Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-23 / 118. szám

Ülésezik a Nemzetközi Nőtanács Kiadókészültség Szovjet parlamenti Giscard d EsUnng-t a jövő hétfőn iktatják be elnöki tisz­tébe. Az új elnök rögtön meg­választása után kijelentette: beiktatása után azonnal kine­vezi miniszterelnökét, s ha­ladéktalanul megalakítja majd az új kormányt Politikai kö­rökben a találgatások közép­pontjában most az áll, hogy kit biz majd meg az elnök a kormány megalakításával. Giscard d’Estaing ezzel kapcsolatban korábban kije­lentette, hogy az új minisz­terelnök személye »meglepe­tést« l'og okozni. Az elnökhöz közelálló körök szerint Gis­card d’Estaing azt fontolgat­ja, hogy nem politikust, ha­nem elsősorban gazdasági kérdésekben jártás szakem­bert bíz majd meg a kor­mány megalakításával. Somogyi Néplap Izrael északi körzeteiben Varsóban, a szejm dísztermében tartja negyedik ülésszakát a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsa. (Teiefotó: CAF—MTI—KS) TEL AVÍV Riadókészültségbe helyezték a katonai egységeket Izrael északi körzeteiben. A Tel Aviv-i rádió bejelentése sze­rint a hatóságok attól tarta­nak, hogy palesztinai kom­mandók hatolnak be a terü­letre. ezért megerősített jár­őröket küldtek az utakra és számos ponton útakadályokat állítottak föl. JERUZSÁLEM Kissinger amerikai külügy­miniszter szerdán ismét tár­gyalt az izraeli vezetőkkel, majd Damaszkuszba utazott a Szíriái—izraeli csapatszétvá­lasztásokkal kapcsolatos meg­beszélések folytatására. A ki­küldöttség Washingtonban A nemsokára esedékes újabb szovjet—-amerikai csúcstalál­kozó előkészületei közepette érthető figyelem irányul a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa küldöttségének mostani egyesült államokbeli látoga­tására. A szovjet parlamenti delegáció washingtoni tárgya­ben a mozgalom nevében fel- | önmagukban is nagy je­lentoseguek, tekintettel arra, hogy a második világháború séretében levő hivatalos sze­mélyiségek szerint az ameri­kai diplomácia vezetője csuk pénteken vagy szombaton uta­zik haza Washingtonba. BEJRÜT A Palesztinai Felszabadí- tási Szervezet hivatalos lap­ja, a Falastin al Thawra szerdai szerkesztőségi cikké­szólítja az aráb államokat: ne közeledjenek az Egyesült Államokhoz, és mindenféle arab—izraeli csapatszétvá- lasztási megállapodást csak a teljes izraeli visszavonulás, a palesztinai jogok visszaállítá­sa felé tett lépésként tekint­senek. Kivi mcjgállapodá* a szétválasztási vonal kérdésében óta első ízben tesznek szovjet parlamenti képviselők látoga­tást amerikai kollégáiknál. A Borisz Ponomarjov ve­zette nyolctagú szovjet kül­döttség rendkívül zsúfolt programot bonyolít le. A hír- magyarázók nem véletlenül hangsúlyozzák a »munkaláto- gatás« jellegét: egymást kö­vetik a találkozók a szenátus külügyi, pénzügyi bizottságá­éért elhelyezkedő csapatok lét- j nak tagjaival, valamint a kép­szamát, az ENSZ-erők szere- vifló*az v^zető Politikusai- , . . , val. Mar eddig fogadta a penek tisztázását, valamint a s/„vjet delegációt Rush kül­hadifogolycserét. J ügyminiszter-hel.vettes, Ge­Ponomarjov megbeszélései Washingtonban Fő téma: az enyhülés fe/lódése és kilátásai Ponxtmarjov, > az | ményét. és ezzel egyidejűleg' Az izraeli vezetőkkel szer­dán délelőtt Jeruzsálemben folytatott háromórás munka- megbeszélés után Henry Kis­singer amerikai külügyminisz- ------­t ér közölte, hogy a két fél ( Egy kérdésre válaszolva az J raid Ford alelnök és a prog­megallapodásra jutott a csa- amerikai külügyminiszter je- i ramon szerepel egy találkozó patszétválasztási vonal kérdé- lezte: szándékában áll e hét sében. de továbbra is nyitva , végén elhagyni a körzetet, de marad számos, ezzel összefüg- j hazautazása előtt — mint gő probléma. Ezek között em- mondotta — még újabb lálo- litette az ütközőzóna kérdését. [ gatást tesz Dgmaszkuszban és a leendő demilitarizált övezet- Izraelben is. Borisz Egyesült Államokoan tartóz- I az enyhülés fejlesztésének kodó szovjet parlamenti de- ] egyik fontos elemét jelentik legáció vezetője, a keddi nap j uyáAí a szovjet—amerikai folyamán — mint már je­lentettük — részletes, megbe­széléseket folytatott az iyiie- rikai kongresszus külügyi bi­zottságánál tagja, Vxd. A megbeszélések fő témája — a szovjet—amerikai kap­csolatokban tapasztalható enyhülés, az enyhülés fejlő­dése és kilátásai — vonatko­zásában Ponomarjov a többi között hangoztatta: az eny- húLés eredményeként mar most megállapítható, hogy a háborús tűzfészkeket alapjá­ban sikerült lokalizálni es a tűzfészkek teljes felszámolása felé haladunk. Ez az enyhü­lés legfontosabb eredménye és ezzel egyidejűleg az eny­hülés további kiterjedésének előfeltétele. A szovjet parlamenti kül­döttség vezetője az európai helyzettel kapcsolatban rámu­tatott: a kontinensen rendez­ték a határok sérthetetlensé­ge elismerésének kérdését, megkötötték a Nyugat-Berlin- nel kapcsolatos négyoldalú megállapodást. Ez megtisztí­totta az európai légkört éf utat nyitott a kontinens va­lamennyi állama békés kap­csolatainak fejlesztéséhez. — Ebből a szempontból — hangsúlyozta Ponomarjov — fontosak lesznek az európai tanácskozás határozatai, Ponomarjov a továbbiak­ban megállapította: az eny­hülés egyik igen fontos ered­FKANC1A BELPOLITIKA megállapodások, amelyeket Leonyid Brezsnyc r, az SZKF KB főtitkára és Richard Ni- xon, az Egyesült Államok el­nöke írt alá. Az enyhülés véglegessé té­tele érdekeben teendő lépé­sekről szólva Ponomarjov ki­jelentette: a perspektívák va­lóra váltása érdekében foko­zatosan, lépesről lépesre kell előre haladni. A fölvetett kérdésekbe, több amerikai képviselő ' is hozzászólt. Részletes vjta tár­gyává tették az olyan idősze­rű kérdéseket, mint a szov­jet—amerikai kapcsolatok távlatai, a szovjet—amerikai gazdasági együttműködés helyzete, a fegyverkezési haj­sza megfékezésének reális- le­hetőségei. a nemzetközi biz­tonság stb. Az amerikai kép­viselők megállapították, hogy az amerikai nép helyesli éf támogatja az enyhülés poli­tikáját. Nixon és Luns tárgyalása az „új atlanti chartáról” Nixon amerikai elnök meg- ' Luns kedden Washingtonban beszélést folytatott Joseph Luns NATO-főtitkárral. A Fe­hér Ház szóvivője a találkozó után elmondotta: a két poli­tikus az Atlanti Szövetség szá­mos -fontos időszerű kérdését- tekintette át. A személye „mejjlenetést” okoz Lerombolták a belfasti barikádokat Belfast protestáns lakta vá­rosnegyedeiben szerdán haj­nalban az angol hadsereg közbelépése után az ultrák fegyveres szervezetei lerom­bolták az utcai barikádokat. Az észak-irországi tartomá­nyi székhelyen azonban to­vábbra is feszült maradt a légkör. Nem volt jele annak, hogy a Tartományra terrorral rákén yszerí tett »általános sztrájknak- egyhamar vége szakadna. Mint már jelentettük, ked­den este Mervyn Rees. az észak-írországi ügyek minisz­tere Londonban bejelentette, hogy nincs semmi tárgyalni- való.ia a protestáns ultrák -ulsteri munkástanács« né­ven felbukkant szervezetével, amely a sztrájk uszítja volt Szerdán hajnali két órakor négyezer angol katona és több száz katonai jármű hatolt be a Shankill Road és a Sandy Row nevezetű protes­táns városrészekbe, ahol na­pok óta barikádok és mel­lettük félkatonai őrségek áll­tak. hogy megfélemlítsék a munkahelyekről ereképpen ki­zárt dolgozókat. Az angol hadsereg közölte a szélsősé­ges UDA embereivel — a fegyveres UDA az ulsteri munkástanáccsal közeli ro­kon és valójában diktál en­nek a zavaros csoportnak —. hogy vagy lerombolja saját barikádjaik vagy ezt a fel­adatot a katonák végzik ej helyette. Némi alkudozás után az UDA neim várta meg a reggel hat órára kitűzött ul­timátum lejártát, hanem hoz­zákezdett a torlaszok lebon­tásához. Ily módon az egy hete tarló kényszersztrájk óta először a protestáns város­részben szabaddá vall a köz­lekedés. Szerdán a kora délelőtti órákban azonban azt jelen­tették Belfastból, hogy a pro­testáns bandák ismét mozgo­lódni kezdtek és azokon a he­lyeken, ahol a katonák pa­rancsára hajnalban lebontot­ták a barikádokat, ott dél­előtt torlaszokat kezdett épí­teni. ' c: részt vett a külföldi tudósítok társaságának fogadásán, s ott -nagyon jónak« mondotta az Egyesült Államok es nyugat- europai szövetségesei viszonyá­val foglalkozó uj deklaráció aláírásának kilátásait. Az úgy­nevezett »új atlanti chartát« — várakozása szerint — a NATO június közepén Ottawában rendezendő miniszteri tanács ülésen fogadják el. Végezetül reményét fejezte ki, hogy si­kerül az Európában levő ame­rikai csapatok állomásoztatási költségeinek Washington szá­mára is elfogadható megosztá­sát kidolgozni. Nixon kedden fogadta a Washingtonban tartózkodó Ohira japán külügyminisztert. A találkozó után a japán dip­lomácia vezetője újságíróknak kijelentette: a két ország kö­zött megállapodás született az energiakutatások és beruházá­sok terén való együttműködés­ről. A tervek szerint a koope­ráció négy-öt éves időszakra szól. Nixon elnökkel is. A szovjet és amerikai kép­viselők találkozóinak bővü­lése önmagában is megerősíti azt a tételt, hogy noha a két ország kapcsolatainak ala­kulását. ideig-oráig lassíthat­ják bizonyos hidegháborús körök, de a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttmű­ködésének kiszélesítését alap­vetően olyan objektív ténye­zők határozzák meg, amelyek hosszabb távon feltétlenül a békés egymás mellett élés ér­vényesülésének irányában hatnak. Az atomkorszakban a világ két vezető országa szá­mára nem kínálkozik más al­ternatíva, rrtint a békés egy­más mellett élés — hangsú­lyozta a közelmúltban az UPI tudósítójának adott nyi­latkozatában Arbatov, a Szov­jet—Amerikai Kutató Inté­zetének igazgatója. Nyilvánvaló, hogy ennek az alapvető és meghatározó té­nyezőnek a felismerése nem elegendő. A két ország kap­csolatai és egyáltalán a nem­zetközi helyzet alakulásában döntő szerepet játszottak a korábbi találkozók Leonyid Brezsnyev és Nixon között. A csúcsértekezletek jelentős mértékben segítették elő a hidegháború tehetetlenségi erejének leküzdését, egyben lehetővé tették a sokoldalú és kölcsönösen előnyös szovjet— amerikai együttműködés ész­szerű alapjainak kidolgozását, valamint a további távlatok (MTI) j megjelölését. Szovjet—buiiylíidcsi közös közlemény Moszkvában közleményt ad tak ki abból az alkalomból hogv Kamal Husszain, a Banglades Népi Köztársaság külügyminisztere május 17— 22-ig hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. Mint a közlemény hangsa lyozza: a Szovjetunió és a Banlades Népi Köztársaság megerősítette, hogy -minden érdekelt állammal együtt egyenjogú alapokon kész részt venni az Indiai-óceán békeövezetté változtatásával kapcsolatos kérdés kedvező megoldásának keresésében«. A szovjet fél ismét kije­lentette, hogy következetesen fellép Bangladesnek az ENSZ- be való felvétele mellett. (MTI) f eit Murrayt, a brit TUC főtitkárát (Jobbról, közvetlenül a rendőr mellett) a srélsősé- ges protestánsok Belfastban megtámadtak, amikor a munkához való jogért tüntetők élé­re állt. (Tclefoló: AP—MTI—KS) BRÜSSEL Egyezmény a „Kaiozadók” ellen Tizenöt ország — köztük az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság — Brüsszelben új nemzetközi megállapodást írt alá a kalóz­rádió- és televizióadó-vevők elleni küzdelemről és azok fe- lelősségrevon ásá ról. i A nemzetközi megállapodás j célja az, hogv megakadályoz- ! zak olyan kalózállomások mű- ; ködösét, amelyek a műholdak | által közvetített rádió- es tv- 1 műsorokat -ellopják« s maguk : sugározzák, anélkül, hogy er­ről a szerzőkkel megegyeztek I volna. PORTUGÁL Gazdaságpolitikai intézkedések előkészítése A lisszaboni minisztertanács t hivatalos közleménye szerint a portugál kormány tanulmá­nyozza az illetékes szakminisz­terek által javasolt gazdaság­politikai es szociális intézke­déseket, — Ezek az intézkedé­sek — szögezi le a közlemény — arra szolgálnak majd, hogy kiclégitség a dolgozó tömegek jogos és sürgős követeléseit, és ugyanakkor növeljék a gaz­dasági fejlődés dinamikáját az átmenet jelenlegi szakasz,•»bon

Next

/
Thumbnails
Contents