Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-18 / 114. szám
Tavaszi színek, májusi gondok 1974. V. IS. Pezsgést hozott a centenárium a város életébe Kaposvár tavaly ünnepelte (riumra készülj; el a város új rendezett tanácsú várossá nyíl vánitásának századik évfordulóját. A városi pártbizottság a közelmúltban összegezte: miként valósul meg a centenáriumi program, mivel gazdagodott a város és lakossága a társadalmi megmozdulások, az ünnepségsorozat révén. Virág a gyárudvaron A centenáriumra azért emlékezünk büszkén, mert szellemiekben és anyagiakban egyaránt gyarapodott városunk, s ez a széles társadalmi összefogásnak, az emberek alkotó- készségének köszönhető. Elég, ha a hat és fél millióért megépített Centenáriumi parkot említjük, vagy a város környéki három parkerdőt, a megye címere, akkor avattak először díszpolgárokat, rendeztek várostörténeti kiállítást, adott ki a posta emlékbélyegeket. S a Kaposvár melléklet is a centenárium óta jelenik meg hetenként egyszer. Sokan érdeklőd- ik, tetteik növelték a rangju- nek a város múltja iránt is —lkat és a tekintélyüket. A ta- ezt az igényt elégíti ki a most [ nács és az üzemi munkások — készülő várostörténeti tanul- különösen a szocialista brigá- mány. amely Kaposvár felsza- dók — kapcsolata éppen a badulásának 30. évfordulójára ; centenárium évében vált iga- jelenik-meg. j zán tartalmassá. A városi pártbizottság szerint ez nagy erő- Terven felül forrás a megyeszékhely fejlesztésében, a munkáspolitika Számtalan rendezvény szín-; megvalósításának helyes módhelye volt tavaly a város, ör- | szere, éppen ezért e kapcsolaA heten kertészeti munkások szorgos hada szállta- meg a belvárost. Amerre jártak, egyik napról a másikra virá- j gos lett az utca. j — A Költségvetési Üzem 120 j dolgozója alig győzi elvégezni ■ j a parkosítást, füvesítést és a I megszaporodott tavaszi mun- I kákát. Az időjárás is kedvezőt- J len — panaszolja Cserjés Mik- , ló&né, a parkgondozási részleg vezetője. — A szárazság miatt öntözni kell, és nincs a városban locsolócsap. Még az olyan | nagy parkokban sem, mint a ! Szabadság park vagy a szín- centenárium évében. A tizen-1 házpark. — így öntözőkocsik- két millió forint értékű társa- ! kai szivattyúzzák a vizet a dalmi munka zömét a vállala- Kapósból — ez pedig nagyon költséges, másrészt a víz szeny- nyezettsége miatt sem alkalmas a város több mint 20 000 négyzetméter nagyságú virágos területének öntözésére. tok, a szövetkezetek dolgozói végezték el. Üj típusú város- szépítö tényező a szocialista brigád. Szép kezdeményezésevendetes, hogy a tervezettnél sokkal többre sor került: például »terven felül kapta« a város az urbanisztikai ankétot, a tot ápolni kell, sőt tökéletesíteni és fejleszteni. A kisebb üzemek, intézmények, szövetkezetek sokkal első turistaházát, a városban | táplálkozástudományi nemzet- | többet tettek a városért, mint kialakított új parkokat, az el- : . konferenciát, ültetett sorsok fát. A jubile- mu^eszet‘ dl->as fotósainak a urn alkalmából adták át a szó-, kiállítását az országos csonto- cialista brigádok anyagi segít- ^versenyt a somogyi ipari ségéveJ megépült óvodát. Ta- , szövetkezetek termekbemuta- valv avatták föl a varos bala- t?jat, f Somogy megyei musza- tonfenyvesi úttörőtáborát. ' kl es kozgazdasagi heteket. Es Centenáriumi ajándék, hogy az. elektronosogyanak szép több ház új köntöst öltött a ajandeka vö t a tavaly átadott Kossuth Lajos utcában, a Má- ' °tven _«emelyes_ ovoda. jus 1. utcában; díszkivilágítást; kapott három középület, korA centenárium megünneplése sok tapasztalatot adott. A városi pártbizottság úgy összegezte, hogy ezt föltétlenül érdemes felhasználni a további városszépítő munkában, a lakosság tettekre ösztönzésében, a megyeszékhely szellemi és anyagi gyarapításában. S most szerűsítették az utat az Arany János utcában, a Zalka Máté utcában, a Dimitrov utcában; új játszóterek épültek, felújították a buszvárókat. Szebbé teszi a várost, hogy a centenáriumi felhívás hatá- , sára több virágot ültettek el | ^u^orí°se.n'....^ls,iíerl^ f -az utcákon, tereken, sőt az üzemék udvarain is. A szokottnál .Ki ezerrel több palánta került •tó" az ágyúsokba; az emberek mintegy 24 ezer forintot ajánlottak föl a parkosításra, az korábban bármikor; az értelmiségiek városfejlesztési társadalmi tevékenysége szintén javult. Az alkalmazottak, az értelmiségiek több társadalmi munkát is vállaltak. Az ünnepségsorozat fő tanulsága: ha jó a program, a város minden rétege mozgósítható, tettekre ösztönözhető. Az összefogás e nagyszerű példájára alapozva érdemes kiaknázni minden energiát a város fejlesztésére, szépítésére ezután is. A város ifjúságában, az üzemek munkásaiban, a város lakosságában is több az erő, mint amennyit jelenleg haszüzemekben pedig 900 ezer fo- jesítsük az ötéves tervet vég- rint értékben parkosítottak. | rehajtsuk a varos, partertekez- Érdemes kiemelni például az j *et natarozatat. elektroncsőgyárat: dolgozói | .. több mint kétezer-háromszáz "61031 3019K 3 ItHIflKSSOK díszcserjét és fát ültetlek el. szép parkokat alakítva ki az udvaron. Érdemes az olvasók emlékezetébe idézni, hogy a centenám párt jövő I nősítünk. A szocialista brigá- évben összeülő XI. kongresz-1 dok> a munkásközösségek soksok ezer óra társadalmi munkát ajánlanak föl most a kongresszus tiszteletére. A pártbizottság ülésén megfogalmazódott : lesz-e hol és mit. elvégezniük? A városi tanács magára vállalta a föltételek megteremtését ahhoz, hogy a munkások teljesíthessék ígéretüket. A városi pártbizottság megköszönte mindenkinek, aki szusa, a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója nsztele- tére kibontakozó munkaver- senv-mozgalom arra is felhasználható, hogy határidőre telA városi pártbizottság és tanács a munkásoktól, az üzemek munkaközösségeitől kapta a legnagyobb támogatást a — Harminc fajta palántát ültetünk ki az ágyúsokba. A kényes palántákat kertészetünkben készítjük elő. nem éppen rózsás körülmények között, A vasútrendezés annak idején szinte kettévágta a kertészet területét és tönkretette a vízhálózatát. És most is távolról, öntözőkannákban kell hordanunk a vizet, s kézből locsolunk. Most valósul meg egyébként egy remek kezdeményezés: az igények szerint palántákat adunk ki a lakosságnak, hogy társadalmi munkában tegyék szebbé utcájukat. Ennek kettős haszna van: tehermentesítik a kertészetet, s talán a saját munkájára mindenki jobban vigyáz majd. Mert óriási segítség nekünk, ha a lakosság nem rongál. Többet ér ez, mint egy rosszul szervezett társadalmi munka. Amikor jóhiszeműen, segítő szándékkal kárt okoznak. Az összehangolt és ezért hasznos társadalmi munkának viszont szép példáját mutatták a szakmunkás-1 réteg helyett csak 10 centiméképző intézet tanulói, akik kü Ionosén sokat segítettek a parkosításban. Mindez azért volt lehetséges, mert megfelelő szakmai irányítással dolgoztak. Abban sincs sok köszönet, ha a parkosítást és a parkfenntartást két, külön irányítás alatt álló kertészetre bízzák. Megtörtént, hogy a parképítő »utánam a vízözön« jeligével, az előírt 40 centiméteres hurnuszj ternyi vékony földtakarót fektetett le. így is kihajt ugyan a fű. csakhogy rövid időn belül ki is pusztul. Ezek egy kertész májusi gondjai. —1 És vajon melvck a kedvenc virágai ? búcsúzóul Cserjés tói. — A tavasziak: virág és a tulipán. kérdeztem Miklósnéa gyöngyöz. $z. munka tekintélyt ad Gréderen A gép monoton zúgásába 1 menni ezen a tengelytörő ] tulajdonos lakik, és bizöny su- csak néha vegyül eles esi kor- j utón. most .meg hatvannal szá- kát panaszkodnak, hogy ősztől ",JJ guldanak el mellettem, 50 . ki- j tavaszig alig tudnak bejutni a loméiernyi földút van Kapós- : kövesútra. Gondolom, most ők váron. Ezek rendbetartása elég j is örülnek, munkát ad egész évre . . . fízj A rövid pihenő után a báláz út például 2200 méter hosz- ! kerekű folytatja útját, Száll a gás. mikor a földgyalu követ ér. A hat óriási gumikerék lomhán forog, méterről méterre haladva előre. Fenn, a »pilótafülkében« napbarnított arcú férfi ül. Lentről úgy tetszik, mintha folyton fészkelőd ne a helyén. — A karom meg a lábam Vetőmagüzlet épül Kaposszentjakabon Több mint kétszáz tagja van már Kaposváron a kertbarátok szövetkezetének, illetve a városban és környékén alakult szakcsoportoknak. Egyre több családi ház épül a megyeszékhely külső terüle- | tein, és tulajdonosaik — ha nem tagjai is a kertbarátok szakcsoportjainak — szívesen ültetgetriek zöldségféléket. So- j kan kifogásolták, hogy Kaposváron miért csak a város központjában levő egyetlen üzletben lehet vetőmagot, növény- védöszereket, műtrágyát kapni. A kaposvári áfész envhíte- ! ni kíván a tavaly hatmilliós j forgalmat elért üzlet zsúíoltsá- j gán. László Jenőt, a szövetkezet igazgatósági elnökét kértük , meg. hogy tájékoztassa olvasóinkat, akik közül nagyon sokan érdekellek ebben a kérdésben. — Kaposszentjakabon, a már meglevő szolgáltatóházunk mellett akarjuk megépíteni új vetőmagboltunkat. Egy vasvázas szerkezetű épületet emel itt szövetkezetünk építőbrigádja. Ez a szerkezet már megvan, a -.munkát nyomban megkezdhetnénk, de sajnos, a tervek késnek. Pedig szeretnénk ha már az ősszel a környék családiház-, illetve kiskerttulajdonosai és a környező lalvak lakói itt vásárolnának. — A vetőmagon kívül mit árusítanak majd ebben az üzletben ? sárlók igényeit gyorsan kielégíteni, a vetőmagon kívül itt is árusítunk majd különböző növényvédőszereket és műtrágyát is. Szövetkezetünkben hét kisállattenyésztő szakcsoport — nyúl-, galamb-, baromfitenyésztő stb. — is tevékenykedik s a tagjaik közül sokan e városrészben laknak, az ő munkájukhoz szükséges tápokat itt árusítjuk majd. Ezt igénylik is vevőink, hiszen a szövetkezetünk már tavaly 13 vagon tápot adott el. Ezenkívül felvásárlóhelyünk is lesz ebben az üzletben. Ezenkívül az a tervünk, hogy ipari üzemeinket szintén egy helyre helyezzük át. A város központjában működik egy kötélgyártó üzemünk, amelv termékeiből évente 2—2,5 millió j forint értékűt szállít az AGRO- KER-nek. Ez a kötélgyártó üzemünk is itt kap helyet. — Kisgépek árusítására, kölcsönzésére nem gondoltak? — De igen. Megállapodtunk j már az AGROKER vezetőivel, j és bizományi értékesítésre át-1 veszünk tőlük különböző kis- I gépeket. Ha lesz rá igény, bevezetjük A kölcsönzőszolgála- ! tot is. I Amikor nemrég a városi ta- I nács végrehajtó bizottságai előtt a kaposvári áfész mun- j kaját, üzletpolitikáját, hálózatfejlesztési-terveit ismertet- f ték, a tanács vezetői egyetértéssel fogadták e. kaposszen részt veti a centenáriumi prog- ■ állandóan jár mondja Réti . József, a költségvetési üzem ram szervezeseben es megváló- , nehézgépkezelője. - Az emesitásában, hogy hozzájárult a j lőkarokat rángatom, meg kup- város szellemi és anyagi gya-1 lungolok. Ilyenkor izmaimban rapodásához. Ez az elismerés, j érzem a gép erejét. , , ................. Tizenegy eve dolgozik gren emcsak a varos lakatnak jár deren. A géptípusok változtak, ki, hanem a kaposvári járás- a munka ugyanaz maradt: bében élő és a megyeszékhely t tömíteni, legyalulni a hepehu- üzemeiben, intézményeiben Pa*’ ker®k szántotta íölduta- dolgozóknak is, hiszen önzetleszú. Két nap alatt megcsináltam. Van persze, mikor tele ekkora szakaszra kétszer eny- nyi idő is rámegy. Volt olyan horhos utam tavaly, amit négyszer gyalultam le, s hiába. por. Szemcséit hamarosan a lógunk közt is ervzzüK. — Nyitva kell hagynom az ajtót, nogy szemmel, tarthassam, hogyan dolgozik a kés. Van-.e gép. amin szivenül és lelkesen csatlakoztak a centenáriumi mozgalomhoz. Lajos Géza Versenypályát csinálok — mondja. — Mikor tegnap elkezdtem a munkát itt, a Vak Bottyán utcában, még a teherkocsik is alig tudtak vég'igMikor lesz rend? mert újra csak elmosta az ásó. sebben dolgozna? — Szereti-e ezt a munkát? — Naponta tapasztalom, hogy a jó munka tekintélyt ad. Az utcák lakói örülnek a megjavított útnak. Gyakran kijönnek, nézik, hogyan dolgozom, sőt még gratulálnak is egy-egy tükörsima szakaszhoz. Vannak utcák, ahol a lakók sokat segítenek a munkámban. A Brassó utcában például rendszeresen »lecsapolják« a tócsákat, földet hordanak a lyukakba. Ott könnyen, gyorsan halad a gréder. Nem úgy a Sopron utcában.'ahöl még á .szemetet az úttestre hordják. — Az állandó gépzúgós nem zavarja? — Jobban hallok így, mint mikor aél a motor — mondja nevetve, azután még hozzáte! szí:— Szeretem ezt az erős gé~ ! Bet. j — Ilyen,: jól még nem csinál- j í ták nieg ezt az utat — kiabál í j föl hozzánk egy motoros; Kis i í Péter, a 13-as körzet tanács- j | tagja. j — Körzetünkben 12 kilomé- \ j tér földút van, kövezett pedig í i egyáltalán nincs. Csak ebben j i az utcában 15 személygépkocsi- I — A Volvo rakodó nagyszerű szerkezet. Egyszer próbáltam ki. de nagyon megtetszett... Sokféle masinán dolgoztam már. tudom, mit ér a jó gép. A grédert talán azért szeretem, mert ha az első ablakon nézek. a feladatot látom, ha a hátsón, az eredményi: a sima utat. — ElőfOrdult-e már, hogy elakadt? — Igen. Egyszer nagy köbe akadt a kés. Megpróbáltam »kiszäntani«. de az sem sikerült . . . Végül ásót kellett szerezni. Kiderült, hogy a -nagy kő- egy kétméteres betonoszlop volt. amit drótkötéllel is alig bírtam kiemelni ... A lakók nem egyszer építési hulladékaikat is a,z útra hordják. Olyankor két-három munkaórám is rámegy.,mire a íéttég- láktól megtisztítom az utat» és megkezdhetem a gya’ulást. Mire Réti József mindezt elmondta, a sárga monstrum az utca végére ért. Sima utal kapott a Vak Bottyán utca. A gréder uj munkahelyre indult. Bíró Ferenc Egyhetes ti n 11 epségsorozat a Zrínyi iskolában Névadónk hete címmel hét- | főtől egyhetes ünnepségsoro- I zaí kezdődik a Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Ezzel a rendezvénnyel egy szép haI jakabi üzlet megnyitásának j — Mivel a belvárosi velő- Wrvét es segítségükről biztosi- magbolt -a-nagy keresletmiari »-öltek az afesz vezetőd. ^ csak igen nehezen tudja a vá- 1 SZ. E., Ezt kérdezik a lakók az Arany János utcában. A sávház melletti kazanház előtt tartályok, csövek, fémalkatrészek éktelenkednek, a várva várt parkosítás pedig' egyre késik az épület előtt. A Kalinyin városrész lakói közül sokan járnak erre. az ABC-áruházba, ők is »ürgétik. hogy tegyenek rendet a kazanház előtt. előre kerül sor. Csütörtökön a májusfát táncolják ki a -gyerekek. Ünnepélyes csapat parlamentet tartanak péntek délután az iskolában, és irodalmi gyományt folytatnak a me- i esttel zárul az aznapi gyeszékhely legfiatalabb álta- j lános iskolájában. Hétfőn is- j kólái könyvtárat avatnák, kiállítást nyitnak; ezt követi a j tanulók egynapos kirándulása , a Tokaji-erdőbe, harmadnap program. Ismét megrendezik a Gyere hozzánk, csináld vetünk! általános iskolai talál - közét. Tornaünnepélyt is rendeznek, s végül kisdobos- cs ultoróavatassal er véget az pedig játékos zenei vet élke- j egyhetes ünnepségsorozat.