Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

HÉTFŐ H úzom az időt; ráérek a telefonokkal, a jelenté­sek nem lógnak meg előlem. Tegnap kint jártam, kegyetlenül összetörött az az autó Zamárdiban, nagy cso­da, hogy ép bőrrel megúsz­ták. A kollégák is érdeklőd­nek, az egyik Marcali felé, a másik Nagyatád körül látott szerencsétlenséget Tőlem várják a választ, mindig ugyanazt szeretnék hallani: semmi, nem lényeges, képzel­jétek, a haja szála se görbült meg, vannak még mázlisták. Csakhogy ilyet ritkán mond­hatok. Cudar ez a hétfő, hangu­latrabló hatalmát újabban már vasárnap estére kiter­jeszti. Ott lakom a kórház felé, hallom a mentők vijjo­gását. Gyönyörű ez az utca, a fák lombja között bújócská- zik az ostorlámpák fénye, úgy csillog az aszfalt, mint­ha most mosták volna. Az il­latát is érzem, olyan barátsá­gos, minden lélegzetvételkor marasztal, gyere pajtas, gye­re, neked ellenséged az eme­let. A kórház előtt üldögél a portás, azt gondolnád, a ta­vaszi este csalogatta ki. Az egyenruhája elárulja, hogy a kötelesség szólította ide, s ez barátságtalan érzéseket kelt az emberben. A kórházudva­ron villognak a fehér nadrá­gok, a sötétkék malaclopó kö­penyt már nem hordják. A posta felől motorzaj erő­södik, szikrázik a kék lámpa. A portás — akiről úgy vél­tem, szunyókál — fölugrik, kijjebb támasztja a kaput. Fején föltolja az egyensapkát, hátralép, a kapuhoz szorítja magát. Rokonszenves a buzgó- sága. szégyenkezem az előb­bi ellenérzésért. A mentő biz­tos kezű vezetője nagy sebes­séggel kanyarodik, egy pilla­natig azt várom, több autó vágtat majd utána. Jó lenne beosonni, meg­nézném, amikor a beteget ki­emelik a kocsiból. Figyelném, hogy már nyúlnak érte, pe­dig még három méterre a hordágy. Kilesném az orvos pillantását. Megnyugtatna, ha kötszert bontanának, ha a fülemig érne a műszerek fi­nom csilingelőse. S ha félóra múlva az orvosokat, nővére­ket mosolyogni látnám, sarkon fordulnék, hazáig dúdolnék. Bemenni nem lehet, a zaj- mozaikokból próbálom össze­rakni, mi történhet a baleseti osztály bejárata előtt Nem, nem jó ez így, gyarapszik a bizonytalanságom. Hátha be se viszik, hátha már fölhúz­zák a' lepedőt a szemére. Míg szedem a lábam, az jár a fe­jemben, muzsika kellene, ze­nekarból kitörő hosszú-hosszú orgonaszó, kék lámpát, piros keresztet, fehér autót feled­tető mákony. Vagy kavargás, amelyben nem különböztethe­tő meg, hogy az arcokat az öröm vagy a fájdalom tor­zít ja-e el. Kint az utakon még tart a rohanás, idegesen lökik apró fényüket az irányjelzők, ka­nyarban es előzéskor az asz­falt megrikatja a gumikat. A vezetők szájában cigaretta parázslik. fWVa, még ezt le­hagyom, itt most beletapos­hatok, hiszen szereztem két­száz métert, teljesen egyedül lefuthatom, másfél óra után az első üres kétszáz méter, de a Trabant előtt is szorít­hatnék magamnak egy kis he­lyet, tovább, tovább. mire vársz, te is nyomjad, kisapám, ne sajnáld a motort, olypn ez az út, mint meztelen láb­nak a süppedő perzsaszönyeg, továbbkúszik a sebességmuta­tó, micsoda érzés, milyen kel­lemes bizsergés, kiszabadul­tam a tömegből, rohanok, te is gyere, ti is kövessetek, lát­játok, én sem reszketek a gyalogosoktól, az utolsó pilla­natban elibém vágódó bicik­lisektől. a fára csavarodá.stól, a jajtól.*<) F öl kell menni, kellemes ez a sötétség a lépcső­házban, nem bánom, i hogy egy percig minden gon­dom az, hova tehettem a kul­csomat. Szóval hétfő, holnap hétfő. Meghallgatom a tízes híreket, zsong a bemondó Somogyi Néplap. hangja, akkor is sima, amikor az olasz merényletről szóló jelentést olvassa, s hanglejté­se akkor se változik, amikor három ír fiatalember értel­metlen haláláról beszél. Igen, ez már a pihenés órája, a csöndé, a kézből kicsúszó könyveké, az álomé, melyet megzavarni miért is lenne ér­telme. A reggeli újság már hozza a baleseteket, a kolléga annál a lapnál kiválogatja a leg­nagyobbakat. Híreiben szára­zon sorolja az időjárási, látá­si és útviszonyoknak nem megfelelő sebességet, az alko­holos befolyásoltság állapotát, gondosan kerüli az emberi kifejezéseket. Lehet, hogy iga­za van, miért, azok a balese­tek talán emberiek? így az­tán nincs stílustörés, s v a szakadék a szerencsétlenül jártak és az olvasók között. Talán ez a helyes, elidege­nedni a bajtól, paragrafus­ízű mondatokkal tüntetni a tragédiák ellen. Kék-fehér Zsiguli húz el mellettem, a 67-es út felé igyekszik. Agyamon végigfut Mernye, Szentmiklós, Vadé- puszta neve, eszembe jut a látrányi kanyar, egy pillana­tig látom magam előtt a helyenként két-három kilo­méteres egyenes útszakaszo­kat. Szórakozottan fogalma­zom magamban a hírt, költött nevekkel, elképzelt szabályta­lanságokkal. Undok hétfő. Kedden vagy csütörtökön biztosan eszembe se jutna egy csíkos Zsiguliról a 67-es út. Egyáltalán, hon­nan veszem, hogy ez az autó a közlekedésieké volt, vagy ha az övék, nem forgalmat mentek-e irányítani? Nyom­dász barátom egy fárasztó nap után álmában is veri a szedőgép billentyűit. Ez jár a fejemben, s egy kézlegyintés­sel elintézem: ez a rendőr- kocsi-história szakmai árta­lom lehet nálam. V árom a kávét, mindig ettől a keserű létől re­mélem, hogy vidámmá varázsolja a hétfő reggeleket. Kilenc óra, nincs tovább, hal­ló, posta, kezitcsókolom, ké­rem Fonyódot sürgősre, igen, én vagyok, tényleg megtanul­hattam volna a kapcsolási számot, ígérem, a legközelebb már mondom. Addig jöjjön Kaposvár, igen, sok papírt teszek ma­gam elé, kezdjük a súlyosab­bakkal, melyik kórházban, nem tudja véletlenül, milyen sérülésekkel, letartóztatták, szakértők bevonásával, köszö­nöm, délután még visszaszó­lok. Keverednek a papírjaim, tucatszor újraszámozom őket, később nem is kellenek, fej­ből tudom, hol történt, hova- valósiak, milyen hibát követ­tek el. Itt van Fonyód, itt van Siófok, megkezdődött, nem igaz, mi volt szombaton-va- sárnap, én is rettegek ettől a nyártól, bár a tavasz se volt biztató, a sérültről a kórház­ban érdeklődöm. A telefonkagylót a fülem­hez szorítom, s a nevek mel­lé írom, kéztörés, gerincsérü­lés, súlyos koponyaalapi, sok vért vesztett, életveszélyes, megoperálták. Nekiállok gépelni, csalódot­tan nézem a papírt; hogy megszelídültek ezek a balese­tek, milyen csöndesen meg­férnek egymás mellett a ne­vek. Milyen egyszerű, kifeje­zetten gördülékeny, majdnem természetes az egész, s eszem­be jut az esti rádióbemondó. Életéért küzdenek az orvo­sok — kimondva milyen igaz, leírva mintha dagályos lenne. Állapota kielégítő. Az, tény­leg az, életben marad, de lát­tam, ott álltam az ágya végé­nél: nyöszörgött,» fülén-orrán feketén csordult a vér, és riadtan dolgozott a tüdő. Ki­elégítő. Délben összefutok a rend­őrökkel, a helyszínelők mesé­lik a részleteket, a fiatalab­bak sorba szedik a tapaszta­lataikat, szükség lesz rájuk. Esetleg ma, talán most is. Pintér Dezső Milyen lesz az időjárás? A várható ldójárás mm estis: erősen felhős idő, nyugaton esőkkel, zivatarral. Felhőátvonulások, el­szórtan záporral, esetleg zivatarral. A keleti ország­részben is nyugati, északnyugatira forduló és meg­élénkülő, néhány helyen időnként megerősödő szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—18, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—23 fok között lesz. JÚNIUS 2 vasárnap Pünkösd Egy cl3s a tollán A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten egy darab 5 ta- lálatos szelvény volt, nyere­ménye 2 499 336 forint. Négy találatot 79 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 31637 forint. Három találata 6 609 fogadónak volt, nyereményük egyenként 378 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 181 355 darab, ezekre egyen­ként 17 forintot fizetnek. — Kongresszusi felajánlás. A Megyei Társadalombiztosí­tási Igazgatóság Mikisz Theo- dorakisz munkabrigádja az irattározás célszerűsítésével lényegesen meggyorsítja a kis­iparosok, kiskereskedők nyug­díjának megállapítását. A bri­gád KISZ-tagjai ötszáz mun­kaóra alatt, szabad szombato­kon teljesítik vállalásukat. — Óvoda rekord gyorsaság­gal. Negyvenöt munkanap alatt készült el Szolnok máso­dik jubileumi óvodája, ame­lyet a szolnoki Mezőgép Vál­lalat könnyűszerkezetes ele­meiből a megyei állami építő­ipari vállalat dolgozói szerel­tek össze. — Több busz megy Siófokra Szekszárdról. A két város kö­zelebb kerül a nyáron, a Vo­lán 11. sz. Vállalat munkana­pokon hét-hét, munka szüneti napokon hat-hat buszjáratot indít Siófokra és vissza Szek- szárdra. — Sikeres véradónapot ren­deztek Balatonszárszón. A tervezettnél jóval többen, 124- en adtak vért. — Új kőbányát nyitnak Ta­tabányán. A Kálvária-hegyen 3—3,5 millió köbméter mész­követ fedeztek föl a geológu­sok, s most ennek a nyers­anyagnak a feltárása kezdő­dött meg. Mintegy négypiillió forintos beruházással 10—15 évre elegendő mészkő kiter­melését készítik elő. — A helikopteres növény­védelmet a megye tizenkét erdészetében alkalmazták már a tavalyi kísérlet után az idei tavaszon. Kétezer hektár erdő művelését, védelmét látták el ezzel a korszerű módszerrel. — Előkerült a sásdi mun­kástanács jegyzőkönyve. A Pécsi Levéltárban az irat­anyag rendezése során Sándor László levéltáros bukkant rá az 1919-es jegyzőkönyvre. A terjedelmes kötet huszonöt ta­nácsülés kézzel írott feljegy­zéseit tartalmazza. — Új kiállítás a Somogyi Képtárban. Németh Aurélia szobrász és Szabó Lajos Mun- kácsy-díjas festőművész kiál­lítását június 7-én nyitják meg. . — Fehér bőrű, kék szemű in­diánok Brazíliában. Az Ama­zonas vidékén bukkantak rá­juk. A 100 főnyi törzs nyolc tagja közül hat teljesen fe­hér bőrű. Rövidesen antropo­lógusok utaznak a helyszín­re, hogy megpróbálják kiderí­teni a ritka jelenség okait. — Szovjet partokra vetette az »Anna F.*< nevű görög ha­jót a Balti-tengeri vihar. A legénység nélkül hánykolódó mintegy tízezer tonna víz- kiszorítású hajót a vihar ki­törésekor egy dán hajó von­tatta a dokk irányába, ahol javításra várt volna — Háromszorannyi műtrá­gya. 1968-ban 234 kilogramm műtrágya jutott a Lábodi Ál­lami Gazdaság burgonyatáb­láira. Azóta a műtrágya mennyiséget megháromszo­rozták. — Több gyümölcs — több pálinka. Csaknem száznegy­venháromezer hektoliter-fok pálinkát főztek a múlt év­ben a megye 39 szövetkezeti szeszfőzdéjében. A jó gyü­mölcstermésnek nagy része volt abban, hogy az előző évhez viszonyítva 26 száza­lékkal nőtt a termelés. — Vasúti szerencsétlenség Toledo közelében. Hatan éle­tüket vesztették, tizenheten pedig többé-kevésbé súlyosan megsebesültek pénteken, ami­kor a spanyolországi Toledo közelében egy személyvonat belerohant egy robbanóanya­got és egyéb katonai felsze­reléseket szállító tehervonat- ba. — Sportpályákat építenek a Kaposvári Elektroncsőgyár munkásai. Két tenisz-, egy- egy röplabda-, kézilabda- pálya készül társadalmi mun­kában. — Pecsenyesütőt — bor­kóstolót nyitott a böhönyei Szabadság Termelőszövetke­zet tegnap Fonyódon. A gaz­daság a Balaton-part jobb ellátása érdekében saját ter­mékeit értékesíti ott. — Nyolc fiatal nevezett A Fővárosi Finommechanikai Vállalat 3. sz. Kaposvári Gyá­rában megalakult a Fiatal Műszakiak, Közgazdászok Ta­nácsa. Nyolc fiatal mérnök és technikus nevezett be a kivá­ló cím elnyeréséért folyó ver­senybe. — Balatoni útikönyv. A Panoráma Kiadó megjelen­tette a Balatoni útikönyv má­sodik, bővített kiadását. A szerzők — dr. Sági Károly és dr. Zákonyi Ferenc — átfogó képet adnak az üdülőhelyek múltjáról és nevezetességei - rőL — 1500 vendég volt az idei csúcs eddig az igali fürdőben. A hónap közepétől vasárnap nyolc, hétköznap öt meden­cében lehet fürödni. A tava­lyi legnagyobb forgalmat, a 7018 vendéget valószínűleg túlszárnyalják az idei nyáron. — Játék a szerencsével. A megye takarékszövetkezetei a korábbinál kilencvenezerrel több, összesen négyszázezer lottószelvényt árusítottak ta­valy. Csaknem megkétszere­ződött, s ötvennégyezerre emelkedett a falvakban a bo­rítékos sorsjegy-vásárlás is. — Pokolgép robbant az észak-írországi Londonderry- ben pénteken este. Egy 54 éves férfi életét kioltotta, egy nőnek pedig mindkét lábát leszakította. — Megkezdték a Szeged —Békéscsaba közti vasút­vonal rekonstrukcióját, s erre a következő években több mint egymilliárd forin­tot fordítanak. — Kommunista szombatot tartottak a közelmúltban a Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyárában. A legfris­sebb összesítés szerint 55 ezer forintot fizetett be az üzem a szolidaritási csekkszámlára. — Először rendeztek peda­gógusnapi ünnepséget a ka­posvári Rippl-Rónai utcai bölcsődében. A szülők virág­gal kedveskedtek a bölcsőde dolgozóinak. — Zöldség a fólia alatt. 29 000 négyzetméter fólia alatt nevelnek ez évtől zöldségfé­léket a megye zöldségtermelő szakcsoportjai. Egy év alatt összesen 250 000 forint támo­gatással 7200 négyzetméter­rel nőtt a fólia a kisgazdasá­gokban — Tévesen jelent meg a pedagógusnapi kitüntetések­ről szóló tudósítás szombati számunkban. Az elnökségben dr. Gosztonyi János művelő­désügyi miniszterhelyettes foglalt helyet, ünnepi beszédet dr. Polinszky Károly műve­lődésügyi miniszter mondott. — ötmillió lemezjátszót készített a Litovelben mű­ködő Tesla Művek a 25 év­vel ezelőtt történt alapítás óta. Jelenleg évenként 400 ezer készüléket állítanak elő, s ezeknek 60 százalékát szocialista országokba szál­lítják. — Az ország egyetlen gyantagyárában Zalaeger­szegen dolgozzák föl az ipar számára a fenyvesek értékes melléktermékét. A májusi esős idő kedvez a gyűjtésnek, s mintegy 60 va­gonnyit nyers gyanta fölvá­sárlására számítanak. — Újabb iskolatípussal bővül a Komárom megyei szakközépiskolák hálózata: postai távközléstechnikái ta­gozatú oktatás kezdődik Esztergomban. Ide a Ko­márom, Pest, Nógrád és Fejér megyeiek jelentkezhet­nek. 125 évvel ezelőtt, 1849. június 2-án született Paul Albert Besnard francia festőművész és grafikus, az úgynevezett luminizmus egyik megteremtője. A Párizsban született és 85 éves koráig ott élő művész kez­detben a plein air (a szabad természet fényeihez igazodó festészeti irányzat) híve volt. Később az impresszionizmus eredményein épülő, ragyogó színezésű, erőteljes fényhatású, mozgalmas képeivel lett egyik úttörője a luminizmusnak. Táj­képein és portréin kívül nagy­méretű dekoratív képeket is festett. Ezek közül a legjelen­tősebbek a párizsi Petit Palais kupolájának négy képe és a Comédie Francaise mennyezet­festménye. Luminista festőnek azt a mű­vészt minősítjük, aki a szín és a rajz helyett elsősorban a fény effektusait tartja a legfonto­sabbnak. Klasszikus típusa en­nek az irányzatnak Rembrandt volt, s általában az őt követő, illetve korabeli németalföldi festőművészeknél tapasztalható legerőteljesebben a fény-árnyék hatás alkalmazása. Honvédelmi versenv a Cserben Ma Kaposváron, a Cserben találkoznak a megye úttörő, ifjúsági és felnőtt versenyzői, hogy eldöntsék az összetett, illetve az úttörő honvédelmi verseny megyei elsőségét. A reggel 9 órakor kezdődő ver­senyt az MHSZ és az Úttörő Szövetség rendezi. — Félórás filmet készített a balatonboglári fotó- és film­klub két tagja — Vadász Gá­bor, Kalász József — a béke és barátság hónapjának helyi eseményeiről. A két nyelvű feliratos filmet a községi ta­nács rendelte meg. — Defektet kapott Bőszén- fán az 54 éves Barczikay László somogyapáti agronó- mus vezette Fiat, s a személy- gépkocsi az utat szegélyező betonkorlátnak ütközött. Bar­czikay László súlyosan meg­sérült, az anyagi kár tízezer forint. Tart a nyomozás. Bankrablást kísérlet. A ka­liforniai Rancho Cordovában pénteken délután, vadászpus­kával és revolverrel felfegy­verzett két 18 éves fiatalem­ber behatolt egy bankba és egymillió dollárt követelve túszként foglyul ejtett 25 sze­mélyt. A két fiatalkorú ban­dita hosszú alkudozás után megadta magát az FBl-nak, mindkettőt letartóztatták. — Nyári bizsuk, klipszek és karkötők nagy választékával várja vásárlóit a kaposvári CAMEA illatszer és ajándékszak- üzlet. (x) — Mozaiklapból nagy választék várja az építtetőket, kivitelező­ket. Kaposvár, Achim András u. ML (14400) Hirdetmény! A mohácsi Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola 1974 szeptemberétől felvételt hir­det a dolgozók szakközépiskolá­jának levelező tagozatára. Jelentkezni lehet mezőgazdasá­gi gépészeti szakra. A jelentkezés feltételei: 8 általános iskolai és a szakiránynak megfelelő szak­munkás végzettség, ennek hiányá­ban 2 éves igazolt szakmai gya­korlat, a 17. életév betöltése, or­vossal igazolt egészségügyi al­kalmasság, továbbá a munkavi­szony igazolása. Jelentkezni a jelentkezési lapon lehet, amit az iskolától kell kérni. A határidő; június 30. Bővebb felvilágosítást az iskola levelező tagozata nyújt. Az isko­la igazgatóságának címe: 7701 MOHÁCS, Dózsa György utca 18. Telefon; 124. (65145) AZ ADANDI MEZŐGAZDASÁG I SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET pályázatot hirdet egy mezőgazdasági gépész szak­végzettséget kívánó — szakoktatói álláshely betöltésére. Jelentkezéseket július 15-ig fogad el az intézet. E havi lottómenetrend A Sportfogadási és Lottóigazgatóság holnap rendezi a lottó májusi jutalomsorsolását. A húzáson a 21. játékhét Szel­vényei között összesen 1143 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény: három üdülőtelek faházzal Balatonszabadi— Sóstón, két üdülőtelek faházzal Szentendrén, két Zsiguli személygépkocsi. A sorsolási naptár szerint június 7-én Veszprémben, 14- én Debrecenben. 21-én Szombathelyen, 28-án pedig Har- kányfürdőn húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A havi jutalomsorsolást július 1-én Budapesten tartják. Gyerekszerelem (Kallus rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents