Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-30 / 124. szám

Beszélgetés alkonyaikor Ülést tartott a megyei NEB A nyugalom kertjében Csodálatos a látvány. A távolban a Balaton, mint egy hatalmas ezüst tál. Azután lassan bíborszínűre íesti a le­nyugvó nap. Szemet gyönyör­ködtető ez innen, a töreki sző­lőhegy tetejéről. Az alkony las­san eltakarja a vizet, most már a néhány kilométerre levő Siófok kivilágosodó szállodái, üdülői vonzzák a figyeiö te­kintetet. Körülöttünk szőlő, egy ki­csit távolabb erdő csábit sétá­ra, pihenésre. Szinte halija az ember a csendet. S itt, ezek­ben a percekben értettem meg Mátyás Ferenc költőt, aki sza­bad idejének nagy részét. lU tölti kis víkendházában, s eze­ket a sorokat irta: »Nyári otthonom ez a közös magány, 1 hol vadkanok, szarvasok járnak a tiszta, forráshoz szomjukat oltani... s Antal Imrének, csak az ács vadász kalapácsa kopácsol o fán, itt a nyugalom kertjében töltöm életem, ahol izgalmas várakozással figyelhetem, miként települ szívemre a falusi derű. Az idei könyvnapra Szép Szó címmel jelenik meg az a verses antológia, amely emlé­— Legtöbben az itt élők kn- I kott helyként tartottak szá­zul a hajózásnál, a Volán-nál, 1 mon. «mikor a mai Siófok he- őz építőiparban meg az udu- ^ Ju Egykol. a tihanyi lökben dolgoznak Siófokon, j apátság kézművesei éltek itt. Gyalog, kerékpárral, motorral j ^ há2ak többségének te­járnak, hét családnak, van ko- tőszerkezetét Antal Imre készt csija. Mindössze négy kilomé­ter a város, mégis nagyon messze van ... Különösen té­len, amikor csak a vendégma­rasztaló sarat dagasztva lehet a városba és onnan hazajutni. Mentő, orvos kihívása is gon­dot jelent ilyenkor. Nagy szük­ség lenne arra, hogy elkészül- a bekötő út, legyen busz­l'Llf termt^í^Sel- *>gy kulturáltabban nek. Mellettem áll, velem együtt nézi a tájat, hallgatja a csendet a versben is szerep­lő Antal Imre, az »ácsvadasz«, Töreki tanácstagja. — Gyerekkorom óta nem tu­dok betelni a látvánnyal, s nem tudok innen elszakadni. Már nagyszüleim is itt éltek, itt születtem, húgom, öcsém is itt él, s kívülük még több mint kilencven család, összesen négyszázhúsz ember. Még na­gyon sokan jönnének, ha kap­nának építési engedélyt. Antal Imre ezután arról be­szél, hogy társadalmi összefo­gással miként kövezték le a te­lepülés főutcáját. Molnár Ago- dőnek, a ta KISZ-titkár vezetésével 400 , ségét. óra társadalmi munkát végez- I ­tek a fiatalok. A felnőttek: ! Ácsmester, negyven esz- Kiss István, Németh János, Lé- ! tendeje dolgozik a szakmában. Dezső, Tarr Lajos, Major \ Nehéz, fárasztó ez a munka élhessünk, s ne fáradtan ér­jünk a munkahelyünkre, ösz- szeíogunk, segítünk ebben va­lamennyien, azonban segítség­re is szükségünk van. Jogos igénye ez az itt élő több mint négyszáz embernek. Antal Imre tanácstag már jó néhány helyen kopogtatott — tolmácsolva választói kívánsá­gát —, s addig nem nyugszik, amíg fáradozását siker nem koronázza. Nemcsak az lit elő, a városban dolgozók érdeke követeli sürgetően az út elké­szítését, hanem a városoan la­kóké is, hogy ők is fölfedez­hessék, élvezhessék Töreki és környékének, a törzsökösi ér- halastavaknak szép­tette. S arról, hogy milyen munkát végez, nemcsak a szomszédok, ismerősök feiéje áradó tisztelete vall, hanem az is, hogy április 4-én megkapta az Ipar kiváló mestere, koráb­ban pedig a Jó munkáért és a Jó minőségért kitüntetést. Búcsúzunk a nyugalom kertjétől, Antal Imre tanács­tagtól. S vele együtt bízunk abban, hogy talán nem is olyan sokára autóbusz szállít­ja majd munkába és vissza az itt élő embereket. Szalai László Eredményesebb lett a nagyatádi népi ellenerők munkája Tegnap tartott ülésén a me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság a nagyatádi járási-városi NEB tevékenységéről tárgyalt Zsibrek Ferenc elnök előter­jesztése alapján. A nagyatádi Népi Ellenőrzé­si Bizottság a csurgói és a nagyatádi járás egyesítését kö­vetően. 1971 augusztusában alakult. A csaknem három esz­tendő alatt 53 országos, me­gyei, járási, ezenkívül 10 ter­ven felüli vizsgálatban vett részt az ott tevékenykedő 214 népi ellenőr. Beszámolt a járá­si NEB elnöke arról, hogy évente 10—15 közérdekű és feleannyi magánjellegű panasz érkezik hozzájuk, elsősorban a kereskedelemmel, a társadalmi tulajdon védelmével, illetve munkabérekkel kapcsolatban. Öt szakcsoportjuk működöt eddig, az idén létrehoztak egy hatodikat is. A községekben és az üzemekben 18 népi ellenőri csoportjuk dolgozik, ezek kö- | zül kiemelkedik a csurgói, a zákány!, a lábodi és a kutast, melyek elsősorban a lakossá­got közvetlenül érintő kérdé­sekben — áruellátás, idős em­berekről való gondoskodás stb. — végeztek igen eredményes munkát. A megyei. Népi Ellenőrzési Bizottság a vitában javulónak, egyre tervszerűbbnek ítélte meg a nagyatádi NEB munká­ját. A felszólalók, és a vitát összefoglaló dr. Jáger György megyei NEB-elnök is arra hív­ták fel a figyelmet, hogy a jö­vőben még tervszerűbb, követ­kezetesebb munkára lesz szük­ség, a közérdekű bejelentései kivizsgálásába fokozottabban vonják be a népi ellenőröket. A munka eredményesebbé tételének egyik útját abban jelölték meg, hogy még szoro­sabb kapcsolatot alakítsanak ki a területükön levő párt- e.j tanácsi szervekkel. A nagyatádi Népi Ellenőrzé­si Bizottság idei tervei a mun­ka javítását szolgálják. Tíz fiatal munkással, nővel erősí­tették a népi ellenőrök számát, s a közérdekű panaszokat, be­jelentéseket elsősorban a népi ellenőri csoportok vizsgálják ki. Mindenkor következetesen figyelemmel kísérik az általuk észlelt hibák kijavítását, ennek érdekében több utóvizsgájától tartanak. A NEB tegnap tartott ülésen tárgyaltak a népi ellenőrzés sajtótájékoztató tevékenysé­géről is, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság márciusi ülésén elhangzottak alapjan. Az a döntés született, hogy a közvélemény jobb tájékoztatá­sára a Somogyi Néplapon kí­vül az üzemi lapokat, híradó­kat is föl kell kérni. Sz, L. Póioliák o palántát, óira vetik a kukoricát Vihar után Kisbajomban Nyolcvan-száz éves. gyöke- I restül kifordult hársfák, há­zakról, melléképületekről le- í hullott cserepek jelzik a vi­har útját egy hét után is Kis­bajomban. A megtépázott fák, letört ágak, földbe vert pa­lánták szomorú képet mutat­nak. Elmondták többen, hogy az ítéletidő percek alatt óriá­si károkat okozott Kisbajom­ban is. Czoller Lajos tsz-tag: — Olyan robajjal jött a vihar, hogy azt gondoltuk, most minden összeomlik. A templom tornyáról és a tető­zet keleti feléről teljesen le­Horganyzókádak Csurgón Sikert aratott az idei bu­dapesti nemzetközi vásáron is a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet félautomata gal­vanizáló horganyzó berende­zése. Gyártását 1958-ban kezd­ték meg. 1969-ben már az OKISZ aranyplakettjét kapta a BNV-n. Ezt követően a Hungarocorr korrózióvédelmi kiállításon arattak vele sikert. vai Gyula — ő a másik tanácstag — és még sokan mások nagyon sokat dolgoztak, amíg az út el­készült. Növényvédelmi tájékoztató Veszélyeztet az almamoly Vasipari üzemük — ahol a berendezések készülnek — a ktsz második legnagyobb rész­lege, az éves termelés eléri a 30 millió forintot. Galvani­, ' r,, u , ' ", j záló horganvzó berendezéseik­‘mar 1217-ben Tobruk névén la- { ^ dolgoOTak egyebek mellett az egri Finomszerelvénygyár- ban, a Csepeli Kerékpár- és Varrógépgyárban. mégis jut idő arra, hogy a kö­zösség érdekében eljárjon. Azért a településért, amelyet Május első napjaiban kezdő- I dött az almamoly lepkéinek rajzása, de a gyakran hűvös idő hatására a rajzás elhúzó­dott, és a tojásrakás is vonta­tott volt. A kis almákra és le­velekre lerakott tojásokból jú­nius elején várható az alma- molyhernyók tömeges kelése. Ekkor javasolt a védekezés megkezdése, majd 12—14 nap nap múlva célszerű azt meg­ismételni. Tavaly az almamolyfertőzés nőtt, elsősorban a szórvány- és házikertekben. A fertőzött gyümölcs fogyasztásra alkal­matlan, azonkívül ezek a terü­letek állandó fertőzési veszélyt jelentenek a nagyüzemi gyü­mölcsösökre, tehát a védekezés fokozott gondosságot igényel. Védekezésre javasolt nagyüze­mekben: Dimecron 100 0,02, Gusathion, Metil-Cotnion 0,3, Ultracid 0,1 százalék (hektá­ronkénti vízmennyiség 800— 1600 liter). Házikertekben: Unitron 40 EC, Ditrifon 40 WSC, Labaycid 50 EC, Nexion 40 EC 0,2 százalék (100 liter víz/2 dl), Unifosz 50 EC, BI—58 EC 0,1 százalék (100 liter víz/1 dl), 100 négyzetméterre 8—16 liter permetlé. Som ogyi % Néplap A csapadékos idő hatására a Az Általános Géptervező j Vállalat keresett partnert en- : nek az új berendezésnek a j gyártására — mondja Bajta | Ferenc gazdasági elnökhelyet­tes —, és a mi szövetkeze­tünk jelentkezett. Együttmű- szölőkben és a gyümölcsösök- j ködési szerződés alapján kezd­ően erős gyomosodás tapasz- I tűk el gyártani. Milyen jö- talható. A jó hatású, háziker- j vőjüik van e berendezések-1 tekben is felhasználható Go- ; nek? Elé azt monaani, hogy mex folyékony gyomirtó szer- , ... , , ! rel helyettesíthető a kapálás. | a hazai nyarak - ahova ko- ■ A vegyszer csak a zöld nővé-' I nyi részeket pusztítja, káros ( hatása nem marad vissza a ta­lajban. A talajfelület perme- * rabban szállítottunk — újakra [ zi vásáron angol cég is ér­nyújtották be igényüket. A j deklődött a horganyzósör mostani budapesti nemzetkö- | iránt. # FEKETE KRÓNIKA fejtette a bádogot, és ide dobta a házunk elé, össze­gyűrve. A tőlünk délre levő negyedik háznál, özv. Szentesi József né portáján összedöntöt- te a pajtát. Ez történt özv. Cebei Sándornénál is. Kuti Sándorék házára egy derékba tört fenyőfát dobott,' meg­rongálva a tetőt. A tejcsar­nok palatetejét egy rázuhant nyárfa lyukasztotta be. De nemcsak ez a kár, ennél sok­kal több is van ... Gépkocsiba ültünk, s ki­mentünk a tsz tanyájára. Ott az istálló tetejét bontotta meg a vihar, a kombájnszérű kele­ti feléről pedig teljesen le­dobta a palát. Ettől nem messze alig maradt ép ablak a melegágyakon. Az asszonyok a mezőn már pótolták a paradicsompalán­tákat', és tárcsázták a földe­ket, hogy újra vessék a ku­koricát. Várták az Állami Biztosító kárbecslőit, s őket várta a község lakosságának nagy része is, mert alig van olyan ház, mely ne volna biz­tosítva. Munkából jött haza Meny­hárt János körzeti villanysze­relő. Ö mondta el: — A vihar elmúltával azon­nal megkezdtük a károk hely­reállítását, a hálózat kijavítá­sát. Sajnos, nagyon hátrálta­tott bennünket a munkában, hogy a nagyfeszültségű veze­ték betonoszlopai közül több kidőlt, jó néhány még ma is ferdén áll. Azért részben másnap, részben azután már | tudtunk áramot biztosítani, i Hogy mekkora a kár, nem j tudnám megmondani... A segesdi erdészet is föl- j mérte a kárt. Nagy János ke- j rületvezető így nyilatkozott: — A Kisbajom mellett le­vő móriéi kerületben mint­egy 900, a keresztúriban 200 köbméter veszteséget okozott a 80 éves tölgyesben az or­kánszerű vihar. A kidőlt, de­j rékba tört fák feldolgozását megkezdtük. I Az emberek megkezdték a palánták pótlását, a károk ) helyreállítását. Azt mondják, hogy az élet nem állhat meg, a kár egy része szorgos mun­akasztófája tezését szélcsendes időben vé- \ gezzük, s nagyon ügyeljünk $ mms m * ■ arra, hogy a vegyszer ne be- ^ J 1\# 1 rüljön a kultúrnövényre, a sző- J g lő zöld leveleire, hajtásaira 4 „ , . \ 1904. augusztus 3-au hajnalban Tihanyi (Fischner) Ferenc 30 (célszerű a szórófej möge f éves M^v kalauz, Simon Jáu osék lakója, felakasztotta magát, könnyű védőlemezt szerelni). v A Gomex gyomirtó szerből 100 ^ Hajnalban szántani készül- négyzetméterre 0,6 dl-t kell ki-f nek az öklükkel Simon Jancsi juttatni 8 liter vízben. #Jóskáék. A gyerekeket is fel­f verik. Pálinkás kenyér szaga A korán érő szamocafajtakat 4 ^ a házat. szürkerothadás ellen — a ká-# A gyerekek már indulnak ros vegyszermaradék miatt — \az öreg Jancsi bácsival. Csúsz­, , _ . * tatóval viszik ki az ekéket. mór nem szabad permetezni József bácsi még v gombaölő szerekkel. Akóroko-#s halkan szól az at zóval fertőzött, bámuló gyű- \ hogy a mama ne hal .,. , mölcsöt távolítsuk el (ne csak í ^^a^^va^evvel^a a tövekről, hanem a földről is), f londját járgya Megsemmisítésük akadályozza j — Alighanem a!úszik. De a kórokozó szaporodását, kifizetett mindent. Az újabb gyümölcsök fertőzését# _ Ennek az örökös része- A június közepén érő szamó- f gesk ed esnek nem lesz jó vége. cafajtákat még permetezhetjük $ Csodái ja? gombaolo szerekkel (Orthood, ikQr gym haz£U Na_ meg be. Orto-Phaltan, Dihtane M—45),# nézek hozzá, a vegyszer csomagolóburkola- i Tihanyi Ferenc vasúti ta­tán feltüntetett élelmezés-lováról, a lakójukról beszél­W pATnAu egészségügyi várakozási id6 fi- # _ Taián el;ment az 3f*«o­gyelembevételével. #nyáhó a gyerek után. Tenmap reggel is azt siratgatta. Akkor gyütt meg a Simplitű. Má ré­szeg vöt. Csakúgy dűlt belüle a pálinkaszag. Aszonta, hogy a katonatiszttel megszökött szajha feleségét nem sajnájja, de a kis Ferikéjét szeretné még egyszer látni. Aztán meg aszonta: Naca mama, máma vagyok harminc éves, száz forintot kaptam, mivel tarto­zom. Mondom neki: azér olyan gavallér! Adott két tí­zest, aztán rákezd te: Kidült a fa mandulástól... Le akartam fektetnyi, de elment vissza. Igaz, azt is mondta, hogy má­ma a kutyáknak is pálinkát kő innya. — E-ment már az esze! József bácsi alig ér a ka­zal végéhez, Rezi Jancsi kia­bál utána: — József bátyám, megáll­jon! A Tihanyi úr a Barát­réti árok partján, a nagy szil­fára fölakasztotta magát! — Hú, a Krisztusa ne le­gyen! Ekkora szégyent! Sza-i kával helyrehozható, ladj hama a kertek alá, 4 mondd meg Jancsinak, rögtön 4 gyűjjön vissza az ökrökkel! 4 De csak ő! A papa majd el- # dirigájja a gyerekeket. 4 — Meghalt? — Levágták, de ma nem , tért magáhó. — Siess! Szekérrel mennék érte mindjárt, le a közön, hogy ne sokan lássák, s azt mondhas­sák, hogy otthon halt meg, nehogy világ csúfjára a te­li. J. Világításiam planetárium Moszkvában különleges pla­netárium működik. Nem a vi- jlágmindenség titkait, nem az ^üstökösök vagy a hold mozgá­ssá t figyelik a látogatói. »Fő- metőárokban kelljen csendben ^szereplője« a napot helyette- elkaparni. 4 sítő erős reflektor, melynek Állítólag előző nap délután 4 helyzetét a földrajzi fekvésnek látta Bene Már! néni, amint a nagy melegben ölelgette a vastag fatörzset, és hallotta, hogy beszélt hozzá. »Drága egyetlenem, te vagy, aki min­dig itt vársz engem, és te- nálad mindig megpihenhetek. Te nem hagysz el engem, én is hű leszek hozzád.« (megfelelően állíthatják be. A »napsugár« keresztülhatol >a planetáriumban elhelyezett (épületmodeRek ablakain. A )makettek belsejében levő kü­lönleges műszerek pontosan »jelzik a kutatóknak, hogy mi­ilyenek lesznek a felépítendő (épületben a fényviszonyok. A A nagy szilfa tíz évvel élte 4természetes és mesterséges vi­tái hű barátját, akinek alsó ilágítás kérdéseivel foglalkozó ágát nyújtotta, aztán elszá- 4Építészeti Fizikai Tudományos radt. De még tíz év kellett, 4Kutatóintézet különleges pla- amíg a híres »Tihanyi akasz- irietáíiumában több, különböző tófáját« ki merték vágni. 4rendeltetésű épületet vetettek Tettének oka ismeretes: szigorú világítástechnikai hűtlen asszony és hűséges po- fPróbának. Közöttük van a hár. ^Moszkvics gyár új üzemegy­(Tolytatruk.) a Tretyakov Képtár új 4kiállítási terme, valamint a ká- Símon József #mai autógyár főépülete.

Next

/
Thumbnails
Contents