Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-23 / 69. szám
A munka adja az ötletet 1974.111.23. W A SOMOGYI NÉPLAP MELLÉKLETE Hamarosan új házirend lép életbe Alkalmazkodás és „tűrés” Segítik, ösztönzik az újítókat »Az országos újítási tanácskozáson gazdaságunk újítómozgalmáról különös elismeréssel szóltak. A tanácskozáson Budai István újító, a kaposvári kerület dolgozója felszólalásában ismertette újítómozgalmunk jelentőségét és eredményeit«. (A Kaposvári Állami Gazdaság Üzemi Híradójának hí. <* tart olyan sokáig az elbírálás, mint korábban, s általában éreztetik az emberekkel, hogy a gazdaságnak szüksége van az újításokra, sőt anyagilag is ösztönzik azokat, akik éjből részt vállalnak. Két éve, és tavaly is, újítási feladatterv készült. Ezt 6ZO- cialistabrigád- értekezleten ismertették velünk, tehát megtudhattuk: hol segíthet egy-egy jó ötlet. Tavaly augusztusban meghirdettük az újítási hónapot. Hogy komolyan vették az emberek a felhívást, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy abban aval, ezeknek a munkáknak a könnyítésével kapcsolatos ... 1962-ben jelent meg a lakóházak ma is érvényes házirendje. Az azóta eltelt tizenkét évben új lakótelepek épültek. Az egyre magasabb házakban még több ember él — és kisebb helyen. Több az autó, a rádió és a magnetofonok. Ez utóbbihoz rendszerint már erősítő is csatlakozik. A falak viszont nem vastagodnak, sőt... Kevesebb a játszótér, így több a lépcsőházakban levő focipálya. Megváltoztak az emberek együttélésének föltételei, változtatni kell tehát az együttélést szabályozó rendeletén is. Még a tavasszal életbe lép az új házirend, amelyet nemrég fogadott cl a városi tanács. Erről beszélgettünk dr. Terla- ki Józseffel, a tanács igazgatási osztály vezetőjével. — Mi a legjellemzőbb különb- ség a régi és az új házirend kö- zött? — A régi rendelet húsz oldalas volt, az új csak kilenc. Az előbbi túl részletes. Jóegy- néhány olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyet más, magasabb rendű jogszabály is szabályoz, és néhány esetben eltérő módon. Ilyenek például a bérlemény használatának szabályai (ez a lakásrendeletben szerepel), az IKV által szabályozott lakbérfizetés rendje, vagy a házmester kötelességei. Hisszük, hogy az új rendelet "'rovidebb terjedelme a közérthetőséget is jól szolgálja. — Mitől új ez a házirend? — A korábbi házirend nem foglalkozott a gépjárművek tárolásával. Az új többek között kimondja, hogy kapualjakban, zöldterületen, illetve gyerekjátszóhelyeken tilos gépjárművet tartani. Sőt az engedélyezett parkolóhely sem alakítható át ezentúl »mi ni szervizzé«. Határozatban foglalkozik az új rendelet a gyermekek játszóhelyeivel. A jövőben a tanácsi szerv, illetve az IKV a, lakóbizottság meghallgatása után jelölhet ki játszóteret. A lakóépület társadalmi tulajdon. Ennek megóvásában a kezelőnek és lakónak egyaránt vannak feladatai. Ezeket részSzerény kis üzlet, mindösz- sze tizenhét négyzetméternyi. A méhész-áfész Május 1. utca 34. szám alatti üzlete — amelyet Juhász Józsefné vezet — kettős feladatot lát el. Mézessüteményeket, cukorkát és gyógyteát árusít. Noé Istvántól, a szövetkezet ügyvezetőjétől hallottam, hogy az üzletben sikere van a mézessüteményeknek, amelyet közvetlenül a termelő üzemektől, főleg a bolyi áfész-től frissen kapnak. Évente egy vagon süteményt adnak el. Kapnak különleges mézesárut a Budapesti Vendéglátó Vállalattól is. Sikere van a termelői rnéz értékesítésének. Sokán vásárolnák itt méhpempős és lépesmézet. A méz forgalma két év alatt a korábbi forgalomnak az ötszörösére nőtt. A méz egészséges. Ezt alátámasztja sok orvosi megállapítás is: a méz hasznos a testi munkánál, ideális szívtáplálószer, fokozza a gyomorsavkép- ződést, nagyon kedvező hatású, sok más betegség gyógyításánál és még a cse em '>k táplálásánál is. A bolt íorgalletesen tartalmazza az új házirend. — A többszintes épületekben sok vitára ad okot az állattartás. — Ezt külön tanácsi rendelet szabályozza, ezért erre az új házirend nem tér ki. Csakúgy, mint ahogy a köztisztasági rendeletben szabályozott szeméttárolásra és szállításra sem. »A lakóházak rendje« fejezetnek azt az alcímet adhatnánk: kölcsönös alkalmazkodás. A mindennapos apróbb- nagyobb perpatvarok orvossága csak az alkalmazkodás lehet. A szomszéd kislánya például hegedülni tanul. A fölöttünk lakó fiatalember hetente rendez házibulit. A szomszédasz- szony porszívója olyan hangot ad, mint egy légkalapács... Sorolhatnánk tovább. Mindenki találna ismerős bosszúságot. — A modem épületekben vékonyak a falak — mondja dr. Récéi Zoltán szabálysértési főelőadó —, az »áthallást« teljesen kiküszöbölni lehetetlen. Így kell egy tűrési határ, amiért még nem panaszkodhatunk. Egy kicsit alkalmazko- dok, egy kicsit »tűrök«. Ez az új házirend szerint is a perpatvarok elkerülésének legbiztosabb módja. Természetesen itt is megvannak a szabályok, Új ötlettel állt elő a Hazafias Népfront Kaposvári Városi Bizottsága: a szülők fóruma után a városi tanács nagytermében március 28-án megrendezik az apák fórumát is — Az apák szerepe a nevelésben címmelJó ötletnek tartjuk ezt és — a fórum célját tekintve — előremutatónak is. Hiszen a családokon belül a szülőknek közösen kell vállalniuk a nevelést; az anyák mellett fontos az apák részvétele a felnövekvő új nemzedék személyiségének formálásában. A Hazafias Népfront vároma 2.3 millió forint volt 1973- ban, félmillióval több mint az előző évben. A bolt másik feladata, hogy ellássa a város, a környék — és sok esetben a megye — méhészeteit a munkájukhoz szükséges cikkekkel. Évente 100 darab kaptár, 50 mázsa műlép (a nagybajomi üzem terméke), 120 mázsa Furnérra gyógylepény (ez a méhek gyógyító tápja) és még vagy 100 fajta méhészcikk talál itt gazdára. A méhészkedéshez szükséges rostaszövet most hiányzik a boltból, de erőfeszítéseket tesznek a beszerzésére. Ennek a kis üzletnek a munkája hozzásegítette a megye méhészeit ahhoz, hogy körülbelül 100 vagonon felül termeljenek mézet. Ebből az áfész-ek 82 vagonnal vásároltak föl, és a méz túlnyomó többségét exportálják. A megyei feladatot is ellátó méhészbolt megérdemelne egy szebb és nagyobb helyiséget. Ennek érdekében már tettek is lépéseket a méhész-áf ész vezetőit. amelyeknek megtartását ellenőrizzük. — Milyen módon? — Az új házirenddel egyidő- ben lép életbe a lakóbizottságokkal kapcsolatos rendelet. Egyrészt ennek alapján a ház- felügyelők közvetítésével, másrészt pedig a lakók bejelentései alapján vizsgáljuk meg, hogy szabálysértésről van-e szó. Az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb apró panasz házon belül is elintézhető. Sajnos, vannak, akik előbb írnak a »hatóságnak«, mintsem a szomszédjukkal beszélnék meg az ügyet. Máskor a bepanaszolt bosszúból emel panaszt, és ilyenkor se vége, se hosz- sza a »tyúkpörnek«. — Mi az ilyen viszályok oka? — Sok olyan ember költözik emeletes bérházba, aki korábban kertes magánházban lakott, és nem tudja, mi az alkalmazkodás. Először ugyanis meg kell tanulni lakónak lenni. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy a kertes házban lakókkal kapcsolatban kevesebb az ügyintézés. — Mi vár a/. új házirend megsértőire? — A házirenddel összefüggő ügyekben szabálysértési eljárás indítható. A 'pénzbírság 1000 forintig terjed. Az új házirendet falragaszokon és kiadványban teszik közzé. A kihirdetés napjától az 1/1962-es rendelet érvényét veszti. fórumán Molnár László, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke, a Tanítóképző Intézet tanára mond vitain- ditót, amelyet dr. Lukács Tibor, a városi ügyészség helyettes vezetője egészíti ki. A Hazafias Népfront Kaposvári Városi bizottsága minden érdeklődőt meghív erre a fórumra, amely csütörtökön 17 órakor kezdődik. A múlt évben mintegy nyolcezer különféle talajtáp- anyag-vizsgálatot végzett e' négy megye 64 termelőszövetkezetében az Országos Mező- gazdasági Minőségvizsgáló I” tézet kaposvári osztálya. Do! gozóik munkáját az intézetreiből.) Budai István géplakatos — a Kaposvári Állami Gazdaság dolgozója — ízig-vérig szerelő, aki mellékesen arra törekszik, hogy a gazdaságban folyó munkák közül a sok kézi erőt igénylő tevékenységek helyére valami egyszerűbb és olcsóbb megoldást kiokoskodjon. — A januári országos tanácskozáson gazdaságunk több mint tíz újítóját képviseltem a mintegy kétszáz küldött között. Tucatnyi felszólalás hangzott el, így az a — számunkra elismerést jelentő — megállapítás is, hogy a mi gazdaságunk az országban az elsők között van az újítómozgalmi tevékenységben. Hogy mit mondtam el a hozzászólásomban? Mindenek előtt arról a fejlődésről beszéltem. amely 1970 óta nálunk az újítási munkákban végbement. Akkor egy ember egy újítást adott be, és hatezer forintot fizettek ki neki. Egy évvel később hárman három újítást nyújtottak be, s 2500 forintot fizettek ki számukra. 1972- ben tizenhárom dolgozó összesen nyolc újítással állt elő, s 11 ezer forintot kaptak. Tavaly már tizennyolcán együttvéve 11 újítással siettek a gazdaság segítségére, és 20 ezer forint újítási díjjal ismerték el munkájukat. Sokszor alkatrészbeszerzési gondokat, máskor nehéz fizikai munkákat hidaltunk át ezekkel az újításokkal, ésszerűsítésekkel. Példákat is említhetek erre. Egy csoport lehetővé tette a trágyakihúzó csörlő további üzembiztos működését, jóllehet ehhez alkatrészt nem tudtunk beszerezni. Diesel-adagolót alakítottak át úgy, hogy más típusú traktor üzemeltetéséhez is alkalmas legyen. Tavaly a nehéz fizikai munkák helyettesítésére műtrágyatörő és rakodó berendezés készült. — Hogyan lett újítóvá, mi késztette az egész gazdaság javát szolgáló megoldások kidolgozására? — Az utóbbi három évben egyre több a kezdeményezés. Azt hiszem, jelentős része van ebben annak is, hogy akkortól már újítási felelős is dolgozik a gazdaságban: Dévai Gyula agrármérnök. És nem ben alkalmazott korszerű »•la- njvallató« gépek is segítik. A épünkön látható lángfoto- néteres modern készülékkel iéldául a talaj foszfor- és ká- um tartalmát tudják igen agy pontossággal megállapítani. hónapban hét újítási javaslattal álltak elő. S ezeket gyorsan el is bírálták... Ezek a körülmények ösztönöztek arra, hogy — jóllehet negyedik éve dolgozom már a gazdaságban — tavaly én is előálltam egy újítással. Présgépet szerkesztettem, amely különféle hajlított idomok elkészítésére alkalmas. Háromezer forint újítási díjat kaptam. Négy nap alatt leprá- seltünk ezzel a géppel 15 ezer lemezt a zaranyi sertéstelephez, és a gazdaság mintegy százezer forint megtakarításhoz jutott. — Van-e újabb elképzelése, készül-e további újításokra? — Nem szeretnék leállni az újításokkal. Most például töb- bedmagammal a kukorica vegyszerezésénél szeretnénk elérni, hogy a lehető legkisebbre csökkenjen a kézi munkaigénye, mivel nagy a mérgezésveszély. A másik terv a kukorica szállításával, szárításáA város külterületein az utóbbi öt évben kedvezően változott az ellátás helyzete. Új korszerű üzletek nyíltak. — Hogyan váltja be a hozzá fűzött reményeket a cseri ABC, a Vörös Hadsereg útja végén nyitott üzlet? Milyen az áruellátás a toponári és a kapós- füredi városrészben ? — erről beszélgettem a napokban Rr>- bati Lászlóval, a taposván áfész kereskedelmi osztály vezetőjével. Ezekben, a városközponttól távol eső területeken — mini az osztályvezető elmondta — az áfésznek meghatározott szerepe van az ellátásban. Ha valami jó vagy rossz, az elismerés vagy a bírálat őt éri. A cseri ABC-t 1970 augusztusában adták át. Itt ma olyan bevásárlóközpont alakult ki, ahol a mindennap szükséges élelmiszereket, háztartási cikkeket beszerezheti a környék öt-hat ezernyi lakosa. Az üzlet tőkehúst is árusít, így nem kell érte még külön szaküzletbe menni. Ezer-ezerötszáz vevő fordul meg naponta a boltban, amelynek forgalma a nyitást követő hónapokban félmillió forint volt, de azóta megkétszereződött. Ez a bolt Iája el a közeli iskolákat is tejjel, kakaóval, süteménnyel. A kereskedelmi vezetőtől megtudtam, hogy a cseri ABC az autósok bevásárlóhely» is. mivel parkolóhely van c.ütte. Budai István 29 éves. családos fiatalember. Egy a műhelyben dolgozók, technikusok, mérnökök közül, akik a gazdaságban újítanak. Az utolsó évet végzi a gépipari technikumban. Felesége sokat segít: kell a gépírni tudó házastárs az újításoknál megkívánt beadvány megszerkesztéséhez, megírásához is. Hogy a munka mellett időt vesz el a gépszerelőtől a külön fejtörés, az úi •nevoH-isok kigondolása — ez tény. ö azonban ezt mondja: — A munka adja az ötletet, ás aztán már csak tovább kell gondolni. Mivel egyre többen vannak a Kaposvári Állami Gazdaságban, akik így gondolkodnak, azt mutatja: ebben a mezőgazdasági nagyüzemben súlya van az újítók tevékenységének. S ennek megfelelően támogatják I is őket. A kaposszentjakabi városrészt — a húskombinátig — az élelmiszert és háztartási cikkeket árusító 1972-ben átadott önkiszolgáló bolt látja el. Mintegy háromezer ember él ezen a területen. A megnyitás óta itt is megkétszereződött a forgalom (havi 600 ezer forintra emelkedett). Az üzlet vezetői azonban azt is szeretnék, ha az itt lakók jobban megbecsülnék a boltot. Gyakran térnek^ be hozzájuk ugyanis ittas emberek, sok a lopás és a durvaság is. A toponári városrészben lévő áfész-üzletek évente 11 millió forint értékű árut adnak el. Az 1971-ben megnyitott ön- kiszolgáló üzletnek kezdeti 250 ezer forintos havi forgalma 400 ezer forintra emelkedett. A szövetkezetnek ebben a körzetben 616 tagja van. Itt is sikerült megoldani az iskolának tejjel, kakaóval és süteménynyel való ellátását. A kaposfüredi városrészben öt évvel ezelőtt léptek előbbre a bolthálózat korszerűsítésében. Akkor nyílt meg a nagy vegyesbolt, ahol — az egész évi munkát figyelembe véve — 3,2 miliő forint értékű árut adtak el a vevőknek. Ezen a területen van még a szövetkezetnek egy kisebb üzlete is, amely azonban már nem felel meg a célnak. Az áfész vezetőinek tehát meg kell találniuk a módját, hogy ez sem maradjon ki a fejlesztésből. n. z. si bizottságának március 28-i Egy vagon mézes Százfajta cikk méhészeknek B. F. Az apák szerepe a nevelésben Műszeres talajvizsgálat Vizsgálat a modern készülékkel. : Hernesz Ferenc Áfész holtok a külvárosban Kedvezően változott a helyzet I