Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-02 / 127. szám
Nagy részvéttel búcsúztatták el Komócsin Zoltánt Gyenge termőhelyen kitűnő eredmények Kitüntették a mikéi tsz-1 Szombaton a Mező Imre úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el Komócsin Zoltánt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetőjét ország- gyűlési képviselőt A Mun- kásmozgalmi Panteonban gyászolók ezrei állták körül a virágokkal, koszorúkkal övezett ravatalt, a vörös lepellel borított koporsót, amely előtt bordó selyempárnákon helyezték el az elhunyt kitüntetéseit. A gyászszertartáson a hozzátartozokon kívül részt vettek, s a ravatalnál díszőrséget álltak: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, továbbá a párt Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja; a végső tiszteletadásnál ott voltak a társadalmi és tömegszervezetek vezető képviselői, közéletünk ismert személyiségei, a munkásmozgalom sok régi harcosa, Csongrád megye és Szeged párt-, állami és társadalmi vezetői, lerótták kegyeletüket több testvérpárt hazánkban tartózkodó képviselői, a Budapesten akkredi A mikéi homok — ki tudja, mióta — széppé növeli a dohánypalántákat, kövérre hizlalja a burgonyagumókat. Amikor ilt a termelőszövetkezet megalakut, szinte minden portán ott állt még a dohánypajta. s ősszel, a krumpliszedés befejeztével, gondosan földelt prizmák sorakoztak a kertekben. Ezeknek a gazdasági épületeknek egy része még ma is megvan, a szövetkezet azonban már több éve rendelkezik nagyüzemi dohányszárító pajtákkal. A háztájiban termett burgonya halmai most is az udvaron vannak, de az igazi priz- rnasorok a betakarítást követően mar a nagyüzemi táblán találhatók. ünnepi esemény késztetett mindezek fölidézésére. Csütörtökön dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára átadta a mikéi Rákóczi Termelőszövetkezetnek a Kiváló termelőszövetkezet címet tanúsító okleveA ravatalnál a párt és a korm ány vezetői álltak díszőrséget. (MTI Fotó — Friedmann Endre — KS) A Magyar Szocialista Mun- I Béla, a Politikai Bizottság káspárt Központi Bizottsága, | tagja, a Központi Bizottság tált diplomáciai képviseletek j a Magyar Népköztársaság or-; titkára búcsúzott az elhunytszámos vezetője. I szággyülése nevében Biszku i tói. Biszku Béla beszéde Tisztelt gyászoló család! Tisztelt elvtársak! Barátaink ! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság országgyűlése nevében fájó szívvel. mély megrendüléssel búcsúzunk Komócsin Zoltán elv- várstól. a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. Politikai Bizottságának tagjától, a Központi Bizottság titkárától, a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetőjétől, országgyűlési Képviselőtől, az országgyűlés Külügyi bizottságának elnökétől, pártunk és a magyar forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosától, a nemzetközi kommunista mozgalom ismert személyiségétől. Komócsin elvtárs halálával alkotó politikusnak a szava neműit el, elveinkhez hű, szenvedelyes harcosnak a szí- ve szűnt meg dobogni. Olyan politikusnak, olyan harcosnak a szíve, aki ifjúkori eszmélé- sétől egész életében azon munkálkodott, hogy népünk meglelje honát e hazában, s hazánk megtalálja helyét a nagyvilágban. A népért élt és alkotott. Eredményesen tevékenykedett népi államunk építésén, erősítésén, szocialista országépitő rhunkánk jó nemzetközi feltételeinek biztosításán. Korai távozása nagy és súlyos vesztesége pártunknak. népünknek, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalomnak. Komócsin Zoltán elvtárs életútja az igaz forradalmár, az igaz hazafi, az igaz ember életútja. Munkáscsaládban, munkásmozgalmi családban nevelkedett, ahol a kevés kenyér mellé a felnőttektől, szüleitől mindig jutott gazdag szó a proletárok szebb, emberibb jövőjéről. Fiatalon, még az. illegalitás éveiben került kapcsolatba a munkásmozgalommal, amely osztálysorsát osztályöntudattá érlelte. Ifjúkori lelkesedése, elkötelezettsége végigkísérte töretlen életpályáján. A népi Magyarország tette lehetővé, hogy Komócsin elvtárs kibontakoztassa tehetségét, és ő, minden tehetségét a népi Magyarországnak áldozta. Az ő életútja és példája is bizonyítja, hogy a munkásosztály, a nép kineveli soraiból azokat, akik híven szolgálják ügyét. Nemzeti sorsfordulónk, fel- szabadulásunk első pillanatától kommunista hittel és bátorsággal, az új lehetőségek birtokában, arra összpontosította erejét, hogy megújuló hittel harcolva a kommunisták, a haladó erők igazát vi~ ' é a nép közé. A párt mindig bízvást számíthatott rá mindenütt, ahol a dinamizmusra, lelkesedésre, tenniakarás- ra volt szükség. Erőt, lelkesedést öntött a csüggedőkbe, a jövő iránt kételkedőkbe. Őrködött a népi hatalom vívmányai felett, éberségre, a I nép tiszteletére, a munka j megbecsülésére, hazafiságra és internacionalizmusra tanított, buzdított, kommunistaként, politikusként, minden beosztásban.. Ezt tette, amikor a hatalomért vívott harc éveiben a fiatalokat, a kommunistákat szervezte Szegeden; amikor az ország más vidékein kapott megbízatást a párttól, amikor országgyűlési képviselőként járta az országot, s amikor a párt a KISZ megszervezését bízta rá. Ezt tette a Politikai Bizottság tagjaként, a Központi Bizottság titkáraként, a Népszabadság szerkesztőségének vezetőjeként, itthon és külföldön egyaránt. Az emberi élet értékét a tettek, az alkotások, a .megvívott harcok mérik, öt évtizednyi életútja mögött egy rendkívül tehetséges és szorgalmas kommunista ember küzdelmes és példamutató életútja rajzolódik ki. Marxista—leninista politikus volt, aki úgy ismerte és szerette az életet, mint a hétköznapok emberei. Néptri- bun, agitátor, szervező, publicista, aki eszméink szolgálatában magával tudta ragadni a tömegeket. Pártjával együtt hirdette a legtöbb politikai tanulságot, hogy a munkás- osztály történelmi céljait csak a dolgozó tömegek bizalmát élvezve valósíthatja meg. Egyénisége újra és újra kitárulkozott beszédeiben, írásaiban Hallgatósága — bárhol is járt — érezte, hogy mint szónok, azért beszél, hogy segítsen eligazodni az ország és a világ dolgaiban. Az utóbbi évtizedben fáradhatatlanul munkálkodott a Magyar Szocialista Munkáspárt nemzetközi kapcsolatainak, a nemzetközi munkás- mozgalom egységének erősítésén, a Szovjetunióhoz. a szocialista országokhoz, fűződő szövetségünk további szilárdításán. Mély meggyőződése volt, hogy a magyar munkásosztály, a magyar nép érdekeit a legjobban ezzel a hazafias és egyben internacionalista politikával lehet szolgálni. Komócsin Zoltán élvtársnak jelentékeny része van abban, hogy a Magyar Népköztársaság a szocialista országok közösségének tagjaként, a nemzetközi osztályharcban s példa erejével tanúsíthatja a legemberségesebb társadalom, a szocialista rendszer fölényét, igazát. Súlyosan beteg volt már, amikor március 23-án a Nép- szabadságban megjelent . a -Változatlan politikával« című •cikke, amelyben világító értelemmel, alkotó szenvedéllyel tett hitet pártunk politikájának következetes végrehajtása mellett. Ma már tudjuk, hogy ez utolsó politikai hitvallása volt, »A legfontosabb — írta —, hogy erős, és állandóan erősödik a munkás— paraszt szövetség, e két í^ap- vető osztály és az értelmiség összeforrottsága, ezzel együtt a magyar dolgozók népi állama. Pártunk politikája és tevékenysége nyomán megbonthatatlan, hatalmas erővé vált valamennyi társadalmi réteg, minden munkára és a béke védelmére kész erő nemzeti egysége. Mindez összességében hazánk további, gyors fejlődésének biztosítéka, a jövő záloga.« i Fiatal fővel kezdett politikai életművét nem fejezhette be, de embersége, kommunista munkássága, páratlan szervezői és felvilágosító képessége, szenvedélyes hangú cikkei. felejthetetlen találkozásai a dolgozó tömegekkel, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban kifejtett állhatatos tevékenysége: maradandó része a szocialista Magyarország megteremtésének. Végső búcsút veszünk tőled, drága barátunk, harcostársunk, Komócsin elvtárs. Családoddal, elvtársaiddal, barátaiddal, munkatársaiddal együtt az egész ország gyászol téged, az igazi szocialista embert, a párt és a magyar forradalmi munkásmozgalom nagyrabecsült személyiségét, emlékedet kegyelettel megőrizzük, harcodat folytatjuk, A Népszabadság nevében Rényi Péter főszerkesztő-helyettes búcsúzott Komócsin Zoltántól, a szerkesztő bizottság elhunyt vezetőjétől. Sokféle tehetsége, képessége volt — mondotta —, de számunkra mind közül talán a legemlékezetesebb az maradt, ahogy árasztotta magából az energiát, meggyőződésének hevét, ahogy a maga harci és munkakedvét át tudta adni elvtársainak. Példás szerkesztő volt: optimizmusa a marxista—leninista forradalmár, a realista politikus optimizmusa volt, a valóság ezernyi biztató tényéböl szívta maga-, ba az erőt, a hitet, és mindezt visszasugározta környezetére. — Hited, odaadásod példánk lesz, es emléked élni fog, mint része a nagy műnek, . * szocialista hazának, a jövőhek, amelyért oly sokát tettel — mondotta befejezésül. Barátai, egykori szegedi munkatársai, harcostársai, a Csongrád megyei és a szegedi kommunisták gyászát dr. Perjést László, a Csongrád megyei tanács elnöke tolmácsolta. — Felelősségteljes és magas pártmegbízatásod már régebben elszólított tőlünk — mondotta —, mégis ezer és ezer erős baráti, elvtársi szál kötött hozzánk. Töretlen kedvvel, meggyőződéssel és meggyőzően hirdetted eszméinket az egyetemeken, tanyai iskolákban, nagy és kis üzemekben épp úgy, mint a sok tízezres nagygyűléseken, Mély gyászunkban különösen sokat gondolunk tiszta emberségedre, amelyben, kiválóan ötvöződött a határozottság és a megértés, a tapintat és az elvi szilárdság, az igényesség, az emberi melegség. Emlékedet kegyelettel megőrizzük. Komócsin Zoltánt a Panteon sírkertjében az Interna- cionálé hangjai mellett helyezték végső nyugovóra. minisztérium Bevételi Főigazgatósága Somogy megyei Hivatalának vezetője, Siszler István, a Dél-somogyi Termelő- szövetkezetek Területi Szövetségének titkára és több más meghívott is •— Frank Gyula, tsz-elnök köszönte meg az elismerő címet mindazok nevében, akiknek részük volt a sikerekben: a gazdaság különböző ágazataiban dolgozó tagoknak, alkalmazottaknak, szakirányítóknak. A múlt évi eredményeket öt és tíz évvel ezelőttiekkel hasonlította össze, s ezekből a számokból a gazdaság eddigi útjára jellemző egyenletes fejlődés tükröződött. A mikei Rákóczi Tsz az alakulás évében (1959-ben) 4 millió forint, tavaly ennél tízszer több termelési értéket mondhatott magáénak. Az egy szántóegységre jutó gazdálkodási érték 1959-ben 1346 forint, 1968- ban 2000 forint, tavaly pedig már 3543 forint volt. Az alakúiét. Olyan közös gazdaság részesült ilyen magas elismerésben, amelyik nagyon alacsony aranykorona értékű homokon, gyenge termőhelyi körülmények között gazdálkodik, s ért el tavaly kitüntetésre érdemes eredményeket. Az ünnepi, kibővített vezetőségi ülésen — melyen részt vett Gajdos László, a Nagyatádi Járási Pártbizottság első titkára, Bráz András, a Pénzügyül kölcsönös előnyök figyelembe vételével Évente 5—8 ezer tonna vetőburgonyát hozunk be Hollandiából Dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hazaérkezett Hollandiából, ahol a két ország szakminisztériumai közötti kapcsolatok további bővítéséről folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések eredményéről az MTI munkatársának elmondotta: — Két év óta eredményesen tevékenykedik a magyar—holland szakmai munkacsoport, amely elősegíti a műszaki-tudományos kapcsolatok kiszélesítését, a dokumentációk, szakmai anyagok kicserélését, valamint a szakember-cserét. A hollandiai tárgyalásokon elhatároztuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokat tovább erősítjük. Ennek jegyében egyfelől sokrétűbbé tesszük az oktatási-kutatási tevékenységet azzal is, hogy gondos elemzés alapján egyeztetjük a különféle témákat, és erősítjük a két ország intézményeinek kapcsolatát. Ebben kiemelkedő szerepe lesz a gödöllői, a keszthelyi és a va- geningeni egyetemnek, valamint a holland és a magyar ag- robotanikai és munkaUjni intézeteknek, illetve kutatócsoportoknak. A hazai mezőgazdaság számára igen jelentős, hogy évente 5—8 ezer tonnányi vetőbvrgonyát hozunk be Hollandiából. A jó termőképességű holland fajtákat a nagyüzemi termelési rendszerek alkalmazzák. Szó van arról, hogy a bur- gonyanemesítők-kutatók szorosabbra fűzik kapcsolatukat és igyekeznek a magyar igényeknek még jobban megfelelő fajtákat előteremteni. További lehetőséget kínál az együttműködésre a burgonyatermesztési technológiáknál és tárolási módszerek elterjesztésénél számításba jövő termelési kooperáció, amely túlnő az egyszerű vásárlás keretein. Az együttműködésre további alkalom, hogy az elmúlt években Hollandiából nagyszámú szarvasmarha-üszőt hoztak be hazánkba, ezeket a szállításokat — terv szerint — továbbra is fenntartják. A kapcsolatot tovább bővítik olymódon, hogy az eddiginél szélesebb körű szaktanácsadást és úgynevezett művezetést valósítanak meg a hazai gazdaságokban holland segítséggel és termelési kooperációt is létesítenek a kölcsönös érdekek figyelembevételével. A részletkérdéseket a két ország szakmai munkacsoportjai vitatják majd meg az elkövetkezendő időszakban. i láskor a tiszta vagyonérték 2,3, a múlt évben pedig 30 millió forint volt; a tagok egy munkanapra jutó részesedése tizenöt év alatt 27-ről 182 forintra, az egy évre jutó pedig 5400-ról 26 300 forintra emelkedett. Nőtt az egyes növényfélék termésátlaga, az állattenyésztésben az árukibocsátás. Korszerűsödött a gépparkjuk, zárt. iparszerű kukorica- és burgonyatermesztési rendszerben vesznek részt. Bővül a szakemberek köre, erősödött a szocialista brigádmozgalom. Figyelemre méltó versenyfelajánlá- sokat tettek a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére; segítik a tagok szociális és kulturális igényeinek kielégítését. Támogatást nyújtanak a fiatalok letelepedéséhez, szakmai képzéséhez. — Sokat jelentett az, hogy a vezetés mindig szót értett a tagsággal, a tervek megvalósításánál összehangolt munkára számíthattunk — mondta az elnök. Dr. Kassai János a megye mezőgazdasági fejlődéséről adott áttekintést, s ezen belül elismeréssel szólt a mikeiek szorgalmas munkájáról, követésre érdemes igyekezetéről. Fölhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben a mostani kitüntetéshez méltó, jó munkára van szükség. Gajdos László arra emlékeztetett, hogy a mikei Rákóczi Tsz régóta a járás élvonalába tartozó közös gazdaságok egyike. Az Ünnepi kibővített vezetőségi ülésen a szövetkezet egészének elismerése mellett személyre szóló kitüntetéseket is átnyújtott dr. Kassai János, s mellé a tsz-elnök a szövetkezet pénzjutalmát adta. A Mezőgazdaság kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést kapta Pitz Géza, a tsz pártszervezetének titkára, Pozsega István brigádvezető, Strublics Ádám szerelő. Szikinger István traktoros és Szlama Jánosné növénytermesztő; miniszteri dicséretben részesült Máger Mária SZTK-ügyintéző és Márti- nek Imre állattenyésztő. A kitüntetettek nevében Pitz Géza mondott köszönetét. Hernesz Fereae Somogyi Népiapl 3