Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! £ra: 80 fillér MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam 152. szám 1974. július 2., kedd Párlkü!d»ílsé«üislí Megvitották ° Stratégiai fegyverek korlátozását tárgyalásai Szíriában A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége, amely Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésé­vel Szíriában tartózkodik, hétfőn délelőtt folytatta a szombaton megkezdett hivata­los tárgyalásokat a szíriai Baath-párt küldőt!ségével. A szíriai delegáció élén Jasszar Aszkari, a Baath-párt vezető­ségének tagja, a nemzetközi kapcsolatok osztályának veze­tője áll. A megbeszéléseken részt vett Veres János, hazánk damaszkuszi nagykövete is. Vasárnap a magyar párt­küldöttség egynapos vidéki körútja keretében látogatást tett a történelmi műemlékei­ről ismert Palmyrában, majd a szovjet segítséggel épülő Eufrátesz-gáthoz utazott, hogy megismerkedjék a haladó Szí­riái rendszer legkiemelkedőbb alkotásával. A hatalmas épít­kezésen 12 ezer munkás, köz­tük ezer szovjet szakember dolgozik. A Baath-párt helyi vezetői elmondták, hogy a nagy jelentőségű beruházás eredményeként négyszeresére növekszik az ország villamos- energia-termelése, megkétsze­reződik az öntözéses művelé­sű mezőgazdasági terület, s megfékezik a pusztító folyami árvizeket. A gát építése a gyorsított munkatempó révén egy évvel a határidő előtt, már 1974 végére befejeződik. Ma újra csúcsszintíí tárgyalások Az oreandai eszmecserék — Nixon Minszkbe látogatott Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: Vasárnap délelőtt a Jalta melletti oreandai szovjet Uor- mányrezidencián folytatódtak a tárgyalások Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Ri­chard Nixon, az Egyesült Államok elnöke között. Az esz­mecserét délután folytatták fontos nemzetközi kérdések­ről. Brezsnyevvel és Nixonnal egyidőben megbeszélést foly­tatott Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter is. Később a külügyminiszterek néhány magas rangú szakértő kísére­tében csatlakoztak a legfel­sőbb szintű eszmecsere rész­vevőihez. Brezsnyev és Nixon — a vasárnap délelőtti találkozót is beszámítva — összesen közel tizenkét órát tárgyalt a csúcs- találkozó óta. Megbeszéléseik témái között az eddig kiadott jelentések szerint olyan fontos kérdések szerepeltek, mint az európai biztonsági konferencia harmadik szakaszának problé­mája, a közel-keleti helyzet tartós rendezésének kérdése, a kelet—nyugati enyhülési po­litika folytatásának elvi kér­dései, a stratégiai elhárító és támadó rakéta fegyverek to­vábbi korlátozásának lehető­ségei, a földalatti nukleáris robbantások betiltása. A délelőtt tizenegykor kez­dődött s ebédidőig iolytatódó megbeszélést megelőzően Ni­xon elnök felesége és az ame­rikai küldöttség több tagja társaságában istentiszteleten vett részt. Patricia Nixon ez­után az artyeki úttörőtáborba látogatott el. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára vasárnap Nixon elnök oreandai szálláshelyé­nek kertjében újságírók előtt kijelentette: megfelelően foly­nak tárgyalásai az amerikai államfővel. — A kérdések széles körét azonban még nem vitattuk meg — fűzte hozzá. — Eddig csak olyan problémáknál időz­tünk, amelyekkel kapcsolatban már megállapodást értünk el. Ma még két-három kérdésről folytatunk megbeszélést. Tár­gyalásaink az elnök Minszk- böl való visszatérése után folytatódnak, tehát meg van időnk. Vasárnap délután Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon — a két külügyminiszter tár­saságában — folytatta tár« gyaiásail az oreandai reziötn- i cián. Ezt követően az SZKP főtitkára, az Egyesült Államok elnöke és a kíséretükben lévő személyiségek fekete-tengeri sétahajózásra indultak. Tárgyszerű, baráti légkör jellemezte a vasárnap folyta­tott szovjet—amerikai hivata­los megbeszéléseket, melyek az oreandai szovjet kormány­rezidencián, illetve a délutáni órákban lezajlott fekete-ten­geri yachtkiránduláson foly­tak — jelentették be vasárnap (Folytatás a 2. oldalon) A főváros legnagyobb földalatti forgalmi csomópontja épül a Deák tcrcn. Itt találkozik majd a metró cszak-rdcli és kelet—nyugati vonala, valamint a millenniumi földalatti cs az új aluljáró. Az építők ^hamarosan befejezik a közműve­zetékek áthelyezését és hozzákezdenek az aluljáró alaplcmc- zének betonozásához. < (MTI-fotó — Bara István felvétele — KS) ,Vadnyugati" lövöldözés az atlantai templomban Meggyilkolták Martin Luther King anyját Megölték Martin Luther King lelkész édesanyját. Az 19(>8-ban meggyilkolt amerikai polgárjogi harcos édesanyja Atlantában abban a templomban, ahol fia van eltemetve, va­sárnap istentiszteleten vett részt, amikor egy néger fiatal­ember pisztolyból lövéseket adott le reá és a mellette állók­ra. Az atlantai baptista temp-* lomban — ennek lelkésze az idősebb King — a gyülekezet éppen a Miatyánkot kezdte énekelni és King asszony ült A letartóztatott gyilkos Mar­cus Wayne Chenault, 23 éves fiatalember, az ohiói allami egyelem pedagógiaszakos hall­az orgonánál, amikor a gyilkos; gatója. Szomszéd iOai vuilomása* Harmadfokú helyi vízkárelhárítási készültség Makón, Hódmezővásárhelyen és Szegeden Nagy zivatarokkal, záporok­kal szombaton és vasárnap a keleti országrészben általában 40 milliméter, néhol pedig 100 millimétert is megközelítő csa­padék hullott. A hirtelen lezú­dult eső több városban belvizi elöntést okozott. így Makón, Hódmezővásárhelyen és Szege­den a városi tanács elrendelte a harmadfokú helyi vízkárel­hárítási készültséget. A legtöbb csapadék Makó körzetében hullott, s a Honvéd-telepi vá­rosrészben az összegyűlt eső­víz átmenetileg több száz há­zat veszélyeztetett, így a régi, gyenge falazatú magánházak­ból hétfőn délig 18 családot költöztettek ki. A védekezés­ben 400 ember vesz részt, s munkájukat 28 hordozható szi­vattyú segíti. Szegeden a rókusl városrész­ben jelentkezett elöntés a sok csapadék következtében. Né­hány házból átmenetileg kite­lepítették a lakókat. A városi vízművek dolgozói elsősorban az utcai vízelvezető árkokat mélyítik, és tisztítják az átere­szeket. hogy meggyorsítsák a csapadékvíz eltávolítását. Hód­mezővásárhelyen is erőteljesen védekeztek a mélyebb területe­ken összegyűlt víz ellen. A je­Ujabb áradás a Körösön lentős csapadékkal érintett te­rületeken, Csongrád megyében és Békésben több mint 17 000 hektárnyi mezőgazdaságilag művelt terület — főként ka­lászosok, valamint kukorica- és burgonyatábla — került víz alá, de számítani lehet arra, hogy egy-két napon belül el­vezetik a belvizet. Az alsó- tiszavidéki és a körösvidéki vízügyi igazgatóság ugyanis 35 nagy szivattyútelepet helyezett | üzembe, s a szivattyúk segít­ségével másodpercenként 66 köbméter vizet emelnek át a belvizi csatornákból a folyók­ba. Az esőzések hatására elsősor­ban a Körösök és a Berettyó felső szakaszán újabb áradás kezdődött. Többek között a Fe­kete Körös vízszintje a romá­niai szakaszon Antnál vasár­naptól hétfőig 256-ról 546 cen­timéterre emelkedett, a ma­gyar szakaszon pedig egyelőre 96 centiméteres áradást mér­tek. A várható nagyobb ára­dásnak megfelelően hétfőn a Fehér, a Fekete Körös és a Be­rettyó egyes szakaszain har­madfokú árvízvédelmi készült­séget rendeltek el. A Fehér és a Fekete Körös deltájának gát­ján vágott töltésnyíláson át hétfőn ismét megkezdődött a folyó vizének beáramlása a vésztározóba. A Körös deltá­ban új töltés védi Dénes-ma- jort, s így a kis település*lakóit már nem veszélyezteti a víz. ’ölugrott, mindkét kezével pisztolyt rántott elő és éktelen káromkodás közepette tüzet nyitott. King asszony volt hoz­zá a legközelebb, és már az el­ső golyótól halálos sebet ka­pott. Rajta kívül belehalt sérü­léseibe egy segédlelkész, egy asszonyt pedig egyelőre kór­házban kezelnek. A lövöldözésre a hívők ré­mülten buktak a padok alá. majd amikor a gyilkos piszto­lyaiból kifogytak a töltények és a kijárat felé menekült, el­fogták. szerint vallási őrületben szen­ved, gyakran állt ki szobája ablakába és hangszórón prédi­kált a járókelőknek. A rendőr­ségi házkutatás során megta­láltak Chenaultnál egy tíz ne­vet tartalmazó listát. Azoknak a neve volt rajta, akiket — mint mondotta — meg akart gyilkolni, többek közt Ralph Abernathy, Jesse Jackson és Hosea Williams néger lelké­szeket, a polgárjogi mozgalom ismert személyiségeit. ök mindhármán kijelentet­ték: véleményük szerint össze­esküvésről van szó. Az atlantai rendőrség szóvi­vője szerint »eddig nem buk­kantak összeesküvés nyomai­ra«. Részletes megállapodásokat kötöttek Rajtra kész a gabonaforgalmí vállalat A Magyar Távirati Iroda tájékoztatót adott ki a Gabo­natröszt aratási előkészületei ­Lábodort láttuk Két gépsor a lucernatáblán KGST-egyezmény a közúti árufuvarozás általános feltételeiről Az E—280-as betakarítógép szecskázza, pótkocsira rakja a lucernát. Földvári László és poslaügyi miniszterhelyet­tes vezetésével hazaérkezett az NDK-ból a magyar küldött­ség, amely Karl-Marx-Stadt- ban részt vett a KGST közle­kedési állandó bizottságának 47. ülésén. A tanácskozáson megtárgyalták a tagországok közötti vasúti fuvarozások helyzetét, s egyeztették intéz­kedéseiket a növekvő szaüítá­A Lábödi Állami Gazdaság állattenyésztési ágazata gyors I ütemben fejlődik. Hamarosan közlekedés- sok lebonyolítására. Szerződés- ' három szarvasmarha-telepen tervezeteket beszéltek meg az | termelnek tejet, illetve húst, autóbuszközlekedés közös me­netrendjének kiadásáról, a nemzetközi helyfoglalás és jegyárusítás bevezetéséről. A tagállamok képviselői egyezményt írtak alá a trans- konténerek közös használatá­ról. valamint a nemzetközi közúti árufuvarozások általá­nos feltételeiről. nem is beszélve a sertéstelep ről. Rendkívül fontos tehát a megfelelő takarmányalap. A takarmányt azonban nemcsak megtermelni kell, hanem úgy betakarítani, hogy minél ke­vesebbet veszítsen tápértéké­ből. termeszt lucernát; ennek zö­méből lucernallszt készül. Két gépsor állt munkába: az E 301-es lucernabetakarító rend­re vágja a terményt, az E— 280-as pedig szecskázza, és pótkocsira rakja. A két gép teljesítménye egymással szink­ronban van, s óránként 3,6— 3,8 hektárról takarítják be vele a termést. A holland gyártmányú rend­sodróval is a Labodiak lucer­natábláján találkoztunk elő­__ A gazdasag 404 hektáron i szór. Ez a gép alkalmas arra, h ogy a kész rendeket szétdo­bálja — például ha megázott —, majd újra összegyűjtse. A rendek így lazábbak és gyor­sabban száradnak, mint azok, amelyeket csillagkerekes rend­sodróval csináltak. A gépekkel elégedettek Lá- bodon, csakúgy, mint a lucer­na termésátlagával. A máso­dik kaszáláskor hektáronként 90—100 mázsás átlagra számí­tanak, ami 70 mázsa szénának felel meg. ről. Az országos megállapítá­sok alapján Kékesi Jenőtől, a Somogy megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat igazgatójától érdeklődtünk, hogy a megyében — most, az aratási kezdetén — milyen elő­készületeket tettek; hogyan fognak hozzá á vállalat dol­gozói a nagy nyári feladat vég­zéséhez. Mint hírül adtuk; a múlt hét közepétől néhány gazda­ságunkban megkezdődött az őszi árpa aratása, de szombatig a gazdaságok még nem szállí­tottak uj terményt a vállalat raktáraiba. Ahogy elmondta az igazgató; az elmúlt hetek legnagyobb munkájával vé­geztek; mindenütt úgynevezett »bonyolítási megállapodást« kötöttek. Ebben pontosan, részletesen rögzítették, hogy melyik gazdaság mikor, hová és mennyi gabonát szállít, mi­lyen lesz az átvétel üteme. A zökkenőmentes, ütemes felvá­sárláshoz nélkülözhetetlen az érde]cek kölcsönös egyeztetése. Csak ügy lehet zavarmentes a munka, ha ezeket a megálla­podásokat kölcsönösen be is tartják. Bár a minőségi viták szá­ma évről évre csökken igen lényeges feladat volt az át­adók és átvevők tanfolyamá­nak megszervezése, az ezen a területen dolgozók felkészíté­se a szezonmunkára, a terme­lőszövetkezetek szövetségei­vel közös szervezésben. A megyében mindenütt befeje­ződtek már ezek a tanfolya­mok. Most már valóban csak jó idő kell ahhoz, hogy megin­dulhasson az aratás; hogy ter­melő üzemeink és a felvásárló vállalat szervezetten, zökkenő­mentesen végezhessék legna­gyobb nyári feladatukat. Új aluljáró épül I

Next

/
Thumbnails
Contents