Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
Életritmus, ingerület, változás Alexander Humboldt, a berlini egyetem névadója figyelte meg, hogy a moszkító- rajok naponta többször — szinte másodpercnyi pontossággal — azonos időben rajzot- tak, majd nyugalomra tértek. Ez a megfigyelés vetette meg talán a biológiai életritmusku- tatás alapjait. Ez alatt az élő világban meghatározott napszakokban ritmikusan visszatérő változásokat értjük. E változások ismerete nemcsak a kíváncsi ember érdeklődését elégíti ki,' hanem a ritmus tiszteletben tartása, óvása egyben a betegség megelőzését is segíti. Különösen azért érdemes lényegével megismerkednünk. Ébrenlét — alvás Az állatvilágban és természetesen az ember életében a legfontosabb naoszakos ritmus a nappali ébrenlét és az éjszakai alvás. Az ébrenlétről és az alvásról jól ismert, hogy az agy bizonyos központjaiban végbemenő ingerületi, illetőleg gát- lási folyamatoknak következménye. Az agy ébrenléti — al- j vási — központjainak működését befolyásolja ugyan a világosság és sötétség, de mégsem OTTHON ÉS CSALÁD Iskola-tv április 16-től 21-ifi Április 16. kedd:8.05: Matematika. (Alt. lsk. 5. osztály.) A szög származtatása, mérése: a kör. 8.25: Óvodások filmműsora. 1. Otthon. Csehszlovák rajzfilm. 2. Egyszer volt. Szovjet rajzfilm. 9.05: Környezetismeret (Alt. isk. 2. oszt.): Osztozkodó medvék. 13.35: Matematika. (Ism.) 14.35: Környezetismeret. (Ism.) Április 17. szerda: 9.15: Orosz nyelv (középisk. III. —IV. oszt.): Régi orosz műemlékek. 16.20: Orosz nyelv (Ism.) 16.35: Irány az egyetem! Előkészítő a felső fokú felvételi vizsgákra. Felvételi feladatok. (Matematika). Április 18. csütörtök: 9.05: Környezetismeret (Ált. isk. 3. oszt.): Nagyobb közlekedési létesítmények. 10.00: Tévéovi. Isko- laelökészítö tanfolyam. Kis kacsa iürdik . . . (Ism.) 12.10: Filmesztétika (Középisk IV. oszt.) : Ház a sziklák alatt. (Filmelemzés). 14.35: Környezetismeret. (Ism.) 15.00: Tévéovi. (Ism.) Április 19. péntek: 8.05: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.): Házi feladat. 8.40: Alapfokú angol nyelvtanfolyam (Középisk. I—II. oszt.): A faluban. 9.05; Földrajz (Alt. isk. 6. oszt.): A Szovjetunió tájai. I. rész. a Jeges-tenger- töl a Fekete-tengerig. 9.35: Fizika (Alt. isk. 7. oszt.) : A hőterjedés. 10.00: Élővilág (Alt. isk. 5. oszt.): A cserebogár, a házi légy és a keresztespók. 11.10: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.): A traszformátor alkalmazása. 12.10: Német nyelvtanfolyam (Középisk. I—II—ni—IV. oszt.): Karácsonyi idő. 13.35: Orosz nyelv. (Ism.) 14.30: Földrajz. (Ism.) 15.00: Fizika. (Ált. isk. 7. oszt. — Ism.) 15.50: Állatok, növények — közelről: (napköziseknek). (Ism.) Hangyasereg. A levelek. 16.25: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) (Ism.) Április 20. szombat: 8.20: Filmesztétika (Középisk. IV. oszt.): Ház a sziklák alatt. (Filmelemzés.) Április 21. vasárnap: 8.55: Alapfokú angol nyelvtanfolyam: Üres autó. 9.10: Német nyelvtanfolyam: Rolf mesterére talál. 9.35: Tévéovi. IskolaelóKészí- tő tanfolyam. Süss lel nap. . (Ism.) a külvilági inger, hanem az agyunkban velünk született ritmusszabályozás eredményez alvást, illetőleg ébrenlétet. Ha kísérleti személyt föld alatti pincében helyeznek el, ahol akkor gyújthat lámpát, amikor akar és akkor fekhet-kelhet, amikor neki jólesik, akkor is apró eltolódásokkal a napszakos ritmusban bekövetkezik az alvás és az ébrenlét. Éppen ez a tény keltette föl az orvos kutatók érdeklődését. Sok ezer embert vizsgáltak, akik éjszakai műszakban dolgoztak, tehát akkor voltak ébren, amikor az emberek többsége alszik és akkor aludta'K, amikor a legtöbb ember dolgozik. Kiderült, hogy az éjszakai műszak — ha nem túl gyakran váltogatták a nappalival — nem gyakorolt káros hatást az ember idegrendszerere. Legföljebb akkor keletkeztek enyhébb panaszok (pl verejtékezés. fáradékonyság vagy alvás-zavar), ha sűrűn cserélgették a műszakokat, vagy iia az éjszaka dolgozó nappali álmát gyakran és erőszakosan megkurtította. Fekete és társai Az ébrenlét és alvás ritmikus változásán kívül — a test- hőmérséklet, a vérnyomás, a vércukor, a pulzusszám stb. — sok-sok más élettani jelenség mutat napszakos biológiai ritmikus változást. Egyértelműén bizonyították, hogy ázol. a felnőttek (de még inkább gyermekek vagy fiatalok), akik akár tanulás, akár szórakozás céljából feketekávéval vagy más élénkítő szerrel rendszeresen megrövidítik éjszakai alvásidejüket, azoknál előbb- utóbb nemcsak álmatlanság, hanem sok-sok más vegetatív idegrendszeri panasz is föllép. Érthető ez, hiszen az imént esett szó arról, hogy a légzés, a pulzus, a gyomornedv-elvá- lasztás stb. is ritmikusan változik. Ha a fő ritmust megzavarjuk, nyilvánvaló, hogy a fölsorolt “•kisebb« ritmikus változások is zavart szenvedhetnek. Üdítőkről — röviden Szörpök, gyümölcslevek Egyre több a hazai üdítő ; ital. A szőlőléből készült Trau- | bi-Sóda fanyarkás ízével gyors sikert aratott, és nozzá hasonlóan hamar kedveltté vált a kellemes, muskotály ízű Vitis nevű üdítő is, amelynek szintén szőlőlé az alapanyaga. Az idén »Teit«-italok gyűjtőnéven I a diétások számára is megje- ! lenik néhány új, alkoholmentes hűsítő ital, citrom- és narancsízű ásványvíz formájában. Nem panaszkodhatunk a szörpök választékára sem: a gazdag vitamintartalmú csipkeszörp, a feketeribizli, a som- és málnaszörpök kedvelt italaink. A Viroma szörpöt a magas vérnyomás és erelmesze.se- dés ellen, a Diviroma szörpöt pedig a cukorbetegeknek ajánlják. Problémát okoz. hogy ezekből a szörpíélekből főleg a téli-tavaszi időszakban — amikor fáradságunk leküzdésére különösen szívesen fogyasztanánk — nem mindig áll ren- j delkezésre elegendő mennyi- [ ség. j Akik adnak táplálkozásukra, | mindenekelőtt az eredd gyű-1 mölcsleveket fogyasztják. A meggylé, az őszibaracklé, a birslé legnagyobb erénye, hogy ásványi anyagokban rendkívül gazdag, ugyanakkor valameny- nyi nagyon jó ízű, frissítő hatásuk pedig felülmúlja mind a colá'két, mind a szörpötét. Az alváshiányból származó vegetatív idegrendszeri panaszok megszüntetésére természetesen nem a nyugtató szer a legideálisabb orvosság. Legelőnyösebb, ha az életkornak és a biológiai szükségletnek megfelelő ideig pihenünk, alszunk. Hozzá kell igazodni Az ember — sajnos — nem fekhet le mindig, amikor álmos (gyakran azért, mert a tv-mű- sort végig akarja nézni), de nem várhatja be a természetes ébredés idejét sem. Az ébresztőóra sokszor kikergeti az ágyból, amikor még békésen tudna szundítani. Az ébresztőórát meg lehet szokni anélkül, hogy biológiai ritmusunk jelentősen károsodna. De: hozzá kell igazítanunk a lefekvést időt Aki nek tehát korán kell kelnie feküdjön le idejében, hogy 6—8 órát mindennap aludjon Nagyon sok verejtékezésnek, szívdobogásnak, légzést nehézségnek vehetjük elejét, ha biológiai életritmusunkat mai rohanó, modern korunkban is tiszteletben tartjuk. Dr. Szentlei Ártani Gyermekvers Patak habján Patak habján úsztatom színes papírcsónakom, ringatja a patak habja parttól partig, viszi-hajtja. Nagy folyóba sose jut, levélzátonyokra fut, s valahol egy kis öbölben vár talán, s elmerül csöndben. I óLcqátu alkalmi tahik az OK1SZ Labor tavaszi-nyári terveiből A magyar tavaszi-nyári divatújdonságok Fazekas Latos 1 közűi két elegáns, alkalmi öltözék. Mese — gyermekeknek Háziszőttes anyagból varrt estélyi öltözék. (Az OK1SZ Labor modelljei.) Arcfestés, kendőzés A királynak nincs szíve... I'/olt egyszer egy király, ' aki semmit sem törődött az ország dolgaival. Parádés lakomákat csapott, és nagy vadászatokon járt az esze:. Egyszer aztán lelkendezve szaladt be hozzá a bolondja: — Itt a baj, király komám! A nép gyülekezik a palota körül, s egyre nagyobb lesz a tömeg ... Nézz csak ki az ablakon, megláthatod ... A király éppen az új vadászkalapját próbálgatta. Hát igen mérges lett a bolond szavai miatt. — A királynak nincs szeme — mondta. — A király nem lát semmit... Elég gondom az nekem, hogy milyen színű tollat tegyek a kalapomra. Másnap éppen a mentéjét válogatta, amikor ismét beszaladt hozzá a bolondja. — Most még többen vannak odakint, és a nevedet ordítozzák, király komám! Ha kinyitnád az ablakodat, te is hallanád ... — A királynak nincs füle, és nem hall semmit! — mordult rá mérgesen őfelsége. — Hagyj békén engem a bolondságaiddal! — Király komám, ébredj! Most már rettentő nagy a baj! — kiáltotta harmadnap a fülébe. — Mindenki a palotába akar jönni, hogy kenyeret követeljenek. Ha van szíved, segíts rajtuk! őfelsége felült az ágyában, és ráripakodott a bolondra: — A királynak nincs szíve, a király nem érez semmit! És ha még egyszer rámijesztesz a kiabálásoddal, lecsapatom a fejedet! Most pedig szólj le az istállóba, hogy a fehér lovamon nyargalnék. Délben aztán, amikor visz- szatért a lovaglásból, megtudta, hogy már nem ö a király. A nép a bolondot ültette a trónjára, őt pedig lerángatták a lováról, és úgy vitték az új király trónja elé, taszigálva és megtépázva. Bezzeg, most már siránkozott: — Jaj. mi lesz velem! Nézz csak rám! Se holt nem vagyok, se eleven ... Azt felelte az új király: — A királynak nincs szeme, a király nem lát semmit. — Jaj, ne beszélj így! — könyörgött. — Hanem hallgass meg engem! — A királynak nincs füle, a király nem hall semmit! AAost aztán letérdelt a volt király, és úgy könyörgött: — Hát nincs szíved, hogy segíts rajtam? Ne hagyd, hogy bántsanak! — A királynak nincs szíve — felelte az új király. — Hát nem emlékszel a szavaidra? Hanem én mégis más vagyok, nekem azért var, szivem. Segítek rajtad. És amíg más munkát nem találok a számodra, addig te leszel az én udvari bolondom ... Az elcsapott király még a kezeit is meg akarta csókolni az újnak, de az nem engedte. Ö egészen más király volt. Zsombok Zoltán Űjból divat az arcfestés. Ezt különböző fokozatokban alkalmazzuk: évszaknak, alkalomnak és természetesen a bőr milyenségének megfelelően. Nyáron a bőrnek természetes, napbarnított színe van, olyankor elég az arcot barnás színű púderrel vékonyan beporozni. Tavasszal viszont — a bőrtől függően — vékony krémréteggel vonjuk be az arcot, majd alapozóval fedjük be. utána púderezzük be. (Lehetőleg egy árnyalattal sötétebb tónusú púderrel, mert így hamvas benyomást kelt.) Az arc kendőzése és festése természetesen más-más célt szolgál. A kendőzés csak a meglévő szépséghibákat tünteti el, a festés pedig az illető arcának jellegét és eredeti színárnyalatát is megváltoztatja. A fiatalok kerek formájú arcfestést alkalmazzanak, A smink mindig legyen összhangban a hajviselettel és az öltözékkel! A jóízlés halárain belül alkalmazott Kendőzés tetszetős. Csillagképek (I.) 1 2 3 4 ■■■■ ■ ■■■ ■■■■ ■ ■■■ 5 6 7 8 9 10 11 12 m mmmm 13 ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ «■■■ 14 15 üli 16 17 :::: :::: 18 ■ ■■■ ■■■■ ■ ■■■ 19 :::: ssss 20 !!!í ■SS* 21 22 *■■■ ■ ■■■ ■■■■ ■ ■■■ 23 K ■■■■ 24 25 ■■■■ SSSS ■■■■ 3Ö~ 2t 27 28 ■■■■ ■ ■■■ :::: 29 üli 3) ÜSÍ 32 33 34 ÜT: 35 :::: :::: 36 A KAPOSVÁRI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VÁLLALAT pályázatot hirdet erősáramú-elektroműszerész munkakör betöltésére kiemelt fizetéssel. Jelentkezés: a vállalat Vörös Hadsereg úti aszfaltkeverő-telepén, Szabó József főépítésvezetónél. Telefon: 14-440. (105879) A DOMBÓVÁRI UNIVERZAL SZÖVETKEZET megvételre felajánlja Dombóvár, Baross u. 1. sz. alatt levő 2 szintes ingatlanát (Az alsó szinten üzlethelyiségek, a felső szinten lakás.) Érdeklődni lehet a szövetkezet elnökénél: Dombóvár, Köztársaság u. 1. (14139) VÍZSZINTES: I 1. Nem lehet becsapni. ; 5. Eltesz. 9. Megfejtendő. 11. Helyhatározó rag. 12. Iktató — rövidítve. | 13. Ilyen lap és készlet Is van. I 14. Maró folyadék. 15. Kicsinyítőképző. 16. Alkohol. 18. Téli csapadék. 19. Mikszáth Kálmán. I 20. Petőfi Sándor. j 21. Szoros ellentéte. 23. Cselekmény kiváltója. I 24. Reteszelő. 26. Oroszul: igen. 23. Farészek. 39. Gép betűi — keverve. 31. Megfejtendő, i 32. Megfejtendő. 34. Az arzén vegyjele. 35. Igekötő. 36. Férfinév. FÜGGŐLEGES: 1. Kicsinyítőképzővel: Évi. 2. Megfejtendő. 3. Nem azt. 4. Rónai Ödön. 5. Ételt fogyasztottam. 6. Fegyvert használ. 7. Menyasszony. , 8. Nem elég. 10. Szemével érzékel. I 14. Kettős mássalhangzó. 16. Pácolok, i 17. Megfejtendő. I 18. Megfejtendő. 20. Ülőalkalmatosság. 21. Függés. 22. Névelő. 24. Göngyölegsúly. 25. Emberi fekvőhely. 27. Kacsók közepe. 30. Létezett. 32. Titakozik. 33. Akta páratlan betűi. K. J. Beküldendő: a vízszintes 9., M., 32. és a függőleges 2., 17., 18. számú sorok helyes megfejtése, j Beküldési határidő: 1974. április 26-án, pénteken délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejtvény«! Április 3-i rejtvényünk helyes megfejtése: Honfoglalás; Ülés Béla. Kazys Saja »Kik laknak a nagybőgőben« című könyvét a következő pajtások nyerték: Szabó István (Somodor), Farkas Edil (Nagyatád), Bernhardt Imre és Hahóti Marianna (Kaposvár). A könyveket postán küldjük el.