Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-26 / 147. szám
ITT ÉRTEK MUNKÁSSÁ Hárman a brigádból — Nézze a környéket Egykor mocsár, ingovány \ volt ezen a környéken. Tizen dolgoztunk mindössze. Nádpallót és mádszőnyeget készítettünk, igen nehéz fizikai munkával. Az évi termelési érték alig érte el az egymillió forintot. Aztán elkezdtük a betonáru és a mozaiklap gyártását. Kezdetben bizony a lapát és a talicska, meg néhány elavult, másutt már kiselejteA fiatal munkások közé tartozik Kiss Imréné. zett gép volt a munkaeszköz. Kelemen Zoltán, a szövetkezet balatonkeresztúri üzemének vezetője emlékszik így a kezdeti időszakra. Erre szavain kívül semmi sem utal. Iparvágányon érkezik a feldolgozásra kerülő anyag, s így szállítják el a készter1 méket is. Munkásaink száma megközelíti a kétszázat, a? évi termelési érték pedig a negyvenmillió forintot Azok a nők és férfiak, akik a község és a környező falvak mezőgazdaságából jöttek ide dolgozni, s kezdetben bizony nehezen illeszkedtek be az üzemi fegyelembe, itt értek mun- 1 kássá. Sára Istvánná kétszeres kiváló dolgozó. Tizenhat esztendős volt, s még Tóth Ilonának hívták, amikor 1956 végén a munkát elkezdte. Családjával új munkásdinasztia alakult ki Balatonkeresztúron. — Én még készítettem a nádszőnyeget, s aztán, mikor1 elkezdődött a mozaiklapgyár- tás, a présgépre kerültem. Nem volt egyszerű és könnyű a munka, 60 kilós préskocsit kellett emelgetni. Férjem, testvéreim, sógoraim szintén itt dolgoznak. Édesanyám, Tóth Lászióné is innen ment nyugdíjba. Most tértem visz- sza a hároméves gyermek- gondozási segélyről. Már korábban is sokat fejlődött, változott az üzem, ám most mégis meglepődtem a korszerű automaták láttán. Naponta 11—12 ezer darab mozaiklapot készítünk. A keresettel elégedett vagyok, havonta 2700—2900 forintot viszek haza. Molnár Vilmosáé is szülési szabadságon volt. ö I960-Löl dolgozik a camentüzesnben, fc ugyancsak rrvozaiklapot készít — Szívesen jöttem vissza, s legtöbben, akik szülési szabadságra, gyermekgondozási segélyre mennek innen, hasonlóan cselekszenek. Miért? Elsősorban azért, mert jó a kereset, s a gépek mindjobban megkönnyítik a munkánkat. No meg azért is, mert az üzem, illetve a szövetkezet vezetői nagyon sokat törődnek azzal, hogy a nők munkája és keresete ne mai'adjon el a hasonló területen dolgozó férfiakétól. Van korszerű fürdő, öltöző, üzemi étkezde. Amikor visszajöttem éppen akkor volt a termelési tanácskozás. Munkatársaink 15 000 forint jutalmat szavaztak meg a brigádunknak a tavalyi eredményért, s abból én éppen úgy kaptam, mint a többiek. Nagyon jó volt Nemrég tért vissza a gyer- megkondozási segélyről Molnár Vilmosnc. A tanácsok a fiatalokért Az anyagi támogatás felhasználása Ahogy a községi tanácsok vezetőitől érdeklődtem az ifjúságpolitikai feladatiakról, a törvény helyi végrehajtásáról, legtöbb helyen azonnal sorolni kezdték: ennyi és ennyi forintot költöttek a művelődési otthonra, az ifjúsági klubra, a sporkörre, az MHSZ működésének támogatására. Kisebb-nagyobb összegekről van itt szó, a községek anyagi erejéhez mérten. Tulajdonképpen örülni is kellene annak, hogy a támogatás mértéke nagyobb, mint az ifjúsági törvény megjelenése előtt volt. És az is jelentős haladás e téren, hogy a megszavazott összegék felhasználásának eldöntésébe mindenütt valóban bevonják a KISZ képviselőit. Ami azonban elgondolkodtató: jó néhány tanács ezt tartja legfőbb ifjúságpolitikai feladatának, és ha ezt teljesítette — mondjuk, segített berendezni egy ifjúsági klubot —, úgy véli, mindent megtett a maga részéről. Félreértés ne essék: nélkülözhetetlenül szükség van az eddiginél nagyobb összegű támogatásra is ahhoz, hogy a fiatalok kulturált körülmények között élhessenek szervezeti életet, művelődhessenek, szórakozhassanak. Sok helyen azonban az anyagiak biztosítását nem alapnak, hanem az ezzel kapcsolatos munka betetőzésének tekintik, A eomogyaszalói tanács elnöke azt mondta: — Megadjuk mi a legnagyobb támogatást, Falusi viszonylatban szép művelődési otthonnal rendelkezünk, melyet péntek kivételével — amikor vetítés van — szabadon használhatnak. És mégsem vagyunk elégedettek n fiatalok magatartásával, aktivitásúval Itt egyébként tavaly 25 ezret költöttek klubfölszereles- re: rádióra, lemezjátszóra, tv-re, az idén ötezerrel többet terveztek hasonló célra. Sző- lősgyörökön a fiatalok klubéletéhez 25 ezer forinttal járult hozzá a tanács. Somogyváron 14, Buzsákan 10 ezer forinttal segítették a fiatalokat törekvéseik megvalósításában. Balatomberényben és Balatoniadén — igaz, a BIB támogatásával — Ifjúsági pánkot létesítettek. Ugyancsak Lellén — 140 ezer forintért — ifjúsági klubot alakítottak ki. Nem nagy összegről van szó tehát. Arra azonban mindenképpen alkalmasak, hogy szerény, de fokozatosan javuló körülményeket biztosítsanak a fiatalok önálló szórakozásához, művelődéséhez. A kérdés ezek után az: hogyan élnek ezekkel az évről évre bővülő lehetőségekkel ? Ügy — sajnos — kevés helyen, hogy tesznek is hozza saját erejükből társadalmi munkával mint ahogy So* mogyvámosoa, ahol kifestették a művelődési otthont, vagy Somogyváron — itt ugyancsak tatarozási munkákat végeztek. Tudom, van. erre példa a megye más községeiben is. Mégis, sajnos, több helyen ennek edemke- zőjéről hallottam keserű véleményeket: hogy a fiatalok nem becsülik meg eléggé a sajátjukat, a drága felszereléseket, berendezési tárgyakat, sport- és egyéb eszközöket. Külön cdík keretében kellene foglalkozni azzal hogy milyen élet folyik a községek anyagi erejéhez mérten jelentős áldozattal kialakított helyiségekben, a régebbi vagy újonnan létesített intézményekben. Itt csupán jelzésként annyit: elsősorban zenés, magnós összejöveteleket rendeznek, legtöbb helyen egyáltalán nem, vagy alig érvényesül a klubok poltikai, or- kölcsi nevelő hatása. Viszonylag ritka az olyan községi ifjúsági klub, mint a leltei, amelyikben hetenként háromszor 35—40 fiatal is összejön, és bár egyáltalán nem rekeszük ki programi okiból a könnyű muzsikát, a táncos rendezvényeket, de ezzel nem elégszenek meg: ismeretterjesztő előadásokat, vitaesteket rendeznek, a község poütikai vezetőivel találkoznak, fejlesztési tervekről beszélgetnek. Igen, az anyagi körülmények biztosítása önmagában nem elég, bár nélkülözhetetlen feltétele a szervezeti, közösségi életnek. Más, tártál - mi, szervezési feladatai is vannak a község államhatalmi szervezetének, a tanács testületének a fiatalok gondolkodásának, magatartásának formálásában, politikai, közélett tevékenységük fokozásában. Ezek megvalósításához természetesen változatos módszerekre, körültekintő szervező munkára és a helyi gazdasági és politikai szervekkel való összehangoltabb munkára tan szükség. I’aal László (Folytatjuk.) Sára Istvánnénak egész családja az üzemben dolgozik. érezni a megbecsülést. A jutalommal együtt vehettem át a jelvényt az ötéves törzs- gárdatagságért. Kiss Imrené most tölti a negyedik évet az üzemben. O is tizenhat esztendős volt, amikor a munkai elkezdte. — Még en is dolgoztam a régi mozaiiclapgyarlo üzemben, az elavult gepeken. Gumicsizmát' horütunk, mert majd bokáig ért a víz. Télen nagyon sokat szenvedtünk a hidegtől mert nem lenetett fűteni nyálon pedig a meleg tette nehézzé helyzetünket. Most legtöbben szandált hordunk, s az üzemben termo- ventiuátor adja télen a melegei nyáron pedig a hűvös levegőt. Sokkal könnyebb, tisztább a munkánk, lényegesen többet termelünk és keresünk, mint amikor dolgozni kezdtem, S tudja, az se mindegy, miiyen. emberekkel dolgozunk együtt Olyan a brigádunk, mint egy család. A munkában és máskor is segítjük egymást. Amikor házat építettünk, segített szinte az egész brigád. Ott volt pihenőidejét feláldozva Molnár József né, Szencz Ferencné, Nagy Károlyné és még sokam hogy a hazba mielőbb beköltözhessünk. Persze, én is segítettem másoknak. A három asszony mozaiklapot készít. Mindegyik fiatalon, 16 éves fejjel kezdett itt dolgozni. S .mindhárman itt értek munkássá. Szeretik az Üzemet, ragaszkodnak hozzá, Váraljai József párttitkár, üzem vezető-helyettes elvhez még hozzáteszi: — Mindhárman a negyvenegy tagú Komarov szocialista brigádban dolgoznak. Ez a brigád több mint tíz esztendeje alakult, többször nyerte el a szocialista címet, s jelentős érdeme van abban, hogy üzemünkben igen eredményes a szocialista munka-, verseny. Dolgozóink 80 százaléka vesz részt benne. Egyik legjobb brigádunk; elsősorban tőlük függ, sikerül-e az 1974-es tervünket teljesíteni. Az új üzemcsarnok, ahova ' a korszerű automaták kerüllek, a múlt év végén készült el. A próbaüzemelés, majd az idei, első negyedév sikeresen zárult. Ez a biztosítéka annak, hogy a balatonmnriaj áfész cementüzeme teljesíteni tudja évi tervét is. Ez kétszerese a tavalyinak, s csaknem eléri a negyvenmillió tor intőt Szalai László Minden év nagy eseménye Agromasexpo "74 A nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari gép- és müszerkiáliítást és vásárt AGROMASEXPO elnevezéssel először a múlt évben rendezték meg Budapesten. Akkor 18 ország 165 kiállítója vett részt a nagy nemzetközi eseményen. Ebben az évben az őszi budapesti nemzetközi vásárral egy időben és egy helyen — a nemzetközi vásárközpont területén — rendezik meg az AGROMASEXPO-t szeptember 14-e és 22-e között. A KGST tagországaiban ez az egyetlen ilyen jellegű, évenként ismétlődő szakkiállítás. Legfőbb feladata, hogy a KGST-tagországok között elősegítse a jobb együttműködést, a gyártás- és gyártmány- szakosítást a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti gépes műszergyártás területén. Az Idén a nagy nemzetközi eseményre 20—22 ország ki f állitóit várják Budapestre. Már bejelentette részvételét a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, ezenkívül osztrák, olasz, nyugatnémet, francia, angol, dán, holland, amerikai, ausztrál cégek is jelezték érkezésüket. A hazai kiállítóik között megtaláljuk mindazokat az állami és szövetkezeti szerveket, amelyek gépeket, eszközöket, berendezéseket, műszereket gyártanak, illetve forgalmaznak az élelmiszer- és fagazdaságnak. Kiemelkedően érdekesnek ígérkezik a Me- zögéptröszt kollektív kiállítása, ahol több mint kétszázötven gépét, berendezést, ezek között hatvan-hetven újdonságot láthatnak majd az érdeklődök. A múlt évi gyakorlatnak megfelelően a kiállítás ideje alatt üzemi bemutatókat, tapasztalatcseréket is I szerveznek. Olimpia A térén már ötödik napja lobog az úttörő-olimpiai láng. Többször is arra járok, nem tudom levenni róla a szemem. A pályákon, az erdőben versenyeket nézek, a hozzákészülés; a hajrá izgalmát rögzítem magamban; s az utcákon ifjú olimpikonokkal találkozom. Megragadó a hangulat: a százéves Kaposvár ezekben a napokban szinte gyermekvárossá fiatalodott. Minden szép, egyszerű és természetes. Mintha a gyerekek világának újrafölfedezését élhetném át. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy párhuzamba állítsam őket mai önmagunkkal, hiszen örömük, izgalmuk, szenvedélyes küzdelmük es magatartásuk is összehasonlításra késztet. Ne várjanak hát tőlem valamiféle beszámolót az eseményekről. Az ország minden tájáról összesereglett úttörő-sportolók ugyanis számomra a gondolat- és képzettársítás megtermékenyítői. Erények sorozatát fedezem föl a versenyeken, a legapróbb megnyilatkozásokban, és felnőttek eltorzult jellembeli tulajdonságaival állítom szembe őket. A küzdelem tisztaságában gyönyörködöm, s kiábrándító emlékek sejlenek föl bennem. Az emelvény legfelső fokán szerény, szégyellös kislány áll, őt fényképezem. Objektívemen mégis a kétkedők, a kevelyek, az önmutogatók arcát látom. A fiatalokat még nem környékezte meg a hiúság, az önzés, a pénz ördöge — természetes, hogy tiszták. Azok a kacagásban, a munkában, a küzdelemben, egymás megbecsülésében. Lehetnek-e példaképeink? Nemrég olvastam az olimpiák történetében Michel Montaigne egyik alapgondolatát, érdemes figyelni rá. Azt irjat "Nem a lelket, nem a testet kell képezni, hanem az embert.« A sport szinte csodákra képes. Azt hiszem, nem véletlen, hogy abból a görög férfiúból, aki ifjúkorában a birkózásban és az ökölvívásban is nyert az olimpián, és Euripidésznek hívtak, nagy drámaíró lett. Hogy Platón, a filozófus vagy Püthagorasz tanítványa, Milón is olimpiai bajnok volt egykor. A sport az erő, az egészséges életmód megteremtésén kívül jellemet formai. Olyan tulajdonságokat alakít ki az emberben, amelyek birtokában a legtöbbet teheti embertársaiért. Heraklész — a monda szerint — még Zeusztól nyelte ellenállhatatlan, hősi erejét, de ő «csak« az olimpiák alapítója volt. A sportágak legjobbjai azonban hallatlan erőfeszítés árán szerezhették meg az elismerő olajágat. Mennyit mond nekünk ez a visszapillantás? Sugall-e valami értelmes, megfontolandó gondolatot hétköznapi küzdeh..cinkhez? Följegyeztem egy epizódot a pályán. Megragadott, hát továbbadom. Két fiú fekszik egymás mellett a fűben. Az égjük zöld-fehér csíkos trikót visel, és a 100 méteres síkfutásban — nem sokkal korábban — elsőként szakította át a célszalagot. A másik kék melegítőben van, a kislabdadobás- ban döntötte meg az úttörő-olimpiai csúcsot, s néhány perccel ezelőtt a távolugrásban is. Most újabb kísérletre készülnek. A távolugrásban már bajnoknak mondható fiú, a melegítés — aki két évvel ezelőtt már legyőzte a másikat —, odaszól: «Ugye. tudod, hogy mennyit kell ugranod? Hatszázharmincegyel. Igyekezz!« (Az ö eredménye 630 cm volt.) Arcán nem láttam gúnyos mosolyt, aggódást sem önmaga sikeréért. Biztatás volt a szavában, nem kérkedett. Saját eredményét nem is mondta, hanem többet annál. Ö még gyerek. Tiszta és önzetlen. Ezt olvastam az arcáról: «Több van benned, fiú, szedd össze minden erődet. Legyőzhetsz, csak igyekezz!« A sport embert nevel. Milyen jó és hasznos gyermekkorban kezdeni. Es milyen jó volna folytatni tovább, hogy emlékei-élményei végigkísérjék életulunkat, mindennapi cselekedeteinket. Talán senki sem vitatja: ember Lesz abból, aki megtanul küzdeni. S a nemes versengésnek a zöld gyepen, a piros salakon nincsenek görbe útjai. isebb. csoportok a fűben. Készülődés, izgalom. A legkényelmesebb tevékenység az, ha valaki éppen a cipőjét fűzi. A többi bemelegít. Itt, az utolsó percben is, pedig odahaza már hónapok óta gyötörte magát kemény munkával, fáradhatatlanul. Fölkészülünk-e mindennapi tetteinkre? Kihasználjuk-e az utolsó perceket is, avagy sokszor csak rutinból, megszokásból, fásultan vetjük oda fizikai-szellemi képességeinket? Ezek a fiúk és lányok emberré lesznek, akik máris megtanulták, hogy semmi se megy magától; olyan emberekké lesznek, akik meg tudják majd becsülni az erőfeszítés szülte eredményeket. Csak el ne felejtsék gyerekkori élményeiket. Csak tudnák tartósítani jó tulajdonságaikat. Csak ne lesnének annyit a felnőttek után, t Már-már túlzottnak tartom a «mércét«, az indítók szi- /gorát. Többször is futásnak készül az izom, de visszahívják a futókat a starthoz, mert egy valaki kiugrott közülük. Fegyelmezetlen volt vagy túlságosan izgatott? Mindegy. A gyerekek i kitartóak és szívósak. Háromszor is nekilódulnak a célnak, és nem szegi kedvüket a rosszul sikerült rajt. Mintha képzeletbeli óriás tábla állna előttük figyelmeztető szövegével: «Tudod-e újrakezdeni, ha elsőre nem sikerül? Tudod-e nem abbahagyni, és nem letörni soha?« Az olimpia — edzés a javából. Nem hiányozhatna a felnőttkorból sem. Mert a kitartást, a szenvedélyt és az odaadást, a bátorságot és az erőt nem elég egyszer megszerezni. Edzeni kell önmagunkat, hiszen annyi szédítő változás: rang és hatalom, siker és elismerés, önteltség és önzés próbálja kiűzni belőlünk a jót. És hányszor sikerrel? Milyen gyakran veszítünk ellenállóképességünkből, ha nemet kell mondani? Nem árt időnként felidézni az olimpiai eszmét. Nézem a közönséget. Gyerekek ők is. A megnyitón még sok száz felnőttet láttam, a pályákon azonban javarészt a versenyzők biztatják egymást. És milyen rokonszenvesen. Belülről érzik a verseny izgalmát, tudnak szurkolni mások sikeréért. A padok karfáin ülnek, tapsolnak egy-egy ugrás után, kiáltanak: «Lesz jobb is, ne félj«. Hajrától harsog a pálya, nem féltik másoktól önmaguk sikerét. Gyerekek még. Őszinték és tiszták. Milyen jó volna látni ezt az önzetlenséget a gyárak, az intézmények, a munkahelyek mindegyikén. Ott is fiatalok küzdenek: tehetséggel, szorgalommal, becsületes munkával. Észreveszik-e őket? Tudnak-e szurkolni eredményeikért? Büszke-e minden vezető, ha mellette vezetővé érik egy-egy tehetséges fiatal? És segítik-e őket buzdítással, tapasztalataik átadásával? Adnak-e teret, hogy kibontakozhassanak, hogy egyszer majd átvehessék a stafétabotot? Talán érdemes volna kezdeményezni a szellem, a jellem, az emberség olimpiáját. És még valamit elraktároztam élménytáramba. A kosár- labdapályát atléták állták körül. Élvezték a játékot, szurkoltak nagy hévvel De egyetlen egyszer sem tapasztaltam, hogy a futó vagy a távolugró jobban akart volna érteni a kosárlabdához, mint az, aki a hetest dobta éppen. Nem szóltak bele, nem nézték le a másik sportág versenyzőit. A magasugró sem akarta elhitetni a labdajátékosokkal, hogy ő mindenhez, még a kosárlabdához is a legjobban ért. «Pedig már fönt állt a dobogó felső fokán. Szerény volt ő, és biztató mosolyt láttam minden gyerek arcán. Tudják becsülni egymást. És ez a megbecsülés gyakran «hiánycikk« a felnőtt társadalomban. Hogy lehet az, hogy a gyerekeknél ez olyan természetes? Így születtek? A sport, a nevelés tette emberré őket? Csak ilyenek maradjanak felnőttkorukban is. Csak ne vegyék észre, hogy körülöttük nem mindig ilyen szép ás tiszta a világ. T öprengek, hogyan lehetne tartósítani a jót. Képesek vagyunk-e fölkészülni, edzeni ellenállóképességünket a jellemferditő hatásokkal szemben? És milyenek lesznek ők. ha felnőnek majd? Most úgy érzem: a gyermek is lehet a felnőtt példaképe. Tőle is meg lehet tanulni azt, ami egyszer már a sajátunk volt, de amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. jávori Dcla K i