Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-26 / 147. szám

ITT ÉRTEK MUNKÁSSÁ Hárman a brigádból — Nézze a környéket Egy­kor mocsár, ingovány \ volt ezen a környéken. Tizen dol­goztunk mindössze. Nádpallót és mádszőnyeget készítettünk, igen nehéz fizikai munkával. Az évi termelési érték alig érte el az egymillió forintot. Aztán elkezdtük a betonáru és a mozaiklap gyártását. Kezdetben bizony a lapát és a talicska, meg néhány el­avult, másutt már kiselejte­A fiatal munkások közé tartozik Kiss Imréné. zett gép volt a munkaeszköz. Kelemen Zoltán, a szövet­kezet balatonkeresztúri üze­mének vezetője emlékszik így a kezdeti időszakra. Erre sza­vain kívül semmi sem utal. Iparvágányon érkezik a fel­dolgozásra kerülő anyag, s így szállítják el a készter­1 méket is. Munkásaink száma megközelíti a kétszázat, a? évi termelési érték pedig a negyvenmillió forintot Azok a nők és férfiak, akik a köz­ség és a környező falvak me­zőgazdaságából jöttek ide dol­gozni, s kezdetben bizony ne­hezen illeszkedtek be az üze­mi fegyelembe, itt értek mun- 1 kássá. Sára Istvánná kétszeres ki­váló dolgozó. Tizenhat eszten­dős volt, s még Tóth Iloná­nak hívták, amikor 1956 vé­gén a munkát elkezdte. Csa­ládjával új munkásdinasztia alakult ki Balatonkeresztúron. — Én még készítettem a nádszőnyeget, s aztán, mikor1 elkezdődött a mozaiklapgyár- tás, a présgépre kerültem. Nem volt egyszerű és könnyű a munka, 60 kilós préskocsit kellett emelgetni. Férjem, testvéreim, sógoraim szintén itt dolgoznak. Édesanyám, Tóth Lászióné is innen ment nyugdíjba. Most tértem visz- sza a hároméves gyermek- gondozási segélyről. Már ko­rábban is sokat fejlődött, változott az üzem, ám most mégis meglepődtem a korsze­rű automaták láttán. Naponta 11—12 ezer darab mozaikla­pot készítünk. A keresettel elégedett vagyok, havonta 2700—2900 forintot viszek ha­za. Molnár Vilmosáé is szülési szabadságon volt. ö I960-Löl dolgozik a camentüzesnben, fc ugyancsak rrvozaiklapot ké­szít — Szívesen jöttem vissza, s legtöbben, akik szülési sza­badságra, gyermekgondozási segélyre mennek innen, ha­sonlóan cselekszenek. Miért? Elsősorban azért, mert jó a kereset, s a gépek mindjob­ban megkönnyítik a munkán­kat. No meg azért is, mert az üzem, illetve a szövetkezet vezetői nagyon sokat törőd­nek azzal, hogy a nők mun­kája és keresete ne mai'ad­jon el a hasonló területen dolgozó férfiakétól. Van kor­szerű fürdő, öltöző, üzemi ét­kezde. Amikor visszajöttem éppen akkor volt a termelési tanácskozás. Munkatársaink 15 000 forint jutalmat szavaz­tak meg a brigádunknak a tavalyi eredményért, s abból én éppen úgy kaptam, mint a többiek. Nagyon jó volt Nemrég tért vissza a gyer- megkondozási segélyről Mol­nár Vilmosnc. A tanácsok a fiatalokért Az anyagi támogatás felhasználása Ahogy a községi tanácsok vezetőitől érdeklődtem az if­júságpolitikai feladatiakról, a törvény helyi végrehajtásáról, legtöbb helyen azonnal sorol­ni kezdték: ennyi és ennyi forintot költöttek a művelő­dési otthonra, az ifjúsági klubra, a sporkörre, az MHSZ működésének támogatására. Kisebb-nagyobb összegekről van itt szó, a községek anya­gi erejéhez mérten. Tulajdon­képpen örülni is kellene an­nak, hogy a támogatás mér­téke nagyobb, mint az ifjú­sági törvény megjelenése előtt volt. És az is jelentős hala­dás e téren, hogy a megsza­vazott összegék felhasználá­sának eldöntésébe mindenütt valóban bevonják a KISZ képviselőit. Ami azonban el­gondolkodtató: jó néhány ta­nács ezt tartja legfőbb ifjú­ságpolitikai feladatának, és ha ezt teljesítette — mond­juk, segített berendezni egy ifjúsági klubot —, úgy véli, mindent megtett a maga ré­széről. Félreértés ne essék: nélkülözhetetlenül szükség van az eddiginél nagyobb összegű támogatásra is ahhoz, hogy a fiatalok kulturált kö­rülmények között élhessenek szervezeti életet, művelődhes­senek, szórakozhassanak. Sok helyen azonban az anyagiak biztosítását nem alapnak, ha­nem az ezzel kapcsolatos munka betetőzésének tekintik, A eomogyaszalói tanács el­nöke azt mondta: — Megad­juk mi a legnagyobb támoga­tást, Falusi viszonylatban szép művelődési otthonnal rendelkezünk, melyet péntek kivételével — amikor vetítés van — szabadon használhat­nak. És mégsem vagyunk elé­gedettek n fiatalok magatar­tásával, aktivitásúval Itt egyébként tavaly 25 ez­ret költöttek klubfölszereles- re: rádióra, lemezjátszóra, tv-re, az idén ötezerrel többet terveztek hasonló célra. Sző- lősgyörökön a fiatalok klub­életéhez 25 ezer forinttal já­rult hozzá a tanács. Somogy­váron 14, Buzsákan 10 ezer forinttal segítették a fiatalokat törekvéseik megvalósításában. Balatomberényben és Balaton­iadén — igaz, a BIB támo­gatásával — Ifjúsági pánkot létesítettek. Ugyancsak Lellén — 140 ezer forintért — ifjú­sági klubot alakítottak ki. Nem nagy összegről van szó tehát. Arra azonban minden­képpen alkalmasak, hogy sze­rény, de fokozatosan javuló körülményeket biztosítsanak a fiatalok önálló szórakozásá­hoz, művelődéséhez. A kérdés ezek után az: hogyan élnek ezekkel az évről évre bővülő lehetőségekkel ? Ügy — sajnos — kevés he­lyen, hogy tesznek is hozza saját erejükből társadalmi munkával mint ahogy So* mogyvámosoa, ahol kifestet­ték a művelődési otthont, vagy Somogyváron — itt ugyancsak tatarozási munká­kat végeztek. Tudom, van. er­re példa a megye más köz­ségeiben is. Mégis, sajnos, több helyen ennek edemke- zőjéről hallottam keserű véle­ményeket: hogy a fiatalok nem becsülik meg eléggé a sa­játjukat, a drága felszerelé­seket, berendezési tárgyakat, sport- és egyéb eszközöket. Külön cdík keretében kel­lene foglalkozni azzal hogy milyen élet folyik a községek anyagi erejéhez mérten jelen­tős áldozattal kialakított he­lyiségekben, a régebbi vagy újonnan létesített intézmé­nyekben. Itt csupán jelzés­ként annyit: elsősorban zenés, magnós összejöveteleket ren­deznek, legtöbb helyen egyál­talán nem, vagy alig érvé­nyesül a klubok poltikai, or- kölcsi nevelő hatása. Viszony­lag ritka az olyan községi ifjúsági klub, mint a leltei, amelyikben hetenként három­szor 35—40 fiatal is összejön, és bár egyáltalán nem re­keszük ki programi okiból a könnyű muzsikát, a táncos rendezvényeket, de ezzel nem elégszenek meg: ismeretter­jesztő előadásokat, vitaesteket rendeznek, a község poütikai vezetőivel találkoznak, fej­lesztési tervekről beszélget­nek. Igen, az anyagi körülmé­nyek biztosítása önmagában nem elég, bár nélkülözhetet­len feltétele a szervezeti, kö­zösségi életnek. Más, tártál - mi, szervezési feladatai is vannak a község államhatal­mi szervezetének, a tanács testületének a fiatalok gondol­kodásának, magatartásának formálásában, politikai, köz­élett tevékenységük fokozásá­ban. Ezek megvalósításához természetesen változatos mód­szerekre, körültekintő szerve­ző munkára és a helyi gaz­dasági és politikai szervekkel való összehangoltabb munká­ra tan szükség. I’aal László (Folytatjuk.) Sára Istvánnénak egész csa­ládja az üzemben dolgozik. érezni a megbecsülést. A ju­talommal együtt vehettem át a jelvényt az ötéves törzs- gárdatagságért. Kiss Imrené most tölti a negyedik évet az üzemben. O is tizenhat esztendős volt, amikor a munkai elkezdte. — Még en is dolgoztam a régi mozaiiclapgyarlo üzem­ben, az elavult gepeken. Gu­micsizmát' horütunk, mert majd bokáig ért a víz. Télen nagyon sokat szenvedtünk a hidegtől mert nem lenetett fűteni nyálon pedig a meleg tette nehézzé helyzetünket. Most legtöbben szandált hor­dunk, s az üzemben termo- ventiuátor adja télen a me­legei nyáron pedig a hűvös levegőt. Sokkal könnyebb, tisztább a munkánk, lényege­sen többet termelünk és ke­resünk, mint amikor dolgozni kezdtem, S tudja, az se mind­egy, miiyen. emberekkel dol­gozunk együtt Olyan a bri­gádunk, mint egy család. A munkában és máskor is se­gítjük egymást. Amikor házat építettünk, segített szinte az egész brigád. Ott volt pihe­nőidejét feláldozva Molnár József né, Szencz Ferencné, Nagy Károlyné és még sokam hogy a hazba mielőbb be­költözhessünk. Persze, én is segítettem másoknak. A három asszony mozaik­lapot készít. Mindegyik fiata­lon, 16 éves fejjel kezdett itt dolgozni. S .mindhárman itt értek munkássá. Szeretik az Üzemet, ragaszkodnak hozzá, Váraljai József párttitkár, üzem vezető-helyettes elvhez még hozzáteszi: — Mindhárman a negyven­egy tagú Komarov szocialista brigádban dolgoznak. Ez a brigád több mint tíz eszten­deje alakult, többször nyerte el a szocialista címet, s je­lentős érdeme van abban, hogy üzemünkben igen ered­ményes a szocialista munka-, verseny. Dolgozóink 80 száza­léka vesz részt benne. Egyik legjobb brigádunk; elsősorban tőlük függ, sikerül-e az 1974-es tervünket teljesíteni. Az új üzemcsarnok, ahova ' a korszerű automaták kerül­lek, a múlt év végén készült el. A próbaüzemelés, majd az idei, első negyedév sikeresen zárult. Ez a biztosítéka an­nak, hogy a balatonmnriaj áfész cementüzeme teljesíteni tudja évi tervét is. Ez két­szerese a tavalyinak, s csak­nem eléri a negyvenmillió tor intőt Szalai László Minden év nagy eseménye Agromasexpo "74 A nemzetközi mezőgazda­sági, élelmiszeripari gép- és müszerkiáliítást és vásárt AGROMASEXPO elnevezés­sel először a múlt évben ren­dezték meg Budapesten. Ak­kor 18 ország 165 kiállítója vett részt a nagy nemzetközi eseményen. Ebben az évben az őszi bu­dapesti nemzetközi vásárral egy időben és egy helyen — a nemzetközi vásárközpont területén — rendezik meg az AGROMASEXPO-t szeptem­ber 14-e és 22-e között. A KGST tagországaiban ez az egyetlen ilyen jellegű, éven­ként ismétlődő szakkiállítás. Legfőbb feladata, hogy a KGST-tagországok között elő­segítse a jobb együttműkö­dést, a gyártás- és gyártmány- szakosítást a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti gép­es műszergyártás területén. Az Idén a nagy nemzetközi eseményre 20—22 ország ki f állitóit várják Budapestre. Már bejelentette részvételét a Szovjetunió, Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, az NDK, ezenkívül osztrák, olasz, nyugatnémet, francia, angol, dán, holland, amerikai, auszt­rál cégek is jelezték érkezé­süket. A hazai kiállítóik között megtaláljuk mindazokat az állami és szövetkezeti szerve­ket, amelyek gépeket, eszkö­zöket, berendezéseket, műsze­reket gyártanak, illetve for­galmaznak az élelmiszer- és fagazdaságnak. Kiemelkedően érdekesnek ígérkezik a Me- zögéptröszt kollektív kiállítá­sa, ahol több mint kétszázöt­ven gépét, berendezést, ezek között hatvan-hetven újdon­ságot láthatnak majd az ér­deklődök. A múlt évi gyakor­latnak megfelelően a kiállítás ideje alatt üzemi bemutató­kat, tapasztalatcseréket is I szerveznek. Olimpia A térén már ötödik napja lobog az úttörő-olimpiai láng. Többször is arra járok, nem tudom levenni róla a sze­mem. A pályákon, az erdőben versenyeket nézek, a hozzákészülés; a hajrá izgalmát rögzítem magamban; s az utcákon ifjú olimpikonokkal találkozom. Megragadó a han­gulat: a százéves Kaposvár ezekben a napokban szinte gyer­mekvárossá fiatalodott. Minden szép, egyszerű és természe­tes. Mintha a gyerekek világának újrafölfedezését élhetném át. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy párhuzamba ál­lítsam őket mai önmagunkkal, hiszen örömük, izgalmuk, szen­vedélyes küzdelmük es magatartásuk is összehasonlításra késztet. Ne várjanak hát tőlem valamiféle beszámolót az esemé­nyekről. Az ország minden tájáról összesereglett úttörő-spor­tolók ugyanis számomra a gondolat- és képzettársítás megter­mékenyítői. Erények sorozatát fedezem föl a versenyeken, a legapróbb megnyilatkozásokban, és felnőttek eltorzult jellem­beli tulajdonságaival állítom szembe őket. A küzdelem tisz­taságában gyönyörködöm, s kiábrándító emlékek sejlenek föl bennem. Az emelvény legfelső fokán szerény, szégyellös kis­lány áll, őt fényképezem. Objektívemen mégis a kétkedők, a kevelyek, az önmutogatók arcát látom. A fiatalokat még nem környékezte meg a hiúság, az önzés, a pénz ördöge — termé­szetes, hogy tiszták. Azok a kacagásban, a munkában, a küz­delemben, egymás megbecsülésében. Lehetnek-e példaké­peink? Nemrég olvastam az olimpiák történetében Michel Mon­taigne egyik alapgondolatát, érdemes figyelni rá. Azt irjat "Nem a lelket, nem a testet kell képezni, hanem az embert.« A sport szinte csodákra képes. Azt hiszem, nem véletlen, hogy abból a görög férfiúból, aki ifjúkorában a birkózásban és az ökölvívásban is nyert az olimpián, és Euripidésznek hívtak, nagy drámaíró lett. Hogy Platón, a filozófus vagy Püthagorasz tanítványa, Milón is olimpiai bajnok volt egy­kor. A sport az erő, az egészséges életmód megteremtésén kívül jellemet formai. Olyan tulajdonságokat alakít ki az emberben, amelyek birtokában a legtöbbet teheti embertár­saiért. Heraklész — a monda szerint — még Zeusztól nyelte ellenállhatatlan, hősi erejét, de ő «csak« az olimpiák alapítója volt. A sportágak legjobbjai azonban hallatlan erőfeszítés árán szerezhették meg az elismerő olajágat. Mennyit mond nekünk ez a visszapillantás? Sugall-e valami értelmes, meg­fontolandó gondolatot hétköznapi küzdeh..cinkhez? Följegyeztem egy epizódot a pályán. Megragadott, hát továbbadom. Két fiú fekszik egymás mellett a fűben. Az égjük zöld-fehér csíkos trikót visel, és a 100 méteres síkfu­tásban — nem sokkal korábban — elsőként szakította át a célszalagot. A másik kék melegítőben van, a kislabdadobás- ban döntötte meg az úttörő-olimpiai csúcsot, s néhány perc­cel ezelőtt a távolugrásban is. Most újabb kísérletre készül­nek. A távolugrásban már bajnoknak mondható fiú, a mele­gítés — aki két évvel ezelőtt már legyőzte a másikat —, oda­szól: «Ugye. tudod, hogy mennyit kell ugranod? Hatszázhar­mincegyel. Igyekezz!« (Az ö eredménye 630 cm volt.) Arcán nem láttam gúnyos mosolyt, aggódást sem önmaga sikeréért. Biztatás volt a szavában, nem kérkedett. Saját eredményét nem is mondta, hanem többet annál. Ö még gyerek. Tiszta és önzetlen. Ezt olvastam az arcáról: «Több van benned, fiú, szedd össze minden erődet. Legyőzhetsz, csak igyekezz!« A sport embert nevel. Milyen jó és hasznos gyermekkor­ban kezdeni. Es milyen jó volna folytatni tovább, hogy em­lékei-élményei végigkísérjék életulunkat, mindennapi csele­kedeteinket. Talán senki sem vitatja: ember Lesz abból, aki megtanul küzdeni. S a nemes versengésnek a zöld gyepen, a piros salakon nincsenek görbe útjai. isebb. csoportok a fűben. Készülődés, izgalom. A legké­nyelmesebb tevékenység az, ha valaki éppen a cipőjét fűzi. A többi bemelegít. Itt, az utolsó percben is, pe­dig odahaza már hónapok óta gyötörte magát kemény mun­kával, fáradhatatlanul. Fölkészülünk-e mindennapi tetteink­re? Kihasználjuk-e az utolsó perceket is, avagy sokszor csak rutinból, megszokásból, fásultan vetjük oda fizikai-szellemi képességeinket? Ezek a fiúk és lányok emberré lesznek, akik máris megtanulták, hogy semmi se megy magától; olyan em­berekké lesznek, akik meg tudják majd becsülni az erőfeszí­tés szülte eredményeket. Csak el ne felejtsék gyerekkori él­ményeiket. Csak tudnák tartósítani jó tulajdonságaikat. Csak ne lesnének annyit a felnőttek után, t Már-már túlzottnak tartom a «mércét«, az indítók szi- /gorát. Többször is futásnak készül az izom, de visszahívják a futókat a starthoz, mert egy valaki kiugrott közülük. Fe­gyelmezetlen volt vagy túlságosan izgatott? Mindegy. A gye­rekek i kitartóak és szívósak. Háromszor is nekilódulnak a célnak, és nem szegi kedvüket a rosszul sikerült rajt. Mint­ha képzeletbeli óriás tábla állna előttük figyelmeztető szöve­gével: «Tudod-e újrakezdeni, ha elsőre nem sikerül? Tu­dod-e nem abbahagyni, és nem letörni soha?« Az olimpia — edzés a javából. Nem hiányozhatna a felnőttkorból sem. Mert a kitartást, a szenvedélyt és az odaadást, a bátorságot és az erőt nem elég egyszer megszerezni. Edzeni kell önmagunkat, hiszen annyi szédítő változás: rang és hatalom, siker és elis­merés, önteltség és önzés próbálja kiűzni belőlünk a jót. És hányszor sikerrel? Milyen gyakran veszítünk ellenállóké­pességünkből, ha nemet kell mondani? Nem árt időnként fel­idézni az olimpiai eszmét. Nézem a közönséget. Gyerekek ők is. A megnyitón még sok száz felnőttet láttam, a pályákon azonban javarészt a versenyzők biztatják egymást. És milyen rokonszenvesen. Be­lülről érzik a verseny izgalmát, tudnak szurkolni mások si­keréért. A padok karfáin ülnek, tapsolnak egy-egy ugrás után, kiáltanak: «Lesz jobb is, ne félj«. Hajrától harsog a pálya, nem féltik másoktól önmaguk sikerét. Gyerekek még. Őszinték és tiszták. Milyen jó volna látni ezt az önzetlenséget a gyárak, az intézmények, a munkahelyek mindegyikén. Ott is fiatalok küzdenek: tehetséggel, szorgalommal, becsületes munkával. Észreveszik-e őket? Tudnak-e szurkolni eredmé­nyeikért? Büszke-e minden vezető, ha mellette vezetővé érik egy-egy tehetséges fiatal? És segítik-e őket buzdítással, ta­pasztalataik átadásával? Adnak-e teret, hogy kibontakozhas­sanak, hogy egyszer majd átvehessék a stafétabotot? Talán érdemes volna kezdeményezni a szellem, a jellem, az ember­ség olimpiáját. És még valamit elraktároztam élménytáramba. A kosár- labdapályát atléták állták körül. Élvezték a játékot, szurkol­tak nagy hévvel De egyetlen egyszer sem tapasztaltam, hogy a futó vagy a távolugró jobban akart volna érteni a kosár­labdához, mint az, aki a hetest dobta éppen. Nem szóltak bele, nem nézték le a másik sportág versenyzőit. A magas­ugró sem akarta elhitetni a labdajátékosokkal, hogy ő min­denhez, még a kosárlabdához is a legjobban ért. «Pedig már fönt állt a dobogó felső fokán. Szerény volt ő, és biztató mo­solyt láttam minden gyerek arcán. Tudják becsülni egymást. És ez a megbecsülés gyakran «hiánycikk« a felnőtt társada­lomban. Hogy lehet az, hogy a gyerekeknél ez olyan termé­szetes? Így születtek? A sport, a nevelés tette emberré őket? Csak ilyenek maradjanak felnőttkorukban is. Csak ne ve­gyék észre, hogy körülöttük nem mindig ilyen szép ás tiszta a világ. T öprengek, hogyan lehetne tartósítani a jót. Képesek vagyunk-e fölkészülni, edzeni ellenállóképességünket a jellemferditő hatásokkal szemben? És milyenek lesz­nek ők. ha felnőnek majd? Most úgy érzem: a gyermek is le­het a felnőtt példaképe. Tőle is meg lehet tanulni azt, ami egyszer már a sajátunk volt, de amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. jávori Dcla K i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents