Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-13 / 60. szám

Porrogszentkirály tegnap, ma, holnap

Nevelők fóruma

Pótló foglalkozások

„Jó bor, jó egészség”

AMIKOR TAVALY januárban megjelent a mipisztériumi »Állásfoglalás« a pótló foglalkozások szervezéséről és azok jelentőségéről, megvallom, sejtelmem sem volt arról, hogy pedagógiai élmény Lesz belőle.

Az élnevezés' látszólag egyértelműen azt mondja, hogy pótolni kell valamit, és annak érdekében foglalkozásokat kell szervezni. Az állásfoglalás világos eligazítást ad, amikor így fogalmaz: »Célirányosabb és hatékonyabb megoldást kéllett keresni a tanév végén egy vagy két tárgyból elégtelenre állók hiányainak pótlására«. »A részi vett tanulók nagy többségének tudásbeli hiányát sikerült pótolni.« »A pótló foglalkozásokon azokat a tantervi anyagrészeket igyekezzünk megértetni és gyakoroltatni, amelyek szükségesek az év végi követelmények eléréséhez.«

Az állásfoglalás a »tudásbeli hiány«, »tantervi anyagrészek« kategóriák hangsúlyozásával akaratlanul is azt sugallta, hogy kizárólag ismeretek pótlásáról van szó, pedig a tevékenység elnevezése első szavában — a pótló kifejezésben — benne rejlik egyéb tényezők pótlásának lehetőségére való utalás is. Azt hiszem, ezt nem vettük észre idejekorán, mert akkor másként szerveztük, vezettük volna a közvetlen foglalkozások első óráit. Iskolánk nevelői, s magam is azzal a pedagógiai szándékkal mentünk be a pótló foglalkozásokra, hogy a bukásra álló tanulókkal elsajátíttatjuk a tantervi minimumot. Ügy éreztük, ez a feladat vár reánk, hiszen becsületesen dolgoztunk egész évben, legjobb tudásunk szerint jártunk el az első szakaszban. Gondosan szelektált a tanévzáró értekezlet is. Mentsük, ami menthető, próbáljuk meg a lehetetlent, tanítsuk meg 11 nap alatt, amit 10 hónapi munkával nem sikerült

Elindítottuk a rövid távú ismeretszerzés rajtját, és kellemes meglepetés ért bennünket. Minőén tanuló megjelent, egészséges rajtlázban, apátiának nyoma sem volt A 3—4,

6—8 főből álló csoportokban feloldódtak a gátlások, felszínre kerültek rejtett dolgok. A tudás több annál, mint ameny- nyit feltételeztünk, lényegesen több, mint amennyire a tanítási órákon fény derült A kis csoport légköre, a sorstársak szolidáris viszonya döntőnek bizonyult Örömmel tapasztaltuk, hogy elsősorban nem ismereteket kell pótolni, mert a többség rendelkezik a minim«- tis tudással Kevés korrekcióval inkább bátorítani, szilárdítani. gyakorolni, »edzeni« kett. E felismerésnek megfelelően »átprogramoztuk« magunkat is.

Háromezer éves tárgyak kerültek felszínre

Alig egy hete tárta fel Hellebrand Magdolna, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze a Bükk déli lábánál fekvő Mezőny arád községben az ötvenöt darabból álló késó bronzkori leleteket, s most újabb háromezer éves tárgyak kerültek felszínre. A lelőhely most a Szuha patak völgyében fekvő bányászközség, Ku- rittyán, ahol lakásépítés közben, mintegy két méter mélységből került elő a gazdag késő bronzkori lelet.

A hatvan kilenc darabból álló lelet többek között egy tokos baltát, huszonegy tömören öntött, majd kézi véséssel díszített karperecét, tucatnál több sodrott gyűrűt, különböző ruhadíszeket, bronz gyöngyszemet, diadémszerű, szegecselt fejdíszt, kézvédő ■pirálokat tartalmaz.

A rendkívül értékes lelet restaurálását megkezdték, s azt az ősszel nyüó állandó kiállításon mutatják be.

Rájöttünk, hogy valami mást kell pótlólag biztosítani a bukásra álló gyermekek számára, olyasmit, amit osztálykeretben még nem tudunk maradéktalanul: légkört, egyenlő esélyűek versenyét, a differenciálás maximumát, minden pozitívum elismerését, jutalmazását. Azt a hiányt kell pótolni, melyet ezek a gyermekek óhatatlanul elszenvednek az osztálykeretben szervezett tanítási órákon. Nagyon természetes dolog, nem lehet szó arról, hogy 11 nap alatt újra tanítsuk akárcsak a tan terv minimumát is. Ehhez nagyon kevés idő áll rendelkezésre, még akkor is, ha a leghatékonyabb eljárásokat alkalmazzuk. Az iskolánkban végzett pótló foglalkozások utólagos értékelése is arról győzött meg bennünket, hogy azokon elsősorban nem tanítani, hanem foglalkozni kell a tudás érdekében. A diákok 68-8 százaléka sikerélményektől boldogan és eredményesen fejezte be a 11 napot. A többiek javítóvizsgára mentek. Ök , voltak azok, akiket »tanítani« kellett, de a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem tudtuk »megtanítani« őket. A nyári otthoni tanulás és az augusztusi korrepetálások után is csak 30 százalékuk tett eredményes javítóvizsgát.

ANNAK FELISMERÉSE,

hogy a pótlós gyermekek valójában többet tudnak, mint amennyit a legjobb indulattal gondoltunk róluk, más szempontból is igen fontosnak bizonyult. Megszüntette azt a feszültséget, amely nevelőinkben élt. Tanáraink is igazoltnak, bizonyítottnak látták egész évi munkájukat a késői gyümölcs beérlelésével. A pótló foglalkozás pedagógiai élményhez juttatta egész nevelőtestületünket. A 11 nap izgalmas, örömteli munkával telt el, a tanév legszínesebb, legvidámabb periódusának bizonyult, mint egy jó ráadás, amelyet szívesen hallgatunk, nézünk, élvezünk. így vált a pótló foglalkozás a gyermekek számára sikerélménnyé, a nevelők számára pedagógiai élménnyé. Azt hiszem, mindkettő nagyon fontos motívum.

Az egyke és a kettő

»Az egykeszemlélet hat ki még ma is. Sok család elhalt az egyke miatt. Szégyen vót a két gyerek. Az asszony, aki a másodikkal vót várandós, mindönt megpróbált, csakhogy ne kölljön pirulnia. Az én anyám is leugrott a tyúkólrul. Mégis megszülettem. Szentkirályon azt volt szokás mondani arra a gyerökre, akit

Horváth János.

az anyja nem elsőnek hozott1 a világra: a paszit kedviért született. Merthogy igen nagy divat vót paszitot küldeni egy- ’ másnak ^ komák között. A gyerekágyas asszonyt jól tartották a rokonok, vékányi étellel. Engöm az édesapám egy évig mög se nézett. Az anyám meg csak foghegyrül: Hozzál két deka cájgot a botból. Ha aztán nem ugrottam az élesztőért, már csattant is a ipofon.«

Ma a két gyerek az általános a porrogszentkirályi családokban. S higgyük a jövőt: egyszer majd a három lesz, ahogy azt mindenhol kívánnák mostanában.

Persze, nem volt csupa árnyék a gyerek élete akkor sem. Néha előkerült a szőrlabda; kergették a vájt lyukakba bunkóssal. Máskor meg csülköztek: bábut próbáltak eltalálni bottal. A lányok sicceztek: jó játék volt ez is. Húsvét előtt a »Húsvét rétnek« nevezett területen folyt a móka.

»Jó bor, jó egészség« — idéztük címünkben az egykori dalt. A jó borban itt sohasem volt hiány. S az egész- , sédben ?

»Nem az orvos vót itt az úr, hanem a javósasszony. Az utolsó tizenkét éve halt meg. No, engöm is elküldték egyszer hozzá, gyerekként. Vinnem költött az állatok láncait, akik megbetegödtek. 1 Mert anélkül nem ért vóna 6emmit az egész. Szemmelve- rés. igézss — ez az állat baja, azt mondta a javósasszony. A medicina majdnem mindig awót, hogy annak a péntölit

— az asszonyok sok alsószoknyát hordtak — kérjük el, aki megrontptta a jószágot Ezt le köllött tenni az istálló küszöbére, azon átal megjáratni az állatot. Emberbetegnek meg füjeket szedetett, faszenes vizet itattak vele. Viaszt öntöttek, hogy kimutassák, hol a betegség, s mi okozza.«

A kisgyereket — tán, hogy egészséges maradjon — megjáratták az asztal alatt. Jó termésért ünnepkor szénát, gyümölcsöt, magokat szórtak a földre. Annyi térítőt raktak az asztn’ra, ahány napos ünnep volt.

Egészség. A beteg az orvoshoz megy, javósasszonyok nincsenek, mert ezt a foglalkozást megszüntette a hit fordulása. a kultúra rakéta sebességű terjedése. Az állatoknak sem javallják már azt: »Szedjen a gazdájuk Szent György nap előtt isten tehene bogarat, porítsa, váladékát, préselje, s etesse a veszettség ellen.«

Állatorvost kérdeznek már a betegségek felől.

És még valami, ami nagyon fontos.

— VIZÜNK VAN! — ezt mondja, de inkább kiáltja Bebök Józsefné.

Tiszta, egészséges víz. Törpe vízmű adja. Bekötötték a házakhoz. S a vízvezeték »vonzza« maga után a fürdőszobát, az egészséges életmódot.

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem

»Mert awót valaha a szerelem. Átkozott gyötrelem. Kinn a földeken a szülők megbeszélték: ki ki hő. Á po- zovics — a falu tréfamestere

— tudta, kinek hány a holdja, mennyi kő még hozzá. Ennyihő ennyi való. ölelés,

Tárai Rudolf,

• Barcsi Általános Iskola igazgatója

Szavak sorsa — ma

Megtartották a Szép magyar beszéd megyei döntőiét

„A. nyelvvédő mozgalom, amint ismeretes, a közönség széles rétegeit ráébresztette arra, hogy nyelvünk elhanyagolt állapotban van, idegen szavak, idegen mondatformák, idegen hanglejtések tömege lopakodott be a nyelv bástyái közé, itt-ott azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy ha nem vigyázunk, a nyelv elveszti eredeti ízét és méltóságát.«

Ha az idézőjelet elhagytuk volna, gondolom némelyik olvasóban úgy raktározódna a szöveg, mint mai állapotot tükröző vélemény. Mert nyugodtan mondhatjuk, hogy anyanyelvűnk a használatban romlik, de ahogy nemrégiben a rádióban az egyik neves nyelvészünk mondta: romlik is, javul is, így még pontosabb a kép. Szerb Antalnak a Szavak sorsa (1939) című írásából idéztük a bevezetőnek szánt gondolatokat, melyeknek a felelevenítését az tette különösképpen időszerűvé, hogy tegnap megyénkben megrendezték a Szép magyar beszéd országos nyelvmuveltségi verseny somogyi döntőjét Harminchat gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkástanuló vett részt a döntőn. Évről évre a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium a gazdája ennek a versenynek. Tegnap is itt döntött a zsűri, hogy melyik két tanuló képviselje Somogyot az április 26—27— 28-án Győrben megrendezendő országos vetélkedőn.

A verseny izgalmas volt, s mint nyelvműveltségi vetélkedő, élménnyel is szolgált. A szavaló- és prózamondó versenyektől eltérően most nem a művészi' tolmácsolásban kerestük a szépséget, hanem a pontos — többnyire mindenkitől megkövetélhető — magyar beszédben.

A versenyzőknek több mint kétharmadát meghallgattam, a többi időmet arra használtam föl, hogy beszélgessek a részvevőkkel. A barcsi gimnázium és szakközépiskola egyik tanulójával például azért, hogy megtudjam, figyelmeztették-e az iskolában a rosszul ejtett z, s, zs hangzóira? Válasza körülbelül ez volt: — Először a gimnáziumban figyelmeztettek rá, és néha otthon is hallom, hogy affektálok, de tudatos hibajavítás nem folyik az iskolában.

Ennyit egy egyébként nem feltűnően hibás beszédhiba sorsáról. Egy olyan hibáról, mely kijavítható lenne.

Nagy Erzsébet, a siófoki Perczel Mór Gimnázium harmadik osztályos tanulója. Szép hangját adottságának kell tartanunk, ellenben tudatos szép beszéde saját dicsősége. — Annál is inkább, mert mint ő is elmondta, az iskolában keveset törődnek a szép magyar beszéddel. Javaslatát azokban az iskolákban, ahol hasonló a helyzet, azt hiszem megszívlelhetik a tanulók: a diákok öntevékenyen is fejleszthetik beszédkészségüket, versenyeket rendezhetnék több alkalommal is.

Sebestyén Katalinnal szombaton a művészeti szemle ka- i posvári bemutatóján is találkoztunk. A Munkácsy Mihály gimnázium végzős tanulója.

— Szép, helyes beszéd nélkül nem lehet jól verset, prózát se mondani. A helyes beszédet hogyan tanulja?

— Otthon. A nővérem meghallgat és megmondja, hol hibáztam.

I

— És az iskolában?

— Ott nincs rá idő.

Azt hiszem, nem áll egyedül Sebestyén Katalin ezzel a véleménnyel. Az eddigiekben is hasonló válaszokat kaptunk. És ezen érdemes elgondolkodni. Pont az iskolában »nincs idő« beszédművelésre, ahol a tanár és a tanuló nap mint nap és percről percre magyar nyelvből is vizsgázik? Azt hiszem, nem az időn múlik a beszédművelés, hanem a tudatosságon. És mert ezen áll vagy bukik, hogy valaki megfelelően tudja-e használni anyanyelvét, nemcsak a magyarórákat hatalmazhatjuk föl nyelvünk tudatos, rendszeres ápolására.

Végül az eredményről:

Zsiborás Zsuzsa fonyódi és Nagy Erzsébet siófoki gimnazista képviseli megyénket a győri országos Szép magyar beszéd-versenyen. Az első tíz helyezett jutalmat kap.

Horányi Barna

Kollár Ferenc.

csók nemigen esett az esküvőig. A szülőd előtt kellett lenni mindig, azok meg vigyáztak, figyeltek, Vót ön- gyilkosság is amiatt, ha nem az egymást szeretőket engedték házasodni. Azok legíöllebb a fosztóba látták egymást, ahol a nyolclikú szájcitora adta a zenét, mindig csak azt: gyeplű, gyeplű, gyeplő. Merthogy még egy oktáva se vót benne jóformán. Az esküvőre a pozovics híjta össze az embereket. A nyakában kukoris. Ez fonott kalács vót, benne pénzdarabok. Ebből osztogatott a násznépben haladva a nézdegélőknek.«

S a mai szerelem? Kollár Ferenc traktorista ezt mondja:

— Szeretem a Halasi Erzsikét, hát eljegyezkedtünk.

Göbölös László.

Csurgói létemre ideszoktam

Porrogszentkirályra. Nem fosztóba, hanem ifjúsági klubba járunk már beszélgetni, táncolni, előadásokat hallgatni. A Kovács Erzsi fogja össze itt a fiatalokat, ő a titkárhelyettes a KISZ-ben.

— Beleszól-e valaki a házassági terveibe?

— Még idáig“ senki. De miért is szólna?

Miért is szólna, csakugyan, öregek—fiatalok viszonya

harmonikus. »Az öregek itt nálunk úgy ítélik meg az életet, ahogy bánnak velük« Varga Jánosné, a nőtanács elnöke így beszél:

— öregek napját tartottunk, ahol a fiatalok virággal, műsorral kedveskedtek az idősebbeknek. Meg is vendégeltük őket. Kell/ez nagyon, a jó hangulat.

Mert a tsz-tagság fele nyugdíjas, járadékos. Több mint száz ember. S a fiatalok? Hatot vettek föl nemrégiben. Szerelőnek, traktorosnak.

Az almában bízunk

A tsz-ben vagyunk tehát. Horváth János — lassan elmarad mellőle a »lapu« név, . s inkább elnök Jánosként cm- I

legetik — beszél az Aranymezőről.

— Száz forintot fizetünk egy munkanapra. Eddig kaptunk állami támogatást, ez most megszűnt. Magunknak kell kigazdálkodnunk a többletet. Az almában bízunk. A terület kisebb lett, mégis többet ad majd. Ha az időjárás is »besegít«, természetesen ...

Nem így indult itt a szövet-, kezés. Az ötvenes évek elején egyszerre három is alakult. Hagyományai voltak az állat- tenyésztésnek. de nem ezen a vonalon indultak el. Gyapotot kellett termelni. Volt 'is minden soron vagy három fej. Belebuktak. Ötvenkilencben aztán nehéz volt újra elkezdeni. Most három forrásból is gyarapodik a szentkirályi ember. A háztáji állományból — sok helyen öt-hat állat topog az istállóban —, a gyű-, mölcsösből és a tsz-ből.

— Olykor nehéz is őket összehozni — mondja Papp István főagronómus, aki Csurgóról jár ki. — Nehéz a vezetőknek, akkor is, ha olyan rendes, barátságos emberekkel dolgozik is, mint az itteniek.

Elnök János sorsa a faluéval egy sors. Itt született, itt gazdálkodott, belépett a tsz- be. Tsz-lag maradt akkor is, amikor a járási tanácson dolgozott. Hazahívták, akkor lett elnök, 1967-ben. A gimnázium után élvégezte az aranykalászos tanfolyamot, azután a felsőfokú technikumot. A fő- agronómussal most a mérnökképzőt vették »célba«. Kivételezést nem ishnerö. rokonszenves ember. Minden testvére a tsz-hez kötődik. Vagy ehhez, vagy mint egyikük: a gyékényesihez. A vele való beszélgetéskor értettem meg: a szentkirályi ember életereje diadalmaskodik minden helyzeten. Mert. az apák, az ősök jó szokásai élnek tovább bennük. Búza közül kirostálódva az ocsú.

Újra a szerelőműhelyben. Egy ember, aki »beépült«, porrogszentkirályivá vált. Göbölös László.

— Befogadtak. Itt az embert a munkája után fogadják be. vagy zárkóznak el tőle. Felülök a traktorra, ha kell, vasárnap is. Házat vettünk, éldegélünk.

Kiváló dolgozó címre terjesztette föl elnök János.

Évtizede nem halt senki itt öpkezű halállal. Véres verekedés sem volt időtlen idők óta. Ezek is mutatók: egy község boldogulásának, emberivé vált életének jellemzői.

S a jövő? Ezt mondják.

— Csak a környező községekkel együtt képzelhető éL Somogybükkösddel. Porrog- gal. A tanácsi után a tsz- egyesülésnek is meg kell lennie. Mi erre szavaztunk.

Tegnap, ma és holnap van ebben a szóban: jövő. Közös célok, együttmunkálkodás.

Lépnek előre.

Leskó László

Somogyi Néplapl 5

i