Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

Vissza kell nyerni a vállalat szakmai és erkölcsi hitelét Interjú Gyulavári Tamással, az Állami Építőipari Vállalat igazgatójával Pályaválasztás, illúziók nélkül A múlt évben 57,8 millió fo­rinttal »adós maradt« a So­mogy megyei Állami Építőipa­ri Vállalat: a tervezettnél eny- nyivel kevesebb építési, szere­lési munkát végzett. A gazda­sági gondokat a határidőre át nem adott épületek, az érezhe­tően nagy fluktuáció is jelez­ték. Az év második felében azt is tapasztalni lehetett, hogy erősödött a gazdasági vezetés, a gondok megoldására határo­zott intézkedések születtek. A vállalat új igazgatóját, Gyula­vári Tamást kérdeztük. — Tapasztalatai szerint mi az oka, hogy a vAllaiat nem tel­jesítette 1973-ban azt, amit joggal várt tőle a megye? — Elsősorban a gépek ki­használatlansága, a munka- szervezés hiányosságai, a bel­ső szervezetlenség, a helytelen vállalkozáspolitika, a munkák nem megfelelő előkészítése. Ehhez járult még, hogy meg­romlott a kapcsolat a vállalat és partnerei között, kapacitás- hiány volt szak- és szerelőipar­ban, és nagy volt a munkaerő­vándorlás. Ebből azt a követ­keztetést is le lehetett vonni, hogy a termelőegységek veze­tői nem tettek meg mindent a belépők megtartásáért, hiányos volt a munkások szociális el­látása. — Az építkezések környékén sétálók szóvátették, hogy szin­te egész nap alig folyik inten­zív munka. — Szenintem ez csak a múlt évre vonatkozott. Megítélésem szerint szervezeti és szemlélet­beli okai voltak. 1973 első fe­lében alacsony volt a gépek ki­használtsága, a második félév­ben pedig — a határidő-elto­lódások és az ebből adódó tor­lódások miatt — a kapacitás hiánya okozott gondot. Rossz gyakorlattá vált, hogy a szak- iparosok az építőmestert, az építőmester pedig a szakiparo­sokat hibáztatta ezért. Minden­kivel meg kellett értetni, hogy valamennyien egy vállalat dol­gozói, s nem a kifogásokat, ha­nem a megoldást kell közösen keresni. E szemléletváltozás­ban a termelés közvetlen irá­nyítóira várt — s vár ma is — a legnagyobb feladat. — A fluktuációhoz — mond- ták a munkások — hozzájá- rultak az alacsony bérek is. — Azt hiszem, ez a megálla­pítás csak a múltra érvényes. Tavaly saját erőből a tervezett 3,2 százalékkal szemben hat százalékkal növeltük a béreket. 1973-ban átlagosan minden dolgozónk 3 ezer forinttal töb­bet vitt haza, mint egy eszten­dővel korábban. A munkások bérszínvonala meghaladja a 30 ezer forintot, s ez már azt je­lenti, hogy a jól fizető vállala­tok közé kerültünk. Célkitűzé­sünk most az, hogy mmél'előbb besoroljanak bennünket a jól dolgozók közé is. Az emberek felkészültsége, a vállalat esz­közei biztosítják, hogy eleget tegyünk az idei tervben vál­lalt kötelezettségeinknek. — Ez azt is jelenti, hogy van elég megrendelés? —■ Az idei generáltervünk 504 millió forint. Eddig szer­ződéssel csaknem 430 millió forint értékű munkát kötöttek le megrendelőink. Ezek alap­ján ebben az évben — egyebek között — 432 lakást adunk át a megyében. A legtöbbet — 276-ot — Kaposváron. A vállalat 1972-ben 192 la­kást gyártott az új poligon- üzemben. A múlt évben össze­sen 383-at, ebből 250-et a má­sodik félévben. Idei tervünk 504 lakás. Az építés befejezésének meggyorsításá­ra együttműködésről tárgya­lunk az Országos Szakipari Vállalattal. —Mi a helyzet a szakipari értékű munkát végeznek meg-1 elérni, hogy ne az építkezés- rendelésünkre. Ez azt is mutat­ja, hogy a jövőben következe­tesebben érvényesítjük a gene­rálelvet, s csökkentjük vele a koordináció okozta nehézsége­ket. — Ezzel elérkeztünk egy má­sik fontos témához: a vállalat és partnerei között az ön megítélése szerint miként ala­kul a kapcsolat? — Azt, hogy a vállalat és a tervező, beruházó szervek kap­csolata nem volt megfelelő, sok példával lehetne bizonyí­tani. A vállalat hibáját abban látom, hogy a tervek felülbí- rálatánál, a határidők megál­lapításánál nem volt követke­zetes. A jó kivitelezéshez elen­gedhetetlen feltételeket nem kötötte ki. Emiatt nem tudott eleget tenni a kötelezettségei­nek sem. Az építési határidőt befolyásoló vállalatok munká­ja nem volt megfelelően össze­hangolva. Így adódott, hogy amikor elkészült egy lakóház, nem lehetett költözni, mert a társvállalatok — például — nem szerelték be időben a vil­lanyt és a gázt. — Tudom, hogy részletes terv készült a munka javítá­sára, Mit tartalmaz ez? — Január elsejei hatállyal új ügyrend korszerűsítette a vállalat szervezeti felépítését. Javítani kell a munkát, meg­szilárdítani a vezetés egységét, következetesen érvényre jut­tatni a központi akaratot. Fej­leszteni kívánjuk a központ­ban működő osztályok irányí­tó-ellenőrző tevékenységét, emelni a művezetők és brigád­vezetők munkájának színvona­lát, s tovább szilárdítani a fe­gyelmet. Célunk az, hogy esz­közeink jó kihasználásával gyorsan, gazdaságosan és a mi­nőségi előírásoknak megfelelő­en végezzük munkánkat. Ehhez az is kell, hogy ne csak a mostani építési igé­nyeket ismerjük, hanem a kö­vetkező évek feladatait is. Megfelelően működő válla­lati előrejelző rendszer bizto­sítja ezt számunkra. Az adott­ságokra épülő vállalkozáspoli­tika kialakításán túl arra tö­rekszünk, hogy az eddiginél sokkal jobban előkészítsük a beruházásokat: azt szeretnénk kor, hanem már a tervek tár­gyalásakor előjöjjenek a meg­valósítást akadályozó ténye­zők. Ezt azonban egyedül nem tudjuk megvalósítani. A kivi­telezés előkészítése tulajdon­képpen a beeruházás gondola­tával kezdődik. Ezt a program, a tervezés és a szerződés kö­veti. Az együttműködésnek te­hát nem a szerződéskötéskor kell kezdődnie a beruházó, a lebonyolító és az építő között. Az együttműködés javítását korrekt kapcsolatok kialakítá­sával kívánjuk előkészíteni. A vállalatnak szüksége van ar­ra, hogy minél előbb vissza­nyerje erkölcsi és szakmai hi­telét. Az anyagi és erkölcsi megszilárdítás — a meglevő gondok felszámolása — hosz- szú folyamat. Törekvésünk az, hogy a megye építési igényeit minél előbb teljes egészében kielégítsük, az elmaradáso­kat a lehető legrövidebb időn belül pótoljuk. Még ebben az évben átadjuk a Kalinyin vá­rosrészben az üzletházat, az Irányi Dániel utcában a bevá­sárlóközpontot és a kaposvári Pannónia szállót. — A tervek megvalósításá­hoz sok új szakember kell: miként kívánja ezt biztosítani a vállalat? — Elsősorban a most végző ipari tanulók megtartásával. Jelentős összegeket költünk oktatásra, ösztöndíjakra. Az elmúlt nyolc hónapban több új — főiskolát, egyetemet végzett — szakember lépett be hoz­zánk. Három osztállyal kihe­lyezett technikumi osztály működik a vállalatnál, a költ­ségeit mi fedezzük. Szocialis­ta szerződést kötöttünk a me­gye öt ipari szakmunkásképző iskolájával, segítségünkért azt kértük, hogy a korábbinál jobban vegyék figyelembe a vállalat igényeit. A szakközép- iskolákban és a felsőoktatási intézményekben több mint öt­ven ösztöndíjasunk tanul. A fiatal műszakiaknak garzonla­kásokat építtetünk, kezdő há­zaspároknak pedig a munkás- szálláson alakítottunk ki laká­sokat. Nagyot léptünk előre a szociális ellátottságban is, ki­cseréltük a munkásszállás bú­torait, korszerű fölszereléssel működik az üzemi konyhánk. K. I. Az idén több mint 125 ezer tizennégy éves jut el az első nagy válaszúihoz: Hogyan to­vább az általános iskola befe­jezése után? A döntés nagy fe­lelősséggel jár, hiszen a leg­több esetben egész életre ki­ható következményeket von maga után. Az Országos Pálya- választási Tanácsadó Intézet munkatársai azt kutatták: mi befolyásolja leginkább a szü­lők és a gyerekek választását. A hetedik osztályosok közül minden tizediket — összesen 15 ezer fiatalt — és a szülei­ket kérdezték meg a jövát ille­tően. A válaszokból kiderült:^ gyerekek elképzelése nagyjából megegyezik a szülé kével! Az általános iskola után a szülők 16.8 százaléka gimnáziumba, 26 százaléka szakközépiskolába ps 40,5 százaléka szakmunkáskép­ző iskolába szánja csemetéjét. A tanulók válaszai alapjan ezek a számok: 18, 4, 26, 2 és 41.9 százalék. Ugyanakkor a szülők tíz százaléka semmiféle formában nem akarja tovább­taníttatni a gyermekét, a fia­taloknak viszont csak a hét százaléka nem akar továbbta­nulni. A választást jelentősen befő lyásolja a lakóhely is. A buda­pestiek 92,8 százaléka döntött a fenti három középfokú okta­tási forma egyike mellett; a vidéki városokban lakóknak a 89,5, a községekben lakóknak pedig csak a 84,5 százaléka. Változó képet mutattak ezen belül is az arányok. Csökken azoknak az aránya, akik gim­náziumba vagy szakközépisko­lába készülnek, és nő a szak­mát választóké. Gimnáziumba a fővárosi diákok 35, a három­ezer lakosnál kisebb települé­sen élő diákoknak csupán 10,4 százaléka akar bejutni. Budapesten is jelentkezik ez a tendencia: a peremkerületek felé haladva nő a szakmát ta­nulni akarók száma. Fordított viszont a helyzet, ha a gyere­keiket tovább taníttatni nem akarókat nézzük. Az általános befejezése után munkát válla­lók, vagy otthonmaradók több­sége falusi. A pályaválasztásban fontos szerepe van a szülők foglalko­zásának is. A fizikai dolgozók gyerekei — az őket segítő ak­ciók ellenére — ma még nem nagy számban kötelezik el ma­gukat a hosszabb tanulás mel­lett. A szellemi foglalkozású szülők gimnáziumba csaknem négyszer akkora arányban j^ül- dik gyermekeiket, mint a fizi­kai dolgozók. Szakmunkásta­nulónak viszont a fizikai dol­gozók három és félszer any- nyian, mint a előbbiek. A tanulmányi eredményeket tekintve a fizikai foglalkozású szülők jól tanuló gyerekeinek is csupán a^|0. százalékát kül­dik a felső-fokú tanulmányok­ra leginkább előkészítő gimná­ziumba, ezzel szemben a szel­lemi dolgozók még a gyengén tanuló gyermekeik égyharma- dát is gimnáziumba szánják. Érdekes m időn a fizikai dol­gozok közül a szakmával ren­delkező szülők nem szívesen küldik fiaikat, lányaikat sza.c- munkástanul nak, sokkal in­kább szellemi pályára. A to­vábbtanulni nem szándékozó tizennég.vévesek szülei kozott szinte nincs is szellemi foglal­kozású, csak betanított ipari munkás és szakképzetlen me­zőgazdasági dolgozó. Csupán a számokat tekintve a népgazdaság kvalifikált- munkaerő-szükséglete nagy­jából megegyezik a fiatalok to­vábbtanulási igényeivel. A be­iskolázási arányokon azonban még sok a javítanivaló. Fő­ként a fizikai dolgozókat szük­séges a jelenleginél jobban ösztönözni, hogy igényesebbek legyenek -gyermekeik pályavá­lasztásakor. Mivel a szülők szemlélete, egész nevelési rend. szere alapvetően meghatározza a fiatalok ambícióját is, az OPTI fölhívta a pedagógusok figyelmét, hogy a pályaválasz­tási döntések idején elsősorban a szülőkkel foglalkozzanak. De ne keltsenek bennük hamis il­lúziókat, mert a jövőben a kö­zépiskolát végzettek tekinté­lyes részének is fizikai munkát kell vállalnia. Az érettségizett fia­taloknak jelenleg is csak a 30— 40 százaléka jut be a felsőok­tatási intézményekbe. Ugyan­akkor az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem egyre több és az átlagosnál jobban képzett szakemberre tart igényt. A kö­zépiskolai reform már ennek kielégítését is szolgálta: a szakközépiskolások az érettsé­gi mellé szakmunkás-bizonyít­ványt kapnak. Továbbá a szak­munkás képzők is évente mint­egy hétezer helyet zárolnak a magasabb képzettséget igénylő szakmákban érettségizettek számára. A termelés gyors üte­mű korszerűsödése, az egyre modernebb és bonyolultabb gépek olyan — az új technikát ismerő — munkásgárda kikép­zését teszik szükségessé, amely­nek tagjai a szűk szakmai tu­dás mellett alapos általános is­meretekkel is rendelkeznek. Cz. Gy. Egy sor murvai végeztek, a ku!(0i,cjvj.ájnj.i is iúl fiinak n Isién a somogyi termelőszövetkeze- j tek: erről tájékoztatott tegnap Végh Tivadar, a megyei tanács kapacitással? Evek óta oko­zott gondot a hiánya. — Az alvállalkozók ebben az évben a tavalyinak háromszo­rosát, mintegy 70 millió forint Milliókat „termő” akarat A kongresszusi versenyfelhívás megjelenését követő há­rom napon a Siófoki Állami Gazdaság valamennyi szocia­lista brigádja tanácskozást tartott, önmaguk munkájának értékelése mellett meghatározták új feladataikat, gazdasági szinten milliókat hozó felajánlásokat tettek a XI. pártkong­resszus, és hazánk felszabadulásanak harmincadik évforduló­ja tiszteletére. Tiszta szép lelkesedéssel ta­lálkoztam. Néhány héttel ezelőtt a Sió­foki Állami Gazdaságról azt írtam, hogy számukra 1974 a nagy változás éve. A végrehaj­tott koncentráció után akkor a gazdálkodás oldaláról vallat­tam a jelent és a jövőt. A gaz­dálkodásra vonatkozott a meg­állapítás is. Most az emberek­kel találkoztam, az eredmé­nyeket, az értékeket alkotó emberekkel —, és nem lehet elkerülni az ismétlést: 1974 a nagy változások éve. Tulajdonképpen nehéz és egyben nagyon egyszerű is megmagyarázni azt, hogy ezek a brigádgyűlések miért voltak mások, mint az előzők. Azért-e, mert a profilváltozá­sok, a szervezeti átalakulások után valójában most »állapo­dik« meg igazán a gazdaság, és a szocialista közösségek most találják meg igazán a helyüket, szerepüket? Avagy azért, mert ennyire őszintén, önkritikusan nemigen tették még mérlegre saját tevékeny­ségüket? Vagy egyszerűen a cél — amiért dolgozni kíván­nak — nemes, lelkesítő? Talán leghelyesebb úgy mondani: mindez együttesen hat. Vtst Lajos, a növényterme­lési szocialista brigád vezető­je: — Más volt ez a tanács­kozásunk, mint a többi. Vala­hogy úgy kijött az emberek­ből, hogy nézzünk szembe ön­magunkkal, és ne szégyelljük kimondani, hogy csupán lelki­ismeretességgel, pontosabb, becsületesebb munkával igen sokat tehetünk. —A tapaszta­lat még nagyon friss, még csak a jegyzetfüzetéből idézi az el­hangzottakat, még nincs gon­dosan legépelve, pontokba szedve a 28 fős közösség vál­lalása. — Ügy beszéltük meg az emberekkel, hogy ebben az évben változtatunk. Nemcsak azt nézzük, hogy mennyit ter­meltünk, hanem azt is, hogy mennyiért. Elhatároztuk, hogy búzából és kukoricából hektá­ronként két-két mázsa, burgo­nyából húsz mázsa többletet termelünk, de úgy, hogy a rá­fordítások ne emelkedjenek. Gyors számolás: búzából ez tizennégy vagon többletterme­lést jelent — összességében csaknem egymillió forintot hez a kollektiv* »zocialista helytállása. Szalai Géza, a gazdaság igazgatója érkezésemkor úgy mondta: — A brigádgyűlések alapján minden túlzás nélkül megálla­pítható, hogy az egész mozga­lomban mély, tartalmi válto­zás következett be. Amit a szocialista brigádok tenni, ad­ni akarnak az valóban meg­fogható, és több, mint amit ál­talában úgy mondunk: köte­lesség. Ettől a többlettől szo­cialista valójában a kollektíva. Tizenegy brigád mintegy másfélszáz tagja tanácskozott a három nap alatt. A legépelt, a pontokba szedett elhatározá­sokon vagy a jegyzetekből idé­zett megnyilvánulásokon ke­resztül valamennyiükkel ta­lálkoztam. — A gazdasági szintű össze­gezés — mondta Mihályi And­rás személyzeti vezető —, a napokban készül el. A tanács­kozások légköre már alapot adott a reményre, de ahogy a beérkező vállalásokat, »forint­nyelvre« is lefordítva összege­zem, úgy látom: minden kép­zeletet felülmúl, amire most vállalkoznak a szocialista bri­gádjaink. Lehetetlen felsorolni a ti­zenegy brigád — kettő közü­lük most alakult — vala­mennyi elhatározását. De né­hány, szavakba foglalt szándé­kot idézni kell. Például a kon- • zervüzem négy brigádjánál a selejt tűrt százalékának csök­kentése üzemi szinten négy- százezer forint megtakarítást jelent! — Most beszélgettünk róla — jegyezte meg Kollányi László üzemvezető —, hogy a vállalások mellett, azokat ki­egészítve, a kongresszus tisz­teletére a brigádok között is versenyt indítunk. A gépműhely brigádja véd­nökséget vállalt a konzerv­üzem kazánházának építése fölött, kétszázezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geznek az üzemi konyha épí­tésénél, ha konkrét újítási feladat elvégzésére vállalkoz­tak. A Geiszler Eta zöldséges­brigád kétszáz óra plusz mun­kát vállalt a paradicsom be­takarítása idején. A Kállai Éva kertészeti brigád a kifo­gástalan, magas szintű minő­ségi munka mellett kétszáz óra társadalmi munkát végez. A szállítóbrigád a tonnakilo­méter tervét — változatlan költségszint mellett — két szá­zalékkal túlteljesíti: többszáz­ezer forintot jelent ez is. A két gyümölcstermelő brigád 12 százalékkal akarja csökken­teni az önköltséget — és hosz- s2ú, hosszú a sor. Milliókat terem ez az aka­rat. Tiszta, szép lelkesedéssel ta­lálkoztam. Mindenkitől úgy búcsúztam: »Sok sikert az el­határozások valóra váltásá­hoz!» Mindenki így válaszolt: — Vállaltuk. Az adott szót teljesíteni kell. Vörös Márta I mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának csoportveze­tője. Elmondta, hogy a kora- tavasziak vetését már április első napjaiban befejezték (földbe került a borsó, a ta­vaszi árpa, a zab, a lucerna és a vöröshere magja), elvetették a cukorrépát mind a 3172 hek­táron, a burgonyát kiültették 8419 hektáron. A napraforgó­vetésük 840 hektár, a szójave- tésnek a felénél tartanak. A 89 000 hektárra tervezett kuko­ricának mintegy 60 százalékát már elvetették, a silókukoricá­val és a zöldségfélékkel még előbbre járnak: az előbbiből 6000, az utóbbiból mintegy 2500 hektárt vetettek be. Túlvannak közös gazdasá­gaink a kalászosok fejtrágyá­zásán és gyomirtásán is. Jólle­het a kukorica vegyszeres gyomirtásának a feléhez köze­lednek, többet is el tudtak volna már végezni, ha nem gátolná a munkát a vegyszer- hiány. (Ugyancsak országos il­letőségű annak a gondnak a megoldása, hogy több és na­gyobb választékú — különö­sen foszfortartalmú — műtrá­gya érkezzen.) A termelőszövetkezetek leg­többjében vasárnap és május 1-én is dolgoznak majd a föl­deken. A csoportvezető szerint a most lehullott 10—15 milli- méternyi csapadék »gyorsse­gélyként« jól jött, ennek azon­ban a tízszeresére volna szük­ség. Az esőt követő fölmelege­dés jót tesz nemcsak a fejlődő növényzetnek, hanem a leg­utóbbi vetéseknek is: gyorsítja a magvak kezelését. Somogyi Néplap] 3

Next

/
Thumbnails
Contents