Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-06 / 30. szám
EGY CSEPP MÉZ Tenni és akarni MKiralba az Éjjeli menedékhely előszobájába lépnénk ... Igaz, időben és térben eltávolodva Gorkijtól, egészen a mába. Shelagh Delaney angol írónő hősei hasonlóan vergődő, szenvedő és nagyon esendő emberek, tele kétséggel és or- dináré beszéddel, elfojtott tisztességgel és kénytelen-kelletlen vállalt zülléssel. Ez alatt a »füstös-ködös- társadalmi klíma alatt a perifériák ingatag talaján vegetáló emberek dühe fordítja ki az anya és gyermek kapcsolatát gyűlöletté, acsarkodássá. A féltést féltékenységgé, a ragaszkodást hiábavaló görcsös kapaszkodássá. Azután mélységes egyedüllétté. Josephine, akit a darabban csak Jónak neveznek, egy szerencsétlen sorsú kis szürke madár, nagyszájú, pózos. modoros bakfis. De nem titkolja a szerző: tehetséges és érzékeny, alapjában véve igen gyengéd, s mivel bántják, hát nagyon harcias is. Maga a megoicsaklott kibontakozás, így éli át a nővé válás idejét, egy pávatermészetű anya társaságában, és mindazoké- ban, akik hossz'abb-rövidebb időre — később egyre rövi- debb időre — az anya mellé csapódnak. Ez az alaphelyzet. Az ilyen alaphelyzetekbői már születtek igen érdekes színpadi művek, különösképpen akkor, ha az anya testének áruba bocsátásán túl rendelkezett egy Warrenné eszével, egy Peacockné hatalmával, vagy egy Filumena mentalitásával. Delaneyt azonban az »alaphelyzet-“ egy sokkal idegesebb, hétköznapibb, de legalább oly megrázó alkotásra ihlette, amelyben éppen a hétköznapiság avatja elképesztően eleven protestálássá a történetet. Sokat lehetne beszélni arról a »pszichoanalízisről» is. amelynek részesei leszünk. Olyan életutakról. amelyeknek nap mint nap találkozniuk kellene. ehelyett közömbös, valójában sohasem találkozó párhuzamosok módján haladnak, bukdácsolnak át a mindennapi*' útvesztőkön. Tekintetünk mindenütt a lány sorsát keresi, szavai mögött szeretnénk föllelni az örömet, de csal: ideges szóáradatát halljuk, szeretnénk üde nevetését hallani, de csak heveny káröröm görbít* fölfelé a száját. A szerelem is: csupa félelem. Pedig mennyi biztonság és melegség ragyog a néger fiú szemében. Hunyadkürtt István kelti életre ezt a figurát- a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Képes magába olvasztani a vágy mellé mindazt, ami Jónak eddig hiányzott. A simogatást, a meleg mozdulatot, ahogy egy pohár tejet nyújt át. Ahogy hunyorít, abban nemcsak a szerelmes, hanem a jó barát üzenete is biztat. S a másik véglet az anya. A lompos, lusta, iszákos nő, akiből csak a szerelmi csalódás meg a lány félelmetes szerencsétlensége oltja ki a ciAz ezredforduló munkásai lesznek Üt a munkáspályához — SOKÁIG azt hittem, azért nem lettem elektronikai műszerész, mert nem tolakodtam. Én készültem a felvételi vizsgára. S zakilcözép iskal a i érettségi után jelentkeztem a szakmunkásképzőbe. Behívtak felvételizni. Az ajtó előtt sokan álltak. Gondoltam, nem tolakodók. Mikorra rám került a sor, már betelt az a szakma. Legalábbis azt mondták. Azután megkérdezték az adataimat Később tudtam meg, hogy nem is indítottak ilyen osztályt Így lettem erősáramúberendezés-szerelő — emlékezett vissza Békési Zsolt második osztályos. Baditz András elsők Szintén berendezésszerelő lesz. Fonyódon érettségizett. — Az Egyesült Izzóból jött hozzánk a gimnáziumba egy szervező. Az elektronikai műszerész szakmáról is beszélt Gondoltam, az leszek. Bejöttem az iskolába. Itt, az 503- asban azt mondta egy tanár, hogy nincsenek felkészülve a szakma oktatására. Hát ha nem tudnak megfelelően felkészíteni, akkor minek válasz- szam? Felsoroltak néhány lehetőséget öt perc alatt kellett dönteni. — Tavaly jelemtjkeaeU hozzánk egy fiú 4,5-ös bdzomyít- vaainyal. Kőműves akarni tenni. Javasoltam neki, hogy válasz- szón olyan szakmát, amelyikhez jobb bizonyítvány kell. Megkérdeztem azt is, miért nem megy középiskolába. Azt mondta, hogy ő szakmát akar először, azután leérettségizik, majd építésztechnikusi oklevelet fog szerezni. A szülei szerették volna lebeszélni. Nem lehetett. Itt van nálunk. Hát, néha már találkozunk ilyen céltudatos gyerekekkel is. Sajnos, még kevéssel — mondta Weisz András, az 512. sz. szakmunkásképző igazgatója. — Kilencven körül van az érettségizettek száma az iskolánkban. Tíz százalék kivételével a többi sikertelen egyetemi vagy főiskolai felvételi után jelentkezett. A többségük, ha végez, próbálkozik ismét — mondta Pintér Kálmán, az 503. sz. Szakmunkásképző Intézet igazgatója. Vannak divatos szakmák, amelyekre legalább annyi a jelentkező, mint mondjuk a bölcsészkarra az egyetemen; vannak viszont olyanok, amelyeknél nem lehet kielégíteni a társadalmi igényt sem. Csapdái mindegyiknek vannak. Több fodrásszal találkoztam már az iparban betanított munkásként, ugyanakkor hallottam épületburkolókról, akiket alig lehetett rábeszélni ennek a szakmának a választására, s most örömüket lelik benne. Esztétikus falakat, épülethomlokzatokat készítenek. Némelyik a művészet határát súrolja. Messziről indultunk. Huszonöt évvel ezelőtt még tanoncok- nak nevezték a szakmát tanuló fiúkat Iskolába este jártak, munka után. Az 1949-es ipari- tanuió-törvénnyel változások sora jött. Nemcsak az elnevezés változott meg — ipari tanuló lett a hajdani tanoncból —, hanem ezzel együtt az oktatás felépítése is. Húsz év múlva, az 1969-es törvény pedig többek között elhelyezte a szakmunkásképzőiket a közoktatás rendszerében. Ezzel gyakorlatilag megteremtette a közvetlen továbbtanulás lehetőségét is. De szemléletet nem lehet azonnal, intézkedésekkel alakítani. Az épület-, a szakembergondokat sem lehet egy csapásra megoldani. Jelenlegi iskoláink közül — hiába sok az, amit eddig tettünk — a szakmunkásképzők cipelnék legtöbbet magukkal a múlt örökségéből. Csak olyat örököltek, amit meg kellett szüntetni, amin változtatni kellett. A NYOLCADIK osartaftyt végzők 51—52 százaléka — a korábbi évek tapasztalatával számolva — a szakmunkásképzőkbe kéri felvételét A társadalmi igény ennél több. A következő években pedig még kevesebben hagyják el az általános iskolát. A megyében nyolc ipari, négy mezőgazda- sági, egy kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző és egy egészségügyi szakiskola működik önállóan. Három szakközépiskolában közös igazgatás alatt szintén képeznek szakmunkásokat. Jelenleg 6683 diák készül a szakmunkáspályára ezekben az intézményekben. Tizenéves gyerekek. A nyolcadik osztály után azonnal elkötelezik magukat egy pályára. Diákok és munkások is már egyben, hiszen — főleg a felsőbb évesek — termelő tevékenységet is végeznek. Sokszor azonnal be kell illeszkedniük egy-egy munkahely életébe. Származásukat tekintve zömmel kétkezi dolgozók gyerekei. Az. ezredfordulón ők alkotják majd iparunk törzsgárdáját. Hosszú Éva (Folytatjuk.) nizmust, de akkor is előre ígéri már későbbi sorsát: az iszákos öregasszony mindennapjait. Szabó Ildikó tehetsége sajnos nem tudott ráhangolódni erre az egyéniségre, idegenül mozgott benne. A szerep félelmetes szorongásai migrénes idegességben jelentek meg, a mohó szerelemtől és pénzimádattól hajszolt, az anyaküldetést is megtagadó női vágyakozás helyett inkább számító '-'giidséget sejtetett. A szeretetet Geoffrey hozta el, a sérült lelkű, lánytermészetű diák, aki szánalmas befelé fordulással, riadalommal tűri el a megaláztatást — Reviczky Gábor kitűnő megrázó alakítása vr>’* A lánynak az örök eilen- iiget, aki megalázza és akit ő is megalázna. Peter jelenti, nem is ez az egy. hetem a Péterek, akik időről időre felcsípik anyját, s őt a francba küldik. A Vajda László által megrajzolt figurán áttör a palástolatlan, mohó nemiség, egy jópénzű hím áll előttünk a mai dandyk sorából, ördögi pózokkal meg kihívó eleganciával. És a környezet: a vasúti híd árnyéka, a parki libikóka, a külvárosi nyomornegyed egyik szánalmas menedékhelye, koszos konyha, kopott kanapé, nyikorgó vaságy. A színpadon megélesztett környezet — a díszlet Najmányi László munkája — nem mindig segítette a rendező, Ba- barczy László munkáját. Két . tér volt, egy naturális és egy jelzett, a libikókával, amely ötletnek, kelléknek jó, s ellentmond a színpadi előtér közömbös élettelenségének. Ahogy a körülötte élő és I levő világban a rendező elképzeli, és ahogy Monori Lili I megjeleníti a lányt, az eredeti és igen megragadó. Megható is. És fölemelő is. Dühít is bennünket, és szánalmat is ébreszt... Monori Lili ott pusztítja előttünk a lánysá- gát, ott tiporja szét az anyaságát A törékeny nőalakban, így ahogy van, szégyenébresztő és idegesítő a hatalmas elkeseredés. Sziklányi benne a bánat. Óriási benne a kétség- beesés. Néha mintha mázsás kő ülne a nyelvén. Tudom: sokan gondoltak vissza az előadás alatt a Tony Richardson rendezte népszerű filmre, az Egy csepp mézre. Ez most nem dicséret, egyszerűen mérleg: ha a libikóka egyik végén Monori Lili-Jo, a másikon Rita Tusingham-Jo áll, nem leng ki a palló. Egyformán felmagasodnak ebben a szerepben, a lehető legnagyobbra a mélységes megalázottságban. Tröszt Tibor Pétiké hároméves kisfiú, s olyan nagy, fekete szeme van, hogy a nagyvárosi kávéházakban ülő kifestett nők bizonyára megirigyelnék. De Pétiké elsősorban nem a szép szeméről nevezetes, hanem arról, hogy csodálatosan tud beszélni. Nem úgy, mint mi, felnőttek, hanem sokkal ízesebben, talán azért, mert őt még nem rontották el mindenféle magvatlan és közönséges beszéddel. Ha sétálni megy, Petikét rendszerint a nagypapa kiséri, és séta közben mély és bizalmas beszélgetést folytatnak. Ilyenkor ősszel, ha hideg van, Pétiké meggyőződéssel mondja: — Fázik az idő! Valóban fázik, pedig süt a nap. Pétiké erre azt mondja: — Süt a fény! A nagypapa almát visz a zsebében, és amikor a ligetben leülnek a padra, Pétiké megéhezik. — Nagypapa, héjazd le az almát! Petikének igaza van, gondolja a nagypapa, mert az alA tátom-pusztai fiatalok klubja Tátom-pusztároi mint a Kaposvári Állami Gazdaság egyik kerületéről beszélnek általában. A Kaposvárról Igái felé vezető út mentén fekszik, vasútállomása nincs. A gazdasági épületek, műhelyek mellett húzódnak a régi lakóházak. A tátomiak általában a gazdaságban dolgoznak, kisebb részük vidékre jár. A fiataloknak is — már amelyik nem tanul valahol — a gazdaság ad kenyeret. Életükben nagyon fontos szerepet tölt be a KISZ-szervezet. Ez kapcsolja össze őket. A szórakoTSttdő Zoltán. zási lehetőség eddig nagyon kevés volt. Csak egy-egy közös megmozdulás, társadalmi munka, egy-egy futballmeccs idején voltak együtt. A pár négyzetméteres bolt, mely egyben kocsma is, a heti egy filmvetítés nem elégíthette ki őket. Nem véletlen, hogy minderről múlt időben beszéltem. A helyzet ugyanis tavaly novemberétől gyökeresen megváltozott. József Lajos KISZ-titkár: — Tavaly ősszel határoztuk el, hogy klubot alakítunk. A járási KISZ-bizottság pályázatot hirdetett klub alakítására. Mi is pályáztunk, összehívtunk egy KISZ-gyűlést. ahol ennek megbeszélése volt a fő téma. A rendkívül jól sikerült összejövetel — a tagok nagyon aktívak voltak, szinte egy emberként foglaltak állást a különböző kérdésekben — nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tervünk valóra válhasson. A pályázatot elfogadták, húszezer forintot kaptunk. Ahhoz azonban, hogy egy klub egyáltalán működhessen, nem elég csupán az elhatározás, a lelkesedés. Elsősorban olyan helyiségre van szükség, Pétiké mának héja van, nem hamja, s ha ez így van, akkor nem is hámozni kell, hanem héjazni. Evés után kisétálnak a közeli nádas tóhoz, ahol egy-egy szárcsát is lehet látni. Ha a szárcsa megpillantja őket, hirtelen alábukik, s ilyenkor Pétiké azt mondja: — Aláfulladt! Ez a kifejezés talán nem pontos, de nagyon találó. Ha a szárcsa nem tudna a víz alatt úszni, bizony megfulladna. Ugyanezzel az okfejtéssel Petáke azt mondja, ha a nagymama korán elmegy lefeküdni: — A nagymami lealudt. A tótól visszafelé jövet Pe-* tike orrát megcsípi a hideg. Ekkor így szól: — Kendőzd meg az orromat! Pétiké mindenképpen más szemmel látja a világot, mint mi. Neki okos a karika, mert olyan szép görbülete van, buta a sánta kiscsirke, mert mindig fut a többiek után, pedig nem tudja őket utolérni. Ha a csészét leveri az asztalról, azt mondja, hogy a / mely csak a fiataloké,, melyet saját ízlésüknek megfelelően rendezhetnek be, ahol megtarthatják rendezvényeiket, beszélgethetnek, olvasgathatnak. — Most is, mint már jó néhányszor, a gazdaság sietett a segítségünkre. A kastélyban kaptunk egy helyiséget. Ezt rendbe hozatták, kifestették, hoztak egy parkettcsiszoló gépet, arr.rTyel mi felcsiszo'tűk a helyiséget. Most éppen lakkozzuk. — A gazdaság támogatását valamivel biztosan ki kellett érdemelni. — Arra törekszünk, hogy a KISZ ne csak névleges legyen, hanem mindenki lássa hogy vagyunk. Ezt — többek között — társadalmi munká- kal érjük el. A műhely takarítása, a vasgyűjtés a mi feladatunk. Ugyancsak mi tartjuk rendben a gyermekjátszóteret — mert akár ihilyen kicsi a puszta, azért van ilyen — és a kastély környékit. így a gazdaság vezetői is észrevették bennünket, és körülbelül három éve nagyon jó a kapcsolat közöttünk. — Hány tagja van a klubnak? — Huszonhét. Van köztük néhány, aki nem KISZ-tag, vagy pedig valamelyik kaposvári alapszervezetnek a tagja. De azért, ha Kaposvárról hazajönnek, szívesen töltik velünk az estét. — Mikor tart nyitva a klub? — Kötött program, klubfoglalkozás minden szerdán és szombaton van. De mindennap — hétfő kivételével, mivel akkor van nálunk filmvetítés — délután hattól este tízig nyitva van a helyiség. /— A berendezési tárgyak között van-e saját készítésű? Hársházi László. csésze nem vigyázott, és ezért szétdarabozott. És a mondatokat is másképp érti, mint mi felnőttek. Egy téli reggelen a nagymami keltette föl Petikét. — A nagypapa tüsszög és köhög. Így kénytelen az ágyat őrizni! — mondta neki. Amikor Pétiké megreggelizett, bement a nagypapa szobájába. Odaült az ágy szélére, és megsimogatta a kezét. — Az ágyat kell őrizned? — Igen — sóhajtotta a .nagypapa. — Csak az a baj, hogy elfogyott a cigarettám. A nagymama pedig nem megy be a városba, de engem se enged be. A szüleid meg csak este jönnek haza... Pétiké nagyon sajnálta a nagypapát, és kis elméjében furcsa dolgokat forgatott. — Van az ágynak szeme, nagypapi? — Nincs, Pétiké. A kisfiú arca fölragyogott. — Akkor bújj ki az agyból, es menj el cigarettáért Én majd őrzöm addig helyetted. Tart János-fl! József Lajos KISZ-titkár. — Vagyunk jó néhányan, akik a gépműhelyben dolgozunk. tudunk bánni a fémmel. így aztán egyes dolgokat, mint például a hamutartókat, virágtartókat, mi magunk készítjük. Ezek amellett, hogy díszítik a termet, még pénzbe sem kerülnek. — Van mór neve a klubnak? — Eddig még nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. — És a programok? — Igyekszünk változatos programot összeállítani. Például nemrég tartottunk politikai foglalkozást. Farsangi előzetes gyanánt vidám műsort is rendeztünk. Különösen nagy sikere volt a Világ térképe előtt címmel megtartott politikai vetélkedőnknek. A program összeállítása a klubvezetőség feladata. A tg- gok a hónap folyamán ötleteikkel megkeresik a klubvezetőket, elmondják, mit lótnának szívesen, aztán ha összeállt a progrom, azt is megvitatjuk. Igyekszünk a napokat minél színesebbé tenni. Ezt a célt szolgálná egy fotószakkör is, melyet sokan szívesen látogatnának. A felszerelésünk megvan, az indulásnak egyetlen akadálya, hogy eddig még nem találtunk olyan hozzáértő fotóst, aki vállalná a szakkör vezetését. — Az ilyen ifjúsági kluboknak, melyeknek elsődleges feladatuk a nevelés és a szórakoztatás, »nélkülözhetetlen kellékei“ a magnó, a televízió. a lemezjátszó, a könyvek. és általában egy kis büfé. — Magnónk, lemezjátszónk, tele vb: >nk van. Könyvünk is lesz, mihelyt a szekrényeket megjavítják. A megyei tanácstól kapunk száz könyvet, ezt aztán negyedévenként — vagy amilyen gyorsan elolvassák őket a klubtagok — cseréljük Büfénk egyelőre nincs, pedig jó lenne, mivel itt a bolt 6 órakor bezár. Bizony sokszor utána jut eszébe az embernek. hogy inna egy jaffát vagv venne egy doboz cigarettát. Hársházi László és Bödő Zoltán esténként a klubban tölti idejét. Nekik különösen sokat jelent a klub. Hogy miért? — Vidékiek vagyunk, munkásszálláson lakunk — mondja Hársházi László. — Még azt se mondhatjuk, hogy családi körben elszcrakozunk. A város messze van. Ez az egyetlen szórakozási lehetőség. Bödő Zoltán: — Van egy hely, ahol ösz- szejöhetünk esténként. Még akkor is jó, ha nincs meghatározott program. Az embernek nem kell otthon ülnie, egyedül. Sáros, csendes kis puszta Tótom. A várostól távol esik. a világgal csak a tv. a rádió, az autóbusz, no meg a szállítójárművek kötik össze. A fiatalok azonban mégis megtalálták itt a helyüket. Nemcsak a munka köti össze őket, hanem a közös szórakozás, a közös időtöltés is. Az este, amely eddig szétválasztotta őket, most inkább összekovácsolja a kis csoportot. És nem kellett más hozzá, mint akarni és tenni. Tátom-pusztán pedig nem hiányzik sem az akarás, sem a tett. Dán Tibor 5
