Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

Új könyvekről — röviden Regények, novellák tanulmányok i Táncsics enriéke j Születésének 175. évfordulójára A Kossuth Könyvkiadó megjelentette Kerekes György Kubától Chiléig című köny­vét, amely a latin-amerikai forradalmak és ellenforradal­mak eseményeit, tanulságait foglalja össze. A Népszerű történelem sorozatban máso­dik kiadásban napvilágot lá­tott A nürnbergi huszonkettő — Burton C. Andrus könyve — a náci háborús bűnösök nürnbergi perével és a per szereplőivel ismertet meg. A Gondolat Könyvkiadónál jelent meg Norbert Wiener- nek, a kibernetika atyjának válogatott tanulmányait tar­talmazó kötet. Végtelenség és világegyetem, a címe annak a tanulmánykötetnek, amely a szovjet tudósok írásait tartal­mazza. Az érettségizőknek és az egyetemi felvételi vizsgára készülőknek ad jó segítséget Lukács Er nőné és Rábai Im­re sokadik kiadásban ismét közreadott könyve, matemati­kai példákkal és megoldások­kal. A Szépirodalmi Könyvki­adó a népszerű Diákkönyv­tár sorozatban megjelentette Móricz Zsigmond »Az isten háta mögött« és az »Árvács­ka« című regényeit (egy kö­tetben) és Eötvös József »Ma­gyarország 1514-ben« című történelmi regényét A ma­gyar-csehszlovák közös könyvkiadás keretében látott napvilágot a Fábry Zoltán kortársai szemével című ér­dekes összeállítás, Duba Gyu­la és E. Fehér Pál válogatásá­ban. A Magvető Könyvkiadó je­lentette meg Bisztray Ádám visszaemlékezéseit. Elfelejtett tél, farkasok címmel. Ugyan­csak itt látott napvilágot — a A prágai földalatti építésé­vel párhuzamosan film készül a .földalatti munkásairól. Ren­dezője Jaromil Jires, operatő­re Miroslav Ondricek. A filmmel a földalatti átadásá­nak időpontjára akarnak el­készülni. * * * Max Reinhardt in Europa (M. Reinhardt Európában) — Edda Leisler és Gisela Prossnitz a salz­burgi Rcinhardt-intézcttel együtt­működve állították össze ezt a ki­tűnő dokumentációs anyagot tar­talmazó könyvet, amelyben tizen­két szakember mutatja be Rein­hardt európai vendégrendezéseit és vendégszerepléseit, Oroszor­szágtól Anglián, Skandinávián át Olaszországig, Magyarországig, Sok, eddig még feltáratlan anya­got is közreadnak, és 60 eddig ke­vésbé ismert képet is közölnek a szerzők. A Reinhardt-vendégsze- replésck és rendezések időrendi táblázatban való felsorolása külö­nösen érdekes és jelentős mellék­lete a könyvnek. * * * Lev Bezimenszkij könyve a Hitler halála. A führer és Magvető Zsebkönyvtár soro­zatában — második kiadás­ban Moldova György Magá­nyos pavilon című regénye. Egy verses kötet is megjelent: Rózsa Endre költeményeivel; a kis kötet címe: Senki ide­je. Az Európa Könyvkiadónál negyedik kiadásban látott napvilágot szintén a ma­gyar—csehszlovák kulturális egyezmény keretében — Ja- roslav Hasek nálunk is oly népszerű könyve, Svejk, »egy derék katona« világháborús kalandjaival. Vlagyimir Ko­rolenko »A paradoxon« cimű kötete kisregényeket és elbe­széléseket tartalmaz. Ismét kapható a könyvesboltokban a cseh Igor Newerly szép re­génye, az »Egy boldog élet«. A Magyar Helikon új köte­te Alekszandr Szergejevics Puskin »A pikk dóma« és más elbeszélések című, Würtz Ádám illusztrációival napvi­lágot látott könyve, a népsze­rű Helikon-csillagok sorozat­ban. A Móra Könyvkiadó meg­jelentette Horgas Béla Mesé­lek a Zöld Disznóról című mesekönyvét (Réber László illusztrációival). Újból kapha­tó a kisgyerekek ismereteit rendkívül sok ötlettel, kedve­sen bővítő képes gyermekle­xikon, az Ablak-zsiráf (3. ki­adás). Magyar—román kö­zös kiadásban látott napvilá­got — a Kriterion gondozásá­ban — Kós Károly »Kalota­szegi krónika« című, a most 90 esztendős erdélyi író hét írását tartalmazó kötet és Bunta Magdának az erdélyi habán kerámiát ismertető műve. közvetlen környezetének utol­só napjait, öngyilkosságukat, majd tetemük megtalálását, felboncolását és azonosítását mondja el ez a könyv, és egy­ben sok hamis régi — és újabb keletű — »legendát« oszlat el. • • » A kritikák szerint az év egyik eseménye Marco Ferre- ri »Ne nyúlj a fehér nőhöz!« című új filmje. Anakroniz­musokkal teli westernkomé- dia, amelyben a Grand Cany­ont a lebontásra ítélt párizsi Nagycsarnok maradványai között egy hatalmas üreg he­lyettesíti. A lapok dicsérik a főszereplők (Catherine Deneu­ve, Marcello Mastroianni, Phillippe Noiret, Michel Pic- caoli, Ugo Tognazzi) kitűnő játékát, a film »antiwestern« voltát, társadalmi-politikai mondanivalóját. C lsőnek Petőfi Sándor “ állított emléket róla — még életében —; 1848. már­ciusában azt írta: »Nem elég... most föl Budára! Ott egy író fogva van, Mert nem­zetének javára ezélzott mun­káiban«. Közel száz éven át nem is tudtak róla sokkal többet, mint hogy 1848. már­cius 15-én a fölkelt pesti nép a márciusi ifjak vezetésével kiszabadította börtönéből Táncsics Mihályt, az akkor 49 esztendős írót. Táncsics Mihály telkes job­bágy fiaként a Veszprém me­gyei Ácsteszéren született, 1799. április 21-én, és a hét életben maradt (anyja 13 gyermeknek adott életet) test­vér közül ő a középső volt. »Paraszt-anya szülte« — idézte származását Ady, és az ő származása egyben egész életre szóló elkötelezettsé­gét is jelképezte. Nehéz küzdelmek árán ta­nult, míg elvégezte a tanító­képzőt, majd az egyetemet lá­togatta. Nevelősködött; bejár­ta Nyugat-Európát — Ang­liát, Franciaországot, Német­országot —, közelről látja a polgári társadalmat. Tanult- sága és munkája révén ki­emelkedett ugyan osztályából, de egész élete során hű ma­rad a »munkásnéphez« — ahogy ő a dolgozókat egysé­gesen nevezte. Először 1847-ben csukták Táncsicsot börtönbe. Ekkor mór az ellenzék egyik ismert alakja volt. Elfogatásának közvetlen kiváltó oka »Sajtó- szabadságról nézetei egy rab­nak« című röpirata. Vizsgála­ti fogsága során az ügyész tíz­évi sáncmunkára való indo­kolást fogalmazott meg; a röpiratban — a vádló szerint — »alperesnek abbeli vétkes szándéka ömlik el, hogy or- száglási rendszerünk feldúlá- sával, a személy és vagy on be­li jogok egyenlőségi elve ter­jesztessék ...« A forradalom és szabad- ságharc hónapjaiban Táncsics minden energiáját a köz, a nemzeti egység ügyé­nek szentelte, de olyan nem­zeti egységet hirdetett, amely­ben a parasztság politikailag és gazdaságilag egyenrangú fél. Nemcsak a békepárttal, hanem Kossuthtal is szembe­került. 1848. április 2-án je­lent meg szerkesztésében az első magyar néplap, a Mun­kások Újsága. A lap élén a mottó állt, amely egyben program is volt: »A kor­mány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik.« Az 1848-as forradalom és szabadságharc vereséget szen­vedett, a jobbágyság felsza­badulásával mégis megkezdő­dött a polgári átalakulás fo­lyamata. A jobbágyság meg­szűnt ugyan, de a parasztság nagy tömegei föld nélkül ma­radtak. Táncsicsot is halálra ítélte a Habsburg-szoldateszka, Kossuth-tal együtt akasztot­ták föl »jelképesen«. Hét évig bújkált, saját otthonában, Pesten, egy föld alatti üreg­ben. S közben írt, dolgozott. Nem adta föl a világnézeti harcot, miközben az akasztó­fa fenyegette. Éhezett, nyo­morgóit. Ekkor — 1851-ben — írta »Mik a vörös republiká­nusok és mit akarnak?« című röpiratát, s ebben határozott forradalmi demokrata követe­léseket fogalmazott meg. Egyik fő szervezője volt az 1860-as március 15-i tünte­tésnek, de még előtte egy nappal letartóztatták. Az ügyész ismét halóit kér rá; ti­zenöt esztendőt kapott. A ki­egyezéssel meghirdetett am­nesztia adta vissza szabadsá­gát. 1869. január 2-án jelent meg új lápja, az Arany Trom­bita első száma. Márciusban az orosházai kerület képvise­lőjének választotta, s rögtön utána ismét bevonult a fog­házba (egy hónapot ül sajtó­vétség miatt). A politikai küzdelmek kö­zéppontjában a meddő közjo­gi harc került; a 48-asok és 67-esek táborát egyaránt a dzsentrik vezették. De mór szerveződött az új, a társadal­mi átalakulást valóban igény­lők arcvonala, élén a szocia­lista eszmékkel vértezett szer­vezett munkásokkal. Táncsics már a harmin- ■ cas években megis­merkedett az utópista szocia­lista tanokkal, és kezdettől fogva rokonszenwel kísérte a szocialista mozgalmat. Bár mindvégig elsősorban a sze­gényparasztság radikális kö­veteléseit képviselte, hangot adott a munkás-paraszt szö­vetség gondolatának. Fölis­merte az elnyomottak és ki­zsákmányoltak egymásra utaltságának szükségét, a kölcsönös szolidaritás jelentő­ségét. Nyolcvanegy éves volt, ami­kor még cikkeket írt a Nép­szavába, a szocialisták lapjá­ba. 1880 húsvétján, Föltáma­dás című cikkében a Népsza- va-agitátorok gárdájának élé­re állva irta: »A föltámadást ti fogjátok megteremteni, munkás barátaim ... « Táncsics személye állan­dóan felkiáltójel a hajdani 48-asok tábora előtt. 1881. március 13-án írt róla a Nép­szava szerkesztője, az egyet­len hű küzdőtárs, Kászonyi Dániel: »a költő, kit akkor diadallal kiszabadítottunk, most 82 éves aggastyán, nél­külözések közt tölti agg nap­jait«. Egy év múlva ismét — 1882. január 12-én: »Szegény, szegény öreg ember, a kinek csak az a vétke van, hogy még mindig itt él közöttünk!« Majd hozzáfűzte: »Meglehet, hogy a késő utókor oly költ­séges mauzóleumot fog neki felállítani, melynek ára egész életére elég lett volna.« 1884-ben halt meg. M. L. PANORÁMA VETKÖZÉS E gyik ismerősöm, a ki­tűnő belgyógyász a napokban karon ra­gadott az utcán, és becipelt a legközelebbi eszpresszóba. — Van egy jó történetem a számodra. Ha akarod, megír­hatod. Kezdhetem? — Köszönöm — feleltem hálásan, ö kényelmesen rá­gyújtott a pipájára, aztán me­sélni kezdett. »Egy orvos sok furcsa eset­tel, sok különös pácienssel ta­lálkozik pályája során. Két évvel ezelőtt, egy délután, a rendelőm várószobájából be­szólítottam a soron követke­ző beteget. Vonzó külsejű, fiatal nő volt az illető. Kissé elfogódottan állt előttem, és amikor hellyel kínáltam, sze­rényen a szék csücskére ült le. Megkérdeztem: mi a pa­nasza? Szinte dadogva közöl­te velem, hogy ő még soha nem volt orvosnál, és ezért nagy zavarban van. Arra kér­tem, hogy nyugodtan mond­jon el mindent, ne feszélyez­ze. magát. Én csak akkor tu­dok segíteni. rajta, ha őszinte hozzám. A fiatal nő ekkor végre elmondta panaszait. — Szíveskedjék levetkőzni! — szóltam a paciensnek, az­tán bejegyeztem a kartonjára személyi adatait. Midőn letet­tem a tollat, és hozzá akar­tam kezdeni a vizsgálóihoz, a nő még mindig ott áUt, (Óva­tos kávébarna átmeneti ka­bátjában. — Arra kértem, hogy szíveskedjék levetkőzni — ismételtem parányi inge* rültséggel. A nő lesújtó pil­lantást vetett rám, tetőtől talpig végigmért, majd hara­gosan rámkiáltott: — Hogyisne! Mit képzel? Most látom magát először.. Egy idegen férfi előtt nem il­lik levetkőzni. Elgyötörtén suttogtam: — Drága hölgyem, most kizárólag orvos vagyok és nem férfi. Ha így marad, az átmeneti kabátjában, képtelen vagyok megállapítani, mi a baja, és a szükséges gyógy­módot sem tudom előírni. A nő határozott léptekkel elindult az ajtó felé, de a kü­szöbről visszafordult: — Márpedig, ha a léikét ki­teszi, akkor sem vagyok haj­landó első látásra ... Persze, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudhatjuk... Tessék, itt a névjegyem; megtalálhatja rajta o telefonszámomat. Re­mélem, meghív néha szín­házba, cukrászdába, ötórai teára. Sokat fogunk beszél­getni ... Beszámolok magának a gyermekkoromról... Nem is sejti, hogy nekem milyen érdekes gyermekkorom volt... Hangversenyre is já­runk majd, mert én imádom a zenét. Presser Gábor és Beethoven a kedvencem. Ugye, mindent tudni akar rólam? De én is magáról! Várjon türelemmel néhány hónapot, és akkor talán... Bevallom, ebben a pilla­natban elvesztettem az ön­uralmamat, megfogtam a kar­ját, és kivezettem a folyosóra. Zúgó fejjel, feldúltan folytat­tam a délutáni rendelést. Néhány nap múlva fölhív­tam Erzsikét — így hívják a páciensemet — telefonon. Kö­zöltem vele, hogy este moziba megyünk. Ezen nem szabad csodálkoznod. Amikor a ren­delőmben elmondta betegsé­gének tüneteit, orvosi szem­pontból rendkívül érdekes, egyedi esetnek ígérkezett. Ta­lán be is számolhatnék róla a legközelebbi nemzetközi belgyógyászati konferencián. A mozi után hajnalig ültüv'- egy belvárosi mulatóban, és elmondtuk egymásnak részle­tesen önéletrajzunkat... Ez­után naponta találkoztunk. Meghitt barátság alakult ki közöttünk, de valahányszor azt kértem, jöjjön el a rende­lőmbe, kedvesen, de határo­zottan figyelmeztetett: »Ez még korai, drága barátom, le­gyen egy kicsit türelmes/« Statisztikai adataim szerint tizenhat színielőadást láttunk, negyvenkétszer vittem mozi­ba, amíg egy holdvilágos augusztusi estén Erzsiké kije­lentette: másnap hajlandó feljönni hozzám a rendelőbe, de becsületszavamat kellett adnom, hogy betartom a két lépés távolságot. Másnap megvizsgáltam Er­zsikét, tetőtől talpig. A vizs­gálat végén fölírtam neki az üveg kanalas orvosságot, az­tán közöltem vele, hogy felöl­tözhet. Erzsiké bájosan rám mosolygott, és így szólt: — Nem öltözöm fel. Na­gyon megkedveltelek az el­múlt hónapokban — suttogta szerelmesen, és meg akart csókolni. Könyörögtem, ér­veltem: rendelőben vagyunk, varrtak a betegek, öltözzön fel! Meg se moccant... Vég­ső kétségbeesésemben kinyög­tem, ha felöltözik, a jövő hé­ten elveszem feleségül... Ma már van egy féléves szőke kisfiúnk. Erzsiké ideális élet­társ■« — fejezte be történetét a kitűnő belgyógyász. Galambos Szilveszter Nyo'cv n eve történt ▼ Nyolcvan éve, 1894. április 22-én volt a híres hódme­zővásárhelyi zendülés, ami­kor a hatósá­gok letartóz­tatták az ag- rárparaszti mozgalom he­lyi vezetőjét, Szántó Kovács Jánost és a kiszabadítá­sát követelő tömeg közé lőttek. ▲ Szántó Kovács János portréja. A hódmezővásárhelyi zendülés. Révész Imre festménye az agrárszocialista mozgalomról. Szántó Kovács János a bíróság előtt. (Korabeli fénykép.) Sass Ervin: Valahol itt valahol itt kell lennie a földnek ahol a lábam megvetem valahol ill kell lennie a szónak hogy ved jen és szeressen valahol; itt kell lennie a szemnek amelyben virágok és kések nyílna valahol itt kell lennie a dalnak amelyre nagyanyák tanítanak valahol itt kell lennie a fénynek 1 hiába állnak elébe mások valahol itt kell lennetek mind akikéri versben is'raartoK "

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents