Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-30 / 124. szám

L' APRÓHIRDETÉSEK GYÁSZJELENTÉS Mély fáj dalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF voftt somodor! lakos május 21-én — életéneik 83. évében — elhunyt. Temetése június 1-én Hl órakor lesz a somodon temetőben. . A gyászoló család. (5039) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, GYÖRFT JANOS temetésén megjelentek és részvé­tükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (5032) Szívből köszönjük mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, ROTHMÜLLER SÁNDOR temetésén koszorúkkal, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Köszönetét mondunk a társadalmi temetés minden tagjá­nak, a rokonoknak, az ismerősök­nek, a barátoknak és mindazoknak, akik e nehéz napokban bármily módon mellénk álltak. A gyászoló család (91902) • • • Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek és az 502. sz. Szak­munkásképző Iskola tanulóinak, tanárainak, valamint a magasépí­tőknek és a marcali sportkörnek, illetve az áfész dolgozóinak, a mar­cali Foltex üzeme dolgozóinak, akik legdrágább fiúnk, NŐSZ GYULA temetésén részt vettek, részvétük­kel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (7015) Simontornyai 3 szo­bás, összkomfortos családi házamat ha­sonló siófokira cserél­ném. Lengyel Zoltán, Simontomya, Várkert U. 16. (114235) Balatonbogláron a vízhez közel 150 n-öles telek eladó. Érdeklőd­ni: Balatonboglár. 515-ös telefonon. (5016) Kadarkúton a Nagy u. 47. számú ház el­adó, két szoba, két konyha, egy nyári konyha, melléképület­tel, 900 négyszögölön. (91846) Kaposvár területén 096 n-öles telek (a fe­le szőlő, a fele szántól présházzal. pincével eladó. Érdeklődni: Ka­posvár. Vörös Hadse­reg útja 95. (5023) Kaposváron a Galim- berti utca 14. számú ház (a volt Kis-Róma- hegyen) telekkel eladó Érdeklődni; a helyszí­nen. (91843) Belvárosi lakótelket vennék 59-60 ezer Ft­ig, 200 négyszögölig. Ajánlatokat a 91845. számra, a hirdetőbe. (91845) Kétszoba-komfortos, kertes családi ház el­adó. Kaposvár, Mező u. 73. (5021) Dolgozókat alkalmaznak Fölveszünk éjjeliőrt (nyugdíjas is lehet). A munkakör betöltésé­hez erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Fizetés; megegyezés szerint. PIERT 16. sz. lerakata, Kaposvár, Jutái út. (91836) Fölveszünk szerszámkészítő, kmk-lakatos é« géplakatos szak­munkásokat, gyakorlattal (férfi és j női dolgozókat). Szakmunkásvizs­ga megszerzése lehetséges! Je­lentkezés; a munkaügyi osztá­lyon. Fizetés; megegyezés szerint. Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat, Kaposvár, Jutái út. (91782) Á Kaposvár és" Vidéke ÁFÉSZ építészt vagy gépipari szakközép­iskolai érettségivel rendelkező sze­mélyt keres felvételre, ipari elő­adói munkakörbe. Gyakorlattal, gépkocsival rendelkezők előnyben! Ezenkívül fölvesz 2 szakképzett vasas eladót, valamint 1 segéd­munkást. Jelentkezés; Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. A sze­mélyügyi vezetőnél. (14517) Autószerelőket, Inezőgazdasági gépszerelőket, lakatosokat azonna­li "belépésre fölveszünk. Jelentkez­ni lehet; Műszaki Erdészet, Ka­posvár, Cseri u. 20. __________(14442) F elsőmocsoládi TÜZÉP-telepünk- re rakodómunkásokat azonnal föl­veszünk. Jelentkezni lehet a TÜ- ZEP-telep vezetőjénél, Felsőmo- osoládon. (14499) A Kaposvári Városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya azonnali belépéssel fölvesz — hosszabb he­lyettesítésre — gépírónőt és taka­rítónőt. Jelentkezés; Eü. Gazdasá­gi Hivatal, Kaposvár, Kossuth L. u. 53._________________________(14504) A z ÉPFU kaposvári kirendelt­sége fölvesz udvari segédmunká­sokat. Jelentkezés: személyesen, a kirendeltség vezetőjénél. Kapos­vár, Tüskevár. (91796) Hőszigetelőt, bádogost, állványo­zót, segédmunkást — változó mun­kahelyre — magas kereseti lehe­tőséggel fölveszünk. Kellő gyakor­lat után külföldi munkalehetősé­get biztosítunk az NSZK-ban és az NDK-ban. Jelentkezni: Kapos­vár, Széchenyi tér L Telefon; 14-759._________________________(91729) Z ala és Somogy megyében táv­beszélő-hálózatépítési munkákhoz dolgozókat fölvesz a Pécsi Posta­igazgatóság Hálózatépítő Üzeme. Szállást és ellátási díjat biztosí­tunk. Fizetés; órabérben, szemé­lyes megállapodás alapján, jelent­kezés: személyesen vagy levélben. Cím; Postahálózatépítő Üzem, I'écs, Rákóczi u. 60., I. emelet. Lelvélcím: 7601 Pécs. Pf. 77. (Min­den jelentkezőnek válaszolunk!) _______________________________(14322) F elveszünk kőműves szakmun­kásokat és segédmunkásokat — kaposvári központtal — Somogy és Zala megyei munkaterületre. Fizetés: megegyezés szerint. Je­lentkezés; a vállalat építészeti cso­portjánál. Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat. _______________________________(14397) G épkocsivezetői jogosítvánnyal és műszaki anyagismerettel ren­delkező személyt anyagbeszerzői es anyaggazdálkodói, továbbá több éves gyakorlattal és megfelelő képzettséggel rendelkező dolgozót gépkocsi-előadói munkakörbe azonnal fölvesz a Somogy megyei Ásványvíz- és Szikvízipari Válla­lat. Kaposvár, Május 1. u. 50. sz. Fizetés; megegyezés szerint. Je­lentkezés; a személyzeti vezetőnél. (14510) A Kaposvári Ruhagyár fölvesz bölcsődevezetőt, szakképzett gon­dozónőt, valamint elektrotechni­kust, raktárvezető-helyettest, szak­képzett szabót és varró munkást betanításra. Jelentkezni lehet a ruhagyár munkaügyi osztályán. ___________________________(14481) T úravezetői beosztásba gépkocsi­ra segédmunkásokat azonnali be­lépéssel fölveszünk. FÜSZÉRT- fiók, Kaposvár, 2alka M. u. 12. _______________________________(91911) A Sió Ipari Szövetkezet (Siófok, Fő u. 83.) fölvesz: gépésztechni­kust, villamostechnikust, műszaki rajzolót, műszaki adminisztrátort, lakatost, műszerészt, maróst és esztergályost.________________(114233) A kaposfői áfész fölvesz szak­képzett gyógynövény-felvásárlót, aki a gombához is ért. Jelentke­zés; az áfész központi irodájában, , Kaposfőn._____________________£91723) Gépírni tudó adminisztrátort azonnal fölveszünk. Jelentkezés az irodavezetőnél. KÖGAZ, Kaposvár, Mező Imre u.________________(91830) A Pest—Budai Vendéglátó Válla­lat melegkonyhás üzemeibe — a Balatonra, a Duna-kanyarba és Budapestre — keres: konyhafőnö­köket, szakácsokat, kézilányokat. Jelentkezés: PBVV munkaügyi osztálya, Budapest I. kér., Fortu­na U. 4._______________________(5705) A Marcali Vízgazdálkodási Tár­sulat vízépítésben jártas tervezési csoportvezetőt keres, azonnali be­lépéssel. Fizetés; megegyezés sze­rint. Lakást biztosítunk. Jelentke­zés az elnöknél: Marcali, Petőfi S. u. 36. Telefon; 276.___ (7092) M egyei vállalat kaposvári és ío- nyódi munkahelyekre — állandó munkára — fölvesz szakképzett szakácsokat, továbbá gyakorlattal rendelkező konyhai dolgozókat. Jelentkezni lehet a Somogy me­gyei Vendéglátó Vállalat központ­jában: Kaposvár, Ady E. u. 2., I. cm. 9._________________________(91603) Pályázatot hirdetünk a homok- szentgyörgyi H. sz. önkiszolgáló élelmiszerboltunk boltvezetői állá­sának betöltésére. Havi átlagfor­galom; 260 m/Ft. Szakképzettség, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges! Fölveszünk Nysa teher­gépkocsinkra gépkocsivezetőt is. Jelentkezni lehet az áfész ig. el­nökénél: Homokszentgyörgy. Kns- suth u. 95. ____________________(14492) F elvételre keresünk barcsi te­metkezési kirendeltségünkhöz sír­ásói munkakörbe férfi munkáso­kat. Jelentkezés: a kirendeltség vezetőiénél. Barcson. Somogy me­gyei Temetkezési Vállalat, Kapós- vár. ___________________________(91867) É jjeliőrt keresünk azonnali be­lépésre. AFOR-telep, Kaposvár, Jutái üt._______ (91865) F ölveszünk: 1 elektrolakatost vagy általános lakatost, 2 női dolgozót betanított segédmunkásnak (nap­pali, egy műszakra). 1' érettségi­zett, 20—25 éves férfi dolgozót az írógéprészlcgünkbe. Szakmunkás­vizsga megszerzése lehetséges. Fi­zetés; megegyezés szerint. Jelent­kezés; Kaposvár, Május 1. u. 30. sz. alatt, a részlegvezetőnél. So­mogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat, Kaposvár. _______________________________(91877) A Talajjavító Vállalat nagyatádi irodája fölvesz vizsgázott kotró- mestereket. Jelentkezés: hétfőtől péntekig. Nagyatád, Taranyí u. (708?) Fonyódon a Mező L utcában (Sándor ut­cából nyílik) tető alatt Levő Lakóházam két szoba, összkomfortos emelet! része 190 eze­rért sürgősen eladó, írd. Zoltánt!, Pécs, Zsolnay u. 53. Kaposváron 4 szobás, összkomfortos, köz­ponti fűtéses gázka­zánnal fölszerelt ker­tes családi ház (ga­rázzsal) beköltözhető­en eladó. Két család­nak is megosztható! Érdeklődni: a kiadó­ban. (5015) Kaposváron a Schőn- herz Zoltán u. 10. szá­mú udvari ház beköl­tözhetően eladó. Illés- né. (91841) Balatonföldvár, Er­zsébet u. 43. sz. alatt azonnal beköltözhető egyszobás, mellékhe­lyiséges (29 m--es) tár­sasüdülő eladó. Érdek­lődni a helyszínen, jú­nius l-én es 2-án. (218339) Balatonlcllén — a strand mellett a leg­szebb helyen — villa eladó. Sörlei. Buda­pest, Ilii Karinthy Frigyes út 18. (91607) Kaposváron a Hegy­alja u. 45. számú ház eladó. (4979) Látrányban 517 n- öles telek — a 67-es út mellett — olcsón el­adó. Villany, víz van! Érdeklődni: Nemes Géza, Látrány, Pád- puszta. (7090) Siófokon 29 szemé­lyes, víz melletti, eme­letes, új üdülőház el­adó. »Bővíthető 63768<* .leiigére, a Felszabadu­lás téri hirdetőbe (Bu­dapest). (6182) Eladó Fonyód-Béla- telepen a tervezett me­leg vizű fürdő és a Ba­laton között 159 n-öles üdülőtelek — 33 négy­zetméteres. 8 fekhe- lyes, egyedi tervezésű faházzal vagy anélkül. Irányár; 310 000 Ft. Cím: Bélatelep, Jege­nye u. 8. Érdeklőd^ a helyszínen: Tímár Gézánál, a Lengyel u 2. sz. alatt, vagy levél­ben: Gödöllő. Szabad­ság u. 41. Ko-ós. (14488) Eladó Balatonszár­szón 2750 n-öles zárt­kert, megosztva is. Érdeklődni: Balaton­szárszó, Kossuth L. u. 31. Ringler. (6359) Kaposvárhoz 4 km-re a falu központjában kétszobás,. ősszkom-, fortos ház — hideg­meleg vízzel, gyümől- 1 esőssel, nagy kerttel — beköltözhetően eladó. Buszmegálló i percre. Zselickislak. Kossuth u. 59. (4983) Legszebb kilátású, 175 n-öles vízparti te­lek Balatonföldváron eladó. Megkeresés »Nyaralás-« jeligére, a kiadóba. (5030) Marcaliban 200 négy­szögöles, közművesített telek eladó. Érdeklőd­ni: Balatonfenyves, Bocskay utca 3. Egyszobás, konyhás. több mellékhelyiségből álló házrész részletfi­zetéssel eladó. Érdek­lődni 2 óra után : Mes­terék, Kaposvár, Ez­redév u. 1/a. (91881) Marcaliban 2 szobás. összkomfortos ház el­adó. Háman Kató u. 12. (7095) Kaposváron, a Fü­redi u. 61. szám alatt kétszobás házrész sür­gősen eladó. (91866) Balatonlellén a ben­zinkút mögött 416 negvszöeöles telek el­adó. Érdeklődni; Ka­posvár, Hunyadi J. u. 6. (91876) Az egyenes! buszfor­dulónál 617 négyszög- öles telek eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Damjanich u. 68. BalatonleUe felsőn a Béke utca 8. szám alatt kétszobás nyaraló el­adó. Érdeklődni a helyszínen, bármikor. Háromszobás családi ház — 1299 négyszög- öles területen — mel- lékepületekkel és ker­tészeti fölszereléssel eladó. Komlay, Kadar­kút, Fő u. 6. (91859) Rácegresen a Latin- ca Sándor utca 3. sz. egyszoba-konyhás kamrás ház — pincé­vel, melléképületekkel, gyümölcsfákkal, 700 n-ó! telekkel — eladó. Jákőban az állomás- j hoz közei 420 n-öles te- | lek (szelő vei és gyű- I mölcsíávaJ beültetve) j eladó. Érdeklődni: Nász Pálnál, Jákó, 1 Kossuth au HL (4997) 400 n-öles közműve­sített házhely sürgő­sen eladó. Csík Géza, Balatontördemic. (91396) Vennék Észák-So- mogyban olcsó, falusi, kis házat. Leveleket: Végváriék, 2484 Agárd. (6069G) Családi házrész be­költözhetően, olcsón eladó. Kaposvár, Di­mitrov u. 65, (91836) Balatonfenyvesen 160 négyszögöles, vízparti telek fele része eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, 16-127. (91399) Siófokon a Kossuth L. u. 62. sz. alatt 3 szo­bás, családi ház — 349 n-öles telekkel — plusz 1 szoba-konyha eladó, két részben is. Érdek­lődni a helyszínen, délután 14-18 óráig. (114229) Gamás központjában ház fizetési könnyítés­sel eladó. Ughy Csaba. Gamás. (7032) Kaposváron beköl­tözhető háromszobás ház és barokk szalon­garnitúra eladó. Ka­posvár, Bartók Béla u. 14. (yi90íi) Mernyén a Petőfi u. 29. sz. ház eladó. (91904) Egyszobás házrész sürgősen eladó. Kővá­riné, Kaposvár, Hu­nyadi u. 36. (5010) Fonyódon a Turul u. 4. számú 3 szoba-hal­los, összkomfortos ház eladó. (4098) Igáiban hétvégi ház eladó. Levélcím; Ne­mes Jánosné, Kapos­vár, Sallai u. 25. (5009) r < J A.R M 0 -"f CT-s írsz. 1009 MB Skoda eladó. Érdek­lődni: a L3-330-as teie- fonszámon, reggel 8-tól du. 16 óráig. (91833) Most vizsgázott Za- porozsec gépkocsi el­adó. Érdeklődni: Dr. Kiss, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 5. (5017) Most mű szaki vizsgá­zott, négylámpás 408- as Moszkvics sürgősen eladó. Esetleg Raj GAZ-ért elcserélném, árkülönbséggel. Ka­posvár, Vörös H reg útja 16, Kálói ma­lom. (5011) NSU íooo C igényes- I nek eladó. Kaposvár, Kassa u. 12. (5929) Skoda MB 1000-es gépkocsi eladó. Tele­fon: 11-069. Dr. Sziget - váry. (91845) 601 CM-s Trabant el­adó. Marcali, Rákóczi u, 31. (7093) IF-es Trabant eladó. Kaposvár 48-as ifjúság útja 13. Érdeklődni: 15 óra után. Varga. (5026) IE-s 850-es Fiat el­adó. Dr. Bolla, Ne- mesvid. Tel.; 2. (7096) NSU 1000 C gépkocsi eladó. Telefon: 13-324- es, 18 óra után. (91875) Jó állapotban levő műszakilag most vizs­gázott 601-es Trabant eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Töröcskei u. 22. sz. 17 óra után. (91874) Pannónia oldalkocsi­val eladó. Lengyeltóti, Kert u. 1. (91889) 850-es Fiat Limousine pótalkatrészekkel el- , adó. Balatonboglár, Attila u. 13. (7084) Kifogástalan Simson Schwalbe motorkerék­pár — 4800 km-rel — eladó, 2 db bukósisak, kai együtt 3000 Ft-ért. Bizományin keresztül, részletre is. Horváth, Kaposvár, Virág u. 93. (4993) UD-s Trabant Combi eladó. Balatonboglár, Munkácsy u. 2. A szer­viznél. (7083) NSU négyütemű mo­torkerékpár eladó. Ér­deklődni: Fonyód, Mandulás oie* 6. Warszava Combi el -, adó, vagy elcserélném kis kocsira. Szántod, Utasellátó büfé. a14230) LA K ÁS Háromszobás# kom­fortos, gázos, IKV-la­kásomat elcserélném kisebbért. Ajánlatokat a 91861. számra, a hir­detőbe kérek. (91861) Elcserélném győri 2 szoba-hallos, össz­komfortos, szövetke­zeti lakásomat hasonló kaposvárira. Leveleket az 5028. számra, a kk adóba. (5028) Kétszoba-összkom- fortos öröklakás el­adó. Érdeklődni; Ka­posvár, Mező Imre u 73. (5020) Elcserélném duna­újvárosi, másfélszobás első emeleti, összkom­fortos lakásomat kis vidéki házért vagy nyaralóért, vízhez kö­zel. »►Balaton« jeligére a dunaújvárosi hirde­tőbe. (104-673) Pécsen Kodály Z. ut cai másfél szobás összkomfortos, tanács­lakásomat elcserélném 2 szoba-összkomfortos kaposvári tanácsi la­kásra. Címet »Kodály- jeligére, a kiadóba ké­rek. (4992; Állást változtatna »gyógyszergyártó és vegyipari« szakmun­kás, kutatóintéz'eti gyakorlattal. Lehető­leg mezőgazdaságba! Ajánlatokat a 91872. számra, a hirdetőbe. (91872) Mezőgazdasági tech­nikumi végzettséggel és széles körű építési ismerettel rendelkező férfi állást váltzotatna. Cím a kiadóban- (5003) üzemvezetői beosz­tásban lévő malom­ipari technikus* állást változtatna. »Sürgős 104675« jeligére, a du­naújvárosi hirdetőbe. (104675) Másodállást vállalok vállalatnál vagy tsz- nél, 20 km-ig, vízveze­ték-szerelő, 8 éves gya­korlattal. Csoszor Jó­zsef, Baté, Lenin u. 31. (7081, Központifűtés-szere­lési (etázsiütést), víz­vezeték-szerelést vi­dékre is vállalok. Nagyatád, Csokonai u. 6. (7091) Fiatal, Gödöllőn vég­zett agrármérnök ál­lást keres. Ajánlatokat »Uzemszervező« jel igére a 91913. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (91913) Termelőszövetkezet­nél földnyilvántartást, felmérést vállalok — nagy gyakorlattal — mellékállásban. Aján­latokat a 91901. szám­ra, a hirdetőbe kérek. (91901) 11-én elveszett egy fekete dobermann kankutya. Ismertető­jele: a szem felett 2 pont, nyakszegy, alsó rész. 4 láb, vörös, kurta farok alatt há­romszög alakú veres folt. Nyomravezetőjét jutalomban részesítem. Márkovics István, Kő­kút, Arany J. u. 4. (91925) Munkavizsgát vég­zett, törzskönyves szü­lőktől származó, rövid szőrű németvizslaköly- kek eladók. Kaposvár, Gorkij u. 6. (91840) Egy pár 5 éves, erős, sodrott ló és nagy te­herbírású speditőr be­tegség miatt eladó. Lastovics, Marcali, Szi­getvári út 41. (7094) \Napí 20 liter tej ho­zammal 6 éves, friss fejős tehén a borjával együtt eladó. Gerézd- pusztán, Polmer Gás­párnál. (91834) Bontásból tégla és épületfa eladó. Bárd­udvarnok, Zstppó, Lo­vász László. (91854) Ulofiii'.iókád&t ven­.iék. Ajánlatokat a 91853. számra, a hir­detőbe kerek. (91853) Kaposváron a Balla­kúti u. 8. sz. alatt ha­zai cserén eladó. (91816) Megvételre kínálunk 15 db 10 m hosszú, 20—40 cm átmérőjű, hántolatlan bor ovi fe­nyőfát. Megtekinthető Balatonszabadi-Sós- tón, a Latinca Sándor u. 34. sz. alatt, a Cse­peli Papírgyár üdülő­jében. Levélcímünk: PV Csepeli Papírgyá­ra, 1751 Budapest. Pf.: 43. (9069) MV 3-as Regent 60- as basszusgitár hang­falakkal eladó. Busa Sándor, Somogybabod. Egy verandaablak beüvegezve eladó. Ér­deklődni* egész nap. Cím: Csanádi Jánosné Kaposvár, Komárom u 15. (91S73) Bejárónőt keresünk heti egy alkalomra. Háztartási gép van! Cím a kiadóban. (300) Előnevelt, nagy testű hibridcsirke előjegyez­hető és június 10-től kapható. Nagyatád Kiszely u. 4. (7086; Negatív, 6 éves. 20 liter tejet adó tehén el­adó. Koleszár József, Bárdudvarnok, Szendi- hegy. (7085) Figyelem! Háztartási gének, villanybojlerok, szivattyúk, presszógép nek, inari hűtőgé^0’’ javítását rövid határ­időre Vállalom, kö7> letek részére is. Ta­kács István kisiparos Kaposvár, Nyár u. 45. (91897) Két db feles gyer­mekkerékpár olcsón eladó. Kaposvár. Hon­véd u. 26.. I. lph. I. em. 2. Este 6 után. (97890) Garázst bérelnék a kórház környékén. Te­lefon: Kaposvár 14-9 JD. Dr. Harsányi. (91888) 20 wattos hangszóró eladó. Magyaregres Kossuth u. 56. (91887) 4 éves, 9 hónapos vemhes, negatív tehén eladó. Balatonlelle. Arany J. u. 98. (7089) Nagyberényben a F5 utca 18- sz.. alatt 2 üzlethelyiség bérbe kiadó. Tsz-nek borki­mérésre alkalmas! Ér­deklődni a helyszínen, (114294) Eladó 1200 literes új hűtőszekrény, vala­mint gyorsfagylalt-ía- gvasztók. Érdeklődni Balatonfenyves, cuk­rászda. (91885) Eladó Musima basz szusgitár (jótállással) és egy jó állapotbér.' levő Regent hangerő­sítő. 30 W-os. Érdek lődni: Kaposfő, Kos suth L. u. 23. Kovács (91901 Háromtagú, felnőttek­ből álló család keres főzni tudó házvezető­nőt gépesített háztar­tás vezetésére. Cím: Kiss Károly, Buda nest II., Vérhalom u. 27. C. (5005; Étkezde! fölszerelés és burgonyahámozó eladó. Érdeklődni, Siófok, Damjanich u. 10. (114227) 22 kg-os gázpalackot vennék. Ffeifer János, Polány, Noszlopy G. u. 2. (5004) I Kéthónapos bikabor. jú eladó. Bárdudvar­nok, Szendi-hegy 26. (91910) Bontásból szárma/ tégla eladó. Érdeklő ni: Kaposvár, Sziget vári u. 43. (5007) 72 éves, kaposvár özvegyemeber korban hozzá illő, jó lelkű élettársat keres. Kér tes házam, 1000 forint nyugdíjam van. >*-5012.« jeligére kérem a vála­szokat, a kiadóba. (5012) önhibáján kívül el­vált, 46 éves, könnyű fizikai dolgozó — há zasság céljából megismerkedne kor ban hozzá illő hölgy­gyei. Egy gyermek nem akadály! Lakás szükséges. Falun élők előnyben. Fényképes leveleket >*>A boldogság még nem késő« jeligé­re, a kiadóba kérek. (4999; 11/154. Élelmiszeripar­ban dolgozó fekete asszony keresi korban hozzá illő, becsületes, magas barna férfi is­meretségét, házasság céljából. «-A Becsület aranvat ér^ jeligére, s kiadóba. (50061 önhibáján kívül el­vált, belvárosi Lakás­sal rendelkező, közép­korú technikus még:' merke dne 40—45 év közötti, intelligens, anyagilag is független hölggyel, házasság céljából. Leveleket »Remény« jeligére a kiadóba. (500?) Eladó 2 szekrény, egy vitrin, mellette álló tükörrel, ausztrál dió­fa. antik stílbútor va­lamint 5 darab hímzett díszpáma. Kaposvár, Tanácsház u. 12. sz. 4. ajtó. (91844) Két darab háromsze­mélyes rekamié és 3 fotel eladó. Kaposvár, Léva köz 4., Hl. lph. H. em. Csonkáné. (9l5£l) Barokk asztal térítő­vel. 4 szék és 2 karos­szék eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 13. Tar­ján. (4M4) Külön bejáratú, üres albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Május 1. u. S3. (91908) Egyedülálló nő kévé? házimunkáért lakást kaphat, fürdőszoS^ használattal. Bejárat hátul, az udvarban. Vörös Jánosné, Kapos, vár, Géza u. 30. (Don­ner) (91905) Vennék kerti trak­tort és engedélyezett munkagépet. Cím: Horváth Gyula, Sió­fok, Munkásőr u. 6. Halgazdaság. (114228) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor: SZERELEM. Arany­bérlet. VÖRÖS CSILLAG; Du. 5 és és este 7 órakor: KET­TŐS BŰNTÉNY HAMBURGBAN. Színes, olasz—NSZK bűnügyi film. Felemelt helyárral. (VI. 5-ig.) SZABAD IFJÜSAG: Du. 4, 6 és este 8 órakor-. TE- CUMSEH. Színes, szinkronizált NDK-film. (V. 31-ig.) DALLOS IDA MOZI (Leányotthon); Du. 6 órakor: VARUNK, FIÜ! Szinkronizált, szovjet film. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Este 7 orakor: PÁL ÉS PAULA. Színes NDK-film, 16 éven felüliek­nek. TELEVÍZIÓ Budapest 9.55—12.40: Iskolát ele vízió. 15.00- 15.55: iskolatelevízió. 16.18: Műsor- ismertetés. 16.20; Oldjuk meg!... 17.20; Hírek. 17.25; Természetba­rát. 17.45: Dúdoló. 18.15. Munká­sok, vezetők egymás közt. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 29.00; Parasztok. IL rész. 29.55: Jogi esetek. 21.35: A megfestett világ. 21.50: Tv-hír­adó, 2. kiadas. 22.09—22.19: Tv-tü- kör. 2. műsor 20.09: Műsorismertetés. 20.01— 21.55: Isten veled, monarchia! Színmű két részben. Jugoszláv tv 8.55; A JKSZ X. kongresszusának záróülése. 14.49. Magvar nyelvű tv-napló. 16.09. A JKSZ X. kong­resszusa. 18.00: Hogyan születik a cirkusz? (Gyermekeknek.) 18.30: Népi muzsika. 19.00: Tv-tanacsadó. 19.40: Zöld jelzés. 21.00- Flórián tavasza. Tv-dárma. 22.00: Nyitott képernyő. Osztrák tv 10.00: Iskolatelevízíó. n.30: Elsőse­gély. 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Sport­mozaik. 19.00: Osztrák képek. 19.39; Tv-híradó. 20.06: Sporthírek, 20.15; Omifle. Jean Anouilh komé­diája. 22.10: Tv-híradó, KOSSUTH RADIO 4.25—7.59; Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15- Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.22: Petress Zsuzsa oce- rettdalokat énekek 8.35- a mÄ Wui_ lámhos62án, 9.i5: Népdalok, nép­táncok. 10.00: Hírek. 10.05: Húsz perc a levegőben. 10.26: Zenekari muzsika. 11.14: Gondolat. 12.00; Dé­li krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.39: Reklám. 12.35: Melódiakok­tél. 14.09: Rádiónovella-pályázat. 14.26; Munkásdal-feldolgozások. 14.36; A népdaleiőadás mesteréi. 15.00: Hírek. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40; a megváltó amatőrök? 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: a világgazdaság hírei. 16.05: Három narancs szerelmese. 16.30: «-A kis­ember százada«. 17.00: Hírek. 17.05. Az élő népdal. 17.15: A magunk ér­dekében, a magunk védelmében. 17.42: Bemutatjuk új felvételein­ket. 17.54: Rádiószínház. 13.43; Mi­ért igen, miért nem? 18.58: Hallga­tóink íigvelmébe. 19.09; Esti kró­nika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35; Az MRT szimfonikus zene­karának hangversenye. 20.40: Hí­rek. 20.43; Európa peremén. 21.14: Magnósok, figvelem! 22.00: Hírek. 22.15: Tudósítás a súlvemelő-EB légsúlyú versenyéről. 22.30: A »►Mu­zsikás« együttes játszik. 22.40: 2000 km Lengyelországban. 23.00; Tánc­zene. 23.30: Haydn-művek. 24.00 j Hírek. 0.19—0.25: Eper es vér. PETŐFI RADIO 4.25—7.59; A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00; Hírek. 8.05* Barokk muzsika. 9.00: Hírek. 9.02: Ivan Szuszanyín. 9.39; Jubileumi hétköznapok. 10.00; Zenés műsor üdülőknek. 12.00; A Berlini Rádió műsorából. 12.67: Találkozásaim híres muzsikusokkal. 13.00: Hírek. 13.03; Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.20; Grieg; c-moll szonáta. 13.45: Időjárás- es vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hátié... 18.90: Hírek. 18.10; Csak fiatalok­nak! 19.10: Reklám. 19.13: Faragó Laura és a Sebő-együttes műsorá­ból. 19.31: Latin-amerikai históriák, 19.51: Üj könyvek. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00; Esti krónika, n. 20.25; Medea, Tragédia két rész­ben. 22. OS: Hangversenynaptar, 22.24 Rossini: Otelló. 22.39: Lajtha László; VII. vonősnégves. 23.00- Hírek. 23.10 Közvetítés a súly- emelő-EB légsúlyú versenyéről, 23.15; Nóták. 24.00—0.10: Hírek, 3, MŰSOR 18 00: Hírek. 18.10. Iskölarádíó, 18.25: Pipkov; Momcsil. Három felvonásos opera. 21.41- Űj Eterna- lemezeinkből 22.38- Les McCann dzsessz-együttese játszik. 23.00- 23.15; Hírek. PÉCSI RADIO 1T30; Műsorismertetés. 17.33 A zenei szerkesztő postája. 18.00: A családjogi törvény módosítása. 18.10; Buday Dénes dalaiból. 13.25 - Szép versek. 13.30: Dél-dunántúlí híradó. 18.45; Zalatnay Sarolta éne­kel. 19.00. Szerb-horvát nyelvű mű­sor. 19.30: Német nyelvű műsor. 29.00' Műsorzárás. Heteknek ajánljek! i Irodagép-bemutató június 4-től a Kaposvári Ruhagyár Május 1. utcai klubtermében. Keresse fő! a Műszer- és Irodagép-értékesítő Vállalat I és a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat bemutatóját!

Next

/
Thumbnails
Contents