Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-21 / 67. szám

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRA EMLÉKEZÜNK latna Sanier, az iljíniikásik pártfogója* L atínca Sándor kapcsola­ta a kaposvári mun­kásfiatalokkal eddigi tudomásunk szerint 1919 áp­rilis végétől fűződött szoro­sabbra, amikor a Kaposvárt is szervezkedni kezdő »ifjú­munkások lelkes gárdája« április 23-án este a direktó­rium elé vonult, s a budapes­ti küldöttek szavaira La- tinca adott választ. Az egyko­rú közlemény szerint beszédé­ben az ifjúság egységének fontosságát hangsúlyozta, és­pedig, hogy »a szocialista diákok és ifjúmunkások már most egy úton haladjanak, mert csakis így érhető el, hogy á jövő társadalmában a szellemi és kézi munkás ne nézzen ellenséges szemmel egymásra-«. Ezt követően ma­ga vette kézbe a Forradalmi Kormányzótanácsnak az ifjú­munkások védelmében ki­adott rendeletének a végre­hajtását. Április 24-én hirdet­ményt tétetett közzé, melyben közölte, hogy az ifjúmunká­sok ügyei az ő hatáskörébe tartoznak, s a panaszokkal is hozzá kell fordulni. Tevékeny­ségének eredményei rövide­•Részlet a szerző Latinca Sándor c. tudományos élet­rajzából. sen a gyakorlatban is mutat­kozni kezdtek. Jelentős mér­tékben Latinca védnökségé­nek tulajdonítható, hogy a I kerületi Ipari Termelési Ta­nács kedvező munkabéreket állapított meg a fiatalok ré­szére. A kaposvári ifjúmunkásság egyébként ez idő tájt nagyon is rászorult a támogatásra. A kisiparban dolgozók közül mintegy nyolcvanan voltak kereset és munka nélkül. Az ő sorsukon való töprengés közben érlelődött meg Latin- cában az a terv, melyet 1919. május 14-én egy kissé heve­nyészett fogalmazásban a kö­vetkező formában adtak köz­re: »Létesítenek Kaposváron a termelési szövetkezet műkö­dési körén belül egy univer­zális műhelytelepet. Ezen a telepen képviselve lesz min­den iparág. Az egyes ipar­ágak élén kipróbált műveze­tő áll, akihez néhány, első­rendűen képzett szakmunkást osztanak be. Ezen a telepen tanulják ki az ifjúmunkások a hajlamuk szerint önként választott mesterséget. A gya­korlati képzésen kívül elmé­leti oktatásban is részesülnek, természetesen a kommunista államberendezés eszméinek Vörös szegfő es koszooto Úttörők és ifjúgárdisták csön­gettek tegnap délelőtt tizenegy kaposvári lakás ajtaján. Ke­zükben vörös szegfű, fehér bo­rítékban a városi pártbizottság levele. A veteránokat keresték föl a Tanácsköztársaság 55. év­fordulója alkalmából. Én is csatlakoztam egy há­romtagú brigádhoz. Horváth Pál nyugdíjas nyomdászhoz indultunk a Május 1. utcába: Judit, Horváth László, a 'Vörös Hadsereg úti iskola nyolcadikos tanulói, Kelemen János harmadéves kőműves- tanuló. Sokan utánunk néztek az utcán, vajon hova megy a két úttörő és az ifjúgárdista a virággal. Sajnos, Pali bácsit nem találtuk, odahaza — ilyen meglepetés más brigádokat is ért —, de a szomszédok szives felvilágosítása után rátalál­tunk a Kalinyin városrészben, a lányáéfknál. A felesége kór­házban fekszik, s ezért van most ott. Nagy izgalom, mielőtt be­csöngetünk. Jutka a köszöntő­re készül, Laci a virágot szo­rongatja Kisvártatva kitárul az ajtó, s Horváth Pali bácsi meglepetten nézi a fiatalokat. Jptka nem sokat vár, belekezd a köszöntőbe. Az egykori vö- röskatona meghatottan tessé­keli beljebb a vendégeket a szobába. — Mi, fiatalok büszkék va­gyunk mindazokra, akik életü­ket, fiatalságukat, munkájukat annak szentelték, hogy ma bol­dogan élhessünk, és építhessük hazánkban a szocialista társa­dalmat. — Kikkel harcolt együtt a bácsi? — kérdezi Jutka. — Sokan voltunk... s bi­zony nagyon kevesen élünk már azok közül. Akkor, 1919- ben korán volt húsvét. Hét vé­gén hazamentem Nagyatádra, s amikor hétfőn nekiálltunk dolgozni a nyomdában, fölke­resett bennünket Tóth Lajos meg Szalma István. Ök is nyomdászok voltak. Arra kér­tek bennünket, hogy aiki volt katona, álljon be a Vörös Had­seregbe. Sokan jelentkeztünk... Megkezdtük a gyakorlatozást, aztán ki a frontra... Bajcs tér­ségébe. Egy egész géppuskás szakasz volt a nyomdászokból. — S fegyverrel is harcolt? — kérdi Laci. PaB bácsi bólogat. — Két páncélvonatat kilőt­tünk ... Figyelem a gyerekeket. Ész­re sem' veszik, hogy élő törté­nelemóra részvevői. A két vi­lágháborúról, az ellenforrada­lomról beszél Pali bácsi. El­mondja minit alakították meg öten a pártszervezetet 1956 után. S ez a kalandozás az idő­ben az eszme erejéről győzi meg a látogatókat. Pali bácsi csak azt sajnálja, hogj nem az 6 lakásában fogadhatta a gye­rekeket, ott több mindent meg tudott volna mutatni. Így is előkeres valamit, a Tanácsköz­társasági emlékérem adomá­nyozását igazoló piros köny­vecskét. A kéz remeg már, az emlé­kezet is kihagy olykor, de a hit a régi. Egy újságkivágást keres elő. Illés Béla írta a hat­vanadik születésnapjára, s most azt idézi az ő érzései ki­fejezésére: — Ha kezdhetném, újra ne­kilátnék ... A búcsúzásnál még a tartá­sa is feszesebb az egykori vö- rös'katonának. S az örömöt sem akarja cl palás tolni. — Mindenre gondoltam, csak erre nem... Köszönöm. L. G. megfelelően. Az elméleti ok­tatást nagyrészt szellemi if­júmunkások fogják végezni. Ennek előre látható üdvös eredménye lesz, hogy a jövő társadalom életében a szelle­mi és fizikai munkások egy­azon eszmeúton haladnak«. A tettek embere lévén. La­tinca azonnal hozzá is látott a terv megvalósításához. Má­jus 16-ra értekezletet hívott össze a termelőszövetkezeti központba. Az értekezlet eredményeiről ez idő szerint csak annyit tudunk, amennyit másnap a helyi sajtó közölt. A terv a rendelkezésre álló rövid idő alatt is sokat mó­dosult, és a tárgyalások ered­ményeként az elképzelések is pontosabbakká, határozottab- bakká váltak. Így döntés szü­letett arról, hogy »az ifjú­munkások névelését közpon­tosítják«, elgondolások alakul­tak ki a telep tanulmányi és munkarendjéről is. Határoza­tot hoztak, hogy az »ifjúmun- kástelep« a Szántó-laktanyá­ban fog megalakulni, ahol előzetesen május 14-én már társashelyiséget is jelöltek ki az ifjúmunkások számára. A következő napokban to­vább formálódott a terv, vé­gül május utóján döntés szü­letett, hogy az eredeti elkép­zeléstől eltérően, a »Németh István utcai barakkokban« állítják föl a telepet. Rövide­sen elkészült a tervdokumen­táció, amely néhány nap múl­va a Szociális Termelési Nép­biztossága elé került. Innen a Közoktatásügyi Népbiztosság­hoz tették át, s ott meg is adták a megvalósításához szükséges hozzájárulást. A z akkor már kormány­zótanácsi biztosként működő Latinca jú­nius 30-án 80 000 korona ki­utalására adott utasítást a te­rületi termelési biztosnak, hogy az intézet gépeit megvá­sárolhassák, s július 15-én a gépek már útban voltak Ka­posvár felé. Rendeltetésszerű felhasználásukra azonban már nem kerülhetett sor, további sorsukról augusztus 11-én a volt szocializált üzemek tu­lajdonosainak megbízottai in­tézkedtek. Kávássy Sándor A plakátmű vészei nagy korszaka A Szépművészeti Múzeum­ban rendezett Száz politikai plakát-kiállítás azt igazolta a nézők előtt, hogy »Az első nagy fellendülés időszaka 1918 és még inkább 1919: a'Magyar Tanácsköztársaság plakátmű­vészete egyike a korszak leg­fontosabb művészettörténeti csomópontjainak« — ahogy Aradi Nóra írta. 1919-ben Hevesy Iván joggal vethette papírra, hogy a pla­kát a mának szóló freskó, és a freskó a századoknak szóló plakát. (Hevesy Ivánt igazolta ké­sőbb a mexikói festészet is, melynek kiemelkedő alakja, Suquéiros — aki a közelmúlt­ban hunyt el — hasonló elvek alapján készítette hatalmas méretű, politikai mondaniva- lójú freskóit a középületekre.) A forradalmi művészek nem­csak a plakátok útján juttat­ták érvényre 1919-ban haladó politikai nézeteiket, hanem festészetükben is nyomon kö­vethetjük állásfoglalásukat. A plakátművészet tehát szerves része volt Uitz Béla, Poór Ber­talan, Berény Róbert, Nemes Lumpért József, Bíró Mihály — és még sok más művész — munkásságának. Azzal a közvetlenséggel, ahogy plakátjaik mondaniva­lóját megalkották, más eszköz nem vetekedhetett. Fölismer­ték, hogy a Magyar Tanács- köztársaság ügyének a politikai plakátokkal segíthetnek a leg­többet.' Az 1919-es plakátok legfőbb mondanivalóját könnyen meg­érthetjük ma is. A munkásha­talom védelmére szólítottak föl. Mozgósító erejük a késői utókor megítélése szerint is valóban döbbenetes. »Be a vörös hadseregbe!-« Dankó Ödön plakátján a szu- ronyos puskával rohanó kato­na alakja, a vörös lobogó és, a gyár együttes kifejezője a munkáshatalom védésének. Berény Róbert »Fegyverbe! Fegyverbe!« című plakátja ta­lán a legismertebb ma is. A Magyar Tanácsköztársaság pla- kátmüvészetének egyik leg­szebb példája. S mennyire rá­ismerni Poór Bertalan festé­szetének lényegére arról a pla­kátról, melynek középpontjá­ban a gyermekét oltalmazó anya áll, aki rohamra küldi a matrózokat. A »Feleségeinkért, Gyermekeinkért, Előre!« szö­vegrész ezen a plakáton nem kapott olyan jelentős szerepet mint általában az 1919-es pla­kátokon a mozgósító szöveg. Uitz Béla gyalogos matrózai (Vörös katonák előre!) később Derkovitsnál vállvetve küzdő Dózsa-parasztok! A dicsőséges 133 nap pla­kátművészetének eredményei lelkesítették azokat az alkotó­kat, akik' 1945-ben az újjáépí­tés ügyét szolgálták nagy ere­jű, mozgósító plakátokkal. A politikai plakátoknak ma is nagy szerepük van. Gondol­junk csak a fasizmus elleni harcra mozgósító plakátokra. Szolidárisak vagyunk a chilei neppel — fogalmazta meg ép­pen a napokban egy új piaka t. H, B. Az iskolaépítő ÉL A FŐVÁROSBAN egy mokány öregember. Haja de­res, hamarosan betölti a nyolcvannegyedik életévét, tartása mégis feszes. S ha be­szél, csupa tűz minden szava. Neve sokat szerepelt az 1919- es újságokban, az utóbbi idő­ben megjelent tanulmányok szintén sűrűn megemlítették Balatonboglar munkástanács- elnökének tevékenységét.. Azt viszont kevesen tudták, hogy él, s nagyon szívesein megoszt- • ja élményeit bárkivel. A so­szólt, papát mogyi vendé­geknek meg kiváltképp örül. Bálint Sán­dor nem mesz- sze a Móricz Zsigmond kör­tértől, a Bar­tók Béla út 35. számú nagy, szürke bérház I negyedik eme­letén lakik csa- ^ ládjával. Kora délután kezd­tük a beszél­getést, s öreg este lett, ami­kor befejez­tük. Felesége s három fia — az egyik osz­tályvezető- helyettes a mi­nisztériumban, a másik jogta­nácsos, a har­madik épí­tész — olykor­olykor közbe­helyesbített, kisegítette a egy névvel, egy adattal. Egy országjárás után érke­zett festősegédnek 1909 tava­szán Balatonboglárra. A négy­gyermekes szolnoki kőműves egyetlen fia vándorbotot fogott a kezébe a szakma kitanulása után. S Kecskeméten, Pesten, Bécsben nemcsak a szakmával ismerkedett, hanem a mun­kásmozgalommal is. Gyűlések­re járt, tanult, sokat olvasott, azután már maga is tartott elő­adásokat. A Balaton-parti köz­séget hamar megszerette, oda nősült. Sajnos, kitört az első világháború. Fxoot, majd se­besülten hadifogság. Bejárta Oroszország sok városát, s át­élte az októberi • forradalom tisztító viharát. 1918 februárjá­ban Petrográdra vitték a tár­saival. Kun Béla fölkereste a magyar és az osztrák hadifog­lyokat, sőt egy alkalommal el­vitte őket oda, ahol Lenin be­szédet mondott. — Nagyon érdekes ember volt. Kiállt az erkélyre, s gesz­tikulálva beszédet mondott ne­künk. Oroszul nem értettem, de azután Kun Béla elmondta a tartalmát. Betegek vagytok, hazamentek, de ne feledkezze­tek el arról, amit itt Lenin elvtárstól hallottatok. Minden­ki a tehetségéhez, az egészsé­géhez mérten vegyen részt a forradalmi átalakulásban. S Bálint Sándor ezzel az el- szánással érkezett haza. Az őszirózsás forradalom erjedés­be hozta Boglárt, áz igazi tűz azonban a Tanácsköztársaság kikiáltása után terjedt el. Nagygyűlést hívtak ősszé a vasúti szálló éttermében. Bá­lint Sándor nem volt megelé­gedve a szónokkal, felugrott hát egy asztal tetejére, s olyan előadást-tartott a szocializmus­ról, hogy mindenki csakámult- bámult. Meggyőzte a részvevő­ket, hogy az államosításiig vi­gyázni kell mindarra, ami az övék lesz, s nem széthordani mindent, mint ahpgy a szónok javasolta. — Hát így lettem én elnök, Szász Ferenc al-elnök, Langh- már Gáspár lakatosmester párttitkár. Bizalmat kapott So­mogyi bácsi, Kűri Tóni, Vér- tesy főjegyző, Trunkó munkás, aztán Urwtyinszky Leona ta­nítónő. Alakuló gyűlésünkön azt mondtam, plső dolgunk le­gyen iskolát építeni. Ugyanis egy cselédház két szobájában volt összevont tanítás. Példamutató volt ez a dön­tés. Ma már történelem, hogy Boglár volt az egyetlen a me­gyében, ahol akkor ilyen bát­ran nekivágtak az építkezés­nek. — Megkértem Papp Ferenc építőmestert, volna-e kedve tervet csinálni. Pénzt nem tu­dunk ugyan egyenlőre adni, ha viszont elfogadják, akkor meg­fizetjük. Elkészült a terv, én pedig fölvittem Pestre. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi nép­biztos csak annyit mondott, amikor meglátta: sok ilyen kellene nekünk, mint Bálint elvtárs. Nála nem volt iskola- építkezési tervvel akkor még senki, én voltam az első. Egy­ből átutaltatott hatszázezer ko­ronát a bogiári takarékpénz­tárhoz. Azután fölkerestem La­tinca Sándort is. Elfoglalt em­ber volt, de mondhatom úgy fogadott, mintha mindig látott volna. Elég az hozzá, hogy még négy tanítót küldött, sőt padokat is. Mi persze nem vár­hattunk az iskola fölépítéséig, fogtuk, kipakoltuk a Futó ven­déglőt. Jómagam is beálltam a többiek közé, kifestettük, be­rendeztük. Az avatásra még fényképészt is hozattunk. So­káig őriztem azt a képet, saj­nos 1944-ben megsemmisült. Terveik, elképzelések. S mi­lyen merészek! Gimnáziumot szerettek volna szervezni, köz­ségfejlesztési tervet készíteni. Boglárt a Balaton-part máso­dik kereskedelmi és ipari cso­mópontjává ktmzttak fejlesz­teni. — Csak az a három hónap kevés volt ahhoz, hogy min­dent megcsináljunk... szo­cialista szellemben. Persze így is megvalósult sok minden. Proletárgyerme­keket üdültettek, kiharcolták, hogy náluk rendezzék meg a járás pedagógusainak tovább­képzését. Hangversenyt ren­deztek pesti művészek közre­működésével. — Forrai Oszkár nemzetközi hangversenyrendezőt nyertem meg az ügynek, kis háza volt Bogláron. Ügy terveztük, hogy majd előadjuk Beethoven IX. szimfóniáját is ... az a miénk. — S halkan énekelni kezdi: Testvér lészen minden em­ber ... — S előadták? — Már nem tudtuk... Csönd telepszik a szobára. — Vége volt, elvittek... Hogy ki mit kapott, az nem érdekes... mert kapott, ugye! A FIA, AKI MÖGÖTTE ül, az édesapja hátára mutat, s úgy súgja, hogy bottal kapott. Ma is olt a nyoma. — Elvittek Lengyeltótiba, onnan Kaposvárra ... Ott fog­tak, megtartották a tárgyaláso­kat. Nem -szabták ki ránk bün­tetést, tekintettel, hogy nem tudott felmutatni senki sem­mit, hogy mi rosszat csinál­tunk... csak jót. így is bent tartottak másfél évig bennün­ket Bálint Sándor ma is na­gyon szeieti Boglárt. S noha a fővárosban él, nem szakadt cJ tőle, ismeri a fejlődését, hi­szen nyaranta az ottani kis vil­lájukban pihen a családjával. Lajos Géza Somogyi Néplap] J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents