Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
Irak, művek, emlékek... Sipos Gyula MINT A SZARVAS Ami sikerült egyszer-kétszer, jó széllel föl a csillagokba, kígyóbűvölés, i oroszlánsimogatás, azt most már mind ne emlegessük., Mindig mindent tud a bazár-sor, villogó íényes rendjelekkel, pofozóbabák, léggömbre festett hitvallások, céloalövés három méterről. Csak ami él, az él tovább is. Maradjon a természet rendje, mint a szarvas minden tavasszal új fegyver-díszt s mindig nagyobbat. Fodor András SZŐLŐLÉVEL Eleven égi ernyők derengő sárga szőlőlevelek, tenyeretek bízó erét dér, hó, eső nem csípheti meg. Jön a hegyről az alkony, csomókba gyűl a monostor felett, de csak virul az udvaron elronthatatlan földi színetek. Felétek néz a csönd is farácsok árnyán, tornácok alatt. Sárgát villogtat innen-onnon kövek közt hólyagzó patak. Ha jönnek nagyszakállű zsolozsmás férfiak, foszforos, néma révülettel világítjátok ábrándjaikat. Folyó kigyóz a mélyben, a völgyet nyolcszor fonja át, hunyó tükrében mesebeli város bámulja önmagát. De akármerre nézhet, különbet úgyse lát, mint itt e félhomályon átfénylő sárgaság. Sziklák csíkos redőit félkörben húzza szét, hatalmas paravánt borit körénk az esti ég. Jön már a fekete álom, a szótaian sötét, csak szemhéjam sárfánya mondja, mondja a szőlő levelét. Oláh János (kettős) (három) itt a röpülés gyermek voltam vásott foga elképzeltem így lesz evvel esznek az ifjak evvel huszár leszek lányt rabolok ott a zuhanás végül sűrű éje Kalmár lettem abból isznak és túladtam a vének abból rajta NYOLCVAN EVE SZÜLETETT DER.KOVITS GYULA Önarckép. »Végzés« című festménye. Gondolatok a líráról Petőfi karosszéke, Szend- rey Júlia ruhája. Kassák kalapja, íróasztala, Csokonai bútorai, Dorottya legyezője, Landler és Heckenast sajtója, amelyen a Nemzeti dalt nyomták, a márványasztal a Pilvaxból, Bálint György könyvtára, József Attila levelei, — a Petőfi Irodalmi Múzeum kincsei. Ki győzné sorolni a magyar irodalom rég- és közelmúltjának sok száz, sok ezer írásos, tárgyi emlékét, írói relikviákat, dokumentumokat, irodalomtörténeti értékeket — a múzeum gazi_g gyűjteményéből. Eluard kéziratos verse — amelyet a Petőfi-centenáriumra írt. Festmények, rajzok, fotók írókról, költőkről. A hangtárban megnószalagok — írók saját művüket olvassák fel, irodalmi estek, az író—olvasó találkozók, irodalmi viták hangulatát őrzik. A könyvtárban 40 ezer kötet — múzeális értékű, első kiadások dedikált, jegyzetelt művek, folyóiratok, irodalmi lapok, olyan ritkaságok, mint a Toll című újság teljes sorozata. Nagy Lajos újságja: Az író beleszól. Korabeli kiadásban és idegen nyelveken Petőfi kötetek. Bálint György teljes könyvtára nemcsak a könyvészeti érték — arta is utal —, mint az írókönyvtárak általában — mit olvasott, miből dolgozott tulajdonosuk. Levelezések, művek, személyes jellegű iratok, — szép kalligrafikus betűk, vagy ideges sorok, sokat javított kéziratok, a könnyedén papírra vetett szavak. — A legrégibb kéziratok a 18. századból valók — Csokonai, Kazinczy írásai, s családtörténeti dokumentum Jókai őseiről. Világirodalomtörténeti érdekesség Stefan Zweig levele Horváth Henrikhez, a Nyugat fordítójához, amelyben Zweig Ady költészetéről, s nehezen fordíthatóságáról ,„e]rriélkedik. őriznek egy Zo- ' ín-levelet is, amelyet ma- , gyárországi kiadójához írt. ,,s*s<cfc£ képzőművészeti tárban olyan alkotásokat gyűjtenek, amelyek írókat, költőket ábrázolnak, műveiket illusztrálják. A múzeum szisztematikusát. Végiggondoljuk azt, hogy olyan a művészet, melyhez közünk van, mely belőlünk való. A vers fontos eleme a ritmus. Ősi meghatározó, velejáró, melyet időnként megtagadhatnak versírók, de amelyet sohasem nélkülöz az egyetemes költészet. »Újból és újból hangsúlyoznunk kell, hogy a művészet valódi történelmi eredetéről csaknem semmit sem tudunk« — írja Lukács György, s rögtön keresi is a választ, önmagában, az emberben, és a körüllevő természetben. A- ritmus mindennaposán átélt élmény, életműködésben, a természet dialektikus mozgásában, meg a munkában. S lámcsak, a ritmikus mozgás miként szüli meg a munkadalokat. »Ha már az itt jelzett összefüggés megvan, akkor a ritmus átvétele az egyik területről a másikra egész természetesnek látszik« — tanítja Lukács György. A fenti gondolatsor idézésével korántsem értekezési szándék vezetett, csupán annak felvillantása, hogy a költészet nem szépériők és a különlegesek mágiája, hanem belőlünk született, mindennapokból való. Ügy véljük, állításunkat igazolja összeállításunk is, mellyel a költészet napjának. József Attila születésnapjának adózunk. X. T. san gyűjti tárgyait antikva- j riumokból, gyűjtőktől, az örökösöktől írói hagyatékokat vásárol. Néha kalandos sorsú művek, tárgyak kerülnek elő. Néhány éve Kölcsey kéziratokat vett a múzeum — tulajdonosai kandallóba rejtették, s mire rájöttek, hogy milyen érték van birtokukban — egy részét már el is égették. A múzeum áprilisban lesz húsz éves. Fennállása óta sok nagysikerű kiállítást láthatott a közönség. Klasszikusaink életművét állandó kiállítások prezentálják — ilyen a Petőfi, vagy az áprilisban, a költészet napjára nyíló József Attila, az ősszel nyíló Radnóti-kiállítás. Az időszaki és képzőművészeti kiállítások írói jubileumokhoz, eseményekhez, évfordulókhoz kötődnek. A látogatók világirodalmi tájékozottsága egy-egy külföldi írót bemutató tárlaton bővülhet. Sikeres Rimbaud, Dosztojevszkij, Heine, Krlezsa, Majakovszkij kiállítások színhelye volt az irodalmi múzeum —- s a Petőfi évfordulóra ellátták a világot magyar anyaggal — Moszkvában, Tallinban, Berlinben, Prágában, Szófiában, Zágrábban, Olaszországban, Svájcban, Norvégiában volt Petőfi kiállítás. 37 vidéki irodalmi emlékhely, emlékház szakfelügyeletét is a múzeum látja el, s évente 2—3 vándorkiállítással nyit kaput az ország különböző városaiban. A gyűjteményezés és közművelődési tevékenysége mellett az irodalmi múzeum a magyar irodalom aktív tudományos műhelye is. Nagy energiával folyik a XX. századi magyar szocialista irodalom kutatása. Tanulmányok készülnek József Attiláról, Mácza Jánosról, Illés Béláról. Foglalkoznak emigrációs és az antifasiszta irodalommal. Feldolgozzák a többi között Barta Sándor, Nagy Lajos, Barta Lajos, Karikás Frigyes hagyatékát. A XX. század polgári irodalmát, a Nyugat köré tömörülő írók életművét. Az MTA Irodalomtörténeti Intézetével közösen több sorozatot jelentet meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, — egyebek közt olyanokat, mint az Irodalom — szocializmus című tanulmányköteteket, az összefüggő írói hagyatékot | felölelő Űj Magyar Múzeum sorozatot. S mint legilletéke- sc-bb helyen, itt foglalkoznak az irodalmi múzeológia feladataival is — e témakörban tavaly ősszel konferenciát tartottak, melynek anyagát az irodalmi múzeológia kézikönyvéül kiadják. Kádár Márta n három irodalmi műnem közül a líra változik leggyorsabban. Több okból. Egyfelől, mert a költői lélek, a belső világ rezdüléseit, külső hatásokkal szembeni reflexeit mutatja, s lélektani tény, hogy a belső világ együtt változik a korral, a környezettel. Másfelől ez a külső változás — újabb és újabb mondanivalóival — a költői kifejezési formák állandó megújulását igényli. Ezek mellett — lényeges szempontként — tekintetbe kell venni az olvasók, a versszeretők változó igényét is. A változás szükségszerű. A kérdés csak az: a költői én, a belső világ kifejezésére mai líránkban milyen lehetőségek vannak? Az egyik — szerintem leglényegesebb törekvés — József Attila »a líra — logika« megállapításban summázott ars poeticáját tartja kiinduló pontnak. Azt a lírai hitvallást, hogy a való világ tényeiből a költőnek összegezni kell a legfontosabb tanulságokat, felmutatni a tények mögött rejlő igazságot; ahogy József Attila megfogalmazta: »az igazat mondd, ne csak a valódit«. Gondolatokat írnak le népünk sorskérdéseiről, közösségi és egyéni célokról, lényeges-aktuális eseményekről, a világról, a világkép változásáról, és még nagyon sok, az élettel, a mindennapokkal összefüggő témáról. Gondolatok kifejtése, tartalmas mondanivaló megfogalmazása nem eredményez látványos lírát. Az -olvasótól sem csodálkozást, hanem gondolkodást vár. Napjaink költészetében viszont jelentkezik egy erős tendencia, amelynek képviselői látványosságra, meghökkentő megoldásokra törekszenek, megtagadva-elutasítva a lírai hagyományokat. A látványosságra törekvés a tagadás egyik jellemző vonása. Nem a képvers-írás hagyományainak felújítására gondolok itt (bár ez is meglévő, ható tényező), hanem elsősorban a szavakkal való — a tartalmi összefüggéseket mellőző, logikát kikapcsoló — felelőtlen játékra! Arra a költői gyakorlatra, mely egymáshoz nem illő, a legcsekélyebb tartalmi összefüggést is nélkülöző szavak egymás után írásában látja legfőbb feladatát. S azokra a leltári jegyzékhez hasonlatos versekre, melyek elsősorban a szemhez és nem az értelemhez szólnak. Egy, jól megírt képvers kiíejez valamit, van viszont mai líránknak olyan termése, amelyikről ez nem mondható el. Ugyan mit fejezhet ki az a vers, amelyiknek ötlete a tizenhárom plusz egyes totó- szelvény kitöltéséből ered ? Ki gondolná, hogy egy ilyen feladat megoldása lírai tevékenység? Vagy még tovább fokozva: a találatok bejelölése a totószelvényen; versírás. Márpedig, rangos irodalmi folyóirat közölt olyan »verset«, ami nem egyéb, mint két-három mondattal körülírt négyhasábos totó- szelvény, melyen a találatok be vannak karikázva. Itt kell megemlíteni azt a ' költői felfogást is, miszerint a versek »szövegek«, amelyekkel — mint vegyszerekkel — bármilyen kísérlet elvégezhető. Eszerint egy versforgács, ötlet, összefüggést nélkülöző analógia is vers, pontosabban »szöveg«, melynek versértéke van. Bármilyen fontos a lírában a formateremtés a hagyományok megtagadása által, csak addig érdekes, amíg megtartja kapcsolatát a tartalommal. A magyar líra történetének formateremtő költői bizonyítják ezt: Csokonaitól Kassákig. Szabó Lörinctöl Juhasz Ferencig. A lírai képalkotásnak, az egyéni, sajátos nyelv megteremtésének, a látványosságra törekvésnek együtt kell járnia a mondanivaló újszerűségével, s természetesen a tematika tágulásának a formai elemek megújításával. Bármennyi példa is van ennek ellenkezőjére mai líránkban, valóban rangos alkotásnak csak az nevezhető, amelyik kiállja mind a két próbát. Bő verstermésünk bizonyítja, hogy ezt az alapigazságot nem minden költőnk tartja szem előtt. Vagy a tartalom, vagy a forma borítja fel az egyensúlyt. Azt látjuk, hogy a köítői tematika határtalanná tágul; egyrészt a naprendszer, az űr, a gálák - titkák irányába, másrészt az anyag és az emberi lélek mélységeinek feltérképezésére. Csakhogy, a tér tágitá- tása és az időé sem hozza mindig magával a mondanivaló kitágulását, egyéniből közösségivé válását. S azt is meg kell jegyezni, hogy jó- néhány tartalmilag kitűnő versnél a formai elemek, a stílus hagy kívánni valót. Mi az oka ennek? Egyrészt az az irodalom- történeti igazság, hogy a legkiválóbb költő sem kénes mindig azonos színvonalon verset írni, hogy vannak gyengébben sikerült alkotások is. Csak ezt nagyon nehéz beismerni. Másrészt az úgynevezett íráskényszer is szerepet játszik abban, hogy gyengébben sikerült alkotások is napvilágot látnak. Aki próbált már írni a maga vagy mások örömére, tudja, megérti, hogy a tollat akkor is kezébe veszi a költő, ha nem tisztázott eléggé a mondán» dója, ha nem érett meg eléggé belül a vers. Ilyenkor kellene a szerkesztői segítség, tanács. esetleg tapintatos visszautasítás a holtponton való átsegítéshez. C egítés lenne a kritika ^ feladata is. S ha a fentiekben némiképp szigorúan, inkább a negatív jelenségekre figyelve fogalmaztam ítéletet: a javítás, a tanácsadás, a segítés volt célom. Az az »érted haragszom, nem ellened« felfogás, amit mai líránkban Fodor András így fogalmazott meg: »Hazug a büszkeség, mely / liheg a büntetésért, / s nem érzi, mint keríti be magát, f ha képtelen szeretni már, ! mit ér az okos vád? Hazug / törvény az ösztön ellen. / Kegyelme is hazug, ha végül ! felejtően megbocsát. Laczkó András Versek ünnepe Felosztottuk az évet. Van drámák hete, színházi világnap, köny hónapja és költészet napja. Van formalizmus mindenben? Szinte természetes. hogy igen. De kár lenne csak erre figyelni, mert a lényeg nem a felosztás, hanem az, hogy elaprózott időnket, figyelmünket összpontosítsuk, hogy végiggondoljunk dolgo-
