Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

XXX. évfolyam 77, szám 1974. április 2., kedd üisobczí Fái fogadta Nsiyen Duy írinht Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke hétfőn az Or­szágházban fogadta Nguyen Duy Trinht, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság mi­niszterelnök-helyettesét és külügymin iszterét. A szívélyes, baráti találko­Ünnepi hél Issabzegen Fiatalos szenvedéllyel — a holnapért Az 1848-as szabadságharc egyik kiemelkedő győzelme, az isaszegí csata 125, évfordulója alkalmából a községben ünne­pi hetet szerveztek. Az ese­ménysorozatot vasárnap dél­előtt ifjúsági nagygyűléssel nyitották meg. A nagygyűlésen 15 ezer fia­tal vett részt: ünnepi beszédei mondott Pullai Árpád, az MüZMP Központi Bizottságá­nak titkára. A nagyszabású demonstrá­cióval kapcsolatban Árpási Zoltán, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára el­mondotta az MTI munkatár­sának, hogy a bizottság több mint egy hónappal ezelőtt adta ki az isaszegi találkozóra szóló felhívást. Azóta a megye KISZ-alapszervezetaiben és if­júsági klubjaiban csaknem 40 ezer fiatallal folytatták párbe­szédet. — A vasárnapi nagygyűlés — hangsúlyozta a továbbiak­ban — méltó kifejezése, ósz- szegezése, s ugyanakkor újabb kiindulópontja volt e szerte­ágazó vitának. zón jelen volt Púja Firgyes külügyminiszter, illetve Hoang Van Lói, a Vietnami Demok­ratikus ' , Köztársaság külügy­miniszter-helyettese és Ngu­yen Manh Cam, a VDK bu­dapesti nagykövete. Púja Frigyes külügyminisz­ter hétfőn ebédet adott Ngu­yen Duy Trinh tiszteletére a Külügyminisztérium Disz téri vendégházában. Az ebéden részt vett dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter, dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályá­nak vezetője és a Külügymi­nisztérium több vezető mun­(Folytatás a 2. oldalon) Kiosztották az 1974. évi kiváló- és érdemes művész kitüntető címeket Az Országház Vadászter­mében tegnap ünnepélyesen kiosztották az 1974. évi ki­váló,- illetve érdemes művész kitüntető címeket. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, Úvári Miklós, a Központi Bi­zottság titkára, dr. Kornidesz Mihály, a Központi Bizottság tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezető­je és dr. Orbán László mű­velődésügyi minisztériumi ál­lamtitkár. 1630 köbméter beton az alapba Épül a megye legnagyobb gabonasilója Marcali közvetlen szom­szédságában ideiglenes út ka­nyarodik egy hatalmas ^-be­ton tányér« mellé. Legalább is a hozzá nem értő annak gon­dolja az 1200 négyzetméter alapterületű építményt. A So­mogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói rekord­idő alatt csinálták meg az ala­pozást: a betonozási munkák­kal három nap alatt végeztek. Ez idő alatt a négy keverőgép éjjel-nappal üzemelt, s az épít­kezésen 45-en dolgoztak. Az alapba 1630 köbméter betont építettek be és 730 mázsa va­sat használtak fel. Az eddig elvégzett munka értéke 6,5 millió forint. Aczél György ünnepi be­szédében cgyebpk kpzött hangsúlyozta1: — Az igazi művészet vi­rágzása, szocialista vívmá­nyaink közt, maga után vonja a nép műveltségi színvonalá­nak emelkedését és népünk műveltségi színvonala tovább hat a művészetek fejlődésére. Mert a művészeti alkotások százezrek, milliók közti elter­jedése korszakváltás a kul­túra történetében. Az ő ízlé­sük, igényük emelkedése bá­torítást ad és kell adjon a művészetnek, hisz minden igaz művész célja, hogy mi­nél értőbben fogadják be al­kotómunkáját. De követel is az alkotóktól, hogy ők is mi­nél többet tegyenek az értő befogadás érdekében. Az a szerep, amelyet a mű­vészetek a szocialista tudat, (Folytatás a 2. oldalon) A kaposvári járásban is be­fejeződtek a somogyi művé­szeti szemle körzeti bemutatói. A szép színpadi sikerek mel­lett sok gazdag kiállítás mu­tatta be a falvakban működő szakkörök téli munkájának eredményeit. A járásban az egyik legszebb kiállítást a ma- gyaratádiak rendezték — kézi­munkából. A téli kézimunka- szakkörben tizenöt asszony ké­szült a kiállításra; népművé­szeti párnákat, hímzéseket meztek. Az eredményes munka Ncugelauer Bálává tanító oda­adó munkáját is dicséri, aki a szakkört vezette. A Szalma István Klubkönyvtúrban levő pártklubban gazdag hímzés* ír található. Szívesen készítenek a magyaratádi asszonyok to- rockói, kalotaszegi, buzsáki, karádi, sárközi párnákat, térí­tőkét is. A somogyi művészeti szemle két járási bemutatójáról az 5. szűrrátéteseket varrtak, hí- | oldalon közlünk beszámolót. Talajvédelem a Rinya mentén A Rinya menti Vízgazdái- [ a műszerek, melyekkel a la­kodási Társulat körzetében a terület meghaladja a 116 500 hektárt, ebből legtöbb a ter­melőszövetkezeteke: csaknem 64 600 hektár. Erre az évre 26.7 millió forintos termelési értéket terveztek, s ennek megvalósításához számottevő beruházásokat tűztek célul. összességében 4,9 millió fo­rintot fordítanak különféle be­ruházásokra, zömét gépek vá­sárlására. A 3,7 milliós értéken belül legjelentősebb a négy T 100 'M lánctalpas traktor, az­után figyelmet érdemel pél­dául a hat áltál aj lazító, a kél billenős pótkocsi, s a már em­lített traktortípushoz öt toló­lap. 850 ezer forintot fordíta­nak építési beruházásokra, 221 ezret geodéziai műszerek, iro­dagépek beszerzésére és 120 ezer forintot laboratóriumi műszerekre. Minderre nagy szüksége van a társulatnak, hiszen az előző évihez képest az idén több mint 7 millió forinttal — 35 százalékkal — nő a termelési értékük. Nem nélkülözhetnek a továbbiakban olyan gépeket, mint amilyen például a lánc­talpas traktor, a meliorációs tevékenység során pedig a mű­trágyaszóró gép, a rakodógép és az altalajlazító kés. Az épí­tési beruházásokra tervezett összeg zöméből a telephelyi gépműhelyt bővítik. Ugyan­csak a megnövekedett felada­tok ellátásához nyújtanak boratórium jelenlegi fölszere­lését gyarapítják. Ezekben a napokban a bul­dózeré a főszerep, ha a két mé­ter 90 centi mélységű alap mellé visszanyomják a kiásott földet, kezdődik a csúszózsa­luzás. Ezt a munkát egyébként egy szegedi építővállalat dől- | gozói végzik, de a betont to­vábbra is a somogyi vállalat gépen keverik. A kétezer va­gon gabona tárolására alkal­mas siló mintegy ötvennégy méter magas, és ez a csúszó­zsaluzással mindössze hat hét alatt kész lesz. összesen majd­nem 10 e/.er köbméter beton* használnak föl elkészítéséhez. Az év végén átadják a sze­relőknek az épületet, s jcr'ő év december 31-én használatba is veszik a megye legnagyobb ilyen jellegű építményét. Az építtető a Somogy megyei Ga­bonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat, s a beruházás elő­irányzott költsége 76,5 millió forint. A silóval párhuzamosan épül az irodaépület és a szo­ciális létesítmények is. A nemzetközi értekezlet követeli a párizsi megállapodások betartását A saiga ni rezsim és támogatói felelősek a jelenlegi helyzetért László Balázs, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: A fődokumentum és a bi­zottságok jelentéseinek jóvá­hagyásával vasárnap délelőtt véget ért Stockholmban a pá­rizsi békemegállapodás végre­hajtásáért rendezett nemzet­közi értekezlet. A konferencia fődokumen­tuma megállapítja, hogy a pá­rizsi egyezmény aláírása a szabadságáért, függetlenségéért és alapvető nemzeti jogaiért küzdő vietnami nép nagy győ­zelme volt. Több mint egy év tapasztalata azonban bebizo­nyította, hogy a neokolonialis- ta politikát folytató Egyesült Államok katonai és gazdasági eszközökkel továbbra is be­avatkozik Dél-Vietnam bel- ügyeibe. Védence, a saigoni re­zsim pedig rendszeres terület­rabló hadműveleteket folytat és minden szabadságjogot ke­gyetlenül elfojt az országban. Ezért a nemzetközi értekezlet követeli, hogy 1. az Egyesült Államok: szüntesse be katonai és: egyéb beavatkozását Dél- Vietnam belügyeibe és ne i használja föl a saigoni admi­nisztrációt á párizsi megálla­podás szabotálásának eszlcö- zeként; 2. az Egyesült .A)lantok teljesítse kötelezettségéi <t VDK-val szemben, azaz já­ruljon hozzá a háborús ká­rok fölszámolásához: 3. Saigon haladéktalanul rendeljen el tűzszünetet, bo­(Folytatás a 2. oldalon.) Lakóházelemek vázkerámiából A Tolna megyei Állami Épí- I tőipari Vállalat építi az Atom­erőmű lakótelepét Pakson. A I épületelemek alapanyaga az úgynevezett vázkerámia, s ki nyesebb. mint a hagyományos, viszont hang- és hőszigetelése kacsos tégla. — Ennek kés- í- j nagyon jó. Képünkön az épü­Jól kezdte az évet a kaposvári bútoripar Sikere volt a Boglárka Lll-nak A Kaposvári Bútoripari Vállalat kedvező előjelekkel kezdte az évet. Már december közepén lekötötték évi kapa­citásukat. Ez elsősorban a jó hírnévnek örvendő Boglárka III. lakószobának és az ifjú­sági szobának köszönhető. Ezeket az Otthon ‘74 kiállítá­son mutatták be Budapesten, ezenkívül Kaposváron és Pé­csen is. A bemutatókat köve­tően megnőtt az érdeklődés. A szerződések alapján a bú­torokat pontosan szállították: az első negyedévben tizenkét és fél millió forint volt a ter­melési érték. A Boglárka III-at és az ifjúsági szobát csak áp­rilisban kezdik el gyártani. A Boglárka I-ből az év első há­rom hónapjában 750 garnitú­rát szállítottak a kereskede­lemnek, a Boglárka II-ből pe­dig 160-at. E típus szekrény­sorából külön is gyártotta« 55-öt, s ez is már a bútorbol­tokban várja a vevőket. ,y A lakószobák mellett a vál­lalat készít egyes bútorokat is. Az első negyedévben pe.dául 220 íróasztalt, ugyanennyi do­hányzóasztalt és könyvszek­rényt szállítottak a kereskede­lemnek. A vállalat felkészült arra. hogy a bemutatókon és kiállítások!»! tapasztalt siker alapján nagyobb érdeklődéssel kell számolni. Két hét múlva már a vízben Nyolcvanezer pecsenyekacsát nevelnek Februárban láttak napvilá-1 szerződést a gazdaság a Ka- got az első naposkacsák a Ba- I posvári Húsipari Vállalattal. A latoni Halgazdaság keltetőjé­ben. Tizennégy napos előneve- lési időszak után kezdődői' saját keltetésű naposkacsák mellett ötvenezret a pusnokl meg kitelepítésük a halasla- tsz-től vásároltak. A kacsákat m»jd jelentős segítséget azok \ szekszárdi telepen készülő»! tési technológiája munkaigé-1 lefcelem-üzem. vakra. A kacsakeltetést és a tavakra történő kitelepítést ir- egész évben folyamatosan vég­zik a gazdaságban. Jelenleg mintegy nyolcvanezer pecse­nyekacsát nevelnek a halasta­vakon. Az idén 720 ezer pecsenye­:acea értékesítésére kötött számítanak. ötven napos korukban 2,40 ki­lós súlyban szállítják el. Az idén két fajtával foglalkozik a gazdaság, a Landesmann mel­lett most először nevelnek Cherry-wallei pecsenyekacsát. Az idén ebből összesen 39.8 millió forint bruttó bevételre Somogyi művészeti szemle Ara 80 fillér ? Somogyi Néplap M S Z M P S O M O G Y M EGYE I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA t

Next

/
Thumbnails
Contents