a kaposvári úszók is rajtkőre álltak. Úszóink csonka csapattal érkeztek meg Siklósra, elég viszontagságos utaftás után, ugyanis már hajnali 3 órakor útnak indultak. Közülük Varga Tamás, Dombai Ferenc, Ádler Judit és Misák Erika az egyéni helyezésen túl a váltóban is sikeresen szerepelt. Eredmények: 50 m béka mell, fiúk: 1. Molnár 5&2, 3. Steller 58.6. 50 m béka hát: 1. Molnár 51, 2. Huszár 51.5, 3. Steller 56.5. 100 m férfi hát: 3. Dombai 1:18.4. 1500 m férfi gyors: 2. Varga 20:32.6. 4x100 m férfi gyorsváltó: 2. Kaposvár. 50 m béka hát, lányok; 2. Boros 48:6, 3. Légrádi 56:2. 800 m gyermek gyors: 3. Misák 13:33. 400 m női gyors: 3. Ádler 6:03. 4x100 m női vegyes váltó: 3. Kaposvár. 4x100 m női gyorsváltó: 3. Kaposvár. * * * Vasárnap Budapesten rendezték a junior korcsoport országos bajnokságát, melyen ismét két kaposvári úszó ve- rekedte be magát a döntőbe. Nagy Péter a 100 idővel 6., Szarka Ágnes a 200 méteres hátúszásban 2:47.4 perces idővel a 8. helyen végzett. igazoltak. Somogyvámostól és a DTTV Balatonboglártól két- két büntetőpontot kellett levonni, és Somogybabodot törölték a bajnokságból. Vityapuszta megérdemelten végzett a élen, bár az utolsó fordulókig Balatonberény méltó versenytársa volt. A bajnokság végeredménye: 1. Vityapuszta 14 12 1 1 32-12 23 2. B.-berény 14 10 1 3 54-14 21 3. öreglak 14 7 2 5 31-21 16 4. S.-vám. (—2) 14 7 1 6 23-24 13 5. Sz.-györök 14 5 3 6 22-37 13 6. L.-tóti II. 14 5 — 9 26-36 10 7. DTTV B.-boglár (—2) 14 1 1 12 15-56 1 3. Somogybabod törölve Rangos nemzetközi mezőny Készülnek a cselgáncsozók A Hungária Kupa viadala minden évben rangos nemzetközi mezőnyöket vonz. Az idén a sportág legjobbjainak tartott japánok is képviseltetik magukat egy tartományi válogatottal, mely a Bp. Spartacus judósainak tavalyi látogatását viszonozza. Rajtuk kívül előreláthatólag szovjet, csehszlovák, NDK-beli, lengyel, jugoszláv, román, osztrák és francia versenyzők lépnek tatamira a teljes magyar élmezőny társaságában. Szó van olasz judósok indulásáról is, de ez csak pár nappal a rajt előtt derül majd ki. Súlycsoportonként ; 8—10 külföldi és 6—10 hazai, összesen mintegy hatvan cselgán- méteres csozó nevezett az eseményre. A Hungária Kupa versenyeinek időtartamára (augusztus 3—4) Budapestre érkezik Charles Palmer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke, aki tárgyalásokat folytat a magyar cselgáncssport vezetőivel. A Hungária Kupa műsora: Augusztus 3, szombat: 80 és 93 kg-osok, valamint a nehézsúly úak versenye; Augusztus 4, vasárnap: 63 és 70 kg-osok, valamint az abszolút kategória küzdelmei. A selejtezőket és a vissza- mérkőzéseket mindkét napon az olimpiai csarnokban délelőtt 9—11 óráig, a döntőket pedig a margitszigeti Dózsa- teniszstadionban felállított szabadtéri tatamikon 20—Ti óráig rendezik meg. JÚLIUS Milyen lesz az időjárás? 18 CSÜTÖRTÖK Frigyes A várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt* zivatar idején átmenetileg megerősödő, változó irányú szél. Fülledt idő. Á várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: néhány fokkal 30 tok felett lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 24 fok volt. — Egymillió 400 ezer forint értékű lakossági szolgáltatást végzett az év első felében a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz. Ez termelési értéküknek csaknem 12 százaléka volt. — Mesemondó versenyt rendeznek holnap délelőtt 10 órakor a megyei könyvtárban. A gyermekkönyvtár és az úttörőház közös programjában az általános iskolák alsó. tagozatosai vizsgáznak a szép fogalmazásból. — Már a második százszemélyes óvoda készült el Szolnokon, a város üzemeinek összefogásával az idén. A város gyárai és üzemei Szolnok 900 éves jubileuma tiszteletére vállalták, hogy enyhítenek a súlyos óvodai gondokon : pénzzel, • társadalmi munkával, védnökséggel támogatják az óvodaépítést. — Űj típusú, takarékosan működő kávéfőzőket kezdtek gyártapi a budapesti Auto- fém Ktsz-ben — találmány alapján. A találmány lényege az úgynevezett keverőge- nerátoros szűrőrendszer, amely i olyan tökéletesen kivonja az aromákat, hogy a korábban felhasznált kávémennyiség kétharmada is elegendő azonos minőségű ital készítéséhez. — Két hajóval bővült a Velencei-tavi kotróhajóflot- ta. A balatonfüredi hajógyárból, illetve Csehszlovákiából' érkezett új hajókkal együtt már hat úszókotró dolgozik a tavon az iszaptalanításon és hínárirtáson. — 270 hektárra növelik a Baláta tó védett területét a jövőben. Jelenleg 180 hektár van védetté nyilvánítva. — Németh József vásárhejIyi festőművésszel találkoztak Kaposszerdahely fiataljai. A művész a helyi KISZ- I szervezet meghívására érkezett szülőfalujába. — Az idén először termeszt Desire burgonyát a kiskorpádi Latinca Sándor Tsz. A 30 holdas táblán, egységnyi területről 120 mázsás átlagtermést várnak. — A Balaton-parton csa- vargott a 19 éves Nagy Margit kötéséi foglalkozásnélküli. A Siófoki Járásbíróság közveszélyes munkakerülés miatt háromhavi szabadság- vesztésre átélte. — Egy kamionnyi szovjet fagylalt érkezett tegnap a Csemege Kereskedelmi Vállalat kaposvári boltjába. — Szabálytalanul kanyarodott egy pótkocsis vontatóval Barcson a tizennyolc éves, helybeli Kampf József és összeütközött a motorozó, huszonhárom éves Csapó László barcsi raktárossal, aki a megengedettnél gyorsabban hajtott. A motoros' súlyosan megsérült. Ú ra dohog a dorozsmai szélmalom Szeged kiskundorozsmai városrészében szerdán ünnepélyesen felavatták az újjáépített dorozsmai szélmalmot. A több mint 150 éves ipari műemlék, négy évvel ezelőtt összedőlt. S a szerkezet most már ismét alkalmas szemes termények őrlésére. 600 évvel ezelőtt 1374. július 18-án halt meg és 670 esztendeje, 1304. július 20-án született Francesco Petrarca, kiváló olasz költő, az olasz kommunista költészetnek Dante és Boccaccio mellett leg- nagj'obb egyénisége. Arezzóban született; apja úgynevezett fehér guelf parti volt (a pápai hatalom híveinek pártja), s a család hosszabb ideig Avignonban élt száműzetésben, az akkori pápai székhelyen. Egyik első képviselője volt az irodalmi tevékenységéből megélő, főúri pártfogást nem kereső költőtípusnak. Életében elsősorban latin nyelvű költeményeiért becsülték, s avatták koszorús költővé a Ca- pitóliumon. Valójában pedig európai jelentőségű költővé ólasz nyelvű Dalos-könyve emelte, amelynek 317 szonettje, 27 canzonéja, 9 sestinája, 7 balladája és 4 madrigálja a Laura iránti szerelem líráján túl megszólaltatta a költőnek hazája szabadságát féltő gondolatait, az egységes Olaszország megteremtésének vágyát, sőt a pápai udvar romlottságát leleplező bírálatát is. (Avignoni szonettek.) Súlyos vasúll szerencsétlenség Vácott Tegnap reggel Vácon, az állomási vágányokon tolatást végző villamos mozdony ösz- szeütközött a Nagymaros felől érkező, Budapest Nyugati pályaudvarig közlekedő személyvonattal. A baleset következtében Szabó István 25 éves vasesztergályos, sza- fcolyai lakos és Szabó János 47 éves betanított munkás, .. szakolyai lakos meghalt, egy fő életveszélyes, négy súlyos és harmincöt könnyű sérülést szenvedett. A rendőrségnek a MÁV-szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálata eddig azt állapította meg, hogy nem tartották be a vasúti forgalmi utasításnak azt a pontját, amely előírja, hogy vonat érkezése esetén minden tolatási műveletet be kell fejezni. A felelős személyek körének megállapítására a vizsgálat tovább folytatódik. — Több mint 300 ezer kötet könyvet tartalmaz a pannonhalmi vár könyvtára. A nagy tömegű könyv rendezése hosszú évek óla tart és ennek során gyakran kerülnek elő ritka értékű példányok. Nemrég megtalálták az első magyar fizikakönyv eredeti példányát. — Tévesen jelent meg tegnapi számunk 8. oldalán a KIOSZ ellenőrzési munkájáról szóló írásunk címe. Helyesen: Ellenőrzik a kontárokat. Súlyos balesetek Pogányszentpéteren ittasan, figyelmetlenül lépett az úttestre a hatvankét éves Dávid József helybeli nyugdíjas és motorkerékpárjával elgázolta a huszonnyolc éves Sznopek József nagykanizsai vízvezeték-szerelő. A gyalogos és a motoros súlyosan megsérült. Dávid József ellen büntető eljárást indítottak. — Női, bakfis- és lánykafürdőruhák nagy választékával várják vásárlóikat a Somogy' megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat ruházati szaküzletei, (x) ű