Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-26 / 147. szám

1 APRÓ HIRDETÉSEK ©VASZJELENTSS Mfif megrendüléssel tudstjulc, hogy vállalatunk siófoki dolgosója, KOVÁCS JÖZSEFNSI K éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Somogy megyei iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat vezetősége és szakszervezeti bi­zottsága. (14710) * * • Fájdalommal tudatjuk, hogy a sze­retett férj és édesapa, JAKAB JANOS volt mezőcsokonyai lakos, 67 éves korában rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése 27-én, csütörtö­kön 14.30 órakor lesz a Nyugati te­metőben. A gyászoló család (73403) • ♦ * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, az egyetlen édesapa, fiú és testvér, SZÉKELY PÁL szabó június 22-én — életének 43. évé­ben — hirtelen elhunyt. Temetés** június 28-án fél 2 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonok­nak, ismerősöknek, akik HIDEG GABOR temetésén részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló esalárl • * * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik felejthetet­len halottunk, Ifj. MÓRICZ LAJOS temetésén részt vettek s részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (73417) • • • Ezúton mondunk köszönetét azok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetet­len férjemet utolsó útjára velünk elkísérték és gyászunkban osztoz­tak. özv. Raskoványi Gyuláné és gyermekei. (5219) * • • Ezúton mondunk hálás köszöne­tét rokonainknak, ismerőseinknek, a kaposvári Finommechanikai Vállalat és a kaposvári kefeüzem dolgozóinak, az 503. sz. Ipari Szak­munkásképző iskola tanulóinak. a siófoki Vízügy dolgozóinak és mindazoknak, akik drága halói tunk, IMRE FERENC temetésén részt vettek és együtt­érzésük kel, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Csornán, a Dózsa Gy. cl g. sz. alatt eladó két szobás, fürdőszobás — mellékhelyiségekkel és két hold telekkel — rendelkező ház. ______________011621) B alatonlellén, az ál­lomáshoz 5 perere 230 n-őlea telek eladó. Erdős, Balatonlelle, Rákóczi utca 203. _______________(Tl&O E ladom Barcson 3 szobás családi háza­mat, azonnal beköltöz­hetően. Érdeklődni: Agárdtoé, Barcs, So- mogyi Béla u. 17. Eladó családi ház 1 hold szántóval és sző­lővel. Szili István, Ka­posvár, Hangyásmál­hegy JL7._________(73427) " Kétszobás, összkom­fortos nyaraló teljes berendezéssel, fizetési kedvezménnyel eladó. Bármikor megtekint­hető. Balatonlelle, Rá­kóczi utca 95/b. _____________(150717) K étszobás, OTP-s, kertes társasházrész eladó. Hajcsár, Kapos­vár, Füredi u. 130. _____________(73461) E ladó Toponáron, a Kilián György u. 13. számú családi ház, és ugyanott házhely is. Érdeklődni: 17 óra után. _____________(73461) E ladó Balatonmária- fürdőn újonnan épült nyaralóban egy két­szintes szoba, fürdő­szobával, főzőfülkével. •Balaton- jeligére, a pécsi Sallai utcai hir­detőbe. __________(150750) K aposváron, a Szom­bathely u. 10. sz. alatt kétszoba-hálófülkés társasházrész garázzsal eladó. Megtekinthető 17 órától._________(5207) E ladó 188 n-öles be­építhető telek Kapos­váron, a Buzsáki utcá­ban, vagy balatoni ki­sebb nyaralóra cserél­ném, ráfizetéssel. Ér­deklődni : a köjál portáján. (73460) CS-es Trabant eladó. Marcali, József A. il 24^_________________(7157) A lkalmi vétel! Sim­son motorkerékpár — piros (alig használt) 3000 kilométerrel eladó. Megtekinthető: Kapos­vár, Ezredév utca 4/a. Telefon: 11-935. ________________(73405) J ő karban levő Zsí- guü személygépkocsi eladó. Dr. Jéhn Lajos, Siófoki Ügyvédi Mun- kaközösség. q47ó5) ED-s Moszkvics Com­bi eladó. Kaposvár, Füredi u. 16._________ 6 0l-es Trabant Li­mousine 14 000 km-rel eladó. Érdeklődni: hét­köznap 18 óra után. Kaposvár, Sallai utca 16, Tel.: 12-622. (5220) CR-es, fehér, Trabant 601-es nagyon jó álla­potban eladó. Sipos Béla, Balatonszent­györgy._________(133538) J ó karban levő MZ 125-ös motorkerékpár eladó. Töröcske, Arany János u. 21. (73433) RenanH lf-es (vilá­gos-ezüst) megkímélt állapotban, Igényesnek eladó. «-Megbízható« 98337. jeligére, 8901 za­laegerszegi hirdetőbe. Postafiók: 121. CY-os 353-as Wart­burg de Luxe megkí­mélt állapotban eladó. Toponár, Derkovits Gy. U. 26. (73458) CX-es Trabant Li­mousine megkímélt ál­lapotban eladó. Nagy­kanizsa, Osvald 25. Szórady. (127286) í I E Rózsatövek, kiváló fajták. Kérjen díjtalan árjegyzéket! Homoki rózsakertészet, 5502 Endrőd. (14698) Szabás! pulikennelből fekete pulikölykek el­adók. Törzskönyvi elő­jegyzéssel! Herbay Jó- zsefné, Szabás, Fő u. I 136. (73434) A BALATONSZÁRSZÓI KONZUMSZÖV eladásra felkínál 1200 literes jeges HŰTŐSZEKRÉNYEKET. Érdeklődni: Balatonszárszó, Rózsa u. 1. sz. alatt. (14688) MAR CSAK NÉHÁNY NAPIG TART A KEDVEZMÉNYES TÜZELÖVASÁR a DÉL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT TELEPEIN! A hazai brikettek 15 Ft/'q, egyes szénfajták: mecseki iszap, — tatai, — dudari, — dorogi, — balinkai barnaszenek 10 Ft/q árkedvezménnyel vásárolhatók. A HITELAKCIÖS UTALVÁNNYAL RENDELKEZŐK IS KEDVEZMÉNYES ÁRON VÁSÁROLHATNAK. MOST OLCSÓBB! MOST VÁSÁROLJON! DÉL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT (14606) King- és r&sael ga­lambok nagy válasz­tékban ka pb* táv sí­pos Béla. Balaton- saentgybrgy. BSadé agy tehén, borjúval együtt. Kijá­ró*! 20 liter tejet ad. Cím: Tardl László, SzfilÓGkislak, Fő utca é*. (7153) I 31 éves, iiligrán, sző- | ke, értelmiségi leány társaság hiányában — megismerkedne kor­ban hozzá Ülő lóriival, házasság céljáből. La­kás szükséges. Lehető­leg lényképes levele­ket »Nyári zápor- jel­igére, a 73431. számra, a Magyar Hirdetőbe kérek. BUT O R 10 db-os sötét kom­binált bútor eladó, ica- posvár, Klsgát n 13. Négy személyes értre mié, fotelok, hármas szekrény, vltrlnszek- rény, gázolaj kályha el­adok. Jankó, Kapos­vár, Málom u. 10. SÍK Us kombájn alkatrészek a kéthelyi ■ Egyesült Aranykalász Termelőszövetkezet központi raktárában nagy választékban kaphatók. Érdeklődni lehet Kósi György raktárosnál. Telefon: Kéthely 20-as. (14682) A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási-, Vegyiáru­kiskereskedelmi Vállalat felvételre keres érintésvédelmi vizsgával rendelkező VILLANY­SZERELŐT. Fizetés: megállapodás szerint. Jelentkezés: a vállalat központjában. Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt, a munkaügyi csoportnál (14699) A Somogy megyei Ingatlankezelő-, Közvetítő éa Felújító Vállalat fölvesz központilűlés-szerelő szakmunkásokat, valamint olaj- és gázfűtői vizsgával rendelkező fűtőket. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a válla­lat műszaki osztályán. Kaposvár, Vár u. 6—8. (14674) Dolgozókat alkalmaznak Gyakorlott gépkocsivezetőket | A PTM Angyalföldi Szövőgyára azonnal fölveszünk. Jelentkezni j fölvesz 16 évüket betöltött lányo- lehet Kaposváron, a postagarázs- kát szövő- és csévélőbetanulónak. nál. (14663) ; A betanulási idő alatt 1460 Ft alap­bér 4- pótlékot fizetünk, napi 1 Gépkocsivezetőket fölvesz a Tej­ipari Szállítási Vállalat. Jelentke­zés: Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (150730) Termelőszövetkezet keres gép- j műhelyvezetői beosztásba legalább ; 5 éves gyakorlattal rendelkező gé- j pész üzemmérnököt vagy techni- ! kust és 2 éves gyakorlattal rendel­kező gépírót. Jelentkezni lehet: Kossuth Mg. Tsz, Somogyszob. Tel.: 20. (73432) i Ft-ért ebédet biztosítunk. A be­tanulás utáni kereseti lehetőség I 2000—2500 Ft. A jelentkezést írás­ban kérjük, az Üzemgazdasági osz­tályra: 1135 Budapest, Fáy u. 81— 83. (5045) Férfi munkást fölveszünk árukí­sérői munkakörbe. Fizetés: meg­egyezés szerint. Minden szombat szabad! A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 16. sz. Lerakata, Kaposvár. (73257) Balatonfenyvesi bungalótelepünk­re keresünk éttermi üzletvezetőt és üzletvezető-helyettest (Nyelvis­meret előnyben!), vendéglátóipari melegkonyhás kalkulátort, szaká­csot és pénztárost. Nyugdíjasok Je­lentkezését is várjuk. Részletesebb felvilágosítás és jelentkezés: Ba- latonfenyves, Háman Kató u. 12. Nemesné. (9081) A Dél-dunántúli Vízügy! Igazga­tóság barcsi hajózási üzeme (Barcs, Somogyi Béla u. 14.) barcsi telep­hellyel felvételre keres 1 portás és 1 éjjeliőr dolgozót, július 1-i be­lépéssel. Jelentkezés: az üzem ve­zetőjénél, a fenti címen. (14704) A balatonboglárl PŰSZÉRT-fiókhoz azonnali belépéssel felveszünk áruszállítókat. adminisztrátorokat. (14624) A böhönyei áíés* boltvezetőt keres tapsonyx vegyesiparcifck- boltjába (280 ezer havi forgalom) Jelentkezni lehet az áfész központjában, Böhönye, Fő u. 31. sz. alatt (14684) tagSgfaggswgh.««* ABC-árebfesekb» 1 húsipari képesítéssel es 2 élelrmsser- vagy vegyesbolti eladói képesítéssel rendelkező eladót azonnali belépéssel FÖLVESZÜNK. A jelentkezéseket személyesen vagy írásban kérjük a KONZUMSZÖV kereskedelmi osztályara: Balatonszárszó, Rózsa u. 1, (73453) A KAPOSVÁRI KÖZÜTI EPlTÖ VÁLLALAT azonnali belepessel FÖLVESZ finiser- és úthenger gépészeket (nyugdíjast is), 6-f-3-as munkaidőbeosztassal, kiemelt bérezéssel. Fölvesz továbbá erősáramú-gépesítési és automatizálási, építőgépész mérnököket, valamint D-kategóriás gépjárművezetőket. I Jelentkezés a Vörös Hadsereg úti aszfaltkeverő­telep vezetőjénél, személyzeti vezetőnél, illetve a gépjárműelőadónál. (73419) MAI ritíí&or CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 20 órakor: CIGÁNYBÁRÓ. Bada csonytomajban. VÖRÖS CSILLAG: Du. 5 és este 7 órakor.; ÁTKO­ZOTTAK VAGYUNK, IRINA. Ju­goszláv filmdráma. 16 éven felüli­eknek. (VI. 26-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: Délután 4 órakor: A FELKELŐ NAP ORSZÁGA. Színes. bolgái útirajzfilm Japánról. Este 6 és 8 órakor: VÉR ÉS i LILIOM. Színes francia film. 14 éven felülieknek. (VI. 26-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Du. fél 6 órakor: LÁNY A SZA- BADCS AP ATBAN. Színes NDK­kalandfilm. A BALATONI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA BALATONFENYVES (fedett kertmozi): Este 8 es 10 órakor: A TÖRÖK- FEJES KOPJA. Színes magyar if­júsági lüm. FONYÖD (fedett kertmozí); Este 8 és 16 órakor: FOLY­TASSA KÜLFÖLDÖN! (CARRY ON ABROAD!) Színes, szinkronizált, angol filmbohozat, 14 éven felüli­eknek. BALATONBOGLAR: Délután fél 5 és este 8 óra­kor: KABARÉ. (CABARET). Több Oscar-díjja! kitüntetett, színes, amerikai fllmmusicai. 16 éven felülieknek! BALATONLELLE (fedett kertmozí): Este 8 órakor; VARUNK, FIÜ! (ZSGYOM TYEBJA, PARENY!) Szinkronizált szovjet film. BALATONFÖLDVAR (kertmozi): Este 8 es 10 órakor: FOG­JAK ÉL OICHJT, ELVE VAGY HOLTAN! IMEKURANO OICH1 1NOCHI MORA1MASU») Színes ja­pan film, 14 even felülieknek. BALATONSZEMES (fedett kertmozí); Este 8 órakor: HÉT TONNA DOLLAR. Színes, magyar filmvíg- jatek, 16 éven felülieknek. ZAMARDI (fedett kertmos!)» Este 8 érakor: KERESZTESEK, I—1L (KRYZACI.) Színes, kétré­szes, lengyel tUmfelújítás. Dupla j hely árral. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Du, fél 6 és este fél 8 órakor: MESE SZALTÁN CÁRRÓL (SZKA2KA O CAKE SZALTA- ! NYE). Színes, szinkronizált szov­jet mesefilm. SIÓFOK (kertmoz!) j Este 8 orakor: EGY SRÁC FE­HÉR LOVON. Magyar íiímvigjatek. TELEVÍZIÓ Budapest 9.00—10.50: 'Iskolatelevízió 10,50 : Müsorlsmertetes. 10.51: Játék a be- ! tűkkel. 11.15—12.15: Az elegetett ; nyom NDK bűnügyi film. 15.50: Labdarúgó VB: NSZK—Jugoszlá­via mérkőzés 17.55: Élet Tokió­ban. OLasz dokumentum-film. IS.40: Nyitott szemmel álmodni! 19.10 Az MRT közönségszolgalat tájé­koztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nagy csaták. 21.20: Kxetarajz. Móricz Zslgmond- róL 22.35: Tv-híradó, 2. kiadás. 2. műsor 30. M: Műsorismertetés 50.01. ze­nei figyelő. 20.45. Mentsük meg a vadkecskeket! 21.05: Murepulők. amerikai rövidfilm. 21.20 Tv-hír­adó. 21.50—22.33: A mellény* Len­gyel tv-film. Jugoszláv tv 14.45: Magyar nyelvű tv-napló. 15.50: Labdarúgó VB. 18.05: Mesz- szelátó. 17.25: Némely fontos dol­gok. 18.15: A felismerés pillanata. Í9.20: Labdarúgó VB. 21.20: Az em­berek beszélni fognak. Amerikai játékfilm. 22.50: Előtérben. Osztrák tv 10.00: Iskolatelevízió. 12.35: Tele­sport. 15.50: Labdarúgó VB. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Jó éj­szakát, gyerekek! 18.30: Három lány és három fiú. Filmsorozat. 19.00: Osztrák képek. 19.25: Futball VB. 21.20: Tv-híradó. 21.55: Udo Jürgens es Marsha Hunt show- müsora, 22.25: Filmösszeállltas a futball VB-rŐl. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Buda­pest es a vidék kulturális program­jából. 8.20: Nóták. 9.00. Ádámcsut­ka. VIII. rész. 9.20: Szimfonikus zene. 11.20: -Munkából támad a bőség...- 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Így láttuk . . . 12.50: Köz­vetítés a szabad fogású birkózó-eb döntőjéről. 13.00; Reklám. 13.05: Tánczenei koktél. 13.50: A Belügy­minisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik. Kere­kes Tóth Erzsébet népda ,;kat éne­kel. 14.07: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.22: Papp Lajos: Kilenc ba- gatell. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.00: Hírek. 15.10: A magyar peda­gógia évszázadai. 15.45: Kóruspo- dium. 15.59: Hallgatóink fi. .veimé­be. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Holnap közvetítjük... 16.22: Útközben. 16.42: Az élő népdal. 16.52: A KISZ Művészegyüttes egyetemi énekkara énekel. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Haydn: G-dúr szimfónia. 17.48: Újat — csak korszerűbben. 18.03: Notaest. 18.58: Hallgatóink figyelméé. 19.00: Esti krónika. 19.25: Közvetítés a szabad fogású birkózó-eb döntőjéről. 19.45: A zon­goraművészet első- aranykora. 30.25: Levelek a világirodalomból. 20.40: A harmadik forduló. 21.11: Hírek. 21.14: Magnósok, figyelem! 22.00 Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsessz vilaga. 23.20: Könnyűzene Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Mai fanfa­rok. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenes műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Együttesek Verdi operaiból. 9.0C. Hírek. 9.03: Zenes játékokból. 9.54 Néhány perc tudomány. 10.00: Ze­nés műsor. — 12.03: Éneklő világ. 12.26: Grófé: Grand Canyon — szvit. 13.00: Hírek. 13.03: Hazunk tája. 13.23: Monteverdi: Glória. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 13.45: Időjárás és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. . 18.00. Hí­rek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Hüszas stűdió. 19.23: Ale­xandra. 19.39: Láttuk, hallottuk. 19.54: Jó estet, gyerekek! 20.00: Esti krónika. II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30; Üj könyvek, 20.33: Tartíni: ördögtrilla-szonata. 20.49: Erkel: Hunyadi László. Négyfel- vonasos ojiera. 24.00—0.10: Hírek. 3 MŰSOR 18.00: Hírek. 18.05: Magyar irodal­mi arcképcsarnok, ifi.25: Bartók Zéne huros, ütőhangszerekre es cselesztára. 18.56: Hajnali kocsi­szín. 19.06: Az árnyék nélküli asz- szony. 19.4b: A Studio—ll játszik. 20.17: Ravel-művek. 21.07. Hírek. 21.10: Beethoven- és Schubert-mű- vek. 23.00—23.13: Hírek. PECS! RADIO 17.30 Musonsmertates. 17.35. Hét- kozben. 18.30: Dél-dunantúU hír­adó. 18.45: Az liles-együttes, vált- I mint az Emerson Lake es Palmer j trio felvételeiből. 19.00; S2erb—hör- vat nyelvű műsor. 19.30: Mémet 1 nyelvű műsor. 20.00; Műsorzárás. 4

Next

/
Thumbnails
Contents