Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-21 / 43. szám
S?f>UT Ari p«fnk Egy puszíj Uilencszcz éve Csendélet — cselédsors SummásduloCi — A CSELÉD — Szántódpusz- tán is — szinte beleszületett a szakadatlan munkába. A kapanyelet, az eke szarvát, a felülről jövő parancsolgatást és a főhajtást már gyermekkorában megszokta. önálló véleménye nem volt, nem is lehetett. Egjész napja munkába temetkezve telt el, csak besö- tétedés után került haza övéihez. A cselédasszonyt is ezer munka várta, összekapta a szobát, ellátta övéit, szaladt a disznóhoz, ment a kiskertbe, és — ha a mezei munkát délutánra halasztotta — nekilátott a főzésnek.. Miközben a krumpligőz a fedőt emelgette, mosott, vasalt, foltozott. A bepárásodott ablaküvegen lecsorgott a víz, az ablakban megnyúlt muskátli várta a hiányzó napsugarat. Ha a konyhasarki ágyból még a beteg papa vagy mama is jelt adott, nyögdécselt, őt is ellátta, és néhány szóval megvigasztalta. A gyerekeket csak akkor vitte el a zamárdi iskoláig a kocsi, ha Tóközre ment. Ilyenkor a kisebbeket pokrócba bugyolálták, és a nagyobbak öléibe adták föl. így is majdnem megfagyták, mire odaértek. Visszafelé a nagyobbak a kisebbeket nyakukba vették, hogy a nagy hóban el ne vesszenek. A pusztai gyerekek félénkek, bátortalanok voltak. Szegényes öltözékük miatt lenézték őket. A nagyobbacska gyerekeket hamar bevonták a munkába. Segíteniük kellett a konyhakertben, sőt a harmados répaföldön vagy a negyedes ku- köricaföldön is! Mivel a lakás szűk volt, a kisebb gyerekek az ágy alól előhúzható ládikában, suped- liban aludtak. A nagyobb fiúgyerékek a tehénistálló alomszalmájába fúrták be magukat. Pokróccal, nagykabáttal takaróztak. A régebbi közös konyha, nyolc asszonyával, nem a legcsendesebb' hely lehetett. A közös szobákban is gyakran krétával vagy agyagdarabbal húzták meg a felező határt: eddig és ne tovább. A BÉRESEKET, kocsisokat a legnagyobb hidegben is fahordásra küldték, félnapi járóföldre, Barkóba. Évenként ezer űrméter ölfát kellett a révbe szállítaniuk. A révészek sem pihenhettek- A konvencióért télen is meg kellett szolgálni. Ha gyenge volt a jég, arra kocsi nem mehetett. Ilyenkor a révészek tüskéből lejárót készítettek a Balaton jegére. A lószánkóra két méter fát raktak a parton húzódó óriási farakásból, és a szánkót maguk húzták-tolták át a tihanyi rév partjára. Premier előtt Fekete rozsa Az ősbemutató előtti kosztümös próbán készültek felvételeink. Pénteken mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház a Fekete rózsa című kétrészes, romantikus dalművet, Az előadáson a zeneszerző, Be- hár György Er- kel-díjas vezényel. A dalművet Szabó György írta, a verseket Bara- nyi Ferenc. Rendező: Zsámbéki Gábor. Jelenet a darabból. (Fontos Magda és Gonda György.) Az első világháború trtani években történt, hogy az urasági bognár negyven éve letelt. Háza csak félig volt kész, mégis fölmondták neki. ö pedig kijelentette, hogy addig ki nem megy, míg a háza el nem készül. Azért kínlódott, szaggatta magát, hogy most, negyven év után az utcára kerüljön? Hamarosan fogatokat bocsátottak rendelkezésére, hogy az építkezést befejezhesse. A zamárdi részesaralóknak is szigorú szerződés szerint kellett dolgozniuk. A megdőlt gabonában hamar kimerült egy-két munkás. Egyszer az aratók egy másodvetésű táblát, mivel igen gazos volt, nem akartak learatni. ök nem tüskére szerződtek — mondták. Aztán nagy huzavona után nekiláttak. A szokásos áldomást azonban nem kapták meg. Egy másik évben a szalmajárandóságot 10 mázsára csökkentették. Az aratók megtagadták a munkát. Kihozták Kiss Emil főszolgabírót, sokáig tárgyaltak az irodában, végre megígérték a fölemelt járandóságot. »Megkapják a fölemelt 15 mázsa szalmát, 5 mázsa tavaszi takarmányt és 5 mázsa pelyvát. Vagy elfogadják, vagy megyünk vidékre más munkásokért« — (mondták harsányan. A főszolgabíró mentegette magát: »-Ha ebből szocialista kirohanás lesz, a felelősséget magukra hárítom!« Itt bizonyára a csendőrség igénybevételére gondolt. A fölemelt járandóságot azonban az aratók elfogadták. AZ ÜR ÉS A SZOLGA viszonya különösen a jószágkormányzó időnkénti látogatásakor ütközött ki. Tíz-tizenkét béres szántott négyökrös fogattal valahol a határban. Mentek szépen egymás után körben. Feltűnt a sárga hintó, büszke járású lovaival. Odakanyarodott a szántás szélére. A jószágkormányzó intett a béreseknek, azután leszállt, s néhány lépést tett a szántáson. A béresek, mikor odaértek, megállították ökreiket, levették kalapjukat, és egyenként odamenve kézcsókkal járultak az apátúr legmagasabb rangú képviselője elé. A cselédség erejével és alázatosságával fizetett, hogy helyben maradhasson. Hogy ne kelljen évenként a nyomorúság és hazátlanság hosszú szekerén családostul nekivágnia a bizonytalanságnak. Pillér Dezső (Folytatjuk.) három „t Nyüzsgés próba előtt. Élénk szél lóbálja a villany- dúcon a lámpaernyőt, imbolyog a fény, lengenek a huzalok is. Tavaszias az este, pedig még február van. Farsang ideje. Hétfőn, csütörtökön népes a szenyóri utca: gyülekezik az együttes. Nemcsak helybeliek, hanem környékbeliek — még Zsitfáról, sőt Marcaliból is. De mindnyájan idevalósiak, ösz- szetartja őket a készülés, a szereplés szép igénye. Baráth Sándor pedagógus és félesége élesztette újjá a népi együttest. Negyvenen vannak. Nagy szám ez, kisebb színtársulatra is elegendő. Ülök az | egykori községháza nagytermében, s az aprócska színpadról eleven, kedvteli műsor ragad meg. I -| j Summásdalok kezdő so- I I rait jegyeztem le az együttes előadása alapján. Abai Pál, A lábadi nagypajtára rászállott a fecske, Megérett a búzakalász ... Sorjáznak szépen, egymás után. De a teremtő képzelet — a traktoros, gépes, növényvédő szeres jelenből — gazdagabb visszatekintést követelt. Szalmát kötnek tehát a színen, da- rás mácsikot esznek, Kaszát kalapálnak, perlekednek, s egy akkoriban mindennapos, mostanság csak a népszínművekből ismert — szerelmi történetbe ágyazzák a dalokaí. A közvéleményt az A pedagógia elméletének és gyakorlatának kapcsolata utóbbi években erősen' foglalkoztatja a pedagógia helyzete, fejlődési iránya. Az újságokban, a rádióban és a televízióban egyre többször foglalkoznak a pedagógia gondjaival, s az egész társadalom keresi az előrelépés jó megoldásait. A pedagógia elméletének és gyakorlatának kapcsolata jelentősen befolyásolja a fejlődés ütemét és mértékét. Hazánkban az 1960-as évektől előnyös változáson ment át a pedagógiai tudomány. Erősödtek külföldi kapcsolataink, s a korszerű törekvéseket az elmélet továbbította a gyakorlati pedagógiába. Az eredmények mellett azonban az elmélet ,és a gyakorlat egységének hibái is egyre szembetűnőbbek lettek. Ezek közül kiemelendő, hogy túl szűk körben hatott a feladatok konkrét megvalósítását segítő elmélet, s csak a pedagógusok legjobbjainak munkájában kamatozott a helyes és tudományos útmutatás. Az öncélú »tudomány kod ás« is gátolta a gyakorlat és elmélet kapcsolatának kibontakozását. Legnagyobb gondot a pedagógia »nyelvezete«, szak- kifejezései okoztált. Igaza van Szarka Józsefnek, amikor a következőket állítja: »A tudományok művelői élnek és visszaélnek a műszavakkal, elbarikádozzák mondanivalójukat . a köznapi ember elől.« A pedagógiai irodalomban megjelent cikkek tanulmá- öyozása után megállapítható, Az előrelépés alapja Egy darabka díszített sum- másvilág! Így színpadon természetesen felhőtlenebb — ha a darabban megdördül is az ég —, s érthető, hogy nem a verítéket, a derekat görbítő mindennapokat, hanem a dalok ünnepi perceit idézik fel. Mégis, átüt néha a feszültség a játékon is, a dallamon is. (Például a Bende Vendel balladájában.) A summásélet egykori nyomorúsága gyorsan hervasztotta a koszorúkat, a pántlikákat. Nemcsak a szenyéri éknek írom forrásképpen/ az alábbiakat, hanem azért, mert a dalok eredetisége, a mindennapokból kiragyogó költészet késztet rá: idézi ük föl egy »tétel« erejéig ezt á hogy sokan a műszavakkal teletűzdelt írással akarják »tekintélyüket« kivívni. Vannak, akik a »laikusoktól« és a kontároktól féltik a pedagógia tudományát és gyakorlatát, s az önkényesen alkotott pedagógiai »szakszók« el- burjánoztatásával az elzárkózás, a »begubózás« tényét hangsúlyozzák. Szándékukat meg is fogalmazzák: Nem tudunk »mindenkinek« írni, a beavatottaknak szándékozunk útmutatást adni. Miért akar ma mindenki a pedagógiába beleszólni? — teszik föl a kérdést. Ezek az* »íróasztalpedagógusok« nem látják és nem akarják látni, hogy az egész társadalom »beavatására« és bevonására van szükség, hogy az előttünk álló feladatokat jól és eredményesen oldhassak meg. Tisztábban és világosabban meg kellene fogalmazni, hogy társadalmunk érdeke az átlagosztályzat eltörlése, az értékelés új rendszerének bevezetése, a tananyagcsökkentés gyakorlati megvalósítása, a túlterhelés felszámolása, a testi nevelés hatékonyabbá tétele, a felnőttoktatásban részt vevők számának növelése. Pedagógust, szülőt, vállalatot, termelőszövetkezetet meg kell győzni, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek kollégiumi elhelyezése, a tehetségesek gondozása közös erőfeszítést követel. Ha ezt a pedagógiai irodalom egyszerű nyelvi eszközökkel fejti ki, a tennivalók elméleti útmutatásait érthetően kimunkálja, a célokat egyértelmű tisztasággal megfogalmazza, nem fordul elő, hogy a vállalatok érzéketlenek maradnak az általános iskolai és kollégiumi helyek bővítése, a munkások alapműveltségét biztosító, rövidített tanfolyamok szervezése iránt. A tévedések elkerülése végett: nem azt állítom, hogy tudományos nyelvre, szakkifejezésekre nincs szükség a pedagógiai irodalomban. Csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy az öncélú, »áhítatot keltő«, kevesek számára érthető »tudományoskodó nyelv<- érthetetlenséget, tartalmat- lanságot eredményez, s nincs létjogosultsága a jelen újat és korszerűt akaró tevékenységében. Jelenlegi helyzetünkben az egyre tisztuló elmélet irány- mutatást jelent a pedagógusok számára. A »megérzés« és az »ösztönös« pedagógia ideje lejárt. Az MSZMP KB 1972. június 15-i határozatát követő időszakban eddig még soha nem tapasztalt érzékenység mutatkozik a pedagógusok részéről a korszerűsítés iránt. A jelenlegi gyakorlatot túlhaladták az igények, ezért szükséges az »új« szemléleten nyugvó korszerűsítés. Sajnos, sokszor rossz vágányra téved a legjobb szándékú nevelői próbálkozás, mert a tenni akarás szándéka nem párosul megfelelő elméleti felkészültséggel. Minden pedagógus kötelessége, hogy a társadalmi követelményekből fakadó elmélet iránymutatásait meghallgassa, s gyakorlatában alkalmazza, Azt a pedagógust, aki a korszerűsítés elméletével nem tud lépést tartani, csak kudarcok érhetik. Az elmélet és gyakorlat kölcsönhatásának tényéből fakad, hogy az »íróasztal melletti«, a gyakorlatot kellően nem ismerő elméletnek nincs létjogosultsága. A »kiöt- lött«, a spekulatív elmélet nem lehet iránytűje a pedagógiai gyakorlatnak. Csak az együttműködést biztosító, a gyakorlat eredményeit, munkaformáit, módszereit, problémáit elemző, annak iránymutatást adó elmélet segítheti a feladatok végrehajtását. Bóra Ferenc Két nemzedék. dalteremtő környezetet. A világot, ahol a nyomorúságból a kivándorlási vágy röpítette az embereket tengeren túlra, a világot, ahol megaláztatás keserítette a kenyeret, s hallgattatta el gyakran a summasok dalos kedvét. A summ ások vándoréletet él- i tek. Szabadságuk, gyakori hely- változtatásuk mögött azonban az élni vágyás nyomorúságos parancsa volt a hajtóerő. Nagyjából egy időben e dalok szárnyra kelésével született egy panaszlevél 1924-ben Somogybán, s címzettje nem kisebb ember volt, mint Magyarország akkori földművelésügyi minisztere: »Mi csak szenvedünk egy rossz ököristállóban, amit nem ismerünk el lakhelynek, mert 7 és 9 fok hideg van...« » ... az uradalmi intézöség kényszerítőit a megszökésre és jogtalanul elbocsájtott, a megmaradt munkásokat pedig ostorral vágta, a kutyával iiarap- tatta és arcul csapdosta, erkölcstelen szavakkal illette őket.-« Ez a panasz is ugyanabból a világból szakadt ki, ahonnan felröppentek ezek a könnyű szárnyú dalok. Egykori summás is énekel a szenyéri együttesben, özv. Balogh Sándorné csak a dalokat őrzi, és ez érthető is, mert az emberi természet olyan, ha az idő jobbra változtatta a sors folyását, a szépre, a sovány mindennapokból mindig őrzött finom dallamokra, a munka ritmusában is ott lüktető muzsikára emlékezik szívesen. o Negyven tagú az együttes —- írtam a bevezetőben. Szemlére készülnek. Két évvel ezelőtt a tanító házaspár kidoboltatta, azután házról házra járt, és így újra összeverbuválódott a csoport — részbgru. .azokból, akik már 1953-ban is bemutatták a szenyéri lakodalmast a falu ak- kori lelkes ta*. nítójának, Henger Lászlónak a vezetésével. Jó lenne felsorolni mind a negyven tagot, legalább családnéven — mert mindegyikük lelkes munkáját megbecsülés kell kisérje. Ahogy ez a hagyomány-, őrzőknek joggal kijár. Nemzedékek táncolnak, énekelnek együtt. Aprócska gyerek és hetven éven felülj asz- szony — özv. Tisler Antalné. ■ Most szándékosan nem Írom, hogy öreg, mert Reza mama — ahogy az együttesben hívják — úgy járja a libbenő csárdást, hogy fiatal táncos legyen a talpán, aki eltanulja tőle. S ő is a szomszéd községből jár ide ... Elpanaszolták, hogy a sze- nyériek közül sokan gúnyolják őket a jókedvű próbák miatt és pletykák is elindulnak. Méltatlan hozzájuk az irigy., vádaskodás: akik a falusi élei szépségeit ilyen erőteljes, fiatalos lelkesedéssel őrzik, azokra a helybeliek inkább büszkék legyenek. A környékbeli községekben siker kíséri szereplésüket. A dicsőség és az elismerés, melyet a szereplés hoz nekik, nem egyéneké, hanem a dalhordozó, az egykori költészetteremtő közösségé: Szenyéré, s ezért jár tisztelet nekik. Tröszt Tibor Fotó: Grábner Gyula Somogyi Néplap
