Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

Egy puszta kilencszáz éve Szántód műemlék épületei AT 1267. ÉVBEN kiadott pápai bulla már falunak em­líti Szántódot. A következő háromszáz év alatt azonban hallgatnak róla az írások. A török alatt pusztává lett. 1609- ben nevét a felsorolt puszták között találjuk. 1714-ben a tihanyi apát megtiltja a környező falvak népeinek, hogy Szántódpuszta földjeit használják, rajta mé- het keressenek és vadássza­nak. 1715-ben már lakott helynek említik. Ekkor épül­nek az első gerendás és tég- laboltozatú cselédlakások, is­tállók és egyéb épületek, 1735. ben elkészül a dombtetőn a kápolna. Az ötvenes években a puszta közepén takaros »vendégház« is épül. Ebben az időben majorsági gazdálkodás folyt Szántódon. A »déli szomszédok«, a kőrös­hegyiek, megdézsmálták az erdőn a makkot, öt sertést elhajtottak, tíz szekér karót elvittek az erdőből, és meg­rongálták a határjeleket. 1745 telén halálos végű verekedés­sel fejezték be zavargásaikat. Szántódpuszta hamarosan talpra állt. Állatállománya megszaporodott, megindult a rendszeres révi forgalom, a vásárok is jövedelmeztek. A szerzetesrendek feloszlatása utáni időben a gazdaság visz- szahanyatlott. Az 1780-as évektől Pálóczi Horváth Adám bérelte a birtokot. Kazinczy és Csokonai fel is keresték őt szántódi otthonában. 1802-ben a rend visszakap­ta birtokait. A bevételeket 100 tehén, 50 bivaly, 400 ser­tés és 200 üsző vásárlásával, a méhészet fejlesztésével, a cselédség számának növelésé­vel akarták emelni. Ekkor épült a »mesteremberek há­za« és valószínűleg a magtár is. A púszta azonban csak ké­sőbb, Bresztyenszky Béla apátsága idején virágzott fel igazán (1838—1850). A roz­zant cselédlakásokat kijavítot­tak, a révhez új csárdát épí­tettek (1839). A jószágkor­mányzó részére »kastélyt« emeltek a pusztán (1842). Ugyanekkor épült az ököris­tálló, a tehénistálló és a ser­tésól, 1846-ban a lóistálló és a kukoricagóré. Az építkezé­seket 1848-ban a nagypincével fejezték be. A hajóállomás építését abbahagyták, mert a mély víz rengeteg fát emész­tett föL A puszta fölvette mai ar­culatát, gazdasági élete fel­lendült^ bora, méhese, juhá- szata országos hírű lett. Az eredményekben nagy része volt a cselédek munkájának, akiknek öntudata már ébre­dezett A századfordulón há­romnapi munkabeszüntetés­sel kiharcolták maguknak a tehéntartást. 1905-től fogva sorozatos tüzek voltak a pusz­tán. Hol a búzaasztag égett el, hol a szalmakazal, a csép­lőgép vagy a pajta. De soha­sem gyulladt ki a cselédház. A gyújtogatót egyszer sem tudták kinyomozni. 1918-ban kikényszerítették, hogy az eddigi közösszobás cselédlakásokat téglafallal vá­lasszák el. A foldigénytés hangoztatásakor azonban fel­mondással fenyegették őket. Szántódpusztát 1944. decem­ber 3-án szabadították fel a kozák csapatok. Az épületek­ben károk nem keletkeztek. A volt cselédség állatállomá­nya megmaradt. A gazdaságé­ból csak két pár ökör és egy pár 'bivaly maradt, melyekkel az új gazdák földjeiken az első barázdákat húzták. A földosztás már április dere­kán megkezdődött. A volt cse­lédek a legjobb urasági táb­lákból mérették ki földjeiket. A zamárdi volt részesaratók nevére maga a volt aratógaz­da, Novak Ferenc mérte ki a földet, e szavak kíséretében: »Végre legyen tiétek az a föld, melyen annyit dolgozta­tok!« A pusztán először vállalati sertéstenyésztés folyt. A mun­kásokat jól fizették. 1959-ben a zamárdi Magyar Tenger Tsz megvásárolta a pusztát az összes élő-holt fölszereléssel. A szántódiak a tsz földjein is megállták helyüket. Minden időben becsületesen, szorgal­masan, példaadóan dolgoztak. Nemsokára azonban búcsút mondtak a pusztának. Az ér­tékes, XVIII. századi gazda­sági komplexumot a Somogy megyei Idegenforgalmi Hiva­tal vásárolta meg. Lassan ki­ürítik a majort. A kastély­ban és két másik épületében az átalakításokat már meg is kezdték. EGY SÉTA keretében is­merkedjünk meg a puszta műemléknek nyilvánított jel­legzetes épületeivel. A műút- tól alig ötven méternyire áll a klasszicista kastély oszlop- csarnokával, tizenhárom szo­bájával. Tetején gólya fész­kel. Egyik dohos pinceíülké- jében börtönrács és vaskari­ka figyelmeztet a régmúlt időkre. Déli szomszédságában van a nagypince. Két párhuzamos és egy keresztfolyosóból áll. Kétoldalt hatalmas hordók so­rakoznak’ nagy rendben és tisztaságban. A »■Mariska« és a »Józsika« nevű cifracirádás (hercegi) hordók valahonnan Baranyából kerültek a Me­csek vidéki Borforgalmi Vál­lalat tulajdonába. A pince mellett fölmenve a szép ba­rokk kápolnát tekinthetjük meg. A pincétől délre van a tö­mör falú magtár. Azon túl az »első cselédlakás« széles épü­lete terpeszkedik . 86 cm-es téglafalak tartják a nehéz boltozatokat, széles gerendá­zatot, régi nádtetőt. Ebben az épületben volt a sokat emle­getett »jobbágykonyha«, mely­ben négy sározott tűzhelyen egyszerre nyolc jobbágyasz- szony főzött. Ki téglára fek­tetett vaspálcákon, ki vas- háromlábon, ki meg láncra függesztett kondérban. A konyha mindig hideg és hu­zatos volt. Sütni-főzni csak akkor lehetett, amikor a rop­pant boltozat alól már kiszip­pantotta a gomolygó füstfel- hőt a széles szabadkémény. A konyhából nyíló négy szo­bában nyolc jobbágycsalád, vagy az összeköltöztetett cse­lédek két-két családja lakott. A következő épület a csősz­ház. Mestergerendás szobái öt-hat családnak nyújtottak menedéket. E két házhoz ti­zennégy »cselédverem« tarto­zik. A házak előterében »kó- terek« (kis kamrák), faházak, górék, földbe süllyesztett tyúkólak vannak. Az út jobb oldalán, egy kis kapaszkodón ét elérjük a major központját, a tág, négyszögletes majorudvart. Keleti szegélyén áll a kétfo- lyosós, 26 öles kukoricagóré; szántódi tölgyfából és szlavó­niai fenyőből készült. Alját szekérszínnek képezték ki. Az udvar déli felét a »gaz­dalakás« zárja le. Szép ívelé­sű tornáca, boltozatos szobái vannak. Itt lakott a gazda, aki konyhája ablakából az egész majorudvart ellenőriz­hette. Az épület valaha csárda is volt. Pincéje ma is száraz, ép. A ház első szobája alatti pin­cét már betemették. Benne állítólag ismeretlen körülmé­nyek között meggyilkolt em­berek csontvázai voltak. A vendégháztól nyugatra, egy kis gerincen áll a pász­torház. A kanászszámadó la­kott itt kétszobás, konyhás lakásban. A tpbbi pásztornak csak szőkébb lakrész jutott. A MAJORUDVAR nyugati szélén áll a »mesteremberek háza«. 1810-ben épült. Ebben lakott a kovács, a bognár, a kádár, az asztalos és a ker­tész is. A tér északi felét a lóistálló zárja le. A nagy majorudvar ma­gányos épülete a »közös ke­mence«. Ott áll a tér szélén beton tetejével, öblös kémé­nyével. Ajtaja leszakadt. Egyetlen ablakán vasrács jel­zi, hogy húsfüstölésre is hasz­nálták. A szabad kémény szurkos gerendái ma is látha­tók. A kemenceboltozat már beomlott. Pedig mennyi jót adott ez valaha a pusztának! Sütöttek benne télen, nyáron, szélben és viharban. Kellett a kenyér a családnak. A ke­mence pedig ontotta kincseit, hétköznapon kenyeret és húst, ünnepen kalácsot tett a meg­fáradt emberek asztalára. Pillér Dezső (Folytatjuk.) Munkatársunk jelenti a legfőbb ügyész sajtótájékoztatójáról: Nem emelkedett a bűncselekmények száma Nem, tudom megfigyel­ték-e, mennyire megváltoz­nak az emberek a fizetés napján? Amikor zsebükben lapulnak a kék, zöld, lila bankók, más a tartásuk a vi­selkedésük. Kezdődik a dolog a kifizetőhely, a pénztár előtt. Nem tolongunk egymás haját tépve: tessék csak, rá­érek, addig is tovább az enyém a fizetésem, élcelő- dünk. Ezekben a percekben jókedvűek, felszabadultak vagyunk. Egy kissé változik a tartá­sunk, amikor átvesszük a fi­zetésünket. Éber szemvilla­nás a végösszegre (hátha cso­da történt, tudtunk nélkül emeltek, prémiumot kaptunk stb.) majd utána a levoná­sok rovatához. Ha minden stimmel, akkor kezdődik a tőke elhelyezése, azaz szortí­rozása. A férfiak közül sokan gyorsan zsebre gyűrik — ol- vasatlanül — a kapott pénzt. Ezek a nőtlenek, a családta- lanok, vagy akiknek már úgyis minden mindegy. Má­sok gondosan többször átszá­molják — kétszer-háromszor is — a kapott pénzt. A nők még a krajcárokat is vizsgál- gatják: egyezik-e minden'! Amióta elterjedt a hir, hogy egy bérelszámoló a vezér- igazgató fizetését csomagolta egy raktáros borítékos cso­magjábai, mindenki hasonló fizetésnap csodára vár. Sajnos, eddig nálunk ilyesmi nem fordult elő; bérelszámolóink túlságo­san éberek. A férfiak, a súlyosan nősek szintén többször gondosan átnyálazzák a fizetést. Nyá- lazás után két részre osztó­dik az összeg. Az egyik ré­szét — ez a vastagabb — ha­zaadják. A másik részét — sokszor nagyon vékony — »stika pénz« jeligével elrej­tik. Akad, aki többször is cserélgeti e két boríték tar­talmát, attól függően, mi ju­tott eszébe az osztás, szorzás közepette. Mert ilyenkor mindenki matematikussá is válik. Még azok is számolgat­nak, akik kimondottan utál­ják a matematikát, és meg­buktak számtanból. Van, aki öles listát készít: mit is kell vásárolnia? Van, aki álmait meséli — regéli: mit is ven­ne, ha még egyszer ennyi fi­zetést kapna. Más töpreng, hogy megvárja-e az áruházi centrumhétfőt és akkor ve­gyen nadrágot, vagy költse az egész nadrágpénzt lottóra. Így kavarognak a mondatok álmok, vágyak közepette. Később megérkeznek kedé­lyünk lehűtését ellensúlyozva a bélyegárusok, a könyvrész­letesek es adósságunk egy eb képviselői. A pulóveresnéni, a lottósbácsi és a hitelezők karavánja. Többen a büfé árnyékában várják meg e karaván elvonulását. Bará­tokká válnak néhány percre itt az ellenségek is, hiszen cinkos szövetségesek most, menekülvén a hitelezők elől. Amikor a vihar elvonul, töb­ben hamar a szobájukba siet­nek. A távozási naplók megtel­nek kiszállás, értekezlet, külső ellenőrzés bejegyzésé­vel, és házon kívül található sok, előbb még békésen ká­vézó kollega. Igen, a pénz melengetcse oly hajtóerő is lehet, hogy nem munkára, hanem az ellenkezőjére indít egyeseket. A többség bele­nyugodva a bérelszámolói tudásba, a főnöki akaratba, tovább folytatja a munkáját. Mit szól mindezekhez a változásokhoz Őfelsége, a Pénz? Erdekli-e őt az em­berek hangulatváltozása? Fi­gyeli-e fogadtatásának ezer­nyi megnyilvánulásait? Sajnos — úgy látszik — nem túlságosan érdeklődő tí­pus. Rövid ideig tartózkodik Megdöbbentőek a sza­mok. Egyetlen év alatt több mint százezer büncsalekmény. hetvenezer vádlott; áldozatok, ellopott, elsikkasztott, kárba veszett milliók. A vészharan­gok kongatásából azonban semmi jó nem származhat, s az nem is lenne indokolt. Ezt igazolta tegnap délután dr. Szórási Gázának, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyé­szének a sajtótájékoztatója. Tavaly nem nőtt, hanem va­lamivel csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma hazánkban — 66 259 bűntett és 59 129 vétség történt. Ez azt je­lenti, hogy tízezer lakos közül százhúsz követett el közvádas bűncselekményt. (Az utóbbi szám Ausztriában 378, a Né­met Szövetségi Köztársaságban 359, Lengyelországban 142, vi­szont Olaszországban 108, az NDK-ban pedig 73.) A bűnözés megítéléséhez tar­tozik annak a megállapítása, hogy hazánkban nincs szerve­zett alvilág, ismeretlenek a fegyveres és csoportos bank­rablások, és szerencsére a ká­bítószer is elkerült bennünket. Most! pedig vegyük sorra mennyi a különböző bűncse­lekmények száma. Az összes bűnözésnek több mint a felét a vagyon elleni bűncselekmé nyék tették ki. A személyi ja­vakat károsító bűncselekmé­nyek 64 százaléka és a társa­dalmi tulajdont károsító bűn- cselekmények 52 százaléka ta­valy — egyenként — nem oko­zott több kárt ezer forintnál. A puszta összehasonlítás ked­véért is érdemes leírni, hogy 303 társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény öltözött száz­ezer forintnál több kárt, és 163 személyek javai ellen irányuló bűntett volt, amely egyenként ötvenezer forintnál több kárt idézett elő. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények a népgazda­ságnak tavaly 220 millió fo­rintos kárt okoztak. Az újság­írók kézhez kaptak egy térké­pet, amelyen eltérő színekkel satírozták be a megyéket asze­rint. hol mekkora a társadalmi tulajdon elleni bűnözés. So­mogy — Fejérrel, Komárom­mal, Veszprémmel. Borsod- Abaúj Zemplénnel együtt — a legkedvezőtlenebb helyzetűek közé tartozik. Dr. Szénási Géza hangsú­lyozta, hogy a társadalmi tu­lajdonnak okozott kár legtöbb­ször az ellenőrzés hiányossá­gaira, a felelőtlen magatartás­ra és a közömbösségre vezet­hető vissza. Elmondta: a Leg­főbb Ügyészség állandóan sür­geti, hogy hatékonyabb legyen a belső ellenőrzés. Az újság­írók újabb adatot tudhattak meg néhány kirívó bűncselek­ményről. A Miskolci Állami Gazdaságban például az utal­ványozást és a pénzkezelést egyetlen ember végezte. Ki­lenc évig sem (a belső, sem a felettes ellenőrzés nem jött rá, hogy a pénzügyi előadó 1 mil­lió 200 ezer forintot zsebre vá­gott. Általános meglepetést keitett a bejelentés, hogy a társadalmi tulajdont károsítl bűncselekmények által okozott kárban az 1960-es négy száza­lékkal szemben tavaly már hu­szonhat százalék volt a terme­lőszövetkezetek »részesedése«. 1973-ban 515 gazdasági veszte­getés történt, ezek jelentős ré­sze a termelőszövetkezeteket érintette. Egyes tsz-vezetök a helytelen gazdálkodás, a belső szervezetlenség és a rossz ter­mészeti adottságok előidézte bajok elhárításáért gazdasági bűncselekményeket követnek el. Meghamisítják a zárszám­adást, a mérleget, jogtalanul igénybe vesznek állami támo­gatásokat és hiteleket. Néhány tszf és állami vállalat között korrupciós kapcsolatok épül­nek ki. Dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyé­sze örömmel számolt be róla, hogy hazánkban 1973-ban a határozott fellépés és a követ­kezetes ítélkezési szigor ered­ményeként csökkent az erősza­kos és a gar 'zda jellegű bűn- cselekmények száma: mig 1972-ben 14 566, tavaly körül­belül ezerrel kevesebb volt 1972-ben az emberölések és az erős fölindulásban elkövetett emberölések következtében 224-en, tavaly pedig 205-e**, haltak meg. Dr. Szénási Géza hosszasan beszélt azoknak a jogi védel­méről, akik fellépnek az erő­szakos és a garázda bűncse­lekmények elkövetiővel szem­ben, s részletesen szólt a jo­gos védelemről is. Sokszor ne­héz megtalálni a megfelelő magatartási módot, hogy a jo­gos védelemből ne önbírásko­dás származzék. A garázdát megfékező ember például min­denképpen kockázatot vállal, hiszen a testi épségével vagy akár az életével is fizethet a közbeavatkozásért. Bármi le­gyen is a kimenetele ezeknek az ügyeknek, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a jogosan védekező vagy a segítségére siető állampolgár komoly jog­védelemre számíthat. Ismét egy szomorú adat: ta- /aly 330 tizennégy éven aluli gyermeit követett el vagyon elleni bűncselekményt, 1100 pedig betöréses lopásban / vett részt. Az 1972-as 9175-ről 7748- ra csökkent a fiatalkorúak — 18 éven aluliak — által elkö­vetett bűncselekmények szá­ma. A legfőbb ügyész szólt a lenni va.jjcrol is. Kifejtette, miért akarják még eredmé­nyesebben fölvenni a harcot a kapzsisággal és a harácsolás- sal szemben. Dr. Szénási Géza emlékeztetett rá, hogy a bíró­ságok esetenként nem koboz­zák el a bűncselekménnyel szerzett jogtalan bevétel teljes összegét. Utalt arra, hogy ál­talában a közvélemény is csak a tetemes szabadságvesztést tartja méltó büntetésnek, ho­lott a jogtalanul szerzett ha­szon elvonása is nagy jelen­tőségű. A jövőben az ügyész­ségek az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak arra, hogy a bűnelkövető az okozott kárt minél nagyobb — lehetőleg teljes — összegét térítse visz- iza. Pintér Dezső Farsangi portré Bécsi kei Ingűnél botlik a láb... \ somogyi farsangot Vitéz ja beérni a termést, azazhogy Mihály tette híressé ama ne­vezetes Dorottya, vagyis a dá­mák diadala a fársángon című vígeposzával. Hová Is zarándo­kolhattunk volna máshová, tu­dakozódás céljából »vigalmi ügyekben«, mint egykori tar­tózkodási helyére, Csurgóra? Kerestünk vigalmi foglalkozá­sú honpolgárt, s aki keres, az talál... Papp Sándor volt az igazi hiszen huszonnégy kerek esz­tendeje tanítja vígságra az if­jakat, leányzókat. De ekörül a huszonnégy kerek esztendő kö­rül baj van. mert azt mondja Papp Sándor: — A tánctanár nem úgy él. mint a medve. Éppenséggel ford'tva. Aki tancvigalomra oktatja a nebulókat, az ősztől szép tavaszig dolgozik és nyá­ron »alszik«. Vagyisháthogy: körünkben. Alig-alig van ná- holt szezon a tánctanár szá­limb ‘in n-rí er ni o of/i bínAn bnrri b ' __ <-< i « .... l ünk, máris visszakívánkozik az Otépék, bankok, áruházak széfjeibe, páncélszekrényei­be. Nagy úr! Luxuslakosz­tályban érzi jól magát iga­zán. Szerény zsebeinket, tár­cáinkat tranzitszállásnak te­kinti csupán. Abai Pál mára. S, ha a hangya télire gyűjtöget, akkor mozgásunk sikkessé tevője nyárra. Akkor nincs kereset. Csak hosszú far­sang utáni -böjt« ... A táncnak farsangkor va­gyon az igazi ideje. Jó érzések kelhetnek az emberben, ha lát­a hajdan darabos mozgású if­joncokat kecsesen suhanni partnernőjükkel a tükörfényű parketten. — Nincs botlábú tanítvány, már elnézést azért is, hogy így fejeztem ki magam. Táncolni mindenkit meg lehet tanítani. Csak arra kell ügyelni, hogyan foglalkozunk véle egyénileg. Nem szabad senkire reápiríta­ni, céltáblává tenni... Amiből pedig az világlik ki, hogy a táncra tanítás nagymértékben a léleknek tudománya is; az igazán jeles oktatók ismerik az emberi hiúságot, érzékenysé­get, s ezeknek tűréshatárait. De térjünk vissza a vígsá- gokhoz. — Melyek a legvidámabb pillanatok egy-egy »kurzus« alkalmával ? — Kétségkívül azok, amikor a gyerekek azt adják elő: ho­gyan nem szabad. Felkérni a lányt, bemutatkozni, és a töb­bi. — A legfontosabb tudniva­lóik? — Ha a leány a szüleivel je­lenik meg a bálon, azoktól kell elkérni tanéra. Zsebre vágott kézzel odajampizni az illetlen­ség csimborasszója. Ilyenkor az a leány mondja azt bátran: »Köszönöm, nem táncolok!« Bizony a farsang ugyancsak más arculatot mutat Vitéz uram ideje óta. S nem csak amiatt, hogy ama poéta nem ismerhette még a shake nevű járványt, mely a tánc egyik fajtájaként diagnosztálható. Mégpediglen a mai farsangok legkedveltebb táncnemeként. — Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerekeket csak erre tanítjuk meg. Tíz táncot oktatok magam is. A bécsi ke­ringőtői a legújabbakig. Éven­ként járunk az újak megisme­réséhez tanfolyamra. Egy-egy »kurzus« hat hétig tart. Hetenként kétszer per­dülnek táncra az erre hajla­mos lábak. — Kik tanulják e hasznos tudományt manapság? — Az általános iskolások. Mire igazi bálozó korba érnek, már tudnak táncolni. — Mi változott ebben a szakmában? — Illemet csak a báltermi viselkedés ismeretein belül ok­tatok. A többit már az iskolá­ban elsajátítják a gyerekek. A »bandát« felváltotta a gépze­ne. Magnó, lemezjátszó. így aztán ki kell nyitnom a füle­met a legújabb zenéltre, mert azokat szeretik a tanítványok. — Melyik táncnál botlik a legtöbb láb? — A bécsi keringőnél. Pedig nem nehéz tánc az, s számolok is: »Egy-két-hár, egy-két­hár...« Olyan vérpezsdítőén számol, hogy kedvem lenne táncra ke­rekedni. De bevallom; amikor a bécsi keringőt tanították ab­ban a hajdani tánciskolában, én mindig hiányoztam. Leskó LászM Somogyi Népfopl 5 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents