Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-04 / 79. szám

MAI ÉLET-FALUN Példaképeik a végvári hősök M ilyen az élet ma a fa­lun? Hogyan élnek, milyen körülmények között dolgoznak az embe­rek? (— A paraszti munka a ha­gyományos értelemben már csak az emlékekben él. Él? Nem is tudom, lehet-e ezt így mondani. Mert a szó is már csak nagyon ritkán idézi fel a terítékes kaszás aratást, a lovas ekével való szántást, bo- ronálást, a derekat görnyesztö kukoricakapálást, répaegye- lést. Eltűnnek ' ezek a fogal­mak, mint ahogy a falu sem az, ami régen volt...) Megyénk mezőgazdaságát dinamikus fejlődés jellemzi. Terjednek a korszerű eljárá­sok, az iparszerű és a zárt termelési rendszerek. Általá­nossá vált a kemikáliák alkal­mazása, évről évre nő a mű­trágya-felhasználás; a szako­sodás, a zárt termelési tech­nológia jellemző mind az ál­lattenyésztésre, mind a nö­vénytermelésre. A fejlődéssel szoros összefüggésben egyre kulturáltabb munkakörülmé­nyek alakulnak ki a szövet­kezetekben. Az állattenyész­tési telepeken, a gépműhelyek mellett szinte mindenütt ott találjuk a szociális helyisége­ket, a fürdőket, az öltözőket. Mind több helyen járművel szállítják a dolgozókat a munkahelyre és haza. Az ál­latgondozás hovatovább fehér köpenyes munkává válik, a nagy teljesítményű, modem erőgépek minden eddiginél kényelmesebb, egészségesebb munkakörülményeket bizto­sítanak kezelőik számára. A nehéz fizikai munka sok ter­melési folyamatnál teljesen megszűnt. (1972-ben az or­szág termelőszövetkezetei 310 millió forintot költöttek a kulturált munkakörülmények megteremtésére.) Nem vitatható, hogy a me­zőgazdasági munka ma me­rőben más, mint régen volt A korszerűbb technika azon­ban nemcsak a kulturáltabb munkakörülményeket hozta magával, hanem új követel­ményeket is támaszt Szak­munka lett a mezőgazdaság, minden területen, minden ágazatban megfelelően kép­zett dolgozókra, vezetőkre van szükség. Megyénk termelőszö­vetkezeteiben ma még meg­közelítően sem dolgozik annyi szakmunkás, mint amennyire szükség lenne. Az észak-so­mogyi tsz-ek aktív dolgozói­nak például mindössze 12 szá­zaléka szakmunkás. Nem két­séges az sem, hogy a szak­munkás-ellátottság ott jobb, azokban a szövetkezetekben, ágazatokban honosodott meg több fiatal, amelyekben kul­turáltabb körülmények van­nak. Ezért folyamatos, állan­dó feladat a munkafeltételek javftasa, a fokozott balesetvé­delem, a szociális gondolko­dás terjesztése. Nagybajomban,' Vrsnyén, Mesztegnyőn, Barcson, Da- rányban, Háromfán, Tótújfa­lun, Berzencén üzemi konyha van. Lassan szaporodnak az ifjúsági klubok — és lehetne sorolni tovább a szociális el­látás javulásának tényeit. De ma még nem mindenütt van igy, és ez jelzi a feladatokat is. (— A falusi élet? Nem kell ide beszéd! Csak végig kell menni az utcán. Egyszerűen újjászületett minden. Ma a lakásra, bútorra, a közvetlen környezetre költenek sokat az emberek. Persze, aki többre törekszik, annak többet kell dolgoznia is. Gondolok itt az intenzív háztáji gazdálkodást folytatókra, akik ugyan je­lentős jövedelemhez jutnak, de ezért lényegesen többet vállalnak, többet is dolgoz­nak.) Az életkörülményeket dön­tően a jövedelemviszonyok határozzák meg. Szövetkezeti tagjainknak az elmúlt három év alatt évenként 690 millió forintot fizettek ki munkadíj és részesedés címén. Ez idő alatt csökkent a foglalkozta­tottak száma, így az egy főre jutó jövedelem emelkedett. Érdemes megemlíteni néhány adatót. Tavaly a dél-somogyi szövetkezetekben az 1970. évi 81,80-ról 94 forintra emelke­dett egy munkanap átlagos értéke. A közép-somogyi szö­vetkezetekben az egy főre ju­tó részesedési alap egy év alatt több mint másfél ezer forinttal nőtt, és a múlt év­ben meghaladta a 22 700 fo­rintot. Az észak-somogyi szö­vetkezetekben az egy dolgozó tagra és családtagra jutó ré­szesedés 20 055 forint volt ta­valy, 1023 forinttal több, mint egy évvel korábban. A z átlagok jól mutatják a fejlődést, de elta­karják az egyes terü­letek, az egyes üzemek közöt­ti különbségeket. Mert a kö­zösből származó jövedelmek szóródása még ma is megle­hetősen nagy megyénkben, bár az utóbbi években tanúi lehetünk bizonyos közelítés­nek. Jelentősen csökkent az igen alacsony keresetűek ará­nya (1968-ban a dolgozó ta­gok 19 százaléka, 1972-ben 13 százaléka tartozott ebbe a ka­tegóriába), és nőtt a húszezer forintnál több jövedelmet szerzők száma. (Ma már a termelőszövetkezetek dolgozó tagjainak több mint ötven százaléka ide sorolható.) Szövetkezeti tagjaink jöve­delmének alakulásánál feltét­lenül figyelembe kell venni a háztáji árutermelésből szár­mazó bevételeket is. A ház­táji gazdaságokból származó jövedelem nagysága 1972-ben statisztikai adatok szerint 85— 90 százalékra közelítette meg a közösből származó jövedel­met. Az észak-somogyi szö­vetkezetekben tavaly 143 mil­lió forint értékű háztáji ter­méket és állatot értékesítettek a tagok a szövetkezeteken ke­resztül, 25 millióval többet, mint egy évvel korábban. A porrogszentkirályi szövetke­zet példája — bár korántsem általános — még beszédeseb­ben kiemeli a háztáji áruter­melés jelentőségét. A közösön keresztül értékesített árukért mintegy két és fél millió fo­rintot- kaptak a tagok, a szö­vetkezetben végzett közös cüEimroEÄM casco Zakor Sándor; Feltárjuk a vár maradványait. munkáért a gazdaság 1,8 mil­lió forintot fizetett. De em­líthetnénk általánosságban is a dél-somogyi szövetkezete­ket: három év alatt — 1970- tö! 1973-ig — harminckétmil­lióról hetvenegymillióra nőtt a szövetkezeteken keresztül értékesített háztáji termékek értéke. A falun élők körülményeit kedvezően befolyásoló, s egy­ben fontos népgazdasági ér­deket is szolgáló háztáji áru­termelés évről évre fokozódik. (— Jólesik az embernek a gondoskodás. Viccesen azt szoktuk mondani egymás kö­zött: gyerekek vagyunk, mert napközibe járunk. Csakhogy ez a második gyerekkor! Jó ide eljönni. Szép dolog volt a vezetőktől, hogy berendezték nekünk ezt a helyiséget. Tu­lajdonképpen két otthonunk van öreg napjainkban ...) Megyénkben a munkából kiöregedett, nyugdíjas tsz-ta- gok aránya jóval nagyobb az országos átlagnál. A falu mai életének vizsgálatánál' ezért messzemenően figyelembe kell venni az ő helyzetüket, életkörülményeiket is. A szö­vetkezeti tagoknak kifizetett nyugdíjak összege 172 millió­ról 241 millióra emelkedett. Ezenkívül évente mintegy 40 millió forint földjáradékot fi­zetnek ki a gazdaságok. A kö­zös munkában aktívan részt vevő idős embereknek első­sorban ezek jelentik a biztos bevételi • forrást. A szövetkezeteket alapító öregekről való gondoskodás­nak számos más, szép mód­szere alakult ki megyénkben. Elterjedt az idősek természet­beni, pénzbeli segélyezése. (Az észak-somogyi szövetke­zetekben tavaly e célra 700 ezer, a dél-somogyi szövetke­zetekben 825 000 forintot for­dítottak.) Mind több helyen szervezik meg a községi tanáccsal kö­zösen az öregek napközijét, ahol ellátást és meleg otthont teremtenek az egyedül élő, magányos öregeknek. Az ő gondjaikon a szövetkezetek humánum, példás támogatása azonban csak enyhíthet — végérvényesen megoldani nem tudja. Milyen az élet ma falun? M ás, mint tegnap. Fejlő­dik, változik, szebben, jobban, kulturáltab­ban élnek, dolgoznak az em­berek. De nem gondmente­sen, és a fejlődés nem men­tes az ellentmondásoktól sem. Üj igények jelentkeznek a régi gondok fokozatos meg­szüntetése mellett. Az élet- és munkakörülmények javítása új feladatok elé állítja a falu mai vezetőit. Vörös Márta Csodálatos a hegyoldalból • látvány. Alattunk a mélyben kanya­rog a DrSva. Kis szigetek tö­rik meg a sebesen rohanó fo­lyó útját Körülöttünk a hegy­oldalban apró települések; Űr­tilos. Szentmihályhegy. Min­denütt szőlők, gyümölcsösök, s bennük serényen dolgozó em­berek. — A legújabb történelmi adatok, a hosszas kutatómun­ka eredménye azt bizonyítják, hogy itt a hegy oldalban, illet­ve a hegy tetején állt valami­kor az új Zrínyi-vár. Szeret­nénk a.pontos helyét megálla­pítani, a maradványokat fel­tárni, hogy ezt a történelmi emléket is felhasználhassuk a környék fiatalságának, határ­őreinknek hazafias, honvédel­mi nevelése érdekében. Hiszen nem is lehet szebb feladatuk a mai utódoknak, mint az egy­kori végvári hősök példája nyomán őrizni határainkat, ve deni hazánk biztonságát. Zakor Sándor határőr tiszt politikai helyettes, tanácstag, a Enycdi László: Titokban akartak külföldre jutni. nagyatádi járási KlSZ-bizctt- ság tagja lelkesen beszél mun­kájukról, terveikről, s közben természetesen gondjaikról is. Nem könnyű a környék fiatal­ságát összehozni, hiszen leg­többen csak a hét végén van­nak otthon, eljárnak a na­gyobb községekbe dolgozni. Ám az a törekvésük, hogy már az úttörőkben, a kisisko­lásokban is elmélyítsék a ha­zaszeretet, hogy a haza hatá­rai őrzésének fontosságát meg­értsék. Szentmihályhegyen például alsó tagozatos iskolásokból alakítanak határőrszakaszt, s hamarosan megalakul Zákány­ban az úttörő határőrzászlóalj. Több községben működnek igen jó eredménnyel az úttörő határőrszakaszok, századok, s a gyerekek mindenütt köteles­ségüknek érzik ennek az ön­ként vállalt, nagyon fontos feladatnak a teljesítését. S mint ahogyan az egykori végvári hősök sem nélkülöz­hették a lakosság segítségét, a mai határőrök is csak a lakos sággal együttműködve képesek feladataikat megoldani. Két — legutóbb történt — eset bizo­nyítja; ez az együttműködés kölcsönös, a lakosság éppen olyan fontos kötelességének tartja határaink védelmét, mint a hivatásukat betöltő ha­tárőrök. — Állomási szolgálatot lát­tam el, szakadó eső volt azon a napon. A késő esti órákban otthonról telefonált Légár Ist­ván vasutas, hogy felesége kél ismeretlen embert látott a kör­nyéken. Elébük vágtam, iga zoltattam ókét. Kiderüli: kül­földiek, titokban akarták át­lépni az államhatárt. Másik két társukkal Jugoszláviában beszélték meg a találkozót. Azokat is elfogták a lakosság segítségével Zákányban. Szlivka Károly: Nyeltünk néhány liter vizet... Enycdi László határőr így eleveníti föl az emlékezetes napot, amiért jula^jmszabad- ságra mehetett haza Budapest­re. Szlivka Károly határőr pe­dig a jutalomszabadság mellé a Kilián-haditorna arany fo­kozata kitüntetést is megkapta. — Éppen az őrsön voltunk, amikor egy termelőszövetkeze­ti dolgozó értesítése alapján riadóztattak bennünket. A Dráva egyik szigetéről segít­ségért kiabált valaki. Parancs­nokunk két önként jelentkezői kért, aki beúszik, s kihozza onnan a feltehetően disszidál­ni szándékozó ismeretlent. Az azóta már leszerelt társammal, Gájer Kálmánnal vállalkoz­tunk, s már útközben a kocsi­ban ledobáltuk ruhánkat, hogy azonnal megkezdhessük a fel­adat végrehajtását. Duna men­ti gyerek vagyok — Szód lige­ten élek — nem félek a víztől. Fiatal, alig 14 éves. a félelem­től, s a hideg víztől reszkető gyerek kezitcsókolommal fo­gadott bennünket... Társam hozta a csomagját, és meg nya­kamban a gyereket, vissza a biztonságos partra. Mindketten nyeltünk néhány liter vizet. Hát így történt. Erről a két esetről nagyon sok szó esett az őrs KISZ-szer­vezetének taggyűlésein, amikor a szocialista verseny feladatai­ról, a szolgálat kifogástalan el­látásáról tanácskoztak. S ak­kor is, amikor a környék KISZ-eseivel együtt emlékez­tek a forradalmi ifjúsági na­pok keretében a történelmi dá­tumokra. Elhatározták, a jö­vőben még tovább szilárdítjuk együttműködésüket a lakosság­gal, hogy ne történhessen bün­tetlen halársértés. Szalai László A barátság ezernyi fészke Hazánkban a magyar- szovjet barátság ápolása a fel- szabadulásunk óta elmúlt csak­nem harminc évben a társa­dalom közös ügyévé vált. Nincs ünnepünk s nincsenek hétköz­napjaink, amelyek ne kötődné­nek valamilyen formában e barátsághoz. Azt tartja a mondás: bajban ismerni meg, hogy ki az igazi barát. Nos 1945-ben, amikor hazánk kifosztva, meggyalázva állt, a Szovjetunió igazi barát­ként segítségünkre sietett. Az új élet megteremtésének lehe­tőségét, a felemelkedést kínál­ta népünknek. A barátság szá­lai egyre sokoldalúbbakká, erősebbekké váltak. Megala­kult a Magyar—Szovjet Bará­ti Társaság, s ezzel a minden­napi életben összekapcsolódó ezernyi tennivaló mellett köz­életünkben is reprezentálhat­tuk kapcsolatainkat, együtt­működésünket. Ma már törté­nelem az is, hogy újjáépíté­sünk, a szocializmus alapjai­nak lerakása idején mit je­lentett e közös barátság a hét­köznapokon, ünnepeken egy­aránt. 1970. április első napjaiban a Lenin Kohászati Művekből érkezett a hír: megalakult ha­zánkban az első MSZBT-tag- csoport. Olyan tagcsoport, amely nem az eddig ismert úton járt, nem vált hivatalos szervezetté, nem voltak kötött előírásai. Azok lettek tagjai, akik érezték, hogy a szovjet nép iránti szeretet és barátság még újabb és újabb kapcsola­tokat teremthet. Az azóta el­telt négy év őket igazolta: a tagcsoportok száma megközelí­ti az ezret, s a barátság ezer­nyi fészkében csaknem két- müliónyian tevékenykednek. Üzemek, termelőszövetkeze­tek, egyetemek, iskolák lettek tagcsoportjai a baráti társa­ságnak; tagjai művészek, tudo­mányos kutatók, munkások, parasztok, szocialista brigádok, KISZ-tagok, főiskolások. Az ezernyi tagcsoport mind fóru­ma ennek a rendkívül sokat jelentő barátságnak. A mozgalom megkülönböz­tetett helyet foglal el társadal­munkban, közéletünkben. Nin­csen politikai, társadalmi, gaz­dasági, "kulturális életünknek egyetlen olyan területe sem, ahol ne éreznénk ennek a ba­rátságnak az erejét. Az alap szilárd: közösek az eszmék, kö­zösek a politikai, társadalmi célok. És a nagy egészben a kis tagcsoportok is megtalálják helyüket, feladatukat.. Az or­vosokat természetesen a szov­jet orvosok kutatásainak ered­ményei érdeklik, a termelő­szövetkezeti tag a termései-eu menyekre, a termelés legujaoo módszereire kíváncsi. A moz­galom egyik meglehetősen új és kitűnően bevált munka- módszere a védnökség. A ma­gyar üzemekben már sok he­lyen vállaltak védnökséget a Szovjetunió számára készített exporttermékek fölött. Ezek­ben a gyárakban a szocialista brigádok jó példáját nyújtják annak, hogy minőségben kifo­gástalanul termeljenek, de a kapcsolat a megrendelővel ne csak munkakapcsolat, hanem annál jóval több legyen. Ami­lyen nagyszerű e kezdeménye­zés, annyira természetes is. A Zsiguli-programban részt ve­vők, a Május 1. Ruhagyár, a Fémmunkás Vállalat dolgozói, végezhettk-e másként munká­jukat, mint barátsággal, köl­csönös megbecsüléssel? Nyil­vánvaló, hogy ez nem ünnepé­lyes formalitás, hanem a hét­köznapi élet, a közös boldogu­lásért végzett munka velejáró­ja. Természetesen továbbra is egymás minél jobb megismeré­se a cél, de nem csupán az ál­talános ismeretek megszerzésé­ről van szó, hanem arról, hogy a két nép minél közelebb ke- I rüljön egymáshoz. A tagcso- ] portok ebben sokat tehetnek és j tesznek is. Aktivistáik azt sze­retnék, hogy népünk, közvéle­ményünk a Szovjetuniónak ne csupán a társadalmi haladás­ban betöltött általános szere­iét ismerje, hanem mindenkt- nez eljusson az igényeinek megfelelő szakmai rész is — munkásnak, értelmiséginek, diáknak egyaránt. A formán ebben különbözőek. Közismer­tek a testvérmegyei, testvér- városi kapcsolaton, de sok he­lyen kisebb közösségekben, kö­zös pénzalapot létesítettek, s ebből fedezik látogatásukat a Szovjetunióba. A kölcsönös tá­jékoztatások célja is változott. Egyre inkább azonos érdeklő­désű, munkakörű emberek utaznak baráti látogatásra és tapasztalatcserére. Ismerkedni egymással és tanulni egymás­tól. A tagcsoportok tevé­kenysége természetesen önként vállalt társadalmi munka. Nem csupán a magyar—szovjet ba­rátság ügyét szolgálja, hanem egyúttal a szocialista közgon­dolkodás fejlesztésének is fon­tos tényezője. Ezért is érdem­lik a tagcsoportok a társada­lom megbecsülését. Olyan mozgalom ez, amely szervezeti kötöttség nélkül is méltóan te jezte ki népünk baráti érzé­seit a szovjet nép iránt. E. Gy. Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents