Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-09 / 33. szám
röhzhli SzjifkeízLúiíq.! A történet még 1969-ben kezdődött. Azóta állandó zaklatásnak, méltánytalan ítéleteknek vagyok kitéve. Szomszédom, Bognár János a Rákóczi it- 55. számú házban lakik mint bérlő. Följelentett engem, hogy a közös telek határán levő kerítést csináltassam meg. A Nagyatádi Járásbíróság a P. 20314/1969. számú Ítéletével kötelezett engem a kerítés elkészítésére. Ekkor — anyagi erőmből telhetőén — kijavíttattam a kerítést. Az ügy részemről lezáródott volna, de a szomszédom, nem tudom mi okból, tovább folytatta a zaklatást A Nagyatádi Járásbíróság végrehajtója 1973. szeptember 17-én írt levelében közölte, hogy december 20-ra állítsam helyre a kerítést■ A helyszíni szemlén rajtam. kívül csak Bognár János és a végrehajtó vett részt. Arra köteleztek, hogy új kerítést csináltassak betonoszlopokkal, melyet 1974. március 7-re el kell készíttetnem, valamint fizessem meg a háromszáz forint illetéket és a huszonöt forint eljárási költséget. 72 éves, egyedülálló, gyermektelen nő vagyok. Jövedelmem nincs, csak a kertemből és a baromfinevelésből élek. Ezt a kis házat, amelyben élek, úgy kaptam, mivel nővéremet és sógoromat halálukig gondoztam. A ház nagyon régi, és rossz állapotban van. Tavaly leomlott a tűzfala, és megtakarított pénzem, valamint a kölcsön segített abban, hogy megjavittathassam. A javítás 16 ezer forintba került, a kölcsönt még a mai napig sem tudtam visszafizetni. Soha nem mondtam, hogy a kerítést nem csináltatom meg, de arra nincs pénzem, hogy betonoszlopokkal és különleges kerítéssel elégítsem ki Bognár János igényeit• A járásbíróság sem méltányolta helyzetemet. A telek egyébként nem is Bognár János, hanem az IKV tulajdona. A Csurgói Nagyközségi Tanács méltányolta helyzetemet, és elengedte a községfejlesztési hozzájárulást, de az adót így is fizetnem heU. Kérdezem Önöktől: a szocialista törvények végrehajtói miért nem méltányolják döntésük meghozatala előtt a peres felek helyzetét? Tisztelettel: 'JCßrotikai JZajsmt Csurgó, Rákóczi u. 55/tu Tisztelt Szerkesztőségi A nagyatádi Szentkirályi utcai lakók nevében fogtam tottat. Itt Kivadáron annyira rossz a mi utcánk állapota, hogy semmiféle járművel nem lehet bejárni. Ha csak az esővíz lefolyását biztosítanák, már az is sokat segítene a helyzeten. Az úvtest javítását — úgy tudom — már két tanácsülésen is jóváhagyták, de eddig semmi sem történt. Kérem, szíveskedjenek helyet biztosítani levelemnek, így talán sokéves kérésünk gyorsabban megoldódik. Tisztelettel: DCáráiz. JHártan. 7900 Nagyatád, Kivadár, Szentkirályi u. 23. A március I -én kezdődő rendőrségi akció célja: Ne közlekedjenek kiviiégítailan kerékpárok és lovas figaíok! Hogy mennyi bajt okoznak a kivilágítatlan kerékpárok és lovas fogatok, azt nem kell bizonygatnunk. Tavaly a világítás hiánya majdnem ban nem hiánycikk a kerékpárlámpa, ezért arra kérünk mindenkit, hogy ne késlekedjen a világító berendezések fölszerelésével! A rendőrség nem lehet elnéző, szigorú helyszínbírsá- gokkal és szabálysértési följelentésekkel bírja majd rá a felelőtlen tulajdonosokat a lámpa beszerzésére. Kivilágításán kerékpárral, lovas fogattal közlekedni egyet jelent az állandó életveszéllyel, ezért senki se számítson arca, hogy a rendőrség elnéző lesz. A nagyszabású ellenőrzésso- rozat március 1-én kezdődik. Kérjük az érintetteket, ne várjanak addig, hanem saját érdekükben minél előbb szereljék föl a lámpát! száz közúti szerencsétlenség forrása volt, közülük igen sok halállal végződött A rendőrség rendszeres fölhívásai ellenére, a mai napig is számtalan világítás nélkül közlekedő kerékpár és lovas fogat veszélyezteti a forgalom biztonságát a megyében. A további bajok megelőzése végett a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti osztálya nagyarányú akcióra készül: a rendőrök március l'-től a hónap végéig minden kerékpár és fogat világítását ellenőrzik. Értesüléseink szerint SomogyAZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 33. szám. Szombat 1974. február 9. Öt éve jelenik meg a Voluntas Mintegy 500 cikk /eient meg A Táncsics Mihály Gimnázium önképzőkörének és KISZ-szervezetének lapja, a Voluntas tegnap délután nyilvános szerkesztő bizottsági ülést tartott. Kis házi ünnepségen emlékeztek meg a hajdani elődről, az 1919. február 8-án megjelent forradalmi diáklapról. Dr. Szíjártó István tanár, a lap felelős szerkesztője az elmúlt öt év munkájáról adott számot a meghívott vendégeknek: a KISZ, a Somogyi Néplap Szerkesztősége és a megyei -diákújságok képviselőinek. Többek között elmondta, hogy a fél évtized alatt mintegy 500 cikk jelent meg — csaknem 300 tanár, diák, külső munkatárs és felkért cikkíró tollából —, miközben a lap a közösség szervezésének fontos eszközévé vált. Erről beszélt Honfi István, a megyei pártbizottság propa ganda- és művelődési osztályának vezetője is, hangsúlyozva az írásbeli' tájékoztatásban részt vevő fiatalok nagy felelősségét, Galamb László, a városi KlSZ-bizptíság titkára az újság mozgalmi munkát segítő tevékenységéről szólt, és elismerésként átadta a KISZ kb dicsérő oklevelét. A szerkesztő bizottság, megköszönve munkájukat, itt búcsúzott el negyedikes tagjaitól, és helyettük újakat választott. A fél évtizedes rendszeres mejelenését ünneplő újság — amelynek legfrissebb száma az évforduló tiszteletére tegnap jelent meg — szerkesztő bizottsága többek között abban jelölte meg feladatát, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a megye többi diáklapjával. Mai ív-ajánlatunk Élet jel 279 mázsa sajt fogyott el Több tejet iszunk Jelentősen megnőtt a tej és i első hónapjában 56 mázsával a tejtermékek fogyasztása. A Kaposvári Tejipari Vállalat a tröszt legnagyobb forgalmat lebonyolító vállalatai közé tartozik. Ebben az évben már 48 iskolát vontak be az iskolatej-akcióba, s az utóbbi időben növelték az ellátási hálózatba bevont községek számát is. Januárban már minden ilyen faluba hetenként több alkalommal eljutnak a friss áruk. A múlt év januárjában tejből 9243 hektoliter fogyott el, ez év januárjában 10 573 hektoliter. Sajtból ez a mennyiség 223, illetve 279 mázsa. Több fogyott a joghurtból és i a kefirből is: tavaly januárban 79 hektolitert, ebben az évben már 172 hektolitert vásároltak a vevők. Ugyancsak jelentős mértékben nőtt a sajt iránti kereslet, és az év több fogyott el, mint a múlt év hasonló időszakában. Az igényeknek csak fokozott felvásárlással tudnak eleget tenni. 197.2-höz viszonyítva 111, 1973-hoz 113 százalékos volt az első hónapban a felvásárlás aránya. Éppen 20 évvel ezelőtt készült — és még abban az évben díjat nyert Karlovy Vary- ban — Fábri Zoltán rendező filmje. A televízió sorozatot indít ezzel az alkotással, s ennek során előbb több mint egy tucat Fábri-filmet — Körhinta, Hannibál . tanár ' úr. Húsz óra,- A Pál utcai fiúk. Isten hozta, őrnagy úr stb. —, majd más- kortárs rendezők életművét vetíti le. Voltaképpen az Életjellel a háromszoros Kos- suth-díjas rendező teljes életművének sugárzása kezdődik. Az Életjel megtörtént eseményt dolgozott fel: 1952 decemberében a Borsod megyei Szuhakálló bányában a vízbetörés 17 bányászt zárt el a külvilágtól. A film azt a küzdelmet .idézi föl, melyet a szinte reménytelen helyzetben lévő bentrekedtekért folytattak a munkások és a katonák, a hozzátartozók és a bányászok. S nemcsak ők harcoltak. Küzdeniük kellett a tárna foglyainak is: a pánik, a szélsőségek, a félelem ellen. A filmet Tar- dos Tibor írta, a főszerepekben Bansi Bélát, Berek Katit, Sinkovits Imrét, Görbe Jánost, Somogyi Erzsit, Solti Bertalant, Bánhidy Lászlót, Peti Sándort, Rajczy Lajost és Ko- hut Magdát láthatjuk. A film sugárzása 22.50-kor kezdődik. Sok a bűncselekmény és a szabálysértés Csökölyben (Tudósítónktól.) A Csökölyi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén a falu közrendjének és közbiztonságának a helyzetét vitatták meg. A vb megállapította, hogy sajnálatosan növekedett a bűncselekmények és a szabálysértések száma. Különösen a testi sérI íések és a lopások szaporodtak eL Sok a baj a kerékpárok kivilágításával és nem is vigyáznak rájuk, ezért olyan sok a biciklilopás. Közigazgatásilag Csököly- höz tartozik Gige és Rinya- kovácsi is. Mindhárom községben ifjúsági klub várja a fiatalokat. A , klubokban Felvételi a színművészeti főiskolára A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1974—75-ös tanévre felvételt hirdet színész és színházrendező szakra. A felvételre érettségizett, vagy az 1973—74-es tanévben érettségiző fiatalok jelentkezhetnek. A színházrendező szakon előnyben részesülnek azok, akik egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkeznek vagy néhány évet már munkában töltöttek. Felvételi korhatár: színész szakon 18— 22 év, színházrendező szakon 18—26 év. A jelentkezés írásban történik, amelyhez mellékelni kell: jelentkezési lapot, iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, életrajzot, 50 forint vizsgadíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. (A művelődésügyi miniszter utasítása értelmében a művészeti főiskolákra jelentkezők egyidejűleg egy másik egyetemre vagy főiskolára is jelentkezhetnek.) A jelentkezési határidő: 1974. március 30. Cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola rektori hivatala, 1088 Budapest, Vas utca 2fc. I Napozók A Szovjetunió ma cimfi budapesti kiállítás anyagából. (V. Budnyija fotója.) többször rendzavarás rontotta a hangulatot. Ezután ellenőrzik, hogy a vendégek betartják-e a házirendet. Az ülésen az is szóba került, hogy az önkéntes rendőrök megfelelően segítették a közrendvédelmi munkát. A földrengés ep centruma Törökbálint közelében volt Törökbálint közelében észa ki irányban "volt a január 30-i földrengés epicentruma — állapította meg a földrengés- jelző obszervatórium. A rengésekét szerdán éjszaka 23 óra 56 perc 50 másodperckor észlelték. Azóta az országos jelzőállomások adatai alapján kiszámították, hogy a rengés centruma 7000 méter mélységben volt, de erőssége ott sem aladta meg a Mercalli— Sieberg-skála négyes fokát Budapesten az emeletes épületek jó közvetítő közegei a földmozgásoknak, emiatt érezték sokan erősebbnek a rengést a valóságosnál, (oeoic Optimista vőlegény Különös napja volt a múlt héten a kaliforniai Sacramentóban letartóztatásban levő huszonkét éves Steven Ray Collisnak. Két bíróval találkozott: az egyik megházasította, a másik húsz évet mért ki rá rablásért. Az esketés zajlott le előbb: a bilincsbe vert Collins az alkalmi násznépet alkotó hét rendőr kíséretében az illetékes bíró előtt örök hűséget fogadott a huszonegy éves Sharon LaVette-nek. Azután ugyanabban az épületben, egy emelettel lejjebb a másik bíró a Crocker National. Bank egyik helyi .fiókjának kifosztásáért húsz evre ítélte. Válogatós A reklámban járatos háziasszony mosoport keres. Az eladó melegen ajánlja az egyik fajtát. — Nem, nem, ezt a márkát nem kérem — hárítja él az asszony —ezt már legalább két hete nem tökéletesítették. Kétes bók Egy nerebundás hölgy száll fel a milánói villamosra, és miközben jegyet vált, ezt mondja a kalauznak: — Tudja, milyen újdonság ez nekem? Legutoljára három évvel ezelőtt ültem villamoson, akkor is csak azért, Tnert elromlott a kocsim! — Ö, asszonyom — mondja meghajolva a kalauz —, el sem tudja képzelni, mennyire hiányzott! Mese a presszóban Az eszpresszóban egy férfi és egy nő üldögél. A nő megállós nélkül mesél- Hirtelen félbeszakítja önmagát: —- Áruld már el, miért meredsz a ruhatárra ahelyett, hogy azt hallgatnád, amit én mesélek? — Csak a kabátomra vigyázok — hangzik a válasz. — Az enyém ugyanis még megvan. Bürokrata Egy hivatalban az ügyfél kérdőívet tölt ki. A hivatalnok átfutja és megjegyzi: — Uram, egy helyen elhagyta az i betűről a pontot. — Akkor legyen szíves pótolja — így az ügyfél. — Sajnos nem áll módomban : szigorú előírás, hogy á kérdőívet saját kezűleg keli kitölteni. Somogyi Néplap V MSZMF Socuogv negyet Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor u. a. Postacím: 71*1. Kaposvár, postafiéb 31 Felelőn: 11-510. U-Sll. 11-511 Kiadta a Somogv megyei Lapkiad« Vállalat, Kaposvár. Latinra Sándot utca ä. Postacím :740I Kaposvár postafiók n. Telefon: 11-31S. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrsünk meg és nem küldünk vlsszal Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítöknéL Előfizetési díj egy hónapra So fi Indes: 85 907. Készült a Somogy megyei Nyomda, •oarl vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinra ándor u. 8. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató,