Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-21 / 67. szám
HÉTKÖZNAPI KÉRDÉSEK „Szépen megértjük egymást” Játékos testnevelés Szűcs István, a Kaposvári Húskombinát szakmunkása. Harmincegy éves, zömök, kemény izmú, gyermekmosolyú fiatalember. A vágóhídon dolgozik. A fülsiketítő sistergésben, ködként gomolygó gőzben áll nyolc órán át egy vas emelvényen — a treplin — és várja a himbálózva érkező, szalonnájuktól megfosztott félsertéseket. Naponta mintegy hatszázról faragja le a fölösleges zsírréteget Öltözéke természetesen előírásszerű: fehér »ködvágó« sapka, sárga, vízhatalan kötény és háromujjú lánckesztyű. Felesége ugyancsak az üzemben dolgozik: adminisztrátor a baromfiátvevő részlegnél. Egy gyermekük van, az iskolába készülő, hatéves Pityu. Kétszobás, OTP-s lakásának erkélyes szobájában beszélgetünk. A hosszú falrész mellett sötét szekrénysor: vitrinjeiben sok porcelánfigura, apró emléktárgy. Az egyik szekrény tetején egy, talán rézből vagy más ötvözetből készült, sárgásbarna, régi aktszobor. Kinyújtott kezének ujjajhoz egy villanyégőt szerelt a házigazda. — Szeret itt lakni? — Igen. Csendes "hely, a város többi részéhez képest kellemes a környezet, és jól megvagyok a háznak mind a húsz lakójával. A gyereknek közel 'van az óvoda, és az iskola sem lesz távol. Szóval, véglegesnek tekintem. — Hogyan került a húsiparba? — Véletlenül. Ugyanis mindig műszaki pályára készültem. Sofőr, gépszerelő meg ilyesmi járt az eszemben. Aztán nyolcadikos koromban itt jártunk üzemlátogatáson a kombinátban. Egyszerre megfogott ez a szakma. Igaz, azt mondták, én megyek majd el elsőként, megunom, nem bírom, mert a legkisebb vagyok. Az első két-három hét furcsa volt. Most mindössze hárman vagyunk az akkori osztályból, a tizennégyből. A többiek elszéledtek — bár többnyire a szakmában maradtak. Én kitartottam, és nem is csalódtam. Mást már nem is tudok elképzelni. A szerelés pedig megmaradt hobby- nak: hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezem, van egy motorom meg újabban egy Zsigulim, nagy szeretettel gondozom őket. Meg itt az üzemben is, ha leáll a szalag, mindjárt ott vagyok a szerelőkkel együtt. — Van-e példaképe? — Azt hiszem — ha ezt így még nem is fogalmaztam meg — annak tekintem hajdani oktatómat. Tőle tanultam meg a szakma szeretetét. Szinte belénk oltotta, hogy nincs ennél szebb munka a világon. Végtelen türelemmel és szinte atyai szeretettel magyarázott, ha kellett, húszszor is elmondta egymás után ugyanazt, ha nem értette valaki. A legfontosabb, amit tőle megtanultam: a pontos, aprólékos, gondos munka igénye. A precizitás. — Megbecsült dolgozónak tartja magát? — Tizenhét forintos órabérben dolgozom, ami a legmagasabbak között van. Ez a munkahellyel, a beosztással függ össze. A munka, melyet én végzek, nagy gyakorlatot és gyorsaságot követel. Nem annyira erőt, mint rugalmasságot, hajlékony, pontos késhasználatot. Ez az egyik. A másik: mint a törzsgárda tagjának, 137 ezer forint kamat-1 mentes hitelt juttatott a vállalat ehhez a lakásvásárláshoz. Aztán itt vannak az erkölcsi elismerés jelei: az Élelmiszer- ipar kiváló dolgozója, a Kiváló dolgozó kitüntetések, a szocialista brigád bronz fokozatának jelvénye, elismerő oklevelek. Nincs okom panaszra — Mikor beszélt utoljára az igazgatójával? — A múlt héten. Egyik délután, amikor vége volt a marxista középiskola foglalkozásának, én hoztam be a városba. — Van-e haragosa az üzemben? — Azt hiszem, nincs. Jó kedélyű, tréfára mindig kész közösség a mienk, az átlagos életkor harminc körül van. Nem divat a harag. Szépen megértjük egymást. Nem is kívánkoznak el ebből a félszáz fős brigádból. Ha hajtani kell, mindenkire lehet számítani. De akkor is, amikor ki kell állítani egy csapatot szakmai — vagy mint legutóbb is —, munkavédelmi vetélkedőre. És a zsűrik előtt sem vallunk szégyent. — Tart-e kapcsolatot szülőfalujával? — Közeli községből, Mer- nyéröl származom, ott laknak a szüleim — ma már nyugdíjasok —, meg öt testvérem közül is ketten. Szívesen és gyakran járok haza családommal együtt. Sok a jó barát, a rokon. Búcsúkor vagy nagyobb ünnepeken meg együtt van az egész csalód. Ismerem a községet örömeivel, gondjaival, még a tsz gazdálkodását is a maga nehézségeivel. Egy kicsit most is magaménak érzem a falut, igazán örülök, hogy nem lakom messzebb tőle. Paál László A bank szemével StayensúlyozotiaÉ a pilMás Mintázott tarsolyok Somogybán Már a honfoglalás kori tar- iBCÚylemezleleték bizonyítják őseinknél a bőrtáskák, tarsolyok viselését, ami a harcos lovas népnél nélkülözhetetlen volt. Történelmünk folyamán minduntalan találkozunk velük. Nemcsak a katonai öltözéknek volt kelléke a bőrtáska, a magyar jobbágyi ruháknak (ing és gatya) sem volt zsebük, így bőrtáskában hordták magukkal napi élelmüket. Erre a célra nagyságra és formára legalkalmasabb bőrtáska, a tarsoly volt, melynek viselése elkísér századunk 30- as, 40-es éveiig, és csak' a népi öltözékek eltűnésével szűnik meg végleg. A tarsolyokat eleinte a pásztorok készítették a messze pusztákon, az ei'dőrengetegek- ben saját szükségletükre, egyszerű kidolgozással. Később már csikóbőrrel vonták be kulacsaikat, és díszítésül sallangokat varrtak rá. Maguk fonták a díszes karikás ostorokat, és maguk készítették a pá&z- tortémával vagy a magyar címerrel cifrázott tarsolyukat is. Ezeket nem árulták, nem vitték vásárra, hanem egy másik pásztorral, a szépen faragó juhásszal cifrabotért cserélték el, mert ez is hozzá- tartozott — a cifrázott tarsollyal együtt — a pásztor ünnepi öltözekéhez. Készítettele szironyozott var- rásu cifralarsolyt, melynek díszítését egy vékonyra hasított szíj különböző mintájú bevar- rása adta, de a legcifrábbnak a ráhajtólapja domborítással volt figurázva. Ez a kezdetleges bőrdomborítás nagyon lassú és körülményes munka volt. Somogybán sok volt az erdő és az uraság, sok volt a pásztor és a betyár, sok tarsolyra volt szükség: már a módosabb gazdak is tarsollyal jártak a szőlőhegyre, egy kis harapni- valót és a nagy pincekulcsot rejtve el benne. Viselői igényesebbek lettek, már nem elegedtek meg a szőrös dói vagy »vikszes bőr« tarsollyal, már szironyozott vagy cira- mintásat vósáröltak. Ezeket először a duhaj betyárok kezdték hordani, de hamar átvették az erdészek akik ' lenetet ábrázoló mi,, uúl, magyar címereset pedig a hajdúk, majd az útőrök használták, s ebből lassan státus- szimbólum lett! A mindig jobban keresett cifratarsolyokat a XIX. században már zsíros, vikszes tehénbőrből a szíjgyártók készítették, ekkor már meghatározott nagyságban és formában, és a vásárokban árulták. Tömeges előállításukhoz negatív faragású mintafákat csináltattak. A simára csiszolt mintafán a figura tükörképe finoman volt kifaragva, mert a présben kiszáradó nedves bőr a legvéko- nyabb karcot is átvette, és véglegesen megtartotta. A tarsoly elkészítésére a bőrt meleg vízben áztatva jól megpuhították, ráfektették a mintafára, és egy másik, simára csiszolt, keményfa lappal lefedve, egy szőlőpréshez hasonló csavaros préssel összeszorították. Itt a bőrt kiszik- kadásáig — a prést meg-meg- húzva — 1—2 napig állni hagyták. Azután a tarsoly széleit összevarrták, kifordították és a cifrázott ráhajtóra két kis szíjat ' varrtak, melyekkel az alján lévő csathoz rögzítették. A legszebb tarsolymintafá- kat id. Kapoli Antal juhász faragta, melyekből csak alig egypár volt használatban. Előkerült egy K. A. betűjelű mintafa, amelyről valószínűleg Kapoli saját részére készíttetett tarsolyt. Egy másik M. K. betűjelzésű mintafáról, melyet egy régi padláson találtak, régi gazdája: Bene József szíjgyártó azt állítja, hogy azok Kapoli apjának: Mihálynak a névbetűi, és a mintafára véletlenül — a monogramot elcserélve — faragták ki. Mindem esetre könnyen megállapítható, hogy a két mintafát id. Kapoli Antal faragta, mert nemcsak stílusában és kidolgozásában azonosak, de még a K. betűk megrajzolásában is egyeznek. Nehezen hihető, hogy azt apja részére faragta volna, mert mégiscsak M. K jelzésű, ami valószínűleg magyar koronát jelentett. Kapoli a vótai Bende szij- gj art ’ aljával kialakult barat ság alapján készítette el a oégy darab mintafát, mert a többi itt lakó szíjgyártónál ilyenek nem találhatók, sőt i lését, s ez az ütem megfelel a Múlt évi tevékenységüket értékelték, s az idei feladatokat határozták meg legutóbbi munkaértekezletükön a Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei Igazgatóságának dolgozói. A tanácskozáson — amelyen részt vett dr. Csernok Attila, a Magyar Nemzeti Bank elnök- helyettese és Bogó László, a megyei pártbizottság titkára is — a legtöbb szó Somogy gazdasági munkájáról, fejlődéséről esett. A pénzintézet 230 dolgozója ugyanis naponta találkozik a vállalatok, szövetkezetek döntéseinek hatásával. A bank tapasztalata — mondta beszámolójában Tihanyi Zoltán igazgató —, hogy a megye ipara, építőipara és mezőgazdasága az országos átlagnál jobb eredményeket ért el. Az ipar három év óta egyenletesen — átlagosan 8 százalékkal — növelte termenem is tudnak ilyenekről. Ezek a tükörfaragású, szép mintafák id. Kapoli Antal késői, kiforrott munkái a cifratarsolyok figurázására készültek. Bende József kadarkút! szíjgyártó szóbeli adatai alapján, és az előkerült négy mintafát látva írta: Repay Lajos ny. gyógyszerész negyedik ötéves terv előirányzatának. Az építőipar az országos átlagnak megfelelően növelte ugyan teljesítményét, de a megye igényeit nem tudta ^delégít&ni. Jó terméseredményeket ért el, s a szaktelepek révén folyamatosan korszerűsíti termelését a mező- gazdaság. A pénzforgalmon keresztül megfigyeli, a hitelekkel pedig befolyásolja a bank a vállalatok és a szövetkezetek gazdálkodását. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat általánosítva mondta Tihanyi Zoltán, nogy a megye gazdálkodása kiegyensúlyozott volt tavaly.’ A vállalatok 904 esetben kértek hitelt, nyolc százalékkal kevesebbet, mint 1972-ben. Ez azt is bizonyítja, hogy az évet kedvezőbb feltételek között kezdték, tovább javult a termelékenység, csökkent a készletek forgási ideje. A legtöbb hitelt az élelmiszeripar kérte. A bank szerint ezt indokolta a terményfelvásárlás. A hitel segítségével vett áru bármikor értékesíthető. A tapasztalatok szerint a mezőgazdasági termelés szakosodása az üzemek többségében alapvetően megváltoztatta a hitel- és pénzgazdálkodás ritmusát. A magasabb terméseredmények nagyobb költséggel is járnak, az üzemviteli kiadások növekedése pedig a rövid lejáratú termelési hiteleket emelte meg. A Siófoki Állami Gazdaság a korszerű zöldségtermelésre való áttérés kapcsán _ tízmillióval több hitelt vett igénybe. A he- tesi tsz — a szakosított telep miatt — hétmillióval több hitelt kért. A Kaposvári Ruhagyár viszont szinte hitel nélkül gazdálkodott. E magatartás Békétlenség a Petőfi utcában MEG TUDJUK keseríteni egymás életét mi, emberek. S ami a szomorú: többnyire ok nélkül. Vélt sérelmünk miatt. Bíráivá válunk haragosunknak, a szálkát is meglátjuk a szemében, míg a magunkéban a gerendát sem. Kaposváron, a Petőfi utca 58-as számú házban is így történt ez. Lesz, akiknek ismerős, amiről itt szó esik majd. Hisz a panaszos több fórumhoz fordult már. — 1971-ben költöztünk ide a KIKrlakásba, ahol a házfelügyelői teendőket látom el. Felettünk lakik V. József nyugdíjas, elvált lányával és unokájával. Azt szeretné, ha a lánya kapná meg a házfelügyelői lakást és állást. Ennek érdekében igyekszik engem elüldözni. Rágalmaz. Éjjel zuhog, kattog a varrógéppel. A gyermekeimet bántalmazza. Mikor az esetet jelentettem a városi tanácsnál, ígérték, hogy intézkednek. Ennek már több hete. V. József tudomást szerzett arról, hogy panaszkodtam, s akkor rögtön kiváltotta az iparengedélyt. A helyzet azóta sem javult, sőt rosz- szabb lett, mivel V. József éjjel is dolgozik. Az IKV-hoz is fordultam, mégsem történt intézkedés. A f o' ládját. házfelügyelő panaszára •''«■tűk V. Józsefet és csa— Tudjuk, ki hívatta ki önt. A házfelügyelő, igaz? S már — mint megáradt patak — elöntöttek az ellenérvek : — Ott kezdődött a baj, hogy egyszer üvegcserepeket talált a házfelügyelönő a földön. Káromkodott. Mert csúnya szája van nagyon. Mondtam neki, talán a Baloghéktól pottyant ide a cserép véletlenül. Azoknál csináltak ablakot. De nem álítottám ezt, kérem! ö hozzájuk rohant, és azt mondta, hogy én állítottam: tőlük hullott oda az üveg. De hiszen én legelőbb azt javasoltam: minek ebből cirkuszt csinálni, egy seprűhúzás az egész! Pedig jóban voltak valamikor ... — Most meg a legjobb szó, amit tőle kapok az, hogy fogjam be a pofámat. Megkérdeztük azt is: mi a helyzet a házfelügyelői állással? — Az a lányom nem lakik velünk, albérletben él. Lakásra jogosult. De neki egy szoba elegendő lenne, ezért jelentkezett a házfelügyelői állásra. A mi házfelügyelőnk javaslatára, alti most vádolja! De hiszen ő adta neki a jó tanácsokat! És én bántom az ő w '•?! Mikor az unokán.. ,nj..áia: tetves! Hal éjjel jövök haza, az asszonynak azt kiabálja, hogy én a jóféle nőknél voltam. Persze nem ilyen kifejezésekkel. Ennek a lakásnak a rezsije 960 forint. Békét szeretnénk ezért a pénzért! Mi a helyzet a varrógéppel, ez is érdekelt bennünket. Bekopogtunk a szomszéd lakásba, ahol egy idős asszony nyitott ajtót, Balázs néni. — Nem, kérem, azt a varrógépet napközben sem lehet hallani. Németh Gyulát, a Somogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalat igazgatóját is megkérdeztük. — Tudok az ügyről. Már egyszer figyelmeztettem a házfelügyelőnőt, hogy ne bosz- szantsa a lakókat. Figyelmeztetésben részesítettem újólag, ö szorgalmazta V. József asz- szonylányának odavételét is házfelügyelőnek, ez is igaz. Mi úgy foglaltunk ebben állást, hogy amint a házfelügyelőék lakást kapnak, ez ímeg is történik. Akkor! Tehát a házfelügyelőnőnek nincs oka nyugtalanságra, mások békéjének megzavarására. A PANASZ néha visszaszáll a panaszosra. Meg kell próbálni a dolgokat előbb a józan eszünkre hallgatva mérlegelni, mielőtt panaszra szaladnánk bárhova. Leskó László azért érdemel említést, mert jelentős rekonstrukció előtt áll a gyár: gazd ’ iásának egyes eddigi foriv-ut a fejlesztésre fordítja majd, s — várhatóan — akkor jelentkezik hitelért. Az önerőből való gazdálkodás azonban nem minden esetben jó. A bankigazgató fogalmazott így: -»Őszintén mondom, szívesen adtunk volna több hitelt a választék további bővítésire, hogy a kereskedelem mindig több és jobb árut kínáljon. Erre azonban nem volt nagyobb igény.« A bank munkájában jelentős helyet foglal el a tanácsadás: a vállalatokkal, szövetkezetekkel folytatott tárgyalás általá íreítható tapasztalatai hapz jsr.k valamennyi gazdálkodó egység döntésének előkészítésénél. Főleg a beruházási, fejlesztési hiteligények benyújtása előtt van szükség ezekre az lnformá dókra. Most, amikor a mezőgazdasági szaktele- pek rekonstrukciója kezdődik, különösen nagy szükségük van a gazdaságoknak a bank tanú :saira. Bogó László, a megyei pártbizottság titkára hozzászólásában azt kérte a Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei Igazgatóságának dolgozóitól, hogy segnsea ezt a munkát az eddiginél is hatékonyabban, dr. Csernok Attila elnökhelyettes pedig a bank üzleti partner jelleget | xangsúlyozva a rendszeres konzultációk szükségességét emelte ki. A bank munkájában — mondta — a segítségnyújtás domináljon: a gazdálkodás további javításához a termelékenység tartalékainak feltárásához és hasznosításához aktívabb szellemi befektetésre is szükség van. A 230 bankdolgozó készül ezekre a feladatokra. Bizonyítására egyetlen adatot érdemes kiemelni Tihanyi Zoltán beszámolójából: — A napi munka mellett sokan foglalkoznál? több témát is magába foglaló tanulmányokkal. A múlt évben — a munka során szerzett tapasztalatok általánosítása revén — ötven tanulmányt készítettek. A feladatok — amelyeket éves munkaterv rögzít — ebben az évben tovább nőttek. A munka korszerűsítése éppen úgy hozzátartozik ehhez, mint a szakmai, politikai képzés. Korszerűsíteni kívánják és továbbfejlesztik a tanácsadás rendszerét. A fontosabb beruházásokat külön is figyelemmel kísérik. A beruházások előkészítésében fokozottabban közreműködnek, mert bár ebben az évben a korábbinál is aktívabb hitelpolitikára van lehetőség, tudni kell, mire adja a bank a pénzt. A lehetőségek már jobbak, de nem korlátlanok, s az óvatosság — tartják a bank dolgozói — nem mindig gazdálkodási módszer, K. L Somogyi Néplap
