Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
Bizottságok a biztonságért A segítségnek számtalan a módja A tavalyi somogyi közlekedési szerencsétlenségeknek majdnem a felét ittas vezetés és gyorshajtás, tehát szándékos szabályszegés okozta. A járművezetőknek kivétel nélkül azzal kellett számolniuk, hogy kockára teszik a maguk és a mások életét. Jól tudjuk, az alkohol és a száguldás őrülete milyen sokszor bírja rá a járművezetőt, hogy ne hallgasson a józan eszére. Bírókra kelni az ostoba szemlélettel, a felelőtlenséggel és a virtuskodással — de sokszor próbálták meg! Eszünk ágában sincs kijelenteni, hogy eredménytelenül. A minden évben nagyobb forgalom ellenére tavaly sem. tavalyelőtt sem nőtt Somogybán a közúti balesetek száma. Tévednénk, ha ezt pusztán a rendkívül sok rendőri ellenőrzésnek, a szigorú bírságolásoknak tulajdonítanánk. Aki autózik, látja, igen sok emberséges, készséges gépjárművezető segíti ismeretlen társait az utakon. A segítségnek számtalan a módja, ezt az erényt gyakorolni csak emberség kérdése. Teherautó, autóbusz ballag a személyautó előtt, amelynek vezetője előzne. Ki-kinéz, visszasorol, nem mer belekezdeni. Végre egy tisztának látszó helyzet, kiteszi az irányjelzőt. S abban a pillanatban kigyullad a teherautó jobb oldali irány jelzője: »Eeredj nyugodtan, én innen biztosan látom, hogy mehetsz.« Senki se higgye, hogy ez apróság. Egy ilyen gesztus az emberben hosszú kilométerekre jó hangulatot teremt, arra készteti, hogy másoknak viszonozza az ismeretlen teherautós segítségét. Ma még nincs meg ez az igény minden járművezetőben. s nemcsak azokban nincs, a leik erről egy szerencsétlenség okozásával már bizonyságot tettek. Rengeteg az új autó, a motorbicikli, sok a friss jogosítvánnyal rendelkező vezető. Egy részük alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a forgalomban. Nem azért, mert nem ismeri a közlekedési szabályokat, hanem azért, mert a vezetéshez nem megfelelő az emberi magatartása. Könnyű ezt kimondani, de nehezebb meghatározni, kik is ezek az emberek? Mindig csak utólag vagyunk okosak. Igen, az a két dömperes, aki pénteken egy zalai úton százkilométeres sebességgel versenyzett és felborult járművével, alkalmatlan a vezetésre. Vagy: igen, az az állatorvos, akit eddig négyszer büntettek meg ittas vezetésért, ötször gyorshajtásért, nem méltó arra, hogy részt vegyen a forgalomban. De mit érünk a késői bölcsességgel? Halvány vigasz, hogy senkiről sem tudhatjuk előre, mert hiszen helyesen töltötték ki a tesztlapokat, hiszen jogosítványt kaptak. A megoldás, amiben bízunk, s amiben másoknak is hinniük kell: az állandó fölvilágositás, a figyelemfölhívás, a nevelés. Gépészeti építésvezetőt keres villany-, víz-, központifűtés- művezetőségeinek irányítására a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. Végzettség: épületgépész-technikus, 5 éves szakmai gyakorlattal. Fizetés: megegyezés szerint. Építőipari Szövetkezei, Kaposmérő. fi3940) Többek között ezt vállalta magára a Somogy megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. Biztosan tudják már, fölfrissült, kibővült, számos fontos szervtől nagy segítséget kapott. A közlekedésbiztonsági tanács vezetői, szakbizottságainak tagjai eddigi munkájukkal már bizonyították, hogy tenni tudnak a közlekedésért. (Akinek pedig az MKBT megelőlegezte a bizalmat, hamarosan színt vallhat.) A hét végén megalakult a közlekedésbiztonsági , tanács egyik legfontosabb szakbizottsága. Az általános nevelési és propaganda szakbizottság rendőrségi, főügyészségi, bírósági, honvédségi szakemberekből, az autóközlekedési vállalat, a TIT, a népfront, az autósiskola, a Vöröskereszt, a moziüzemi vállalat, a Magyar Hirdető, a Siotour képviselőiből áll, s a bizottságban helyet kapott a szerkesztőség küldötte is. A szakbizottság elnökének és titkárának megválasztása után a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője ismertette, mennyi föladat vár az idén a közlekedésbiztonsági tanácsra, ezen belül pedig a szakbizottságra. Nem rövid a lista: a program alapos és körültekintő. Megvalósítani éppencsak elkezdték, de máris azt kell mondanunk, még ennél is több tennivalót kell találniuk. A megyei közlekedésbiztonsági tanács elsősorban a somogyiak biztonságáért, ha úgy tetszik: életéért, testi épségéért cselekedhet. Frázisok, gyerekes ijesztgetések szóba se jöttek, a feladat sokkal komolyabb annál. Ennek a tanácsnak és öt szakbizottságának nemcsak papíron kell dolgoznia, s hogy ez így lesz, arról rövidesen bárki meggyőződhet. (Elnézést az ultimátumszerű megfogalmazásért, de a bizottságok is ilyen határozott megfogalmazásban kapták meg feladataikat.) Az általános nevelési és propaganda szakbizottság tagjai már az első ülésen javaslatokat tettek. A cél világos: minél több kapcsolatot teremteni a lakossággal. Szándékosan nem járművezetőket írtam, hiszen a forgalomban nemcsak ők, hanem mindenki más is részt vesz. A kapcsolatnak csak akkor lesz értelme, ha van mit mondani, s a mondanivaló »eladásához« sok jó ötlet akad. A bizottság vezető tisztségviselője a moziüzemi vállalat nevében jó példával járt elöl. Megígérte, hogy a mozikban az előadások előtt diaképeket vetítenek, s azon a közlekedésbiztonsági tanács éppen időszerű értesítése, fölhívása lesz olvasható. A TIT sem fukarkodott az ígéretekkel, s az előadásokhoz a megyei bíróság képviselője is fölajánlotta a segítségét. Szóba jött a Bala- ton-part forgalma is, pontosabban az: miként tarthatnánk fönn állandóan az autósok, motorosok éberségét Esetleg táblát kellene fölállítani a megyehatárokon, magyar és idegen nyelvű szöveggel: »Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván a Somogy megyei Közlekedésbiztonsági Tanács« — talán ennyi is elég, talán több kelt Azután a Balaton-parti községekben tablókat lehetne fölszerelni. A képek, több nyelvű képaláírások közölnék, melyikek a község legveszélyesebb pontjai, hol és hány baleset történt. (Lesz gond a kivitelezéssel; a KISZ, a népfront és a társadalmi szervek sokat tudnának segíteni) Idegen nyelvű röplapok, plakátok is kellenének. De ne kezdjünk az elsorolásába, hogy mi kellene, helyette inkább a döntés után megírjuk pontosan, mire van szükség. A munkába ötleteivel bárki bekapcsolódhat Kérünk is gyalogost, autóst, motorost, szóval mindenkit: ne hallgassák el, ha gondolatuk támad egy veszélyhelyzet megszüntetéséről, az eredményes figye- lemfölkeltésről, akármiről, amivel a közlekedés biztonsága növelhető. Pintér Dezső HÍREK MÁRCIUS 10 VASÁRNAP Ildikó Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás vasárnap estig: Fölszakadozó felhőzet. Főként az ország déli felében még többfelé csapadék. Mérsékelt, időnként élénk, napközben helyenként erős északkeleti szélre számíthatunk. Az évszakhoz képest hűvös idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap általában 3 és 8 fok között lesz. 49 négvtaiálafos A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 10. héten öttalála- tos szelvény nem volt, négyes találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 107 203 forint. Hármas találata 6511 fogadónak volt, nyereményük 403 forint. A kéttalálatos szelvények száma 197 011 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. \,, — A világ egyik legrégibb fényképezőgépe, amelyet az 1860-as években készítettek, 11 500 fontos rekordárért kelt el egy londoni árverésen pénteken. — Őszibarackot tettek el a tél végén a Szegedi Konzervgyárban. Csaknem öt- mijlió egyliteres befőttes- üveget töltöttek 'meg félbevágott barackkal, amit még a nyári és őszi hónapokban helyeztek nagy tárolóedényekbe. Az árut külföldre szállítják, főként a Szovjetunió megrendelésére. Robin Hood színre lép Kedden bemutatót tart a kaposvári Fonómunkás Gyermekszínpad a Kilián György Ifjúsági és Üttörö Művelődési Központban, műsorukban Robin Hood- jelenetet adnak elő. Bemutatják Móra: Vallató vacsoráját és egy pantomimjelenetet, Arany János A bajusz című verse nyomán. — Rádióhangfelvétel Mesz- tegnyőn. A »Nékem szülőhazám ...« címmel meghirdetett úttörő honismereti vetélkedő első helyezettje a mesztegnyői úttörőcsapat lett. Ezzel jogot szerzett a rádiós döntőn való szereplésre is. A rádió március- 13-án és 14-én veszi fel a műsort. — FORTUNA KOPOGTATOTT VESÉN. A nyolcadik játékhéten Kincses Sándorné négy találatot ért el a lottón. A 65 935 forintos nyereményt tegnap fizette ki a böhönyei takarékszövetkezet. — A Miele típusú fejőgépet a közelmúltban mutatták be üzem közben a csokonya- visontai tsz-ben az állattenyésztőknek és a Dél-somogyi Tsz Szövetség munkatársainak. — 618 000 hektoliter tejet értékesítettek 1973-ban megyénk termelőszövetkezetei és kisüzemi gazdaságai, ami 8,9 százalékkal több az előző évinél. Ugyancsak nő a baromfifelvásárlás, mégpedig 10,8 százalékkal. — Csaknem 714 000 forint értékű munkát végzett tavaly a somogyszili Petőfi Tsz építőbrigádja. A brigád a szövetkezet beruházásai mellett a tagság építkezéseinek egy részét is elvégzi. Féltékenységből autógumit hasogattak Fölhasogatta egy jugoszláv állampolgár autójának kerekén a gumit a huszonöt éves Szabó László babócsai vasúti motorvezető és a húsz éves Bakó Tibor barcsi villanyszerelő. A rongálással több mint 2900 forintos kárt okoztak. A kárt azonban rövidesen megtérítették. A Barcsi Járásbíróság Szabót háromezer, Bakót pedig kétezer forint pénzbüntetésre ítélte. A fiatalemberek tettükkel bosszút akartak állni, mivel a jugoszláv autós állítólag egy hölgy kedvéért jött át a határon. Kétszázezer csokor hóvirág A nőnappal véget ért a hóvirágszezon. Az Erdei Termékeket Felvásárló és Feldolgozó Vállalat kétszázezer csokor hóvirágot vásárolt fel a zselici virággyűjtőktől, s az ország csaknem valamennyi területére jutott belőle. A gyűjtőknek összesen 240 000 forintot fizettek ki. — 3624 sertést vágtak a múlt évben a marcali áfész húsüzemében. Az üzem ösz- szesen 2640 mázsa tőkehúst és húsipari terméket állított elő. — Az intervenciós borjúfogadási akcióban a kéthelyi tsz is részt vesz. Az akció keretén belül a szövetkezetek éves szinten 650 borjú fogadására kötöttek szerződést. — Újdonságként a Balaton déli partjának kempinglakóit a Siotour az idei szezonban Hévízre is elviszi. A fürdőhelyre kívánkozókat áutó- buszjárat szállítja majd. — 30 ezer kilométer ntat mosnak a költségvetési üzem locsolóautói. Naponta átlag 300 kilométeres utat tisztítanak meg. Ebben az évben erre a célra közel 700 ezer forintot biztosítanak. — ELŐADÓEST. Ma este 19 órakor Erdélyi György, a Bartók Színpad tagja előadói estet tart a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. Műsorán József Attila-versek szerepelnek. — Tegnap nyílt meg, és két hétig tart nyitva a kaposvári ÉDOSZ Művelődési Házban Csonka Béla fotókiállítása. — Fölrobbant felszállás közben az amerikai légierő egyik Boeing 707-es szuperszonikus szállító repülőgépe. A személyzet 2 tagja meghalt. Lángokban a gázkút A Baku közelében a Bahar gázlelőhelyen tomboló tűz két hónapja ellenáll az oltási kísérletnek. A január 20-a óta dühöngő tűzvész a gazdag lelőhely egyik legnagyobb hozamú gázkútjának munkáját bénította meg. Az összes hagyományos oltási módszer eredménytelennek mutatkozott: kiderült, hogy a felszínen ideiglenesen elfojtott tűz tovább tombol a föld alatt. Most rézsútos vágatot fúrnak a szomszédos cölöpszigetről a lángoló gázkút föld alatti részéhez, mintegy 4 kilométeres mélységbe. Az így keletkezett csatornában nagy erejű robbantást hajtanak végre, amely remélhetőleg elfojtja a tűzfészket, s kizárja az újabb kitörések veszélyét. — Megnyolcszorozta termelését tizenöt év alatt a kapospulai termelőszövetkezet. A 15 évvel ezelőtt, március 8-án alakult gazdaság az első évben 5,4 millió, tavaly pedig 41 millió forint termelési értéket állított elő. — 269 vagon zöldséget, gyümölcsöt és egyéb terméket vásárolt föl tavaly a kisgazdaságok termelőitől a csurgói fogyasztási szövetkezet. A termékek döntő többsége — mintegy 200 vagon — a zöldség és a gyümölcs volt. — Több áru — nagyobb nyereség. ■ A tervezettnél 3 millió 700 ezer forinttal több árut értékesített tavaly a szőlősgyöröki termelőszövetkezet. A gazdaság összességében egymillió-hétszázezer forint többletnyereségre tett szert. — Klubokat szervez a TIT a baranyai falvakban. Elsőként az ormánsági Sellyén és a zselici Mozsgón alakult helyi szervezet. ?ö az udvariasság.. (A Sternből.) — Egyedülálló műtétet hajtottak végre az egyesült államokbeli Albany egyik kórházának orvosai: kiemelték egy 51 esztendős beteg veséjét, eltávolítottak belőle egy rákos daganatot, majd a vesét visszatéve ismét bekapcsolták a szervezet anyagcseréjébe. Kilenc órán át tartott a műtét — Üj híd épfii a Murán. A 170 méter hosszú hidat Murakeresztúrnál a régi helyén állítják fel. — Szép ajándék a porcelánnal kombinált Seherezádé kávéfőző. 165 Ft-os áron kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári vas- és edényáru-szaküzleteiben. (13972) Eladó: 1 db Moszkvics furgon 408 1 db Skoda 1203 1 db ZUK gépkocsi Érdeklődni lehet: Kaposvár, Május 1. utca 20. sz. alatt Somogy megyei Mozi üzemi Vállalat. Telefon: 13-044. (13930) 100 évvel ezelőtt, 1874. március 10-én született Hódmezővásárhelyen, és hosz- szú betegeskedés után, 1944-ben halt meg a Szovjetunióban Csorba Mária, a magyar kom- tnunista mozgalom kivá-ló harcosa. Húszéves volt, amikor Hódmezővásárhelyen bekapcsolódott a Szántó-Kovács János alapította olvasókörbe, majd a demokratikus nőmozgalomba-. 1908-tól a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata nőmunkás- csoport elnöke volt; 1912-től Budapesten részt vett a szociáldemokrata nőmozgalomban. A Tanácsköztársaság kommunistává nevelte. Előbb a VII. kerületi munkástanácsban, az ötszázas munkás- és katonatanácsban, majd a Forradalmi Törvényszék tagjaként tevékenykedett ; á Tanácsköztársaság fegyveres leverése után Romániába, onnan pedig Csehszlovákiába menekült. Kommunista szervező munkát végzett, később a szerb megszállás alá került Pécsen és Siklóson is. 1921 nyarán Bécsben, Rudas László szemináriumán készült fel a magyarországi illegális pártmunkára. Hazatérve a szegedi tanyavilágban, illetve Kecskeméten és Debrecenben tevékenykedett, míg 1929 márciusában letartóztatták. Csaknem háromévi rabság után a Szovjetunió fogolycsere-akciója révén szabadult. Moszkvába került, s ott részt vett a magyar klub és a munkáslevelezo-kö- rök, valamint a Nemzetközi Vörös segély munkájában. Nők klubja alakult Nagyatádon A Hazafias Népfront városi bizottságának nőbizottsága a napokban Nagyatádon megalakította a nők klubját: mintegy félszázan vettek részt az alakuló ösz- szejövetelen. Megválasztották az öttagú vezetőséget, amelyben valamennyi társadalmi réteg képviselve van. Az összejövetelekre kéthetenként kerül sor, tartalmas program alapján; az elsőt tegnap tartották. — Használhatatlan parkettát adott el fondorlatos csalással és így 18 ezer forintos kárt okozott a 47 éves Orbán Zoltán vajszlói alkalmi munkás. A Kaposvári Járás- bíróság egyévi és kéthónapi szigorított börtönre ítélte, három évre eltiltotta a közügyektől és kötelezte a kár megtérítésére. — Több mint százan haltak meg a Dél-afrikai Köztársaságban az utóbbi napokban a felhőszakadások és árvizek miatt. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy 1974. március 14-én 7.30 órától 15.30-ig a Petőfi utca 58., 60., 62., 64. és 66. sz. társasházban, valamint a belső sávban elhelyezett 4 db kockaépü- letben, 15-én 7.30-tól 15.30-ig pedig a Honvéd utcai sávházban lesz áramszünet. (13973) — Mozaiklap nagy választékban állandóan kapható. Kaposvár, Árok u. 7. (A termálfürdővel szemben.) (13903) — Felhívás. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Budapest, V., Alkotmány u. 9—11.) nappali, esti és levelező tagozatára felvételt hirdet. Jelentkezhetnek mindazok, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek. A jelentkezési határidő: 1974. március 30. Bővebb felvilágosítást a Kereskedelmi Értesítő 4. száma, valamint a főiskola konzultációs központja nyújt. (Keresk. Szak- középiskola, Pécs, Rét u. 10. Fra- unholcz Mihály.) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola. (13957) FeShívás zöldségtermesztő és feldolgozó tecnhikusminösítöi vizsgára! 1974. március 31-ig lehet jelentkezni a Szekszárdi Mezőgazdasági Szakközépiskolán áL Feltételek: érettségi bizonyítvány, kertészeti szakképesítés, zöldségkertészetben eltöltött két évi gyakorlat, munkahelyi javaslat. Részletes felvilágosítást nyújt: Csapó Dániel. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szekszárd—Palánk (66869) Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt * azonnal felveszünk Az ajánlatokat »Nagykereskedelmi Vállalat- jeligére a 105215. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérjük. (105215)