Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-31 / 125. szám
Kádár János és dr. Bcckl Sándor látogatása a sakkszövetségben Középiskolás labdnrúr’ás Kádár János, az MSZMP KB első titkára és dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke, május 30-án, csütörtökön este ellátogatott a Magyar Sakkszövetségbe. Találkoztak a Nizzában június C-án kezdődő 21. sakkolimpián részt vevő magyar válogatott csapat tagjaival és vezetőivel. Az olimpiai válogatott sakkcsapat tagjai: Bitek István, Csőm István, Forintos Győző, Portisch Lajos, Ribli Zoltán és Sax Gyula nemzetközi nagymesterek. Az olimpiai csapat vezetője: Szerényt Sándor, a Magyar Sakkszövetség elnöke; a csapatkapitány: Papp-Nava- rovszky László nemzetközi mester, szakfelügyelő; a sze- kundánsok: Bárczay László, nemzetközi nagymester és dr. Liptay László sportorvos, mester. A baráti beszélgetés során! Kádár János és dr. Beckl I Sándor reményét fejezte ki, hogy a kétszeres ezüstérmes válogatott sakkcsapat tagjai és vezetői mindent elkövetnek, hogy jó szereplésükkel tovább öregbítsék a magyar sakksport nemzetközi hírne- } vét. A találkozón részt vett Flórián Tibor, a Magyar Sakk- I szövetség főtitkára is. Döntőbe jotott a Táncsics gimnázium csapata A középiskolás labdarúgó bajnokság döntőjébe jutásért csütörtökön délután Kaposváron visszavágó mérkőzést játszott a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium és a Szombathelyi Latinca Sándor Gépipari Szakközépiskola csapata. Egy héttel korábban Szombathelyen az első mérkőzésen 0:0 arányú döntetlen született, most a kaposvári diákok egy nagyon küzdelmes mérkőzésen kiharcolták a győzelmet és a döntőbe jutás jogát. A Táncsics gimnázium labdarúgó- csapata ott lesz tehát majd a középiskolás labdarúgódöntőn Nyíregyházán, ahol három csoport győztes együttes küzd i majd a bajnoki címért. Táncsics gimn.—Latinca gépipari 3:2 (2:1) Lengyelországba utazott a magyar Csütörtökön elutazott Lengyelországba a hét végi nemzetek közötti viadalra a magyar tornász válogatott. Sárkány István csapatvezető kíséretében a következők alkotják a küldöttséget: Bánrévi, Bíró, B. Kiss, Donáth, Magyar, Molnár és Sivadó. A Lengyelországban szerep- j lök kivételével a teljes magyar élmezőny indulására le- i hét számítani a június 1-én és ■ 2-án, a Játékcsarnokban meg- | rendezésre kerülő Budapest, j illetve vidék bajnokságon. A j vidéki atléták szombaton 14, a fővárosiak 17, másnap 10, illetve 13 órakor versenyeznek. A találkozót Bydgoszczban pen- ! dezik. Kaposvár, 1000 néző. Vezette: Ducsai. A kaposvári csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Molnár — Horváth, Balogh, Kisfalusi, Köher, Bakos, Kiss, Borbély, Kelemen (Lesz), Varga (Ács), Pável. Varga és Kiss gyors két gólja után úgy tűnt, hogy simán nyer a Táncsics. Aztán Pék, váratlanul szépített. Szünet után bizony volt időszak, ami• kor a levegőbe lógott az egyen- J lítés, amely a szombathelyi I diákok továbbjutását jelentet- | te volna. Lesz, azonban berúgta a harmadikat, s noha az utolsó percben Balogh, újabb gólt ért el a Latinca részére, már nem volt vitás a Táncsics győzelme, amely a látottak J alapján — ha nehezen is szü- [ letett meg — teljesen megér- l demelt. Lábod nyerte az elmaradt mérkőzést Most már teljes a megyei labdarúgó-bajnokság táblázata. Hét közben ugyanis lejátszották a korábban elmaradt Somogy tarnóca—Lábod mérkőzést. A lábodi csapat nyert, s ezzel megőrizte 10. helyét a bajnoki táblázaton. A héten egyébként alig történi változás a sorrendben. Lábod—So mogtftamóca 4:2 (1:1) Somogy ta móca, HH) néző. V.: Bognár. A vendégcsapat minden részében jobb volt és megérdemelten nyert. G.: Borzas (2), Iván (2), illetve Nagy, BenI esik. Jók: Lucaek, Fülöp, . Iván. A hazaiaknál nem volt kiemelkedő teljesítmény. N-ovák József A megyei bajnokság a Ha»* * 2«. forduló után: A harmadik, végeredményben a kaposvári diákok győzelmét bebiztosító gól. Lesz egyéni játék után a kapust is elfektette. Csatártársa már csak beljebb segíti a hálóba tartó láb- i dát. 1. Kap oly 2. Csurgó 3. Babócsa 4. K. Vasutas 5. M. Latinca 6. Taszár 7. Fonyód (-2) 8. L.-tófci 9. B.-boglár 1'0. Lábod 11. Marcali 12. S.-tarnóca 13. Karád (-1) 14. B.-fényvés 15. K. G-azdász 16. K.V.Lobogó 26 1« 26 14 26 13 26 11 26 14 26 11 .26 13 26 10 26 10 26 7 26 ló 5 3 6 6 6 7 10 5 3 9 5 10 3 10 6 10 6 10 11 8 5 1H 5 12 5 12 8 13 6 16 4 10 77—W ti 51—33 34 63—47 32 5(2—38 32 33— 29 31 32—29 27 43—4-8 27 42—40 26 37—40 26 47—43 25 34— 36 25 56—53 23 36—47 22 30—52 18 25—49 14 28—31 10 A somogymeggyesiek nyerték az összesített pontversenyt ASZTALITENISZ Marad a II. csoport Szerdán késő este Pécsen véglegessé vált, hogy a Pécsi MSC férfi asztalitenisz-csapata bejutott a magyar bajnokság legjobb 6 együttese közé, a K. Vasas viszont nem. Sok nagy csatát hozot már a Pécs —Kaposvár asztalitenisz-rangadó, és rendszerint szoros küzdelmet. Nemegyszer előfordult, hogy a kaposvári csapat Pécsen is két vállra tudta fektetni ellenfelét. Most azonban ez nem sikerült. Az idegesség a túlzott akarás, vagy ki tudja, mi hozta magával, hogy a PMSC—K. Vasas mérkőzésen Szálinger, Ivusza meg Katona egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni. így azután elsöprő fölénnyel győzött a pécsi csapat, KOSÁRLABDA MNK BalalsÉogiáron A balatonbogláriak korszerű sportcsarnokában rendezik meg a kosárlabda MNK-elő- döntő egyik csoportküzdelmét. Május 31-e és június 2-a között a MAFC, a BSE, a Bp. Vasas Izzó és a Székesfehérvári Építők együttese körmérkőzés keretében dönti el, hogy a négy csapat közül melyik kettő kerül az MNK-döntőbe. A mai mérkőzések 17, illetve 18.30 órakor kezdődnek. Somogyi Néplap amely ma kétségkívül egységesebb és jobb, mint a Vasas. Kaposvár együttese vasárnap a Nagykálló elleni hazai mérkőzésen fejezi be a tavaszi idényt. Ha itt is érvényesül a papírforma és a Vasas nyer, akkor a kaposvári együttes a tavaszi idény végén a bajnoki táblázat 7. helyét foglalja el. Szerettük volna, ha sikerű) a 6., de ne legyünk elégedetlenek, hisz egy esztendővel ezelőtt ilyenkor a 9. helyen fordult a kaposvári együttes. Győztesek: Arató 4, Balázs 4, Hajzer 4, Horváth dr. 3, Berta 3, iletve: Balázs 4, Péter 3. Zárnárdibatti és Balatonend- réden rendezték a siófoki járás 1974. évi falusi spartakiád döntőit, mely a IV. OSN jegyében zajlott le nagy sikerrel. Húsz község 300 sportolója állt rajthoz az idei döntőn, ahoi a rendezők helyet szorítottak még a kispályás labdarúgásnak is. A kispályás föd népszerűségére jellemző, hogy 22 csapat küzdött az elsőségért. Meglepetés, hogy Zics együttese lett az első. Az ösz- szesített pontversenyt a so- mogymeggyesiek fölényesen nyerték, és ezért megkapták a járási KlSZ-bizottság serlegét. Eredmények: ATLÉTIKA Férfiak: 100 m: 1. Flaska (Tab) 12.0, 2. Rekovszky (Zamárdi) 12.2, 3. Schwarcz (Ná- gocs) 14.4. 400 m: 1. Trunk (Tab), 60.0, 2. Szőnyi (Ságvár) 62.2, 3. Sudár (Tab) 62.4, és Flaska (Tab) 62.4. 800 m: 1. Horváth (Zamárdi) 2:17.2, 2. Schwarcz (Nágocs) 2 T9.8, 3. Trunk (Tab) 2:23.6. 1500 to: 1. Horváth (Zamárdi) 4:58, 2. Baranyai (Zamárdi) 4:59, 3. i Schwarcz (Nágocs) 5:14.5. Spartakiád váltó: 1. Tab 4:01.6, 2. Zamárdi 4:02.8, 3. Ságvár 4:24. Távolugrás: 1. Sudár (Tab) 503. Magasugrás: 1. Gyarmati (Balatonföldvár) 160. Súlylökés: 1. Sudár (Tab) 10,21. Gránát: 1. Sudár (Tab) 61 m, 2. Juhász (Ságvár) 60,5 m, 3. Hermann (Tengőd) 59 m. Nők: 100 m: 1. Horváth (Zamárdi) 13.8. 400 m: 1. Fias (So- j mogymeggyes) 73.2, 2. Guzs- ! lován (Ságvár) 76.2. Spartakiád váltó: 1. Zamárdi 2:57.6, 2. Somogymeggyes 3:06. Távolugrás: 1. Horváth (Zamárdi) 465. Magasugrás: 1. Horváth (Zamárdi) 140, 2. Garas (So- mogymeggyes) 135. Súlylökés: 1. Garas (Somogymeggyes) j 8,78. Gránát: 1. Horváth (Za- máirdö 41,50. RÖPLABDA Férfiak: 1. Tab, 2. Zamárdi. Nők: 1. Tab, 2. Somogymegy- j gyes, 3. Zamárdi. Kispályás labdarúgás: 1. Zics, 2. Nagyberény, 3. Ságvár. Teke: 1. Farkas Ferenc (Ba- latonendréd), 2. Farkas József (Balatonendréd), 3. Szabó Lajos (Balatonendréd). Csapatgyőztes: Balatonendréd A csapata. Megnyílt! Megnyílt! Megnyílt! Kötésén a magyarosan berendezett Betyá resá rda Ételkülönlegességek, szalonnasütés, kellemes, fedett kerthelyiség! Június 1-től hangulatos cigányzene. Central Vendéglátó Vállalat (M486) iiiiimn—iiiiimTMiiiíiiiiiiiiiiii MÁJUS Milyen lesz az időjárás? 31 PÉNTEK Angéla A várható időjárás péntek estig: Főként nappali felhőképződés, valószínűleg eső nélkül. Az időszak eleién élénk északi, északnyugati, később mérsékelt, változó irányú szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mai pénteken, 23—2# fok között alakul. — Pannónia 74 elnevezéssel Harkányban ötödször kerül sor nyáron a szövetkezeti szakemberek találkozójára. Most készült el a kéthetes program, s augusztus 11-én kezdődik a találkozó. Pedagógusparlament Tegnap tartották a megyei pedagógusparlamentet a kaposvári ifjúsági házban. Svenda Istvánnak, a megy« tanács művelődésügyi osztályvezetőjének vitaindító előadása után négy szekcióban tárgyaltak a fiatal pedagógusok. A rendezvényen öt . pedagógusnak adták át az Üttörővezetői Érdemérmet és tizenegyen kapták meg a Kiváló úttörővezető kitüntetést. — A gráci operaház is vendégszerepei az idei Sayaria- rendezvényeken. Június 2-án, a Sevillai borbélyt adja elő az Európa-szerte ismert operatársulat. — Három szintes épülettel bővítik a Tabi Campingcikk Vállalatot. A 20 millió forintos költséggel készülő beruházást még az idén átadják. — A kempingezők találkozóját július 19—21. között rendezi meg a Magyar Természetbarát Szövetség kempingbizottsága a Mátrában, a sástói kempingben. — Jól bírják a tengert is a »Balaton 18«-as, illetve 24- es és 31-es típusú magyar vitorlások. Az eddigi megállapodások szerint 750 ezer dollár értékben szállít külföldre műanyag testű sporthaj ókat a füredi gyár. Halálos ivóverseny Halállal végződött két ivó- cimbora fogadása a Florida állambeli Waltonban. A két barát vasárnap este szabályos ivóversenyt rendezett a város egyik bárjában, s ennek során egyenként több mint két-két liter tiszta gint fogyasztottak. Egyikük, a 39 éves Walter Wade hétfőn, barátja, a 32 éves Eugene Cole kedden halt meg a nem mindennapi italozás következtében. — Miss Európának a 19 éves spanyol Maribella Lo- renzót választották meg a tegnapra virradó éjjelen Bécsben. A csinos hölgy 2000 dollár összegű tiszteletdíjat kapott. . — Banánérlelőt állított munkába balatonboglári fiókjában a Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. A napokban 400 mázsa déli gyümölcsöt helyeztek el itt 21 fokos melegre fűtött, nagy páratartalmú levegőjű helységben. A Tudományos Minősítő Bizottság kiadta az 1975. évi belföldi és külföldi aspirantúrára szóló pályázati felhívást. Pályázni a felhívásban felsorolt kutatási fel- j adatokból választott témakörök- i kel lehet, belföldi ösztöndíjas i és levelező aspirantúrára, vala- j mint az európai szocialista or- j szagokba, továbbá Kubába, ugyancsak ösztöndíjas és levelező aspirantúrára. A pályázás j határideje június 30. A felhívást a kutatóhelyeknek, nagyobb I üzemeknek megküldték, s besze- I rezhető a Tudományos Minősítő Bizottság titkárságán i*. i 80 évvel ezelőtt, 1894. május 31-én született Kassai Géza történész, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Erdélyből származott. Az első világháború idején orosz hadifogságba került. Részt vett a szibériai hadifoglyok forradalmi mozgalmában, majd 1920-ban belépett az Oroszországi Kommunista Pártba. A következő évben Csehszlovákiába utazott, ahol részt vett a kommunista párt megszervezésében. 1924 és 1932 között négy alkalommal is bebörtönözték. Az üldöztetések elől 1932-ben a Szovjetunióba emigrált, ahol folytatta mozgalmi és újságírói tevékenységét, dolgozott a Kommunista Internacionáléban és a Nemzetközi Lenin Iskolán oktatott. A második világháború idején a Szovjetunióban levő hadifogolytáborokban végzett propaganda tevékenységet; szerkesztette az Igaz Szó című magyar hadifogolyújságot, majd a Magyar Újság, illetve az Új Szó című lapot. 1949-től Budapesten a pártközpontban, illetve az Oktatásügyi Minisztériumban szervezte a marxizmus—leninizmus oktatását. 1953-tól 1956-ig a Lenin Intézet igazgatója, 1956-ban oktatásügyi miniszterhelyettes veit, az 1956-os ellenforradalom leverése után pedig az MSZMP pártfőiskolájának igazgatója. Több könyve foglalkozott a lenini nemzetiségi kérdéssel. 1961-ben, 67 éves korában halt meg. I — Rejtvényparádé címmel I megjelent az egészségügyi felvilágosítási központ legújabb kiadványa. A pályázati rejtvény helyes megfejtői között 50 ezer forint értékű nyereményt sorsolnak ki. — Forgácslapok HollandiáI ba. A Hungarocoop szövetkezeti külkereskedelmi vállalat I egy holland céggel szerződést j kötött rusztikus furnírozott t faforgács lapok szállítására. | Egyelőre 200 000 holland forint értékűt szállítanak. I — Mind a 18 bányász éle- | tét vesztette a dél-koreai szénbányában kedden történt ; bányaomlás következtében, í Az utolsó holttesteket tegnap ásták ki az omlásból. — Urániumlelőhelyet fedeztek fel Rómától északra. Az Olaszországban eddig feltárt urániumlelőhelyek nem jelentősek, az ország atomerőművei jelenleg külföldről beszerzett urániummal működnek. — Huszonöt ezer futóművet szállít jövőre a Szovjetunióba a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár — több mint egymilliárd formt értékben. — Szaunát is építenek a Nagykanizsa közelében levő zalakarosi termálfürdőben, s 1975 végére elkészül az egész évben működő fedett medence is. Pórul járt álgengszter Életébe került a tréfálkozás egy 43 éves Los Angeles-i férfinak, aki — valószínűleg gengszterfilmekből nyerve ihletést — légpisztollyal a ! kezében megrohamozta a hollywoodi rendőrség egyik őrszobáját. A helyiségben tartózkodó három rendőr azt hitte, hogy valódi fegyveres támadóval van dolga, és fegyvert rántva pillanatok alatt szitává lőtte az álgengsztert. — Értesítjük a lakosságot és a közületieket, hogy június 1-én Gamáson országos állat- és kirakodóvásár lesz. (14®9) — Fehér szintetikus fonal 600 Ft helyett 378 Ft/kg-os alkalmi áron kapható Kaposváron, a Május 1. utcai kézi- munkaszaküzletben. (X) U4535)